Az ősi Egyiptom

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ősi Egyiptom

Egyiptom a Menny hasonmása, vagy méginkább alsó vetülete a felső dolgok rendszerének, amely irányítja és mozgásba hozza a mennyei erőket. Sőt, az igazat megvallva ez a Föld valójában az egész világ Temploma.
/ Hermész Triszmegisztosz /
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem emlékszem, hol olvastam:
TABULA SMARAGDINA


Valóságos, hazugság nélkül való, biztos és teljességgel igaz!
hogy ami lent van, ugyanolyan, mint ami fent van
és ami fent van, ugyanolyan, mint ami lent van
az Egyedülálló Dolog csodájának véghezvitelére.

És amint minden dolog Egyból lett az
Egyedülálló közvetítésével: úgy minden dolog egy
dologból születik az alkalmazkodás által.

Szülőatyja a Nap, Szülőanyja a Hold, a Szél
hordozta méhében, bölcsője a Föld.

Az egész világ minden tökéletességének az atyja ez.

Ereje fogyatkozásnélküli azután is, hogy azt
a Földbe betöltötte.
Válaszd el a földet a víztől, a finoma a durvától,
gondosan és nagy művészettel.
Felszállt a földről az égbe és újból aláereszkedik a
földre és egyesíti a felső és alsó szférák erejét.

Így juthatsz az egész világ hatalmához.
A sötétség menekülni fog előled.
Ez az erők ereje, mert éppen úgy áthat minden
finom dolgot, mint a dudvát.

Amint a Nagyvilág, úgy születik a Kisvilág.
Ebből csodálatos összefüggések válnak lehetségessé,
amelyek kulcsa ez.

Azért neveznek Hermész Triszmegisztosznak,
háromszorosan bölcsnek, mert az egész világ
filozófiájának mindhárom értelme birtokomban van.
Amit a nap művéről mondtam, elvégeztetett.
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Néhány adalék az előzőekhez a netről:

Toth isten nevét jól ismerhetjük már az egyiptomi mitológiából, azonban van néhány egyéb információ is, amit nem árt tudnunk róla, hiszen mind a mai napig rengeteg rejtély övezi.
Thot tehát papkirály és mágus, azaz táltos volt. Létezésére a történelem is sok bizonyosságot talált.
Toth egyik későbbi inkarnácója volt Hermész Triszmegisztosz, akit egyes feljegyzések szerint azért neveztek háromszor születettnek, vagy háromszor magasztosultnak, mert az egyiptomi születését követően még kétszer – tehát összesen háromszor – inkarnálódott. Az utolsó inkarnációban viselte a Hermész nevet, ami „Háromszoros Nagyságot” (mesteri szintet) jelent, és nagy bölcsességének hármas természetére utal.
Hermész sírját Nagy Sándor idejében találták meg. A hagyományok szerint múmiája a híres Tabula Smaragdinát tartotta a kezében.
Érdekes módon azonban ezek a Smaragd Táblák is egyfajta rovásírással készültek. A tizenkét smaragdzöld tábla nagyon különleges anyagból készült. Egy olyan vegyi folyamat – alkímiai transzmutáció – során hozták létre mesterségesen, amit még nem tud megmagyarázni a mai tudomány.
Imhotep (i. e. 2750 körül) ókori egyiptomi főpap, a fáraó tanácsosa és építésze. Nevének jelentése: aki békével jön.A később élt egyiptomiak Imhotepet istenként kezelték, Ptah vagy Thot isten és Szahmet istennő fiának tartották, a görögök pedig a maguk gyógyító istenével, Aszklépiosszal azonosították.
 
I

ionon

Vendég
Egyiptom attól, ami tudást keresték és alkalmazták tudatosan vajon? Igen lehet villanylámpa, szerepel a képeken galván elemeket ismerték és alkalmazták. Utaztak az alsó és a felső világokban ismerték a tér fogalmát és az egymásra ható energiákat, lásd a piramis (igaz ebből mit veszel észre a más kérdés). Színek jelentését és ebben rejlő létezést alkalmazták. Feladatunk e tudásokat újra meg újra működésbe hozzuk. Neveknek van jelentőségük, hogy minek neveztek valakit itt az országban és a világban rengeteg Toth van, és istenek volnának igen, mert van tudatuk, és rendszerességgel alkalmazzák a benne rejlő lehetőségeket.
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Forrás: http://www.asztralutazas.hu/index.php/egyeb/THOTH-ES-AZ-ENOCH-KULCSOK-TITKAI.html
13-07-2008

Egyiptomban is kifejlesztettek egy radart (SIRA) még 1978-ban. Ezzel sikerült feltérképezni egy földalatti komplexumot az egyiptomi piramisok alatt. Sadat Egyiptomi elnök utasításainak megfelelően 30 éven keresztül folytattak szigorúan titkos ásatásokat, hogy bejussanak a komplexumba. Nemrégiben megrendezésre került egy összejövetel Ausztriában és a Giza project egyik kulcsfontosságú tudósa, Dr. Jim Hurtak, a MÉLYSÉG TERMEI címmel bemutatott egy filmet a munkálatokról. A film, melyet csak a század végén terveztek közzétenni, egy 15000 éves metropolisz felfedezését mutatja be, mely a Gizai fennsík alatt terül el.
Addig, míg sokan azt feltételezik, hogy a Szfinx bal mancsa alatt egy titkos kamra rejtőzik, egy egész város terül el: a legendás „Istenek városa”. A város egész csatornarendszerrel volt ellátva. A film masszív termeket, hatalmas katedrálisokat, monumentális szobrokat mutat be akkora területen, mint a Nílus völgye, természetes helyzetében. A kutatók, életüket kockáztatva közelítettek lámpákkal, kamerákkal, gumicsónakokkal a földalatti folyókon, kilométeres szélességű tavakon keresztül, hogy leássák magukat a betemetett kamrákba. Már számtalan figyelemreméltó leletre tettek szert. Egy olyan civilizáció és technológia hagyatéka ez a város, mely jóval a miénk felett állt. Olyan technológiával rendelkeztek, mely segítségével képesek voltak létrehozni egy hatalmas földalatti vársot, melynek a szfinx és a piramisok csak a felszínét jelezték.
A project vezető tudós, Dr. Hurtak, azt mondta olyan élmény látni ezt a várost, mintha valaki kapcsolatba kerülne valami feljett földönkívüli kultúrával. Jellemzése szerint ez a Negyedik Eredő kultúra felfedezése, az ún. Atlantiszi civilizáció, melyet a legutóbbi földcsuszamlás pusztított el. A felfedezés kétségtelen bizonyítéka annak, hogy minden nyelv, kultúra és vallás egyetlen közös forráshoz kapcsolódik, melyet Dr. Hurtak „Eredet Civilizációnak” nevezett el.
A pap-tudós ENOCH egyike az elmúlt idők leghíresebb és leghatékonyabb mestereinek. Az egyiptomiak „a Mágia és az Idő Ura”-ként, THOT-ként, a görögök „az istenek küldötteként” HERMES-ként tartották számon.
Az Egyiptomi és más felfedezések nem csak fejlett technológiákról adnak számot, de olyan szintű evolúciós folyamatról is, melyek meghaladják jelenlegi szintünket. Gondos tudományos vizsgálatokat végeztek a fontosabb piramisokon és kiderült, hogy nemcsak magas szintű, harmónikus struktúrák, de pontos tükörképei a csillagrendszer bolygóinak, leképezik a csakrákat és az emberi testen található harmónikus testüregeket. A Nagy Piramis minden egyes köve harmóniában van valamilyen frekvenciával vagy zenei hanggal. A közepén található szarkofág az emberi szívverés frekvenciájára van ráhangolva. Dr. Hurtak és kollégái a Nagy Piramisban és néhány Dél-Amerikai piramisban végezték azokat a döbbenetes kutatásokat, melyek bizonyítják, hogy a piramisok hanggal aktiválható „geometriai számítógépek”.
Egyiptomban 6000 éven keresztül végeztek genetikai kísérleteket, hogy elérhessék általa a halhatatlanságot és a csillagokat, erről a kutatásról írnak a régi idők nagyjai. Sok ősi kultúrával egyetemben abban hittek, hogy a DNS a csillagokról származik és oda vissza kell kerülnie.
 
I

ionon

Vendég
Csakra rendszerre sikerült rá jönnöm majd Sólyommal lesz egy újabb beszélgetésem akkor részleteiben, elmondom és benne lesz Egyiptom vagy bármely? Mágia és idő elenyésző dolgok, ha tudsz keresni és mersz találni érdekes minden az orrod előtt, van, és nem látod, mert meg kell tanulnod érzékelni a teret, ha most sikerül a régiknek is sikerült mindennek az alapja az a 300 000- 400 000 volt, amiben a föld és ég között létezünk ebben élünk, ha akarjuk, ha nem. Innen kell megközelíteni a régi és új dolgokat minden egy részeként él. Tudj és merj látni.
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Keresem a neten a fent említett filmet, de nem találom:
Dr. Jim Hurtak: A mélység termei
Tud valaki segíteni?

A You Tube-on nagyon sok érdekesség látható ebben a témában, de sajnos nem tudok angolul.:(
 
I

ionon

Vendég
Erről nem halottam de vannak érdekességek a biztos, gondolj bele a piramisforma mily formát, és rezgéseket tesz a térrel, és nem tudhatjuk, hogy az építő kövekben, a belsejében mik lehetnek. Vannak olyan feltételezések a homokból, mint mostanság a betont úgy öntötték ki bármit, tehettek bele. Azt tudod, ha mélyen a földbe van egy fém rudad és fent az égféle egy másik, akkor meg van a pozitív és a negatív pólusod gyenge áramod, van. Bármi benne lehet a piramisban szelőző járatokkal egyben pórusos köveket, tudnak manapság építeni régiek, ne tudnának. Teret rezegtetni azt tudták maketteket építettek és mily dolgokat tudnak, és a miről nem számolnak be. Az a válasz nem vagyunk érettek rá. Akiknek volt lehetőségük némely kamrában ott éjszakázni érdekes élményeik voltak. Mára a pisa szag miat érdekes, mert a látogatok a jeleiket szívesen a piramisban, helyezik el és igen bűzlik civilizált emberek, vagyunk, nem tud magával vinni valamit és abba pisálni. Azokba a kamrákba igen fizetni kell, hogy manapság emberfia-leánya be tudjon menni éjszakára hát nekünk csak a gondolatban utazás maradt de, így is tudunk teljes élményekben részesülni (lásd a lélek hajó).
 

apaa

Állandó Tag
Állandó Tag
INfo bár honnan! Szervusztok!
Ez a "pisi"piramis meg hökkentett először,ugy tudom komoly belépőt szednek a turistáktól és nincs Toy-Toj üzletsoruk a bejáratnál?
Lehet hogy nem tetszik az ottani fáraó, minő párhuzamok !
Piramis energia müködik.
Négy éve munka közben hajtogattam néhány papir piramist.Kettő darab 1x használatos borotvát tettem egy10x10x15 méretübe (igazi 150 Ft-os igazán 1x tudtam csak mind a hármat használni) idén juliusig hetente tudtam valamelyikkel megborotválkozni tehát kb180-270 közti használat.
Valami elromlott nem müködik azóta.
Valami nagy susmus van a piramisok körül,ha valamit találnak vagy letagadják vagy -ezt mi már rég tudjuk-kerülik ki a témát.
Hasonlóan a magyarság régi dolgai vagy a nyelvével kapcsolatban.(Itt a "mindaz köztudott"-tal temetik a dolgot)
Valahol irják hogy a magyar és az egyiptomi ...tán a demotikus abc ugyan annyi jelet használ.
A földalatti labirintust már keresték a fajjumi-oázis területén is.
Tudtok valamit a denderai Hathor templom franciákhoz került reliefjeiröl
És végül Terry Pratchett:piramisok cimü fergeteges könyvét ajánlom
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, láttam. Nem 10 részes volt?
Most úgy jártam, hogy aki keres, az talál: Itt, a fórumon akadtam rá erre az oldalra:
http://willina.gportal.hu/
és ebben, erre az oldalra:
http://willina.gportal.hu/gindex.php?pg=8273750
Nem a film, de ez is valami.

Ki hallott arról, hogy valamelyik piramisban találtak egy "hűtőkamrát", melynek állandó a hőmérsékelte, és nem tudja senki, hogy hogy lehet ez. ( Ha jól emlékszem, - 50 fok van benne). Van benne Valaki. Nem merik kinyitni sem.
Jó régen hallottam erről, azóta semmi.

Volt egy dokumentumfilm, ahol egy orosz kutató aki a "piramis effektussal" foglalkozott bemutatott Szibériában egy piramis alakú építményben - 40 fokon folyékony(!) vizet. Aztán kivitte, ahol szintén - 40 fok volt és azonnal megfagyott a víz. Nem erre gondoltál?
 

Arima3

Állandó Tag
Állandó Tag
Néhány adalék az előzőekhez a netről:

Toth isten nevét jól ismerhetjük már az egyiptomi mitológiából, azonban van néhány egyéb információ is, amit nem árt tudnunk róla, hiszen mind a mai napig rengeteg rejtély övezi.
Thot tehát papkirály és mágus, azaz táltos volt. Létezésére a történelem is sok bizonyosságot talált.
Toth egyik későbbi inkarnácója volt Hermész Triszmegisztosz, akit egyes feljegyzések szerint azért neveztek háromszor születettnek, vagy háromszor magasztosultnak, mert az egyiptomi születését követően még kétszer – tehát összesen háromszor – inkarnálódott. Az utolsó inkarnációban viselte a Hermész nevet, ami „Háromszoros Nagyságot” (mesteri szintet) jelent, és nagy bölcsességének hármas természetére utal.
Hermész sírját Nagy Sándor idejében találták meg. A hagyományok szerint múmiája a híres Tabula Smaragdinát tartotta a kezében.
Érdekes módon azonban ezek a Smaragd Táblák is egyfajta rovásírással készültek. A tizenkét smaragdzöld tábla nagyon különleges anyagból készült. Egy olyan vegyi folyamat – alkímiai transzmutáció – során hozták létre mesterségesen, amit még nem tud megmagyarázni a mai tudomány.
Imhotep (i. e. 2750 körül) ókori egyiptomi főpap, a fáraó tanácsosa és építésze. Nevének jelentése: aki békével jön.A később élt egyiptomiak Imhotepet istenként kezelték, Ptah vagy Thot isten és Szahmet istennő fiának tartották, a görögök pedig a maguk gyógyító istenével, Aszklépiosszal azonosították.

Előre is elnézést kérek mindenkitől, hogy nem lelkendezek, és nem szállok el mindentől, amit találok a neten, de nem kéne bemásolni minden kacatot, amit találunk. Sajnos elég sok a szemét, és ez az internetes adatforgalom átka. Boldog-boldogtalan bemásol mindenhová valamit, aztán hozzátesz, értelmez a saját nézete, tudása, szerint, persze legtöbbször név nélkül. A fent idézett szöveget kapásból legalább 6 helyen olvastam, de találtam pl. egy helyet, ahol az általam kiemelt rész, nem így szerepelt. tehát itt a ferdítés, és ez így adódik tovább. Ugyanis nem a Hermész név jelenti a "Háromszoros Nagyságot", hanem a Triszmegisztosz. És ez csak ez a sok ferdítés közül. Bocsánat, ha kicsit lelombozó vagyok, de ezen az ezoterikus téren nem árt erősen szelektálni, és erősen kritikusnak lenni, mert ebből van a rengeteg téves információ, és a szkeptikusoknak igazuk van, ha nem hisznek el sok mindent. Tehát kérek mindenkit:
csak tiszta forrásból
 

Arima3

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezen az oldalon találtam azt a részt, ahol még nem szerepel Triszmegisztosz nevének félremagyarázása.

http://www.harmonet.hu/cikk.php?rovat=40&alrovat=43&cikkid=1427
Mindenkinek a figyelmébe ajánlom azt is, hogy nem állít semmit, hogy márpedig így van, kinyilatkoztatás-szerűen, hanem pl. 'mai tudásunk szerint' vagy 'atlantiszi eredetű mágiával foglalkozók azt állítják' ' mások azt tartják' 'egyes feljegyzések szerint' stb. ... és nem utolsó sorban a cikk névvel aláírva szerepel.
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
A Mélység Termei

:confused:

Amikor Napóleon meglátogatta Gízát, egy éjszakát töltött a nagy piramisban. Reggel teljesen fehér és kába volt.
Arra a kérdésre, mi történt, így válaszolt: „Nem hinnétek nekem, ha elmesélném.”

"Isten és néhány egyiptológus között abban áll a különbség, hogy Isten már nem változtathatja meg a múltat.”
Däniken

www.egyiptominfo.hu/component/option,com_ponygallery/Itemid,32/func,viewcategory/catid,44/
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Volt egy dokumentumfilm, ahol egy orosz kutató aki a "piramis effektussal" foglalkozott bemutatott Szibériában egy piramis alakú építményben - 40 fokon folyékony(!) vizet. Aztán kivitte, ahol szintén - 40 fok volt és azonnal megfagyott a víz. Nem erre gondoltál?

Nem erre gondoltam, erről most olvasok először. Érdekes.
A Nagy Piramisban / ha jól emlékszem / találták azt a bizonyos hűtött kamrát.
Annyi mindent eltitkolnak. Lehet hogy ennek a hírnek is ez lett a sorsa?:(
Imhotep sírját még keresik. Vajon ha megtalálják, mindent tudni fogunk róla?
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Mit lehet tudni Imhotepről?
Forrás: http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=3821
”Imhotep melyik fáraóval élt egyidőben, és valóban ő volt a legnagyobb "varázserővel" rendelkező főpap? Mi az, amit ma is használunk az általa felfedezett ismeretekből?”
A legendák szerint az egyiptomi Óbirdalom, Dzsószer fáraó idején élt Imhotep volt az első ismert orvos, építész és gyógyszerész, továbbá csillagász, illetve írnok. Imhotep volt az első egyiptomi, akinek a nevét annak ellenére ismerjük, hogy nem volt fáraó. És ez nem véletlen: ő építette ugyanis az első (akkor még „csak” lépcsős) piramist.
A több mint négy és félezer éve, az egyiptomi Óbirodalom idejében élt Imhotepről a rendkívül szűkszavú források alapján bizonyosan csupán azt jelenthetjük ki, hogy a Kr.e. 2620 táján trónra lépő Dzsószer fáraó szolgálatában állott. Dzsószer korából egyetlen egy emlék maradt fenn, amely Imhotepre utal, és ez pedig a fáraó piramisának szent kerületében bukkant elő. A felirat szerint Imhotep az alsó-egyiptomi király pecsétőre, királyi kamarás, herceg, palota-elöljáró, „a nézők legnagyobbja” és szobrász volt.
Sokáig azt hitték, hogy Imhotep csillagjóslással, asztrológiával is foglalkozott, Kákosy szerint viszont erről ekkoriban még nem volt szó, csak a római korban egészítették ki a róla szóló legendákat ilyesféle tézisekkel.
Manethón, akitől az egyiptomi uralkodókra vonatkozó ismereteink jelentős részét nyertük, így fogalmazott Imhotepről: „Aszklépiosznak tartották az egyiptomiaknál orvosi tudása miatt. Ő találta fel a faragott kövekből történő építkezést. Írással is foglalkozott.” (Aszklépiosz a gyógyítás görög istene volt.)
Angolszász szakértők szerint egyébként Memphisz egyik elővárosában, Ankhtowéban született, más források szerint viszont Gebelein faluban látta meg a napvilágot, Thébától délre. Apja állítólag egy Kanofer nevű építész volt – ez azért érdekes, mert akkor éppenhogy nem Imhotep lenne az első építész a történelemben akit ismerünk – pedig sokan ezt állítják róla! Édesanyja neve még bizonytalanabb: talán Khreduonkh-nak hívták őt.
Angolszász történészek szerint Imhotep jelentősége később még nagyobb lett: halála után száz évvel már félistenként, kétezer évvel később pedig már valódi istenként tisztelték.
Brit elemzők szerint négy fáraó idején is tevékenykedhetett a nagy építőmester, de Kákosy László bizonyosan csak Dzsószer és Szemenhet uralkodókról jelenti ki, hogy dolgozott nekik Imhotep. Mások viszont még az edfui templomot is neki tulajdonítják. Utóbb egyébként Imhotepet annyira tisztelni kezdték, hogy nevét cartouche-ba, vagyis keretbe foglalták a szent vésetek, tehát a hieroglifák írásakor. Ez azt jelentette, hogy uralkodókkal tartották egyenrangúnak. Mint ismeretes, a hieroglifák XIX. századi megfejtésekor a francia Champollionnak többek között az segített, hogy tudta: csak(!) a fáraók neve szerepel keretben.
Bár Kákosy szerint Imhoteptől egyetlen írás sem maradt fenn, brit kutatók szerint neki tulajdonítható az úgynevezett Edwin Smith-papirusz, amely 90 anatómiai kifejezést és 48-féle sebesülést, sérülést tartalmaz, modern szóval: esettanulmányokról van szó. E papirusszal csupán az a gond, hogy nehéz az eredeti szerzőt azonosítani, továbbá későbbi, több évszázaddal fiatalabb betoldások, kommentárok is szerepelnek a szövegben.
Imhotep állítólag egy orvosi iskolát is alapított Memphiszben. Sir William Osler szerint így például Imhotep több mint kétszáz betegséget diagnosztizált és kezelt, sebészeti és fogászati beavatkozásokat is végzett. Növényekből gyógyhatású szereket vont ki, vagyis talán az első gyógyszereket is neki köszönhetnénk, ha minderre tényleg maradt ideje...
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Forrás: http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=1665

Dzsószer-piramis - az első egyiptomi piramis

A szakkarai piramis volt az első az egyiptomi fáraók piramisai között. Struktúrája, alakja eltér a későbbi, sima, gúla alakú piramisoktól, vagyis a közvélemény által jobban ismert gízai építményekétől.
Dzsószer piramisa lépcsőszerű, ilyen értelemben jobban hasonlít a maja piramisokra (Közép-Amerikában), de még a mezopotámiai zikkurátokra is emlékeztet. Dzsószer fáraó egyébként több mint 4600 évvel ezelőtt uralkodott, piramisának építése és uralkodásának datálása Kr. e. 2650 és 2630 környékére tehető. A szakkarai piramis eredetileg egy sírhalomnak készült a német kutatók szerint: nagy, lapos, 8 méter magas sírhant borította be a fáraó temetkezési kamráját.
Dreyer teóriája az, hogy Dzsószer idején a két építészeti elemet – vagyis a nagy sírhalmot és a körülkerítő falakat – egyesítették. Ám ekkor történt valami: a viszonylag nagy sírhant hirtelen eltűnt, legalábbis nem volt látható a magas fal miatt. Ez volt a probléma, amelyet meg kellett oldani. A sírhant ugyanis a teremtéshez kapcsolódott az ősi Egyiptomban, ez garantálta, hogy a király újra feltámad.
A szakkarai építészek ezt azzal oldották meg, hogy egy újabb, kisebb lapos halmot építettek az elsőnek a tetejére, majd úgy döntöttek, hogy további halmokkal egészítik ki azt. A szakkari piramis így átmenetet képez a korábbi periódusok lapos sírhantjai – más néven: masztabák – és a későbbi korok sík oldalú, gúla alakú (gízai) piramisai között.
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy másik nézőpont a szakkarai piramisról:
Forrás: http://hollo.blogter.hu/50957/a_szakkarai_piramis_a_kvantumgep_iii_a_miszterium
Szakkara részecskegyorsító energiát termelt, amely az Univerzum legmagasabb frekvenciájú és rezgésű energiája. Semleges energia. Részecskepárokból áll melyeknek egymást kiegészítő ellentétes töltésük van. Mivel semleges energia, nem hoz létre ellenállást, és a fény sebességének 27-szeresével halad. Ez a gondolati energia. A szeretet magas frekvenciáján rezeg.
Szakkara hatalmas elektromágneses mezőt és olyan hangokat hozott létre, amelyek kölönböző frekvencián rezegtek. Formája termelte, és befogta az energiát. Az elektromos részecskéket örvénylő oszlopba rendezte, amely a fénysebességnél gyorsabban terjedő energiát hozott létre.
A szakkarai kvantumgépezet felgyorsította a spirituális fejlődés folyamatát. Lehetővé tette, hogy a különböző tudati szinten álló tanítványok megtapasztalják rezgésszintjük ideiglenes megnövekedését. Meditációval és az arra való felkészüléssel, hogy békében és harmóniában éljenek, hogy tiszteljenek mindent, a megtapasztalt rezgésszint állandóvá vált.
A szakkarai komplexum kommunikációs központtá alakult, ahol a világegyetem legmagasabb valóságait lehetett megtapasztalni. Erről az első dinasztiák piramisainak falain található vallási szövegek számolnak be.
A piramis bejutást biztosított a szuperlények, a magasabb szinten lévő megvilágosodott testvérek dimenziójába, azokéba, akik már éltek a Földön, és eljutottak a valóság egy magasabb szintjére.
A komplexum másik rendeltetése az volt, hogy az ionok feltöltésével elektromágneses ösvényeket hozzanak létre, melyekben a kőtömböket nehézség nélkül tudták a templomok építési helyére szállítani.
 
I

ionon

Vendég
Akkor kedves Tanárom kérdez egy Radiesztéziát művelő embert, hogy milyen hatása van a piramisformának a térben, vagyis ránk nézve emberekre. Súgva mondom néked katasztrofális hatása, van az élő sejtekre így ránk is. Kitaláció lenne, amit mondok nem tények, de mindenki „azt, hisz amit akar”.
 
Oldal tetejére