Azt Orbán is pontosan tudja, hogy maga alatt vágja a fát, ha kiviszi az országot az EU-ból

• Orbán dacol a tüntetésekkel, de az O1G legérzékenyebb pontján, a sértett hiúságán keresztül érinti a tekintélyelvű politikust és nem tud mit tenni ellene

• A Közép-Európai Egyetem elleni támadás a tanszabadság semmibevételének iskolapéldája

• Putyin azért jön Budapestre, hogy a diplomáciában szerezzen jó pontokat a siralmas hazai gazdasági helyzet okozta elégedetlenség csillapítására, miközben a Balkánon Magyarország és Olaszország bevonásával próbálja visszanyomni egy Egyesült Államokat és a NATO-t

Nemzetközi sajtószemle, 2019. január 22.

FT

financial_times.jpg

Az elemzés úgy értékeli, hogy az EU szövetség, nem pedig értékközösség, ebből következően a szervezet fennmaradása szempontjából kevesebbet számít a belső megosztottság, mint az ellenkező irányú külső nyomás. Hogy a tagok egységesek maradtak a Brexit ügyében, az sokat elárul arról, hogy az unió jóval, de jóval ellenállóbb, mint ahogyan azt sokan képzelték. Ennek az az alapja, hogy rendkívül fontos közös érdek az egységes piac megőrzése. Főleg amikor Amerika és Kína mind inkább fegyverként használja a kereskedelmet és a befektetéseket. Nem kérdés, hogy nagy a széthúzás a 27-en belül, a magyarok és a németek pl. összekaptak a menekültek miatt.

De ez nem számít a külső helyzet láttán, bár egyre nehezebb fenntartani az állítást, hogy a tagokat a közös értékek fűzik össze. Orbán és Salvini sokkal több közös vonást mutat Trumppal, mint Macronnal vagy Merkellel. A magyar, az olasz és a lengyel kormány ugyanúgy kedveli a Brüsszel-ellenes retorikát, mint a brit euroszkeptikusok. Ám felfogják, hogy érdekeiket az szolgálja jobban, ha bent maradnak. Ebben az értelemben lehet nyugodtan azt mondani, hogy az EU mind inkább a közös érdekekre épülő szövetség, nem pedig értékközösség. Főként Kína persze nagy szakértője annak, miként lehet feltörni az államok összefogását a leggyengébb láncszem elcsábításával, lásd a Selyemutat Kelet-Európában. Az unió azonban ezt is túl fogja élni, mert az egységes piac páratlan előnyöket kínál. Ezért cseppet sem valószínű, hogy kilépne Magyarország vagy Lengyelország. De még a nettó befizetők is vesztenének, ha vennék a kalapjukat.

https://www.ft.com/content/988bdbe0-1d5d-11e9-b2f7-97e4dbd3580d

Yahoo/Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Orbán Viktor állja a tiltakozó hullámot az illiberális kormány élén. Abban bízik, hogy ez is füstbe megy, mint a korábbi demonstrációk. Tény, hogy a hétvégén Budapesten a korábbinál kevesebben vonultak az utcára a rabszolga törvény ellen. Ez arra utal, hogy a politikus átvészeli a nehézséget, miután a jó egy hónapja kezdődött megmozdulások felvillanyozták az ellenzéket, ideértve, hogy a követelések már a hatalom lemondásáig terjedtek. A csökkenő részvétel egyúttal megkérdőjelezi, hogy a szakszervezetek képesek lesznek-e megszervezni a rendszerváltás óta eltelt időszak első általános sztrájkját. Juhász Attila a Political Capitaltől úgy véli, hogy az ellenállás lanyhul, és nehéz felmérni, mivel lehetne áttörést elérni. Ahhoz nagyobb tüntetésekre, valamint ütőképesebb szakszervezetekre volna szükség. A Fidesz népszerűsége ugyan december óta némileg visszaesett, de a pártnak még mindig annyi támogatója van, mint az egész ellenzéknek együttvéve.

https://finance.yahoo.com/news/orban-weathers-labor-protests-hungary-050001028.html

Guardian

guardian.png

A Budapesten sűrűn látható O1G jelzi az erősödő dühöt a rabszolga törvény, illetve Orbán migránsellenes retorikája miatt. A kijelentést átvették a tüntetők, akik hat hete tiltakoznak a nacionalista kormány ellen, kifogásolva annak fokozódó tekintélyelvűségét, valamint a sajtó elhallgattatását. Azonban egy-két apróbb incidenst leszámítva, idáig egyik oldal sem mutatott különös kedvet az erőszakra. A Fidesz helyzete stabilnak tűnik, de a szóbeli agresszió bizonyosan burjánzik. A mai magyar politika persze nemigen felel meg az illemtankönyv előírásainak, a hivatalos sajtó évek óta kígyót-békát mond, ha a menekültekről van szó, terjeszti a gyűlöletet és félelmet kelt. Az orbáni média Soros hazaáruló bábjaként festi le az ellenzéket és más bírálókat.

A verbális háborúskodás talán legékesebb példája az, ami Nagy Blankával történt, miután a múlt hónapban felszólalt a kecskeméti demonstráción. A hatalomhoz hű média támadásba ment át, igencsak személyeskedő hangot megütve. A cikk itt idézi Bayer Zsolt és Bencsik András örökbecsű kirohanásait. Krekó Péter szerint ennél a pontnál a zavart lehet tetten érni, mivel az autoriter politikusok attól félnek a legjobban, hogy kigúnyolják őket és nem tudnak tenni ellene semmit. A legutóbbi tiltakozások már kiterjedtek kisebb vidéki városokra is. Ellenzéki szereplők abban bíznak, hogy a felháborodás nagyobb ellenállást vált ki. Az általános sztrájk sikere azonban nem valószínű, mert nemigen látni, hogy mi volna a végcél. Szombaton a korábbinál sokkal kevesebben mentek az utcára Budapesten és ez arra utal, hogy a felzúdulás kezd alábbhagyni. Nagy Blanka ezzel együtt bízik abban, hogy a megmozdulások kihatnak az EP-választásra.

https://www.theguardian.com/world/2...anti-government-protesters-resort-to-ridicule

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Az utóbbi időben megszaporodtak a tudomány elleni politikai támadások, ennek legtragikusabb példája az, ami a CEU-val történt – írja vendégkommentárjában a Müncheni Egyetem egyik professzora. Alexander Reutlinger, aki tudományfilozófiával foglalkozik, feltűnőnek nevezi, hogy egyedül a Közép-Európai Egyetem nem felel meg a vonatkozó törvény előírásainak, de hát itt egy amerikai-magyar magánintézményről, a liberális ellenzék vélt keltetőjéről van szó. A kormány idáig minden kísérletet megakadályozott, illetve figyelmen kívül hagyott, amikor az iskola vezetése igyekezett megoldást találni. Ily módon az egyetem arra kényszerül, hogy Bécsbe tegye át tevékenysége jó részét, ami előreláthatólag sok kárral jár. A hatóságok eljárása példátlan támadás a tanszabadság ellen, amit csak tetéz a gender-tanulmányok eltörlése.

A tudomány elleni hadviselés másik formája, amikor egy csoport, politikai vagy gazdasági megfontolásból, nyilvánosan kétségbe vonja a kutatási eredményeket, illetve tagadja azokat. Ezt illusztrálja, hogy jobboldali populisták azt mondják: nincs is klímaváltozás. Ennek is a tudomány issza meg persze a levét, miközben a pontos és megbízható eredményekhez kellő függetlenségre von/volna szüksége. Ám a tudomány ellenfelei nagy veszteségeket okoznak az egész társadalomnak is. Lásd Magyarországot, ahol egy fiatal nemzedéktől elveszik a megfelelő képzés esélyét, megfosztják a kutatói pálya lehetőségétől. A demokraták feladata, hogy elhárítsák az ilyen beavatkozások veszélyét. Hogy a tudományos-műszaki fejlődés nyomán mindenki számára javuljanak a létfeltételek.

https://www.sueddeutsche.de/kultur/forschungsfreiheit-klimawandel-welcher-klimawandel-1.4296627

Der Standard

der_standard.jpg

Putyin odahaza ugyan a siralmas gazdasági helyzet folytán jó pár gonddal szembesül, de a külpolitikájával sikert arat. Pl. Szerbiában messze ő a legnépszerűbb külföldi vezető – írja Paul Lendvai. A minap tett belgrádi látogatása jelentős eredmény az orosz diplomácia számára. Az utcákon 100 ezren éljenezték, mert sokan hálásak, amiért Oroszország gátolja Koszovó felvételét az ENSZ-be, továbbá szolidáris a boszniai szerbekkel. Az út jelentős presztízsnyereséggel járt Vucsics elnök számára is, miután az utóbbi hetekben 10 ezrek demonstráltak tekintélyelvű vonala ellen, sokszínű sajtót és a jogállam megőrzését követelve. Az államfő, aki 20 éve Milosevics tájékoztatási minisztere volt, egyaránt mutatkozik Putyin, illetve az EU „igaz barátjának” és a Moszkvához fűződő szoros kapcsolatot arra használja fel, hogy a lehető legtöbbet préselje ki az unióból.

Az orosz vendég látványos vendégjátéka a Kreml uralmi politikájának történelmi terepén arra szolgált, hogy alátámassza Oroszország nagyhatalmi szerepét, különös tekintettel a Balkánra. Továbbá támaszt nyújtson a belpolitikában nyomás alá került elnöknek. Ugyanebbe a vonalba illeszkedik, hogy Putyin hamarosan felkeresi egy másik „kedves barátját”, Orbán Viktort is. Mivel a névvita rendezésével megnyílik a kapu Macedónia számára a NATO-ba, Oroszország a Balkánon olasz és magyar segítséggel igyekszik visszaszorítani az USÁ-t, illetve a nyugati katonai szövetséget. Csak közben az a baj, hogy a belső harcokba bonyolódott és a történelemben járatlan nyugati politikusok már megint figyelmen kívül hagyják, illetve bűnös módon lebecsülik a régió politikai és stratégiai jelentőségét, amikor a négy érintett állam uniós belépési esélyeiről papolnak.

https://derstandard.at/2000096762521/Putin-punktet

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje
 
Beszélnek ezek egyáltalán magyarul...?:D
az O1G legérzékenyebb pontján, a sértett hiúságán keresztül érinti a tekintélyelvű politikust és nem tud mit tenni ellene
Persze hogy beszélnek Gumelig te is beszélsz
De ezt azért idéztem
Mert 1 hete erről beszéltem valakivel
Nem óriási és nem rendszerbuktató dolog
De mivel ez a rendszer már már lopakodó személyi kultuszra épül.
Legalábbis tekintély elvre
Ez a fő ideológia
Na ennek lebontására jó az Orbán takarodj és a Simicska mondat
Ha tiszteletlenek lesznek az emberek
Ha teljesen földi halandónak nézik
Jól kiépített nimbuszát semmibe veszik
Akkor földi halandóként seggbe is rúgható.
Ez adja az alapot innen hogyan tovább
Jaroszlav Hasek
Svejk módszerével?
Leszarták a legyek Ferenc Jóskát?
– felelte Palivec úr –, ott lógott, és leszarták a legyek, hát felraktam a padlásra. Mit tudom én, valaki még tehet rá egy megjegyzést, és csak kellemetlenségem lenne belőle
„Hetet bele, mint Szarajevóban!”
26991809_1342291952541566_2321151123946273117_n.jpg
 
Utoljára módosítva:
Emléket állítottam Blanka bátorságának e versben - elismerem, talán nem a legtökéletesebb, de legalábbis jópofa:

Mint iskolás ha bepisilt,
Orbán most oly komor.
Az arcán ott a félelem:
mert újra és újra megjelen
Blanka, és rászól!

A szava éles, nyelve kés!
Bármit is mond: tarol.
Érveivel megköti,
aztán kiröhögteti,
Blanka, a Komoly!

Mielőtt Orbán feladja,
s menekül legott:
ijedtében kapkodni kezd,
rágalmat kököd sebtiben,
de Blankán ki nem fog!

És minden hétvégén messze száll
a vészes vádvihar,
mutatja, a nép dühe nő,
s ki ezt vezeti, egy gyenge nő:
Blanka, a Pimasz Igaz!
 
,
Az utóbbi időben megszaporodtak a tudomány elleni politikai támadások, ennek legtragikusabb példája az, ami a CEU-val történt – í,

https://derstandard.at/2000096762521/Putin-punktet

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje
[/QUOTE]

Még mindig nem értem, hogy mi a gondotok a CEU-val. Itt van hazámban és fogad hallgatókat. A szomszéd kislány is oda jelentkezik és Budapesti székhelyre. Ott volt a nyílt napon is ahol ízes magyarsággal beszéltek velük, és tartoták meg az ismertetőket. Szó se volt arról, hogy bezár a CEU, vagy, hogy átköltözik, ( menekül....) Bécsbe. SŐT!!!!! Ha itt van, akkor nem lehet Bécsben. Persze magán egyetem ha akar mehet Bécsbe, illetve ott is nyithat iskolát, egyetemet, ez a tulajdonos akarata. ...De a CEU, 2019/2020-as tanévre hirdetett meg felvételt és Budapestre.

MÁS:
Párhuzamos György Petőfi Sándort is megszégyenítően megírt verse igazán szép, és tartalmas és időtálló is. Egyetlen a gondom, a magyar nyelv, illetve az, hogy egy iciri-piciri dolog van kiemelve a versben az akiről szól nem, és csak Orbán Viktor neve van szajkózva, amit nem értek.és az utókor se fogja, hisz nem tudható a versből, hogy miért is íródott meg a leányzó neve alatt...és persze keveslem a trágár szavakat, és így bármily tetszetős is a vers formailag nem hiteles. Épp ennek a leányzónak a megszólalása bizonyítja, hogy egy gimnáziumban nem helyes, ha egyoldalúan oktatják a magyar nyelvet, még akkor sem ha minden szépszó pótolható trágár kifejezéssel is.

És épp emiatt a leányka miatt és a sokaknak oly tetszetős, kimondott szavai miatt gondolom azt, hogy a szomszéd kisleánynak semmi esélye a CEU-n mivel magyar nyelvből kitűnő és most díjazták a Szép beszéd versenyen is.

Persze mint a CH olvasója azt sem értem, hogy egy olasz faluról és igazán szépen megírt cikk okán miképpen jutottunk el hozzászólásilag a CEU-hoz és ahhoz a nem igazán a szép magyar beszéde okán díjazott leányhoz!
 
Utoljára módosítva:
Roza a CEU-t ezerszer kitargyaltuk, ezek szerint nem olvastad. kb70% amerika diplomat is adott, ami igen fontos mert a vilagba sajnos a magyarnyelvvel semerre nem lehet menni , nem azert mert nem szep, hanem mert senki nem erti.
Nem csak a diakok de a tanarok is a vilag minden tajarol erkeztek. Tobb tanszekuk az elso 100-ba bekerult.
Szinte szoszerint beirtad Kosa nyilatkozatat ami koszono viszonyba nincs a valosaggal.
A szep beszed magyarnyelven, meg ha a bolcsesz karon is tanul az a diaklany, muszaly melle meg egy nyelvbol diplomajahoz vizsgat tenni,mert ha ez nincs meg akkor semmit nem er a diplomaja meg Mo-on se.
Kultur ember nem orul, sot tiltakozik, ezerrel minden egyetem bezarasa ellen.
Oda vezetett a nagy gyulolkodes hogy Becsbe tettek at szekhelyuket,ahol orommel fogadjak oket. Arrol nem is beszelve hany kutatasi project is elkerult igy Mo-rol. Sorolhatnam meg, tobbszaz millio adot fizetett es egy centet se kapott az allami tamogatasbol.A magyar tudomanyos eletre is kihatassal lesz es van ,hogy eluldoztek.
Az a 30% marad Bp-n ami magyar diplomat ad.
Hatalamas veszteseg az orszagnak Orban miatt csak ugy mellesleg o is kint tanult a kormany tagjainak nagyreszevel egyutt,raadasul Soros penzen.
NEm irom le mert nem tartozik a szep magyarnyelv muvelesehez amit mondanak rola, beteg elme uldozesi maniajarol.
O1G.

images
 
Utoljára módosítva:
Még mindig nem értem, hogy mi a gondotok a CEU-val. Itt van hazámban és fogad hallgatókat. A szomszéd kislány is oda jelentkezik és Budapesti székhelyre. Ott volt a nyílt napon is ahol ízes magyarsággal beszéltek velük, és tartoták meg az ismertetőket. Szó se volt arról, hogy bezár a CEU, vagy, hogy átköltözik, ( menekül....) Bécsbe. SŐT!!!!! Ha itt van, akkor nem lehet Bécsben. Persze magán egyetem ha akar mehet Bécsbe, illetve ott is nyithat iskolát, egyetemet, ez a tulajdonos akarata. ...De a CEU, 2019/2020-as tanévre hirdetett meg felvételt és Budapestre.
-
Kedves Róza
-
Nemcsak a CEU lett a magyar kormány által megtámadva hanem az összes Magyarországon működő egyetem.
Ezért nem venném félvára a dolgot a helyedben.
-
Orbán egy törvénymódosítással megszüntette az állami egyetemek függetlenségét azáltal, hogy teljhatalmú megfigyelőket helyezett az élükre akik minden gazdasági döntést megvétózhatnak, tehát az egyetem összes döntését a kezük alá vették. Minden pénzbe kerül, a kutatási irányok, a súlypont áthelyezés, a munkatársak megválogatása... mindenről Felcsút dönt.
-
A CEU privát finanszírozott ezért ellenük egy másik perfide tervre volt szükség, valószínű emlékszel még rá, csináljanak más országban is campust. Az egyetem minden követelményt teljesített de Orbán mégsem írta alá a működési engedély meghosszabbítását.
-
Az Európai Komisszió beperelte a magyar kormányt az egyetemek függetlenségének a megszegése miatt az eset még mindig az Európai Gerichtshof-nál van. A magyar államügyészség húzódozik az ügyben egy döntés hozni ami arra utal, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségét is megsérti ez a kormány.
-
Kíváncsi vagyok mikor érkeznek meg a fogdmegek és dobják ki a CEU-t mind az ellenzéki képviselőket a televízió stúdiójából, meddig fog még elmenni ez a kormány a törvényszegésekkel?
 
Nemcsak a CEU lett a magyar kormány által megtámadva hanem az összes Magyarországon működő egyetem.
Ezért nem venném félvára a dolgot a helyedben.

érdekes a magyrországi egyetemek teljesen másképp látják:
https://mno.hu/belfold/a-debreceni-egyetem-elsokent-udvozli-a-kormany-ceu-ellenes-javaslatat-2392781

"A kancellár az MTI-nek elmondta, a felsőoktatási törvény módosítása kapcsán meglepődve értesültek arról, hogy a Közép-európai Egyetem magyar akkreditációval rendelkező alapítványi egyetem, de az angol megfelelőjén működő Central European University (CEU) jogi szempontból külön, külföldi intézmény, amely Magyarországon amerikai diplomát ad ki, ugyanazon oktatói gárdával, ugyanazon hallgatóknak is. Ez a jogi kettősség jelentős versenyelőny – tette hozzá."

Például kíváncsi vagyok, hogy az EU ezután a több tízmilliós euró támogatást az amerikai CEU -nak, vagy a magyar Közép-európai Egyetemnek fogja adni.
 
Utoljára módosítva:
érdekes a magyrországi egyetemek teljesen másképp látják:
https://mno.hu/belfold/a-debreceni-egyetem-elsokent-udvozli-a-kormany-ceu-ellenes-javaslatat-2392781

"A kancellár az MTI-nek elmondta, a felsőoktatási törvény módosítása kapcsán meglepődve értesültek arról, hogy a Közép-európai Egyetem magyar akkreditációval rendelkező alapítványi egyetem, de az angol megfelelőjén működő Central European University (CEU) jogi szempontból külön, külföldi intézmény, amely Magyarországon amerikai diplomát ad ki, ugyanazon oktatói gárdával, ugyanazon hallgatóknak is. Ez a jogi kettősség jelentős versenyelőny – tette hozzá."

Valami probléma lehet a logikában. A cikkben ez áll:
"A hazai felsőoktatási intézmények közül a Debreceni Egyetemen tanul a legtöbb, csaknem 4500 külföldi diák, de a magyar és angol nyelvű diplomájukat minden Európai Unión kívüli országban, így az Amerikai Egyesült Államokban is akkreditáltatni kell, hogy elfogadják – ezt már Bartha Elek, a DE oktatási rektorhelyettese mondta el pénteken az MTI-nek. Utalt arra is, hogy végzőseiknek több országban minősítő vizsgát kell tenniük diplomájuk elfogadtatása érdekében, amit – a tapasztalatok szerint – jó eredménnyel meg is tesznek"
-
Én ebből azt veszem ki, hogy a Debreceni egyetemnek kéne minden Európai Unión kívüli országgal és így az Amerikai Egyesült Államokkal tárgyalnia az akkreditálás érdekében"
-
Mi köze ennek a CEU-hoz? :eek:
Ez egy probléma a Debreceni Egyetemek a "nem Európai" világgal!
-
A cikk nyíltan arról árulkodik, hogy Orbán túszként használja a CEU-t.
Zsarolással próbálja a nem Europai külföldet valamire kényszeríteni.
-
A figyelmedbe ajánlanám az alábbi cikket: "Kamuprofesszorok?"
-
egyetemitanarok1.jpg

-
"Ahhoz, hogy a magyar egyetemek felzárkózzanak a világ legjobb egyetemei mellé, először a magyar professzoroknak kell a nemzetközi szinthez közeledni. "
-
"Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja 2017 januárjában kapta egyetemi professzori kinevezését. Ahhoz, hogy megvizsgáljuk, hogy megfelelt-e a szigorú feltételeknek a Web of Science tudományos hivatkozási adatbázist használtuk. "
 
Utoljára módosítva:
Mi köze ennek a CEU-hoz? :eek:
Ez egy probléma a Debreceni Egyetemek a "nem Európai" világgal!

villágosan le van írva a cikkben ... azt tartják korrektnek, hogy egyenlő feltételekkel jelenhessen meg mindenki a piacon

tehát ha a magyarországi egyetemek csak az EU -ban érvényes diplomát adhatnak ki (mindegy milyen nyelven tartják a kurzusokat, honnan hozzák a tanárokat), akkor ez legyen érvényes minden magyarországi egyetemre.
 
Roza a CEU-t ezerszer kitargyaltuk, ezek szerint nem olvastad. kb70% amerika diplomat is adott, ami igen fontos mert a vilagba sajnos a magyarnyelvvel semerre nem lehet menni , nem azert mert nem szep, hanem mert senki nem erti.
Nem csak a diakok de a tanarok is a vilag minden tajarol erkeztek. Tobb tanszekuk az elso 100-ba bekerult.
Szinte szoszerint beirtad Kosa nyilatkozatat ami koszono viszonyba nincs a valosaggal.
A szep beszed magyarnyelven, meg ha a bolcsesz karon is tanul az a diaklany, muszaly melle meg egy nyelvbol diplomajahoz vizsgat tenni,mert ha ez nincs meg akkor semmit nem er a diplomaja meg Mo-on se.
Kultur ember nem orul, sot tiltakozik, ezerrel minden egyetem bezarasa ellen.
Oda vezetett a nagy gyulolkodes hogy Becsbe tettek at szekhelyuket,ahol orommel fogadjak oket. Arrol nem is beszelve hany kutatasi project is elkerult igy Mo-rol. Sorolhatnam meg, tobbszaz millio adot fizetett es egy centet se kapott az allami tamogatasbol.A magyar tudomanyos eletre is kihatassal lesz es van ,hogy eluldoztek.
Az a 30% marad Bp-n ami magyar diplomat ad.
Hatalamas veszteseg az orszagnak Orban miatt csak ugy mellesleg o is kint tanult a kormany tagjainak nagyreszevel egyutt,raadasul Soros penzen.
NEm irom le mert nem tartozik a szep magyarnyelv muvelesehez amit mondanak rola, beteg elme uldozesi maniajarol.

O1G.

images

Melittám! Írsz itt Kósáról, meg arról, hogy a CEU 30%-ban marad, meg .... Bocsi de nekem nem központi kérdés, hogy Kósa ( én arra a Debrecenire gondolok....most nem jut eszembe a keresztneve) mit írt, mit gondolt mikor és hol.... Én ha írok, csak azt amit én gondolok, amit én tudok. Egyébként kizártnak tartom, hogy Kósa ismerné a szomszédom kislányát aki épp a CEU-ra jelentkezett egyetemi hallgatónak...arra az egyetemre amiről Te is azt írod mint felelős újságíró, hogy kidobta Orbán hazámból és most épp Bécsbe menekül... Ha valakit kidobnak akkor azt 100%-ba dobnak ki...Miközben diákok jelentkeznek a Magyarországi CEU Egyetemre azokra a szakokra amit a CEU hirdetett meg????? Én mint egyszerű paraszti logikával rendelkező kijelentem, hogy ekkora blamázst nem vállalna fel egy egyetem se a világon sehol....a CEU se.

Azt se értem, hogy már megint miért domborítottad ki, hogy Orbán hol tanult? És ki pénzén? Ki a frászt érdekel rajtad kívül? Ha tanult ( bárki pénzén is....) tudást csak akkor kapott, ha ő is megdolgozott a tudásért mint oly sokan akinek sikerült a vizsgája, mert a hallgatók mintegy 55%-nak nem sikerült a vizsgája hiába fizette bárki is a tanulmányait....És hogy kinek igen és kinek nem sikerült és azok közül ki Orbán és ki az aki nem Orbán azt bogozd ki Te...mert nekem ez se központi kérdés.... Egy fontos információ: .. annak adtak ösztöndíjat és max 4 szemeszterre lehetett igényelni akinek már megvolt a doktori képzése....Vajon az az 55% miképpen jutott hozzá a dr.-címhez?....A másik fontos információ, hogy ezek a képzések tanfolyamok voltak, nem iskolák. Amúgy mint magyar kultúr-ember én is tiltakoztam ( demostráltam mert nekünk tilos volt tüntetni...) mikor sorra bezárták a egyetemeinket és főiskoláinkat, sőt általános és középiskoláinkat is de aki ezt tette azt nem Orbánnak hívták..... Ha már szóba hoztad... De most se ez az alap téma....

Az alap, hogy hazámban van a 2019/2020-as tanévben CEU és oda lehet is jelentkezni, tehát nincs hazámból kidobva.

Persze nem értem, hogy miképpen jött elő megint ez az Orbán-fóbiád, mikor senki, még csak meg se említette..... Mert nekem és oly sokunknak nem központi téma ő se....

Ahogy nézem az előzző kommentemet ugye volt véleményem a CEU-ról amit írtál... és egy másik kommentelőhöz szóltam aki egy verset osztott meg és azt véleményeztem...úgy tartalmilag, mint formailag....
 
Kedves Rózsa, ne csak irjál, olvassál is
-
A Central European University két akadémiai részböl áll:
- a magyar "Középeuropai Egyetemböl", amelyik magyar diplomát ad és
- az amerikai Central European University“ CEU, amelyik amerikai végzettséget adhatott

Ezt az engedélyt tiltja be az Orbán-kormány 2019 január 1.-töl.
Az uj CEU egyetemisták a 2019/202ß-as téli szemesztert Bécsbe kell, hogy megkezdjék
-
Az Európai Komisszió beperelte a magyar kormányt az egyetemek függetlenségének a megszegése miatt az eset még mindig az Európai Gerichtshof-nál van. A magyar államügyészség húzódozik az ügyben egy döntés hozni ami arra utal, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségét is megsérti ez a kormány.
-
Azt se értem, hogy már megint miért domborítottad ki, hogy Orbán hol tanult? És ki pénzén? Ki a frászt érdekel rajtad kívül? Ha tanult ( bárki pénzén is....) tudást csak akkor kapott, ha ő is megdolgozott a tudásért mint oly sokan akinek sikerült a vizsgája, mert a hallgatók mintegy 55%-nak nem sikerült a vizsgája hiába fizette bárki is a tanulmányait....És hogy kinek igen és kinek nem sikerült és azok közül ki Orbán és ki az aki nem Orbán azt bogozd ki Te...mert nekem ez se központi kérdés....
-
- Megértem, hogy téged személy szerint nem érdekel mert öreg vagy, nincs meg hozzá az előképzettséged.
- Már miért ne lenne fontos emlékeznünk arra, hogy kiket támogatott a Open Society Fundation?
- A magyar médiák szerint Soros terroristákat, rablókat támogat, akkor nevezzük meg ezeket a terroristákat
- Nem tudom honnan veszed, hogy a támogatottak fele megbukott?
- Igaz Orbán hamarabb hazajött Oxfordból mind maradhatott volna , mert a politikai kariere fontosabb volt
- Szerintem az a fontos, hogy valaki lehetővé tette sok, nagyon sok embernek a világon, hogy tanuljon
- Ha ezt te nem tartod említésre méltónak akkor beszéljünk arról, hogy
- Az Orbán kormány több pénzt ad ki futball-fejlesztésre (stadionok nélkül) mind oktatásra
-
Egy fontos információ: .. annak adtak ösztöndíjat és max 4 szemeszterre lehetett igényelni akinek már megvolt a doktori képzése....Vajon az az 55% miképpen jutott hozzá a dr.-címhez?....A másik fontos információ, hogy ezek a képzések tanfolyamok voltak, nem iskolák. Amúgy mint magyar kultúr-ember én is tiltakoztam ( demostráltam mert nekünk tilos volt tüntetni...) mikor sorra bezárták a egyetemeinket és főiskoláinkat, sőt általános és középiskoláinkat is de aki ezt tette azt nem Orbánnak hívták..... Ha már szóba hoztad... De most se ez az alap téma....
-
Milyen iskolákat csuktak be eddig Magyarországon?
Állami iskolát, hogy a kormány nagyvonalúan odaadhassa az egyházaknak.
Hol voltak katolikus egyetemek a kádár korszakban? Csacsiságokat beszélsz.
-
Orbán elakarja üldözni a CEU-t Magyarországról, ez lenne az első ilyen eset a második világháború óta.
-
Az alap, hogy hazámban van a 2019/2020-as tanévben CEU és oda lehet is jelentkezni, tehát nincs hazámból kidobva.
-
Az egyetem meglenne csonkítva, mert pont az a részleg ami a Magyarok, az Europaiak számára fontos lenne kénytelen lesz elmenni Bécsbe.
-
Persze nem értem, hogy miképpen jött elő megint ez az Orbán-fóbiád, mikor senki, még csak meg se említette..... Mert nekem és oly sokunknak nem központi téma ő se....
-
Ahogy nézem az előzző kommentemet ugye volt véleményem a CEU-ról amit írtál... és egy másik kommentelőhöz szóltam aki egy verset osztott meg és azt véleményeztem...úgy tartalmilag, mint formailag....
-
Megértem, hogy a Melitta nem válaszolt.
Te a holdban élsz, nem tudod ki nem hajlandó aláírni a papírokat? Megsúgom, a miniszterelnök.
 
-
Két napja még csak 20 volt.
Ma olvasom, hogy már 87 ember fagyott meg Magyarországon,

nemcsak hajléktalan hanem aki az orvoshoz volt útban, vagy a lakásában nem volt tüzelő.
-
Amikor elfogatóparancs volt a hajléktalanok ellen, akkor 4-5 rendőrautót küldtek egy tucat fogdmeggel.
Elzavarták öket a városon kívülre, ahol most megfagynak. A városban legalább szem elött lettek volna.
-
Kíváncsi vagyok, hogy a közmédia hírei foglalkoznak e a témával?
-
Megnéztem. Hát nem, nem foglalkoznak a hírekben ezzel. Viszont megtudtam, hogy :
Magyarország nem vesz részt az EP-vitán mert szerinte az a migrációval foglalkozik
"Ami sok az sok" mondta Gulyás Gergely, a Brüsszeli vezetés "kifutó széria amelyik az utolsó halálhörgését adja most"

-
Érdekes, hogy Orbán azt hangoztatja, hogy nagyon jól megvan az Olasz kormánnyal és mégis azt hangoztatja,
hogy Antonio Tajani "az utolsó halálhörgését adja" Lehet, hogy Gulyás Gergely nem tudja ki az EU-Parlament elnöke? :(
-
Azt is elhallgatta az M1, hogy nem a "migrácio" hanem Magyarország lesz az EP témája.
 
Utoljára módosítva:

Regisztrált 2019. január 6.
No Comment

Más.

Én megkülönböztetem a diplomákat, 1990 előttire és az azt követőkre.
Ahogy távolodunk ettől az időponttól, úgy ér egyre kevesebbet.
"Diplomások" szó szerint funkcionális analfabéták és a problémamegoldó (gyakorlati) képességeik elérik egy kiskamasz szintjét.
Szóval xar papír, de magyar.
Gratulálok Róza.
 
Utoljára módosítva:
Melittám! Írsz itt Kósáról, meg arról, hogy a CEU 30%-ban marad, meg .... Bocsi de nekem nem központi kérdés, hogy Kósa ( én arra a Debrecenire gondolok....most nem jut eszembe a keresztneve) mit írt, mit gondolt mikor és hol.... Én ha írok, csak azt amit én gondolok, amit én tudok. Egyébként kizártnak tartom, hogy Kósa ismerné a szomszédom kislányát aki épp a CEU-ra jelentkezett egyetemi hallgatónak...arra az egyetemre amiről Te is azt írod mint felelős újságíró, hogy kidobta Orbán hazámból és most épp Bécsbe menekül... Ha valakit kidobnak akkor azt 100%-ba dobnak ki...Miközben diákok jelentkeznek a Magyarországi CEU Egyetemre azokra a szakokra amit a CEU hirdetett meg????? Én mint egyszerű paraszti logikával rendelkező kijelentem, hogy ekkora blamázst nem vállalna fel egy egyetem se a világon sehol....a CEU se.

Azt se értem, hogy már megint miért domborítottad ki, hogy Orbán hol tanult? És ki pénzén? Ki a frászt érdekel rajtad kívül? Ha tanult ( bárki pénzén is....) tudást csak akkor kapott, ha ő is megdolgozott a tudásért mint oly sokan akinek sikerült a vizsgája, mert a hallgatók mintegy 55%-nak nem sikerült a vizsgája hiába fizette bárki is a tanulmányait....És hogy kinek igen és kinek nem sikerült és azok közül ki Orbán és ki az aki nem Orbán azt bogozd ki Te...mert nekem ez se központi kérdés.... Egy fontos információ: .. annak adtak ösztöndíjat és max 4 szemeszterre lehetett igényelni akinek már megvolt a doktori képzése....Vajon az az 55% miképpen jutott hozzá a dr.-címhez?....A másik fontos információ, hogy ezek a képzések tanfolyamok voltak, nem iskolák. Amúgy mint magyar kultúr-ember én is tiltakoztam ( demostráltam mert nekünk tilos volt tüntetni...) mikor sorra bezárták a egyetemeinket és főiskoláinkat, sőt általános és középiskoláinkat is de aki ezt tette azt nem Orbánnak hívták..... Ha már szóba hoztad... De most se ez az alap téma....

Az alap, hogy hazámban van a 2019/2020-as tanévben CEU és oda lehet is jelentkezni, tehát nincs hazámból kidobva.

Persze nem értem, hogy miképpen jött elő megint ez az Orbán-fóbiád, mikor senki, még csak meg se említette..... Mert nekem és oly sokunknak nem központi téma ő se....

Ahogy nézem az előzző kommentemet ugye volt véleményem a CEU-ról amit írtál... és egy másik kommentelőhöz szóltam aki egy verset osztott meg és azt véleményeztem...úgy tartalmilag, mint formailag....

LEhet hogy toled plagizalt Kosa,mert szinte szoszerint ezt mondta.
Mar itt leirta Ernoe is hogy dolgozik a CEU.
Nem erdekelne hogy hol tanult Oraban ha nem csinalna boszorkany uldozest Sorossal a CEU val.
Azert azt be kell lassad, hogy egy egyetemet elzavarnak kirugjak az orszagbol lehetetlene teszik az nem fog soha az orszag javat szolgalni.
Itt jon a kepbe Orban hogy o maga is Soros alapitvanyon tanult, szoval nem hogy halasnak kene lenni hanem csupan nem ellehetetleniteni.
A Dr kepzes amit a CEU csinalt a vilagon mindenhol megallja a helyet.
Ami potolhatatlan hogy a vilag minden reszerol jottek, es vittek a pozitiv tapasztalataikat az orszagrol, es a tudomanyos vilagba nagyon sok oneletrajzba bekerult Mo . Rengeteg kutatast is csinalnak meg a MTA val is igaz oket is vegzalja ez a kormany.
Tuszi fuszi teszi Kosa nem rug labdaba se CEU ugyben csak kommentalja a hulyesegeket, mert vele el lehet mondatni ezeket a baromsagokat.
ORbannal nem a vegzettsegevel van a bajom , hanem a betegsegevel amivel megvezet egy egesz orszagot. Ezzel az erovel a dilihazbol is lehetne ertelmesebb embereket kinevezni magas beosztasba.
Tudod mennyire szeretnem ha pozitiv dolgokrol tudnak irni.
 
Kedves Rózsa
-
Azt írod, a Soros alapítvány csak egyetemet végzetteket támogatott, hát ez nem igaz.
-
A jelenlegi magyar külügyminiszter még ministráns fiu volt egy ehhez illö gimnáziumban amikor az alapítvány pénzéből megadódott neki, hogy egy évet Amerikába járjon iskolába.
-
Valószínű ez hozzájárult ahhoz, hogy jobban beszél angolul mint Orbán. Ugyanakkor kár, hogy utána csak "sport-manager-nek" tanult és megmaradt ezen a színvonalon. Orbán pedig ha jól tudom sehol sem doktorált, hanem ahogy szokott lenni az ügyvédek az examennel egy kis "dr.-t" biggyeszthetnek a nevük elé. Ez nem tudományos fokozat.
-
Kovács Zoltán a nemzetközi szóvivő, ö is jol beszél angolul, kár, hogy nem tudja, hogy milyen diplomával rendelkezik.
https://coub.com/view/t85mc
-
Valaki itt betett egy linket, mi szerint "a Debreceni egyetem Orbánhoz csatlakozva elítéli a CEU-t, nem tartja igazságosnak, hogy az ö egyetemükön végzetteknek Europán kivül különbözeti vizsgát kell tenniük a CEU-s hallgatóknak meg nem" Valoszinü nem olvastad végig amit belinkeltem, Nem az egyetem hanem az egyetem élére helyezett Kancellár szolt igy. Anélkül, hogy biro lennék, meglepődtem, hogy ennek a "professzornak" csak középfokú nyelvvizsgája van, az is csak "oroszból". Eltudom képzelni, hogy ö inkább magyarul tartotta az óráit.
-
Csak kapásból megnéztem milyen "gazságokat támogatott" Soros Magyarországon. :rohog:
Az összes focistadiont meg Orbánnak kellett felépítenie EU-s pénzekből. ;)

upload_2019-1-24_17-51-10.png
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,569
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére