Az év üzlete: 18 játékosát 10 kecskére cserélte egy török focicsapat

Elkeseredett lépésre szánta el magát a török, Gülspor nevű ifjúsági focicsapat, annak érdekében, hogy valamiféle profitot termeljen.

Az amatőr futballklub 18 játékosát eladta, a bevételéből pedig tíz kecskét vásárolt, mert az állatok több pénzt hoznak, mint a sportolók. A klub vezetője a helyi CNN-nek beszélt az üzletről és elmondta, abban reménykednek, hogy a kecskék teje és húsa álladó bevételt fog termelni, amiből fenn tudják tartani és fejleszthetik majd a csapatot.

Kép megtekintése a Twitteren

Isparta'da bir amatör kulüp olan Gülspor, 18 futbolcu satıp yerine 10 keçi aldı. Keçilerden elde edilen gelir, kulüp giderlerinde kullanılacak.

Persze nem 10 kecsével akarják megmenteni a klubot, tenyészteni is szeretnék őket és számításaik szerint hat év múlva már 140 kecskéjük lesz, ami már egy stabil bevételforrás lesz. Ez a szám pedig közel annyi, mint ahány játékosuk van, ugyanis a Gülspor csapatának jelenleg nagyjából 150 tagja van.

Nagy szükségünk van az állandó, saját bevételre, hiszen semmilyen állami és szponzori támogatást nem kapunk, a gyerekek számára viszont minél több befektetésre van szükségünk

- magyarázta a klub elnöke, Kenan Büyükleblebi, aki nagyon reméli, hogy ezzel az üzlettel képes lesz megmenteni a csapatot.

A Gülspor egyébként az ország egyik legrégebbi fociklubja, 1954-ben alapították.

upload_2018-9-10_20-55-43.jpeg
 
Egyébként az elnök írhatott volna a vezírünknek, hogy küldjön nekik is támogatást, biztos kapott volna pár milliárdot!
 
Elkeseredett lépésre szánta el magát a török, Gülspor nevű ifjúsági focicsapat, annak érdekében, hogy valamiféle profitot termeljen.

Az amatőr futballklub 18 játékosát eladta, a bevételéből pedig tíz kecskét vásárolt, mert az állatok több pénzt hoznak, mint a sportolók. A klub vezetője a helyi CNN-nek beszélt az üzletről és elmondta, abban reménykednek, hogy a kecskék teje és húsa álladó bevételt fog termelni, amiből fenn tudják tartani és fejleszthetik majd a csapatot.

Kép megtekintése a Twitteren

Isparta'da bir amatör kulüp olan Gülspor, 18 futbolcu satıp yerine 10 keçi aldı. Keçilerden elde edilen gelir, kulüp giderlerinde kullanılacak.

Persze nem 10 kecsével akarják megmenteni a klubot, tenyészteni is szeretnék őket és számításaik szerint hat év múlva már 140 kecskéjük lesz, ami már egy stabil bevételforrás lesz. Ez a szám pedig közel annyi, mint ahány játékosuk van, ugyanis a Gülspor csapatának jelenleg nagyjából 150 tagja van.

Nagy szükségünk van az állandó, saját bevételre, hiszen semmilyen állami és szponzori támogatást nem kapunk, a gyerekek számára viszont minél több befektetésre van szükségünk

- magyarázta a klub elnöke, Kenan Büyükleblebi, aki nagyon reméli, hogy ezzel az üzlettel képes lesz megmenteni a csapatot.

A Gülspor egyébként az ország egyik legrégebbi fociklubja, 1954-ben alapították.

Csatolás megtekintése 1622811
*
Ugyi nekünk van SOK focipályánk, azon zöld fű - kecskék ott ellegelésznének - mer' ugye kitűnő focistákkal nem dicsekedhetünk... Majd még ez is bekövetkezhet, csak várjuk ki a végét...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,564
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére