Hírek Az LMP nem vette át a Gyurcsány-ellenes propagandát, nem támogatja ebben Márki-Zay Pétert

Ungár Péterrel és Kanász-Nagy Mátéval, az LMP vezető politikusaival, amelyben meglepően korrekt és higgadt módon beszéltek Gyurcsány Ferencről, akit Márki-Zay Péter arra kért meg, hogy ne kampányoljon. Ungár Péter azt mondta, “a magyar nép úgy döntött, hogy a DK a legnagyobb ellenzéki párt, és annak a tudatában döntöttek így, hogy tudták, hogy ki Gyurcsány Ferenc, és ő vezeti a pártot. Tudjuk, hogy ez a 10 millió politológus országa, de hagyjuk a vulgárpolitológuskodást. Gyurcsány Ferencre szükség van. Személyileg is.”

Már az is furcsa, hogy Magyarországon meglepetést okoz, hogy valaki így beszél, s nem áll be az Orbán által folytatott Gyurcsány-ellenes gyűlöletpropagandába, és ki mer állni a közellenséggé tett DK-elnök mellett, holott ez lenne nemcsak a normális, hanem uszítás esetén a minimálisan elvárható magatartás. Orbán propagandagépezete egy hazugságra épülő narratívával, szinte lincselést követelő hangnemben uszított a 2006-os zavargások évfordulóján Gyurcsány ellen, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje pedig ezzel az uszítással azonosult, így szerezte meg az elsőséget.

Az Amerikai Népszava Gyurcsány Ferenc és a DK legnagyobb kritikusa volt, amikor a párt legitimálta az Orbán-rendszert és a törvénytelen alaptörvényt azzal, hogy bement Orbán álparlamentjébe. Azt nem lehet mondani, hogy lapunk Gyurcsány Ferenc és a DK fenntartás nélküli híve, támogatója vagy kritikátlan kiszolgálója lenne. Az ellenzéki sajtó legélesebb hangú kritikáit mi fogalmaztuk meg vele és a DK-val szemben, amikor érzésünk szerint Gyurcsány Ferenc és pártja engedményeket tett az elvszerűség rovására. De egy ember aljas, fasiszta üldözését a legmélyebben elítéljük.

Márki-Zay Péter nem tud semmi olyat tenni, amivel megbocsátható lenne az, hogy a leváltandó fasiszta diktátor gyűlöletpropagandáját átvette, saját karrierje, előválasztási győzelme érdekében azt felhasználta. A bűnbakképzés náci technikájával és a goebbels-i propaganda stílusával előállított Gyurcsány-ellenes gyűlöletkampányt nem utasította el, hanem behozta a demokratikus ellenzékbe, legitimmé tette a demokratikus oldalon, miközben kereszténységről és szeretetről papolt. Márki-Zay ezzel örökre kiírta magát a demokraták közül, nevezze magát akárminek, ő fasiszta gazember.

Megbocsáthatatlan, hogy az orbáni gyűlölködést a vele szemben álló humanista demokratikus oldal részévé tette, az ellenzéki oldalt megosztotta és szembefordította önmagával. Az orbáni szellem a két világháború közötti antiszemita, fasiszta rendszer szellemisége. Ennek nincs helye demokraták között. Márki-Zay pedig megfertőzte ezzel a demokratikus oldalt, igazat adott az orbáni uszítás, a gyűlölet politikájának, s azt a demokratikus oldal legitim részévé tette. Ez elfogadhatatlan. Ki kellett volna zárni az előválasztásból, és az ellenzéki összefogás pártjainak tiltakozniuk kellett volna.

Megengedhetetlen demokraták között, hogy valaki úgy állítsa be magát, hogy csak ő lehet képes egyedül legyőzni a politikai ellenfelet, és aki őt nem támogatja, az hazaáruló. Márki-Zay ezt mondta, és ezt gondolta, mert aki nem ezt gondolja, az nem mondja ezt. Ez egy hazugság, mert Orbánt akkor fogják leváltani, ha az ország elsöprő többsége, szavazók milliói lázadnak fel ellene, s akkor egy háromlábú szamár is lehet a kijelölt ellenfele, akkor is elsöprik. Amíg ilyen többség és népakarat nincs, mert be tudja csapni az embereket, addig Jézus Krisztus is lehetne a jelölt, az sem győzne.

Nincs bocsánat, függetlenül attól, hogy kiről van szó. Ilyen aljasságnak jogállamot hirdető demokraták között nincs helye. Márki-Zay ezzel Orbán mellé állt. Mindezt csak azért, hogy elhitesse azt a hazugságot, hogy Orbánt csak ő tudja leváltani, és megszerezze az ellenzék miniszterelnök-jelölti posztját. Ez a hataloméhség és gátlástalanság mindent elmond róla. Márki-Zay nem demokrata. A demokratikus ellenzék legnagyobb pártjának elnökéről kijelentette, hogy vele nem lehet nyerni, miközben neki annyi támogatója sincs a DK nélkül, hogy hódmezővásárhelyi polgármester legyen.

Ezért üdítő ez a higgadt, értelmes, tárgyilagos hangnem, a józan ész hangja, amelyet az LMP két politikusa megütött. Ez egybecseng Donáth Anna, a Momentum elnökének hangvételével is, ami azt mutatja, hogy Márki-Zay-nak nincs helye ebben az ellenzékben. Idegen test, valójában Orbán Fideszéhez tartozik, és leginkább Orbán Fideszét szeretné megszerezni. Magát kereszténynek nevezi, ezért tudnia kell, mit jelent, hogy a juhok ismerik a pásztor hangját. Ez nem a jó pásztor hangja. Demokratikus szabad sajtóként mi a juhokat képviseljük, és tiltakozunk ellene. Ez a farkas hangja.

Ez elfogadhatatlan, Márki-Zay összes többi szövegével együtt. Egy gátlástalan fasiszta karrieristának tartjuk, attól a pillanattól kezdve, hogy egy demokratikus párt elnökének felesége ellen Orbán gyűlöletkampányát bevetette, s ezzel az ellenzék miniszterelnök-jelölti pozícióját elragadta saját magának. Mindent elmond róla, hogy győzelme után bejelentette, hogy leváltotta az ellenzéket. A szív bőségéből szól a száj, mondja a Biblia, ezzel bizonyságát adta, hogy mit akar: ő magát helyezte az ellenzék helyébe, megpuccsolta az ellenzéket. Ez történt.

Egy farkas becsapta a juhokat, akik farkast választottak a nyáj vezetésére. Amerikában élt, tudhatja, hogy ha valaki “bullyzik” másokat, még az iskolából is eltanácsolják. Ő pedig ezt tette. Fasiszta módszer a bűnbakképzés, ellenségkép kinevezése, és az ellene irányuló gyűlölet felkorbácsolása. Márki-Zay a gyurcsányozással ezt tette, s azóta is ezt folytatja. Ő egy senki, és kirekeszti az ellenzék legnagyobb pártjának elnökét a választási kampányból és a közéletből. Honnan veszi a jogot? Mindezt egy fasiszta diktátor gyűlöletpropagandájának átvételével. Egy volt miniszterelnököt.

Egy olyan ember teszi ezt, aki akkora hülyeségeket beszél, hogy a fal adja a másikat, aki szerint az elmúlt 30 év legjobb kormánya az első Orbán-kormány volt. Annak az ellenzéknek, amelynek ő lett a miniszterelnök-jelöltje, az első Orbán-kormány is az ellenfele volt, az első Orbán-kormánytól is irtózott, amely már akkor is fasiszta volt és korrupt. Ha neki az tetszett, akkor mondjon le az ellenzék vezetéséről, mert nem ezen az oldalon van a helye. Induljon el a Fideszben az elnöki posztért, ha arra a pártra vágyik. Vagy mérettesse meg magát előbb az új pártjával.

Majd ha az ellenzéki összefogás szavazói nélkül Márki-Zay Péterre és a Fideszből kiszuperált elvbarátaira (akik senkinek nem kellettek, még Orbánnak sem), többen szavaznak, mint Gyurcsányra, akkor járassa a száját, hogy Gyurcsány akadálya Orbán leváltásának. Megköszönheti, hogy Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára ilyen nagyvonalúan és türelmesen, az ország érdekeit szem előtt tartva viszonyul az aljasságához, mert ha ők azt mondják, hogy akkor kiveszik a DK-t Márki-Zay mögül, és győzze le a templomba járó zseni Orbánt nélkülük, mehetne vissza házalni Ohió-ba.

Mindenkinek joga van a közéletben szerepelni, amitől senki nem tilthatja el. Amit Márki-Zay követel, azt még Orbán sem engedte meg magának. Ha Orbán Viktor, aki megdöntötte az alkotmányos rendet, önkényesen eltörölte a jogállami alkotmányt, bevezetett egy fasiszta rendszert, aki egy felcsúti gázszerelő stróman nevén százmilliárdokat lopott el a köz vagyonából, akinek a családja egy tipikus maffiacsalád, lehet a magyar közélet legitim része, akivel szemben választáson veszik fel a küzdelmet, akkor Gyurcsány Ferenc is lehet, mert ő töredékét sem követte el annak, amit Orbán.

Aljas, nevetséges és primitív hazugság az is, hogy az elmúlt harminc év Orbán és Gyurcsány párharca lett volna, ahogy most sem az. A DK az ellenzék egyik pártja. Aki ezt állítja, az a riválisától akar megszabadulni, mert a DK a politikai karrierjének útjában áll. Annak a DK szavazói kellenek a pártjuk nélkül. El akar tüntetni mindenkit az útjából, mert ő akar lenni az új diktátor. Se nem jobb, se nem bal, hanem csak Márki-Zay. Aki meg akarja haladni a jobboldal és a baloldal ellentétét, az diktatúrát akar, az a centrális erőteret hirdeti.

Gyurcsány Ferenc követett el hibákat, miközben a pártja ellene dolgozott, és fel is dobta Orbánnak. Másik oldalról egy nagyképű koalíciós partner támadta, ahol csak tudta. Orbán puccskísérletet is végrehajtott ellene, és tíz éve semmit nem tesz, mint őt kriminalizálja, mert az egyetlen nagy formátumú politikusnak tartotta magával szemben, aki legyőzte. Majd a történészek mérleget vonnak a teljesítményéről. Nem angyal és nem ördög, de semmiképpen nem az, amit Orbán mond róla. Az is elfogadhatatlan, amikor azt mondják, hogy tudomásul kell venni a lejáratását. Nem kell.

Ha tetszik, ha nem, Gyurcsány ma már egy történelmi személyiség. Márki-Zay sem felkészültségben, sem tapasztalatban, sem teljesítményben, nyomába sem léphet. Akkora baromságokat, amiket ő beszél, Gyurcsány biztos nem mondana. De Gyurcsány Ferenc hátralépett. Dobrev Klára pedig talán még nála is felkészültebb, európai színvonalú politikus, államigazgatási tapasztalattal, Márki-Zay a táskáját nem hordhatná. Azzal együtt nyerte simán az első fordulót, hogy Gyurcsány Ferenc a férje. Márki-Zay pedig Orbán gyűlöletpropagandájával győzte le, mert ő visszafogott maradt.

Egy alázatos ember inkább tanácsokat kérne, kikérné a véleményüket. Márki-Zay a kereszténységével kampányol, de egy keresztény ember alázatos. Márki-Zay ezzel szemben trappol, hőzöng és csörtet, mint aki mindenkinél jobban tud mindent, akihez képest mindenki csak egy hülye. Miközben az ellenzék pártjainak minden megszólaló politikusához képest egy súlytalan, dilettáns senki. A legfeltűnőbb a szellemiség és a hangvétel közötti különbség. Az LMP-sek interjúját is jó elolvasni, az embernek az a véleménye, hogy ezek intelligens, kedves emberek.

Márki-Zay-ról ez nem jut eszünkbe. Róla az jut eszünkbe, hogy egy beképzelt akarnok, egy öntelt hólyag. Zengő érc és pengő cimbalom.

Mitől keresztény Márki-Zay, ha valakit üldöznek, nem áll az üldözött mellé? Az általa lenézett, megvetett, humanista, liberális demokraták, mint az LMP politikusai nem olyanok, mint ő. A gyűlölet hiányzik belőlük, ami a jó “keresztény” Márki-Zay-ban megvan. Az ellenzék kultúrájához az tartozik, hogy ha valakit aljas módon támadnak, akkor mellé állnak, megvédik attól, nem pedig átveszik és felhasználják a maguk hasznára. Ehhez kereszténynek sem kell lenni. De az ilyen keresztényekből éppen elég volt. Senkit nem érdekel, hogy keresztény, üsse meg a normális emberi szintet.

Érdeklődéssel várjuk, hogy a közös kampánycsapat mikor kezdi meg a működését, ha egyáltalán megkezdi, a mindenkinél okosabb Márki-Zay mennyire veti alá magát egy ilyen kampánystábnak. Megjósoljuk: semennyire.

Amerikai Nepszava

ungar-lmp.jpg
 
Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges a jól képzett munkaerő, amit nem lehet csak úgy hip-hop leakasztani a fogasról! A létra legalsó fokánál kell kezdeni, az oktatásnál. Az, hogy MOST nincsen elegendő szakképzett munkaerő, nem a jelenlegi kormányzás sara, hanem vissza kell menni az időben 1-2 évtizedet.
A jelenlegi hibái majd 10-15 év múlva ütnek nagyot, akkor derül ki igazán, hogy az online oktatás keretében írni-olvasni megtanított gyerek mennyit tudott elsajátítani az alapokból, amire építkezni kellene.
Ez mind így van ezért sajnálatos a kidobott 10 év melléfogás
Persze igaz az oktatás lecsúszása 1970 óta történik kb
A középvégzettségűek még 1990-ben is a helyén voltak
Keresett volt a jól képzett munkaerő
És megfelelően tudták alkalmazni külföldön is.
Persze nem tolhatom Orbánra mind
Hisz a túl sok felső oktatást végzett 1990 től ömlött
Ezzel ugyanilyen számban csökkent a szakmunkások száma
Ez is melléfogás utólag látva
 
Akkor jó olvasgatást épp azért nem szoktam linket adni mert Melitta nehezményezte a linkeket-
De, lásd milyen jó szívű vagyok.
Nem setni tévedsz a cikkíró is téveszt
Ezek nyilatkozatok az is csak részleges
Te pedig ebből másoltál át
Amit nem szabad mert torzított az index is és a másolással te is
Ez nem az ellenzéki közös gazdasági program
Azt majd februárig készül el
ilyen csipegetésnek semmi értelme
A cikk eleje megtévesztett:
Momentum, a Jobbik, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd politikusai ismertették gazdasági elképzeléseiket.
Nem ott nincs ismertetve
szemezgetés van: nyilatkozott néhány
 
Akkor jó olvasgatást
Felesleges félinformációkat kész tényként tálalni
Egy média (ATV) műsorban elhangzott
A mikorra lesz közös program elkészülve?
A válasz az volt: előzetesen részeiben készül.
De ez annál sokkal komolyabb és részletesebb kell legyen nem hipp hopp készül
És mikorra állhatnak elő?
Ott hangzott el Ellenzéki közös program februárra lesz,
Csak tudod a média milyen kapkodnak csúsztatnak kell a szenzáció és az index meg már nem bennfentes hisz már mészéros kör
És rá is csúsztatott ráhazudta hogy ellenzéki program
A többi médiábann sincs teljes kép hát lopják egymástól.
Egyes lüke politikusok meg idő előtt beszélnek
 
Utoljára módosítva:
Akkor beszéljünk egy kicsit az ellenzék egészségügyi programjáról is.
Az egységes ellenzék bemutatta az egészségügyi programját. Béremelést, önálló tárcát és a várólisták csökkentését ígérik.
Választási győzelem esetén első dolga lesz az egységes ellenzéknek, hogy visszavonja az egészségügyi dolgozókat érintő szolgálati jogviszonyt – mondta Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője szerdán az ellenzék egészségügyi programjának a bemutató sajtótájékoztatóján.
A koronavírus-járványra kitérve azt mondta Lukács, hogy jól látszott, nem volt gazdája a pandémia kezelésének, ebből is látszik, hogy önálló egészségügyi minisztériumra van szükség, ami a programjuk egyik alapja.
A szűrővizsgálatokra államilag fizetett szabadnapokat biztosítanának, a budapesti képalkotó diagnosztikai programot kiterjesztenék az egész országra – mondta.
A távlati terveikről azt mondta, négy év alatt arányaiban európai szintre kell emelni az ágazatra fordított kiadásokat. A bérekről úgy vélekedett, olyan szintre kell emelni őket, hogy senkinek se jusson eszébe elhagyni az ágazatot, vagy az országot.
Ez a program visszafogottabb, mint amiről Márki-Zay Péter beszélt az előválasztás alatt. Ő azt ígérte, hogy aki bizonyos időn belül nem jut az állami rendszerben kezelésre, mehet az állam kontójára magánellátásba. Márki-Zay a kórházracionalizálást sem zárta ki.

Az elmúlt napokban az ellenzék már bemutatta a gazdasági és a szociális programját is.
 
Majdnem kész a teljes ellenzéki program....
Nem készült el teljesen az ellenzék programja, de több sajtótájékoztatón szakterületenként vázolták az elképzeléseiket.
Jakab Péter a Szabad Európának adott interjújában elmondta, hogy a program kilencven százalékában már megszületett a konszenzus, a hiányzó tíz százalékban olyan területek vannak, mint a határon túli magyarok szavazati joga vagy az euró bevezetése. Az eurózónához történő csatlakozás nem vitás kérdés, de annak időpontja igen.
A határon túli magyarok választójogáról úgy fogalmazott a Jobbik elnöke, hogy a szavazati jogot nem lehet elvenni, de meg kell reformálni a rendszert, „mert joggal érzi azt a magyar adófizető, hogy miért egy olyan adófizető dönt az ő sorsáról, aki egy másik ország kasszáját gyarapítja”. Potenciális megoldásként egy olyan elképzelést vázolt, amelyben a határon túliak nem magyarországi pártlistákra szavaznának, hanem a saját közösségükből választanának egy szószólót a magyar parlamentbe.
........................
.......................
Nos ezekből a sajtó tájékoztatón elmondott pontokból engem nem vonz egyik sem.
Ezzel így lesznek a választók is...
De, hajrá.
 
Nos ezekből a sajtó tájékoztatón elmondott pontokból engem nem vonz egyik sem.
Miért nem lepődök meg egy ellenzőn ha semmi se vonzza?
Ezzel mi a bajod?:
"határon túli magyarok választójogáról úgy fogalmazott a Jobbik elnöke, hogy a szavazati jogot nem lehet elvenni, de meg kell reformálni a rendszert, „mert joggal érzi azt a magyar adófizető, hogy miért egy olyan adófizető dönt az ő sorsáról, aki egy másik ország"
Nekem az a bajom vele úgy kell átszervezni, ne a lakcímkártya legyen a választás feltétele
Az már csak visszaélési pont és épp a Demokrácia Központok művelik a visszaélés segítést
 
Utoljára módosítva:
Ne lepődj meg...mutass egy pontot ami számodra pozitív változást tudna hozni.
Egy enyveskezű kormány eltávolítása a hatalomból, amely mögött álló párttal egyetemben saját jogrendszert alakított ki az országban, amely sajátos, őket segítő gazdasági rendszert is eredményezett.

Ezt meg kell szüntetni.

Ráadásul már látszik, ha az EU megtagadja a kifizetéseket a jogállami feltételek nem teljesítése miatt, Orbánék "stabil" gazdasága inogni kezd.
1.800 milliárdos hitelt vettek fel a múlt év második felében.
Ezt ki fogja visszafizetni szerinted?
A magyar állam komoly államadóságot halmozott föl Orbánék alatt, pedig elbaltázták a magánynyugdíjasok 3.000 milliárdját.

Te látod ezt a pénzt a saját háztartásodban?
A kórházak felszereltségében?
Az iskolákban?
A munkavállalói juttatásokban?
Az úthálózatban?
A tömegközlekedési fejlesztésekben?

Te látod bárhol azt az iszonyat mennyiségű pénzt, ami befolyt ebbe az országba, illetve, amit mi adózók összeraktunk?

Azon kívül, hogy Orbánék és a sleppjük milliárdossá váltak.
Felvásárolták az energiaszolgáltatókat, rátették a kezüket állami ingatlanokra, amelyek fölött a saját embereik, a vagyont magántőkealapba, alapítványba, stb. vonva, rendelkeznek.

Ez normális?
Ezt hagynunk kell folytatódni?
 
Mondtam már többször hogy semmi olyat nem látok ami számomra követendő lenne csak az a baj hogy az ellenzéknél sem látok semmit ami a számomra pozitív lenne.
Ez nem normális.
Már az is pozitív, ha visszaáll egy olyan jogrend, ami alapján lehet szervezni, vezetni egy országnyi ember életét.

Más a helyünk a világban, mióta Orbán a miniszterelnök, s negatív irányú a változás.
Már az is pozitívum, ha a környező országokkal normálisabbá válik a kapcsolatunk.

Nem mondom, hogy az eddigi próbálkozásokból bármelyiknek tapsolnék, de annál, ami most van, csak jobb lehet.
Nem minden a pénz.

Lehetőségeket nem lehet elszegényedő, alacsony szakképzettségű, rossz egészségi állapotú, megfáradt emberekkel sem teremteni, sem elérni.
Itt csak hűbérúri osztogatás folyik 12 éve helyi Csák Mátékkal a nép nyakán, nem fejlődés ez.
 
Ne lepődj meg...mutass egy pontot ami számodra pozitív változást tudna hozni.
Megelőzött gagamail az mind fontosabb
De neked nem
Amit Jakabtól idéztél az csak a szavazati jog kérdésköre volt
Abban te nem láttál semmit ugye?
Annak átdolgozását nem érzed fontosnak számodra
Végeredményben már ez rámutat miért nem látsz semmit az ellenzéknél
Mert nem oda tartozol.
Pedig a szavazati jog megfelelő átdolgozása közelebb visz a jogszerű és tiszta működéséhez az országnak
Én ezt tettem hozzá:

Nekem az a bajom vele úgy kell átszervezni, ne a lakcímkártya legyen a választás feltétele
Az már csak visszaélési pont és épp a Demokrácia Központok művelik a visszaélés segítést
És a Jakabnál amit az újságírók leírtak
Az még mindig nem a teljes program
Hát akkor mi a fenére mered mondani hogy nem látsz semmit Ha nem is olvashattad csupán szemelvényt (egyetlen pont)
 
Utoljára módosítva:
Hát akkor mi a fenére mered mondani hogy nem látsz semmit Ha nem is olvashattad csupán szemelvényt (egyetlen pont)
Nem egy pont az.
  • Emelnék a családi pótlékot.
  • Szociális bérlakásprogramot indítanának, panel- és gangfelújítási programot is terveznek. Támogatnák az önkormányzati és szociális bérlakások felújítását.
  • Lakhatási támogatási rendszert hoznának létre, szélesítenék a lakáscafeteria rendszerét.
  • Újraindítanák a lakáscélú előtakarékossági programot.
  • Határozatlan időre felfüggesztenék a devizahitelesek kilakoltatását. Kártérítési alap is lenne a hitelkárosultaknak.
  • Visszavezetnék a szociális rendszerbe a lakásfenntartási támogatást, az adósságkezelési szolgáltatást. Kiterjesztenék a családi csődvédelmi intézményt.
  • Ötven százalékkal emelnék a szociális dolgozók bérét.
  • Bővítenék a közgyógyellátási gyógyszerkeretet.
  • Gazdaság​

    A szociális pontokat a gazdaság követte a momentumos Ilyés Márton, a DK-s Varju László, a jobbikos Z. Kárpát Dániel és a párbeszédes Tordai Bence prezentálásában.
    • Nem emelnék az adókulcsokat, de igazságosabbá tennék az szja-rendszert.
    • Integrált fejlesztési terveket hoznának létre a helyi közösségekkel.
    • Európai minimálbért szeretnének.
    • Új, átlátható, a versenyt szorgalmazó közbeszerzési rendszert ígérnek.
    • Eltörölnék nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokat lehetővé tévő törvényt.
    • Felszámolnák a „trafikmutyit”.
    • Csatlakoztatnák Magyarországot az Európai Ügyészséghez, belföldi antikorrupciós szervezetet is működtetnének.
    • Szigorú összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozati rendszert vezetnének be.
    • Egészségügy​

      Harmadikként érkezett az egészségügy a DK-s Komáromi Zoltán, a jobbikos Lukács László György és a momentumos Havasi Gábor részéről.
      • Tovább emelnék a béreket. Egyszeri jelentős, majd az éves átlagot meghaladó szakdolgozói béremelést biztosítanának.
      • Visszavonnák az új szolgálati jogviszonyt.
      • Önálló egészségügyi minisztériumot hoznának létre.
      • Csökkentenék a várólistákat. Átmenetileg, a várólisták ledolgozásáig a megfelelő minőségbiztosítási garanciák mellett megszüntetnék a teljesítménykorlátozó intézkedéseket.
      • Megelőzéssel, korai felismeréssel növelnék a daganatos betegek gyógyulási esélyeit. Bővítenék a szervezett szűrővizsgálatok rendszerét, államilag fizetett szabadnapokat adnának a szűrővizsgálatokra.
      • Az egész országra kiterjesztenék a képalkotó vizsgálatok kapacitásbővítését.
      • Az oktatásról a szocialista Kunhalmi Ágnes, a jobbikos Brenner Koloman és a momentumos Tóth Endre beszélt.
        • Egy egyszeri, nagyarányú béremelést fokozatos, kiszámítható béremelés követne.
        • Megjelenne a differenciált bérezés, fontosnak tartják a pótlékok visszaállítását, ezzel erősítenék többek között a halmozottan hátrányos helyzetű területeken oktató pedagógusok fizetését, és a sajátos nevelésű igényű gyerekekkel foglalkozókét is.
        • Csökkentenék a „a buta és felesleges túladminisztrációból” fakadó terheket.
        • Csökkentenék a Nemzeti alaptanterv jelenlegi „megtanulhatatlan és megtaníthatatlan” mennyiségű tananyagát.
        • Biztosítanák, hogy az érettségiig minden magyar fiatal legalább középfokú nyelvvizsgát tehessen. A szakképzésben is lehetővé tennék a megfelelő szintű nyelvtudáshoz jutást.
        • Ingyenessé tennék az első diplomát. Bizonyos feltételekkel ez igaz lenne az első mesterszakos diplomára és az első doktori képzésre is.
        • Nagyobb teret adnának a modern pedagógiai gyakorlatoknak, előtérbe helyeznék a kritikai gondolkodás, a vitakultúra és a csapatmunka fejlesztését.
        • Segítenék a pénzügyi ismeretek és a digitális készségek fejlesztését, utóbbihoz minden diáknak adnának egy tabletet.
        • Rugalmasabb tantervi szabályozással visszaállítanák az iskolák és pedagógusok szakmai önállóságát.
        • Biztosítanák a szabad tankönyvválasztást.
        • 18 éves korra emelnék a tankötelezettség korhatárát.
        • Nyugdíjrendszer​

          Az MSZP-s Korózs Lajos és a DK-s Szakács László főszereplésével vasárnap megismerhettük azt is, hogy mit kezdene az ellenzék a nyugdíjrendszerrel.
          • Átláthatóvá tennék a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásokat.
          • Megtartanák a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulási lehetőségét a 13. havi nyugdíjjal együtt.
          • Társadalombiztosítás-alapú nyugdíjrendszert működtetnének.
          • Mindenkinek biztosítanák a rugalmas nyugdíjba vonulás feltételeit.
          • Az a céljuk, hogy az átlagnyugdíj elérje legalább a nettó minimálbér ötven százalékát.
          • A töredékéveket is beszámítanák a nyugdíjrendszerbe.
          • Nyugdíjkorrekciós programot indítanának.
          • Visszatérnének a vegyes indexáláshoz, az infláció mellett a gazdaság bővülését is figyelembe vennék.
 
Ezekbe nem igazan lehet kivetni valot talalni. Radasul tobb dologra az Eus tamogatast is lehet kerni, ha addig Orban nem vezeti ki az orszagot eu-bol ill inditja el a folyamatot.
Ezt el kell majd juttatni a választókhoz is.
Folyamatosan járni kell az országot hogy bemutassák ezt. Nem kis munka. Mert közben a kormány fizetett illetve lelkes csatlósai támadás alatt fogják tartani az egész tervezetet.
 
Hozzád máris eljutott és megérthetted amit mondott Melitta
 
Nos ezekből a sajtó tájékoztatón elmondott pontokból engem nem vonz
Ne a sajtótájékoztatót nézd az szemelvény a teljes irat (ha igaz mert már megint link nélkül tetted
Emez:
Nos ebből mi az ami nem vonz?

  • Emelnék a családi pótlékot.
  • Szociális bérlakásprogramot indítanának, panel- és gangfelújítási programot is terveznek. Támogatnák az önkormányzati és szociális bérlakások felújítását.
  • Lakhatási támogatási rendszert hoznának létre, szélesítenék a lakáscafeteria rendszerét.
  • Újraindítanák a lakáscélú előtakarékossági programot.
  • Határozatlan időre felfüggesztenék a devizahitelesek kilakoltatását. Kártérítési alap is lenne a hitelkárosultaknak.
  • Visszavezetnék a szociális rendszerbe a lakásfenntartási támogatást, az adósságkezelési szolgáltatást. Kiterjesztenék a családi csődvédelmi intézményt.
  • Ötven százalékkal emelnék a szociális dolgozók bérét.
  • Bővítenék a közgyógyellátási gyógyszerkeretet.
  • Gazdaság​

    A szociális pontokat a gazdaság követte a momentumos Ilyés Márton, a DK-s Varju László, a jobbikos Z. Kárpát Dániel és a párbeszédes Tordai Bence prezentálásában.
    • Nem emelnék az adókulcsokat, de igazságosabbá tennék az szja-rendszert.
    • Integrált fejlesztési terveket hoznának létre a helyi közösségekkel.
    • Európai minimálbért szeretnének.
    • Új, átlátható, a versenyt szorgalmazó közbeszerzési rendszert ígérnek.
    • Eltörölnék nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokat lehetővé tévő törvényt.
    • Felszámolnák a „trafikmutyit”.
    • Csatlakoztatnák Magyarországot az Európai Ügyészséghez, belföldi antikorrupciós szervezetet is működtetnének.
    • Szigorú összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozati rendszert vezetnének be.
    • Egészségügy​

      Harmadikként érkezett az egészségügy a DK-s Komáromi Zoltán, a jobbikos Lukács László György és a momentumos Havasi Gábor részéről.
      • Tovább emelnék a béreket. Egyszeri jelentős, majd az éves átlagot meghaladó szakdolgozói béremelést biztosítanának.
      • Visszavonnák az új szolgálati jogviszonyt.
      • Önálló egészségügyi minisztériumot hoznának létre.
      • Csökkentenék a várólistákat. Átmenetileg, a várólisták ledolgozásáig a megfelelő minőségbiztosítási garanciák mellett megszüntetnék a teljesítménykorlátozó intézkedéseket.
      • Megelőzéssel, korai felismeréssel növelnék a daganatos betegek gyógyulási esélyeit. Bővítenék a szervezett szűrővizsgálatok rendszerét, államilag fizetett szabadnapokat adnának a szűrővizsgálatokra.
      • Az egész országra kiterjesztenék a képalkotó vizsgálatok kapacitásbővítését.
      • Az oktatásról a szocialista Kunhalmi Ágnes, a jobbikos Brenner Koloman és a momentumos Tóth Endre beszélt.
        • Egy egyszeri, nagyarányú béremelést fokozatos, kiszámítható béremelés követne.
        • Megjelenne a differenciált bérezés, fontosnak tartják a pótlékok visszaállítását, ezzel erősítenék többek között a halmozottan hátrányos helyzetű területeken oktató pedagógusok fizetését, és a sajátos nevelésű igényű gyerekekkel foglalkozókét is.
        • Csökkentenék a „a buta és felesleges túladminisztrációból” fakadó terheket.
        • Csökkentenék a Nemzeti alaptanterv jelenlegi „megtanulhatatlan és megtaníthatatlan” mennyiségű tananyagát.
        • Biztosítanák, hogy az érettségiig minden magyar fiatal legalább középfokú nyelvvizsgát tehessen. A szakképzésben is lehetővé tennék a megfelelő szintű nyelvtudáshoz jutást.
        • Ingyenessé tennék az első diplomát. Bizonyos feltételekkel ez igaz lenne az első mesterszakos diplomára és az első doktori képzésre is.
        • Nagyobb teret adnának a modern pedagógiai gyakorlatoknak, előtérbe helyeznék a kritikai gondolkodás, a vitakultúra és a csapatmunka fejlesztését.
        • Segítenék a pénzügyi ismeretek és a digitális készségek fejlesztését, utóbbihoz minden diáknak adnának egy tabletet.
        • Rugalmasabb tantervi szabályozással visszaállítanák az iskolák és pedagógusok szakmai önállóságát.
        • Biztosítanák a szabad tankönyvválasztást.
        • 18 éves korra emelnék a tankötelezettség korhatárát.
        • Nyugdíjrendszer​

          Az MSZP-s Korózs Lajos és a DK-s Szakács László főszereplésével vasárnap megismerhettük azt is, hogy mit kezdene az ellenzék a nyugdíjrendszerrel.
          • Átláthatóvá tennék a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásokat.
          • Megtartanák a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulási lehetőségét a 13. havi nyugdíjjal együtt.
          • Társadalombiztosítás-alapú nyugdíjrendszert működtetnének.
          • Mindenkinek biztosítanák a rugalmas nyugdíjba vonulás feltételeit.
          • Az a céljuk, hogy az átlagnyugdíj elérje legalább a nettó minimálbér ötven százalékát.
          • A töredékéveket is beszámítanák a nyugdíjrendszerbe.
          • Nyugdíjkorrekciós programot indítanának.
          • Visszatérnének a vegyes indexáláshoz, az infláció mellett a gazdaság bővülését is figyelembe vennék.
 
Setni
Konkrétan írd le melyik az ami nem jó és miért nem?

Csak egy teljesen természetes de még nem eget rengető dolgot mutatok:
1641370043508.png Átláthatóvá tennék a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásokat. 1641370043508.png
Mi a fene kivetnivalót látsz ebben?

1641370043508.png A töredékéveket is beszámítanák a nyugdíjrendszerbe. 1641370043508.png

1641370043508.png az átlagnyugdíj elérje legalább a nettó minimálbér ötven százalékát. 1641370043508.png
Csak mutasd mit ellenzel és miért

Én nekem ez nem tetszik:
  • 1641370043508.png Segítenék a pénzügyi ismeretek és a digitális készségek fejlesztését, utóbbihoz minden diáknak adnának egy tabletet. 1641370043508.png
Nem tetszik mert emlékeztet az iskola számítógép programra aminek keretét kiterjesztették a digitális fényképezőgépekre
Csomó visszaéléshez lobbizáshoz vezetett
az akkori trafikmutyi.
Ebből meg lehetne tablet mutyi félő a nem ellenőrzöttség
Különben sem biztos hogy a tablet segíti a pénzügyi ismeretek oktatását
Ez inkább tűnik választási agitációs blöffnek
 
Utoljára módosítva:
És ebben mi a kivetni valód Setni?
1641371106929.png Egy egyszeri, nagyarányú béremelést fokozatos, kiszámítható béremelés követne.
  • Megjelenne a differenciált bérezés, fontosnak tartják a pótlékok visszaállítását, ezzel erősítenék többek között a halmozottan hátrányos helyzetű területeken oktató pedagógusok fizetését, és a sajátos nevelésű igényű gyerekekkel foglalkozókét is. 1641371106929.png

    A fokozatos és kiszámítható báremelés jó
    A pótlékok pedig nagy részt természetesek
    Amik plusz munkából keletkeznek
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vivant wrote on nadva's profile.
máj 14 péntek 8:47
PaSa1957 wrote on Elek János's profile.
Legalább olvasnád el a játékszabályokat!
Kostenszky Valéria wrote on Olaszné Kovács Andrea's profile.
Helló! (Gábor vagyok.)
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!

Statisztikák

Témák
38,230
Üzenet
4,820,303
Tagok
616,745
Legújabb tagunk
Zsivkovics Melinda
Oldal tetejére