Az utóbbi idők legjobb Facebook-bejegyzése

Egy brazil férfi nagyon nem örült annak, amit a peronon látott, miközben a metróra várt.

Az emberek beleszerettek egy brazil fickó Facebook-posztjába. Az úriember neve Nelson Felippe; jelenleg a Google alkalmazottja, korábban a Zuckerberg-cégnek is dolgozott, de az ügy szempontjából ez tulajdonképpen lényegtelen.

Az említett posztban egy metróperonon készült fotót láthatunk, amelyen két lány ölelkezik.
Nelson az alábbi szöveggel látta el a fényképet: „Nem vagyok előítéletes. Azt gondolom, az emberek azt csinálnak a saját életükkel, amit csak akarnak. De úgy vélem, abszurd, hogy én rá vagyok kényszerítve, hogy szemtanúja legyek egy ilyen jelenetnek. Amit az emberek az otthonukban csinálnak, az az ő dolguk, de amit nyilvánosan tesznek, ahhoz már nekem is van közöm. És én nem akarok ilyen jeleneteket látni, és nem fogadom el, hogy ez normális. Egyesek fittyet hánynak a társadalmi konvencióra – és ez nagyon veszélyes lehet. Mi van, ha tragédia történik, vagy még rosszabb, mondjuk valaki meghal – akkor ki lesz a felelős? Mi lesz az olyan gyerekkel, aki minden nap ilyen jelenetet lát?"

Ugye ön is azt gondolta eddig, hogy gyűlölködő homofób kirohanást olvashatunk? Nelson bejegyzésének zsenialitására csak innentől, a folytatásban derül fény:

„A gyerekek azt fogják hinni, hogy teljesen szabályos a peronon a sárga vonalon állni. Úgyhogy ne kövessétek a srác példáját! Várakozzatok a sárga vonal mögött, és csak akkor lépjetek át rajta, amikor már beérkezett a szerelvény, és kinyíltak az ajtók."


Nelson alighanem egyetlen Facebook-bejegyzéssel kenterbe verte a világ összes közlekedésbiztonsági marketingesét és kreatív szakemberét. És közben nagyot koppantak a homofóbok is.

Hir24
Nelson-Felippe.jpg
 
... sőt !!! Csak harmadik nekifutásra érthető meg, mert elsőre a két leányzó tűnik fel -- másodsorban a középen álló, de nem a kép centrumában, hanem annál "hátrébb" várakozó, másfelé néző, karba tett kezű fiatalember -- és végül rájön az ember fia (vagy lánya ??) hogy igazándiból a háttérben álló, szintén nem az érkező metróra figyelő, melegítőszerű felsőt viselő srác (vagy kamaszlány ?? én nem tudtam egyértelműen dönteni ... ) az üzenet tárgya ...
Úgyhogy szuper a bejegyzés és a fotó is ...
 
Hát ezt bizony tankönyvbe való cikk, arccal a diszkrimináció ellen, egyetlen hörgés nélkül... Miközben meg értelmes módon buzdít szabálykövetésre. Bravo.
 
Egy brazil férfi nagyon nem örült annak, amit a peronon látott, miközben a metróra várt.

Az emberek beleszerettek egy brazil fickó Facebook-posztjába. Az úriember neve Nelson Felippe; jelenleg a Google alkalmazottja, korábban a Zuckerberg-cégnek is dolgozott, de az ügy szempontjából ez tulajdonképpen lényegtelen.

Az említett posztban egy metróperonon készült fotót láthatunk, amelyen két lány ölelkezik.
Nelson az alábbi szöveggel látta el a fényképet: „Nem vagyok előítéletes. Azt gondolom, az emberek azt csinálnak a saját életükkel, amit csak akarnak. De úgy vélem, abszurd, hogy én rá vagyok kényszerítve, hogy szemtanúja legyek egy ilyen jelenetnek. Amit az emberek az otthonukban csinálnak, az az ő dolguk, de amit nyilvánosan tesznek, ahhoz már nekem is van közöm. És én nem akarok ilyen jeleneteket látni, és nem fogadom el, hogy ez normális. Egyesek fittyet hánynak a társadalmi konvencióra – és ez nagyon veszélyes lehet. Mi van, ha tragédia történik, vagy még rosszabb, mondjuk valaki meghal – akkor ki lesz a felelős? Mi lesz az olyan gyerekkel, aki minden nap ilyen jelenetet lát?"

Ugye ön is azt gondolta eddig, hogy gyűlölködő homofób kirohanást olvashatunk? Nelson bejegyzésének zsenialitására csak innentől, a folytatásban derül fény:

„A gyerekek azt fogják hinni, hogy teljesen szabályos a peronon a sárga vonalon állni. Úgyhogy ne kövessétek a srác példáját! Várakozzatok a sárga vonal mögött, és csak akkor lépjetek át rajta, amikor már beérkezett a szerelvény, és kinyíltak az ajtók."


Nelson alighanem egyetlen Facebook-bejegyzéssel kenterbe verte a világ összes közlekedésbiztonsági marketingesét és kreatív szakemberét. És közben nagyot koppantak a homofóbok is.

Hir24
Csatolás megtekintése 1333032
Egy percre én is bedöltem.tényleg zseniális marketing szakember a pali-s egyébként igaza van.Itthon sem különbek az emberek.Sehol!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,865
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére