Az elrontott válságkezelés után Orbán bukását hozhatja az ellenzék összefogása

A zürichi Neue Zürcher Zeitung cikkében részletesen ír arról, hogy a koronavírus-válság kíméletlenül rávilágított az Orbán-kormány tragikus hiányosságaira. Nincs még egy olyan ország, ahol lakosságarányosan annyian haltak volna meg a koronavírus okozta megbetegedésben, mint Magyarországon. Emiatt különösen fenyegető Orbán Viktor hatalmára, hogy a demokratikus erők összefogtak a leváltására.

A Svájc egyik legnagyobb múltú lapjában megjelent cikk emlékeztet a székesfehérvári kórház igazgatójának nyilatkozatára. A vezető annak ellenére, hogy a kormány megtiltotta, hogy a kórházigazgatók nyilvánosan beszéjenek, mégsem hallgatott. Elsőként mondta ki, hogy “A legtöbb embernek fogalma sincs arról, mi történik igazából”. A krematóriumok három műszakban kezdtek dolgozni, a klinikának mégis két extra hűtőkonténert kellett rendelnie a holttestek tárolására. Két hét alatt ezek is megteltek. Hangsúlyozta, ha valaki lélegeztetőgépre kerül, a túlélési esélye jó 10%, amely a nemzetközi összehasonlításban szörnyen alacsony érték.
A lap arra is rávilágít, hogy a rettenetes helyzet ellenére a magyarországi covid-osztályokról nem láthatunk sokkoló képeket. A megmaradt maroknyi független sajtóorgánumot ugyanis nem engedik be a kórházakba. A kormányzati média munkatársai pedig csak a kijelölt kórházakat látogatják.

2,5-szer annyian haltak meg Magyarországon, mint Svájcban és 3-szor annyian, mint Németországban.​

Azt is megírták, hogy lakosságarányosan négyszer annyian halnak meg Magyarországon, mint a rettenetes helyzetben lévő Indiában. Hangsúlyozzák, hogy a rossz magyar halálozási adatot több tényező is befolyásolja.
A fertőzöttek nagy száma, a lakosság rossz egészségügyi állapota, az orvosok és ápolók elvándorlása, valamint az alulfinanszírozott egészségügyi rendszer miatt haltak meg sokan Magyarországon.
A svájci újságíró a magyar egészségügy hiányosságait egy náluk teljesen felfoghatatlan példával illusztrálja: Pandémia nélkül is teljesen normális, hogy a betegeknek saját vécépapírt és szappant kell magukkal vinni a kórházba.

A hatóságok hallgatnak a közel 30 ezer halottról.​

A Neue Zürcher Zeitung valószínűsíti, hogy az is óvatlanná teszi a magyarokat, hogy a kormány elhallgatja a rossz híreket. Emiatt az emberek nagy része nem tudja, hányan haltak meg, így nem vigyáz annyira. Kiemelik, hogy a kormánymédia ilyen szintű túlsúlya mellett ez nem is meglepő. Viszont, ha nem lesz sikeres az oltási kampány, és nem tudja újraindítani a gazdaságot, akkor vállalnia kell a felelősséget.

Orbánnak 10 év után először kell féltenie a hatalmát.​

A lap vázolja a svájci olvasóknak, hogyan szerzett Orbán kétharmados többséget a parlamentben, és hogyan élt vele vissza. Hozzáteszik, a Fidesz azzal számolt, hogy a különböző baloldali pártok és a Fideszen kívüli jobboldal sosem fog tudni összefogni ellene, külön-külön pedig nem győzhetnek. Számításai 2014-ben és 2018-ban bejötte, de most változott a helyzet.
A hat legfontosabb ellenzéki párt elhatározta, hogy összefognak a választásokra. Közös választási programmal, közös miniszterelnök-jelölttel és mind a 106 választókerületben közös egyéni jelölttel jelölttel akarnak indulni.
A cél, hogy Orbánt 12 év után leváltsák, egyesítette őket. Összefogásuk a 2019-es önkormányzati választás idején kezdődött, és tulajdonképpen azóta meg is maradt. Akkor 10 magyar nagyvárost foglaltak el a demokratikus erők, többek között a fővárost, Budapestet.
Részben Orbán Viktor és kormánya hozták létre ezt az összefogást, azzal, hogy a választási törvények szigorításával az "egy lista, egy jelölt" elv irányába tolták el politikai ellenlábasaikat. Az ellenzéki pártok azért döntöttek végül emellett, hogy ne egymással, hanem csak a Fidesz jelöltjével kelljen versengeniük.

A Fidesz korrupciós botrányai kormányváltó hangulatot teremtettek.​

Sorra derülnek ki az olyan ügyek, amikor az ország fejlesztésére szánt EU-s pénzeket vagy magyar adóforintokat a miniszterelnök haveri köre kapott meg. A vírusválság különösen érzékennyé tette az embereket erre, hiszen miközben a pénzt magukra költötték, az egészségügyet és a bajba került embereket durván elhanyagolták.

A demokratikus hatalomátvétel lehetőségei beszűkültek.​

Magyarország az egyetlen részben szabad országnak, vagyis úgynevezett hibrid rezsimnek minősített állam az Európai Unióban. A Neue Zürcher Zeitung aktuális példaként hozza fel a kórházi személyzetre tett szájkosarat.
Az egy éve tartó szükségállapot során Orbán rendeleti kormányzást alakított ki, amivel tovább központosítja gazdasági és politikai hatalmát.
Ilyen helyzetben az ellenzéki pártok egyetlen esélye a teljes összefogás, ami egyben a legjobb megoldás is Orbán rendszere ellen.

Orban_Viktor_bszrt_1_focuspointscale_w800_h450_fx0_fy0.jpeg
 
Nem tudtak élni a szabad vélemény nyilvánítással! - mivel nagyon sok helyen kilopkodták a postaládákból a Nemzeti konzultásiós levelet! Még videók is voltak róla, hogyan veszik ki. Abban az időben sok ilyen videót láthattunk a híradókban.
Most komolyan, ki olyan hülye, hogy lopas közben videóztassa magát?
Amúgy meg az internetet nem lehet ellopni, úgyhogy simán "élhettek" volna a véleménynyilvánítás jogával.
Mivel olyan borítékban kell visszaküldeni, aminél az állam fizet a visszaérkezett levelekért így azokat a leveleket a posta iktatja és lehet tudni mennyi levél ment vissza!
Tévedsz. A posta csak kézbesitette. Vagy kaptál feladóvevényt?
- de hát nem is az a lényege ennek, hogy hányan akarnak élni a válasszal, hanem akik veszik a fáradtságot és kitöltik azoknak figyelembe veszik a véleményét.
A baj az, hogy, ha engem a körte érdekel, de csak almáról kérdeznek, akkor sohasem fogjak a véleményem figyelembe venni.
Az Operatív törzsben a rendőrök vezetője van,
Az ki? Mert Pintér nem. Ő a Belügyminiszter. Kásler meg az EMMI minisztere.
Egyebkent a 9 tagból 3 orvos 5 egyenruhás, egy pedig mindkettő. Pedig ha jól tudom a vészhelyzet jellege egészségügyi...
az ellenőrzéseket a rendőrök végzik az ország egész területén!
Sok száz rendőr felügyeli, a kijárási tilalmat, a maszk viselést, azt aki karanténban van ne mehessen ki.
A Tv-ben pedig a szóvivő számol be a rendőrök munkájáról a járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről
Meghal x beteg, lelegezteton y, korhazi kezeles alatt z. Ez most intezkedés vagy "elvégzett munka"?
Mert én csak ilyenet hallottam, meg, hogy vihetjük a nyunyókát vagy sem.
Én pedig tudom, hogy régen is a katonák dolgoztak árvíznél a gátakon. Amikor őrizni kellett a házakat, mert száj és körömfájás betegsége volt az disznónak és vigyázni kellett nehogy tovább terjedjen. Amikor gázrobbanásban, menteni kellett az összedőlt házból a sérülteket......
Így igaz. A zsanai gázkitöres nyomait magam is segédkeztem felszámolni.
De mikor is (1978)? Ja, még 1990 előtt, amikor meg Magyar Néphadseregünk volt és nem Honvédségünk.
A 90 utáni honvédségi törveny kimondja, hogy csak külső ellenség ellen vethető be a sereg...
Halkan jegyzem meg, hogy sorkatonaink létszáma 0, azaz nulla.
A kiképzett tiszteket, meg tiszthelyetteseket másra használni olyan, mint kb, ha a kórházban az orvos takaritana.
Szerinted egy világjárvány nem rendkívüli helyzet???? Én arról a raktárról tudok, ahol a maszkokat, védőruhákat, fertőtlenítőket őrizték a katonák és onnan szállították a kórházaknak.

Én meg arrol a pincéről, amit 90 millió/hó pénzért őriznek (lélegeztető gepek).
A válságot az Operatív törzs kezeli és abban ott vannak a rendőrök, katonák,
Fentebb irtam, hogy 4 orvos (bar ebbol egyik a mentók, a masik az AEK vezetője, tehat kb annyira orvos mint manapság Kásler. Katona viszont nincs csak rendőr, meg TEK vezető, aki szinten rendőr.
orvosok.... ez egy nagy összehangolt csapatmunka. Úgy emlékszem még az első hullám alatt a katona is ott volt időnként a vírusinfóban.
Nagyon felreláthattad, mert ott katona sosem volt.
Ernoe látta úgy hogy Dr. Müller Cecília meg van ijedve!
Ej, ez a remhírterjesztő Ernő!
Sajnos sok ember meg van tévesztve, mert voltak olyan hangok tavaly a járvány kezdetén, hogy nincs is járvány, csak az Orbán találta ki és sokan nem vették elég komolyan.
Nos, ha hihetek Orbánnak, tavaly nyárra le is küzdöttük...
Nem ijedtek meg annyira, hogy vigyázzanak. Senki nem tudhatja előre, hogy rá milyen hatással van a vírus.
Ez igaz. Nem tudni, hogy ez a fránya vírus miért nem fertőz a stadionokban, kaszinókban, csak pl. a könyvtárakban.
 
Megette a fene, de én már nem tudok megváltozni..
Bosszantóan hatnak rám az elferditett téjnyek.
(Pl. Orban zavarta ki az oroszokat, a katonák ott ūlnek az operatív törzsben, az Eliosnak semmi köze a vejkohoz...)
pfffff, hát még téged is kitudnak mozdítani a nyugodtságodból? Higgyétek el nekem, egy homlokráncot sem érdemelnek ezek!
 
Most komolyan, ki olyan hülye, hogy lopas közben videóztassa magát?
Amúgy meg az internetet nem lehet ellopni, úgyhogy simán "élhettek" volna a véleménynyilvánítás jogával.
Van akik még nem tudják, hogy a sok háznak a bejárata be van kamerázva:
Itt lefényképezték a tolvajt:
De egyéb trükkel is próbálták megszerezni a leveleket:
Tévedsz. A posta csak kézbesitette. Vagy kaptál feladóvevényt?
Átadó könyvvel kézbesíti a posta, minden nap átveszik a postától és aláírja az átvevő, hogy hány db levelet vettek át. Szerintem ez alapján fizetik ki a visszaérkező levelek posta költségét.
Mivel nekünk ingyenes volt a visszaküldött levél, valakinek azt is ki kellett fizetni.
A baj az, hogy, ha engem a körte érdekel, de csak almáról kérdeznek, akkor sohasem fogjak a véleményem figyelembe venni.
A kormány arról kérdez, amiben őt érdekli a TE véleményed! - és nem az a fontos, hogy te mit kérdeznél! Meg van a lehetőséged, hogy beleszólj, nem kötelező, de aztán ne reklamálj, amikor a kormány a visszaérkezett levelek alapján meghozza egy-egy témában a döntést!!! - mert meg volt rá neked is az esélyed, hogy mondj egy igent v. nemet!!!
Az ki? Mert Pintér nem. Ő a Belügyminiszter. Kásler meg az EMMI minisztere.
Egyebkent a 9 tagból 3 orvos 5 egyenruhás, egy pedig mindkettő. Pedig ha jól tudom a vészhelyzet jellege egészségügyi...
A rendőrség a belügyminiszter alá tartozik! Az egészségügy pedig Kásler alá, mivel ő nem virulógus, így az Operatív törzsben virulógusok és a járvány kezelésben jártas Dr. Müller Cecília van. Kutatók is részt vettek a munkában.
Meghal x beteg, lelegezteton y, korhazi kezeles alatt z. Ez most intezkedés vagy "elvégzett munka"?
Mert én csak ilyenet hallottam, meg, hogy vihetjük a nyunyókát vagy sem.
Ahhoz hogy elvégezhessék a munkát nagyon sok intézkedés kellett! Pl. Beszerezni a védőfelszereléseket, lélegeztetőgépeket, vakcinákat és elkezdeni a hazai gyártást. Megszervezni az orvosok munkáját, mivel jóval több lett a munkájuk a korábbinál. Több lélegeztetőgéppel felszerelt ágy kellett ezeket fel kellett szerelni.
Irányítani kellett a kutatókat, tudósokat, legelőször is megismerni a vírust! Aztán ellenszer után kutatni. A laborok munkája is megnőt. A járvány elején még folyt a kontakt kutatás is, amíg nem lett olyan sok beteg, hogy már nem lehetett lekövetni, hogy ki-kitől kaphatta el. Megszervezni a mentők munkáját! Szigorították a határátlépések ellenőrzését. A külföldi átmenőforgalomnak kikellett jelölni az utat, ahol járhatnak. Az szigorításokat vezettek be. Naponta ellenőrzik a szennyvizet, hogy tudják előre mikor mennyi beteg várható. Az iskolákban át kellett állni az on-line oktatásra szinte egyik napról a másikra. Közben irányitan a gazdaságot, hogy ne álljon le minden, mert az életnek menni kellett tovább!! Tájékoztatni napi szinten a médiumokat............ Dr. Müller Cecília kioktatta a lakosságot arra, hogy mire ügyeljenek a fertőtlenítéseknél, ezért hívta fel a figyelmet, ha kiviszik a kisgyereket, akkor a nyunyókáját gyakrabban mossák! Sok pici babának van olyan plüss játéka, amit a szájába vesz, szeret vele aludni... olyan nagy hiba volt, hogy ennek a gyakoribb mosására felhívta az anyukák figyelmét????
útvonalat kellett kijelölni az á

Így igaz. A zsanai gázkitöres nyomait magam is segédkeztem felszámolni.
De mikor is (1978)? Ja, még 1990 előtt, amikor meg Magyar Néphadseregünk volt és nem Honvédségünk.
A 90 utáni honvédségi törveny kimondja, hogy csak külső ellenség ellen vethető be a sereg...
Halkan jegyzem meg, hogy sorkatonaink létszáma 0, azaz nulla.
A kiképzett tiszteket, meg tiszthelyetteseket másra használni olyan, mint kb, ha a kórházban az orvos takaritana.
Vannak szerződéses katonák, akik fizetést kapnak a munkájukért, nem tisztek!! Az ő létszámukat is megemelte a Fidesz kormány! - nem a járvány miatt már korábban! Egy világ járvány elég rendkívüli helyzet arra, hogy az ő segítségüket is igénybe vegyék.
Én meg arrol a pincéről, amit 90 millió/hó pénzért őriznek (lélegeztető gepek).

Fentebb irtam, hogy 4 orvos (bar ebbol egyik a mentók, a masik az AEK vezetője, tehat kb annyira orvos mint manapság Kásler. Katona viszont nincs csak rendőr, meg TEK vezető, aki szinten rendőr.

Nagyon felreláthattad, mert ott katona sosem volt.
Igaz! 2 rendőr volt Dr. Müller Cecília mellett!

Ej, ez a remhírterjesztő Ernő!
Ez nem rémhír! A rémhír az amikor ijesztgetik az embereket, hogy ne oltassák be magukat, mert Chip van a vakcinába, mert belehalnak az oltásba, mert ők csak egy emberkísérlet, mert mindenféle kínai cuccal akarják beoltani.....
Nos, ha hihetek Orbánnak, tavaly nyárra le is küzdöttük...

Ez igaz. Nem tudni, hogy ez a fránya vírus miért nem fertőz a stadionokban, kaszinókban, csak pl. a könyvtárakban.
A stadionban nem zárt térben ülnek, tavaly csak minden harmadik széken ültek és mivel akkor még folyt a kontakt kutatás, mindenkiről tudták, hogy ki ült a közelében. Most csak azok mehetnek be, akiknek van oltásuk v. negatív tesztjük.
A kaszinók a 3. hullámnál zárva voltak.
 
Nem tudok ehhez mit szólni, ilyen szinten nem vagyok képben a politikával, azt hallottam a bácsikámtól, aki ott volt a Nagy Imre temetésén, hogy nagyon merész volt O.V:, amikor szembe mert fordulni a rendszerrel.
FLAMINGO: "Én meg azt hallottam (most nincs rá érkezésem, hogy megkeressem a linket, hogy tényként tálaljam), hogy már megvolt a megegyezés a szovjetek kivonásáról ..."

Csak kiegészítésként, FLAMINGO, a fenti mondatodhoz:
1621461529556.png

1621461596119.png

Orbánnál mindig résen kell lenni, mert nagy tényferdítő, ha az érdekei úgy kívánják.
 
Van akik még nem tudják, hogy a sok háznak a bejárata be van kamerázva:
Itt lefényképezték a tolvajt:
De egyéb trükkel is próbálták megszerezni a leveleket:
Ismetlem, nagyon buta az aki lopas közben filmezteti magat.
Egyebken en egyetlen ez ügyben elítéltről sem hallottam, am nalam azt jelenti, hogy megrendezett jelenet)ek) volt(ak) központilag szervezve. Mivel igy a kevés visszaküldött levelszám is indokolható...
Átadó könyvvel kézbesíti a posta, minden nap átveszik a postától és aláírja az átvevő, hogy hány db levelet vettek át. Szerintem ez alapján fizetik ki a visszaérkező levelek posta költségét.
Szerintem meg nem.
Legyártatott a kormány 8 millió ívet és az után kifizette a kézbesítési és a válasz díjat...
Mivel nekünk ingyenes volt a visszaküldött levél, valakinek azt is ki kellett fizetni.
MINDENT MI FIZETÜNK! Az adónkból...
Egyebként tudtommal a Magyar Posta még állami tulajdon, tehát a bátor 133-nak csak egy törvényébe kerülne, hogy a kormány leveleit ingyen kezbesítsék. De abból kinek lenne haszna?
A kormány arról kérdez, amiben őt érdekli a TE véleményed! - és nem az a fontos, hogy te mit kérdeznél!
Na ez nagy hiba!
Nos én azert választok, hogy az én érdekeim képviseljék és ne a sajátjukat.
Nem érzed, hogy milyen álságos az érvelésed?
Meg van a lehetőséged, hogy beleszólj, nem kötelező,
Nincs. Ha én pl. nem akarok stadiont, hol szólhatok bele (a négyévenkénti szavazatomon kívül)?
de aztán ne reklamálj, amikor a kormány a visszaérkezett levelek alapján meghozza egy-egy témában a döntést!!! - mert meg volt rá neked is az esélyed, hogy mondj egy igent v. nemet!!!
Akkor még egyszer!
Ha én egészsegügyi fejlesztést akarok az adómból, akkor ne azt kérdezzek, hogy melyik városban kezdjék a stadionépítést!
A rendőrség a belügyminiszter alá tartozik! Az egészségügy pedig Kásler alá, mivel ő nem virulógus, így az Operatív törzsben virulógusok és a járvány kezelésben jártas Dr. Müller Cecília van. Kutatók is részt vettek a munkában.

Ahhoz hogy elvégezhessék a munkát nagyon sok intézkedés kellett! Pl. Beszerezni a védőfelszereléseket, lélegeztetőgépeket, vakcinákat és elkezdeni a hazai gyártást. Megszervezni az orvosok munkáját, mivel jóval több lett a munkájuk a korábbinál. Több lélegeztetőgéppel felszerelt ágy kellett ezeket fel kellett szerelni.
Na menjünk sorjában!
Kásler kiadott egy intézkedést a kórhazi ágyak felszabadításáról, amit később szemérmetlenül letagadott. Ebbe emberek haltak bele.
Ennyire ért hozzá.
Az operativ törzs 4 orvosából egyik sem virológus. Szlávik is csak infektológus.
Hazai vakcinagyártás talán jövőre lesz. Bravo. 2 év kell hozzá, de akkor miért van operatív a törzs?
Megjegyzem a 16 ezer lélegeztető gépből ezret sem osztottak ki a kórhazaknak. Még mindig egy pinceraktárban porosodnak, havi 50 millióért.
Szóval milyen "nagyon sok intezkedés kellett"? (Mármint a vadászati kiallitásra pazarolt 70 milliárd mellett? A mentőszolgalat éves költségvetése megjegyzem ennél kevesebb.)
Irányítani kellett a kutatókat, tudósokat, legelőször is megismerni a vírust!
[/QUOTE]
Az operatív törzs irányítja a kutatókat, tudósokat?
Hogyan?
Megmondja nekik, hogy milyen zoknit vegyenek fel? Mert ezen kívül ugyan mit tudnak irányítani? Nem szakemberek (még Szlávik sem).
Talán az elején Jakab professzor munkáját támogatták, amíg a kormány kedve szerint nyilatkozott, de aztán, mintha elvágták volna.
Aztán ellenszer után kutatni. A laborok munkája is megnőt. A járvány elején még folyt a kontakt kutatás is, amíg nem lett olyan sok beteg, hogy már nem lehetett lekövetni,
Tehát nem vol kellőszamú.
Mert a kontaktkutatás nem azt jelenti, hogy begyüjtenek pár nevet, hanem azt is, hogy óket is tesztelik.
Dél Korea kb 10-szer annyi lakosságszám mellett meg tudta szevezni?
hogy ki-kitől kaphatta el. Megszervezni a mentők munkáját!
Ezt most nem értem. Eddig nem volt megszervezve?
Persze, ha te arra célzol, hogy a nyskukba sózták, az korantsem szervezés.
Mennyi plusz eróforrást is biztosítottak a többletfeladatokra?
Ja, hogy még pénzt sem?
Szigorították a határátlépések ellenőrzését. A külföldi átmenőforgalomnak kikellett jelölni az utat, ahol járhatnak.
Jajj, ne!
Másfelé járnak, mint annak előtte?
Akkor? Mert azt nem ellenőrzik, hogy eltértek e a megengedettől.
Az szigorításokat vezettek be. Naponta ellenőrzik a szennyvizet, hogy tudják előre mikor mennyi beteg várható.
Na ezt magyarázd mar meg, hogy hogyan!
Nem fog menni.
Úgyhogy segítek:
A szennyvíz minőségét eddig is ellenőrizték, de utókövetésként, azaz tendenciákat állapítanak meg (növekvő/csökkenő fertőzésveszély), de a várható betegszámot soha nem fogják belőle extrapolálni. (Ez kb. az, hogy mondd meg a cipőméretemből a koromat!)
Az iskolákban át kellett állni az on-line oktatásra szinte egyik napról a másikra.
És nem ment?
Pedig Czunyine államtitkár asszony 18,5 milliárdot kapott rá, hogy kidolgoztassa 2018-ig a rendszerét...
Közben irányitan a gazdaságot, hogy ne álljon le minden,
Akkor már értem.
Azért áll ilyen tréül a gazdaság, mert az állam irányítja.
Lölő kapott mmunkahelymegőrzésre 18 milliárdot és cserébe kirúgott 800 embert.
Ez aztán irányítás!
mert az életnek menni kellett tovább!! Tájékoztatni napi szinten a médiumokat............
Azért nem lehet kérdezni a tájekoztatón?
(Az előzőleg leadottakra meg vagy válaszolnak vagy nem.)
Dr. Müller Cecília kioktatta a lakosságot arra, hogy mire ügyeljenek a fertőtlenítéseknél,
Egy európai országot tajékoztatni kell az elemi higiénia szabályairól?
Akkor ott milyen volt addig az egészségügy és az oktatás színvonala?
ezért hívta fel a figyelmet, ha kiviszik a kisgyereket, akkor a nyunyókáját gyakrabban mossák! Sok pici babának van olyan plüss játéka, amit a szájába vesz, szeret vele aludni...
Nagy baj van azzal a gyerekkel, aki 3+ évesen még a szájába veszi a nyunyókáját...
Ezt azért egy sima orvosnak is tudnia kellene, nemhogy egy tisztifőorvosnak! (Ovisokról van szó!)
olyan nagy hiba volt, hogy ennek a gyakoribb mosására felhívta az anyukák figyelmét????
Igen, mert ezzel azt jelezte, hogy az anyukák buták/tudatlanok.
Vannak szerződéses katonák, akik fizetést kapnak a munkájukért, nem tisztek!! Az ő létszámukat is megemelte a Fidesz kormány! - nem a járvány miatt már korábban!
És? Őket erre szerzódtettek?
Hát nem! Hanem a haza fegyveres védelmére.
Egy világ járvány elég rendkívüli helyzet arra, hogy az ő segítségüket is igénybe vegyék.
Ha már tönkretették a polgári védelmet...
Igaz! 2 rendőr volt Dr. Müller Cecília mellett!
De mièrt is?
Miert nem pl Szlávik vagy a mebtőszolgálat igazgatója?
Esetleg maga Kásler?
[/QUOTE]Ez nem rémhír! A rémhír az amikor ijesztgetik az embereket, hogy ne oltassák be magukat, mert Chip van a vakcinába, mert belehalnak az oltásba, mert ők csak egy emberkísérlet, mert mindenféle kínai cuccal akarják beoltani.....[/QUOTE]
Most akkor jelentsem fel Szlávikot, mert ő maga ismerte el, hogy emberkisérlet folyik?
Mondjuk nem is tehetettmast, mert amig nincs egy gyógyszernek 2-5-10 év tapasztalata, addig humankísérleti fázisban van az alkalmazása.
A stadionban nem zárt térben ülnek, tavaly csak minden harmadik széken ültek és mivel akkor még folyt a kontakt kutatás, mindenkiről tudták, hogy ki ült a közelében.
Most ezen mosolyogjak vagy sírjak?
Egyrészt sajnálatosan maga az M4 tv csatorna hazudtolt meg (amikor a foci közvetítéskor véletlenül beadtaga rendezó hangját, hogy" azt a szektort nehogy mutassátok, mert maszk nélkül egymás mellett hegyén hátán a szurkolótábor"). Másrészt kontaktkutatas a focimeccsen?
Most csak azok mehetnek be, akiknek van oltásuk v. negatív tesztjük.
A kaszinók a 3. hullámnál zárva voltak.
És az 1., meg a 2. hullám?
Ja az nem számit?
 
Utoljára módosítva:
Több lélegeztetőgéppel felszerelt ágy kellett ezeket fel kellett szerelni.

Lélegeztetőgéppel felszerelt ágy? :D
Ne tessék már hülyeséget írni, teccik tudni van ám különbség a lélegeztetőgép és az oxigén palack között!
Az elsőhöz tartozik még egy rakat különböző szerkentyű amit nem lehet arra a fránya ágyra rászerelni, plusz hozzáértő szakember, nem elég megkérni a takarítónőt, hogy ha épp arra jár nézzen már rá egy pillanatra!
A másik pedig egy palack orvosi oxigén, egy gégecső és egy arcmaszk, no ez az ami mobilizált, ahhoz az ágyhoz állítom amelyikhez akarom, bááááár időnként ezt sem árt ellenőrizni.

jah, és még egy kis kiegészítés, az elsőnél altatják a beteget, a másiknál nem!
 
Ne így magyarázd!
Altatnak, mert a levegő, ha friss önmagában is jó álmosító .
Bezzeg az oxigén csak egy gáz...
 
Szaz szazalekig igazad van Melitta!
De ezek az adatok barhol elerhetok .
A kozszolgalati median napontqa adjak be ugyan azt az ábrát, ami a coronavirus oldalon van, ahol megmutatjak a gyogyultakat, halottakat stb.,..
Az okokat persze hogy kell vizsgalni!

De ez a cikk arrol szol, hogy minket itt sotetsegben tartanak eltitkoljak az adatokat, és a dolognak ez a resze nem igaz :(
Lassan mar tenyleg nem tudom hogy mit gondol magyarorszagrol a kulfoldon elo magyar ellenzek :(
Egy tiszt4esseges harc persze hogy nem csak meengedett, de szukseges is!
Mondja el mindenki a velemenyet, a hjogallamisag korulm3enyei kozt tegyen meg mindenki mindent amit tud, és győzzőn akit tobben tamogatnak. De azt ertsdd meg, hogy ez azert kicsit az itthon élők számára megalázó, hogy azt a képzetet igyekeznek elhinteni, hogy itt minenki sotetsegben van tartva :)

Tenyleg nem kotekedni szeretnek, csak ...mindegy gyozzon a jobbik! akar ez az oldal akar az, de magyarország ne seruljon!
A jobbik nem győzhet, mert nincs pénze krumplira. Akik itt élnek, tudják, miért írom ezt. :)
 
A jobbik nem győzhet, mert nincs pénze krumplira. Akik itt élnek, tudják, miért írom ezt. :)
Krumpli? Hol élsz ember?
Az igazi az volt ahol a szavazás napjának reggelén házhoz szállították a serkentőt, - jó reggelt, remélem jönnek szavazni, hoztunk egy kis ajándékot, szatyorba krumplicska, lisztecske, kolbászka, zsírocska, kis édesség az onokának, tudják kitől van!?
Tudták!
 
Az emberek teljesen el vannak vágva a pontos infóktól. Talán az egyik kereskedelmi csatorna közöl a kormánytól eltérő véleményeket.

Hidd el sikeres lesz.
Milyen felelősséget kell vállalnia??......Ja igen az ellenzék az a hibás.
Nem kell ahhoz pandémia, hogy a fekvő, fekvésében nem mozgatott embert meghaljon. Elég 2-3 hétig mozdulatlanul feküdnie a tüdőgyulladásos halálhoz.
 
Nem kell ahhoz pandémia, hogy a fekvő, fekvésében nem mozgatott embert meghaljon. Elég 2-3 hétig mozdulatlanul feküdnie a tüdőgyulladásos halálhoz.
Igen pont ezzel fog majd a kormány érvelni és a halálos áldozatok száma majd szépen elillan.
Győztünk és hasonló óriás plakátok lesznek és az emberek büszkén öntudatosan vonulnak az x-et behúzni.
 
Orbán csak akkor bukik meg ha majd ő úgy akarja. Most nagy port kever a degenerálságábol kifolyó ballépései de mindez el lesz felejtve. jelenleg sem érdekel senkit a jövőben sem fog. Kicsit még csámcsognak rajta majd az emberek aztán ennyi.

Az ellenzék meg társai nem azért nem tesz semmit mert nem tudna ha nem mert azért vannak megfizetve hogy ne tegyenek semmit. Nem mindenki csak a megfelelö emberek vannak megvásárólva. Média személyiségek, politikusok, üzlet emberek stb.

Jelenleg az ellenzék sem különb semmiben sem mint ez a degenerált orbán. Mit csinál az ellenzék? Igérget szép szavakkal hogy majd ők így meg úgy. Hányszor mondja még el a nép hogy legyen már végre kuss pofa be ne dumálj ha nem cselekedj. Itt tetekre cselekedetekre van szükség nem pofázásokra. És akkormajd ha látja a nép hogy na igen ez az ember meg az az ember tényleg tesz értük valamit nem csak igérget akkor lehet hitele a szavainak.

Sajnos a jelenlegi orbán helyére pályázok egyike sem tett le még a nép érdekében semmit az asztalta semmit ami miat érdemes lenne a népnek öket megválaztani. Gengszter banda itt az egész magyaráznak igérgetnek, aztán ha ha beülnek az orbán székébe jön a ki és meg magyarázás hogy miért nem tudnak semmit tenni abbol amit igértek.

Mi az hogy majd ök elszámoltatják a jelenlegi maffia kormányt? Még csak labdába sem tudnak majd rúgni jelenleg sem tudnak.
Annyi bizonyiték van mindegyik ellen hogy mér most életfogytiglanra lehetne itélni az összes jelenlegi hatalmasságot. Mi kell még ennél több hogy meg is történjen? Ha nem elegendö ennyi bizonyíték amit lát az ember akkor mi kell még?

Egy megoldás van felébredni a népnek el kobozni a vagyont lecsukni öket megszüntetni az összes pártot és széppen tiszta lappal indulva újra építeni az egész országot ennyi. Itt már más út nincsen. Csak ez az út járható.
 
És ki vezetné ezt a nagy felébredést?
Ki csukná le őket vagy bárkit is?
Az ilyen lelkesedésnek talán még 12 éves koromig hittem majd rájöttem akik ezt eröltetik azok sem lesznek különbek a jelenlegi vezetésnél.
Itt szavazni kell és ha nem válik be akkor le kell váltani.
Nem szabad hogy nyugodtan üljönek a babérjaikon-.
 
Orbán csak akkor bukik meg ha majd ő úgy akarja. Most nagy port kever a degenerálságábol kifolyó ballépései de mindez el lesz felejtve. jelenleg sem érdekel senkit a jövőben sem fog. Kicsit még csámcsognak rajta majd az emberek aztán ennyi.

Az ellenzék meg társai nem azért nem tesz semmit mert nem tudna ha nem mert azért vannak megfizetve hogy ne tegyenek semmit. Nem mindenki csak a megfelelö emberek vannak megvásárólva. Média személyiségek, politikusok, üzlet emberek stb.

Jelenleg az ellenzék sem különb semmiben sem mint ez a degenerált orbán. Mit csinál az ellenzék? Igérget szép szavakkal hogy majd ők így meg úgy. Hányszor mondja még el a nép hogy legyen már végre kuss pofa be ne dumálj ha nem cselekedj. Itt tetekre cselekedetekre van szükség nem pofázásokra. És akkormajd ha látja a nép hogy na igen ez az ember meg az az ember tényleg tesz értük valamit nem csak igérget akkor lehet hitele a szavainak.

Sajnos a jelenlegi orbán helyére pályázok egyike sem tett le még a nép érdekében semmit az asztalta semmit ami miat érdemes lenne a népnek öket megválaztani. Gengszter banda itt az egész magyaráznak igérgetnek, aztán ha ha beülnek az orbán székébe jön a ki és meg magyarázás hogy miért nem tudnak semmit tenni abbol amit igértek.

Mi az hogy majd ök elszámoltatják a jelenlegi maffia kormányt? Még csak labdába sem tudnak majd rúgni jelenleg sem tudnak.
Annyi bizonyiték van mindegyik ellen hogy mér most életfogytiglanra lehetne itélni az összes jelenlegi hatalmasságot. Mi kell még ennél több hogy meg is történjen? Ha nem elegendö ennyi bizonyíték amit lát az ember akkor mi kell még?

Egy megoldás van felébredni a népnek el kobozni a vagyont lecsukni öket megszüntetni az összes pártot és széppen tiszta lappal indulva újra építeni az egész országot ennyi. Itt már más út nincsen. Csak ez az út járható.
Hogy tenni kellene már valamit, mert túl hosszúra nyúlt így is Orbánék regnálása annak minden bajával - nagyon egyetértek.

A jogalap nélküli tettek azonban ugyanolyan fellépést generálnak majd a fennáló hatalommal szemben mindenki részéről, beleértve pl. az eus kormányokat is (ha az ellenzék nyerne a választáson), s Orbánék biztosan lobogtatják majd a zászlót, hogy lám-lám, micsoda jogtalanság esett meg velük, s generálnak akár erőszakos felléppéseket is. Volt már erre példa.

Nagyon észnél kell lenni, amikor ennek a rossz rendszernek a lebontása a cél.
S vigyázni kell, hogy miközben Orbánék túlhatalmát megszüntetik, ne csapódjon ez le a hétköznapi embereken.

Abban sem vagyok biztos, hogy lesz választás.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Farkas Ferei wrote on sziszilvi's profile.
Szia. Érdekelne nyelvtan 7 oszt munkafüzet megoldással és felmérő (Széplaki) megoldókulcs. Köszönettel...
marki_78 wrote on Moni76's profile.
Szia Móni! Érdeklődnék, hogy megtaláltad-e a egységes érettségei feladatgyujtemény gyakorlófeladatok megoldását fizikából 2012-es változtatot. Nekem is kellene. Köszönöm Tamás
Schöninger wrote on Priegl's profile.
Tisztelt Papné Asszony!

Engedje meg, hogy bemutatkozzam, dr. Schöninger Róbert vagyok. Szomor község vonatkozásában zajlik egy helytörténeti kiadvány összeállítása. Szomori vonatkozás okán lehetséges lenne Önnel a kapcsolatfelvétel?

Köszönettel és Tisztelettel
dr. Schöninger Róbert
Pandacica wrote on manyoc's profile.
Szia! Egy játék felől érdeklődnék. Szerintem Te raktad fel-s én nem tudom a nevét. A játékszabályát meg elhagytam valahol...... Tudnál segíteni? Nyomozós kártyajáték-amiben állatfigurák a gynusítottak: kapal, szemüveg újság stb-s ezen kártyák elapján kell a tettest megtalálni. Köszönöm! Ida
Noncsi13 wrote on ZvIki's profile.
Sziasztok! Esetleg 3. osztály Mozaikos nyelvtan tudásszintfelmérő nincs valakinek?

Statisztikák

Témák
36,746
Üzenet
4,465,286
Tagok
593,903
Legújabb tagunk
Pető Ila
Oldal tetejére