Az abai polgármester gyertyával és hangtállal küzd az ellenzéki gonosz ellen a testületi üléseken

Kossa Lajos, Aba város polgármestere a 2019. január 23-i testületi ülésen új hagyományt jelentett be: ezentúl tibeti hangtálakkal fognak nyugtázni minden testületi döntést, az ülések kezdetén pedig gyertyát gyújtanak az ártó szellemek és az ellenzéki negatívság elhallgattatására.

Úgy tűnik, az abai polgármesternek három fő ellensége van: Paprikajancsi, Sunyi Róka és Páváskodó Pulyka. Mint a szóban forgó január végi testületi ülésen, egy mintegy 50 perces monológ közben kifejtette, a láthatatlan világ eme lényei nem zavarhatják meg az „értelmes, érdemi testületi munkát”, ezért kell a fényt jelképező égő gyertya, amely segít a láthatatlan szellemiségeket eltüntetni a teremből. A hangtál pedig azért, hogy minden egyes testületi döntést egy, a tálra mért gongütéssel ünnepeljenek meg.

A helyi tévé által rögzített jelenetet a polgármester legnagyobb helyi ellenzékének számító Abai hírek Facebook-oldal tette közzé.

Az ember azt gondolná, biztos csak tréfás kedvében van a kisváros első embere, mert ilyen egyszerűen nincs.

Ám a testületi tagok apatikus testtartása, merev nézése és teljes reakciótlansága, meg az, hogy Kossa bejelentésére egyetlen felvetés sem születik, miszerint ezt azért fel kellene tenni szavazásra, stb. – nos, mindez csak abban erősíti meg a jelenet nézőit, hogy nem, ez bizony a valóság, 2019-ben, Abán.

Ghandit és Széll Kálmánt is leültette
Az oldalra felrakott videót több mint ezren látták, néhányan véleményezték is. Paprikajancsi és társai kilétére csak a kommentekből lehet következtetni, miszerint a hét fős testület három képviselőjére célzott a polgármester.

A független képviselőkből álló testület jó ideje mértani pontossággal megosztott: hárman, az élő szavazógomb szervilizmusával a szintén független, de remek fideszes kapcsolatokat ápoló polgármester minden döntését és bejelentését kommentár nélkül támogatják.

Hárman viszont olykor megpróbálnak kérdezni, a jogszabályokra hivatkozni, sőt, uram bocsá’, néha még ellentmondani is. A polgármester szerint ők a Gonoszok, szemben a Tiszta Lelkű Jókkal, azaz a három támogató képviselővel.

A Gonoszokat unta meg Kossa, amikor elhatározta, hogy a fény erejével töri le a maradék ellenállást. Úgy tűnik, talán mégsem bízott annyira az egy szál tömbgyertyában, mert az asztalhoz ezen kívül négy üres széket is kikészíttetett. Mint a polgármester teljes lelki nyugalommal kifejtette, ő már az ülés elején érzékelte, hogy itt bizony negatív erők fognak tevékenykedni, ezért „jelképesen leültette az asztalhoz” segíteni Széll Kálmánt, Mahatma Gandhit, Martin Luther Kinget és a Dalai lámát is.

A jelenetről egyeseknek egyből a Viharsziget ugrott be Leonardo di Caprio főszereplésével, míg a másik kommentelő már gyakorlatilag a centit vágja a következő önkormányzati választásig, mert csak annyit írt: még 240 nap.

Precízen dokumentált sikkasztás
Találunk viszont egy érdekes kommentet: „Nem tudom, mit szed, de ebből meggazdagodott volna, és nem kellett volna a mások pénze.” Kossa Lajosra ugyanis vádiratában felfüggesztett börtönbüntetést kért a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség.

A vád szerint a polgármester éveken keresztül dézsmálta az önkormányzat pénzét: fizetési és vásárlási előleg címkézéssel 2012 és 2016 között 83 alkalommal vett fel a település pénztárából kisebb-nagyobb összegeket, összesen több mint 10,7 millió forintot.

A G7 portál megírta, hogy Kossa 2012 decemberében kezdett akcióba, akkor kérdezett rá először a város pénzügyes munkatársánál, mennyi van a páncélszekrényben, és rögtön magához is vett több mint 250 ezer forintot. Ezt aztán az újévben többször megismételte, úgyhogy 2013-ban már több mint hárommilliós mínusznál járt.

Egészen 2016-ig rendszeressé váltak a pénzkivétek, amikről Kossa mindig írt elismervényt vagy kiadási pénztárbizonylatot, és akkurátusan szignózta is ezeket – azaz az 5000 fős kisváros vezetője a szabályoknak megfelelően dokumentálva sikkasztott évekig az ügyészség szerint.

Ki tudja, hány évig folyt volna ez, a város jegyzője viszont felmondott, s helyére nem került másik, míg végül ki nem jelölt egyet illetékességből a kormányhivatal. Az új jegyző érkeztével viszont napvilágot láttak a pénztárbizonylatok is 2017 elején, a képviselőtestület pedig fegyelmi eljárást kezdeményzett a polgármester ellen.

Kossa Lajos a botrány elkerüléséért a 10,7 milliót egy összegben visszafizette a város kasszájába, és feljelentést tett a testületből időközben kilépett egykori képviselő, Mikula Lajos, az Abai Hírek oldal adminja, továbbá az oldal koordinátora ellen, akik az egész sztorit tálalták a közösségi oldalon. Megjegyzendő, hogy a városban gyakorlatilag valóban az Abai hírek jelenti a fékeket és ellensúlyokat, Mikuláék ugyanis valamennyi testületi ülés videóját közzéteszik, a polgármester ellen folyó per részleteivel együtt.

Utóbbiban februárban volt egy tárgyalás Székesfehérváron, de hiába várta egy népesebb abai delegáció a Járásbíróságon, Kossa nem jelent meg, ezért a pert elhalasztották májusra.

Nehezen alakul a mindenoldalú jövősziget, de volt Szent Koronás alapkőletétel tűzzsonglőrködéssel
A két és fél órásra nyúló ülések, a sikkasztási vád, valamint Aba jó hírének elvesztésén túl többen azért is támadják a magát deklaráltan egyfajta város-sámánnak tartó polgármestert, mert a korábbi években beharangozott, hangzatos fejlesztési tervek legnagyobb részét neki sem álltak megvalósítani. Szinte hihetetlen, Kossa mi mindent tervezett Abának: a településnek 2050-ig „az új világ egyik mindenoldalú jövőszigetének” kellene lennie.

Ennek részeként létrehoznák az Abai Közösségi Tudat Testületét, a Megértés Házát (a jelenlegi kultúr helyett), a titokzatos célú Gyöngyvirág Abai Kutatási Központot, a Teremtés Háza Gazdasági Központot, a növények „Parlamentjét”, az Abai Öngyógyítás Házát, a Meditációs Kolostor és Lélekközpontot, egy gyógyfürdőt, valamint a települést alternatív energiával ellátó energiaparkot.

Kossa ezen kívül elhatározta a helyi virtuális „szeretetpénz” – az abai fABAtka – bevezetését is, a pályázati pénzek lehívását pedig nemes egyszerűséggel elnevezte Kék Óceán Gazdaságstratégiának.

Bár e céloknak a terv szerint 2019-ig már meg kellett volna valósulniuk, még semmi nem történt. A polgármester másik két álomprojektjének ügyében viszont legalább tartottak egy koncepcióbemutatót 2017 végén: a Dél kapuja elnevezésű projektben ugyanis egy Tudományos és Technológiai Parkot és a Shambala Gyógyító Központot szemmel láthatóan teljes erőbedobással óhajtja Abára a polgármester. Az eseményen természetesen nem maradhatott el a tűzzsonglőr-bemutató és a hangtál-kongatás sem.

Feltételezhetően ennek tudható be, hogy a gyógyítóközpont alapkőletételére is sor kerülhetett pár hónap múlva, ekkor egy gödör körül meglóbálták a Szent Korona piros párnára fektetett hiteles másolatát, és lebetonoztak az alapkővel kilenc kristályt. Csak ismételni tudjuk magunkat: a tűzzsonglőrök és a hangtálasok mellett itt stílusosan még az Ördöngösök zenekar is gondoskodott a népszórakoztatásról.

Az abaiak szeretik a város-sámánt
A sikkasztással vádolt polgármestert mindez nem zökkenti ki nyugalmából, ő ugyanis ártatlannak, és a gonosz erők, meg a globális összeesküvés áldozatának tartja magát. Szerettük volna megkérdezni erről-arról, így levelet küldünk, mi újság a gyógyító központtal, mit szól az állítólagos összeesküvés elméletekhez, miért nem ment el a tárgyalására, és így tovább – Kossa Lajos azonban nem reagált a megkeresésre.

Pedig ha megteszi, szívesen megkérdeztük volna a rendszerváltás óta Abát vezető független, de a 2010-ig közismerten jó fideszes kapcsolatokkal rendelkező, és akkoriban az MSZP szekerét is toló polgármestert arról is, hogy valódi, látható, az abai polgárok életét pozitívan befolyásoló fejlesztések helyett mire ment el több millió forint az utóbbi években. Mikor lesz felelőse a járóbeteg-szakellátó építése körüli törvénysértések miatti 130 milliós Állami Számvevőszék-bírságnak, amely az egykori Millenáris-vezér Incze Zsolt (Orbán Viktor egykori gimnáziumi évfolyamtársa) ügyvezetősége alatt keletkezett?

Az is érdekelt volna minket, miért mondta Kossa az idei, január 23-i testületi ülésen a tízmilliós sikkasztási ügy kapcsán, hogy „az igazság feltárása a teljes megsemmisülésemet jelentette volna”. Ez az elszólásszerű mondat ugyanis sokak szerint felért a polgármester beismerő vallomásával.

S hogy mit szólnak mindehhez az Abán élők? Nos, a hangtállal űzendő ellenzékieken és köreiken kívül nem sokan és nem sokat.

A legutóbbi, februári testületin történtekről sokan még nem is értesültek, pedig akkor a kommunális adót 9 ezerről 12 ezer forintra emelte a testület.

A nyílt ülést délelőtt 10 órakor tartották, így az abaiak legtöbbje nem tudott rajta részt venni, de az egyik képviselő sem – érdekes módon éppen a „Gonoszok” közül. Így fordulhatott elő, hogy a testület Kossa-hű hármasa a két nemleges szavazat ellenére gond nélkül átvitte az adóemelést.

Kissé vértelenül ugyan, de az akkor még Mediaworks (ma: KESMA) tulajdonú megyei napilap 2018 nyarán megpróbálta megszólaltatni a helyieket a sikkasztási ügy miatt kialakult helyzetről. Hogy Kossának manapság is nagy befolyása van, az abból is leszűrhető, hogy senki sem adta a nevét a véleményéhez.

A polgármester 2017 májusában, az akkor tartott falufórumon egyébként belengette, hogy nem kíván indulni polgármesterként a 2019-es önkormányzati választásokon, azonban a testületiken tett megnyilatkozásai nem erre utalnak.

Az általánosnak mondható érdektelenség viszont az eddigi kritikusok hangját is tompítja. Mint egy hozzászóló ironikusan megjegyzi, ha az abaiaknak mindez jó, hát megérdemlik, de senki se csodálkozzon, ha a következő testületi üléseken szelleműzés is lesz majd. Meg, ha kissé felfejlődnek a dolgok Abán, talán még asztaltáncoltatás is.

Kocsis Noémi

creative-760648_1280.jpg
 
*
Első olvasatra azt hittem, elkésett szilveszteri tréfa. De nem, ennél már nincsen lejjebb... Igaz, mit is várhatok, amikor az ország vezetője sámánt hívott, hogy barátilag lejtsen már el egy táncot országunk házában...
 
Hihetetlen ez a sötétség...jön majd a sámánizmus is..
Azt hiszik hogy megtűri őket a hatalom pedig csak addig kellenek míg megosszák a társadalmat a szavazóbázist.
 
Elmebajos virusos influenza terjed ilyen sebesseggel otthon?
*
Még szerencse, hogy én nem azon a csapáson járok, ahol a fityeszesek... Igaz, a vírus erős és döntögeti az embereket, engem nem tudna, mivel megátalkodottan makacs és önfejű nőszemély vagyok. De tény, hogy el tudom képzelni, mit gondolnak Magyarországról a többi ország vezetői?! Abba már bele sem merek gondolni, hogy szegény Kovács László mit gondol?! Biztosan naponta többször is mantrázza "nekem még mit kell megélnem"? S, tényleg... Őt az egész világon tisztelettel fogadták. S, jöttek e követői... visszatarthatatlanul... Borzalom....:confused:
 
Biztos arról is meg van győződve,hogy a Föld lapos,és a Nap forog körbe.
*
Egyre jobbak ezek a kommentek. Istenemre mondom, jobban még jobban vihorásznék, ha nem éppen arról az országról lenne szó, ahol élek. A lányom is mondta, hogy egyre többen - NEM TELEFONÁLNAK! - magukban beszélnek... a villamoson, buszon. S, még akkor jó, ha csak magukban beszélnek, és nem valami őrület tör ki az elmebeteg embereken, melyek sajnos, nincsenek elzárva, szabadon mozognak a társadalomban. A Merényi kórház pszichiátriáját is bezárták, a valamikori Sárga Házat is, sőt több vidéki elmeosztályt. A családok többnyire nem fogadják vissza a agybeteg családtagot. Ami bizonyos fokig érthető a kiszámíthatatlan események miatt. Így aztán marad az utca és az emberek veszélyeztetése. De ott, a magasban, a csúcson, a kormánykeréknél aki ott van, egy egész országot veszélyeztet, nyomorba sodor és a kilátástalanságba. Mikor és ki fogja végre megzabolázni, eltolni a kormányrúdtól?! Most kaptam meg "családilag" 3 levelet, el sem olvastam tűzre vele. Mennyi, de mennyi pénzt herdál így el? Nem elégszik meg, hogy a csapból is ők folynak, meg az idióta szöveg, mellyel sajnos a sok és még több elbutított embert megtévesztik, a rádió főcsatornáin, a tévé főcsatornáin, sulykolják a hülyeséget. Ami a legszomorúbb, hogy sajnos még mindig sokan, sőt többen vannak, akik befogadóak ezekre a megtévesztésekre.
 
Lehet fidesz modra uberelni a hulyeseget.

Bejárati ajtót avatott egy fideszes képviselő Békésben

A gyulai Ewoldt Elíz Óvoda ajtaja szorult cserére.

Az intézmény névadójára emlékezve új bejárati ajtót kapott az Ewoldt Elíz Óvoda Gyulán – írja a Gyulai Hírlap.

A 350 ezer forintos fejlesztés átadójának külön sajtótájékoztatót szenteltek, az átadón Mittag Mónika fideszes önkormányzati képviselő, Becseiné Lock Gabriella, Gyula Város Egyesített Óvodájának intézményvezetője és Petrovszki Eszter tagintézmény-vezető is megjelentek.

Csodás! Arany lemezkékkel rakták ki az ajtót?! Mi került ilyen irgalmatlanul sokba? Nem azt írom, hogy funérból legyen, de van egy középárfolyam, no azon kellett volna megvásárolni azt az ajtót, mely nem is kapu?! Mert ha kapu volna, még beetetik velem, hogy sokba került, de ajtóra ennyi pénzt kidobálni?! Hiába, ez senkinek nem jutott az eszébe, még a sajtótájékoztatón sem, hogy az ajtón megspórolt pénzt másra is költhették volna. Készségfejlesztő játékokra. Esetleg.
 
"Pócs-cselekvés" - szóviccezett a jobbikos képviselő a parlamentben, jött is a Fidesz válasza
A fideszes Pócs János szombaton nyilvánosságra került videójáról kérdezte Csányi Tamás jobbikos képviselő az azonnali kérdések órájában Orbán Viktort, aki halaszthatatlan közfeladatra hivatkozva távol maradt az ülésről, és Varga Mihály miniszterelnök-helyettest bízta meg a válaszadással.

c2000.jpg

A képen Pócs János fideszes képviselő
Csányi kérdésébe egy szóviccet is beleszőtt:

„Meddig tűrik meg Pócs Jánost soraik között? Meddig ütik el ezt a problémát Pócs-cselekvéssel?”

Varga Mihály válaszában a Fidesz hétvégi közleményét idézte, amelyben a párt kifejezte, hogy szerintük „nem szerencsés”, hogy Pócs János elkészítette a videót, illetve hozzátette, hogy ő maga személyesen sem tartja „szerencsésnek”, hogy megszületett a felvétel.

Majd miután Csányi újra Varga szemére vetette, hogy a Fidesz szerint Pócs cselekedete „belefér”, és szerinte a „Fidesznél szélsőségesebb párt nincs Magyarországon”, Varga viszontválaszában már a Jobbikot illette:

„Külön napirendi vitát lehetne arról tartani, hogy a Jobbik az elmúlt években milyen cigány- és kisebbségellenes megnyilvánulásokat tett” – mondta Varga, majd Gyöngyösi Márton 2015-ös ügyét hozta fel a Duna-parti holokauszt-emlékművel.

„Úgyhogy azt kell mondanom, először a saját háza táján söprögessen, utána kérdezzen bennünket” – zárta válaszát Varga.

Micsoda arcátlan hazudozó?! Ezeknek az arcán nem bőr van, hanem vasból álarc... Még ő van megsértve?! Undormány egy ember?! Ki az, aki ezt elhiszi?! Ráadásul minket is, akik ezt megnéztük, elme roggyantnak, hülyének néz?! Ki ez a kurafi?! Még mi szégyelljük el magunkat... Jellemző. Micsoda aljas, szó szerint egy véglény... Szavakat nem találok, szavakat...
Hazugság, hazugság és hazugság. Ez nem barátság, ez nem humor, ez egy nyílt életveszélyes fenyegetés, aljas módon gyalázza azt az embert, aki cigánynak született. Egy főnök soha, de soha nem beszélhet ilyen lealázó módon egyetlen alkalmazottjával sem.
 
28 évnyi szabadságot fizettetne ki magának az abai szelleműző polgármester, Kossa Lajos

Kell a pénz, na.

Eddig csak mindenféle hókuszpókusz, mint például az ellenzéki szellemek gyertyával történő elűzése, képviselő-testületi szeánsz, vagy tibeti hangtál kongatása szerepelt Aba polgármesterének repertoárján, de úgy tűnik Kossa Lajos ennél sokkal gyakorlatiasabb ötletekkel is elő tud állni.

Mi más bizonyítaná jobban Kossa találékonyságát, mint az a napokban a helyi képviselő-testület elé terjesztett javaslata, mely az elmúlt évtizedeket átívelő szabadság-megváltási számításokat tartalmazza.

A gyógyító fényekkel és hangokkal operáló Kossa Lajos ugyanis 28 évre visszamenőleg fizettetné ki magának a ki nem vett szabadságokat – írja a 24.hu.

Bizony ám. A jegyző által szignált előterjesztés szerint Kossa polgármesteri jogviszonya – bár szerepel benne egy-két problémás időszak – 1990 szeptembere óta folyamatos. A közel három évtizedre nyúló tisztségviselés alatt azonban Aba első embere nem élt a törvény általi szabadnapok eltöltésével. A táblázatokkal kalkulált előterjesztés szerint a megmaradt szabadságos napokért összesen 10,2 millió forint megváltási összeg jár(hatna) a polgármesternek.

A komoly matekozásból viszont az is kiderül, hogy Kossa alapilletménye az önkormányzatban jelenleg 548 ezer forint havonta.

Kossát az mondjuk, kicsit sem érdekli, hogy a szabadságok a munka törvénykönyve szerint a következő év márciusának végén elvesznek. Kell a pénz, na.

Magyar Narancs
 
Érinthetetlen.
 
Csányi Tamás jobbikos képviselő
Valami bűzlik már régóta.
A megmaradt jobbikosok, mit tehetnek?
Parlamentben nem sokat
De a bűzlikhez hozzátartozik
Az áruló és fideszessé lett Morvai pályája is véget ér:
Morvai Krisztina Facebook-oldalán jelentette be, hogy visszavonul a politikai élettől, szúrta ki a Mérce.

A politikától, a nyilvános közéleti szerepvállalástól is búcsúzom. Két hét múlva lesz az Európai Parlament jelenlegi ciklusának utolsó plenáris ülése, s röviddel ezt követően képviselői mandátumom lejár
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,608
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére