BÜDÖS LIBERÁLISOK....?!

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Október 14.

Melitta - 2017 Október 14, 13:09
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Ülök a kórházi ágyam szélén. Csak egy futó ellenőrző vizsgálaton veszek részt. Napok óta alig állok a lábamon, a combnyak csonttal lehet valami gubanc. Fáj nagyon, lépni alig tudok.

    Ha ülök, a felállás egy kínszenvedés. Inkább azért ülök, mert akkor van remény a felállásra. A kórteremben vagyunk nyolcan, közel azonos korúak. Mindenki el van foglalva a saját bajával, csak az egyik „BUGRIS” próbálja magát produkálni. Nem akarom lenézni, Ő az, aki mindenkiben hibát lát. Próbál politizálni és annyi marhaságot hord össze, hogy azt már szó nélkül nem hagyhattam.

    Nem ismerjük egymást – kezdtem el, illetve folytam bele a beszélgetésbe. Már az egész kórterem vitázott, és bizony látszott, hogy nem igazán ismerik a politikai fogalmakat, azok hátterét, csak mondanak valamit, amit innen – onnan felszedtek. Tegeződtünk, mert ebben már az ismerkedéskor megegyeztünk. Kedves „nyolcaska” barátom! …. - Látom, teljes szívvel utálod a LIBERÁLISOKAT, és hirdeted a magad eszmei ideálját. beszélsz itt másokról, akiket nem is ismersz, hinted a rasszista szövegedet, de fogadni mernék – közben mosolyogtam, - hogy fogalmad sincs arról, amit itt összehordasz. Kérlek, magyarázd el, kik azok, akik MOCSKOS LIBERÁLISOK, és ha lehet, indokold is meg. Ekkor megkaptuk azt, amit jó lett volna magnóra felvenni, vagy videóra és eredetben közreadni. Megpróbálom hát idézni úgy, ahogy visszaemlékszem a szavakra, mondatokra.
    …” Mocskos kommunisták, akik nem akarnak beilleszkedni abba a társadalomba, ahol éppen élnek. Zsidók, cigányok, akik munka nélkül akarnak élősködni mások nyakán, és akik elnyomják a tiszta emberi érzéseket, és szemben állnak az emberek akaratával. Azok, akik nem akarnak KONZULTÁLNI, és akik ellentmondanak azoknak, akik ennek az országnak csak jót akarnak!..” Liberálisok, tehát ellenségek, akiket gyűlölnie kell minden normális embernek, aki a haza javát szolgálja…”
    Rám tört a röhögő görcs, azonban muszáj volt a komolyság látszatát megőriznem. A „nyolcaska,” mint elmondta magáról, egyszerű ember volt világ életében. Jól megélt a nyolc osztályával vidéken. Ezért aztán a válaszomat úgy kellett megfogalmaznom, hogy megértse…
    …” Tudod Barátom, a LIBERALIZMUSNAK történelmi múltja van Egykoron – bizonyára hallottál a nagy FRANCIA FORRADALOMRÓL – keletkezett ez a fogalom. Változást akart nép, fellázadtak a kényurak, a HATALOM ellen. A forradalom zászlajára ezt írták fel.. SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG. / Liberté, Egalité, Fraternié!/
    Mit is jelent ez valójában? SZABADSÁG – amit Te most olyan nagyon szidsz. Magyarországon, a szabadságjogokat a mostani kormány nyirbálja kegyetlenül. Nincs igazi szólás szabadság, nincs vélemény nyilvánítási szabadság, a sajtót is bekebelezték. Csak azt hallott a TV-ben, azt olvashatod az újságban, amit a HATALOM enged. Mindenki más, aki ennek ellentmond, az ellenség, Soros ügynök, mocskos kommunista, a legjobb esetben. Te most, az ellen TILTAKOZOL és agitálsz, ami TÉGED is véd, a SZABADSÁGOT! Azt a szabadságot, ami minden embernek természettől fogva jár, amit nem lehet elvenni, megnyirbálni. Járna az igazi egészségügy, de nem kapod, kaphatod meg, mert nem vagy a KIVÁLASZTOTTAK között, csak szajkózod azt, amit tőlük hallasz azért, hogy elkábítsanak, hogy a szádat befogd, és lemondj önként a követelésedről a jó orvosi ellátásról.

    EGYENLŐSÉG nem más, mint amikor arról beszélsz, hogy ha kéred a KÖZMUNKÁT – mert csak arra vagy jogosult – elutasítanak azért, mert a munkavezető rokona is ott van, és neki jobban kell. Jobban kell, mert a főnök hozzátartozója, és természetes az, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze. Az sem baj, hogy anyagilag sokkal jobban áll, mint Te, hizlal állatokat, van jövedelme. Mesélted, bejelentést tettél, és elküldtek a francba, az önkormányzatnál. Meg sem hallgattak, csak elutasítottak. Mocskos zsidó volt, aki elutasított – mondod Te, holott hét végén egyazon templomban térdeltek az imapadon… A törvény előtti, vagy a HATÓSÁGOK előtti egyenlőséget ócsárolod, és beszélsz saját magad ellen. Ezt meg tudod indokolni, miért teszed?!
    TESTVÉRISÉG, egy nagyon távoli és nagyon érdekes fogalom. Nem arról van szó, hogy ténylegesen testvérek lennénk, hanem arról, hogy amikor egymással beszélünk, érintkezünk, akkor adjuk meg azt a tiszteletet, amit egy közeli rokonnak megadnánk, vagy saját magunknak is elkívánunk. Ha Téged mocsoknak, hazugnak, ártónak neveznek, akkor nagy valószínűséggel, belőled is kitör a paraszt, és hasonló hangnemet fogsz megütni. Azonban azt tudnod kell, hogy egy IGAZI LIBERÁLIS ezt soha nem tenné meg. Nem teszi, csak azért, mert benned is az EMBERT látja, azt a gyarlót, aki megszületett, és aki ott áll előtte, és segítségre szorul, - tehát segíteni fog!
    MIÉRT IS AGITÁLSZ ITT MÁR ÓRÁK ÓTA?! Dicsérni, magasztalni akarod a fasiszta eszmeiséget – amit fel sem ismertél. Ha nem ismered fel a LIBERALIZMUS alapgondolatait, akkor miért is ismernéd fel a fejlett nyugati világban egyszer már pusztított FASISZTA szindrómákat, jelképeket? Cigányozol, és zsidózol, ami nem más, mint a fajelmélet egyik megnyilvánulása. Miért is lennél Te több a máik embernél? Pirosabb a véred? Más a testi fizikai összetételed? Mitől is érzed magadat magasabb rendűnek a másiknál? A zsidó, az vallás! Idősebb sokkal annál, mint Te gondolnád. Az Úr is zsidó vallású volt, akkor most Te őt gyalázod, mint hívő keresztény? Szerinted büdös azért, mert más a vallása, és sokkal régebbi a kultúrája, mint a mi kereszténységünk?! Látod, a zsidó vallásúaknak eszükbe nem jutna ócsárolni, gyalázni minket, akik arról a tőről fakadtak. Cigányozol, és még csak nem is ismered azt a népet, a kultúrát, amit sajátjuknak mondanak, az embereket, akikkel együtt húzod az igát a közmunkán. Azokat bántod, akik megosztják veled az utolsó falatka kenyerüket, és nem engednek bántani a kegyetlen munkafelügyelőnek.. Te ezt, tisztességesnek tartod? A rasszizmus a fasizmus legvégső fázisa. Akkor már barátom nem beszélnek, hanem cselekednek. Megindulnak a vonatok, megnyílnak a gázkamrák, és megszólalnak a puskák, – és az elől a galamb sem menekülhet. Te is a célkeresztbe kerülhetsz, mert megbízhatatlan leszel számukra. Azok fognak megbízhatatlannak nyilvánítani, akik most olyan nagyon oktatnak a baromságaikra, és akik számára egy idő után, csak felesleges nyűg leszel a hátukon…” Halljam hát válaszod..! Hosszú ideig néma csend a kórteremben. Belép az ügyeletes doktornő és megtartja a vizitet. Amikor hozzám ér, megvizsgál, aztán a következőket mondta:
    - Amit most elmondott, nagyon érdekes, nagyon tanulságos volt, és közérthető. Politikusoknak kellene erről sokat beszélni azért, hogy sokan megértsék. Itt álltunk az ajtó előtt, és nem akartuk megzavarni. KÖSZÖNÖM, MEGÉRTETTEM és azt hiszem társaim is, amit elmondott…
    Nyolcaska néma csendben maradt. Válaszolni nem mert, az érveimet megcáfolni nem tudta. Tudom, ezer sebből vérzik, amit hirtelen csak úgy kimondtam, de ez még mindig több annál, hogy hallgattam volna. Mert hallgatni annyi, mintha elfogadnánk a GONOSZ, az ALJAS politikai eszmeiséget, és a látszat még azt is mutathatná, hogy azt támogatom! NEM! NEM FOGADOM EL, és tiltakozom ellene erősen, minden fizikai és szellemi erőmet összeszedve… A vizsgálati leleteim jók voltak, este már útban voltam hazafelé. Akkor is eljöttem volna, ha nem engednek, mert nem maradhatok távol az otthonomtól. Most itt ülök a gépnél, és elmondom ezt a kis történetet. Azoknak, akik felelőtlenül zsidóznak, cigányoznak, szidják a liberalizmust, amiről egyébként fogalmuk sincs, és tudatukon kívül saját ellenségükké váltak, vagy válnak! Kedves ismert, vagy ismeretlen Barátom! Kedves Nyolcaska!. Remélem, megértetted, amiről beszéltem, amiről szóltam. Megérted, hogy az ember, aki maga ellen emel szót, a saját és a gyermekei jövőjét teszi kockára, és akár az országot is gyászba boríthatja egy aljas, gyűlölettel teli eszme miatt! Eljött az ideje az együttgondolkodásnak! PRÓBÁLJUK MEG! HÁTHA SIKERÜL!

    Budapest, 2017. október 13.
    Villás Lajos.
    7750720bfedc98edf9424f96d2135d74578e7723b678d8b6fe69a947d28293f7.jpg
    .
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2017 Október 14.

    1. Verbovszki Sándor
      Verbovszki Sándor
      Pedig, valóban "csak"ennyi, bár a köznyelv az idők során ennek a kifejezésnek már régóta más értelmet adott.
      setni kedveli ezt.
    2. setni
      setni
      ..........
      ............
      ...........
      Látod ezért olvas végig a történeteket mert olvashatsz olyan dolgokról amiről máshol nem.
      tornando kedveli ezt.
    3. setni
      setni
      Erről mesélj!
      Mit csinálnak ezek a zsidók?
      Van egy országuk.
      Van országukon kívül élő kisebbségeik.
      Mitől mások mint például mi magyarok?
      tornando kedveli ezt.
    4. Verbovszki Sándor
      Verbovszki Sándor
      Ez mára már elég kevés. Évtizedek óta hallgatom az "együttgondolkodás" mára már csak frázissá silányult kifejezést. Jól hangzik, azonban a gondolkodás mindig néma csendben történik és marad a gondolat szintjén, azonban ki sehol sem fejeződik. Ugyan ki lehet fejezni írásban, vagy szóban, de ha nincs hozzá legalább egy partner, akkor marad egy gondolat, jobb esetben hozzá lehet tenni az "ébresztő" jelzőt és vagy felébred a gondolat, vagy sem.
      Az idén résztvettem egy "Kovács Béla emlékkonferencián", amelyen Horváth János volt kisgazda politikus is hozzászólt és amit így fejezett be: "Leülni egymással és beszélgetni, beszélgetni, beszélgetni".
      udvarfy, Jártó Róza és setni kedveli ezt.
    5. Jártó Róza
      Jártó Róza



      Csonthártya-gyulladásom van. Erősen gyógyulok, így csak olyan 2-3 havonta kell egy-egy napra "befeküdnöm" az un. nappali kórterembe. Fél nyolcra megyek, illetve addigra elfoglalom az ágyam. Éhgyomorra mentem, így rögtön vérvétel, vizelet és meg is kaptam a reggelim. A négyággyas szobába 5 ágy van bezsúfolva és teltház van. Reggeli és lázmérés után röntgen, EKG, orr-fül-gége vizsgálat, majd meghallgatták a mellkasom, megtapogatták a hasam , onnan ultrahang és jöhet az ebéd. De itt se taliztam a betegtársakkal ( öten vagyunk a szobába) , hisz mindenki, ha nem is ebben a sorrendben, de végig megy ezeken a vizsgálatokon. Kb. 14 óra mikor végre lefekhettem. A többiek is szépen sorba sorjáznak befelé a kijelölt kísérőjükkel.... Innentől csak várni kell az eredményre, addig pihizhetünk, de még a bemutatkozásig is csak részben jutottunk el, pedig csak öten vagyunk. Így sosem fogom megtudni, hogy ötünkből ki milyen párttal szimpizik, ki utálja O,V-t vagy ki az aki szereti és azt sem, hogy ki az aki él-hal a liberális eszmékért, avagy sem, vagy bármilyen eszméért..... Igaz ez eszembe se jut, mert épp aggódom és a többiek is az eredmény miatt. Aztán jön a kísérőm és elkísér a konzultációs szobába..... 17.30-kor már öltözöm mert várom a fiam aki értem jön, mert én haza mehetek. Van akinek romlott az állapota, az nem mehet. Itt az oldalon olvasva Villás Lajos írását döbbenek rá, hogy a kórházban engem vizsgáltak, etettek, elláttak, tologattak egyik vizsgálóból a másikba ..., hogy ilyen betegen ne kelljen fárasztanom magam, de nem tudtam a nagy hajtásban, mert pontosan időre vitt a kísérőm a kis kocsiban a vizsgálatokra, még trécselni se a többiekkel akik szintén betegek voltak és vizsgálatra jöttek. A lényeg, hogy ugyan milyen vizsgálatokon esett át Villás Lajos, hogy volt ideje még politizálni is ( sőt ereje!!!!!!!!), mert mi öten úgy be voltunk....sz..... ijedve, hogy az csak na..... Nagyon sajnáltam a két betegtársamat akiknek további vizsgálatokat írtak elő és nem engedték őket haza.... A nagy hajtásban még a nevükre se emlékszem. De azt tudom, hogy ha az a liberalizmus, hogy, mint Villás Lajos írta, 8-an voltak a kórterembe betegek, de csak ő meg egy társa politizált, míg a többi szimplán beteg volt... Tehát ha ez a liberalizmus, hogy 2 ember terrorizál és zavar 6 beteg embert a kórházban a pihenésében akkor én se kérek belőle. Habár én momentán nem tudom, hogy mit takar ez a szó, hogy liberalizmus, ahogy azt se tudtam sosem, hogy mi az a kommunizmus, szocializmus, csak tettem a dolgom és éltem a mindennapi emberek életét. Neveltem a gyerekeim, dolgoztam és négy (4) évente elmentem szavazni.....
    6. Ternyák
      Ternyák
      Neveltem a gyerekeim, dolgoztam és négy (4) évente elmentem szavazni.....

      Kedves Róza! Mindenekelőtt jobbulást! és jövőre is gyere el szavazni! Reméljük jobban választunk, mint eddig:)
    7. Melitta
      Melitta
      Remelem jobban vagy mar.
      Jártó Róza kedveli ezt.
    8. tornando
      tornando
      Kiragadás történik részemről
      Mert erről szól az átlag hétköznapi ember élete
      Él, boldogulni akar,nem haragban lenni más nézetet vallóval,polgártársaival

      Fenét érdekli a politikai képzettség és szakszótár
      Na ez a béke lett vége akkor amikor megfújta a Fidesz az ellenséged az aki nem velünk trombitát.
      Először el kezdett kirekeszteni a hazafias mázzal a nacionalizmus felé tett lepéssel
      Ez volt a kokárda egy hétig viselése és ez volt az új kategória az úgynevezett magyarkodás.
      Ekkortól lettek polgártársak ellenségként megjelölve
      Kezdetek e kövérék hazaárulózni okkal ok nélkül úton útfélen
      Másképp is mondhatom: gyűlöletbeszéd
      Hátköznapi ember még nem ismerte amit írsz a liberális libsizés szótárát
      Nos hát békében a polgártársakkal nagyon fel lett rúgva a legyen hatalmuk kerüljünk kormányra minél előbb, gyorsan és mohán 2/3 annál jobb, jól átírunk mindent ami még jobb lesz csak nekünk.
      Mindenki más le van szarva majd butítunk és hisznek
      Nem azt mondom ne kelljen Rózánál jobban tájékozódni a politikában
      Mert a demokráciához tájékozottabbnak de főleg aktívabbnak kell lenni.
      Hogy menet közben is észrevegyük visszaélnek a hatalommal már akkor ha átírnak egy szabályt

      De ez a át és túl politizáltság nagyon káros az országra!!
      Gyűlölet kampány kicsinállak kampány, karakter gyilkollak kampány
      Ördög vagy kampány, rózsafüzért neki kampány
      szundi53 és setni kedveli ezt.
    9. JuhJóz
      JuhJóz
      Nem az a legnagyobb baj a mostani rezsimmel, hogy ostoba, arrogáns és tolvaj, hanem az, hogy sikerült a társadalom jó részét, még nagyon sok, magukat értelmiségnek gondoló szakbarbárt is lehúzni a maga szintjére. És szvsz megérdemeljük, mert más kárán tanul az okos. Az okos.
      Ternyák, Melitta, szundi53 és 1 másik tag kedveli ezt.
    10. Nikosz99
      Nikosz99
      Igen rövid az emlékezeted.
    11. tornando
      tornando
      Rövid? A Fidesz megjelenése nem rövid
      Cseh Tamás kisajátítása éppoly alpári gesztus, mint a kokárda kisajátítása volt.
      http://magyarnarancs.hu/publicisztika/hadiosvenyen_-_orban_viktor_es_cseh_tamas-72121
      A kokárdával való visszaélés, (kisajátítás) időpontjától indul a magyar-magyart kirekesztés
      A magyarkodás a mély-magyar jelenség
      A saját polgártársak közötti ellentét szítás.
      Más néven lövészárkok vagy árokásás nemzeten belül
      Valaki már blogot is írt
      Nem kéne használnia a gyűlölöm szót
      Az utálom a finomabb és kulturáltabb és egyáltalán nem indulat hordozó.
      http://ezertutalom.blog.hu/2014/02/07/ezert_utalom_a_fideszt
      Utoljára módosítva: 2017 Október 18

Megosztás