Az ortodox keresztelő közben halt meg egy kisbaba

Egy rejtélyes csecsemőhalál ügyében vizsgálódik a iași-i rendőrség. A kisbaba a megkeresztelése közben veszítette életét. Az ortodox egyház szerint a szertartás közben nem történt semmilyen rendkívüli esemény, amely a gyermek halálát okozhatta volna.

A tragédia szombaton történt Iași-ban. A keresztelést végző ortodox pópa a szertartás végén észlelte, hogy a kisbaba nem lélegzik. A szülők riasztották a mentőket, akik megállapították, hogy a csecsemőnek nincs pulzusa, és fulladásos tünetei vannak. Kórházba szállítása közben megpróbálták újraéleszteni, de az életét nem sikerült megmenteni.

A moldovai ortodox érsekség szóvivője, Marian Timofte az Agerpresnek azt nyilatkozta, hogy a keresztelési szertartás közben nem történt semmilyen rendkívüli esemény. „A kisbaba úgy reagált, ahogyan a csecsemők ilyenkor szoktak: felsírt, cumiztatták, majd megint felsírt. Megkérdeztem a pópát, elképzelhető-e, hogy a kisbaba vizet nyelt, amikor a medencébe merítette a testét. Ezt ő teljességgel kizárta. Várjuk mi is a törvényszéki orvosok jelentését” – jelentette ki az egyházi szóvivő.

Agerpres

keresztelo.jpg
 
.
Timothy Schmalz kanadai szobrász megrendítő alkotást készített, amely megjárta a világ nagyvárosait Washingtontól a Vatikánig. A padon fekvő, pokrócba burkolózó alak lehetne egy hajléktalan is, akinek az arcát nem látjuk, de lábán a keresztre feszítés sebhelyeit igen. A köztéri vándorszobor a nap 24 órájában hirdet igét az alkotója szándéka szerint. A hívőknek azt üzeni, lássuk meg Krisztus arcát a kirekesztett emberekben, és a nem hívőket is arra emlékezteti, hogy forduljanak segítséggel az elesettek felé. Az együttérzés jelképévé vált művet a tíz éves Ars Sacra fesztivál programjaként hozták Kaposvárra.
 
„Ha nem lennék ateista, olyan Istenben hinnék, aki nem a szavaik, hanem a teljes életük alapján menti meg az embereket. Azt hiszem, inkább választana egy őszinte és becsületes ateistát, mint egy tv-szónokot, akinek minden szava Isten, Isten és Isten, de minden tette aljas, alávaló és tisztességtelen.”

És ígérem nem merítem vízbe a csecsemőt.
Ellenben orosz úszásoktatásra tanítanám a babákat
 
Utoljára módosítva:
.
Timothy Schmalz kanadai szobrász megrendítő alkotást készített, amely megjárta a világ nagyvárosait Washingtontól a Vatikánig. A padon fekvő, pokrócba burkolózó alak lehetne egy hajléktalan is, akinek az arcát nem látjuk, de lábán a keresztre feszítés sebhelyeit igen. A köztéri vándorszobor a nap 24 órájában hirdet igét az alkotója szándéka szerint. A hívőknek azt üzeni, lássuk meg Krisztus arcát a kirekesztett emberekben, és a nem hívőket is arra emlékezteti, hogy forduljanak segítséggel az elesettek felé. Az együttérzés jelképévé vált művet a tíz éves Ars Sacra fesztivál programjaként hozták Kaposvárra.

Köszönöm az infot ! Itt a képe, azoknak akik mint én, nem ismerték:

homeless-jesus-sculpture.jpg
 
A keresztelés rituáléját kezdetben a haldoklóknak tartották fenn, aztán jött az egyház az "öröklődő bűnnel" ami arról szol, hogy mivel Adamot és Evát a Sátán bűnbe csalta ezért minden ember bűnös. Ezen csak az Istenhez való közelség, az egyházhoz való tartozás segíthet.
-
Martin Luther, a 16. századi reformátor, a megkeresztelkedés szükségességét sokkal drasztikusabban fogalmazta meg: a kereszteléskor megfolytjuk magunkban az Ádámot. (Ezuttal a gyerek is ráment)
-
A gyakori gyermekelhalálozás idején - biztos, ami biztos alapon - elkezdték az emberek az újszülötteket megkeresztelni. A 15. századi Baseli, Ferrarai és Florenzi zsinat írásba foglalta, hogy aki az "öröklődő bűn állapotában" meghal az a pokolba jön. Ez a tanitás ma is érvényes.
-
Megnem keresztelt kisgyerekek nem kerülnek a pokolba, csak ennek ez előszobájába az un. Limbusba, ami ugyan nincs leírva de nem lehet nagyon kellemes. Ott valószínűleg sötét van és hideg, a tetejében minden szó visszhangzik.
-
A keresztények tehát jogosan félnek a pokoltól és ennek a várótermétől, ezért a Vatikán 1950-ig kötelességként elöirta, hogy a bábák minden újszülöttet kereszteljenek meg. Rizikó-terhesség esetén - nem tréfa - a keresztelést injekciós tűvel bespriccelt szentelt vízzel hajtották végre.
 
Csűrhetjük-csavarhatjuk, de ez akkor is egy barbár szertartás, hatalmas sokk egy kisbabának.
 
Ez a barbarizmus! Miért nem elég úgy ahogyan a több egyháznál, a Kicsi fejebúbjára csorgat egy pici vizet egy kancsóból a keresztelő medence felett? A lányomat is így keresztelte a református egyház. Akkor most kárhozott lesz, mert nem fulladt bele a hideg vízbe?
 
Utoljára módosítva:
A keresztelések száma évröl évre csökken. Különösen az EU-kibövités ota egyre több német állampolgár Kelet-Europába gyakorolja ezt az idelyétmult folklort.
-
Ennek több elönye van: meglehet vele kerülni a kötelezö egyházadot és ha a gyerek késöbb mégis templomban akar házasodni elölehet kapni a keresztlevelet amit a magyar lelkészek "internationál" jelzövel állitanak ki. Hogy a "mindent-láto" az égben nem veszi észre hogy kijátszák a cégét? :(
-
A keresztség ugyan ugy mind a muszlem valláshoz tartozás "visszavonhatatlan", egyszer muszlem, mindig muszlem, de a szenteltviz sem moshato le - tanitják az egyházak. Ezt érezték a nacinálszocializmus alatt az apácák és a papok, akik a hivatal számára csak zsidok maradtak.
-
Erdekes, hogy nállunk a templomba lépnek be az emberek az egyházba de a tanácsházán keresztül lehet csak a tagságot elhagyni.
-
A megkeresztelés tulajdonképpen ingyen van de a kilépésnél kezelési kötséget számitanak fel, ezzel akadályozva, hogy a megélhetési segélyböl élök ne szaladjanak el.
-
Akit erdekel a tarifa az itt utánanézhet, városonként más.
-
Idöközben vannak jotékonysági intézmények akik anyagi segitséget nyujtanak annak aki kiszeretne lépni az egyhábol de anyagi okokbol nem tudja megtenni.
 
A boncolás majd eldönti, hogy aspirált-e a gyerek.

Jól is nézne ki a kisfiú, ha levágnák a péniszét !!! .... itt most nem mennék bele a körülmetélés egészségügyi hasznának mikéntjébe, de a szexuális életében tagadhatlan lesz az előnye...;)
Amerikában van egy mozgalom, amiben olyan férfiak viszik a prímet, akiknél felnőttként végezték el a bavatkozást, és van összehasonlítási alapjuk. A lényeg, hogy metéltként minden sokkal szarabb... De a legrosszabb ebben, hogy a gyereknek nincs beleszólása, pedig kihatással van az egész hátralévő életére. Az egészségügyi haszna egyelőre még kérdéses (aki kondomot használ és nincs hihiénés szempontból hátrányos helyzetben, annak nem sok haszna van belőle). Amúgy tényleg nagyon sok péniszsérülés okoz, hogy nem orvos végzi a metélést. Nem csak a pénisz levágása, rengeteg a hegesedés ami komoly torzulást okoz a pénisz alakjában. De relativizálhatjuk a dolgot, ez még mind semmi a vallási alapú női metéléshez, ami lehet, hogy eredetileg a szintén a "csak" preputium eltávolítását célozta, de a világ jó részén ennél drasztikusabb csonkítás, ami jórészt visszafordíthatatlan.
 
A csonkítás oké a vízzel locsolás nem oké. Vedd tudomásul.
 
„Ha nem lennék ateista, olyan Istenben hinnék, aki nem a szavaik, hanem a teljes életük alapján menti meg az embereket. Azt hiszem, inkább választana egy őszinte és becsületes ateistát, mint egy tv-szónokot, akinek minden szava Isten, Isten és Isten, de minden tette aljas, alávaló és tisztességtelen.”
Máté: "Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát."
Jakab: "Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek? Mert ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül."
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,708
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére