Hírek Békemeneten menetelt szellemi életünk minden óriása- Fásy Ádám, Győzike és Pataky Attila

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnök ismét megosztotta a véleményét, ezúttal a március 15-ei politikai történésekről írt:

A miniszterelnök beszéde óta teljesen meg vagyok zavarodva. Pedig nem is én forgok, hanem – mint mondta – az ország. Vagy legalábbis kellene neki: “Olyan erős országot szeretnénk, amelyik nem szakad ki a népek naprendszeréből, de mindig a saját tengelye körül forog.”

Őszintén szólva már az sem biztos, hogy örülnék egy folytonosan forgó országnak, de most a fő bajom az, hogy nem értem az irányt. Eddig arról volt szó, hogy Magyarország előre megy, nem hátra. Ezt még tudtam követni, a megértésben a paradicsomos rigmus sokat segített. Most meg kiderült, hogy tőlünk a paradicsomok ott rohadhatnak, ahol akarnak, nem megyünk semerre. hanem forgunk, méghozzá a saját tengelyünk körül. Remélem, ez azért úgy lesz, mint régen a tévétornánál: néhány pördülés után bemondják, hogy idősebbek abbahagyhatják. Ha kell, viszek orvosi igazolást a tériszonyomról.

De itt még nem tartunk, szerencsére, ez csak a fényes jövő. Mindnyájunknak példát mutatva egyelőre a miniszterelnök az, aki a saját tengelye körül forog. Újabban egyre gyorsabban: úgy fordult ki a kínossá vált Putyin-barátságból, hogy mára már a haverja nevét is elfelejtette.

Ezért aztán a beszédben sem bírta megnevezni, ki a felelős a háborúért. Egy szava sem volt a lerohant Ukrajna szenvedéséről. Úgy viselkedett, mintha csak két ország játszi kedvében összezördült volna, nem tudni, ki a hibás, a lényeg, hogy ne szoruljunk “az ukrán üllő és az orosz pöröly közé”. Itt egy kicsit elszólta magát a nagy semlegesség ellenére is: hiszen eszerint mégiscsak a (tegnap még baráti) “orosz pöröly” az, ami üti az üllőt, és nem fordítva. Csak meg ne hallják az állami tévében, ahol az orosz propaganda szövegeket nyomják. Amilyen függetlenek, még jól megkritizálnák a miniszterelnököt. Akkor aztán nem lennék a helyébe!

Annyit azért megértettem, hogy nemzetközi forgás ide vagy oda, a külpolitikánk “belevaló” (csak tudnám, mibe!), és “lesz ütőképes hadseregünk” is. Utóbbira tényleg nagy szükség lenne, bár eddig úgy tudtam, hogy máris az, sőt: képes egyedül is megvédeni minket. Kivéve persze a drónoktól. Azokkal szemben tehetetlen a teljes honvédelem. Pedig mennyi iszonyú drága katonai cuccot vásároltunk már össze, mindig azoktól az országoktól, amelyeket ki akartunk engesztelni valamilyen kormányzati disznóság miatt. Csak sajnos úgy látszik, telefont elfelejtettünk venni. Így aztán a horvátoknak nem tudtunk szólni, hogy vigyázat, közeledik feléjük egy bármikor lezuhanható 15 méteres monstrum.

Na de a beszédből kiderült, hogy erről is Márki-Zay tehet. Ő csapódott a földbe, csak drónnak álcázta magát. A kormányfő világosan elmagyarázta, kihívója “egy földbe csapódott kihűlt kődarab”.

De könnyű neki: még földbe csapódni is egyszerűbbnek tűnik, mint ez az örökös forgás a saját tengelyünk körül. Pláne, hogy közben menetelni is kell: “19 nap menetelés vár ránk”. Az is lehet, hogy a vízen, pedig ez még eddig földi halandónak nem sikerült, csak Jézus Krisztusnak. De Orbán megmondta: “Olyan kormány kell, ami nem most merészkedik először a nyílt vízre”.

Azért ez nem lesz könnyű. Forogva menetelni, méghozzá a nyílt vízen! Sőt, mint a beszéd további részeiből kiderült, közben homokot kell szórni az oroszlán szemébe. Azt nem tudni, hogy kerül az oroszlán a vízbe, de annyi világos volt, hogy a nagyhatalmakat jelképezi, amelyeket “nem lehet lebirkózni, de lehet homokot szórni a szemébe.”

Remélem, Szíjjártó jártában-keltében a sok fegyver és a kínai vakcina mellett beszerzett egy kis homokot is. Csak volt azon is egy kis haszon!

Persze lehet, hogy nem mindent értettem pontosan a magasröptű szónoklatból. Nem baj: a Békemenet első sorában ott menetelt szellemi életünk minden óriása, pl. Fásy Ádám, Győzike és Pataky Attila. (Nagy kár, hogy utóbbi ezúttal ufók nélkül, pedig ez igazán feldobta volna a programot.) Ők majd lefordítják ezt a sok szépséget az egyszerű nép nyelvére, akkor majd előttem is tiszta lesz minden.

Addig is egy dolog biztos: “Az anya nő, az apa férfi”. Ezt t.i. megint elismételte a kormányfő. A gyengébbek kedvéért, hogy végre én is megjegyezzem.

Csak ne kelljen sokat forognom a tengelyem körül, mert az teljesen összerázná az agyamat. Aztán szegény miniszterelnök kezdhetné elölről a kiképzésemet!

Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom.

1647510057401.png
 
Úgy látszik volt aki végighallgatta a beszédet...
Ők majd lefordítják ezt a sok szépséget az egyszerű nép nyelvére, akkor majd előttem is tiszta lesz minden.
Igen ezért nem fog konfrontálódni szinte soha más véleményével a miniszterelnök mert vannak akik felfogják és megmagyarázzák hogy mit is akar mondani. Persze ha ellenzéki mond valamit akkor meg arra ugranak ....Minő szánalom.
 
Előkerült az újpesti dino! A békemeneten adott magáról utoljára életjelet, a tegnap kézhez vett idézést követően pedig ma megjelent a rendőrségen, ahogy azt illik. Tanúként hallgatják meg, az őt a Békemeneten ért inzultus okán
1647528024768.png
 
Úgy látszik volt aki végighallgatta a beszédet...

Igen ezért nem fog konfrontálódni szinte soha más véleményével a miniszterelnök....
Az az érzésem, hogy nem vagy tisztában a szó jelentésével.... orbán mióta fogadja el más vélményét? Folyamatosan konfrontálódik, ellenszegül, főleg Brüsszellel szemben, az ellenzék véleményét meg szó szerint lexarja..... és bocs, de amennyi zagyvaságot összehordott az elmúlt években, nem lehet megmagyarázni...szemmel látható a folyamatos leépülése...
 
Brüsszel lejáratta magát ezzel az állandó fenyegetésével. Vagy tegyen vagy ne de, ne ígérgesse.
(hasonló az orosz-ukrán ellentéthez)
Az ellenzéket persze hogy nagy ívben...hisz minden sikert Ő ér el. A kudarcoknál mindig van akit beáldoz önként ugranak a kútba. Hisz a kút bélelve van csak legyél hűséges.
 
Brüsszel lejáratta magát ezzel az állandó fenyegetésével. Vagy tegyen vagy ne de, ne ígérgesse.
(hasonló az orosz-ukrán ellentéthez)

Brüsszel nem járatott le semmit... egyszerűen nem arra jött létre, nem voltak rá felkészülve, hogy az egyik tagországuknak lesz egy ilyen velejéig korrupt kormánya, amelyik az uniós állampolgárok befizetéseit a saját sleppjének meggazdagodására fordítja...nem volt rá törvény, majd most lesz...
Az ellenzéket persze hogy nagy ívben...hisz minden sikert Ő ér el. A kudarcoknál mindig van akit beáldoz önként ugranak a kútba. Hisz a kút bélelve van csak legyél hűséges.
a nagy sikert ő érte el? Nnna ne röhögtess.... az neked siker, hogy a régió vezető gazdaságából lecsúsztunk az utolsó helyre? És a legkorruptabb országok sorában emlegetnek? Persze, vannak egyéni sikerek, milyen jól jön a 13. havi nyugdíj, meg az adóvisszatérítés, mindez uniós forrásból, magyarul orbán más farkával veri a csalánt... és mi az, hogy "persze, hogy nagy ívben..." tehát szerinted ez természetes? Ez inkább szégyenletes....
 
Az az érzésem, hogy nem vagy tisztában a szó jelentésével.... orbán mióta fogadja el más vélményét? Folyamatosan konfrontálódik, ellenszegül, főleg Brüsszellel szemben, az ellenzék véleményét meg szó szerint lexarja..... és bocs, de amennyi zagyvaságot összehordott az elmúlt években, nem lehet megmagyarázni...szemmel látható a folyamatos leépülése...
Lehet hulyének tartani az ellenfelet, de mért jó az neked ha azzal kell majd szembesulni, hogy még egy hulye is legyoz!!
 
Brüsszel nem járatott le semmit... egyszerűen nem arra jött létre, nem voltak rá felkészülve, hogy az egyik tagországuknak lesz egy ilyen velejéig korrupt kormánya, amelyik az uniós állampolgárok befizetéseit a saját sleppjének meggazdagodására fordítja...nem volt rá törvény, majd most lesz...

a nagy sikert ő érte el? Nnna ne röhögtess.... az neked siker, hogy a régió vezető gazdaságából lecsúsztunk az utolsó helyre? És a legkorruptabb országok sorában emlegetnek? Persze, vannak egyéni sikerek, milyen jól jön a 13. havi nyugdíj, meg az adóvisszatérítés, mindez uniós forrásból, magyarul orbán más farkával veri a csalánt... és mi az, hogy "persze, hogy nagy ívben..." tehát szerinted ez természetes? Ez inkább szégyenletes....
A választókat nem érdeklik a listák elhiszik hogy a média mit mond. Ráadásul érzik a pénztárcájukon is hogy van pénzük.
És látják hogy az ellenzék vezére szerint a rezsicsökkentés nem ér semmit. Nekik más erről a véleményük!!
Hogy honnan jön a plusz pénz az kit is érdekel?
 
Én nem vonom kétségbe hogy húlye vagyok, de eskuszom nem az ujsagbol tudom mennyi pénzem van !
MAtekbol ugyan nem voltam tul jó, de ...
 
Én nem vonom kétségbe hogy húlye vagyok, de eskuszom nem az ujsagbol tudom mennyi pénzem van !
MAtekbol ugyan nem voltam tul jó, de ...
Igen+!!!
Miért vannak úgy egyesek hogy az embereket érdekli a monetáris politika?
Látják hogy emelkednek az árak a bérek meg nem. A választásra meg két esély van egyik: ˝folytatjuk˝
másik: nem kell rezsicsökkentés
Most egy józanul gondolkodó ember mit is választ???
Ááá...nem kell az olcsó áru nem kell az olcsóbb energia hisz szeretünk sokat illetve nagyon sokat fizetni!
Na, ne vicceljünk már.
 
Lehet hulyének tartani az ellenfelet, de mért jó az neked ha azzal kell majd szembesulni, hogy még egy hulye is legyoz!!
Ne igyál előre a medve bőrére!

Ez a te általad nagyratartott miniszterelnököd volt már minden.
Bárkinek talpnyalója lett, akiktől előnyre számított.

Gyomorforgató, nem példakép!

A szocializmusban szocialista-barát volt, a rendszerváltáskor átvedlett liberálissá, sőt!
1647533510439.png

1647535157489.png

A "fiúk" azóta törölték a dokumentumokat, ahogyan az ügynök-akták nyilvánosságra hozását is mindig leszavazták!!!

Most éppen konzervatív, keresztény, de ne felejtsük a Pál-fordulását!
Csuhások, térdre, imához! - mondotta ez az igaz ember ... :cool2:

1647534012049.png

Belenyúlnak a közpénzbe, személyre szabják a közbeszerzéseket, saját magukra írják át a jogrendet!

Véditek setnivel a védhetetlent, a becstelent, a csalót!
Gratulálok!
 
Igen+!!!
Miért vannak úgy egyesek hogy az embereket érdekli a monetáris politika?
Látják hogy emelkednek az árak a bérek meg nem. A választásra meg két esély van egyik: ˝folytatjuk˝
másik: nem kell rezsicsökkentés
Most egy józanul gondolkodó ember mit is választ???
Ááá...nem kell az olcsó áru nem kell az olcsóbb energia hisz szeretünk sokat illetve nagyon sokat fizetni!
Na, ne vicceljünk már.
Nem tudom mikorra fogja megtanulni az ellenzék, hogy azzal sosem fog választást nyerni, ha lehulyéz, ostobának tart - és főleg deklarál - embereket!

Mindenki hulye aki nem látja...
Erkolcstelen férgek akik ezt nem veszik észre...

ehhhhh sorolhatnam itt is miket irnak.
Igy nem fog menni!
 
Ne igyál előre a medve bőrére!

Ez a te általad nagyratartott miniszterelnököd volt már minden.
Bárkinek talpnyalója lett, akiktől előnyre számított.

Gyomorforgató, nem példakép!

A szocializmusban szocialista-barát volt, a rendszerváltáskor átvedlett liberálissá, sőt!
Csatolás megtekintése 1851080
Csatolás megtekintése 1851083
A "fiúk" azóta törölték a dokumentumokat, ahogyan az ügynök-akták nyilvánosságra hozását is mindig leszavazták!!!

Most éppen konzervatív, keresztény, de ne felejtsük a Pál-fordulását!
Csuhások, térdre, imához! - mondotta ez az igaz ember ... :cool2:

Csatolás megtekintése 1851082

Belenyúlnak a közpénzbe, személyre szabják a közbeszerzéseket, saját magukra írják át a jogrendet!

Véditek setnivel a védhetetlent, a becstelent, a csalót!
Gratulálok!
Védem???
Ezek TÉNYEK!!!!
Bárkinek talpnyalója lett, akiktől előnyre számított.
Mivel egy országért felel tegye. A választóknak kell megfelelnie nem más államok képviselőinek.
 
Én is választó vagyok, kedves.
S nem bírom a talpnyaló, haszonlesőket.
Miniszterelnökként pedig elképzelhetetlen, hogy egy köpönyegforgató veszélyeztesse a családom, a környezetem, az országom életét!
Nem is kell kedvelni!!
Miért kellene?
Miben veszélyeztet ez a viselkedés Téged?
 
Igen+!!!
Miért vannak úgy egyesek hogy az embereket érdekli a monetáris politika?
Látják hogy emelkednek az árak a bérek meg nem. A választásra meg két esély van egyik: ˝folytatjuk˝
másik: nem kell rezsicsökkentés
Most egy józanul gondolkodó ember mit is választ???
Ááá...nem kell az olcsó áru nem kell az olcsóbb energia hisz szeretünk sokat illetve nagyon sokat fizetni!
Na, ne vicceljünk már.
Milyen józanul gondolkodik az, aki megelégszik azzal, hogy az Orbán-média megmagyarázza neki, mit mondott az ellenzék???
No?

Mari néni azt mondta, hogy Juci néni a szomszéd faluból látta azt az embert, aki a saját fülével hallotta, hogy az ellenzéki képviselő azt mondta, hogy .... - ez, ez a szint.
 
Nem is kell kedvelni!!
Miért kellene?
Miben veszélyeztet ez a viselkedés Téged?
Egy állandóan változó jogrend, amit úgy csűrnek-csavarnak, ahogy nekik tetszik.
Vajon?

Egy diktátor, aki a köz pénzét pártpropagandára költi?
Akinek nincs más vélemény, csak a sajátja?
Vajon?

Egy ilyen csaló, aki büszkén jelenti ki: ne figyeljenek arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.
Ez a pávatáncos az országom miniszterelnöke.
S kérdezed, mi nem tetszik?
Tényleg?

Jelenleg az Eu. visszatartja az országnak juttatható pénzeket, emiatt az ember miatt.
S egyre inkább persona on grata.
 
Hogy kinek ki a hülye, ez nézőpont kérdése.... nekem pld az is hülye, aki folyamatosan olyanokat hazudozik, amit egy pillanat alatt lehet cáfolni.... az meg méghülyébb, aki beveszi, anélkül, hogy tájékozódna...
Nezd igazi politikai vitaba nem fogok beleállni. Ez itt nem az en terepem :)
Azt meg ki ,mit hisz, mit lát kitol gfogad el, az szerintem pártállás kérdése csak :)
Az egyiknek ez a hazugsag, a masiknak meg az :)

Ezt hivjak politikanak ! :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére