Az Egyesült Államokban a halottak, Kanadában a fertőzöttek napi számában dőlt meg a rekord

Több mint 3900 ember halt bele az Egyesült Államokban az elmúlt 24 órában a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, ami rekordot jelent a járvány által leginkább sújtott országban; Kanadában pedig a fertőzöttek számában dőlt meg a napi csúcs, közel 7,5 ezer új fertőzöttet regisztráltak.

Az AFP hírügynökség a baltimore-i Johns Hopkins egyetem helyi idő szerint szerda este 8.30-kor megjelent összesítése alapján jelentette, hogy az elmúlt napon

minden eddiginél több, 3927 ember halt meg a vírusfertőzés okozta betegségben, és ezzel 341 845-re nőtt a halálesetek száma. A fertőzöttek száma 189 671-el nőtt 24 óra leforgása alatt, és lassan közelít a húszmillióhoz.

A 19 milliós határt vasárnap lépte át a fertőzöttek száma. Az Egyesült Államokat India követi 10,2 millió fertőzöttel.

Anthony Fauci főinfektológus, az amerikai allergológiai és fertőző betegségek országos intézetének igazgatója a minap azt mondta, tart attól, hogy az Egyesült Államokban még csak most jön a járvány neheze. Eddig közel 2,8 millió ember kapta meg az első vakcinát, de a jelenlegi oltási ütemmel nem lehet mérsékelni a fertőzéses esetek rohamos növekedését.

A január 20-án elnöki hivatalába lépő Joe Biden is arra figyelmeztetett kedden, hogy amennyiben ilyen ütemben folytatódik az oltási kampány, évekbe telhet, mire minden amerikai megkapja a vakcinát. Biden azt tűzte ki célul, hogy hivatali idejének első száz napja alatt százmillió embert oltanak be a 330 milliós országban, ehhez azonban naponta egymillió oltást kell beadni, ötszörösére-hatszorosára növelve a vakcináció mostani tempóját.

Közben a kanadai egészségügyi minisztérium is rekordmértékű járványügyi adatokkal szolgált szerdán:

egy nap leforgása alatt 7476 új fertőzéses esetet regisztráltak, többet mint valaha.

Ezzel 572 982-re nőtt a fertőzöttek száma. Az eddigi napi rekord közel hétezer fertőzött volt. Kanadában eddig 15 472 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe. December 14-én vette kezdetét az oltási kampány a Pfizer amerikai vállalat által kifejlesztett vakcinával, és december 24-e óta érkezik az országba a Moderna oltása.

covi.jpg
 
A legfrissebb német statisztika szerint 2020 december hónapban a covid halálos áldozatainak 86%-a az idősotthonok lakói közül került ki.
Egy laikusnak ez a szám magyarázatul szolgál, hogy miért nem mutat csökkenő tendenciát a halálozási statisztika a bölcsőde-, óvoda-, iskola-, üzlet-, étterem-, szállodabezárások, és a családi események, sport, utazások megtiltásának a hatására.
 
Közel tíz éve, amikor még híre sem volt a covidnak, akkor dolgozott a nejem vagy öt évig egy idősek otthonába.
Naponta hoztam-vittem és feltünt hogy milyen gyakran leng kint a fekete zászló, ahhoz képest hogy csak kb 50 fő a bentlakók száma.
Meg is jegyeztem, hogy vigyáznak itt a bentlakókra ? de egyáltalán nem erről volt szó, hiszen az átlag életkor 80 év körül mozog az ellátottaknál, ráadásul sokan azért kerülnek be, mert már súlyos betegek - így nem természetellenes a gyakoribb halálozás, mint mondjuk a városházán, ahol legalább ennyien dolgoznak és csak jóval ritkábban kerül ki a fekete lobogó.
 
Persze, idősotthonba jellemzően nem az aktív 60-70-80 évesek költöznek be. Még az ambuláns gondozottaink is jellemzően a 80+ -os korosztályból kerülnek ki, de nem ritka a 90 feletti sem. 100 feletti már jóval ritkább.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,560
Tagok
615,663
Legújabb tagunk
Extractionqac
Oldal tetejére