Hírek Az elátkozott, 341 kilós smaragd, amiről senki sem tudja, pontosan kié

A smaragdokhoz viszonylag sok mitikus történet kötődik, okkal, hiszen Amerika felfedezése előtt iszonyatosan ritka ásványnak számítottak. Az ókorban fellelhető smaragdok túlnyomó része Egyiptom bányáiból származott, miközben a világ leggazdagabb smaragdbányái Kolumbiában sokáig ismeretlenek maradtak Európa előtt.

A ritka kövekről a történelem különböző pontjain azt hitték, hogy védelmet jelentenek, mondjuk, a kolera, a hűtlenség vagy épp a gonosz szellemek ellen, de a smaragdhoz kötődő hiedelemvilágban felbukkan az is, hogy aki a nyelve alá helyez egy ilyen zöld drágakövet, az csak az igazat tudja mondani.

Kolumbiából származik a világ egyik legértékesebbnek tartott smaragdja, a Gachalá is – a 858 karátos (172 gramm) drágakövet 1967-ben találták meg. A fel nem darabolt, nyers drágakő két évvel később, 1969-ben a washingtoni Smithsonian Intézetbe került, ma is ott található. A kő értékét az adja, hogy meglehetősen ritka az ilyen méretű és a színét ennyire jól megőrző smaragd.

De ha a 172 grammos Gachalá ennyire különleges, akkor mit gondoljunk a 341 kilós, egyes források szerint hozzávetőleg 170-180 ezer karátnyi drágakövet tartalmazó Bahia smaragdról?
Ez, ahogy a neve is mutatja, Brazíliából, azon belül is a Bahia állambeli Carnaiba bányából származik, a története viszont Amerikába érve lett igazán érdekes. A fő bonyodalmak pedig akkor kezdődtek, amikor két Los Angeles-i nyomozóhoz azzal futott be egy telefon, hogy egy közeli városban elraboltak egy 381 kilós smaragdot – a Bahiáról elég gyakran állítják, hogy ekkora, pedig „csak” 341 kilót nyom, nem mintha így ne lenne kivételes méretű.

Hatalmas mérete ellenére a smaragd pontos értékét nehéz meghatározni: szemben a gyémánttal, aminek rendkívül precízen követhető piaca és értékelési struktúrája van, a smaragdbiznisz rengeteg apró kiskirály kezén fut keresztül, így nincs egységes becslési módszer, minden kő annyit ér, amennyit valaki hajlandó érte fizetni.

A Bahia esetében sincs ez másképp, sőt. Attól, hogy nagy, még nem biztos, hogy értékes, főleg, hogy lényegében csak rossz minőségű kristályok alkotják, amik kisebb darabokra törve szinte semmit nem érnének, maximum akváriumba lennének jók dísznek a halak közé.

Fotó: Los Angeles County Sheriff’s Department

Fotó: Los Angeles County Sheriff’s Department

Út az ismeretlenbe​

Amikor 2001-ben egy brazil bányász kiforgatta a földből a hatalmas, fekete kőbe ágyazott óriási, a Supermant rettegésben tartó kryptonitra hajazó kristályokat, senki nem látott még ehhez foghatót. Nem véletlen, hiszen a 341 kilós, 180 ezer karátos darab a legnagyobb vágatlan smaragdnak számított a földön, ami valaha előkerült.

Ekkor még senki nem gondolta, hogy öröm és pénz helyett inkább csak keserűség és bénázás kötődik majd hozzá. Elég csak végignézni a Wired 2017-es cikkében álló, az azt megelőző nagyjából egy évtizedet felölelő listát: a Bahia smaragd miatt négy pert indítottak, tizennégy személy vagy valamilyen entitás plusz maga Brazília követelte magáénak a követ, három ember kénytelen volt csődöt jelenteni az érte folyó hajsza közben, egy férfinak leégett a háza, egy másikat pedig – állítása szerint – elrabolt, és hosszabb ideig túszként tartott fogva a maffia.

De nemcsak a smaragdra pályázóknak, hanem magának a smaragdnak a története is viszontagságos volt. A 341 kilós követ szamárháton próbálták kivinni a dzsungelből, de a szamarakat párducok vagy más ragadozó nagymacskák támadták meg, így végül puszta kézben szállítva jutott ki a civilizációba. Innen több kézen át került egy bányatulajdonoshoz, a brazil Fantástico című tévéműsor nyomozása szerint az első eladó 5000 dollárt kapott érte, és egy ponton 20 ezer dollárt is ért a kő. A bányatulajdonos aztán két, a brazíliai smaragdbányászatban őrületes pénzt látó amerikainak adta el 60 ezer dollárért (ez mai árfolyamon 20,8 millió forint).

Ez még úgy is akciós árnak mondható, hogy a bahiai smaragdok messze nem a csúcsminőséget jelentik a smaragdok között. A legszebb, Kolumbiából és Zambiából származó kövekért karátonként több ezer dollárt is adhatnak, a Bahiában kibányászott, sokkal rosszabb smaragdok karátja viszont csak 10 dollárt ér. De még így is millió dollár fölött lehetne a kő értéke, ha úgy adódna.

Az üzlet érthető módon teljesen lázba hozta a két amerikait, Tony Thomast és Ken Conettót, a lelkesedésük pedig szinte határtalanná vált, amikor az adásvételről tárgyalva egy török drágakőbecslő előadta nekik, hogy egy hatalmas, de a Bahiánál kisebb smaragdot 792 millió dollárra becsültek a British Museumban. Ezt alapnak használva a férfi a Bahiáról közölte, hogy úgy 925 millió dollárt érhet.

A megközelítőleg milliárd dolláros becslés azért is különösen fontos volt számukra, mert a smaragdokból közvetett módon akartak meggazdagodni. Az volt a terv, hogy felértékelik – reményeik szerint – akár 100 milliós nagyságrendre a Brazíliában nyomott áron vett drágaköveket, ezeket fedezetül felhasználva nagy hiteleket vesznek fel, amiket gyorsan megforgatva hamar annyi pénzhez jutnak, amiből a hitelt is vissza tudják fizetni, és nekik is marad rendesen.

Fotó: Los Angeles County Sheriff’s Department

Fotó: Los Angeles County Sheriff’s Department
Persze a hatalmas drágakövek felbecslése nagyjából annyira pontos, mint a közvélemény-kutatások a 2020-as évek környékén: az Amerika élete és büszkesége nevű, 1905 karátos zafírt 10 dollárért szerezte meg valaki, egy ideig 2,28 millió dollárra tették az értékét, majd egy átfogóbb vizsgálat után a Smithsonian Intézet kurátora értéktelennek találta, úgyhogy most rendkívül látványos papírnehezékként tengeti napjait. Hogy, hogy nem, a Bahiából sem lett milliárdos hitel ellenértéke.

Kezdődnek a bajok​

Visszatérve a Bahia smaragdra, a 60 ezer dolláros üzlet után valami félrement. Az említett Thomas Kaliforniában hiába várta ugyanis a követ: bár a társa, Conetto feladta, szállítás közben ellopták. Legalábbis Thomas verziója szerint, Conetto ugyanis úgy adta elő a történteket, hogy a társa sosem fizetett a kőért, így hát nem is volt oka azt postára adni. A szállításra végül csak 2005-ben került sor, Conetto a San José felé küldött dobozra annyit írt, hogy egy kő van benne, az értéke 100 dollár.

Miután Thomas végre megkapta a követ, több társával különböző csalásokkal szedett ki emberekből pénzt a smaragdra, illetve az abból finanszírozandó remek befektetésekre hivatkozva. Végül szövetkezett egy Larry Biegler nevű fazonnal, aki meg volt róla győződve, hogy rá tudja sózni a hatalmas smaragdot valami rendkívül pénzes egyénre, hiszen mégiscsak egy több mint hárommázsás drágakőről van szó. Az üzlet úgy szólt, hogy ha Biegler eladja a követ, felezik az összeget. Csakhogy Biegler se nem akart ezzel vesződni, se nem talált pénzes vevőt, így megbízott egy New York-i drágakő-kereskedőt, hogy ő adja el a követ – ha 25 millió dollárnál többet kap érte, 10 százalékot megtarthat, Biegler és Thomas pedig a maradékot felezi.

A dörzsölt New York-i kereskedő sem feccölt sok energiát a dologba, feltette a követ az eBayre 18,9 millió dolláros első licittel, de ha valaki 75 milliót leperkált volna, egyből övé lehetett volna a kő. Ilyen ember nem akadt, egy 18,9 milliós ajánlat viszont érkezett, csakhogy Biegler ennyiért nem akarta eladni a követ, mert bízott benne, hogy lesz, aki 75 milliót fizet.

A vevőt keresve Biegler további partnereket toborzott, de valahogy csak nem tudott megszabadulni a smaragdtól. Pedig az egyik ilyen partner szerint sejkek is sorra érdeklődtek a kő iránt, sőt minden idők legeredményesebb piramisjátékos csalója, Bernard Madoff (állítólag) 91 millió dollárnyi gyémántért, 21 millió dollár készpénzért és három, összesen 15 milliót érő óráért megvette volna, csakhogy az üzlet nyélbe ütése előtt két nappal letartóztatták.

A következő állomás már 2008, amikor a két nyomozó is a smaragd közelébe került. Őket Biegler tárcsázta, miután nem jól sült el az egyik partnerét célzó átverése. Biegler azt állította, hogy túszul ejtette a brazíliai maffia, és váltságdíjat követelnek érte. A partner viszont nem dőlt be ennek, sőt Biegler egy gyémántüzleten átvert társával szövetkezve úgy döntött, hogy lenyúlja tőle a kolosszális méretű smaragdot.

A rendőrök gyorsan összerakták a kirakóst, és hamar felkutatták mind a smaragdot, mind az azt elrabló embereket. Így került a drágakő az egyik Los Angeles-i őrs bizonyítékraktárába, és azóta is ott tárolják.
A rendőrök persze megpróbálták kideríteni, ki lehet a kő jogos tulajdonosa, de még a bíróság is csak nehezen tudott ebben segíteni nekik. Végül arra jutottak, hogy Thomasé lehet a kő, hiszen ő fizetett érte valaha valamit. Csakhogy Thomas sosem hívta fel a FedExet, hol is lehet a 925 millió dollárt érő küldeménye. Ráadásul 2006-ban leégett a háza, így a kő megvételét tanúsító számla is megsemmisült. Aztán az is kiderült, hogy sosem létezett az a smaragd a British Museumban, aminek 792 millió dolláros értéke alapján a Bahia 925 millió dolláros becslést kapott.

Úgyhogy végül a bíróság 2011-ben kimondta, hogy Thomas sem számít jogos tulajdonosnak. A férfi újratárgyalást kért, de 2015-ben szintén nem nyert – az addigra az FM Holdings név mögé összeállt korábbi Biegler-üzletfelek javára döntött a bíróság, de amint kiadta volna nekik a követ a rendőrség, a brazil állam is bejelentkezett a hatalmas smaragdért, mondván, azt jogtalanul vitték ki az országból.

Az ügyben azóta sincs további döntés, hivatalosan tehát még mindig nem tudni, ki a hatalmas drágakő jogos tulajdonosa, ahogy a kő értékét sem állapította meg senki hitelesen. Conetto eközben egy hozzá ellátogató újságírónak azt mondta, hogy a Bahia csak a kezdet volt, azóta már szerzett „valamit, ami négyszer nagyobb, mint a Bahia smaragd”

1650265978525.png
 
A smaragdokhoz viszonylag sok mitikus történet kötődik, okkal, hiszen Amerika felfedezése előtt iszonyatosan ritka ásványnak számítottak. Az ókorban fellelhető smaragdok túlnyomó része Egyiptom bányáiból származott, miközben a világ leggazdagabb smaragdbányái Kolumbiában sokáig ismeretlenek maradtak Európa előtt.

A ritka kövekről a történelem különböző pontjain azt hitték, hogy védelmet jelentenek, mondjuk, a kolera, a hűtlenség vagy épp a gonosz szellemek ellen, de a smaragdhoz kötődő hiedelemvilágban felbukkan az is, hogy aki a nyelve alá helyez egy ilyen zöld drágakövet, az csak az igazat tudja mondani.

Kolumbiából származik a világ egyik legértékesebbnek tartott smaragdja, a Gachalá is – a 858 karátos (172 gramm) drágakövet 1967-ben találták meg. A fel nem darabolt, nyers drágakő két évvel később, 1969-ben a washingtoni Smithsonian Intézetbe került, ma is ott található. A kő értékét az adja, hogy meglehetősen ritka az ilyen méretű és a színét ennyire jól megőrző smaragd.


Ez, ahogy a neve is mutatja, Brazíliából, azon belül is a Bahia állambeli Carnaiba bányából származik, a története viszont Amerikába érve lett igazán érdekes. A fő bonyodalmak pedig akkor kezdődtek, amikor két Los Angeles-i nyomozóhoz azzal futott be egy telefon, hogy egy közeli városban elraboltak egy 381 kilós smaragdot – a Bahiáról elég gyakran állítják, hogy ekkora, pedig „csak” 341 kilót nyom, nem mintha így ne lenne kivételes méretű.

Hatalmas mérete ellenére a smaragd pontos értékét nehéz meghatározni: szemben a gyémánttal, aminek rendkívül precízen követhető piaca és értékelési struktúrája van, a smaragdbiznisz rengeteg apró kiskirály kezén fut keresztül, így nincs egységes becslési módszer, minden kő annyit ér, amennyit valaki hajlandó érte fizetni.

A Bahia esetében sincs ez másképp, sőt. Attól, hogy nagy, még nem biztos, hogy értékes, főleg, hogy lényegében csak rossz minőségű kristályok alkotják, amik kisebb darabokra törve szinte semmit nem érnének, maximum akváriumba lennének jók dísznek a halak közé.

Fotó: Los Angeles County Sheriff’s Department

Fotó: Los Angeles County Sheriff’s Department

Út az ismeretlenbe​

Amikor 2001-ben egy brazil bányász kiforgatta a földből a hatalmas, fekete kőbe ágyazott óriási, a Supermant rettegésben tartó kryptonitra hajazó kristályokat, senki nem látott még ehhez foghatót. Nem véletlen, hiszen a 341 kilós, 180 ezer karátos darab a legnagyobb vágatlan smaragdnak számított a földön, ami valaha előkerült.

Ekkor még senki nem gondolta, hogy öröm és pénz helyett inkább csak keserűség és bénázás kötődik majd hozzá. Elég csak végignézni a Wired 2017-es cikkében álló, az azt megelőző nagyjából egy évtizedet felölelő listát: a Bahia smaragd miatt négy pert indítottak, tizennégy személy vagy valamilyen entitás plusz maga Brazília követelte magáénak a követ, három ember kénytelen volt csődöt jelenteni az érte folyó hajsza közben, egy férfinak leégett a háza, egy másikat pedig – állítása szerint – elrabolt, és hosszabb ideig túszként tartott fogva a maffia.

De nemcsak a smaragdra pályázóknak, hanem magának a smaragdnak a története is viszontagságos volt. A 341 kilós követ szamárháton próbálták kivinni a dzsungelből, de a szamarakat párducok vagy más ragadozó nagymacskák támadták meg, így végül puszta kézben szállítva jutott ki a civilizációba. Innen több kézen át került egy bányatulajdonoshoz, a brazil Fantástico című tévéműsor nyomozása szerint az első eladó 5000 dollárt kapott érte, és egy ponton 20 ezer dollárt is ért a kő. A bányatulajdonos aztán két, a brazíliai smaragdbányászatban őrületes pénzt látó amerikainak adta el 60 ezer dollárért (ez mai árfolyamon 20,8 millió forint).

Ez még úgy is akciós árnak mondható, hogy a bahiai smaragdok messze nem a csúcsminőséget jelentik a smaragdok között. A legszebb, Kolumbiából és Zambiából származó kövekért karátonként több ezer dollárt is adhatnak, a Bahiában kibányászott, sokkal rosszabb smaragdok karátja viszont csak 10 dollárt ér. De még így is millió dollár fölött lehetne a kő értéke, ha úgy adódna.

Az üzlet érthető módon teljesen lázba hozta a két amerikait, Tony Thomast és Ken Conettót, a lelkesedésük pedig szinte határtalanná vált, amikor az adásvételről tárgyalva egy török drágakőbecslő előadta nekik, hogy egy hatalmas, de a Bahiánál kisebb smaragdot 792 millió dollárra becsültek a British Museumban. Ezt alapnak használva a férfi a Bahiáról közölte, hogy úgy 925 millió dollárt érhet.

A megközelítőleg milliárd dolláros becslés azért is különösen fontos volt számukra, mert a smaragdokból közvetett módon akartak meggazdagodni. Az volt a terv, hogy felértékelik – reményeik szerint – akár 100 milliós nagyságrendre a Brazíliában nyomott áron vett drágaköveket, ezeket fedezetül felhasználva nagy hiteleket vesznek fel, amiket gyorsan megforgatva hamar annyi pénzhez jutnak, amiből a hitelt is vissza tudják fizetni, és nekik is marad rendesen.

Fotó: Los Angeles County Sheriff’s Department

Fotó: Los Angeles County Sheriff’s Department
Persze a hatalmas drágakövek felbecslése nagyjából annyira pontos, mint a közvélemény-kutatások a 2020-as évek környékén: az Amerika élete és büszkesége nevű, 1905 karátos zafírt 10 dollárért szerezte meg valaki, egy ideig 2,28 millió dollárra tették az értékét, majd egy átfogóbb vizsgálat után a Smithsonian Intézet kurátora értéktelennek találta, úgyhogy most rendkívül látványos papírnehezékként tengeti napjait. Hogy, hogy nem, a Bahiából sem lett milliárdos hitel ellenértéke.

Kezdődnek a bajok​

Visszatérve a Bahia smaragdra, a 60 ezer dolláros üzlet után valami félrement. Az említett Thomas Kaliforniában hiába várta ugyanis a követ: bár a társa, Conetto feladta, szállítás közben ellopták. Legalábbis Thomas verziója szerint, Conetto ugyanis úgy adta elő a történteket, hogy a társa sosem fizetett a kőért, így hát nem is volt oka azt postára adni. A szállításra végül csak 2005-ben került sor, Conetto a San José felé küldött dobozra annyit írt, hogy egy kő van benne, az értéke 100 dollár.

Miután Thomas végre megkapta a követ, több társával különböző csalásokkal szedett ki emberekből pénzt a smaragdra, illetve az abból finanszírozandó remek befektetésekre hivatkozva. Végül szövetkezett egy Larry Biegler nevű fazonnal, aki meg volt róla győződve, hogy rá tudja sózni a hatalmas smaragdot valami rendkívül pénzes egyénre, hiszen mégiscsak egy több mint hárommázsás drágakőről van szó. Az üzlet úgy szólt, hogy ha Biegler eladja a követ, felezik az összeget. Csakhogy Biegler se nem akart ezzel vesződni, se nem talált pénzes vevőt, így megbízott egy New York-i drágakő-kereskedőt, hogy ő adja el a követ – ha 25 millió dollárnál többet kap érte, 10 százalékot megtarthat, Biegler és Thomas pedig a maradékot felezi.

A dörzsölt New York-i kereskedő sem feccölt sok energiát a dologba, feltette a követ az eBayre 18,9 millió dolláros első licittel, de ha valaki 75 milliót leperkált volna, egyből övé lehetett volna a kő. Ilyen ember nem akadt, egy 18,9 milliós ajánlat viszont érkezett, csakhogy Biegler ennyiért nem akarta eladni a követ, mert bízott benne, hogy lesz, aki 75 milliót fizet.

A vevőt keresve Biegler további partnereket toborzott, de valahogy csak nem tudott megszabadulni a smaragdtól. Pedig az egyik ilyen partner szerint sejkek is sorra érdeklődtek a kő iránt, sőt minden idők legeredményesebb piramisjátékos csalója, Bernard Madoff (állítólag) 91 millió dollárnyi gyémántért, 21 millió dollár készpénzért és három, összesen 15 milliót érő óráért megvette volna, csakhogy az üzlet nyélbe ütése előtt két nappal letartóztatták.

A következő állomás már 2008, amikor a két nyomozó is a smaragd közelébe került. Őket Biegler tárcsázta, miután nem jól sült el az egyik partnerét célzó átverése. Biegler azt állította, hogy túszul ejtette a brazíliai maffia, és váltságdíjat követelnek érte. A partner viszont nem dőlt be ennek, sőt Biegler egy gyémántüzleten átvert társával szövetkezve úgy döntött, hogy lenyúlja tőle a kolosszális méretű smaragdot.


A rendőrök persze megpróbálták kideríteni, ki lehet a kő jogos tulajdonosa, de még a bíróság is csak nehezen tudott ebben segíteni nekik. Végül arra jutottak, hogy Thomasé lehet a kő, hiszen ő fizetett érte valaha valamit. Csakhogy Thomas sosem hívta fel a FedExet, hol is lehet a 925 millió dollárt érő küldeménye. Ráadásul 2006-ban leégett a háza, így a kő megvételét tanúsító számla is megsemmisült. Aztán az is kiderült, hogy sosem létezett az a smaragd a British Museumban, aminek 792 millió dolláros értéke alapján a Bahia 925 millió dolláros becslést kapott.

Úgyhogy végül a bíróság 2011-ben kimondta, hogy Thomas sem számít jogos tulajdonosnak. A férfi újratárgyalást kért, de 2015-ben szintén nem nyert – az addigra az FM Holdings név mögé összeállt korábbi Biegler-üzletfelek javára döntött a bíróság, de amint kiadta volna nekik a követ a rendőrség, a brazil állam is bejelentkezett a hatalmas smaragdért, mondván, azt jogtalanul vitték ki az országból.

Az ügyben azóta sincs további döntés, hivatalosan tehát még mindig nem tudni, ki a hatalmas drágakő jogos tulajdonosa, ahogy a kő értékét sem állapította meg senki hitelesen. Conetto eközben egy hozzá ellátogató újságírónak azt mondta, hogy a Bahia csak a kezdet volt, azóta már szerzett „valamit, ami négyszer nagyobb, mint a Bahia smaragd”

Csatolás megtekintése 1855761
*
HŰ! Ez nagyon érdekes cikk volt. S, még mondja bárki is, hogy a tárgyaknak, ásványoknak, nemcsak története de "hatása" is van.
Tudom, butaság, többen ki is nevettek ezért, de velem is történt egy különleges eset. Nagyon, de nagyon sok évtizeddel ezelőtt egyik közeli barátom Brazíliában járt. Ott vásárolt nekem egy utcai árustól egy "totemet", egy kisebb szobrot. A barátom minden tudás nélkül, csak azért vásárolta, gondolta "szerencsét, örömet"fog hozni számomra a kis szobrocska. Az eladó furcsa arckifejezéssel, szinte nem akarta eladni neki. Még jól fel is bosszantotta magát, miért rakja ki a többi szobrocska - nem mellé! - sőt távolabb is, ha nem akarja eladni? Még vitatkozott is, no persze kézzel/lábbal. Amikor nekem átadta a selyem papírba csomagolt szobrocskát, már akkor úgy éreztem, valamilyen áramütés-féle "megcsípatt". El is ejtettem, de a szobornak nem lett baja. Egyáltalán nem tetszett, a vitrinembe jó mélyre tettem, ne is lássam. A szobor arckifejezése taszított. Amikor rákérdeztem, hogy kit, mit ábrázol stb. válaszomra nem kaptam magyarázatot. No ettől a perctől kezdve súlyos veszteségeim lettek. Tudom butaság az ilyenbe hinni, de csak elgondolkoztam azon, valahogy túl kéne adni rajta. Az eseményeket összegeztem, s bizony-bizony, minden baj, betegség,, sőt haláleset is a szobor családunkba kerülése után történt. Ne is ítéljetek el, mert ezt én is botorságnak tartottam. Izgatott a dolog, s akkor még működött a Magyar Nemzeti Múzeum oldalában a valahai Széchenyi Könyvtár. Beültem, kerestem, de semmit nem találtam. Nem adtam fel, a Baross utcában lévő (fő) Szabó Ervin Könyvtárban aztán rátaláltam egy olyan könyvre, amelyben az ilyen totemekről volt szó. Volt olyan szobrocska, mely valóban örömet, boldogságot, békét vitt a családba, de olyan is volt, mely ennek az ellenkezőjét.
Az én jóakaratú, ám járatlan barátomnak sikerült egy ilyen "gonosz" szobrot vásárolnia. Elképzelhető, hogy az eladója éppen ezért különítette el a többitől, sőt el sem akarta adni, gondolom olyan okból, ismeretlenül sem akart rám hozni semmiféle borzalmat.
Akkor és ott olvastam, hogy az ilyen szobrot soha nem szabad senkinek ajándékozni, mert ezzel rosszat teszünk. Szemétbe nem akartam dobni, Dunába sem, nyugodtan nevessetek ki, de tartottam a szobor bosszújától. Döntöttem. Akkoriban még működtek és több helyen voltak utcai telefonfülkék. A szobrot becsomagoltam, s ott "felejtettem" az aktuális telefonkönyvben. Gondoltam, ha bárki elviszi, saját döntése, én nem adtam oda, hárítottam a felelősséget. No persze múzeumba is adhattam volna, mert kézzel készült, ténylegesen műremek volt, csak ijesztő. Így ért véget az én furcsa történetem.
No, de persze ékszerekról is keringtek, sőt még most is hallani jót és rosszat is. Van amelyiket az értékéért, van amelyiket a hozzá fűződő mende-mondáért keresnek, gyűjtők hatalmas pénzeket fizetnek a birtoklásáért.
Miközben ezt írom, eszembe jutott, volt egy osztálytársam, aki az iskolába érve csak a fehér padlólapokra lépett, a feketére nem, mert abban hitt, hogy akkor jó lesz a dolgozata, vizsgája. Ő hitt benne, nem nevettem ki. Mindenkinek joga van hinni olyan dolgokban, amelyektől egy jobb, szebb életet remél. - Eszembe jutott, milyen sok súlyosan beteg ember hisz akár egy megáldott zsebkendőben, egy különleges utat megtett kőben, reményt ad a gyógyulásában. Igen, igen, a remény az, amely bizony fontos, nagyon is fontos egészségünk vissza nyerésében, felépülésünkben. Aki feladja a küzdelmet a betegséggel szemben, sok jót nem remélhet. Harcolni, harcolni, reménykedni kell. A pozitív gondolkozás több ember életét megváltoztatta és meg is változtatja. Vannak dolgok, melyekre nem találunk magyarázatot, lehet benne hinni, de akár tagadni is. Mégis léteznek megmagyarázhatatlan dolgok....
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen az új fordítást, jó hétvégém lesz.
V.Márti wrote on sziporka78's profile.
Szia! Hálásan köszönöm a munkáidat és ezt a mostanit is!
Pityesz46 wrote on Sz László's profile.
Köszönöm a gyors segítséged hálás vagyok érte.
Timocka wrote on bencemate's profile.
Szia!
Sikerült megszerezned a Kőmajmok háza című könyvet? Ha igen kérlek küld át nekem!
Előre is köszönöm
Timo
femaga wrote on farkasodu's profile.
Kedves Róbert! A 2. osztályos informatika anyaghoz fel tudná tölteni a 2. prezentációt? Véletlenül a 2. óra anyagát nem töltötte fel. Helyette az 1. került fel kétszer. És a feladatlapot is fel tudná tölteni hozzá? Köszönöm szépen!

Statisztikák

Témák
37,246
Üzenet
4,572,262
Tagok
601,071
Legújabb tagunk
CsillusX
Oldal tetejére