Hírek Az amerikai nagykövetség szembesíti (végre) az Orbán-rezsimet a nyugatellenes szövegeivel

Jó példával jár az Európai Unió előtt a budapesti amerikai nagykövetség, amely szóvá tette végre, hogy Orbán emberei milyen nyugatellenes és amerikaellenes propagandát folytatnak.

Az EU úgy tesz, mintha nem lennének nagykövetségek Budapesten, nem fordítanák le naponta azt a nyugatellenes, “Brüsszel”-ellenes, tömény goebbelsi fasiszta propagandát, amit az Orbán-rezsim folytat Magyarországon. Amerika és az EU legádázabb ellenségei nem folytatnak olyan hazug, gátlástalan gyűlöletkampányt ellenük, mint az Orbán-rendszer.

Újra van amerikai nagykövet Budapesten, ami nemcsak azt jelenti, hogy betölti valaki a posztot, hanem ellátja a feladatát, képviseli az igazi amerikai értékeket, a demokratikus és emberi normákat, a transzatlanti szövetség érdekeit. Ennek megfelelően David Pressman nagykövet nem hagyja szó nélkül, hogy a NATO-tag, EU-tag Magyarország kormányának hivatalos és nem hivatalos, de az ország kormánya által fizetett és irányított képviselői milyen nyugatellenes és amerikaellenes uszítást és gyűlöletpropagandát folytatnak, ami összeegyeztethetetlen a szövetségi viszonnyal.

David Pressmant már eleve úgy fogadták, mint ellenséget. Nem adták meg a neki (és az országának) kijáró tiszteletet. Szijjártó már azelőtt kioktatta, hogy Magyarországra tette volna a lábát. David Pressman vérprofi diplomata, a maga területén zseni, aki pontosan tisztában van azzal, hova érkezett Magyarországra. Pontosan tudja, mi az Orbán-rendszer, milyen képmutató “pávatáncot” jár az ország diktátora, és milyen felhőtlen baráti viszonyt ápol a nyugatellenes, amerikaellenes Oroszországgal, a transzatlanti szövetség esküdt ellenségével.

Az amerikai nagykövetség korrekt leleplező anyagot tett közzé a NATO-tag Magyarország elfogadhatatlan és megengedhetetlen retorikájáról, konspirációs elméletekre épülő propagandájáról. Az Orbán-rezsim eddig úgy működött, mintha a magyar nyelvet senki nem érthetné, egy olyan titkos nyelv lenne, hogy senki nem tudhatná, miket beszél Orbán és bandája Budapesten az európai és az amerikai szövetségeseiről. S ami érthetetlen, a mai napig ennek semmiféle visszhangja és következménye nem volt.

Orbán ocsmányabbul beszél a szövetségeseiről, mint Putyin. Majd felveszi a krokodilnál is vastagabb bőrt, és elmegy bazsalyogni azok közé, akiket a hátuk mögött gyaláz. Ezt tükrözi a neonácikat megszégyenítő, az elmebetegség gyanúját nem egyszer felvető retorika, amit nemcsak az orbáni propagandagépezet használ, hanem a magyar parlament elnöke (!), akinek nyilas és náci szövegei az egykori Szent Korona és más hitlerista, náci, nyilas újságok szellemiségét idézik.

Az amerikai nagykövetség profi videója azonban nagyon bölcsen az orosz háborús bűnös, tömeggyilkos és népirtó Putyinnal veti össze a “baráti” magyar szövetséges, a NATO-tag és európai-uniós tag Magyarország hivatalos politikusainak és állami pénzből fizetett propagandistáinak retorikáját. Bemutatva, hogy a kétnyelvű Orbán vazallusai még csak nem is kétnyelvűek, ők megengedhetik maguknak, hogy a rezsim igazi értékrendjét, gondolatait és álláspontját közvetítsék, miután nem kell az “ellenséges” NATO-ban és EU-ban megjelenniük, mint a pávatáncos Orbánnak.

1666128406857.png

Amerikai Nepszava
 
David Pressman nagykövet nem hagyja szó nélkül, hogy a NATO-tag, EU-tag Magyarország kormányának hivatalos és nem hivatalos, de az ország kormánya által fizetett és irányított képviselői milyen nyugatellenes és amerikaellenes uszítást és gyűlöletpropagandát folytatnak, ami összeegyeztethetetlen a szövetségi viszonnyal.
Az ˝amerikai népszava˝ itthon már teljesen le van nézve elérte a vicc kategóriát.
Pedig mondanivalójának van veleje, talán a túlságosan bombasztikus megállapításai miatt van ennyire lenézve. (persze a kormány ellenessége miatt is)
 
Néha a kevesebb több.
Erről mintha odaát is időnként megfeledkeznének.
Sajnos nagyon elterjedt a nem nyomtatott sajtó világában a bőbeszédűség, a bombasztikus, túlzó és halmozott jelzős szerkezet. Ez kelti fel az emberek figyelmét már, a sima cikk és a tömör és érthető nem hozza meg a hatását. Unalmas, száraz...
Az internetes felületen két mértéke van a fizetésnek: a karakterszám, és a klikkelés. A karakterszám miatt érdemes megtanulni a sok jelzős terjedelmes írást. Azt pedig tudjuk hogy csak a bombasztikus, klikkvadász címre kattintanak az emberek :)
Ezzel nem lenne gond, a politikai, agit.prop vonalon, de sajnos már a szakmai vonalon is az a menő, ha hosszú, terjengős az írás és figyelemfelkeltő a cím. :(
 
Sajna igy van, egy mondatnyi infó, ami előtt 3 oldalon foglalnak össze a témához nagy vonalakban tartozó dolgokat. MIntha meg akarnád tudni a tej árát, de előtte olvasd el, hol legel a boci, mit eszik télen, mennyi a fejőgép, hogy készül a sajt, majd a legvégén ott a tej ára.
 
Sajnos nagyon elterjedt a nem nyomtatott sajtó világában a bőbeszédűség, a bombasztikus, túlzó és halmozott jelzős szerkezet. Ez kelti fel az emberek figyelmét már, a sima cikk és a tömör és érthető nem hozza meg a hatását. Unalmas, száraz...
Az internetes felületen két mértéke van a fizetésnek: a karakterszám, és a klikkelés. A karakterszám miatt érdemes megtanulni a sok jelzős terjedelmes írást. Azt pedig tudjuk hogy csak a bombasztikus, klikkvadász címre kattintanak az emberek :)
Ezzel nem lenne gond, a politikai, agit.prop vonalon, de sajnos már a szakmai vonalon is az a menő, ha hosszú, terjengős az írás és figyelemfelkeltő a cím. :(
A magyar újságírás mindig is szóf..ó volt.
 
Néha a kevesebb több.
Erről mintha odaát is időnként megfeledkeznének.
S ugy tünik, arról is megfeledzkedett valaki, hogy egy diplomáciai képviseletnek a bécsi egyezmény szerint mi a feladata s mi nem feladata illetve mi nem megengedett neki. Ugymint
"8§. A diplomáciai képviseletek és tagjaik kötelesek tiszteletben tartani a fogadó állam törvényeit, nem avatkozhatnak azok belügyeibe".

Ez gondolom, világos. Egy nagykövetség szerepe olyan mint a posta. S gondolom, a nagykövetségi lépésre a válasz elsöre az alacsony szinten történö visszafogott, hüvös kapcsolattartás lesz.
 
Utoljára módosítva:
Jó példával jár az Európai Unió előtt a budapesti amerikai nagykövetség...
A kormány helyében felsorolnám azokat a nyilatkozatokat, amiket a magyar kormány ellen írtak és mondtak... Egy nagyhatalom pöffeszkedő vágyai a saját ide-nem-ológiája kikényszerítésére. Egy bohóc elnök vezetésével. Közben 4-szeres (nem vicc!) áron adja Amerika a gázt Európának az otthonihoz képest. Ennyit a szankciókról,. meg igazságosságról, meg bla-bla.
A világ többsége Oroszország mellé állt: Kína, India, Irán, az arab világ nagy része (csökkentve az olajtermelést), Brazília. Ez tény, és elgondolkodtató (még ha kiráz is a hideg Putyintól). Amerika meg a komi Venezuelától akar olajat: ennyit meg az "erkölcsi tisztaságról".
Palya
 
Az ˝amerikai népszava˝ itthon már teljesen le van nézve elérte a vicc kategóriát.
Pedig mondanivalójának van veleje, talán a túlságosan bombasztikus megállapításai miatt van ennyire lenézve. (persze a kormány ellenessége miatt is)
Megy a dumagép arról, hogy a másik milyen tré ...
Annyira tipikus.
Hol olvashatjuk a Ti írásaitokat névvel, felelőséggel?

Egyébként a mondanivaló a lényeg, s jól teszik az Amerikai Népszavánál (is), ha bemutatják a nagykövetség kezdeményezését, s azt, hogyan lehet a magyar kormánytagok, vezetők kapitális ostobaságait kritizálni.

Itt van pl. egy páváskodó szánalmas szövegének bemutatása:

1666198034245.png

Semjén, az adófizetők pénzéből kidobott 77 milliárdos vadászkiállításával, miközben gyerekek mélyszegénységbe születnek az országunkban.
Mit tett ez ellen ez a csúcskeresztény??

Ezzel nem kell foglalkozni, igaz?

A magas árak 27%-os adótartalma megy Orbánéknak. Ha lejjebb engednék az ÁFA-t, csökkennének az árak ...
Sokaknak lenne segítség, de nem, nem.

Akkor miből urizálnának?
Miből játszanák az eszüket, hogy milyen ügyesek?

Talán ezzel kellene inkább foglalkozni.

1666200729055.png

1666200830787.png

Jól látszik, hogyan indult el a pénzromlás már 2021 végén.

A kormány helyében felsorolnám azokat a nyilatkozatokat, amiket a magyar kormány ellen írtak és mondtak... Egy nagyhatalom pöffeszkedő vágyai a saját ide-nem-ológiája kikényszerítésére. Egy bohóc elnök vezetésével. Közben 4-szeres (nem vicc!) áron adja Amerika a gázt Európának az otthonihoz képest. Ennyit a szankciókról,. meg igazságosságról, meg bla-bla.
A világ többsége Oroszország mellé állt: Kína, India, Irán, az arab világ nagy része (csökkentve az olajtermelést), Brazília. Ez tény, és elgondolkodtató (még ha kiráz is a hideg Putyintól). Amerika meg a komi Venezuelától akar olajat: ennyit meg az "erkölcsi tisztaságról".
Palya
A világ többsége Ukrajna pártján áll.

S ha körülnézek, az egyik vezető pénzügyi hatalom még mindig az USA.
Még nem hallottam, hogy indiai rúpiában vagy kínai zsenminpiben mérnék a piacot.
S a többi, a pénzpiacokon erős ország (svájciak, britek, az EU) is Ukrajna védelmét segíti.

A kínaiakat csak a pénzük érdekli, s az, ki biztosítja, hogy megtérüljön, s kb. így van ezzel a többi felsorolt is.
 
Csatolások

  • 1666202430813.png
    1666202430813.png
    100.7 KB · Olvasás: 15
Utoljára módosítva:
A világ többsége Oroszország mellé állt: Kína, India, Irán, az arab világ nagy része (csökkentve az olajtermelést), Brazília. Ez tény, és elgondolkodtató (még ha kiráz is a hideg Putyintól). Amerika meg a komi Venezuelától akar olajat: ennyit meg az "erkölcsi tisztaságról".
Palya

"Az ENSZ Közgyűlése 143 igen és 5 nem szavazattal, 35 tartózkodás mellett szavazta meg a Moszkvát elítélő újabb határozatát. A határozat kimondja Ukrajna területi sérthetetlenségét."

Kicsit elvagy tájolódva...;)
 
Az Enszre azért ráférne egy ráncfelvarrás, hisz anno az állandó tagok valóban uralták a bolygó javát. Jelen formájában szimbolikus intézmény. Továbbá itt is érvényes, amit talán Orbán is mondott, ne azt nézd amit mondok, hanem amit teszek. SZóban elitélik, a valóságban megy megy a biznisz.
 
A kormány helyében felsorolnám azokat a nyilatkozatokat, amiket a magyar kormány ellen írtak és mondtak... Egy nagyhatalom pöffeszkedő vágyai a saját ide-nem-ológiája kikényszerítésére. Egy bohóc elnök vezetésével. Közben 4-szeres (nem vicc!) áron adja Amerika a gázt Európának az otthonihoz képest. Ennyit a szankciókról,. meg igazságosságról, meg bla-bla.
A világ többsége Oroszország mellé állt: Kína, India, Irán, az arab világ nagy része (csökkentve az olajtermelést), Brazília. Ez tény, és elgondolkodtató (még ha kiráz is a hideg Putyintól). Amerika meg a komi Venezuelától akar olajat: ennyit meg az "erkölcsi tisztaságról".
Palya
Nezzel mar szet otthon tele van plakatolva Eu ellenes , volt mar Sorossal stb, Hol lattal mar ilyent Amerikaba Mo-rol?
Az energia arat a tozsden meg tudod nezni. Jelenleg a partod es kormanyod dragabban adja mint a tozsdei ar.
Igaz Putyin 5-szor olcsobban adja nektek csak ez dumaba van es nem a valosagba.
HA azt irnad ,hogy teged nem erdekel az energia ara mert a legjobban teljesit az orszag minden a legnagyobb rendben az inflacio is csak mese akkor jo ha a templomba mesz mert hinni ott kell.
 
SZóban elitélik, a valóságban megy megy a biznisz.
Pontosan erről szól most is a történet. Nincs új a nap alatt!
Majd ha már nem lehet több bőrt lehúzni róla, akkor abbahagyják.
Talán Szíriában kitört már a világbéke? Vagy Afganisztánban?
Sikerült belőlük bombákkal, fegyverekkel demokratikus országot faragni belőlük?
Egy fenét. Anyagilag már nem volt megérős, kellett egy mááásik. Most éppen Ukrajna a "soros".
 
Anno a Népszövetséget is úgy hozták létre, hogy meg tudják beszélni a nemzetek a problémájukat, és ne legyen háború. a különféle egyezményeket (genfi stb.) is jó szándékkal hozták létre, hogy ne legyen túl kegyetlen a háború (meg lehet nézni, hogy mennyire kegyetlenebb eszközöket gyártunk azóta), a Nagy Háború után mindenki abban bízott, hogy bizony nem lesz még egyszer, mert az a kegyetlen öldöklést nem szabad megismételni... Rengeteg szép papírt aláírtak, hogy ezt vagy azt a fegyvert nem szabad alkalmazni. De ha nagyon megnézi az ember ezek vagy már nem igazán modernek, vagy az aláíró felek közt szétnézve is érdekes következtetéseket lehet levonni: van akik nem is írták alá :( Természetesen a biztonság és a béke okén!
A világ vezetőiben nincs semmi komoly szándék a békére, csak verbálisan. Amikor a békéről szónokolnak vannak olyan képzettek, hogy nem röhögik el magukat, bár tudják, hogy csak szép szónoklat. Amíg nagyobb pénz van a háborúban, és van lehetőség szép ideologiát mellé tenni, addig nem lesz itt béke. A mostani árubemutató is jól sikerül, mert a régi, sok esetben szovjet, hidegháborús eszközöket elajándékozták, a rotációnak nevezett folyamatban újak beszerzésére kerül sor. Folyamatosan jönnek a hírek, hogy xyz cég milyen megrendeléseket tesz el, és melyik ország melyik fegyvernemet szerzi be. Mondjuk én sem vennék több millió dolcsiért olyen fegyverrendszert, amit csak tesztpályán mutogatnak be, jobb képet mutat egy éles helyzetben bemutatott drón, vagy éppen az ellen kifejlesztett védelem. Sajnos nem lesz itt béke soha...
 
Pontosan erről szól most is a történet. Nincs új a nap alatt!
Majd ha már nem lehet több bőrt lehúzni róla, akkor abbahagyják.
Talán Szíriában kitört már a világbéke? Vagy Afganisztánban?
Sikerült belőlük bombákkal, fegyverekkel demokratikus országot faragni belőlük?
Egy fenét. Anyagilag már nem volt megérős, kellett egy mááásik. Most éppen Ukrajna a "soros".
S a számok, egy ami ezredes szerint:
Az ukrán hadsereg 600 000-s létszámából
100 000 halott,
200 000-300 000 harcképtelen sebesült.

A tervezett fegyverszüneti tárgyalásokat 2022.áprilisban a Nyugat megtorpedózta, élén Boris Johnsonnal....
mintha valaki itt egy népet ki akarna teljesen törölni...

Mindemellett március óta elmenekült Ukrajnából kb. 5 millio ember,
1991 óta kivándorolt/elment dolgozni 12 millió ember.
 
Esetleg arra célzol, hogy a Nyugat akarná az ukrán népet "teljesen törölni"?
Inkább arra, hogy ezzel bevonzanak egy csomó munkaerőt, eladnak egy csomó fegyvert, az már csak plusz, hogy apróért megvették az ukrán fekete termőföldeket, aminek a külföldi kézbe adását majd minden kormány ellenezte az elmúlt 20+ évben. Egyesek nagyon jól járnak, akár nyer akár veszt Ukrajna. Egy két év múlva ugyanúgy nem lesz téma, míg pár éve szinte óránként jöttek a hírek az arab tavaszról, majd Szíriáról, majd Afganisztánról, ma Ukrajna van terítéken, az előző témák meg ha havonta előkerülnek 1x.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Micimacko1976 wrote on goyo's profile.
Kedves Admin, kérhetném a fiókom törlését? Nagyon köszönöm előre is!
Sziasztok!
FÖLDRAJZ 9.o-os A FÖLD MINT KŐZETBOLYGÓ TÉMAZÁRÓT keresem.
NAGYON SÜRGŐS és FONTOS lenne!
KÖsZÖNÖM!
Sziasztok!
TÖRTÉNELEM 9,o,-os TÉMAZÁRÓT keresem:A RÓMAI KOR
Nagyon fontos lenne!
Köszönöm!
Noia wrote on diosgyorr's profile.
Szia! A kutyákat már meg is kaptad valakitől?
Zsuzska/aryes wrote on kisssziporka's profile.
A reflexológia teljes módszertana fel van töltve.

Statisztikák

Témák
37,460
Üzenet
4,620,488
Tagok
604,286
Legújabb tagunk
Turák Diána
Oldal tetejére