BÜDÖS LIBERÁLISOK....?!

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Október 14.

Melitta - 2017 Október 14, 13:09
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Ülök a kórházi ágyam szélén. Csak egy futó ellenőrző vizsgálaton veszek részt. Napok óta alig állok a lábamon, a combnyak csonttal lehet valami gubanc. Fáj nagyon, lépni alig tudok.

    Ha ülök, a felállás egy kínszenvedés. Inkább azért ülök, mert akkor van remény a felállásra. A kórteremben vagyunk nyolcan, közel azonos korúak. Mindenki el van foglalva a saját bajával, csak az egyik „BUGRIS” próbálja magát produkálni. Nem akarom lenézni, Ő az, aki mindenkiben hibát lát. Próbál politizálni és annyi marhaságot hord össze, hogy azt már szó nélkül nem hagyhattam.

    Nem ismerjük egymást – kezdtem el, illetve folytam bele a beszélgetésbe. Már az egész kórterem vitázott, és bizony látszott, hogy nem igazán ismerik a politikai fogalmakat, azok hátterét, csak mondanak valamit, amit innen – onnan felszedtek. Tegeződtünk, mert ebben már az ismerkedéskor megegyeztünk. Kedves „nyolcaska” barátom! …. - Látom, teljes szívvel utálod a LIBERÁLISOKAT, és hirdeted a magad eszmei ideálját. beszélsz itt másokról, akiket nem is ismersz, hinted a rasszista szövegedet, de fogadni mernék – közben mosolyogtam, - hogy fogalmad sincs arról, amit itt összehordasz. Kérlek, magyarázd el, kik azok, akik MOCSKOS LIBERÁLISOK, és ha lehet, indokold is meg. Ekkor megkaptuk azt, amit jó lett volna magnóra felvenni, vagy videóra és eredetben közreadni. Megpróbálom hát idézni úgy, ahogy visszaemlékszem a szavakra, mondatokra.
    …” Mocskos kommunisták, akik nem akarnak beilleszkedni abba a társadalomba, ahol éppen élnek. Zsidók, cigányok, akik munka nélkül akarnak élősködni mások nyakán, és akik elnyomják a tiszta emberi érzéseket, és szemben állnak az emberek akaratával. Azok, akik nem akarnak KONZULTÁLNI, és akik ellentmondanak azoknak, akik ennek az országnak csak jót akarnak!..” Liberálisok, tehát ellenségek, akiket gyűlölnie kell minden normális embernek, aki a haza javát szolgálja…”
    Rám tört a röhögő görcs, azonban muszáj volt a komolyság látszatát megőriznem. A „nyolcaska,” mint elmondta magáról, egyszerű ember volt világ életében. Jól megélt a nyolc osztályával vidéken. Ezért aztán a válaszomat úgy kellett megfogalmaznom, hogy megértse…
    …” Tudod Barátom, a LIBERALIZMUSNAK történelmi múltja van Egykoron – bizonyára hallottál a nagy FRANCIA FORRADALOMRÓL – keletkezett ez a fogalom. Változást akart nép, fellázadtak a kényurak, a HATALOM ellen. A forradalom zászlajára ezt írták fel.. SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG. / Liberté, Egalité, Fraternié!/
    Mit is jelent ez valójában? SZABADSÁG – amit Te most olyan nagyon szidsz. Magyarországon, a szabadságjogokat a mostani kormány nyirbálja kegyetlenül. Nincs igazi szólás szabadság, nincs vélemény nyilvánítási szabadság, a sajtót is bekebelezték. Csak azt hallott a TV-ben, azt olvashatod az újságban, amit a HATALOM enged. Mindenki más, aki ennek ellentmond, az ellenség, Soros ügynök, mocskos kommunista, a legjobb esetben. Te most, az ellen TILTAKOZOL és agitálsz, ami TÉGED is véd, a SZABADSÁGOT! Azt a szabadságot, ami minden embernek természettől fogva jár, amit nem lehet elvenni, megnyirbálni. Járna az igazi egészségügy, de nem kapod, kaphatod meg, mert nem vagy a KIVÁLASZTOTTAK között, csak szajkózod azt, amit tőlük hallasz azért, hogy elkábítsanak, hogy a szádat befogd, és lemondj önként a követelésedről a jó orvosi ellátásról.

    EGYENLŐSÉG nem más, mint amikor arról beszélsz, hogy ha kéred a KÖZMUNKÁT – mert csak arra vagy jogosult – elutasítanak azért, mert a munkavezető rokona is ott van, és neki jobban kell. Jobban kell, mert a főnök hozzátartozója, és természetes az, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. Az sem baj, hogy anyagilag sokkal jobban áll, mint Te, hizlal állatokat, van jövedelme. Mesélted, bejelentést tettél, és elküldtek a francba, az önkormányzatnál. Meg sem hallgattak, csak elutasítottak. Mocskos zsidó volt, aki elutasított – mondod Te, holott hét végén egyazon templomban térdeltek az imapadon… A törvény előtti, vagy a HATÓSÁGOK előtti egyenlőséget ócsárolod, és beszélsz saját magad ellen. Ezt meg tudod indokolni, miért teszed?!
    TESTVÉRISÉG, egy nagyon távoli és nagyon érdekes fogalom. Nem arról van szó, hogy ténylegesen testvérek lennénk, hanem arról, hogy amikor egymással beszélünk, érintkezünk, akkor adjuk meg azt a tiszteletet, amit egy közeli rokonnak megadnánk, vagy saját magunknak is elkívánunk. Ha Téged mocsoknak, hazugnak, ártónak neveznek, akkor nagy valószínűséggel, belőled is kitör a paraszt, és hasonló hangnemet fogsz megütni. Azonban azt tudnod kell, hogy egy IGAZI LIBERÁLIS ezt soha nem tenné meg. Nem teszi, csak azért, mert benned is az EMBERT látja, azt a gyarlót, aki megszületett, és aki ott áll előtte, és segítségre szorul, - tehát segíteni fog!
    MIÉRT IS AGITÁLSZ ITT MÁR ÓRÁK ÓTA?! Dicsérni, magasztalni akarod a fasiszta eszmeiséget – amit fel sem ismertél. Ha nem ismered fel a LIBERALIZMUS alapgondolatait, akkor miért is ismernéd fel a fejlett nyugati világban egyszer már pusztított FASISZTA szindrómákat, jelképeket? Cigányozol, és zsidózol, ami nem más, mint a fajelmélet egyik megnyilvánulása. Miért is lennél Te több a máik embernél? Pirosabb a véred? Más a testi fizikai összetételed? Mitől is érzed magadat magasabb rendűnek a másiknál? A zsidó, az vallás! Idősebb sokkal annál, mint Te gondolnád. Az Úr is zsidó vallású volt, akkor most Te őt gyalázod, mint hívő keresztény? Szerinted büdös azért, mert más a vallása, és sokkal régebbi a kultúrája, mint a mi kereszténységünk?! Látod, a zsidó vallásúaknak eszükbe nem jutna ócsárolni, gyalázni minket, akik arról a tőről fakadtak. Cigányozol, és még csak nem is ismered azt a népet, a kultúrát, amit sajátjuknak mondanak, az embereket, akikkel együtt húzod az igát a közmunkán. Azokat bántod, akik megosztják veled az utolsó falatka kenyerüket, és nem engednek bántani a kegyetlen munkafelügyelőnek.. Te ezt, tisztességesnek tartod? A rasszizmus a fasizmus legvégső fázisa. Akkor már barátom nem beszélnek, hanem cselekednek. Megindulnak a vonatok, megnyílnak a gázkamrák, és megszólalnak a puskák, – és az elől a galamb sem menekülhet. Te is a célkeresztbe kerülhetsz, mert megbízhatatlan leszel számukra. Azok fognak megbízhatatlannak nyilvánítani, akik most olyan nagyon oktatnak a baromságaikra, és akik számára egy idő után, csak felesleges nyűg leszel a hátukon…” Halljam hát válaszod..! Hosszú ideig néma csend a kórteremben. Belép az ügyeletes doktornő és megtartja a vizitet. Amikor hozzám ér, megvizsgál, aztán a következőket mondta:
    - Amit most elmondott, nagyon érdekes, nagyon tanulságos volt, és közérthető. Politikusoknak kellene erről sokat beszélni azért, hogy sokan megértsék. Itt álltunk az ajtó előtt, és nem akartuk megzavarni. KÖSZÖNÖM, MEGÉRTETTEM és azt hiszem társaim is, amit elmondott…
    Nyolcaska néma csendben maradt. Válaszolni nem mert, az érveimet megcáfolni nem tudta. Tudom, ezer sebből vérzik, amit hirtelen csak úgy kimondtam, de ez még mindig több annál, hogy hallgattam volna. Mert hallgatni annyi, mintha elfogadnánk a GONOSZ, az ALJAS politikai eszmeiséget, és a látszat még azt is mutathatná, hogy azt támogatom! NEM! NEM FOGADOM EL, és tiltakozom ellene erősen, minden fizikai és szellemi erőmet összeszedve… A vizsgálati leleteim jók voltak, este már útban voltam hazafelé. Akkor is eljöttem volna, ha nem engednek, mert nem maradhatok távol az otthonomtól. Most itt ülök a gépnél, és elmondom ezt a kis történetet. Azoknak, akik felelőtlenül zsidóznak, cigányoznak, szidják a liberalizmust, amiről egyébként fogalmuk sincs, és tudatukon kívül saját ellenségükké váltak, vagy válnak! Kedves ismert, vagy ismeretlen Barátom! Kedves Nyolcaska!. Remélem, megértetted, amiről beszéltem, amiről szóltam. Megérted, hogy az ember, aki maga ellen emel szót, a saját és a gyermekei jövőjét teszi kockára, és akár az országot is gyászba boríthatja egy aljas, gyűlölettel teli eszme miatt! Eljött az ideje az együttgondolkodásnak! PRÓBÁLJUK MEG! HÁTHA SIKERÜL!

    Budapest, 2017. október 13.
    Villás Lajos.
    7750720bfedc98edf9424f96d2135d74578e7723b678d8b6fe69a947d28293f7.jpg
    .
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Október 14.

    1. johannsebastian
      johannsebastian
      Oly sok eszmét hozzákötött a szerző a "liberalizmus" fogalomköréhez, hogy könnyen úgy tűnhet: aki nem liberális, az már egyúttal masszívan fasiszta. Csakhogy ez tévedés, félreértés vagy tendenciózus csúsztatás! Akkor lenne tisztességes a dolog, ha a liberalizmus a szociáldemokrata, a konzervatív és esetleg a zöld politikai eszmekörökkel összehasonlítva került volna bemutatásra. Mellesleg ez a kioktató, az egyetlen igazság nevében beszélő nézőpont meglehetősen idegen a liberalizmus legtöbb válfajától.
      Utoljára módosítva: 2017 Október 14
    2. Ernoe
      Ernoe
      Hogy a fenti beszélgetés szo szerint ugy zajlott le nem tudom de biztosithatlak, hogy Budapesten egy taxiba nem lehet ugy utazni, hogy néhány kilométer után ne térjünk a "témára". Fodrászhoz nem is megyek ott mert nekik kés van a kezükbe és mi van ha a pajeszom helyett a fülemet vágja le a fodrász a vitában. :)
      -
      A helyzet olyan éles, hogy nagyfoku megeröltetésbe kerül akár kivel békében maradni. Tegnap születésnapra gratuláltam valakinek és kérdezem mit csináltak ezen a szép meleg öszi napon. Arra számitottam, hogy egy kerti partyt tartottak a szülinap alkalmábol és az unokák is ott voltak de nem, bakfüty, "a Fidesz-Nagygyülésen voltunk" mondta az ünnepelt "Benne leszek a TV-be." :(
      -
      Nem birtam megállni és hozzátetten: "Na akkor biztos csuklott a Soros!".... :)
      Utoljára módosítva: 2017 Október 14
    3. vazonosito
      vazonosito
      Jelenleg, belpolitikai értelemben ez a legveszélyesebb csúsztatás; úgy állítják be egyesek a helyzetet, mintha csakis kétféle kimenetele lehetne a választásnak; vagy fidesz vagy "gyünnek a migrácsok". Teszik ezt a tények ellenére, amit most nem sorolok. Nemzeti tragédia előszele az, hogy milyen sokan "vevők" a leegyszerűsítésekre, imádják, hogy nem kell gondolkodniuk, kellemes, hogy az alpári, falusi ostobaság megerősítést nyer a közmédiából. A populizmus rendkívül hatásos, az aljas gazemberek jól ki is használják ezt. Csak közben egy ország megy tönkre, az a tragikus.
    4. tornando
      tornando
      A vazonosito adta meg azt a válasszt miszerint tényleg ostobák és irányíthatóak vagytok magyarok
    5. tornando
      tornando
      Bölcsen beszéltél: A populizmus rendkívül hatásos
      Még hozzátenném a nacionalista pátosz is jól kihasználja az embereket
      Populizmus és nacionalizmus
      Ebben meg az a döbbenet nem tudják mi a különbség a hazafiság és a nacionalizmus között.

      A populizmus célközönsége keveri és tetszeleg:
      Ő a jó magyar ember és közben a többi polgártársát is gyűlöli már.
      Ez talán nem nemzeti tragédia?
      Utoljára módosítva: 2017 Október 14
      Koroknay bela és vazonosito kedveli ezt.
    6. *Rima
      *Rima

      Ohhhh yahhhhh

      22406070_127122404707154_4039846898084398640_n.jpg
      tornando és Szamica kedveli ezt.
    7. Ernoe
      Ernoe
      Nézzd kedves cs242, ha te veszed a fáradságot és ellátogatsz ide a CH-ra elmondani a véleményedet, aminek én öszintén örülök, akkor miért lenne képtelenség, hogy egy korteremben, ahol a pácienseknek a fekvésen kivül semmi dolguk sincs, unalmukba elkezdenek dumálni egymással? A történet nagyon reális.
      -
      Szerintem nem az a fontos, hogy menyire 100%-osan igy zajlott le a beszélgetés és menyi jött hozzá a költöi szabadság utján, hanem az, hogy mi a mi állásfoglalásunk az ott elhangzott érvekre.
      -
      Nos én is ugy látom, hogy valakit liberálisnak és ugyanakkor kommunistának nevezni nem megy, ez ellen szolal fel a történet iroja is.
      -
      A liberalizmus fő célja az egyén szabadsága, elsősorban az állami hatalom ellen, az állami hiedelem, a kollektivizmus, az önkényesség és a hatalommal való visszaélés ellen irányul.
      -
      A kommunizmus és a nationálszocializmus ennek pont az ellenkezöje: "Vesszen az egyén ha él a köz" és ebböl ettünk már eleget a 20. századba, nem gondolod?
      -
      -
      Ebbe nem akarok belemenni, egy mélyen keresztényt, vagy moszlemot is fellehet ismerni az utcán de mivel széltébe hosszában párosodni tudnak egymással ezért nem lehet különbözö emberi fajokrol beszélni.
      -
      A zsido vallás, kultura és traditio az egyik legösibb az emberiség történetében. Ha nekiállsz egy természettudományos problémának a megoldásához akkor kezdetröl és végröl fogsz beszélni, miközben keresed az átmenetet a mulbol a jövöbe és ez egy modszer amit töllük örököltünk, az életed hétnapos rithmusát a zsido kulturábol vettük át... még az Istened is akire hivatkozol az általuk kitalált lény fia. Ugy látom ez bánt téged. ;)
      -
      Koroknay bela és tornando kedveli ezt.
    8. *Rima
      *Rima
      a SZEMELYESKEDESEDDEL valahol MASUTT

      HA nincs epkezlab vitakepesseg(ed) - velemeny(ed) amit letudnal irni akkor szemelyeskedsz
      nahat nahat --- csak erre fusssssssa ???
      setni kedveli ezt.
    9. analema
      analema
      Talán mindannyian ismerjük gyermek vagy fiatal korunkból az eszeveszett hazudozó típust, aki mindig mesél valami történetet a társaságban, amit úgy kezdünk el hallgatni, hogy eleve tudjuk hazugság. Tűrjük, tűrjük, már mi érezzük kényelmetlenül magunkat a sok sületlenségtől, és akkor egyszer csak elszakad a cérna majd megszólalunk:

      "És akkor belelógott a kezed a bilibe!"

      Nekem ennél a mondatnál jött el ez a pont.
      vazonosito és Libusch kedveli ezt.
    10. analema
      analema
      A liberalizmussal nem is volt semmi baj, amíg az alapvető értékekért való küzdelmet fel nem váltotta az alapvető értékek tagadása.
      udvarfy, vazonosito, pitti és 1 másik tag kedveli ezt.
    11. johannsebastian
      johannsebastian
      Igen, úgy tűnik a leegyszerűsítések korát éljük. (1) Ha Fidesz, akkor nemzeti tragédia. (2) Ha nem Fidesz, akkor nemzeti tragédia. Ez bizony olyan leegyszerűsítés, ahol az alternatíva két tagja kizárja egymást. Bár bizakodásra ad okot, hogy a nemzet-tragédiában legalább van egyetértés. : )
      tornando és tipasa kedveli ezt.
    12. Sussi07
      Sussi07
      Kár, hogy hozzászólás törlöve lett.
      pitti kedveli ezt.
    13. tornando
      tornando
      Hú ez kicsit nagyon általános.
      Mi az amit felváltott a mi?
      Vagy mindenki belegondol azt amit akar?
      Mik neked az alapvető értékeid amit a liberális tagad?
      És mondjuk el is vett tőled?
      Utoljára módosítva: 2017 Október 15
      Koroknay bela, Ernoe és ametiszt99 kedveli ezt.
    14. tornando
      tornando
      Jól kisarkítottad.
      Persze van benne valami
      Meghatározza a ki miként és miért aggódik?
      Van aki csak a Magyarországon szórványként is alig létező migránsok miatt
      Annak ez a aggódása középpontja (erről gondoskodott az m1,m2,m3,m4,plakátok, napilapok összessége)
      Aztán éppen ez az e köré épített totális lerohanó média és kormányzati magatartás az élet minden területén ez az aggódása középpontja (totalitárius)
      Az állam eluralja a gondolkodást a személyiséget, irányítotté vált minden.(lásd 46 tól)
      Megszűnt az egyén létezni ez az aggódása középpontja
      Ez adja a fent leírt nemzet tragédia nézőpontját
      Ki mitől látja megsemmisíttetni
      Utoljára módosítva: 2017 Október 15
    15. Verbovszki Sándor
      Verbovszki Sándor
      Ettől a mondattól és a végére biggyesztett felkiáltó jeltől hiteltelenné vált a tanmese.
    16. johannsebastian
      johannsebastian
      Pontosan! Szókratész szokott efféléket művelni, s szegény beszélgetőpartner pontosan azokat a válaszokat köpi ki, amit Szókratész tőle hallani szeretne. Bár mentségére legyen mondva, azok azért összehasonlíthatatlanul nívósabb beszélgetések, vagyis inkább eszmefuttatások.
      setni, sidavoq és Verbovszki Sándor kedveli ezt.
    17. Ernoe
      Ernoe
      Nekem az az érzésem, hogy az itt beszélgetök nincsenek eléggé tisztában a liberalizmus szo jelentésével és a kormánynak nem érdeke ezt a zavart eloszlatni.
      -
      Az individuális szabadság ellen törö kormány, abszolutizmust hirdet és ugy tesz mindha a lideralizmus kifejezetten egy gazdasági rend lenne, szabad piac, szabad kereskedelem, amiben a kapitalisták kizsákmányolják a szegényebbeket.
      -
      Orbán, Putyin, Erdogan és Co. megprobálják magukat egy joindulatu-diktátornak kiadni, a kapitalizmust államositják, megprobálják a demokratia alapfeltételeit, a személyes szabadságot, személyes felelöséget elvenni az emberektöl, mondván ök jobban tudják merre a menet.
      -
      A demokratiában az individuumok célja határozza meg az ország politikáját nem pedig egy csordaszellem amit konstruált faji és nationalista érdekek alá akarnak bizonyos kormányok vetni.
      -
      Az Europai Unio lehetövé tette a pici Mo.-nak, hogy az ország individuális céljai szinkronba legyen a "nagyokéval", ami jo az egyik országnak az a másik érdekeit is szolgálja. Egy kartel-hivatal vagy felhasználoi érdekeket szolgálo hivatal ezt a célt szolgálja...
      -
      A liberalizmus sokszor kerül szoba a toleranciával kapcsolatban. Tolerancia csak anyit jelent, hogy elismerem a velem szemben állot mind hozzám hasonlo individuumot.
      -
      Aki a liberalizmust ellenzi az valojában a saját szabadságát ássa alá. Dehát vannak szolga lelkek akik jol érzik magukat Hitlerek, Sztálinok szolgálatában csak ne kelljen nekik gondolkodni. A végén ott fognak állni mind Eichmann és arra fognak hivatkoznak, hogy csak "apro kerekek" voltak a gépezetben.
      -
      Talán az a probléma a liberalizmussal, hogy nem mentesit a személyes felelösség alol.
      Koroknay bela kedveli ezt.
    18. johannsebastian
      johannsebastian
      Túlzásokba esel. Egyrészt egyensúlyra kell törekedni: azaz se az egyén érdekeit nem szabad a közösség érdekében feláldozni, se a közösség érdekeit nem szabad az egyéni érdekek alá rendelni. Egy szélsőségesen individualista társadalomban egyre nehezebb közös nevezőként értelmezhető célokat találni; egy szélsőségesen kommunitariánus (közösségelvű) gyakorlat pedig elfojthatja az egyéni érdekek/célok kibontakoztatásának lehetőségét! Másrészt: aki a liberalizmust mint politikai filozófiát ellenzi, az még nem feltétlenül tagadja meg a liberális értékeket, hiszen akkor a szociáldemokrata vagy konzervatív eszmekörök is szembe mennének a modernitás legfontosabb nóvumaival. Ennek állítása meglehetős abszurditás. Ergo: aki nem fogadja el liberalizmust mint képviselhető politikai irányt, az még nem feltétlenül tagadja a liberális értékeket.
      Utoljára módosítva: 2017 Október 15
    19. Ternyák
      Ternyák
      Ezek szerinte te nem vagy az, akkor minek jár a szád a NAGY okosságaiddal? Sziszegni jó, igaz?
      varázsdoboz és udvarfy kedveli ezt.

Megosztás