Az e-cigarettázás jelentősen, majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát

Az e-cigaretta napi használata majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát egy új, nagy létszámú amerikai kutatás szerint.

33453.jpg


Ez az első bizonyíték arra, hogy a nagyjából egy évtizede forgalomban lévő eszközök jelentősen befolyásolják az emberi egészséget, ami arra utal, hogy veszélyesebbek a korábban véltnél - írta a medicalxpress.com.

A csaknem 70 ezer ember adatainak elemzésével készült tanulmányt az amerikai Nikotin- és Dohánykutatási Társaság éves konferenciáján mutatták be Baltimore-ban.

A Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i intézményének (UCSF) kutatói megállapították, hogy a hagyományos cigaretta napi fogyasztása majdnem megháromszorozza a szívroham esélyét, ráadásul a napi e-cigarettázással járó kétszeres kockázat ehhez hozzáadódik, aki tehát mindkét félét naponta szívja, annak ötszörös szívrohamkockázattal kell számolnia.

"Rendkívül aggasztó a megnövekedett kockázat, mivel a legtöbben, akik e-cigarettát használnak, nem hagynak fel a hagyományossal sem" - mondta a tanulmányt bemutató Stanton Glantz, az UCSF orvosprofesszora, az egyetem dohányzáskutatási központjának vezetője.

Az e-cigaretta régóta tudományos viták témája, ám egyre gyűlnek azok a bizonyítékok, amelyek közvetlen egészségkárosító hatást tulajdonítanak neki.

A múlt hónapban az amerikai tudományos akadémia egy tanulmánya kimutatta az e-cigaretták fiatal fogyasztókra gyakorolt káros hatását: bizonyították, hogy a fiatalok körében az e-cigaretta használata növeli a hagyományos cigarettára való áttérés esélyét.

A jelentés szerint akkor még nem volt bizonyíték arra, hogy az elektromos cigaretták növelnék a szívbetegség, a rák vagy a légúti kórok kockázatát, állatkísérletekben azonban már találtak arra utaló eredményeket, hogy a hosszú távú e-cigaretta-használat fokozhatja az említett betegségek veszélyét.

Noha az e-cigaretták a hagyományos cigarettáknál kevesebb rákkeltő anyagnak teszik ki fogyasztóikat, nagy koncentrációban tartalmaznak mikroszemcséket és más mérgeket, amelyeket a szív- és keringési betegségekkel és nem daganatos tüdőbetegségekkel hoztak összefüggésbe. Ezeknek a betegségeknek a számlájára írható a dohányzás okozta halálozások több mint fele.

Arra is egyre több tanulmány talál bizonyítékot, hogy - egyes tudósok és törvényhozók reményeivel szemben - az e-cigaretta nem ösztönzi a hagyományos cigaretták fogyasztóit az elektromosra váltásra vagy a végleges leszokásra, hanem inkább csökkenti a leszokás valószínűségét.

Az új tanulmány szerzői egy 2014 és 2016 között készült egészségügyi felmérés adatait használták, ebben 69 725 ember vett részt.

A kutatók figyelembe vették a résztvevők életkorát, nemét, testtömeg-indexét és más egészségi adataikat, többek között azt, hogy magas-e a vérnyomásuk, a koleszterinszintjük és hogy cukorbetegek-e, valamint fogyasztanak-e hagyományos cigarettát.

A kockázati tényezők kiszűrése után megállapították, hogy a napi e-cigarettázás jelentősen, majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát, a hagyományos cigaretta napi szívása majdnem megháromszorozza.

"A legtöbb embernél nem a hagyományosról való leszokást eredményezi az e-cigaretta, hanem a kettős használatot. Az új tanulmány szerint összeadódnak a két cigaretta fogyasztásának veszélyei: aki naponta szívja mindkettőt, ötszörösre emelkedett szívrohamkockázattal kénytelen számolni" - mondta Glantz.

MTI
 
Ebből azért mégiscsak az jön le, hogy aki CSAK az e-cigit szívja, annak egyharmaddal KEVESEBB az esélye a szívrohamra mint annak, aki CSAK a hagyományosat szívja.

Persze aki olyan idióta hogy mindkettőt szívja, az megszívta, hehehe... javaslom az még egyen naponta 15000 kalóriányi édességet is, ne mozogjon semmit, igyon naponta 3 liter erős kávét, ugyanennyi teát, 5 üveg sört, 3 deci töményet, 4 liter bort, aztán remélhetőleg hamar kiszelektálja így a hibás génjeit az össznépi génkészletből és még azt is megspórolja a társadalomnak hogy nyugdíjat kelljen fizetni neki.

Nem fogom sajnálni az ilyet. Jelölt a Darwin-díjra.
 
az orvos barátomnak mutattam a laboreredményem . Miről mondjak le? Semmiről Ha iszol nem vedelés dohányzol nem eszetlenül Akkor talán minusz egy év,Ha úszol futsz sportolsz Talán plusz egy év Semmi garancia nincs akkor sem Nem rákba vagy szívrohamba halsz meg Attól függ mit hoztál magaddal Milyen a genetikád.
Ami az életben jó Az vagy hizlal vagy erkölcstelen Vagy egészségtelen. Válszthatsz
 
az orvos barátomnak mutattam a laboreredményem . Miről mondjak le? Semmiről Ha iszol nem vedelés dohányzol nem eszetlenül Akkor talán minusz egy év,Ha úszol futsz sportolsz Talán plusz egy év Semmi garancia nincs akkor sem Nem rákba vagy szívrohamba halsz meg Attól függ mit hoztál magaddal Milyen a genetikád.
Ami az életben jó Az vagy hizlal vagy erkölcstelen Vagy egészségtelen. Válszthatsz
Ez nagggyon jó hsz. Inkább a halál részemről, bár az utolsó két sorban a felsorolás rendjén változtatnék:rohog:

Ennek mottóján Kibédi Ervin jutott eszembe...Ő mondta anno:- kutya nélkül lehet élni, de minek?;)
 
Karácsony elött meghalt Gelsenkirchen-ben egy 14 éves gyerek Deo-mérgezésben.
A fiu rendszeresen a honaalja helyett a szájába spriccelte a test-ápoloszert.
-
A napokban egy kislány, a 12-éves Paige Daughtry volt az áldozat. Ö csak szagolgatta a Deo golyot.
-
 
orvos barátomnak mutattam a laboreredményem . Miről mondjak le? Semmiről Ha iszol nem vedelés dohányzol nem eszetlenül Akkor talán minusz egy év,Ha úszol futsz sportolsz Talán plusz egy év Semmi garancia nincs akkor sem Nem rákba vagy szívrohamba halsz meg Attól függ mit hoztál magaddal Milyen a genetikád.
Nem vagyok orvos mégis kb ezt mondom és halottam nagyapámtól is.
Persze neki még laboreredménye se volt
 
Nagyon vicces volt! (Igaz kicsit fáraszt már a dohánylobbi folyamatos kínlódása.)
Még jó hogy mégsem hal meg ötször annyi ember szívrohamban!
(Azért nem szabad cigizni, hogy a pénzed ne az ilyen mocsok dohánycégekhez menjen!)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,887
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére