Hírek Az amerikai hadsereg az 50-es években a kanadaiakkal gyártatott repülő csészealjakat

A repülő csészealj a klasszikus ufóirodalom igazi ikonja, a fénykorát az 1950-es években élte, amikor gyakorlatilag minden scifi-filmben, képregényben és könyvborítón ilyen formában köszöntek vissza az idegen civilizációk űrhajói.

Hogy, hogy nem, ebben az időszakban látványosan megugrott az amerikai ufóészlelések száma is, és ezeknek a legtöbbje pontosan ilyen, tányér formájú járművet írt le, a korong közepén opcionálisan kis buborékszerű pilótafülkével.

További kapcsolódó érdekesség, hogy az amerikai hadseregnek ekkoriban valóban voltak igazi, működő repülőcsészealj-prototípusai, közel egy évtizeden át fejlesztették őket, míg rá nem jöttek, hogy az egész dizájn egy technológiai-aerodinamikai zsákutca.

A titkos katonai projekt kódneve Silver Bug, azaz ezüstbogár volt, az elkészült jármű pedig az Avro Canada VZ-9 Avrocar nevet kapta. A Canada kitétel nem véletlenül került bele, ugyanis a repülő csészealjat az amerikai légierő finanszírozása mellett egy kanadai cég, az Avro fejlesztette és építette. Ez a ma már rég megszűnt és elfeledett repülőgyártó a maga korában a Boeinggel volt összemérhető, 50 ezer alkalmazottat foglalkoztatott, Kanada harmadik legnagyobb cége volt, de világszinten is belefért a top100-ba. Itt dolgozott az 50-es évek elején a legendás brit repülőtervező mérnök, Jack Frost, aki korábban az angolok első szuperszonikus gépeit tervezte, illetve a VTOL (függőleges felszállásra és landolásra képes repülőgép) technológia kifejlesztésének egyik úttörője volt. Frostnak volt egy csapata a cégen belül, egy külön titkos hangárral, ahol a legvadabb ötleteikkel kísérleteztek az Avro legkreatívabb mérnökei.

1953-ban az amerikai védelmi minisztériumból érkezett egy küldöttség az Avróhoz, lehetséges együttműködésekről tárgyalni. Az amerikai állam, mint megrendelő, a leggazdagabb és ebből adódóan a legeslegfontosabb potenciális partner minden nyugati repülőgépgyártó számára – a Boeingnek például a bevételei közel harmadát amerikai állami szerződések adják –, így az Avrónál is mindent bevetettek, hogy lenyűgözzék a Pentagonból jött látogatókat. Többek között Frost is bemutatta nekik a kísérleti technológiákat, amikkel az SPG (Special Projects Group) nevű csapata előállt. Az amerikaiak egy olyan tervrajzra haraptak rá, ami egy korong alakú, helyből fel- és leszálló, hangsebesség felett repülőszerkezetet vázolt fel, és mivel csak papíron létezett, még az SPG-n belül sem volt fogalma senkinek arról, hogy mennyire életképes az ötlet. A Pentagon azonban imádta, és hamarosan nem csak a projekt, de az egész SPG-csapat finanszírozását átvállalta, és leszerződött a kanadaiakkal, hogy fejlesszenek és építsenek az amerikai légierő számára repülő csészealjat.

A repülő csészealj működése az úgynevezett Coanda-effekten alapult, ez egy áramlástani megfigyelés, ami azt mondja ki, hogy a környezetéhez képest nagy sebességgel mozgó gáz vagy folyadék követi a felületet, ami mellett halad. Oké, ez egy kicsit elvont, nézzünk egy gyakorlati példát: ha egy kanalat a homorú felével a csap alá tartunk, az el fogja téríteni a vízsugarat, holott azt várná az ember, hogy szép függőlegesen kéne lefolynia a víznek, miután a felület legkiemelkedőbb pontját elérte. Ez a gyakorlatban olyasmikre jó, mint például a Forma–1-ben az autók tapadását növelő trükkök. Frost ezt a jelenséget használta volna ki, hat sugárhajtóművet tervezett a tányér formájú gépre, amelyeknek a légáramlatait a föld felé irányítva emelkedett volna a levegőbe a szerkezet.

Az első, kicsinyített modelleknél még biztatók voltak a kísérletek, de amint élesbe fordult a fejlesztés, kiderült, hogy a csészealjak rettentő instabilak, a hajtóművek túlmelegednek, és egyszerűen nem tudnak annyi teljesítményt leadni, amennyi egy rendes repülőgéphez illik. Két prototípus érte el azt az állapotot, hogy valóban a levegőbe emelkedjenek, az első tesztrepülésre 1959-ben került sor. Nem volt túl látványos: a Spade névre keresztelt kísérleti jármű nagyjából egy méter magasságban tudott lebegni, és 50 km/h sebességet ért el vízszintesen. Nagyjából úgy mozgott, mint Luke Skywalker légpárnás siklója a Tatuinon a Star Warsban, csak sokkal lassabban (ha bárkit is érdekel, az a hivatalos Star Wars-kánon szerint 250-es végsebességre volt képes).

Az Avrocar projektet végül 1961-ben kaszálták el, amikor már nyilvánvaló volt, hogy zsákutca az egész technológia, és helikopterrel sokkal egyszerűbben lehet azt megoldani, amire a repülő csészealjat tervezték. A két elkészült prototípusból az egyik ma az amerikai légierő ohiói hadtörténeti múzeumában van kiállítva, a másik sorsáról nem tudni. A fejlesztési dokumentációt pár éve feloldották a titkosítás alól, így most meg is lehet nézni a korabeli videókat a tesztekről:



Hanula Zsolt

repulocseszealj.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

kisboszi73 wrote on balacy's profile.
Sziasztok. Keresem a 700. feletti Júlia, Romana köteteket. Nem tudjátok hol találhatom meg?
sva1 wrote on sfbarat's profile.
Szia! érdeklődni szeretnék, hogy Lynda Juall Carpenito: Ápolási diagnózisok című könyve meg van-e neked valamilyen formátumban? Hálásan köszönöm válaszodat:
Imici48 wrote on soltonka's profile.
Nem értettem - mit lehet "megnyitni", illetve milyen képre tudok kattintani. Kösz! Imre
Emmyke wrote on Lisa Joconde's profile.
Keves Lisa ,
A sal a sarkarol van kötve es sregen vannak rajta mintak a csart hullamos mintat megtalaltam a neten.

1-4. sor : 4 sima , 4 forditott szemek
5-8.sor: csak forditott szemek
9-12.sor: 4 forditott, 4 sima szemek
13-16.sor pedig csak sima szemek




üdv. Emmyke
Luca.. wrote on Boritimi's profile.
Meg van a 20 hozzászólásom!
Köszönöm, ha frissítititek!

Statisztikák

Témák
36,869
Üzenet
4,489,365
Tagok
595,863
Legújabb tagunk
Lia Nare
Oldal tetejére