Az ellenzék keményen nekiment a frissen megszavazott törvénynek: Gyurcsány azt írta, „korai az öröm kisfiúk”

A kormány a kétharmaddal szavazta meg azokat a törvényjavaslatokat, ami alapján alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás nagy része. Mindezzel több ezer milliárdnyi közvagyon jár a szervezeteknek.


„A közvagyon magánalapítványokba való kiszervezése túlzás nélkül hazaárulás” – kezdte Szél Bernadett a Facebook-oldalán még a voksolás előtt. A politikus úgy fogalmazott, hogy a döntéssel több ezer milliárdnyi közös vagyon kerül ingyen a fideszes politikusok irányította magánalapítványokhoz.

„Kevesen tudják, de a törvény szerint a vagyon egy részét aztán szabadon értékesíthetik az alapítványok, annyi megkötés lesz, hogy az államnak 90 napos elővásárlási joga lesz az ingyen átadott (!!!) vagyonra. Vagyis újra fizetnünk kell majd azért, amitől most ingyen válunk meg. Árulás? Az” – folytatta Szél Bernadett.

A Momentum országgyűlési képviselője, Hajnal Miklós gyásznapnak nevezte a szavazást. A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy huszonegy állami egyetemből már nyolcat magánalapítvány működtet – többek között a Corvinust is –, és ez a szám csak nőni fog.

„Ezekben az intézményekben már nem a rektor, hanem a Fidesz embereivel, sokszor kormánytagokkal kitömött alapítvány dönti el, hogy ki taníthat itt, és ellenőrzi a költségvetést is” – magyarázta Hajnal Miklós az ellenzéki álláspontot, és hozzátette, hogy szerintük mindez csak a kezdet, és a magyar állam a milliárdos nagyvállalatokban, például a MOL olajtársaságban és a Richter gyógyszergyárban meglévő részvényeit is magánalapítványoknak adná át.

A Jobbik elnöke ennél jóval rövidebben fogalmazott a posztjában: „Privatizálnak a fiúk. Lopnak” – írta a Facebookon Jakab Péter. Szerinte ez annak a jele, hogy a kormány a bukásra készül.

Jakabhoz hasonlóan a Momentum elnöke szintén arról írt, hogy „Orbánék így készülnek a vereségre”. Fekete-Győr András hazaárulásnak nevezte a megszavazott javaslatokat.

Gyurcsány Ferenc ugyancsak megszólalt, ő „hígagyúaknak” titulálta a kormányt.

„Tényleg azt hiszik, hogy a következő kormány nem fog tudni semmit tenni az ellen, hogy alapítványokba lopják az állami vagyont? Ha ezt hiszik, tényleg hígagyúak. Korai az öröm kisfiúk” – írta a DK elnöke.

parlament.jpg
 
Mit vársz ?
Nem kell dolgozni menni?
Az már hogy mi lesz ha győznek legyen az ő dolguk.
Már megint azt a lemezt húzta elő: "hogy én vagyok a politika nem érdekel" csak a művészet.
Pedig nálaq nagyobb kormány-pártit itt nem látni
Most a földindulás fenyegetéssel jön:

"Engem nem a fidesz foglalkoztat, hanem az, mi lesz a valasztasok utan!
Ok, az ellenzéki osszefogas megnyeri a valasztasokat!
Te le tudod azt képzelni, hogy ez utan nem lesz káosz?"

Mi lenne, jobb lesz, jobb kormányzás
A hivatalok működnek , az adók befolynak.
Nagy pénzköltő beruházást lefújnak.Kínai érdekeltség csökkeni fog (Belgrád vasút Fudan)
Erről tudni kell még a Fidesz berkekben sem örvend támogatásnak
Korrupciót el kezdik csökkenteni.
Eddigi jogtalanul nyerők kiesnek.
Minden működni fog tovább a villamos jár.
A levelét hozzák.
A vendéglők főznek ebédet.
 
Kihagy a memoriad :)
Amikor kormanyra kerultek 2010-ben egy masik iranyu gazdasagpolitikat vetitettek elore.
Elvileg ket irany van: belso megszoritasokkal visszafogasokkal, a nemzeti valuta arfolyamanak magasan tartasaval foleg a kuilso adosag csokkenteset tuzni ki célul.
A masik irany az a belso fogyasztas novelésével gyarapodasaval az adozas rendejenek megszilarditasaval, 3exportosztonzessel biztositani az egyensulyt.
A fidesz ezt az utobbit igerte azzal a gazdasagpolitikaval szemben, ami az elso esetkent van leirva.
En ezt hatekonyabbnak lattam ezert is tamogatom ezt qa vonalat
Te talán igen de a döntő többséget az mszp utálata vitte a kormányoldalra. Gazdaságpolitika.....áhh
 
Micsoda valós taktikai kiütöttséggel semmisítik meg az előválasztás idealizált célját.
Mármint hogy a legjobb kerüljön ki győztesen.
Épp az a Fidesz taktika,hiába tiltakozott valaki.
Hogy azt is kihozható győztesnek aki a Fidesz számára a legjobb.
A fidesz szavazóbázisának a felét is elég mozgősítani, hogy a számukra kedvező jelölt legyen a befutó.
 
Így van.
Egyezkedhetnek kedvük, vélt vagy valós erőviszonyok szerint, de "ezek ugyanazok"-ra nem szavazok akkor sem, ha az lesz az egyetlen jelölt a fidesszel szemben.
Mottóm a régi: szart fosért nem cserélek.
Ezt így előre elég nagy bátorság kijelenteni. Igaz hogy a fidesz egyes média az ezt hangoztatja. Szeretné a passzívakat otthon hagyni menjenek a kiskertekbe vagy welneszezni....
 
Nagyon egyoldaluan gondolkodsz!
Engem nem a fidesz foglalkoztat, hanem az, mi lesz a valasztasok utan!
Ok, az ellenzéki osszefogas megnyeri a valasztasokat!
Te le tudod azt képzelni, hogy ez utan nem lesz káosz?
El tudod azt képzelni, hogy egy párt ami nemzeti vonalat képvisel feladja az elveit a szocialistak miatt, a szocialistak emgedmányeket tesznek majd a liberalisoknak, az auropener partok feladjak a kemeny kotodesuket az uniohoz a jobbik kedveert és sorolhatnam?
Gondolod, hogy azok az emberek akik iranyitanak fel fogjak adni a hatalmi ambicioikat, amit most felretesznek esetleg a gyozelem miatt?
Kaosz lesz :(
Mindenki harcolni fog mindenkivel:(
A valasztok - mi - csak kapkodni fogjak a fejuket :(
Azok az elkepzelesek amik az ideologiakban fogalmazodnak meg teljesen elvesznek :(

Ez egy agyrem!
Csak a gyozelem, a hatalom megszerzese a cél, és utana lesz ami lesz!
A folytatjuk az ideologia?
A nemzeti az egyenlo a lopassal a korupcioval?
Nem veletlenul van eleguk meg a fideszeseknek is foleg az ertelmisegnek ebbol.
Mellar Agyan Bot Peter stb
Miert is gondolod hogy az orszag masik fele alkalmatlan akar kormanyzasra akar vezetonek?
MI tartja ossze a fideszt?a korupcio hazugsagok a gazszerelo Rezsi Szilad Tiborcka lenne az etelon? Ennel jobb nincs a honba?
HA bun a hatalom megszerzese akkor miert ragaszkodik foggal korommel Orban hozza?
 
A fideszre szavazók egy része biztos hogy az mszp ellen szavazott anno.
Láthattad hogy megtörtént hogy csak valami ellen szavaztak hisz nem tudták mi lesz a fidesz kormányzás alatt.
A képmutatás zsonglőrködője az az ember és észrevetted.
A Gyurcsány leszavazása hozta össze a 2006 tüntetést és a 2010 választást
Az 1989 antall kormány is főleg az "MSZP már nem kell"-ből állt össze
 
Te talán igen de a döntő többséget az mszp utálata vitte a kormányoldalra. Gazdaságpolitika.....áhh
Az emberek hajlamosak elfelejteni, sot azt kell mondjam a legtobben erre nem is gondoltak, hogy 2010 elott a vallalati osszeomlasok fo oka a mesterségesen magasan tartott forintárfolyam. (a kolcsonok torlesztésének egyik eszkoze)
Ugyan akkor ez a mesterségesen magasan tartott forint padlora vitte azokat a cegeket, akik exportbol probaltak profitalni. Nem mindegy, hogy 1 euroert 280 vagy 320 ft-ot tudtak realizalni! Ez a dolog kvazi azt jelenti, hogy az exportalo cegeket ketszeresen adoztatták, egyrészt fizettek az adot, masreszt pedig az arfolyamon is vesztettek nagyon sokat!

De nagyon sok hozadeka volt ennek a gazdasagpolitikanak! A svajci hitelek bedolese nem utolso sorban annak koszonheto, hpogy a megelozo kormanyok stabilan tartottak a forintot, ami aztan a kormanyvaltas utan nagyon megugrott. A baj, hogy ezek a penzek a lakossagi szfewraban voltak nem a gazdasagban. Ha a beruhazasok szenvedtek volna meg a valutahitelek arfolyamvesztesegeit, az tragikus lett volna az orszagra nezve, de ezek a fogyasztasba jelentkeztek. Hozzateszem gyorsan, hogy ez eollentetes volt a 2010 elotti kormanyok torekveseivel is, de nem tudtak mit tenni ellene
 
A folytatjuk az ideologia?
A nemzeti az egyenlo a lopassal a korupcioval?
Nem veletlenul van eleguk meg a fideszeseknek is foleg az ertelmisegnek ebbol.
Mellar Agyan Bot Peter stb
Miert is gondolod hogy az orszag masik fele alkalmatlan akar kormanyzasra akar vezetonek?
MI tartja ossze a fideszt?a korupcio hazugsagok a gazszerelo Rezsi Szilad Tiborcka lenne az etelon? Ennel jobb nincs a honba?
HA bun a hatalom megszerzese akkor miert ragaszkodik foggal korommel Orban hozza?
Nem tudom mi tartja ossze Melitta :)
A vélekedéseddel ellentétben nem vagyok fidesz fan.
Ami viszont a gazdasagpolitikajukat illeti, azt pozitivnak tartottam azert szavaztam rajuk!
Amitol tartok, hogy ha azok kerulnek vissza a hatalomba akik korabban voltak, akkor megint ott folytatjak ahol abbahagytak
 
Miert is gondolod hogy az orszag masik fele alkalmatlan akar kormanyzasra akar vezetonek?
MI tartja ossze a fideszt?a korupcio hazugsagok a gazszerelo Rezsi Szilad Tiborcka lenne az etelon? Ennel jobb nincs a honba?
Nem hinném hogy úgy gondolja, szerepet játszik vagy csupán továbbadja.Mit össze-hallott a saját buborékjában.
A rossz és ez nem is kormányzás mi 2010 óta megy.
Ennél bárki kevésbe aljasabb szándékú, csak jobb kormányzást csinál
 
Nem hinném hogy úgy gondolja, szerepet játszik vagy csupán továbbadja.Mit össze-hallott a saját buborékjában.
A rossz és ez nem is kormányzás mi 2010 óta megy.
Ennél bárki kevésbe aljasabb szándékú, csak jobb kormányzást csinál
Nezud en nem tudom ki vagy, de arra megkerlekk hogy ne sertegess!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
 
Ha6t sajnalom ha itt van aki az otvenes evek szlogenjevel tud csak érvelni:
"a szakmaisagra hivatkozas nem egyeb uri huncutságnál"
 
Latod ez a kulonbseg koztunk!
A gondolkodni tudas nem Orbanb rajongas!
Tiltakozik a Fidesz rajongás ellen.
Akkor Orbán rajongó. (hisz a Fidesz = Orbán) Ez ellen is tiltakozik
Akkor kormány-párti (A Kormány = Fidesz = Orbán)
A képlet ennyire világos
Nevezd magad konzervatívnak.Ez a képlet már zavaros.
De a Kormánnyal szemben állócsoportok utálata és támadása már nem vitatható.
És végig ijesztgeted az világot a jajj mi lesz?!!
Mi lenne semmi különös Orbán nem szélhámoskodik tovább nemzeti zászlót lengetve.
Homályt eresztve a valódi cselekedetei és lopásai elé.
A kormányváltás fog eljönni
És az ÉN reményeim szerint Márki-Zay Péter józanságával és konzervatív-keresztény, de felvilágosult látásmódjával vezetetten.
A Boldog István
féle karikás csapkodó.Kóla bojkottáló álság vadulástól mentesen.
És talán még a kormánytagok nőgyűlöletétől mentesebben is
Talán még az Isztambuli egyezmény is ratifikálásra kerül
 
Utoljára módosítva:
Az elemzés során a Republikon 72 olyan egyéni választókerületet azonosított, ahol egy idejében elkezdett, jól felépített kampánnyal győzhetnek az ellenzéki jelöltek. A 2018-as választási eredményekhez képest ugyanis maga az ellenzéki együttműködés ténye, továbbá az előválasztás által generált érdeklődés, a választói mozgósítás, valamint a Fidesz-KDNP kormányzásával szembeni elégedetlenség is okozhat trendfordulókat 2022-re.
A 72-höz jönnek a pártlistás mandátumok.
És az aránytalan választási rendszer a győztes mindent visz miatt bármi történhet
A végeredmény nem szintetizálható laboratóriumokban!!
 
Utoljára módosítva:
• A Fidesz támogatottsága a pártválasztók körében sem változott, továbbra is 46 százalékon áll. A DK a pártválasztók körében 15, a Momentum 13, a Jobbik 11, az MSZP 8 százalékon áll. A Párbeszéd, az MKKP, valamint az LMP 2-2, a Mi Hazánk a pártválasztók 1 százalékát tudhatja maga mögött.


• Összeségében azt látjuk, hogy egyedül a Jobbik támogatottságában történt jelentősebb változás, ők a teljes népességben 2, a pártválasztók körében 3 pontot tudtak növekedni. E változás hátterében valószínűleg a pártelnök, Jakab Péter nagyon határozott és karakteres jelenléte áll.

És amik már 2018-ban is szorosak voltak:
1621173487241.png



1621173565384.png
 
Utoljára módosítva:
Nem tudom mi tartja ossze Melitta :)
A vélekedéseddel ellentétben nem vagyok fidesz fan.
Ami viszont a gazdasagpolitikajukat illeti, azt pozitivnak tartottam azert szavaztam rajuk!
Amitol tartok, hogy ha azok kerulnek vissza a hatalomba akik korabban voltak, akkor megint ott folytatjak ahol abbahagytak

A napi élet nemcsak gazdaságból, hanem egyéni szabadságjogokból is áll, amit Orbánék egyre szűkítenek.

Jogod van helyeselni, ha nem teszed, a nyakadra lépnek.
Erre használja Orbán a rendeleti kormányzást a veszélyhelyzetre hivatkozva.

Nézd meg, mit tesz az ellenzéki önkormányzatokkal.
Mondom én hogy másról beszéltek elcsúszott a tárgy.Ez már átment egyéni személyeskedésbe
előző üzenetemben vígig olvasva felmértem min térült el.
És erre se válaszolj hanem az előzőre
S ezért, amit fent írtam, nem személyeskedés.

Más munkavállalói jogokkal élhet Németországban, nem ellenőrzik a veszélyhelyzetre hivatkozva, nem foglalják törvénybe, hogy minden adata kikérhető, s köteles ki is adni, nem jelennek meg a munkahelyén katonák, s az utcán felfegyverkezve, kibővített jogkörrel.
Nem önkényuralmat építenek körülötte a járványra hivatkozva.

1621171873361.png

Hatályos 2021. I. 1-től.
Nincs ellenpont, nincs szabályozás, "csak" ez a törvény.

Az Alkotmánybíróság fideszes.
A Médiatanács fideszes.
A főügyész fideszes.
Saját maguknak alkotnak törvényeket, rendeleteket - a saját hatalmukat bebetonozandó.

Az emberi szabadságjogok alapjogok.
Nem a forint árfolyama.

Bár lehet, a kínaiak példájára majd hasít a gazdaság, aki pedig Magyarországon akkor még ott él, érezze jól magát a vezető párt szabályai alapján.

Ez is egy út.
 
• A Fidesz támogatottsága a pártválasztók körében sem változott, továbbra is 46 százalékon áll. A DK a pártválasztók körében 15, a Momentum 13, a Jobbik 11, az MSZP 8 százalékon áll. A Párbeszéd, az MKKP, valamint az LMP 2-2, a Mi Hazánk a pártválasztók 1 százalékát tudhatja maga mögött.


• Összeségében azt látjuk, hogy egyedül a Jobbik támogatottságában történt jelentősebb változás, ők a teljes népességben 2, a pártválasztók körében 3 pontot tudtak növekedni. E változás hátterében valószínűleg a pártelnök, Jakab Péter nagyon határozott és karakteres jelenléte áll.
Nincs értelme külön mérni őket, csak a közvéleménykutatók nehezen váltanak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,609
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére