Hírek Az FBI eddig titkos dokumentumot hozott nyilvánosságra szeptember 11-ről

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szombaton Joe Biden amerikai elnök utasítására nyilvánosságra hozta a 2001. szeptember 11-i merényletekkel kapcsolatos nyomozásának első, kivonatolt anyagát, amely egyebek közt vizsgálja a szaúdi kormány és a merénylők kapcsolatát is - jelentette be a CNN amerikai hírtelevízió.

A titkosítás alól frissen feloldott, 2016-ból származó, 16 oldalas nyomozati anyag egyebek között Szaúd-Arábia egyesült államokbeli konzulátusának egy tisztségviselője, egy vélt szaúdi titkosügynök, illetve legalább két merénylő közötti kapcsolattal is foglalkozik. Ugyanakkor a rijádi kormány bűnrészességére vonatkozó bizonyíték nem került elő. Szaúd-Arábia következetesen azt állította, hogy nem volt köze a mintegy háromezer emberéletet követelő merényletekhez.

Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetsége egyelőre nem reagált a dokumentum nyilvánosságra hozására. Szeptember 8-i közleményében a diplomáciai képviselet leszögezte: Szaúd-Arábia mindig is a szeptember 11-i események tisztázását szorgalmazta, és üdvözli a támadáshoz kapcsolódó titkosított dokumentumok ismertetését.
Az eddigi nyomozások alapján semmiféle bizonyíték sem merült fel arra nézve, hogy a szaúdi kormány vagy tisztségviselői előre tudtak volna a merényletről, illetve bármilyen módon érintettek lettek volna - hívta fel a figyelmet a nagykövetség.

A tizenkilenc repülőgép-eltérítő közül tizenöt Szaúd-Arábiából származott. A merényleteket vizsgáló amerikai kormányzati bizottság arra nézve sem talált bizonyítékot, hogy Szaúd-Arábia közvetlenül finanszírozta volna az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet, amelynek az afganisztáni tálibok biztosítottak menedéket akkoriban. A támadásban meggyilkoltak családtagjai és a sérültek ennek ellenére dollármilliárdokra perelték Szaúd-Arábiát.


A merényletek áldozatainak családjait tömörítő szervezet (9/11 Families United) nevében nyilatkozó Terry Strada aláhúzta: az FBI által közzétett dokumentum minden kétséget kizárólag bizonyította Szaúd-Arábia bűnrészességét. Strada, akinek férje, Tom életét vesztette a támadásban, nyomatékosította: itt az ideje, hogy a rijádi kormány vállalja a felelősséget tisztségviselői szerepéért.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 19 terroristája 2001. szeptember 11-én eltérített négy kereskedelmi repülőgépet az Egyesült Államok területén. Kettőt közülük a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyaiba vezettek, egy repülőgép a védelmi minisztérium, a Pentagon arlingtoni épületébe csapódott. A negyedik eltérített gép, amelynek vélhetően egy másik washingtoni célpontot szemeltek ki (a Kongresszus épületét vagy a Fehér Házat), az utasok ellenállása miatt lezuhant a pennsylvaniai Shanksville-nél. A történelem legvéresebb merényletsorozatában csaknem háromezren vesztették életüket.

eddig-titkos-dokumentumot-ismerhet-meg-a-vilag-foto-wikipedia_lgc.jpg
 
Ez nem valami sok, olyan nesze semmi fogd meg jól.

A jelentés szerint:
Ugyanakkor a rijádi kormány bűnrészességére vonatkozó bizonyíték nem került elő.
A merényleteket vizsgáló amerikai kormányzati bizottság arra nézve sem talált bizonyítékot, hogy Szaúd-Arábia közvetlenül finanszírozta volna az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet, amelynek az afganisztáni tálibok biztosítottak menedéket akkoriban.

Mindez azt bizonyítja, hogy

A merényletek áldozatainak családjait tömörítő szervezet (9/11 Families United) nevében nyilatkozó Terry Strada aláhúzta: az FBI által közzétett dokumentum minden kétséget kizárólag bizonyította Szaúd-Arábia bűnrészességét. Strada, akinek férje, Tom életét vesztette a támadásban, nyomatékosította: itt az ideje, hogy a rijádi kormány vállalja a felelősséget tisztségviselői szerepéért.

Miért nem értem én ezt?(sem)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,584
Tagok
615,666
Legújabb tagunk
RichardLok
Oldal tetejére