Az alkoholizmus nem jellembeli hiba, hanem betegség

Az év utolsó napja egyet jelent a felhőtlen szórakozással, vidámsággal és jókedvvel. Az új évbe nyúló dorbézolások során sokan felöntenek a garatra.

Egy-egy nehezebben megélt másnap a legjobb családban is előfordul. Vannak azonban olyan esetek, amelyek rosszabbul végződnek. Az alkoholbetegségről és az Anonim Alkoholisták közösségéről egy „józanodó alkoholistával", Attilával beszélgettem.

Kik fordulnak Önökhöz segítségért?
A statisztikák alapján nagyjából egymillió embert érint közvetlenül az alkoholbetegség ma Magyarországon, és akkor még nem beszéltünk az illető környezetében szenvedő emberekről.
Hozzánk olyanok fordulnak, akik úgy érzik, hogy alkoholproblémával küzdenek, életük irányíthatatlanná vált, és megvan bennük az ivással való felhagyás vágya. Mivel névtelenek vagyunk, tagnyilvántartást nem vezetünk, viszont bátran kijelenthetjük, hogy a teljes egzisztenciát vesztettektől a főorvosokig, sztárügyvédekig bezáróan rengetegen látogatják az AA gyűléseit. Az alkohol nem válogat.

20181227az-alkoholizmus-nem-jellembeli-hiba1.jpg

Nagyjából egymillió embert érint közvetlenül az alkoholbetegség ma MagyarországonForrás: Shutterstock
Mit lehet tudni a tagok előéletéről?
Rendkívül vegyes a kép, rengeteg történetet osztanak meg társaink a gyűléseken, amelyek sokban különböznek egymástól, csupán egyetlen közös pont van: az alkohol. Változó, hogy ki mikor kezdett inni, az sem egyforma mindenkinél, hogy mikortól tartja mindezt problémának. Vannak az AA-nak olyan tagjai, akik mértékletes ivókból váltak alkoholbetegekké, és olyanok is, akiknek már az első alkoholfogyasztásuk teljes emlékezetkieséshez vezetett. A leggyakrabban a teljes „mélypont" elérésekor fordulnak hozzánk, amikor tudatosul bennük, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás. Van olyan társunk, akinek ehhez több évtized rendszeres alkoholfogyasztás kellett, de olyan is, aki egy-két év alatt belátta, hogy nem ő irányít, ha a pohárhoz nyúl. Az alkoholizmus egy betegség. A társadalom jelentős része valószínűleg akaratgyengeségnek, jellembeli deficitnek gondolja a kóros alkoholfogyasztást, ezért jóval nehezebben ismeri fel egy ebben érintett személy, hogy ő bizony egy súlyos és gyógyíthatatlan(!) betegségben szenved. Viszont teljes absztinenciával, személyiségünk fejlesztésével teljes és boldog életet tudunk élni.

20181227az-alkoholizmus-nem-jellembeli-hiba2.jpg

Van olyan, akinek több évtized rendszeres alkoholfogyasztás kellett ahhoz, hogy belássa, nem ő irányítForrás: Shutterstock
Miben tudják segíteni tagjaikat?
Mi nem vagyunk addiktológusok, nem vagyunk szakemberek, hanem olyan alkoholisták, akik egy személyiségfejlesztő program és saját tapasztalataink alapján tudunk segíteni azoknak az embereknek, akik felkeresnek minket. Az újonnan érkezőket hatalmas szeretettel fogadjuk. A program során a legfontosabb az, hogy felismerjük, vannak olyan szegmensei az életnek, amelyet nem mi irányítunk, hanem egy felsőbb erő. Ez az a pont, amiért sokan vallásos gyülekezetnek, szektának gondolják az AA-t, holott erről szó sincs. Életünk tele van nem várt eseményekkel, köztük olyanokkal is, amelyeken tudunk változtatni, és olyanokkal is, amelyeken nem. A kettő közti különbséget kell felismernünk. Ez meglehetősen egyszerűnek és evidensnek tűnik, de valójában ez a sikeres felépülés alapja.

Mennyi ideig járnak Önökhöz az AA-tagok?
Ahogy testünk edzése, tudásunk gyarapítása, úgy személyiségünk fejlesztése, karbantartása is egy életre szóló feladat. Amint említettem, ez egy gyógyíthatatlan betegség, ezért az AA álláspontja szerint nincs gyógyult, csak „józanodó" alkoholista. A gyűléseken több alkalommal is hallottam arról, hogy valamelyik társunknak több évtizedes absztinencia után hirtelen ivásvágya lett. Az alkohol ott „kísért" mindenhol.

20181227az-alkoholizmus-nem-jellembeli-hiba.jpg

Az Anonim Alkoholisták közössége az újonnan érkezőket hatalmas szeretettel fogadjaForrás: Shutterstock
A magyarországi AA legidősebb (az absztinenciát és nem a biológiai életkort alapul véve) józanodója közel fél évszázada nem fogyasztott alkoholt, mégis rendszeresen látogatja a gyűléseket, mert állítása szerint ez tartja őt józanul.

Hol van a határ alkalmi ivó és alkoholista között?
Rengeteg írás foglalkozik az alkoholproblémával, amelyek között jócskán akadnak olyanok, amelyek különböző mértékegységekben mérik az elfogyasztott alkoholt, és egy határt húznak, amely fölött alkoholista az illető, alatta viszont még nem. Az AA-ban a legtöbben úgy gondoljuk, hogy nem az elfogyasztott alkohol mennyisége dönti el, hogy valaki alkoholbeteg-e, hanem a sóvárgás, az alkoholfogyasztás irányíthatatlansága és a függő személyiségbélyegek.

20180509volt-hogy-ajulasig-itta-magat.jpg

"""Forrás: Shutterstock "
Volt, hogy ájulásig itta magát – Egy alkoholista anya újrakezdése
Sajnos sok eset a négy fal között marad, hiszen nem minden alkoholista megy részegen dolgozni, vagy épp gyermekéért az óvodába, iskolába. A gyermek feltétel nélküli lojalitása és szeretete pedig megakadályozza a probléma „lelepleződését". Nagyon ritka, amikor az alkoholfüggő anya az, aki felismeri az állapotát, és elindul a gyógyulás útján.

Mit tehetünk, ha egy családtagunk, barátunk alkoholista?
A meggyőzés nem igazán hatásos. Amíg saját magának nincs betegségtudata, amíg nem ismeri fel, hogy élete irányíthatatlanná vált, addig nagyon nehéz hatékony segítséget nyújtani. Nyugodtabb pillanataiban utalhatunk rá, hogy esetleg gondja lehet az alkohollal, de ne keltsünk benne bűntudatot, ne tegyünk neki semmiféle szemrehányást, mert ezzel az ellenkező hatást érhetjük el! Egy alkoholbeteg embernek általában a lelke is sérült, ezért nem tudni, hogyan reagálna minderre. Esetleg a honlapon lévő segédanyagokat, az ott található gyűléslistát a kezébe adhatjuk, de ne erőltessük!

Szülőként hogyan érhetjük el, hogy kamaszodó gyerekünk tudjon mértéket tartani az italban?
Sajnos nem igazán ismerjük a mértékletes ivást. Vannak viszont arra utaló jelek, hogy valaki alkoholbeteg, vagy „jó úton" halad a betegség felé. Ha a gyermek gyakran lépi túl a „mértéket", többször előfordul nála az emlékezetkiesés, kérdés nélkül kivesz pénzt a családi kasszából, hétköznapokon is fogyaszt alkoholt – akár egyedül is –, vagy megváltozik a viselkedése, akkor gyanakodhatnak a szülők a problémára. Itt is fontos azonban, hogy segítő szándékkal kezeljük ezt a helyzetet! Semmiképpen ne dühösen, kioktató stílusban, büntetéseket kilátásba helyezve fenyegessük gyermekünket!


Gyergyai-Szabó Mariann
 
nem értek egyet! az alkoholizmus , a dohányzás, kábítószerezés : függőségek. a függőség nem egyenlő a betegséggel ! a függőségtől meg lehet szabadulni. egyénfüggő lehet, hogy saját erőből vagy külső segítséggel.
nem mondom, hogy jellembeli hiba, de számomra nem vehető egy kalap alá egy daganatos, vagy szívbetegséggel, vagy akár a meddőséggel pl.
van ismerősöm, aki egyik napról a másikra tette le a cigit, és hagyta abba az italozást - igen, ő egy erős ember ! és mai napig csupán kifogásnak tekinti, ha valaki ezeket betegségnek titulálja, mert éppen úgy egyszerűbb ...
 
En meg nem hiszek az ilyen egycsapasra valo leszokasrol,mert legtobbszor ideig oraig tart.
HA valaki fuggo , es hirtelen abbahagyja szenvedelyet, komoly elvonasi tunetei vannak. Alkoholistaknal remeg mint a kocsonya es egyeb bajai vannak. A ciginel is ha valaki eros dohanyos, nem csak az a problemaja hogy hianyzik a kezebol allandoan a cigi hanem a nikotin hiany legszomjat rosszulletet eredmenyez.
Altalaban ezeknel az embereknel foleg a szenvedelybetegsegnel mar annyi mindent tonkre tett a szervezetebe a szenvedelye, hogy 99% ban csak orvosi segitseg felugyelet mellett van eselye megszabadulni a fuggosegetol.
Bizony betegseg az alkoholizmus raadasul borzalmas betegseg, mert mire hajlando elvonora menni onkent addig a kornyezete idegileg anyagilag tonkre megy.
A kisiklott eletet mar keptelen helyrehozni, az ok amiert az italhoz menekult eleve a megoldatlan problemajaval segitseget kellett volna kernie, hogy ne fajuljon el az egy-ket vigasztalo feldobo pohar utan az alkoholizmus.
 
pedig hihetsz benne tanuja voltam ,hogy 40 ev utan az asztal sarkara tett egy dobozzal es SOHA TOBBET hozza sem nyult
(ennek lassan 10 eve)

Szóval olyan ukmukfukk nem megy az a dolog. ;)
Én is kb 10 éve 40 év dohányzás után hagytam abba egyik naprol a másikra. Másfél-két dobozt szívtam el naponta.
Jó két évi kinlódás és + 10 kilo súlygyarapodás volt az ár. Három féle dohányos van.
A dohányos, a nem dohányos és aki leszokott róla. Ha az utcán néha megcsap a száraz illatos cigarettafüst összeszalad a számban a nyál. Sokszor szívok el álmomban egy cigarettát. A bűntudat ébreszt fel.
Ha rágyujtanák, pár nap mulva megint elszívnám a két dobozt. Nyilván való, hogy ez a szemlyiessegtöl is függ. Több leszokott érez úgy mint én.
A nők nehezebben tudnak leszokni mint a férfiak és a dohányosoknál nagyobb a visszaesők száma mint az alkoholistáknál.

nem értek egyet! az alkoholizmus , a dohányzás, kábítószerezés : függőségek. a függőség nem egyenlő a betegséggel ! a függőségtől meg lehet szabadulni. egyénfüggő lehet, hogy saját erőből vagy külső segítséggel.
nem mondom, hogy jellembeli hiba, de számomra nem vehető egy kalap alá egy daganatos, vagy szívbetegséggel, vagy akár a meddőséggel pl.
van ismerősöm, aki egyik napról a másikra tette le a cigit, és hagyta abba az italozást - igen, ő egy erős ember ! és mai napig csupán kifogásnak tekinti, ha valaki ezeket betegségnek titulálja, mert éppen úgy egyszerűbb ...

Ha már benne van akkor beteg, nagyon is beteg.
 
Utoljára módosítva:
Betegség egy fenét az alkoholizmus. Ilyet hogy betegség csak egy agyhalott jelenthet ki :) Betegé teszi az embert az tény. Na de maga az alkoholizálás, a részegeskedés, az alkoholfogyasztás az nem betegség. Az alkoholizálás az emberi gyengeség és rabság rabszolgásság. Az ember rabszolgájává válik ezeknek a szereknek és hagyja hogy uralják, Ilyen a drog , kávé, dohány, játék stb. Nincs ütős módszer a leszokásra csak csupán egy erős a akarat és elhatározás hogy vége ennyi- Na meg persze elszigetelődés a tisztulás idejére. Hála a jó Istennek és mindentől mentes vagyok. Na és maradok is :) . Nem érdekelnek a primitív emberi ítélkezések hogy az nem is ember aki nem iszik és egyéb hasonló beszólások.
 
Ahogy a cikket olvastam arra gondoltam hogy menyire kivan már fordulva a sarkából a világ. Az emberek már olyan szinten kezdenek elbutulni vagy már már sokan buták is hogy szinte már alapvető dolgokat sem képesek megkülönböztetni egymástól. Mi a helyes mi a helytelen. Fiú vagyok e vagy lány. Ez pedig egyszerű de sokan már valóban elgondolkodnak ezen is hogy ők most mely nemhez tartoznak. Ez nagyon nagyon sötét és elkeserítő. Na meg amikor már elkezdik meg magyarázni hogy miért nem helyes ha valaki a nemével ellentétes neméhez vonzódik csak. Na ez már komolyan abnormális felfogás és ez már valóban komoly veszély és gond. fertő
 
Csigafi !
Már neharagudjál , de most rettenetes badarságot irtál ! Örülj neki , hogy Te mentes vagy mindenféle szenvedélytöl !! Gondolom nagyon sok szenvedélybeteg és ez vonatkozik ugy az alkoholistára mint a kokszosra vagy a cigisre is nagyon is cserélne veled ! Elhiheted , én tudom hogy miröl beszélek mert magam már megjártam a "hadak útját" elhiheted , nem valami "dicsöséges dolog" és ez vonatkozik véleményem szerint hasonlóan a csövesekre is . Az ember soha nemtudja ki és miért jutott oda , mert jószántából senki sem lesz szenvedély beteg az biztos és ne itélj , hogy Te se itélendö legyél .;)
 
Csigafi !
Már neharagudjál , de most rettenetes badarságot irtál ! Örülj neki , hogy Te mentes vagy mindenféle szenvedélytöl !! Gondolom nagyon sok szenvedélybeteg és ez vonatkozik ugy az alkoholistára mint a kokszosra vagy a cigisre is nagyon is cserélne veled ! Elhiheted , én tudom hogy miröl beszélek mert magam már megjártam a "hadak útját" elhiheted , nem valami "dicsöséges dolog" és ez vonatkozik véleményem szerint hasonlóan a csövesekre is . Az ember soha nemtudja ki és miért jutott oda , mert jószántából senki sem lesz szenvedély beteg az biztos és ne itélj , hogy Te se itélendö legyél .;)
Szép volt Gyula. :dr_24:
Nincs rosszabb a végletekben gondolkodó moralistáknál.
 
Gumelig ,
nedicsérj , mert meghizom mégjobban !! már igy is kikell cserélni a ruhatáramat :rohog::rohog::rohog:.
De tényleg , én nagyon furcsállom mindig azok kiabálnak ránk kigyot-békát akik életükbe nam voltak hasonló helyzetben ! Az esetek nagyrészében mindig is van valamilyen oka na mondjuk a cigin kivül mert ugye az csak "ugy jönn" az ifjukorunkban , de a többi az nem a húsvéti locsolástól lesz "alkoholista" lehetne sorolni , de nemhiszem , hogy lenne e itt értelme , mert tutti meglennék érte kövezve ! ;)
 
Sziasztok! Csigafi a véleményed inkább cinizmusra vall, előfordulhat hogy a családod történetében van ilyen típusú beteg, és te ettől függetleníteni magad. Hidd el minden függőség betegség, melyet szakszerű segítség nélkül nem lehet túlélni. Arra utalsz legyen az ő baja és a családja, aki szenved kuporgat s főleg takargat, mert szégyelli hogy iszik valamelyik szülője. Sajnos csak lefelé van ha valaki nem ismeri el hogy beteg, mert csak akkor lehet neki segíteni. Na de addig hány ember élete mehet tönkre, több felvilágosítás elrettentő példa? nem több okos ember aki segít.
 
A pohárért/tűért-porért nyúlni és kicsapatni a biztosítékot, sokkal egyszerűbb, mint szembenézni egy problémával/önmagával, feltűrni az ingujjat és nekiállni megoldani azt a problémát...:dr_9:
És amikor egy alkoholista külső kényszerítő ok (pl. komoly műtét, hosszas kórházi tartózkodás) folytán hosszabb időn keresztül, nem jut a napi betevőhöz, aztán kikerülvén a kórházból félhóttan első útja a kocsmába vezet, nos nekem ez az ember nem "beteg"....
 
Senkivel nem szeretnék vitatkozni, vagy megkérdőjelezni a véleményét, nem érthetünk mindenben egyet. Szerintem betegeség az alkoholizmus , bár senki nem kényszeríti hogy igyon, de ha ivott a nagyapa, apa talán még az anya is akkor a gyerek ha felnő vagy antialkoholista vagy alkoholista lesz. Ezt számos tény , hivatalos adat támasztja alá. Sajnos nálunk volt alkoholista ráadásul anyuka 3 gyerekkel, de az sem érdekelte náluk szinte mindenki ivott a családba 36- évesen meghalt. A három gyerek közül egy ivott rendszeresen, most gyógyulgat, rengeteget beszélgetünk vele segítjük nem hagyjuk magára mert szeretjük. Soha nem kínáljuk alkohollal, eljutottunk oda hogy Ő sem kér rendesen eszik de közben orvos is segít, mert csak közösen tudunk együtt működni. Talán csak egy kicsit kell a dolgok mögé nézni, egy segítő kezet nyújtani ennyit bárki megtehet akár betegség akár nem. Az viszont biztos hogy probléma!!
 
Ladybug , már ne is haragudj , de hallotál Te esetleg olyan , hogy "Spiegel trinker" , magyarul tükör ivó ?? Gondolom nem ! Kérlek ezek azok mint Te is irtad akik külsö kényszeritö erö hatására nemjuttnak alkoholhoz , majd azt ha hozzájuttnak újra kezdik és még azt megtettözik is ! Tudod az , hogy valak egy "szenvedélyböl" kikerüljön saját magának kell azt eldöntenie és nem a környezetének . Sajnos és nagyon is elszomoritó !!:(
Nekem volt nem egy nemkét munkatársam , fönököm a vendéglátói tevékenységem alatt akik hasonló cipöben jártak , hónapokig felé sem názztak a piának pedig ott volt a szemük elök , hiszen fözésnél majd mindig is használtuk azt . Aztán jött egy pillanat amikor jött ez a kikapcs és végük volt !! Ilyenkor néha napokig nemtudtak kijozanodni és még az eszüket is elitták -magyarul mondván ! Majd megjellentek a munkahelyen és mintha semmi sem történt volna csinálták munkájukat tovább ugyan ugy mint azelött ! Mi a konyhába szivtunk is elegett , de mit tudsz csinálni ?? Vagy "beletörödsz" és megprobálsz neki szavakkal segiteni , de mást nemlehet tenni , aztán azért kirugni ?? Hm , hol találsz ma egy jó szakácsot mely kerül az italt ?? Ritka mint a fehér holló és ez nemcsak a szakácsokra vonatkozik , van mint a cikk is irja elég professzor, mérnök , onager na és politikus is akik rabjai valamely "kábitószernek"
 
Az alternatív gyógyászat már talált megoldást az addiktiv betegségek ellen. Csak azoknak használ, akik elhatározzák, hogy használni fogják. Tudniillik a gyógyász nem fogja a megtévedt ember kezét, csak elmondja, mit kell tenni az ügy érdekében.
Volt egy betegem, aki elhatározta. Napi 2 üveg tojáslikőrnél tartott (pénze volt rá), amikor megkeresett. Elmondtam neki, megtartotta a szavát. Két hónap múlva találkoztunk és megkérdeztem, hogy van. Hát ő visszaszokott, mert hiányoztak neki a kocsmából a haverok.
Egy másik napi 2 és fél doboz cigiról szokott le 4 hónap alatt. A végén már "elfelejtett" rágyújtani. Mikor találkoztunk, a táskájában volt egy fél doboz cigi. Rácsodálkozott, majd egy lendülettel bevágta a szemetesbe. Csak foglalja a helyet.
Az AA-ban a legtöbben úgy gondoljuk, hogy nem az elfogyasztott alkohol mennyisége dönti el, hogy valaki alkoholbeteg-e, hanem a sóvárgás, az alkoholfogyasztás irányíthatatlansága és a függő személyiségbélyegek.
Milyen igaz a cikkben leírtak!
 
Betegség egy fenét az alkoholizmus. Ilyet hogy betegség csak egy agyhalott jelenthet ki :) Betegé teszi az embert az tény. Na de maga az alkoholizálás, a részegeskedés, az alkoholfogyasztás az nem betegség. Az alkoholizálás az emberi gyengeség és rabság rabszolgásság.
Előbb adom a hasonlatot mert piszkosul szeretnik mentegetni főleg magukat némelyek
Eszembe jut a buzi ferde hajlam
Ott is ugyanez a szöveg megy
A tetteinkért ne hibáztassunk mást
Be3tegségnek mondani mindent nem szabad
az egyén felelősségét nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A szodéság a falánkság az is betegség vagy rossz szokás?
A csokizabálás betegség vagy szokás?
Én sok csokit eszek mert szeretem
És nehezen állom meg.
De eszembe nem jutna betegséggel takarózni

nem az elfogyasztott alkohol mennyisége dönti el, hogy valaki alkoholbeteg-e, hanem a sóvárgás,
Igen a sóvárgást kell leküzdeni
Ebből is látszik nem betegség hanem jellemhiba ha nem tudja leküzdeni
Mint a sok evés a sok kávé a sok cigaretta
Mind mind rászokottság esete
 
Utoljára módosítva:
Hidd el minden függőség betegség,
Miden függőség betegség?
És az én töltött-káposzta függőségem is betegség?
No és a szaloncukor?
Amíg van, látom eszem.
Hogy meg nem áll az eszem.
Töltött-káposztát egy hétig is enném de elfogy
Nézzünk mást: Az hogy valaki válaszkényszerben van az függőség vagy betegség?
Akkor sok Nő függőnek (betegnek) mondhatná magát kezdve a makrancos Katánál.
b2bca097ac64c6a30b34a4e348948550.jpg
 
Utoljára módosítva:
A legrosszabbak...:rohog:
Tudom te is szeretsz enni de nem mondanád betegségnek tudom
Azt meg belül érzed akaratgyenge vagy az evésre
Mondogatod: minek erőltessem a megtartóztatást ha ez jól esik?
Én tartok önvizsgálatot Mit tudnék akaraterővel elhagyni?
A cigarettát ami magukat mentegetők képesek betegségnek nevezni?
Ezt mindég sikerült.
Most éppen 1 éve vagyok túl
Nézem evés megtartóztatást tudnám-e?
Őszintén megmondom magamnak az nem menne úgy.
De nem betegség csak túl jól esik.
Az akaraterőhöz indíttatás kell.
Komoly indok
Például egy túlsúly és térdfájás?
Nem tudom de a fogyás nem menne
Többször ment de már nem.
Legutoljára a lányom volt az indíttatás
Ő vele mint lelki segítés ment együtt csináltuk
Az Ő falánksága nem tudom miért van
Néha neki is működik az akaraterő
Eszébe nem jutna betegségnek nevezni a falánkságát
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,969
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére