Börtönbe kerülhet az a magyar férfi, aki engedte, hogy ukrajnai magyarok jelentkezzenek be hozzá

Börtönbe kerülhet az a kispaládi férfi, aki megengedte, hogy lakcímére bejelentkezzenek olyan Ukrajnában élő honosított magyar állampolgárok, akik csak azért szerettek volna magyarországi lakóhelyet, hogy magyar társadalombiztosítási és nyugellátást vehessenek igénybe, illetve uniós rendszámtáblával ellátott, magyar honosságú gépjárművet vásárolhassanak - közölte az üggyel kapcsolatban Borsodi-Buss Emese helyettes sajtószóvivő.

Megjegyezte: a kispaládi férfi tisztában volt azzal, hogy az ukrajnai lakóhelyű férfiak valójában Magyarországon nem fognak élni, kizárólag a magyarországi ellátások, és magyar gépjárművek megvásárlása miatt akarnak lakcímet szerezni, ennek ellenére öt férfinak megengedte, hogy lakcímére bejelentkezzenek, mintha ténylegesen ott laknának.

A bejelentkezést követő években egyikük közel fél millió forint értékben orvosi ellátást, valamint 5 és fél millió forint összegben öregségi nyugellátást vett igénybe, a többiek pedig személygépkocsikat vásároltak, melyekre nem lettek volna jogosultak.

Az ügyészség a magyar férfit közokirat-hamisítással, valamint költségvetési csalás minősített esetével vádolja, mint bűnsegédet, és ezért, ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalásról 1 évre börtönbe küldené.

allampolgarsag.jpg
 
Ahha, és elárulnád nekem, hogy ehhez a hírhez hogy kapcsolódnak a melegek? Mert ha szerinted van kapcsolat a kettő között akkor a rólad kialakult véleményem erősen megváltozott!
Sehogy sem kapcsolódik.
De, nézd meg a pedofil törvénynek nevezett paragrafusokat oda hogy-hogy bekerült a homoszexualitás is.
Az a lényeg hogy ha támadod akkor magadnak rúgsz gólt ha meg támogatod akkor szintúgy!
A férfit 1 évre küldenék börtönbe...ha nem ismerte volna be akkor ??
 
és, ha megválzoztatja a vallomását, és azt vallja, hogy szeretetből fogadta be az öt férfit? És állítja, hogy ő nem ért a költségvetési csaláshoz.
Igen erre gondoltam.
Butaság volt beismerni mert ha tagad akkor bizonyítani kellene hogy tudott a szabálysértésről.
Persze nem támogatom . De, aki naiv és öszinte az így jár. Vagy egyszerűen buta azt meghurcolják és példának mutogatják hogy íme jól végezzük a munkánkat.....
 
Sehogy sem kapcsolódik.
De, nézd meg a pedofil törvénynek nevezett paragrafusokat oda hogy-hogy bekerült a homoszexualitás is.
Az a lényeg hogy ha támadod akkor magadnak rúgsz gólt ha meg támogatod akkor szintúgy!
A férfit 1 évre küldenék börtönbe...ha nem ismerte volna be akkor ??
Ha sehogy sem kapcsolódik akkor le is lehet állni vele!
 
2007 marciusa körül kaptam egy hivatalos levelet a polgarmesteri hivataltol.
A tárgy: édesanyam elhunyta utan a háza eladasra kerult, de mivel egy ciganycsalad nem tudta kifizetni csak részletekben, ugy irattam a szerződést, hogy csak akkor kerul a tulajdonukba, ha már a teljes összueget kifizették, ez akkor még nem történt meg. Egy vadidegen nevet irtak a levelben, hogy bortonbuntetés letoltése elol meglépett, tudok-e valamit rola, mivel az én házamba volt bejelentkezve.
Bementem a polgármesteribe, mivel még a nevét sem hallottam ennek az illetőnek.
A számitógép nyomkodása után kiderult, hogy még vagy 8 ember volt bejelentve abba a házba.
Irtam egy feljelentést ott helyben.
Aztán pár hónap után elbeszélgettem a nyomozoval, aki az ügyet kezelte.

A következő történt:
Az illető aki megvásárolta volna tolem a házat, bejelentette oda egy csomo ismerősét.
Egerbol, Bp-ről, Miskolcról, Pápáról voltak illetők akik ott "laktak" bár senkki sem ismerte oket a környéken.
A nyomozók kicsit jobban megnézték a dolgokat, és kiderult, hogy a kegtobben 20-30 helyre voltak közülük bejelentkezve, és mindenhol felszedték a polgármesteriből a segélyt!
Ez akkor már az én házamban vagy 1 éve ment.
Mind magyar állampolgárságu volt, a cigany kisebbséghez tartoztak.

Szoval nem kell ahhoz ukrannak lenni, hogy ez menjen!
Ezt nem ukran, vagy roman csinalta, hanem pár CSIBESZ!

A bunlekovetk sajna nem nemzetfuggok!
(gondoljatok bele, hogy mennyi pénzt loptak ki a MI zsebunkbol, hi8sz havonta egy ember a 20-30 bejelentett házábol telepuilesenként csak 20.000 ft-ot kapott, de ,mivel sok helyrol ez felment 500.000-600.000 ft-ra! Raadasul ez csak egy ember, és jocskan volt belole!)
 
Igen...
Igen..
Nos.
Egyszerűbb kifizetni a segélyt mint utána nézni.
Van önkormányzati ismerősöm. Amikor ilyenre rákérdezek az a válasz hogy ki csinálja ezt??,
Ő nem akar senkivel sem összetűzésbe kerülni nem köpködjék...
A másik is azt mondja nem szerepel a munkaköri leírásában...
 
Engem akartak megbuntetni erte!
Fel evet jartam a birosagra, mig sikerult meggyozni oket, hogy fogalmam sincs mi van, de mivel még én voltam a tulajdonos, hát azt fujtak hogy az en felelőségem :(
 
azért megjegyezném az egész cikk lényege a félretájékoztatás, a külhoni magyarok elleni uszítás.
A tények:
1. az ukránoknak a magyarországi nyugdíjhoz nem kell a magyar állampolgárság.
2. nem minden magyarországi választáshoz kell a magyar lakcímkártya
Ezzel szemben a tények:
1. "A nyugellátást annak a szerződő országnak az illetékes nyugdíjbiztosítási szerve állapítja meg és folyósítja a saját belső szabályai alapján, amely területén a nyugdíjigénylőnek a kérelem benyújtása időpontjában a lakóhelye van. ..."
2. az ördög a részletekben leledzik :"nem minden"
 
Engem akartak megbuntetni erte!
Fel evet jartam a birosagra, mig sikerult meggyozni oket, hogy fogalmam sincs mi van, de mivel még én voltam a tulajdonos, hát azt fujtak hogy az en felelőségem :(
Még is mit gondoltál??
Ha nem mész el a tárgyalásra még elő is vezetnek...
anno nekem a lakásból egy üveg pezsgőmet nyúltak le hú mekkora levél váltás volt ha nem megyek akkor rendőrök jönnek értem 750 ft a kár....
 
Ezzel szemben a tények:
1. "A nyugellátást annak a szerződő országnak az illetékes nyugdíjbiztosítási szerve állapítja meg és folyósítja a saját belső szabályai alapján, amely területén a nyugdíjigénylőnek a kérelem benyújtása időpontjában a lakóhelye van. ..."
2. az ördög a részletekben leledzik :"nem minden"
A gond nem igazan ez!

Mo.-nak a volt Szovjetunioval szerződése volt.
Ennek felmondása sok más szerződés felmondását is maga után vonta volna, amivel végül is ez az ország jött volna ki negativan a dologbol.

Ezek a dfolgok ott jelentenek igazan gondot, hogy a kiskapukat rogton megprobaljak kihasznalni a csibeszek :(
 
De, valakit ez zavar?...
 
Még is mit gondoltál??
Ha nem mész el a tárgyalásra még elő is vezetnek...
anno nekem a lakásból egy üveg pezsgőmet nyúltak le hú mekkora levél váltás volt ha nem megyek akkor rendőrök jönnek értem 750 ft a kár....
Ezt én tudom nagyon jol :)
Egy alkalommal a gyerekek ket kerekparjat lopta el egy roma banda a feltört pincebol.

A megyeszekhelyen volt a targyalás, ami tolem 60 olm-re van, és oda szolt a "meghivas".
A tárgyalásrqa a romák ugyvédei jottek el csak, és bemutattak az igazolasokat, hogy "jogosan" vannak távol a védenceik.
A birono harom hetre rá irta ki az uj tárgalást.
Mondtam neki, hogy arra ne szamitson, hogy en ezutan havonta ketszer haromszor jovok tanunak, mert se penzem sem idom erre!
Na azt a torvenyszoveg idezest, ami ezutan jpott!
Szereny szamitzasaim szerint jo ha fel év bortonnel meguszom a gyerekek kerekparjainak ellopasat !

Jo hogy vannak ugyved barataim, akik aztan irtak egy beadványt, hogy irasban teszem meg a vallomasomat, és ez utan hagytak csak békén :(

Szóval valaki vegre foglalkozhatna a sértettek jogsaival is, mert ha valaki buncselekményt kovet el azt már rengeteg szervezet támogatja, most már csak a sertettek azok, akiknek nincsennek jogaik :(
 
Ezzel szemben a tények:
1. "A nyugellátást annak a szerződő országnak az illetékes nyugdíjbiztosítási szerve állapítja meg és folyósítja a saját belső szabályai alapján, amely területén a nyugdíjigénylőnek a kérelem benyújtása időpontjában a lakóhelye van. ..."
2. az ördög a részletekben leledzik :"nem minden"
és ezek a tények miért lennének ellentéstesek az állításaimmal, hol ütköznek? CSAK ukrajnai magyarok kaphatnak magyar nyugdíjat, esetleg ukrajnai ukránok is, vagy csak a magyar állampolgárok kaphatnak magyarországi lakcímkártyát? A helyhatósági választásokkor miért kellene a magyar állampolgárság, vagy a parlamenti választáskor miért kellene a magyar lakóhely?
Hol nem volt tényszerü az állításom?
 
Ezt én tudom nagyon jol :)
Egy alkalommal a gyerekek ket kerekparjat lopta el egy roma banda a feltört pincebol.

A megyeszekhelyen volt a targyalás, ami tolem 60 olm-re van, és oda szolt a "meghivas".
A tárgyalásrqa a romák ugyvédei jottek el csak, és bemutattak az igazolasokat, hogy "jogosan" vannak távol a védenceik.
A birono harom hetre rá irta ki az uj tárgalást.
Mondtam neki, hogy arra ne szamitson, hogy en ezutan havonta ketszer haromszor jovok tanunak, mert se penzem sem idom erre!
Na azt a torvenyszoveg idezest, ami ezutan jpott!
Szereny szamitzasaim szerint jo ha fel év bortonnel meguszom a gyerekek kerekparjainak ellopasat !

Jo hogy vannak ugyved barataim, akik aztan irtak egy beadványt, hogy irasban teszem meg a vallomasomat, és ez utan hagytak csak békén :(

Szóval valaki vegre foglalkozhatna a sértettek jogsaival is, mert ha valaki buncselekményt kovet el azt már rengeteg szervezet támogatja, most már csak a sertettek azok, akiknek nincsennek jogaik :(
Így van nem mindenkinek vannak kapcsolatai.
Aki balek az évekig járhat idézésekre.
 
és ezek a tények miért lennének ellentéstesek az állításaimmal, hol ütköznek? CSAK ukrajnai magyarok kaphatnak magyar nyugdíjat, esetleg ukrajnai ukránok is, vagy csak a magyar állampolgárok kaphatnak magyarországi lakcímkártyát?
Huh..
Nos ez a baj ez a jogászkodás.
 
Téged nem zavar, hogy olyanoknak adnak nyugdíjat akik egy huncut garast sem fizettek be érte? Nem dolgoztak itt, nem adóztak itt, mégis kapnak a közösből. Azt a pénzt itthon is szétoszthatnák, pl. olyanoknak akik havi 35 ezer forint rokkant nyugdíjból vegetálnak!
Hogy a fenébe nem zavarna és mit tegyek??,
Ezt nem nekem kellene megoldanom azért vannak a képviselők de, ez őket nem érdekli.
Igérni én is tudok....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére