BÁRMELYIK HONLAPOT MEG LEHET SZÍVATNI?

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A Kúria szerint felelősségre vonható a szolgáltató a kommentekért. Ezt most az Alkotmánybíróság is megerősítette egy panasz alapján. Az AB a döntésnél nem tett különbséget a névvel és név nélkül kommentelők között. A Társaság a Szabadságjogokért szerint könnyen lehet, hogy a bírák kinyírták a kommentet.

Most éppen nem valamelyik politikus sértegetéséről volt szó, egy gazdasági társaság perelte be a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületét. Az ingatlanforgalmazással foglalkozó cég hirdetési gyakorlatáról írtak egy állásfoglalást, ehhez érkezett a két kifogásolt komment. A Kúria szerint a honlap súlyosan sértő, lealacsonyító hozzászólásoknak adott helyet, amelyek tartalma túllépte a véleménynyilvánítás megengedett határait. Az Egyesületet a bíróság elmarasztalta a jóhírnévhez fűződő jogok megsértése miatt.


A Tartalomszolgáltatók Egyesülete ezután fordult az Alkotmánybírósághoz, egy alkotmányjogi panasszal. A testületnek azt kellett eldöntenie, felel-e a szolgáltató az olyan kommentekért is, amelyekről nem tudott, vagy – a sértett kérésére – azonnal el is távolította azokat.

Röviden: igen.

Az internet nem jogmentes terület” – írta határozatában az Alkotmánybíróság. A kommentek moderálása sem mentesít a felelősség vagy a helytállás kötelezettsége alól. Az Alkotmánybíróság szerint ugyanis egy weboldal fenntartója maga dönt a moderálásról, arra sem jogszabály, sem bírói gyakorlat nem kötelezi. A jogsértő közleményekért való felelősség (és adott esetben a helytállási kötelezettség) független a moderálástól: egyedül a jogsértő közlés tényén alapszik.


PACZOLAY SZERINT TÖBB MINDENT FIGYELEMBE KELLETT VOLNA VENNI
Az Alkotmánybíróság elnöke a határozat rendelkező részével egyetértett, az indoklással viszont nem, ezért párhuzamos indoklást írt. Paczolay Péter kiindulópontja rögtön, hogy az egyesületi honlap nem az Alaptörvény szerint értelmezhető sajtótermék, ezért teljesen más szempontból kellett volna vizsgálnia az AB-nak az ügyet. A sajtószabadság helyett a szólásszabadság jogából kellett volna kiindulnia, mások ugyanis a mércék. Az elnök szerint kiszámíthatatlansághoz vezet, ha a sajtószabadságot a sajtón kívül is alkalmazzák. Ráadásul itt a szolgáltató nem is szerkeszti a tartalmat, csak egy netes felületet üzemeltet.

Az elnök szerint különbséget kell tenni az azonosítható és a névtelen kommentek között. Ha a kommentelő beazonosítható, akkor a sértett csak akkor perelhetné a moderálást nem végző honlap üzemeltetőjét, ha az a jelzés ellenére nem távolítja el a kifogásolt bejegyzést. Ha ezt megteszi, nem indokolt felelősségre vonni.




TASZ: KÖNNYEN LEHET, HOGY MOST KINYÍRTÁK A KOMMENTEKET
A Társaság a Szabadságjogokért szerint az Alkotmánybíróság döntésének aránytalanul nagy visszatartó hatása lehet a netes vitákra.

A feltétel nélküli felelősség nagyon kockázatossá teszi a tartalomszolgáltatók számára a kommentelés lehetővé tételét - írta a civil szervezet a közleményében. Ha viszont emiatt inkább megszüntetik a kommentelés lehetőségét, azzal nemcsak a jogsértő hozzászólásokat, hanem a vita lehetőségét is kizárják.

A TASZ szerint csak akkor lehetne felelősségre vonni egy tartalomszolgáltatót, ha észreveszi a jogsértő kommentet, de nem távolítja azt el.

WINDISCH JUDIT
Vs.

 

Csatolások

  • commentelo.jpg
    commentelo.jpg
    2.9 KB · Olvasás: 85
Utoljára módosítva:
0

075

Vendég
Engem az érdekelne, hogy ez a döntés mennyiben vonatkozik illetve érinti azon, magyar állampolgárságú személyeket, akik valamiféle honlapot vagy fórumot üzemeltetnek, de azt egy nem magyar cég hostingolja, és nem is Magyarország területén? Itt ebben az esetben mennyire lehet felelősségre vonni a honlap tulajdonosát, ha valaki más (nem ő) jogsértő/kifogásolható kommentet ír oda (mondjuk egy fórumba, teszemazt)? És mennyiben változik meg a felelőssége, ha amúgy van a fórumra kinevezett moderátor, akinek elvileg a dolga lenne az ilyesmik feletti őrködés?

Egyáltalán, elvárható lehet-e egy site tulajdonosától, vagy akár az azt felügyelő egy(pár) moderátortól, hogy okvetlenül a nap minden percében figyeljenek minden kommentet és elolvassák azt? De meg különben is, még ha fel is tételezzük hogy van erre elég emberi erőforrás, „human resource” (szerintem nincs...), de teljesen irreális dolog feltételkezni, hogy a moderátor okvetlenül tisztában van minden létező jogszabállyal és törvénnyel, és ezért rögvest tudja, hogy az a komment jogsértő! Rengeteg esetet lehetne kitalálni, hogy látszatra semmi jogsértő nincs a kommentben, egy nem is különösebben jól képzett ügyész vagy jogász azonban halálbiztosan megnyerne egy pert a komment jogsértő jellegére hivatkozva, mert be tudná bizonyítani, hogy ezért vagy azért, az jogsértő!

Még ha a site tulajdonosa vagy a moderátor jogász maga is, akkor sem biztonságos a dolog, mert hiába tájékozott mondjuk a nemzetközi jogban, ez mit sem ér ha gazdasági jogról van szó mert olyan a téma, vagy személyiségi jogról, családvédelkmi kérdésekről, vagy büntetőjogról. Ráadásul a jog gyakran változik (a törvények), simán lehet hogy ami tegnap nem volt jogsértő, ma már az. De ő még nem tudja, s emiatt beperlik...

Vagy előbányásznak az archiv kommentek közül valamit ami másfél éves, akkor még nem is volt jogsértő de ma már az, de még nem távolította el onnan mert kinek van energiája minden törvényváltozásnál újraolvasni mind a sokezer korábbi kommentet hogy MOST MÁR nem jogsértő-e valamelyik...

Kis forgalmú szájtoknál meg lehet hogy maga a tulajdonos se néz rá akár napokig az oldalára mert alig van hozzászólás, nem számít. Aztán egyszercsak beír oda valaki valami jogsértőt. De ő ezt 3 napig nem veszi észre, s ezalatt beperelik...

Remek világ.
 
0

075

Vendég
Ja, végignéztem a videót a cikk alján. Kár volt... Fogalmam sincs, mi köze van a cikk tartalmához.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Van egy elfogadott jog amit altalaban a lincenc-vel egyutt jon, moderalasrol es altalanosagban,hogy nem lehet serto tartalom , tragarsag porno stb. Az is benne van, hogy az uzemelteto nem vallal felelsoseget az emberek altal beirt tartalomert.
Lehetetlen is lenne hisz tobbezer postot irnak naponta, mindent elolvasni , es eldonteni serto vagy nem , arrol nem is beszelve, ez lenne maga a sertes a beirokkal ha mindent felulvizsgalnank lehet vagy nem , es ugyan ki is csinalna ezt a munkat?
Ezzel csak megjobban megnehezitik az ujabb weboldalak indulasat, az embereket ugyse lehet szajzarral buntetni, megfogjak talalni azokat a kozzossegi oldalakat ahol szabadon elmondhatjak a velemenyuket. A facebook es meg nagyon sok hasonlo oldal tesz magasrol az ilyen korlatokra.
Milyen szerencse ,hogy nalunk egy nagyon kulturalt tarsasag beszelget, igy minket ez az uj torveny nem erint.
 
0

075

Vendég
Melitta,a humoros kepek,videok-nal meg kell nezned a paposat :)

Nem tudom melyikről van szó, de ha papos akkor ciki. A papoknak ugyanis nagy a hatalmuk. Na és a videót Melitta mondjuk belinkeli ide, aztán jön a feljelentés ellene az AB fenti törvénye miatt.

Eszerint a pedofil papokról szóló cikket is el kell távolítani. A papok közt nincsenek pedofilek, csak „gyermekszeretők” ugyebár... Az talán polkorrekt. De Melitta kell figyelje a kajáról szóló topikokat is, mert nehogy valaki leírja a „FEKETEkávé” szót mert az sértő lehet az Afrikában született sötét bőrű polgárokra, meg az afroamerikaiakra, meg az cig... izé... szóval arra az embercsoportra akiknek ősei régen Indiából vándoroltak be Magyarországra! Akiket nem sabad romáknak se nevezni, mert abba beleköthetnek a Rómában élő olaszok, hogy ezzel az elnevezéssel össze akarjuk mosni a két népcsoportot, hát milyen már az!

Sőt kérdéses, hogy ezután egyszerűen a „nő” terminus alkalmazható-e! Mert a feministák beleköthetnek, hogy kikérik maguknak, mert egy XX kromoszómakészletű HomoSapiens testmagassága nem NÖVEKSZIK állandóan, ezért ez a szó hogy „nő”, ez diszkrimináló!

Ja és be kell tiltani a „négercsók” süteményt, gondolom nem kell magyarázni, miért, meg a törökmézet, a svédasztalt, és már nem cigányzenére mulatozunk majd, hanem... valamit majd ki kell találni e szó helyett. Mondjuk lesz az hogy „disszidens indiai ősökkel hazánkba importált eredetű zene”...
 
0

075

Vendég
Juteszembe, a „Székesfehérvár” is sértő, diszkrimináló! A szó ugyanis azt a képzetet idézheti egyesekben, hogy ott csak fehéreknek szabad élni. Ez joggal sérti a sötétebb bőrű polgártársak önérzetét!

De a fehérekét is, mert megalázó rájuk nézve, ugyanis a szó olyan képzetet szülhet, hogy ott van egy vár, amiben fehérek élnek, sőt oda járnak, abból a célból, hogy rendszeresen ott SZÉKELjenek... azaz ürítkezzenek, tehát anális jellegű tevékenységet folytassanak! Undorító még belegondolni is! Követelem hogy azonnal nevezzék át a várost valami sokkal polkorrektebb névre!
 
0

075

Vendég
Stuhlweissenburg jó lesz?

Elfogadható, csak értelmetlen. Előnyösebbnek tűnik a

Weißstuhlburg

azaz a „fehér szék városa”. Ott ráadásul egyértelmű, hogy a fehér nem társadalmi csoportra vonatkozik.

És van valami ötleted a Nagykanizsára? Mert ez is sértő lehet a nőkre hogy abban a városban csak „nagy kanok” élnek...

Nem is beszélve az olyan két arcpirító városnévről hogy Sári és Bugyi... Gondolj bele minden Sára szégyenkezik, mert ugye „Sáriba Bugyin keresztül jutunk el”...
 

attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
A Kúria szerint felelősségre vonható a szolgáltató a kommentekért. Ezt most az Alkotmánybíróság is megerősítette egy panasz alapján. Az AB a döntésnél nem tett különbséget a névvel és név nélkül kommentelők között. A Társaság a Szabadságjogokért szerint könnyen lehet, hogy a bírák kinyírták a kommentet.

Most éppen nem valamelyik politikus sértegetéséről volt szó, egy gazdasági társaság perelte be a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületét. Az ingatlanforgalmazással foglalkozó cég hirdetési gyakorlatáról írtak egy állásfoglalást, ehhez érkezett a két kifogásolt komment. A Kúria szerint a honlap súlyosan sértő, lealacsonyító hozzászólásoknak adott helyet, amelyek tartalma túllépte a véleménynyilvánítás megengedett határait. Az Egyesületet a bíróság elmarasztalta a jóhírnévhez fűződő jogok megsértése miatt.


A Tartalomszolgáltatók Egyesülete ezután fordult az Alkotmánybírósághoz, egy alkotmányjogi panasszal. A testületnek azt kellett eldöntenie, felel-e a szolgáltató az olyan kommentekért is, amelyekről nem tudott, vagy – a sértett kérésére – azonnal el is távolította azokat.

Röviden: igen.

Az internet nem jogmentes terület” – írta határozatában az Alkotmánybíróság. A kommentek moderálása sem mentesít a felelősség vagy a helytállás kötelezettsége alól. Az Alkotmánybíróság szerint ugyanis egy weboldal fenntartója maga dönt a moderálásról, arra sem jogszabály, sem bírói gyakorlat nem kötelezi. A jogsértő közleményekért való felelősség (és adott esetben a helytállási kötelezettség) független a moderálástól: egyedül a jogsértő közlés tényén alapszik.


PACZOLAY SZERINT TÖBB MINDENT FIGYELEMBE KELLETT VOLNA VENNI
Az Alkotmánybíróság elnöke a határozat rendelkező részével egyetértett, az indoklással viszont nem, ezért párhuzamos indoklást írt. Paczolay Péter kiindulópontja rögtön, hogy az egyesületi honlap nem az Alaptörvény szerint értelmezhető sajtótermék, ezért teljesen más szempontból kellett volna vizsgálnia az AB-nak az ügyet. A sajtószabadság helyett a szólásszabadság jogából kellett volna kiindulnia, mások ugyanis a mércék. Az elnök szerint kiszámíthatatlansághoz vezet, ha a sajtószabadságot a sajtón kívül is alkalmazzák. Ráadásul itt a szolgáltató nem is szerkeszti a tartalmat, csak egy netes felületet üzemeltet.

Az elnök szerint különbséget kell tenni az azonosítható és a névtelen kommentek között. Ha a kommentelő beazonosítható, akkor a sértett csak akkor perelhetné a moderálást nem végző honlap üzemeltetőjét, ha az a jelzés ellenére nem távolítja el a kifogásolt bejegyzést. Ha ezt megteszi, nem indokolt felelősségre vonni.




TASZ: KÖNNYEN LEHET, HOGY MOST KINYÍRTÁK A KOMMENTEKET
A Társaság a Szabadságjogokért szerint az Alkotmánybíróság döntésének aránytalanul nagy visszatartó hatása lehet a netes vitákra.

A feltétel nélküli felelősség nagyon kockázatossá teszi a tartalomszolgáltatók számára a kommentelés lehetővé tételét - írta a civil szervezet a közleményében. Ha viszont emiatt inkább megszüntetik a kommentelés lehetőségét, azzal nemcsak a jogsértő hozzászólásokat, hanem a vita lehetőségét is kizárják.

A TASZ szerint csak akkor lehetne felelősségre vonni egy tartalomszolgáltatót, ha észreveszi a jogsértő kommentet, de nem távolítja azt el.

WINDISCH JUDIT
Vs.


Utolérjük Kinát...mármint ebben :(
 
  • Tetszik
Reagált: 075

yeti108

Állandó Tag
Állandó Tag
A rasszizmus csak akkor számít annak, ha a"fehérek" művelik. Ha "zenész" honfitársaink az mondják hogy "gádzsó", az nem az...
 
Oldal tetejére