Hírek Az Orbán-Hszi megállapodás szerint arcfelismerő térfigyelő kamerákat is telepíthetnek Magyarországra a kínaiak

A Magyarország és Kína közötti megállapodások része lehet az is, hogy Kína fejlesztette MI-funkciókkal ellátott, akár arcfelismerő szoftverrel is felszerelt térfigyelő kamerákat telepíthet magyar területre – írja a VSquare hírlevelében a kínai-magyar kapcsolatokban jártas forrásra hivatkozva.

Az oknyomozó portál szerint ez még akkor is aggodalmat kelthet Magyarország szövetségesei között, ha az intézkedés célja elsősorban a kínai cégek, beruházások és személyek megfigyelése. A lap szerint félő, hogy a nyugati szankciók alá eső kínai vállalatok is érintettek lehetnek a rendszer kialakításában, amely bonyodalmat okozhat Magyarország és a NATO kapcsolatában.

A VSquare megkereste a kormányt, amely nem kommentálta az értesülést, ehelyett a rendőrséghez irányította át a lapot, akik közölték, hogy a kínai rendőrök önállóan semmilyen intézkedésre vagy nyomozásra nem lesznek jogosultak. A térfigyelő kamerákkal és a mesterséges intelligenciával használatos kérdésekre nem érkezett válasz.

hvg

1716495080906.jpeg
 
Az arcfelismerő rendszerek nem új keletűek, térfigyelő és biztonsági kamerákkal összehangolt arcfelismerő rendszerreket is már régen használnak mindenfelé a nagyvilágban.

Már 2021 -ben arcfelismerő rendszert telepítettek például a siófoki Petőfi sétány térfigyelő kameráira.

kis általánosság:
"Az amerikai cégek által biztosított MI felügyeleti-technológia harminckét országban volt jelen 2019-ben. A legjelentősebb amerikai vállalatok az IBM (11), a Palantir (9) és a Cisco (6). Más liberális demokráciákban működő vállalatok – Franciaország, Németország, Izrael, Japán – szintén fontos szerepet játszanak e technológia elterjedésében"
 
Utoljára módosítva:

Ja, hát akkor lehet a kinai állam által kezelt kamerák a szuverén Budapesten. Most komolyan, ez egy OK-s dolog?

...úgy érveltek a hülyeség mellett, mintha az életetek függne töle!
Az amerikai és demokratikus országok cégeire mutogatsz akik számonkérhetők, biróság elé is állíthatók, jogi úton a vitákat rendezik. Talán ezért biznak jobban ezekben a cégekben és nem az orosz meg kinai isten-királyokban ahol minden csak tőlük függ. Nehogy már Magyarország jövője ez lenne?
 
Ja, hát akkor lehet a kinai állam által kezelt kamerák a szuverén Budapesten. Most komolyan, ez egy OK-s dolog?
Az arcfelismerős kamerákat bárki vehet, bárki felszerelhet Magyarország területén (a cikkben szó sincs közterületről), te is figyeltetheted a kapubejáródat arcfelismerős, rendszám figyelős kamerával. A cikkben ki van hangsúlyozva "az intézkedés célja elsősorban a kínai cégek, beruházások és személyek megfigyelése" ... tehát a magyar területen lévő kínai beruházások területének a biztonsági rendszeréről van szó.

Nem tudom miből következtetted ki, hogy a kínai kormány a budapesti villanyoszlopokra fog szerelni arcfelismerős térfigyelő kamerákat és működtetni a rendszert (arcdetektálás, nyomonkövetés).
 
OFF
A kínaiakat is imádod az oroszok mellett. ;):D
ON
 
Az arcfelismerős kamerákat bárki vehet, bárki felszerelhet Magyarország területén (a cikkben szó sincs közterületről), te is figyeltetheted a kapubejáródat arcfelismerős, rendszám figyelős kamerával.
Igen. Úgy, hogy csak a saját tulajdonában lévő területet kamerázod.
Amennyiben a kapu előtti területet is szeretnéd, messzziről, jól látható felirattal kell jelezni, hogy kamerázol.
A cikkben ki van hangsúlyozva "az intézkedés célja elsősorban a kínai cégek, beruházások és személyek megfigyelése" ... tehát a magyar területen lévő kínai beruházások területének a biztonsági rendszeréről van szó.
Ha így lenne, nem kellene a magyar kormány hozzájárulása, mivel azok magánterületen történnek. Ha meg esetleg csak "bérelt", akkor a tulajdonos hozzájárulása kell.
Nem tudom miből következtetted ki, hogy a kínai kormány a budapesti villanyoszlopokra fog szerelni arcfelismerős térfigyelő kamerákat és működtetni a rendszert (arcdetektálás, nyomonkövetés).
Mi a jogalapja annak, még ha kínai cég is ruház be, egy idegen ország területén megfigyelést végezzen a kínai kormány?
 
Ja, hát akkor lehet a kinai állam által kezelt kamerák a szuverén Budapesten. Most komolyan, ez egy OK-s dolog?

...úgy érveltek a hülyeség mellett, mintha az életetek függne töle!
Az amerikai és demokratikus országok cégeire mutogatsz akik számonkérhetők, biróság elé is állíthatók, jogi úton a vitákat rendezik. Talán ezért biznak jobban ezekben a cégekben és nem az orosz meg kinai isten-királyokban ahol minden csak tőlük függ. Nehogy már Magyarország jövője ez lenne?
Németország demokratikus ország, mégis tiltott, a bankok is csak saját használatra szerelhetnek fel kamerát. Még a rendőrségnek sem adhatják ki a felvételeket!
(februárban céges autóval szenvedtem balesetet, hiába van 100 méteren belül 4 bankfiók, nem kérhették el a felvételeiket ami rögzíthette a balesetet)
 
Mi a jogalapja annak, még ha kínai cég is ruház be, egy idegen ország területén megfigyelést végezzen a kínai kormány?
tehát ez a hír:
"A Magyarország és Kína közötti megállapodások része lehet az is, hogy Kína fejlesztette MI-funkciókkal ellátott, akár arcfelismerő szoftverrel is felszerelt térfigyelő kamerákat telepíthet magyar területre"

Ebből, hogy vezetted le, hogy a kínai kormány be akarja kamerázni magyarországot, vagy egyáltalán ki is akarja telepíteni a kamerákat?
Nekem csak annyi világos, hogy kínai gyártmányu térfigyelő kamerákat lehet használni magyarországon (például mint a siófoki önkormányzat).
 
Nem tudom felétek mit jelent a telepíthet szó, de nálunk azt jelenti, hogy megteheti.
Ebből, hogy vezetted le, hogy a kínai kormány be akarja kamerázni magyarországot, vagy egyáltalán ki is akarja telepíteni a kamerákat?
Te írtad:
Kína fejlesztette MI-funkciókkal ellátott, akár arcfelismerő szoftverrel is felszerelt térfigyelő kamerákat telepíthet magyar területre"
Nekem csak annyi világos, hogy kínai gyártmányu térfigyelő kamerákat lehet használni magyarországon (például mint a siófoki önkormányzat).
Nem egy helyen tanultuk a magyart.
Ha árulja a rendszert Kína, tegye!
Aki még megveszi, telepítse!
De ehhez nem kell kormánymegállapodás.
 
Nem tudom felétek mit jelent a telepíthet szó, de nálunk azt jelenti, hogy megteheti.
aki beszél magyarul ugyanazt a nyelvtani szabályt alkalmazza, feltételes módrol van szó, tehát megteheti vagy nem ... a lényeg hogy semmi konkrétum nincs.
Te írtad:
Kína fejlesztette MI-funkciókkal ellátott, akár arcfelismerő szoftverrel is felszerelt térfigyelő kamerákat telepíthet magyar területre"
igy van és szerinted mit jelent a "kína fejlesztette", számodra ez a kínai kormányt jelenti?
Nem egy helyen tanultuk a magyart.
Ha árulja a rendszert Kína, tegye!
Aki még megveszi, telepítése! De ehhez nem kell kormánymegállapodás.
Látszik, hogy másképp értelmezzük ugyanazt a szöveget.
Szerintem tévedésben vagy, azért kell a megeggyezés mert vannak nyugati államok amelyek feketelistára tették a kínai kameragyártó cégeket. Ezt tisztázta a magyar miniszterelnök, hogy magyar területen nincsenek tiltólistán ezek a cégek.
 
Már 3. helyen látom ezt a fajta tagadásos ellen-állítást
Nem elég tagadva és kérdezve állítani
Közterületi nyelvhasználat írottaknál láttam.És a gázolaj részvénynél
és: #15
Csak érdekesnek találtam hogy milyen érv technika ez.
Bocs semmi személyes.
 
Ez nem tagadás, hanem feltételhez kötött állítás.
Aici írta, hogy kínai vállalkozások területén használnák az AI-s kamerákat. Ez semmiben sem különbözik attól,ha mondjuk egy amerikai cég telepít a saját telephelyein kamerákat.
Magánterületen, ha nem lát a kamera a keritésen túlra, azt és annyit telepít egy cég, amennyi csak akar. Amíg nem hoznak rá tiltó törvényr.
Ez a "ha így lenne" okfejtés.
 
aki beszél magyarul ugyanazt a nyelvtani szabályt alkalmazza, feltételes módrol van szó, tehát megteheti vagy nem ... a lényeg hogy semmi konkrétum nincs.
Dehogynem! Kína engedélyt kapott.
igy van és szerinted mit jelent a "kína fejlesztette", számodra ez a kínai kormányt jelenti?
Igen. Ugyanis az arcfelismerő adatbázis a kínai kormány kezében van. Meg még ki tudja mi.
Látszik, hogy másképp értelmezzük ugyanazt a szöveget.
Szerintem tévedésben vagy, azért kell a megeggyezés mert vannak nyugati államok amelyek feketelistára tették a kínai kameragyártó cégeket.
Ami azt jelenti, hogy állami intézmények nem hadznalhatják. De te írtad, hogy "kínai vállalkozások területén", ehhez nem kell kormány hozzájárulás.
Ezt tisztázta a magyar miniszterelnök, hogy magyar területen nincsenek tiltólistán ezek a cégek.
A "megállapodást kötött" nem egyenlő "tisztázta".
Az ennél sokkal több.
(Az alapelv, hogy ami nem tilos, azt szabad.)
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vivant wrote on nadva's profile.
máj 14 péntek
PaSa1957 wrote on Elek János's profile.
Legalább olvasnád el a játékszabályokat!
Kostenszky Valéria wrote on Olaszné Kovács Andrea's profile.
Helló! (Gábor vagyok.)
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!

Statisztikák

Témák
38,221
Üzenet
4,818,975
Tagok
616,690
Legújabb tagunk
Astalavizsla
Oldal tetejére