Azt hitte a nem okos fiatal, hogy Ausztráliába megy, hát meglepődött

Milan Schipper egy átlagos holland diák, akiről valószínűleg a büdös életben nem hallunk egy mukkot sem, ha nem követ el egy viszonylag végzetes hibát: nem volt elég körültekintő.

Az interneten vásárolt magának repülőjegyet, hite szerint Ausztráliába, azon belül is Sydneybe. Csakhogy ő a kanadai Sydneybe váltott jegyet, ami jó darabig nem tűnt fel neki.

Már Torontóban voltam, és a gép nagyon kicsi volt, úgyhogy elgondolkoztam - kibírja ez egyáltalán Ausztráliáig?

Aztán - valószínűleg átszállásról lehet szó - felszállt az apró gépre, az előtte lévő ülés hátába épített kijelzőn pedig gyorsan ellenőrizte, hova is közlekedik pontosan. Ekkor esett le neki, hogy egészen máshova megy, mint akart. (Az alábbi képen látható fiatalemberről van szó.)

Mentségére szóljon, hogy elmondása szerint Amszterdamból az ausztrál Sydneybe körülbelül ezer euróért látott jegyeket, ezt pedig nyolcszázért vette. Ezért csapott le rá: olcsónak tűnt, de nem gyanúsan olcsónak.

Schipper végül mindössze öt órát töltött a kanadai Sydney-ben, majd visszarepült Torontóba, ahol további tizenkét óra várakozás után felszállt egy Amszterdamra tartó gépre. Oda már kiment elé az édesapja.

A Buzzfeed egy kanadai rádióra hivatkozva azt írja, hogy egy légitársaság felajánlott neki egy ingyenjegyet eredeti úti céljába, de visszautasította, mondván, úgysem lenne ideje felhasználni, mert kezdődik az iskola, és amúgy is sok a dolga.

utazo.jpg

velvet
 
Utoljára módosítva:
Engem is zavar ha több városnak is ugyanaz a neve.
Miért nem lehet valamelyik Sydney-t átnevezni úgy, hogy Dysney? Csak 2 betű cseréje... Vagy szimplán: Sidni. És akkor máris nem kell efféle tévesztések miatt Szídni...
 
Aztán - valószínűleg átszállásról lehet szó - felszállt az apró gépre,
ez a cikk ezer sebbol verzik
addig ok hogy Torontoba erkezik
Torontotol - Sidney nincs 200 km
erre a tavra nincs repulo + Sidneynek nincs reptere
Torontobol a Pirsonon nem indul 200 km tavra repulo
kerdes mire szallt at ?
max egy privat jet johet szamitasba
bar nalunk van nehany Parizs London Sidney is van meg egy sot meg Kaposvarunk is van
volt Buda van Esterhazy ugy hirtelen
 
Toronto-tól Sydney,NS (Nova Scotia) légvonalban kb. 1600 Km. A következő idézet a Wikipédiából:
  • "The J.A. Douglas McCurdy Sydney Airport is located several kilometres outside the former city limits in Reserve Mines. Air Canada Express operates 7 flights daily[35]with direct service to Halifax and Toronto. As of February 13, 2009, WestJet operates 1 flight daily to and from Toronto between May and November.[36] Other carriers may also offer seasonal service. WestJet also offers regional flights to and from Halifax. On more than a few occasions travelers heading for Sydney, Australia have found themselves going to this Canadian town. This mistake is usually costly and inconvenient. [37][38]"
  • A kiemelt szöveg szerint nem egyedi esetről van szó.
 
ez a cikk ezer sebbol verzik
addig ok hogy Torontoba erkezik
Torontotol - Sidney nincs 200 km
erre a tavra nincs repulo + Sidneynek nincs reptere
Torontobol a Pirsonon nem indul 200 km tavra repulo
kerdes mire szallt at ?
max egy privat jet johet szamitasba
bar nalunk van nehany Parizs London Sidney is van meg egy sot meg Kaposvarunk is van
volt Buda van Esterhazy ugy hirtelen

Van 200km -re repulo Toronto -London mi mar mentunk ezzel a jarattal.
Toronto -Hamilton es millio egy magan gep is akar 4 szemelyes mint a 20 szemelyes.
 
Szabadfordításban valahogy így lenne:
"A Sydney-i "J. A. Douglas McCurdy" repülőtér, a volt városhatártól több Km.-re kint van egy "Reserve Mines" nevű helyen.
Az "Air Canada Express" napi 7 járatot üzemeltet innen, valamint közvetlen járatokat Halifax-ba és Torontóba is. 2009 Február 13. óta a "WestJet" napi 1 járatot üzemeltet Torontóba, Május és November között. Más légitársaságok is ajánlhatnak nyári szolgáltatást. Ezenkívül a WestJet helyi járatokkal is szolgál Halifaxba meg vissza. Nem egyszer történt már meg, hogy az ausztráliai Sydney-be igyekvő utasok ebben a kanadai városkában kötöttek ki. Ez drága és kellemetlen tévedés szokott lenni számukra. "
 
Utoljára módosítva:
Milan Schipper egy átlagos holland diák, akiről valószínűleg a büdös életben nem hallunk egy mukkot sem, ha nem követ el egy viszonylag végzetes hibát: nem volt elég körültekintő.

Az interneten vásárolt magának repülőjegyet, hite szerint Ausztráliába, azon belül is Sydneybe. Csakhogy ő a kanadai Sydneybe váltott jegyet, ami jó darabig nem tűnt fel neki.

Már Torontóban voltam, és a gép nagyon kicsi volt, úgyhogy elgondolkoztam - kibírja ez egyáltalán Ausztráliáig?

Aztán - valószínűleg átszállásról lehet szó - felszállt az apró gépre, az előtte lévő ülés hátába épített kijelzőn pedig gyorsan ellenőrizte, hova is közlekedik pontosan. Ekkor esett le neki, hogy egészen máshova megy, mint akart. (Az alábbi képen látható fiatalemberről van szó.)

Mentségére szóljon, hogy elmondása szerint Amszterdamból az ausztrál Sydneybe körülbelül ezer euróért látott jegyeket, ezt pedig nyolcszázért vette. Ezért csapott le rá: olcsónak tűnt, de nem gyanúsan olcsónak.

Schipper végül mindössze öt órát töltött a kanadai Sydney-ben, majd visszarepült Torontóba, ahol további tizenkét óra várakozás után felszállt egy Amszterdamra tartó gépre. Oda már kiment elé az édesapja.

A Buzzfeed egy kanadai rádióra hivatkozva azt írja, hogy egy légitársaság felajánlott neki egy ingyenjegyet eredeti úti céljába, de visszautasította, mondván, úgysem lenne ideje felhasználni, mert kezdődik az iskola, és amúgy is sok a dolga.

velvet

Számomra a cikk vége fura.... Ausztráliába nem szokás egy hétvégére átugrani Európából, mint pl. egy másik európai ország fővárosába.
 
Csatolás megtekintése 1538044

velvet
*
Kellemetlen lehet ez az össze-vissza utazgatás, amíg a célhoz ér az utas. Át tudom érezni a bosszuságát és az elkeseredettségét.
 
en nem ertem a cikket
most hova akart repulni haza amszterdamba de az europaba van
se a kanadai se az ausztral sydney nem arrafele van
ha kanadabol csak ausztralian keresztul lehet europaba jonni akkor az nagyon messze van
 
A vilag legalabbis, Europa legnagyobb reptere Amszterdam.
Kozvetlen jarat continensek kozott nem olcso, hogy ne kelljen atszallnod. Ausztralia legalabb 24 oras ut. Kiszamolasa is eleg komlikalt mert tobb idozanat erint.
 
de amszterdam az hollandia nem es a diak is holland
a vegen a papaja ki is ment erte a repuloterre es hazavitte biztos nem repulovel ausztraliaba
azt nem ertem hogy kanadabol miert akart elob ausztraliaba menni ha haza akart menni holandiaba
 
Na meg a felhők fölött süt a nap. Érzékelhető, milyen irányba megy a gép. Persze, ha földrajzból nem jeleskedik valaki... :)
Ez igaz. Nappal süt a nap, éjszaka meg sötét van. Ezek a gépek 11-12 Km. magasságban repülnek, -jóval a felhők fölött- tehát felhő nem takarja a napot. A nap állásából következtetni lehet a haladási irányt nappal, de mivel több irányból is el lehet érni egy célpontot, ezért nem mindig egyértelmű. A Földet minden irányba meg lehet kerülni és Ausztrália kb. felúton van. Közvetlen járat Torontó és Sydney (ausztrália) között nincs. Valahol át kell szállni, mert túl messze van.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,592
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére