Az osztrák kormány bünteti a magyar migránst: 39 ezer gyerek jár rosszul

Az új osztrák kormány elvonult a hegyekbe, hogy klauzúrát tartson. A német nyelvterület politikai pártjai ilyenkor ottalvásos értekezleten tárgyalják ki dolgaikat. Sebastian Kurz kormányának egyik első döntésével 39 ezer magyar gyerek esik el állami támogatástól.

Az ÖVP-FPÖ kormány két pártja a migráció elutasításán túl két dologban versenyez egymással: melyiket kedveli jobban Orbán Viktor, és melyik kedveli kevésbé a kelet-európai munkavállalókat, köztük a magyarokat. Sebastian Kurz kancellár és helyettese, Heinz-Christian Strache a kampányban még azon vitázott, melyiküket hívná meg hamarabb Budapestre a magyar kormányfő. A két politikus mostani tárgyalásain is a Magyarországon lakó magyar polgárok vannak terítéken, csak most 39 ezer fiatalkorú.

Az új osztrák kormány a Der Standard információi szerint megállapodott abban, hogy új indexálással csökkenteni fogják a külföldön élő gyerekek után járó családi pótlék összegét. Márpedig 2016-ban az osztrák állam 80 millió eurót utalt ezen a jogcímen Magyarországon élő gyerekek után. Ez azt jelenti, hogy az Ausztriában járulékokat fizetőt magyarok (és más kelet-európaiak) kevesebb pénzt kapnak vissza családtámogatásként, mint osztrák kollégáik, ha a gyerekük nem él Ausztriában. (Az osztrák kollégáé élhet bárhol).

A külföldre utalt családi pótlék tekintetében a magyarok vezetik a listát, összesen 38 895 magyar kiskorú után fizetett Ausztria, a sorban Szlovákia a második, Lengyelország a harmadik. Az összkiadás 273 millió euró volt, amelyet a mihamarabb elfogadni szándékozott törvénnyel visszanyesnének. A spórolás 114 milliót hozna Ausztriának, vagyis 40 százalékos veszteséggel számolhatnak a magyar családok. A bécsi költségvetés kiadási oldalának két ezrelékét sem éri el a megtakarítás.

Brüsszelből azt ígérik, megvizsgálják, hogy a szabályozás nem sérti-e az unió szerződéseit. Kurzék mindenesetre azt szeretnék, ha az ő tervezett szabályozásukat a többi tagállam is átvenné.

image.aspx

A hét idegen nyelven, köztük alapszinten magyarul is beszélő Karin Kneissl új osztrák külügyminiszter kutyáival a leibnitzi Seggau-kastélyban tartott kormányülés szünetében
 
Nem. Meg az sem, hogy aki ezeket a cikkeket írja, annak fingja nincs az egészről, csak hallott valamit valami gizikéről, vagy gőzekéről, vagy valami hasonlóról.

Kulonbozet annak jar, aki ausztriaban dolgozik, de a hazastars magyarorszagon, es o igenyli a cspt.
Akkor evente kerheti a csp kulonbozetet
 
Nagy reszuk nem osztrak allampolgar migrancsokrol beszelunk akik kint dolgoznak de magyar allapolgarok.
Az adozas altalaban kint tortenik ha kinti a jovedelme.

Lehet vedeni a vedhetetlent.
A magyar kormany nem akar fizetni csaladit a kinti gyerekek utan de azt szivesen veszi es elvarna mas orszag fizesse a csaladit neki.
Ez az ugy is ha tovabb megy bukta lesz a nemzetkozi birosagon. Igaz jol teljeseit a kormany es penz van dogivel a vesztes perekre.
Ez nem a magyar kormányon múlik, a döntés Brüsszelben, az Európa Parlamentben született, ahogy pár hsz-szel korábban már írtam, 883/2004. A migráncsokat abban az esetben érinti és kell fizetni, ha uniós állampolgárok, az alól a magyar kormány sem húzhatja ki magát.
 
Ez csak az ausztriaban vallalkozo magyar allampolgarokra ervenyes.
tehat nem az ott dolgozokra!
A dolgozokra ez vonatkoziik:

Osztrák családi pótlék jár különbözetként vagy folyamatos ellátásként, ha valamelyik szülő Ausztriában bejelentett munkaviszonnyal (TB fizetéssel) rendelkezik és a munkabérből származó összes jövedelmének összege 75%-a Ausztriából származik.
 
Köszi. Kiolloztam.
"Az igénylés alapfeltétele, hogy az igénylő személy a gyermekkel közös háztartásban éljen és ezt igazolni tudja."

Ez baromság. Nem az az alapfeltétel, hogy a gyerek a szülővel közös háztartásban éljen, mert ez a világ összes gyerekének kb. 99%-át érintené és mindnek fizethetne az osztrák állam.

Ez a lényeg:
MIKOR ÉS KINEK JÁR AZ OSZTRÁK CSALÁDI PÓTLÉK?
Osztrák családi pótlék jár különbözetként vagy folyamatos ellátásként, ha valamelyik szülő Ausztriában bejelentett munkaviszonnyal (TB fizetéssel) rendelkezik és a munkabérből származó összes jövedelmének összege 75%-a Ausztriából származik.
Jogosultak továbbá az Ausztriában vállalkozó személyek abban az esetben, ha Magyarországon nem rendelkeznek munkaviszonnyal.
 
Ez baromság. Nem az az alapfeltétel, hogy a gyerek a szülővel közös háztartásban éljen, mert ez a világ összes gyerekének kb. 99%-át érintené és mindnek fizethetne az osztrák állam.
Valoban baromsag amit irtal. Az osztrakokrol van szo es nem a vilag munka vallaloi a sogorenal kap munkat.
MInd a ket weboldal amit idebetettek azt irja kozos haztartasban elo gyerek nem baj ha te a sajat szemednek sem hiszel.
Igaz azt hiszel amit akarsz csak valotlansagot ne allitsal.
 
Melitta, én is azt olvasom, amit Ernő belinkelt!

Ha a család lakcíme (ahol a gyermek az igénylővel közös háztartásban él) Magyarországon van, a családi pótlékot két féle módon fizethetik ki Ausztriában:

  • Különbözeti kifizetés: ami a magyar családi pótlék és az osztrák teljes családi pótlék különbözetét jelenti. Különbözet fizetése van minden olyan esetben, ha a gyermek valamelyik szülője Magyarországon bármilyen jogviszonnyal rendelkezik (munkaviszony, vállalkozó, munkanélküli, nyugdíjas, stb.). Ilyen esetben nem lehet a magyarországi családi pótlékról lemondani, még abban az esetben sem, ha az anya vagy apa tartózkodási helye, munkaviszonya ismeretlen. Ezt az Államkincstár és az Egészségbiztosító fogja megvizsgálni.
  • Teljes összegű családi pótlék: abban az esetben jár, ha egyik szülőnek sincs Magyarországon jogviszonya: Az osztrák Finanzamt havonta fizeti ki. Ilyenkor az Államkincstár automatikusan megszünteti a magyar családi pótlék folyósítást, és a teljes összeget utalja az osztrák adóhivatal.
 
Arról Melitta nem mi tehetünk, hogy ti Kanadában nem kaphattok és rátok ez nem vonatkozik. Ezért az uniót kell okolni hogy más országokra nem terjeszti ki. Vagy a kanadai kormányt, amiért nem csatlakozik.

Tudod mit itt senki nem kivan csatlakozni Orban urhoz.Aki akar az hazamegy es elvezi a fonokot.
Canada el van jol, nincs szuksege az Eus vitakra a menekultek valo gyulukodesre se Sorosozasra.
Nem kene teli szajjal hirdetni hogy a nemzetet egysegesiti az ORban mikor megosztja a canadait az ukrant az erdelyit a legnagyobb szethuzast okozva a kint elok kozott.
NAgyon szelektive olvasol,mert vegig magyar allampolgarokrol irtam meg aki canadaba is van mert egy allampolgarsagot megszerezni nem kis ido es feltetelek sokasagaval.
 
Melitta, én is azt olvasom, amit Ernő belinkelt!

Ha a család lakcíme (ahol a gyermek az igénylővel közös háztartásban él) Magyarországon van, a családi pótlékot két féle módon fizethetik ki Ausztriában:

  • Különbözeti kifizetés: ami a magyar családi pótlék és az osztrák teljes családi pótlék különbözetét jelenti. Különbözet fizetése van minden olyan esetben, ha a gyermek valamelyik szülője Magyarországon bármilyen jogviszonnyal rendelkezik (munkaviszony, vállalkozó, munkanélküli, nyugdíjas, stb.). Ilyen esetben nem lehet a magyarországi családi pótlékról lemondani, még abban az esetben sem, ha az anya vagy apa tartózkodási helye, munkaviszonya ismeretlen. Ezt az Államkincstár és az Egészségbiztosító fogja megvizsgálni.
    Teljes összegű családi pótlék: abban az esetben jár, ha egyik szülőnek sincs Magyarországon jogviszonya: Az osztrák Finanzamt havonta fizeti ki. Ilyenkor az Államkincstár automatikusan megszünteti a magyar családi pótlék folyósítást, és a teljes összeget utalja az osztrák adóhivatal.
Unalmukba reklamalnak az osztrakok .
 
Ez baromság. Nem az az alapfeltétel, hogy a gyerek a szülővel közös háztartásban éljen, mert ez a világ összes gyerekének kb. 99%-át érintené és mindnek fizethetne az osztrák állam.

Ez a lényeg:
MIKOR ÉS KINEK JÁR AZ OSZTRÁK CSALÁDI PÓTLÉK?
Osztrák családi pótlék jár különbözetként vagy folyamatos ellátásként, ha valamelyik szülő Ausztriában bejelentett munkaviszonnyal (TB fizetéssel) rendelkezik és a munkabérből származó összes jövedelmének összege 75%-a Ausztriából származik.
Jogosultak továbbá az Ausztriában vállalkozó személyek abban az esetben, ha Magyarországon nem rendelkeznek munkaviszonnyal.

Kedves CasaLoma
Amit idézöjelbe teszek az nem az én találmányom. Nézz utána az Osztrák Link alatt és nézzd meg a magyar informatiot amit Eddy belinkelt, én bekopiroztam.
-
Hagyjuk a hiszekegyet, mire hivatkozol?
-
Természetesen kaphat a gyerek családi-potlékot (Kindergeld) ha külföldön tanul de nem attol az országtol ahol tanul hanem attol ahol a szülei élnek, aminek az állampolgára.
 
Nem tudom, hogy melyik országban van így, de ettől még igazad lehet.

Lehet, hogy te az Ausztriában szokásos támogatásokat (Familienbeihilfe, Kinderbetreuungsgeld) kevered?
-
Az elsö az keresettöl független "családi-potlék" a másik "nevelési pénz" ami kifejezetten kiskoru gyerekek számára van, hogy a szülö (apa, vagy anya) otthon tudjon maradni. Ez utobbinál beszélnek kiegyenlitésröl ami jövedelemmel kapcsolatos.
-
Ha egy gyerek az álltalános iskola után külföldön tanul szakmát vagy egyetemen (és ügye nem lakik otthon) akkor is kap gyerekpénzt (Kindergeld) attol az országtol amelyiknek az állampolgára.
-
Tovább menjek, Ausztriában nem kelett külföldi diákoknak tandijat fizetni miközben No.-ban a német diákoktol ilyet szedtek.
En tudom mert zuhogo esöbenn álltam többezer emberrel sorba, hogy az oktatási költség ellen szavazni tudjak. :)
-
Nem akarok ugy tenni mindha profi lennék, csak annak örülök, hogy ilyesmivel már régota nem kell foglalkoznom. :)
 
Lehet, hogy te az Ausztriában szokásos támogatásokat (Familienbeihilfe, Kinderbetreuungsgeld) kevered?
-
Az elsö az keresettöl független "családi-potlék" a másik "nevelési pénz" ami kifejezetten kiskoru gyerekek számára van, hogy a szülö (apa, vagy anya) otthon tudjon maradni. Ez utobbinál beszélnek kiegyenlitésröl ami jövedelemmel kapcsolatos.
Az osztrákokét most olvastam el, nem érdekelt különösebben, mert semmilyen szinten nem érint. A Családi pótlék, vagyis a Kindergeld azért nem teljesen független a keresettől azt te is tudod, mert ha a magyar állampolgárnak nincs bejelentett lakcíme, munkaviszonya és adóköteles jövedelme, akkor bizony meg sem tudja igényelni. Ez ahogy olvasom, nem csak Németországban, hanem Ausztriában is így működik. De végül is mindkét ország ugyanannak az uniónak a tagja, így ez azért nem meglepő.
 
Amit irsz az természetes csak külföldi állampolgárokra érvényes. Nem tudom elképzelni, hogy jövedelem nélküli szülök gyerekei ne részesülnének családi-potlékban.
 
Amit irsz az természetes csak külföldi állampolgárokra érvényes. Nem tudom elképzelni, hogy jövedelem nélküli szülök gyerekei ne részesülnének családi-potlékban.
Az osztrák állampolgárokra, akiknek a gyerekük Ausztriában születik, gondolom ugyanazok a szabályok érvényesek, mint itt a német állampolgárok Németországban született és itt élő gyerekeire.
Ennek a jogosságát azért nem nagyon szokta egy uniós ország sem megkérdőjelezni.
 
Te érted a nyelvet:
"Es kommt nicht auf die Staatsangehörigkeit, Erwerbs- oder Nichterwerbstätigkeit der Eltern an."
"Der Antrag auf Kindergeld ist bei der für den Wohnort zuständigen Familienkasse einzureichen."
"Staatsangehörige der EU-Staaten .... . aufgrund der Freizügigkeit den deutschen Bürgern gleichgestellt sind.""Auch in Deutschland lebende Ausländer haben einen Anspruch auf das deutsche Kindergeld...
-
http://www.kindergeld.org/kindergeld-fuer-auslaender.html
-
"A gyereksegély (Kindergeld) nincs az állampolgársághoz, a szülök munkavállalásához (jövedelméhez) kötve.
Az egyetlen, hogy a gyerek itt éljen (aminek feltételei vannak). EU állampolgárokra ugyan az érvényes mind a N. állampolgárokra.
A gyerek-pénzt a gyerek lakohelyhez tartozo "család-kasszánál" (Familienkasse) kell megkérvényezni. "
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,584
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére