Hírek Barbie-gyerekautóval kocsikázó férfit kapcsoltak le a rendőrök

Talán nem tűnik olyan meredeknek az eset, de a kanadai rendőrök nem hagyhatták szó nélkül a mutatványt.

Igen szokatlan intézkedést kellett végrehajtaniuk a rendőröknek a kanadai Prince George városában. Egy férfi ugyanis úgy döntött, egy kis, rózsaszín, gyermekeknek készült Jeeppel ugrik át haverjához, hogy megigyanak egy Slurpee-t, egy arrafelé igen kedvelt, jégkásaszerű üdítőt. Ez nem hangzik ugyan túl nagy bűnnek, de mivel egy forgalmas útszakaszon történt, a hatóságok szerint a Kasper Lincoln nevű férfi saját maga és mások biztonságát is veszélyeztette – hiszen a többi közlekedő nem volt felkészülve egy ekkora méretű jármű felbukkanására.

Tovább súlyosbítja a dolgot, hogy Lincolnnak korábban bevonták a jogsiját, és ezúttal is alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság alatt kötötte el lakótársa gyermekének kiskocsiját, mivel lusta volt átgyalogolni az említett cimborájához. Végül megbilincselték és le is tartóztatták – amikor kiengedték, azzal viccelődött a CBC-nek, hogy korábban soha nem vezette még a járgányt.

Most azért kell majd felelnie, mert befolyásoltság alatt vezetett, de azt tervezi, hogy megpróbálja megúszni, ugyanis nem tudta, hogy szabályszegést követ el – bár ugye, általában ez az érv nem valami erős, a törvény nem tudása nem mentesít a betartása alól. Hozzátette: még irányjelzéseket is adott a karjaival. De azért arra figyelmeztet, hogy senki ne vezessen ittasan!


1758027641059.jpeg
 
Nem ismerem az ottani törvenyeket, de ha hasonlít a mienkre, akkor ha van az ügyvédjének egy csöpp esze, arra fog hivatkozni, hogy miként a talicska vagy a babakocsi sem minősül járműnek, úgy ez sem és akkor nincs befolyásoltság alatti vezetés sem....
 
Nem ismerem az ottani törvenyeket, de ha hasonlít a mienkre, akkor ha van az ügyvédjének egy csöpp esze, arra fog hivatkozni, hogy miként a talicska vagy a babakocsi sem minősül járműnek, úgy ez sem és akkor nincs befolyásoltság alatti vezetés sem....
Ha a járdán bohóckodott volna, valószínűleg rá se bagóznak, de ezzel a nemjárművel az úttesten "közlekedett"" a szerencsétlen. Ott meg büntetendő.
 
A hülyeséghez nem kell sok...egy korty és jönnek a jobbnál jobb ötletek.
Nekem a kedvencem még a fősulin történt. Közeli településen volt egy híresebb szórakozóhely. Srác elment, meg volt beszélve, hogy az adott településen élő csoporttársnál alszik a buli után. Persze rendesen fogyasztotta az alkoholt. Buli közben aztán eltűnt. Majd órákkal később telefonált, mert elindult haza, de eltévedt és segítsenek már neki. Megkérdezték, hogy merre van. Válasz: Egy nagy kukorica táblában bolyong :D Persze csak pár 100 hektárnyi kukoricás volt a település körül. Mondták neki, hogy menjen folyamatosan egy irányba. Másnap reggelre elő is került a szomszédos települést elérve :D
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti

Statisztikák

Témák
39,183
Üzenet
5,046,032
Tagok
630,348
Legújabb tagunk
StevenTaf
Oldal tetejére