Hírek Az OLAF-hoz fordul a lombkoronaösvény ügyében Donáth Anna

Szerinte a tarra vágott erdőben épült ösvény esetében „a napnál is világosabb”, hogy nem arra használták az uniós pénzt, amire kellett volna.

Az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul a nyírmártonfalvai lombkoronaösvény ügyében Donáth Anna és Hadházy Ákos - ezt a Momentum európai parlamenti képviselője jelentette be pénteken a Facebook-oldalán.

Mi is beszámoltunk arról a világszenzációnak számító lombkoronaösvényről, ami a Debrecen közelében lévő Nyírmártonfalván épült 60 millió forintos uniós támogatásból.

A támogatási kérelmet még 2018-ban adta le Filemon Mihály, aki 2019 óta polgármester a településen fideszes színekben. A támogatást végül 2021-ben ítélték meg, a kifizetés az uniós finanszírozású Vidékfejlesztési Program pályázatából történt.

Tavaly nyáron azonban az 50 méter hosszú sétány építése közben az összes fát kivágták körülötte.
Donáth Anna hétfői bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy „a napnál is világosabb, hogy ebben a projektben az EU-s pénzt nem arra használták, amire kellett volna”.

„Az OLAF nemcsak azt deríti majd fel, hogy milyen szabálytalanság vezetett ehhez az abszurditáshoz, hanem azt is, hogy vajon pontosan mire használták fel az erre elnyert 60 millió forintot” - írta a momnetmos politikus.

Donáth azt is hozzátette:

„nem véletlenül fagyasztották be az EU-s támogatások kifizetését, hogy rákényszerítsék a magyar kormányt a csalások visszaszorítására”.
Szerinte azonban ezt a kormányt „lehetetlennek tűnő feladat” törvényes működésre bírni.

„Ennél mi a Momentumban egyszerűbb megoldásnak látnánk, ha az Unió a kormány kikerülésével, közvetlenül adná oda az EU-s pénzeket a magyar embereknek, vállalkozásoknak, civil szervezeteknek” - írta az ügy kapcsán az EP-képviselő.

1680304795841.png
 
Ez a mentalitás nem újdonság. A balos kormány is megcsinálta a 43 centiméteres kilátóval és az ehhez hasonlókkal. Ezért állítom, hogy szerintem az egyik bűnöző társaság 19 a másik meg egy híján húsz. Az egész magyar politikusi gárda genetikailag zsivány.
 
2017-18 korul epultek Tyukodon a 43 cm kilato es meg jo sok ahogy irod.
Azt a balos kormanyt fidesznek hivjak. Minden mas stimmel.
 
Utoljára módosítva:

Ők dombot hordtak a síkságra, hogy két alagutat lehessen egy olyan autópályára építeni, amelyiknek a forgalma mind a mai kisebb mint egy falusi bekötőúté.
Igaza van az előtted szólónak, a mai magyar politikai elitnek a génjeiben van a lopás, legfeljebb a mennyiségen lehet vitatkozni.
 
A polgi szerint 2-3 év múlva lesz új lombkorona? Szerintem megbukott környezetismeretből, hiába végezte az emelt szintű 4 általánost...
 
Ők dombot hordtak a síkságra, hogy két alagutat lehessen egy olyan autópályára építeni, amelyiknek a forgalma mind a mai kisebb mint egy falusi bekötőúté.
Igaza van az előtted szólónak, a mai magyar politikai elitnek a génjeiben van a lopás, legfeljebb a mennyiségen lehet vitatkozni.
Azért annak az autópályának lett volna értelme ha folytatják. Hogy miért is kellet alagutat csinálni oda? Akkoriban még volt környezetvédelem... Fura mód az akkori tüntető szervezetek mostanában nagyon csendben vannak...
 
2017-18 korul epultek Tyukodon a 43 cm kilato es meg jo sok ahogy irod.
Azt a balos kormanyt fidesznek hivjak. Minden mas stimmel.
100 %, hogy volt ilyen is, igazad van, s azoknak is, akik a mostani esetet is kapitális lerablásnak mondják, de én a 2009-ben épült bodrogkeresztúri "kilátóra" gondoltam. Azt viszont -többek közt- emeszpés kormány követte el. Ezért állítom, hogy mindkét oldal vérlázítóan pofátlan és aljas módon tolvaj. Minden más IS stimmel. Sajnos senki nem kérdezi meg, hogy az offshore cégeken keresztül külföldi bankokba talicskával kihordott forint milliárdokból kik osztozkodtak emeszpés és fideszes oldalon. Ezért nem lesz itt soha elszámoltatás, elvtársak.

Ugyanaz a modortalan, pökhendi kommunikáció, mert valójában ez nem két oldal, csak egy. 1948-óta.
 
Ezekhez képest az előző kormányok csirketolvajos voltak.
 
:rohog::rohog::rohog:

Lomb nélküli lombkorona sétány után állatmentes vágóhidat szpottolt Hadházy Nyírmártonfalván

Erre is Filemon Mihály nyert pályázati pénzt.

100 %, hogy volt ilyen is, igazad van, s azoknak is, akik a mostani esetet is kapitális lerablásnak mondják, de én a 2009-ben épült bodrogkeresztúri "kilátóra" gondoltam. Azt viszont -többek közt- emeszpés kormány követte el. Ezért állítom, hogy mindkét oldal vérlázítóan pofátlan és aljas módon tolvaj. Minden más IS stimmel. Sajnos senki nem kérdezi meg, hogy az offshore cégeken keresztül külföldi bankokba talicskával kihordott forint milliárdokból kik osztozkodtak emeszpés és fideszes oldalon. Ezért nem lesz itt soha elszámoltatás, elvtársak.

Ugyanaz a modortalan, pökhendi kommunikáció, mert valójában ez nem két oldal, csak egy. 1948-óta.
Bodrogkeresztúr akkori (talán mostani is) polgármestere Májer József független, nem emeszpés. ;)
 
Utoljára módosítva:
articleThumbnail.fitIn.garten_fullarticleimage.jpg

Először azt gondoltam, hogy a varangyok vándorlásának a megkönnyítésére készült ez a látszólag sehova sem vezető hid,
de itt nem látok táblát, különben is a lépcsök túl magasak egy családostul költözködő varangyosbéka számára.

Aljas gazemberek akik igy lopják a magyar polgárok pénzét.
 
Bodrogkeresztúr akkori (talán mostani is) polgármestere Májer József független, nem emeszpés. ;)
Bodrogkeresztúr akkori polgármestere valóban Májer József volt, de nem függetlenként, hanem a Zempléni Településszövetség színeiben, mely nyíltan összedolgozott az MSZP-vel és sokan benne MSZP tagok voltak. A szervezet elnöke Kupa Mihály volt, aki ugyan MDF majd Centrum Párti, de semmiképpen nem jobboldali - afféle régi vágású kommunista káder, megbízható elvtárs.
Szerintem 40 milliós uniós forrás akkor sem mehetett a kormány kikerülésével, tehát a folyamatban nyilván minden jóelvtárs lecsippentette a maga sápját. Pontosan úgy, ahogy most is. A lényeg a lényeg: mindegyik érából lehetne sorolni a pofátlan rablást, ami az államkasszát károsította. Mindegyik új galeri megígérte, hogy majd rendet tesz, elszámoltat, aztán csak ott folytatták, ahol elődeik. Maszkabál az egész, s e szédületes parasztvakításban tényleg sokan nem látják vagy nem is akarják látni a lényeget.
 
Gumelig válaszolt neked, csak időközben eltűnt.
 
Azt irod: "A lényeg a lényeg: mindegyik érából lehetne sorolni a pofátlan rablást, ami az államkasszát károsította"

Ne tessék már egyenlőségjelet tenni oda ahova nem lehet
- A 2004-es EU-ba lépés és az Orbáni hatalomátvétel közötti 6 esztendőben Magyarországnak 3 különböző kormánya volt.
- Az azt követő 13 év lopásai teljes egészében egy párt, az Orbán család számlájára irandó.
- Nem beszélve arról, hogy az EU-ból származó bevétel a nem Orbán kormány alatt átlag 1.500 millió Euro volt
- míg Orbán számára ennek a 2-3 szorosa ált a rendelkezésre az elmúlt 12-13 évben amiból lophatott.

1680517098988.png

Az EU költségvetése Magyarországon megtalálható magyarul ha erre a linkre katintotok

Hagy egészítsem ki az írásomat egy alig pár perce megjelent videoval, ahol nagyon jól le van irva, miként működnek a visszaélések a pályázati kiirásoknál az Orbán rendszerben.

Utoljára módosítva:

Azt hitte a fideszes polgármester, magánügy, hogy közpénzen viszi Fradi-meccsre a barátait, de rendőrségi ügy lehet belőle

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére