Az Egyesült Államok 2260 milliárd dollárt ölt bele az afgán háborúba

A Rhode Island államban működő Brown Egyetem Costs of War Projects elnevezésű kutatása szerint az Egyesült Államok a 2001.szeptember 11-ei terrortámadások óta eltelt 20 évben napi 300 millió dollárt költött Afganisztánra, és a számla még nem végleges.

Összeomlás​

A kutatás szerinti 2,26 billió dolláros összkiadás azt jelenti, hogy a 40 milliós Afganisztán minden lakosára több mint 50 ezer amerikai dollár jutott az elmúlt 20 évben. A korántsem végleges összeg magasabb, mint Jeff Bezos, Elon Musk, Bill Gates és az Egyesült Államok 30 leggazdagabb emberének nettó vagyona együttvéve. Az arányok bemutatására: a 2019-es magyar GDP összege átszámítva 163,5 milliárd dollár volt.
A védelmi tárca afganisztáni, két tételből összeálló kiadásait az egyetem kutatói 1376 milliárd dollárra becsülték, a külügyét 59 milliárdra. Az amerikai Forbes megjegyzi, a tálibok gyakorlatilag elsöpörték a 300 ezres afgán hadsereget, amelynek kiképzésére 85 milliárd dollárt költött az Egyesült Államok. Amerikai adófizetők állták az afgán katonák fizetését is, évi 750 millió dollárt.
A 20 000 amerikai sérült ellátásának eddigi költsége 300 milliárd dollár volt. Eddig. A végső számla ennél még 500 milliárddal magasabb lehet.
Az Egyesült Államok az afganisztáni háborút hitelből finanszírozta. A Brown Egyetem kutatói úgy becsülik, hogy az ország már 530 milliárd dollárnyi kamatot fizetett ki (ez benne van a 2,26 billió dolláros végösszegben).

Emberi veszteségek​

Afganisztánban 2500 amerikai katona és csaknem 4000 szerződéses civil halt meg az elmúlt 20 évben. Az afgán áldozatok számáról csak becslések vannak: 69 000 rendfenntartó, 47 000 civil és 51 000 ellenzéki harcos esett el.

usa adganisztan.jpg
 
Nem lehet irónia ahol terrort, gyilkosságot és szabadságharc folyamán elkövetett terrort és gyilkosságot Tudunk
Nem megfelelő a terrorista megnevezés
Irónia 1956 szabadság harca (forradalma) és szabadság harcosai által elkövetett nem teljesen menthető eszközöket
Sem a velük szemben állókét nem lehet ironizálni,mert a média téved mikor bélyegez
Már a polgárháború is kitermeli ugyanazt a terror gyilkosság robbantás stb.
És Afganisztánban polgárháború zajlott Mind az oroszok idején
Mind most egy rövid. De nincs vége
Hogy utólag ki lesz a terrorista az a győzőtől függ
Ne haragudj, de fogalmad sincs mire válaszoltam ott, és mik voltak az írásom előzményei.

Már éltem és olvasni is tudtam az általad leírt történtek idején. Hagyd abba ezt a tanítgatást, csak a billentyűdet koptatod vele. ;)
 
Tényleg hogyan tovább a 300 millió kidobott pénz
Majd még egy pár hozzászólás születik a poszt alatt majd Melitta rak fel új témát és arról kezdünk el vitázni.

Igen.
De Én Afganisztán szempontjából az Államok nélküli álmok nélkül mi lesz az országgal?
Sőt nem csak az országgal?
Kérdeztem
Mai állapot:
Németország és az Egyesült Államok szombaton felszólította Afganisztánban rekedt állampolgárait, hogy tartsák távol magukat a kabuli repülőtértől,


És már mi is lekéstük szokás szerint:
Jelen körülmények között biztonságosabb otthon maradni, vagy egy biztonságos helyen kivárni
- írta a kabuli német nagykövetség az országban lévő német állampolgároknak. Hozzátette, hogy aki mégis megpróbál eljutni a repülőtérre, az ezt a saját felelősségére teszi. Az amerikai nagykövetség szintén arra szólította fel az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék el a repülőteret a biztonsági fenyegetések miatt, kivéve, ha valaki a hatóságoktól erre vonatkozó utasítást kapott.

Az afgán polgári repülési hatóság a nap folyamán közölte, hogy a légikikötő a továbbiakban nem fogad polgári és kereskedelmi járatokat.
 
mi lesz az országgal?
Sőt nem csak az országgal?
Nos az első amit találtam (mert TE általában globálisan szemléled a dolgokat)
Törökország nem tud megbirkózni egy Afganisztánból kiinduló újabb menekülthullámmal – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök. Telefonbeszélgetést folytatott Angela Merkel német kancellárral, és azt mondta: elkerülhetetlen egy újabb migrációs áradat, amennyiben nem hozzák meg a szükséges intézkedéseket Afganisztánban és Iránban.
A mintegy ötmillió menekültet befogadó Törökország nem tud megbirkózni további migrációs teherrel – közölte a török államfő. Hasonlóan nyilatkozott pénteken is, miután telefonon tárgyalt a görög kormányfővel.
 
mi lesz az országgal?
Sőt nem csak az országgal?
Második.
Az orosz elnök először foglalt állást nyilvánosan az ügyben a tálib hatalomátvétel óta. Álláspontja szerint mivel a tálibok vonták ellenőrzésük alá csaknem egész Afganisztánt, abból a realitásból kell kiindulni, hogy ők kerültek hatalomra az ország széthullásának megakadályozása érdekében. A lefontosabb feladatnak nevezte annak megakadályozását, hogy terroristák hatoljanak be a szomszédos közép-ázsiai köztársaságokba.
 
Második.
Az orosz elnök először foglalt állást nyilvánosan az ügyben a tálib hatalomátvétel óta. Álláspontja szerint mivel a tálibok vonták ellenőrzésük alá csaknem egész Afganisztánt, abból a realitásból kell kiindulni, hogy ők kerültek hatalomra az ország széthullásának megakadályozása érdekében. A lefontosabb feladatnak nevezte annak megakadályozását, hogy terroristák hatoljanak be a szomszédos közép-ázsiai köztársaságokba.
Megint ki a józanabb? az orosz
És a Kínaiak is ugyanezért támogatják a tálibokat
És hová megy megint Amerika a 2260 milliárd dollárjával?
Amit kiszórt a semmibe
 
És nincs vége a külpolitikai témának!
Sem az államok jelenlétének:

Az afganisztáni kivonulás után Pakisztán stratégiailag még fontosabbá válhat az Egyesült Államok számára, ezért most elsősorban ott próbálhatja megerősíteni pozícióit. Iszlámábád számára komoly kockázatot jelentenek a várható menekülthullám, és az esetleges tálib támadások.
Hát nem lehetne békén hagyni azt térséget?
Bár Szíriát se hagyta békén egyik sem
Az orosz a támaszpontja miatt az államok gondolom ismét az orosz miatt
Ha neked van, nekem is legyen fennhatóságom
 
Miért gondolod hogy ez kérdés volt és nem csak szónoki kérdés
Inkább ne válaszold meg minek idézgetni egymást?
Remélem megengeded ezt hogy reagáljak a mondanivalódra?
Ráadásul nem vagyok gondolat olvasó.
Megint ki a józanabb? az orosz
És a Kínaiak is ugyanezért támogatják a tálibokat
És hová megy megint Amerika a 2260 milliárd dollárjával?
Amit kiszórt a semmibe
Kínának eszköz és egyben cél az Afganisztánba való gazdasági benyomulás, de a geopolitikai érdekek is rendkívül fontosak a számára. Kína nyugati területeinek biztonsága szempontjából kulcsfontosságúnak számít a közép-ázsiai régió – jelentette ki a kutató lapunknak.

Matura Tamás szerint Kínának ezért is nagyon jól át kell gondolnia azt, hogy milyen viszonyt alakít ki a tálibokkal, ugyanis az északnyugati hszincsiangi ujgur területei érintkeznek Afganisztánnal.

Ez Kínának az úgymond puha alteste
– fogalmazott. Azt viszont alaptalan félelemnek tartja a kutató, hogy a tálibok támogatnák az ujgur szeparatizmust, egy ilyen törekvést hatékony gazdasági ösztönzőkkel le tud szerelni Kína.
(az usa egyelőre levegőt vesz és újra gondolja a politikáját)
 
És nincs vége a külpolitikai témának!
Sem az államok jelenlétének:

Az afganisztáni kivonulás után Pakisztán stratégiailag még fontosabbá válhat az Egyesült Államok számára, ezért most elsősorban ott próbálhatja megerősíteni pozícióit. Iszlámábád számára komoly kockázatot jelentenek a várható menekülthullám, és az esetleges tálib támadások.
Hát nem lehetne békén hagyni azt térséget?
Bár Szíriát se hagyta békén egyik sem
Az orosz a támaszpontja miatt az államok gondolom ismét az orosz miatt
Ha neked van, nekem is legyen fennhatóságom
De, békén lehet hagyni a térséget csak hogy mi garantálja hogy egy másik állam lesz a nevető harmadik aki megegyezik az afgánokkal ?
 
Látom hogy nem vagy annyira képben a vietnami történelemmel.
Nos a mostani vietnam az két részre volt osztva ugyan úgy mint korea....
Északot a szovjetek míg délt az ameriakiak támogatták
Az hogy ki a kollaboráns azt a gyilkosok döntik el.
Az usa nem volt hódító nem vették el a földjeiket. Nem is támadták meg őket inkább az észak tette ezt.

Hm..
Nem egyszerű mert az afgán név nagyon sok népet, törzset takar.
Miért nem lenne most háború? Rengeteg a hadúr akik még most is harcolnak Pl. : a panndzsáb völgyben állítólag most is harcok folynak. Ott van még az opium is ...eddig a tálibánok ellenezték majd pénzeket szereztek belőle most mi lesz?

Óóóó.
Ez nem egyszerű...lehetne itt is ezt mondani hogy a pastuk gyilkolják a más nemzetiségű afgánokat.
( ja más a tálibok is végeztek ki isis vezetőket akik úgy gondolták hogy számukra is van hely az ˝új˝afganisztánban.)
Önmagaddal vitatkozol.
Példát hozol a vietnámi háborúból, miszerint a sajátjaikat ölték, s mikor erre reagálok, szerintem miért, elmagyarázod, hogy Vietnám kér részre szakadt.

Az általam fontosnak tartott lényeg: nekem az a terrorista, aki a saját országa konfliktusait civil lakosokon bosszúlja meg.
Olyan embereket áldoz fel a tehetetlensége és ostobasága okán, akiknek lényeges beleszólása nincs a politikába.

S ne bizonygassátok, hogy a választásokkal van.
 
Példát hozol a vietnámi háborúból, miszerint a sajátjaikat ölték, s mikor erre reagálok, szerintem miért, elmagyarázod, hogy Vietnám kér részre szakadt.
Az pont nekem is szemet szúrt:
Kissé fura más és köztudott dologgal hiszi hogy cáfolja érvelésed
Ami jó volt

Azokat ölték meg, akik együttműködtek az amerikaiakkal, s feltételezték, hogy továbbra is kollaborálnak majd velük.
A hódítókkal, akik elvették a földjüket.
Akik jöttek, és megtámadták őket.
Azokat ölték meg, akik ebben segítették az amerikai hadsereget.

De ezzel meg mégis lehet ellen érvelni
Mert ez azért mégis csak terror vagy bosszúállás
Kollaborálásért nem mindig lettek kivégzések mindenkor minden országban ítélet nélkül
Például
A II vh. ban Franciaországban
Volt néhány gyilkosság a segítők iránt.
De tömegesen bosszúállás inkább már a háború után volt azok a nőket büntették kopaszra nyírással, kik lefeküdtek a németeknek:
1629623695176.png
1629624282888.png
 
Utoljára módosítva:
Az pont nekem is szemet szúrt:
Kissé fura más és köztudott dologgal hiszi hogy cáfolja érvelésed
Látom annyira azért nem szúrt szemet hogy két (2) országról volt szó észak és dél vietnamról.
Önmagaddal vitatkozol.
Példát hozol a vietnámi háborúból, miszerint a sajátjaikat ölték, s mikor erre reagálok, szerintem miért, elmagyarázod, hogy Vietnám kér részre szakadt.
Nem a sajátjaikat gyilkolták hanem egy másik ország lakosait.
Az általam fontosnak tartott lényeg: nekem az a terrorista, aki a saját országa konfliktusait civil lakosokon bosszúlja meg.
Olyan embereket áldoz fel a tehetetlensége és ostobasága okán, akiknek lényeges beleszólása nincs a politikába.
Mi???
Legalább példát hozzál már erre a kissé érthetetlen megfogalmazáson.
Mit jelent a bosszú? Emeli a kenyér árát? Adókat emel?
Tehetetlenség és ostobaság...húha ,,
 
Azokat ölték meg, akik együttműködtek az amerikaiakkal, s feltételezték, hogy továbbra is kollaborálnak majd velük.
A hódítókkal, akik elvették a földjüket.
Akik jöttek, és megtámadták őket.
Azokat ölték meg, akik ebben segítették az amerikai hadsereget.
Miii?
Kik vették el a földjüket a dél vietnámiaktól?? Az usa nem hódítani ment hanem támogatta dél-vietnámot. Ahol a korrupt vezetés tett róla hogy ellenszenvet ébressze maga iránt. Persze az északi részt sem kedvelték az ideológiai minták miatt.
Hogy támadták volna már meg őket??? Észak.vietnám támadta meg a délt.
Civilek ezreit mészárolták le az északi halálbrigádok listával a kezükben járták végig a városokat és családostul gyilkolták le őket.!!!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,622
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére