Az alkoholizmus nem jellembeli hiba, hanem betegség

Az év utolsó napja egyet jelent a felhőtlen szórakozással, vidámsággal és jókedvvel. Az új évbe nyúló dorbézolások során sokan felöntenek a garatra.

Egy-egy nehezebben megélt másnap a legjobb családban is előfordul. Vannak azonban olyan esetek, amelyek rosszabbul végződnek. Az alkoholbetegségről és az Anonim Alkoholisták közösségéről egy „józanodó alkoholistával", Attilával beszélgettem.

Kik fordulnak Önökhöz segítségért?
A statisztikák alapján nagyjából egymillió embert érint közvetlenül az alkoholbetegség ma Magyarországon, és akkor még nem beszéltünk az illető környezetében szenvedő emberekről.
Hozzánk olyanok fordulnak, akik úgy érzik, hogy alkoholproblémával küzdenek, életük irányíthatatlanná vált, és megvan bennük az ivással való felhagyás vágya. Mivel névtelenek vagyunk, tagnyilvántartást nem vezetünk, viszont bátran kijelenthetjük, hogy a teljes egzisztenciát vesztettektől a főorvosokig, sztárügyvédekig bezáróan rengetegen látogatják az AA gyűléseit. Az alkohol nem válogat.

20181227az-alkoholizmus-nem-jellembeli-hiba1.jpg

Nagyjából egymillió embert érint közvetlenül az alkoholbetegség ma MagyarországonForrás: Shutterstock
Mit lehet tudni a tagok előéletéről?
Rendkívül vegyes a kép, rengeteg történetet osztanak meg társaink a gyűléseken, amelyek sokban különböznek egymástól, csupán egyetlen közös pont van: az alkohol. Változó, hogy ki mikor kezdett inni, az sem egyforma mindenkinél, hogy mikortól tartja mindezt problémának. Vannak az AA-nak olyan tagjai, akik mértékletes ivókból váltak alkoholbetegekké, és olyanok is, akiknek már az első alkoholfogyasztásuk teljes emlékezetkieséshez vezetett. A leggyakrabban a teljes „mélypont" elérésekor fordulnak hozzánk, amikor tudatosul bennük, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás. Van olyan társunk, akinek ehhez több évtized rendszeres alkoholfogyasztás kellett, de olyan is, aki egy-két év alatt belátta, hogy nem ő irányít, ha a pohárhoz nyúl. Az alkoholizmus egy betegség. A társadalom jelentős része valószínűleg akaratgyengeségnek, jellembeli deficitnek gondolja a kóros alkoholfogyasztást, ezért jóval nehezebben ismeri fel egy ebben érintett személy, hogy ő bizony egy súlyos és gyógyíthatatlan(!) betegségben szenved. Viszont teljes absztinenciával, személyiségünk fejlesztésével teljes és boldog életet tudunk élni.

20181227az-alkoholizmus-nem-jellembeli-hiba2.jpg

Van olyan, akinek több évtized rendszeres alkoholfogyasztás kellett ahhoz, hogy belássa, nem ő irányítForrás: Shutterstock
Miben tudják segíteni tagjaikat?
Mi nem vagyunk addiktológusok, nem vagyunk szakemberek, hanem olyan alkoholisták, akik egy személyiségfejlesztő program és saját tapasztalataink alapján tudunk segíteni azoknak az embereknek, akik felkeresnek minket. Az újonnan érkezőket hatalmas szeretettel fogadjuk. A program során a legfontosabb az, hogy felismerjük, vannak olyan szegmensei az életnek, amelyet nem mi irányítunk, hanem egy felsőbb erő. Ez az a pont, amiért sokan vallásos gyülekezetnek, szektának gondolják az AA-t, holott erről szó sincs. Életünk tele van nem várt eseményekkel, köztük olyanokkal is, amelyeken tudunk változtatni, és olyanokkal is, amelyeken nem. A kettő közti különbséget kell felismernünk. Ez meglehetősen egyszerűnek és evidensnek tűnik, de valójában ez a sikeres felépülés alapja.

Mennyi ideig járnak Önökhöz az AA-tagok?
Ahogy testünk edzése, tudásunk gyarapítása, úgy személyiségünk fejlesztése, karbantartása is egy életre szóló feladat. Amint említettem, ez egy gyógyíthatatlan betegség, ezért az AA álláspontja szerint nincs gyógyult, csak „józanodó" alkoholista. A gyűléseken több alkalommal is hallottam arról, hogy valamelyik társunknak több évtizedes absztinencia után hirtelen ivásvágya lett. Az alkohol ott „kísért" mindenhol.

20181227az-alkoholizmus-nem-jellembeli-hiba.jpg

Az Anonim Alkoholisták közössége az újonnan érkezőket hatalmas szeretettel fogadjaForrás: Shutterstock
A magyarországi AA legidősebb (az absztinenciát és nem a biológiai életkort alapul véve) józanodója közel fél évszázada nem fogyasztott alkoholt, mégis rendszeresen látogatja a gyűléseket, mert állítása szerint ez tartja őt józanul.

Hol van a határ alkalmi ivó és alkoholista között?
Rengeteg írás foglalkozik az alkoholproblémával, amelyek között jócskán akadnak olyanok, amelyek különböző mértékegységekben mérik az elfogyasztott alkoholt, és egy határt húznak, amely fölött alkoholista az illető, alatta viszont még nem. Az AA-ban a legtöbben úgy gondoljuk, hogy nem az elfogyasztott alkohol mennyisége dönti el, hogy valaki alkoholbeteg-e, hanem a sóvárgás, az alkoholfogyasztás irányíthatatlansága és a függő személyiségbélyegek.

20180509volt-hogy-ajulasig-itta-magat.jpg

"""Forrás: Shutterstock "
Volt, hogy ájulásig itta magát – Egy alkoholista anya újrakezdése
Sajnos sok eset a négy fal között marad, hiszen nem minden alkoholista megy részegen dolgozni, vagy épp gyermekéért az óvodába, iskolába. A gyermek feltétel nélküli lojalitása és szeretete pedig megakadályozza a probléma „lelepleződését". Nagyon ritka, amikor az alkoholfüggő anya az, aki felismeri az állapotát, és elindul a gyógyulás útján.

Mit tehetünk, ha egy családtagunk, barátunk alkoholista?
A meggyőzés nem igazán hatásos. Amíg saját magának nincs betegségtudata, amíg nem ismeri fel, hogy élete irányíthatatlanná vált, addig nagyon nehéz hatékony segítséget nyújtani. Nyugodtabb pillanataiban utalhatunk rá, hogy esetleg gondja lehet az alkohollal, de ne keltsünk benne bűntudatot, ne tegyünk neki semmiféle szemrehányást, mert ezzel az ellenkező hatást érhetjük el! Egy alkoholbeteg embernek általában a lelke is sérült, ezért nem tudni, hogyan reagálna minderre. Esetleg a honlapon lévő segédanyagokat, az ott található gyűléslistát a kezébe adhatjuk, de ne erőltessük!

Szülőként hogyan érhetjük el, hogy kamaszodó gyerekünk tudjon mértéket tartani az italban?
Sajnos nem igazán ismerjük a mértékletes ivást. Vannak viszont arra utaló jelek, hogy valaki alkoholbeteg, vagy „jó úton" halad a betegség felé. Ha a gyermek gyakran lépi túl a „mértéket", többször előfordul nála az emlékezetkiesés, kérdés nélkül kivesz pénzt a családi kasszából, hétköznapokon is fogyaszt alkoholt – akár egyedül is –, vagy megváltozik a viselkedése, akkor gyanakodhatnak a szülők a problémára. Itt is fontos azonban, hogy segítő szándékkal kezeljük ezt a helyzetet! Semmiképpen ne dühösen, kioktató stílusban, büntetéseket kilátásba helyezve fenyegessük gyermekünket!

Gyergyai-Szabó Mariann
 
Dombon ülő kutya legyek, ha ezek nem betegek.
Kiültek ebben a hidegben az utcára kávézni, hogy cigizhessenek.:D
És milyen függőek? friss hideg-levegő szeretők?
Már az is beteg aki szeret kint lenni a hidegben?
A kávézásért ültek ki
Nem a cigiért
Na menj csak ki kérdezd meg őket mit szeretnek ott kint mikor te bent szeretsz lenni a büdös szobában.
 
Valószínűleg nem jól fogalmaztam, mivel tornandonak sikerült jó humort varázsolni egy komoly problémából. Bármilyen dolog túlzásba vitele okozhat függőséget, számtalan mennyiségben lehetne sorolni, de hangsúlyozom az alkoholizmusról van szó ami függőség és nem utolsósorban már betegség, hiszen személyiség torzulással jár és halálhoz vezet. Gondolom a töltöttkáposzta mértéktelen fogyasztása nem személyiség zavarban legfeljebb nagy pocakban nyilvánul meg.
 
Csoki es toltottkaposzta fugges nem hasonlithato az alkoholhoz. Az alkohol az nem csak az agyra van kihatassal hanem a kiforditja jellembol az embert, es az egeszseget is alaposan tonkrevagja majat stb.
Ugyan ez van a kabitoszereknel. Marihuana meg a cigi is kimeletesebb fuggosseg a csokihoz meg veletlenul se hasonlithato.
 
udvarfy nedicsérj , mert meghizom mégjobban !! már igy is kikell cserélni a ruhatáramat :rohog::rohog::rohog:.
De tényleg , én nagyon furcsállom mindig azok kiabálnak ránk kigyot-békát akik életükbe nam voltak hasonló helyzetben ! Az esetek nagyrészében mindig is van valamilyen oka na mondjuk a cigin kivül mert ugye az csak "ugy jönn" az ifjukorunkban , de a többi az nem a húsvéti locsolástól lesz "alkoholista" lehetne sorolni , de nemhiszem , hogy lenne e itt értelme , mert tutti meglennék érte kövezve ! ;)[/QUOTE]
Ez bizony így van.Mindenki örüljön nem került olyan helyzetbe nem érte csalódás hütlenség. Pénzt szoró nagyra vágyó pazarló feleség. Erős akarat ? Azt nyirja ki először az alkohol Nehogy azt gondolják akik ilyen gyorsan elintézik pálcát törnek. Velük ez nem fordulhat elő Nem a fenéket ! Akik kórusba veszik le róluk a keresztvizet Nagy többsége elvérezne hasonló helyzetbe.Nagy hangon vannak mert jó lapot húztak A véletlen műve az egész. A valaha sugárzóan szép nő Felpüffedt arccal tönkre ment májjal Fiatalon elment.Vádlóan azon gondolkodom .Mindet megtettem ?Ne így történjen.Ajánlom ne próbáljak ki.Egy soha nem gyógyuló betegség
 
Minden csaladba vagy barati korben ismerosi korben latott mar mindenki szenvedelybeteget. 1-2 ev alatt a padlora kerultek, es hiaba a jo tanacs, a segito kez ledudalni oket nem lehet, mert profi hozzaerto segitseg kell. es meg akkor se mindig sikerul. Az alkohol elso lepese hogy felismerje valaki hogy ennek rabja, es tudja hogy az elso pohar utan meg nem o dont hanem az alkohol.
Az alkoholhoz tarsulo depresszio ami majd minden esetben jelen van. A csaladi munkahelyi problemak csak tetoznek egy depreszzios embernel akit konyen lehet ravenni igyal egyet komam jobb lesz es lehet elindul a lejton.
Nem azokrol az alkalmi ivokrol van szo akik elmennek bulizni es kicsit iszogatnak vagy valami partyn leguritanak egy ket poharral, vagy azokrol van szo akik ha elmennek vacsorazni elfogyasztanak 1-2 pohar bort.
 
nem értek egyet! az alkoholizmus , a dohányzás, kábítószerezés : függőségek. a függőség nem egyenlő a betegséggel ! a függőségtől meg lehet szabadulni. egyénfüggő lehet, hogy saját erőből vagy külső segítséggel.
nem mondom, hogy jellembeli hiba, de számomra nem vehető egy kalap alá egy daganatos, vagy szívbetegséggel, vagy akár a meddőséggel pl.
van ismerősöm, aki egyik napról a másikra tette le a cigit, és hagyta abba az italozást - igen, ő egy erős ember ! és mai napig csupán kifogásnak tekinti, ha valaki ezeket betegségnek titulálja, mert éppen úgy egyszerűbb ...
*
Sajnos, nem örömmel, de szembe kell, hogy szálljak Veled. Az alkoholizmus súlyos betegség, ráadásul olyan elvonási tüneteket produkál az ha bárki egyik percről a másikra leteszi a poharat, bele is halhat. Nagyon sok évvel ezelőtt, Szász Anna írt egy könyvet az alkoholizmusról. A könyv megírásában segítettem, méghozzá úgy, hogy a magnóra felvett beszélgetéseket szó szerint leírtam. Volt szerencsém, élesben hallani azt a segélykiáltást, amit bizony többen akkor és ott, ki-ki vérmérséklete szerint elmondott. Olyan, mint a drog, a legtöbben "csak egy pohárkával" kezdik és bizony van, aki a koporsóban végzi, mert képtelen lemondani. A személyisége leépül és az egészsége is. Kegyetlen dolog. Annyiban igazad van, hogy ezt el lehet(ne) kerülni, csak ott a baj, hogy nem kerüli el pontosan az az ember, akit az alkohol előbb "befűz", majd fogva is tart. Ez a dal, mindent elmond...
 
Minden csaladba vagy barati korben ismerosi korben latott mar mindenki szenvedelybeteget. 1-2 ev alatt a padlora kerultek, es hiaba a jo tanacs, a segito kez ledudalni oket nem lehet, mert profi hozzaerto segitseg kell. es meg akkor se mindig sikerul. Az alkohol elso lepese hogy felismerje valaki hogy ennek rabja, es tudja hogy az elso pohar utan meg nem o dont hanem az alkohol.
Az alkoholhoz tarsulo depresszio ami majd minden esetben jelen van. A csaladi munkahelyi problemak csak tetoznek egy depreszzios embernel akit konyen lehet ravenni igyal egyet komam jobb lesz es lehet elindul a lejton.
Nem azokrol az alkalmi ivokrol van szo akik elmennek bulizni es kicsit iszogatnak vagy valami partyn leguritanak egy ket poharral, vagy azokrol van szo akik ha elmennek vacsorazni elfogyasztanak 1-2 pohar bort.
*
Pontosan így van. Akkor kezdődik a baj, ha már nem az ital ízéért, hanem annak a hatásáért iszik bárki is. Pláne, ha a napi beindításához már szükséges a rövid és a kísérőnek a sör... Nekem is volt olyan ismerősöm, aki ebbe halt bele. Sőt mindnyájan ismerünk olyan sztárokat, akiknek ez lett a végzete... Minden emberi életért hatalmas kár, amelyik így vesződik el...
 
Betegség egy fenét az alkoholizmus. Ilyet hogy betegség csak egy agyhalott jelenthet ki :) Betegé teszi az embert az tény. Na de maga az alkoholizálás, a részegeskedés, az alkoholfogyasztás az nem betegség. Az alkoholizálás az emberi gyengeség és rabság rabszolgásság. Az ember rabszolgájává válik ezeknek a szereknek és hagyja hogy uralják, Ilyen a drog , kávé, dohány, játék stb. Nincs ütős módszer a leszokásra csak csupán egy erős a akarat és elhatározás hogy vége ennyi- Na meg persze elszigetelődés a tisztulás idejére. Hála a jó Istennek és mindentől mentes vagyok. Na és maradok is :) . Nem érdekelnek a primitív emberi ítélkezések hogy az nem is ember aki nem iszik és egyéb hasonló beszólások.
*
Mindig lesznek olyan emberek, akik nem hisznek abban, hogy az alkoholizmus súlyos betegség. Mindenkinek az oda vezető útja más és más... tény, hogy ha már benne van és nyakig, csak az orvosi segítség az, ami vajmi reményt ad. De sok esetben még az sem. Mindig vannak akik tagadják még azt is, hogy alkoholisták. Azt mondják "bármikor abba tudom hagyni, csak nem akarom". Nem, sajnos, ez nem megy könnyen. Van, persze van akinek sikerül. A tiltás semmiképpen nem vezet eredményre. Mint tudjuk, ha bárkinek bármit megtiltunk, az annál édesebb lesz, annál erősebb a vágy arra, hogy szenvedélyét ki- és megélje.
 
Végig olvastam az utánam írt hozzászólásokat. Elfogadom a véleményeit azoknak akik baromságnak tartja amit írtam. De egyet nem fogok érteni velük, csupán csak azt tartom tiszteletben hogy az a véleményük ami. Az alkoholizálás mindenkinek a saját egyéni dőntése és felelőssége hogy ezen életstílust választja vagy sem. Senkinek sincs a fejéhez fegyver szegezve ami elsül ha nem issza részegre magát nap mint nap vagy ha nem is mindennap de hetente többször. Mi ebben a betegség kérdem én? Szenvedélynek szenvedély, függőségnék függőség de inkább beteges ez mint betegség legalább is szerintem. Emberi gyengeség és kész :) Az hogy vannak akik szednek rá gyógyszereket az már egy másik történet.
 
Közel sem nevezném baromságnak Minősiteni igen de leírni soha Egyet értek vele vagy sem tiszteletbe kel tartani Ez a véleményed lehet ellene érvelni
 
Én még azt is megkockáztatom, hogy a gének hordják a függöséget, mint betegséget.

Kedves tagadók! Értsétek már meg, hogy a függö betegségben szenvedö nem tud egy pici valamit meginni, beszúrni, stb. Abban a pillanatban, hogy bekerült a szervezetbe már nem az agy irányit, hanem a függöség tárgya.
 
Betegség egy fenét az alkoholizmus. Ilyet hogy betegség csak egy agyhalott jelenthet ki :) Betegé teszi az embert az tény. Na de maga az alkoholizálás, a részegeskedés, az alkoholfogyasztás az nem betegség. Az alkoholizálás az emberi gyengeség és rabság rabszolgásság. Az ember rabszolgájává válik ezeknek a szereknek és hagyja hogy uralják, Ilyen a drog , kávé, dohány, játék stb. Nincs ütős módszer a leszokásra csak csupán egy erős a akarat és elhatározás hogy vége ennyi- Na meg persze elszigetelődés a tisztulás idejére. Hála a jó Istennek és mindentől mentes vagyok. Na és maradok is :) . Nem érdekelnek a primitív emberi ítélkezések hogy az nem is ember aki nem iszik és egyéb hasonló beszólások.
Javasolnám Neked az "agyhalott" dr. Funk Sándor addiktológus néhány írásának tanulmányozását.
 
nem értek egyet! az alkoholizmus , a dohányzás, kábítószerezés : függőségek. a függőség nem egyenlő a betegséggel ! a függőségtől meg lehet szabadulni. egyénfüggő lehet, hogy saját erőből vagy külső segítséggel.
nem mondom, hogy jellembeli hiba, de számomra nem vehető egy kalap alá egy daganatos, vagy szívbetegséggel, vagy akár a meddőséggel pl.
van ismerősöm, aki egyik napról a másikra tette le a cigit, és hagyta abba az italozást - igen, ő egy erős ember ! és mai napig csupán kifogásnak tekinti, ha valaki ezeket betegségnek titulálja, mert éppen úgy egyszerűbb ...
És azzal egyetértesz, hogy a tüdőrák egy betegség? Akkor is egyetértesz, ha az állapot kialakulásához a mértéktelen dohányzás vezetett?
Ugyanezt mondhatjuk az alkoholizmusra, ami egy nem egy konkrét betegség (mint a tüdőrák), hanem egy betegségegyüttes, amit az alkohol mértéktelen fogyasztása okozott. Ezek pl.: a személyiség torzulás, depresszió, impotencia, demencia, stb...
 
Azert az a tudoraknak 50% ban a nem dohanyzok az aldozatok. A masik 50% a tudorakosoknak a cigaretta pipa szivar es second smoker stb az okozoja.
A piros smog riado lehet a ludas a tudorak a nem dohanyzo embereknel.
de lehet sorolni a dizel es egyeb akar a kalyhak kazanok amik okodjak a fustot hogy mindent elegetnek a gumitol a faig.
Az alkoholnal sem lehet az allam felelosseget vitatni mikor torvenyesen 50 liter tomenyt lehet mindenkinek eloallitnai szinte adomentesen. Meg aki nem akar inni az is ha ugyan feketen eladja csak iszogat aldomast az uzletre aki meg megtartja sajat fogyasztasra az tuti alkohol beteg lesz.

A megelozes ha nem nyomnak ezerrel a alkoholt a boraszatot stb mert ugy-e csak a piasoknak lehet eladni a legtobb alkoholt.
Aki csak alkalmankent iszik egy pohar bort , attol felkapna az alluk a boraszoknak.
Amin a cigivel egyutt hatalmasat kaszal az adoval minden allam.
 
hanem egy betegségegyüttes, amit az alkohol mértéktelen fogyasztása okozott. Ezek pl.: a személyiség torzulás, depresszió, impotencia, demencia, stb...
Amit felsorolsz járulékos következményeket azok betegségek
De a kiváltó ok az nem
A hideg kőre ülés sem betegség (hanem ok)
De felfázás az igen, az betegség
 
nem értek egyet! az alkoholizmus , a dohányzás, kábítószerezés : függőségek. a függőség nem egyenlő a betegséggel ! a függőségtől meg lehet szabadulni. egyénfüggő lehet, hogy saját erőből vagy külső segítséggel.
nem mondom, hogy jellembeli hiba, de számomra nem vehető egy kalap alá egy daganatos, vagy szívbetegséggel, vagy akár a meddőséggel pl.
van ismerősöm, aki egyik napról a másikra tette le a cigit, és hagyta abba az italozást - igen, ő egy erős ember ! és mai napig csupán kifogásnak tekinti, ha valaki ezeket betegségnek titulálja, mert éppen úgy egyszerűbb ...
Nem mondod hogy jellembeli hiba.
De utána ott mondod az ismerősöd aki letette egyik napról a másikra.
Ebből következik jellem kell hozzá.
ugyanakkor pont az azzal nem bírók kifogása szokott lenni a betegség mögé bújhatóság.
Mentségre alkalmas
A jellemtelenség kérdem betegség?
Az akaratgyengeség betegség?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére