Azt hitte a nem okos fiatal, hogy Ausztráliába megy, hát meglepődött

Milan Schipper egy átlagos holland diák, akiről valószínűleg a büdös életben nem hallunk egy mukkot sem, ha nem követ el egy viszonylag végzetes hibát: nem volt elég körültekintő.


Az interneten vásárolt magának repülőjegyet, hite szerint Ausztráliába, azon belül is Sydneybe. Csakhogy ő a kanadai Sydneybe váltott jegyet, ami jó darabig nem tűnt fel neki.

Már Torontóban voltam, és a gép nagyon kicsi volt, úgyhogy elgondolkoztam - kibírja ez egyáltalán Ausztráliáig?

Aztán - valószínűleg átszállásról lehet szó - felszállt az apró gépre, az előtte lévő ülés hátába épített kijelzőn pedig gyorsan ellenőrizte, hova is közlekedik pontosan. Ekkor esett le neki, hogy egészen máshova megy, mint akart. (Az alábbi képen látható fiatalemberről van szó.)

Mentségére szóljon, hogy elmondása szerint Amszterdamból az ausztrál Sydneybe körülbelül ezer euróért látott jegyeket, ezt pedig nyolcszázért vette. Ezért csapott le rá: olcsónak tűnt, de nem gyanúsan olcsónak.

Schipper végül mindössze öt órát töltött a kanadai Sydney-ben, majd visszarepült Torontóba, ahol további tizenkét óra várakozás után felszállt egy Amszterdamra tartó gépre. Oda már kiment elé az édesapja.

A Buzzfeed egy kanadai rádióra hivatkozva azt írja, hogy egy légitársaság felajánlott neki egy ingyenjegyet eredeti úti céljába, de visszautasította, mondván, úgysem lenne ideje felhasználni, mert kezdődik az iskola, és amúgy is sok a dolga.

utazo.jpg


velvet
 
Utoljára módosítva:
Borzalmas nehez is lenne atszallas nelkul egy helyben ulni 18-20-24 orat. A gepnek is kell tankolni mert nyeli a kerozint mint hacsa a nokedlit.Az ido az atszallasnal is igen valtozo , van hogy orakat kell varni a csatlakozasra van hogy sikerul olyan jegyet szerezni ami keves varakozas de nagyreszben az a repulojegy araba erezheto.
 
egy légitársaság felajánlott neki egy ingyenjegyet eredeti úti céljába, de visszautasította, mondván, úgysem lenne ideje felhasználni, mert kezdődik az iskola, és amúgy is sok a dolga.
Blabla. Szerintem ez fél elindulni megint. Azért kunyerál, hogy legalább a pénzét valahogy visszakapja (vagy valamennyit belőle). Akit a kígyó megmart, az a gyíktól is fél.
 
1974 őszén az egyik hétvégi nap késő délutánján, a budapesti 3-as villamoson elaludtam.
Köszönhetően, gondolom, a baráti társaságban elfogyasztott söröknek.
A Visegrádi utcában laktunk és Újpestről a Megyeri csárdából próbáltam meg hazatalálni.
Valamikor éjfél körül ébresztett fel a villamos vezetője, hogy már most itt állunk a remíz előtt, de oda már nem vihet be, szálljak le. Az északi összekötő híd úgy 5 km-re van(volt) a lakásunktól. Éjfélkor, ősszel, alig kialudva, gyalog.
Az ébredésig semmi sem volt gyanús. :D
Na ezt nevezem én eltévedésnek... nem a repülős történetet :D
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére