Hírek Becsődölt Fehéroroszország a nyugati szankciók miatt

Fehéroroszország bejelentette, hogy nem képes fizetni külföldi adósságait az EU és az Egyesült Államok által bevezetett szankciók miatt - írja a Reuters.

A Világbank hétfőn közölte, hogy a fő hitelnyújtó részlege által Fehéroroszországnak nyújtott összes hitelt azonnali hatállyal "nem teljesítő" státuszba helyezte, 68,43 millió dollárnyi elmaradt kifizetésre hivatkozva.

Az EU és az USA Fehéroroszországra is szankciókat vetett ki, mivel az Alekszandr Lukasenka által vezetett ország szorosan együttműködik Oroszországgal, noha az ukrajnai háborúban közvetlenül nem vett részt (a Kijev elleni offenzívát viszont belorusz területről indították az oroszok).

OROSZORSZÁG MÉG JÚNIUSBAN CSŐDÖLT BE A NYUGATI SZANKCIÓK KÖVETKEZTÉBEN.

Az államcsőd súlyos reputációs veszteség, ugyanakkor nem feltétlenül jelenti a fizetőképesség valódi hiányát. Oroszország például akart és tudott is volna törleszteni, de a nyugati befektetők bankjai nem fogadhatták be a tranzakciókat.

Net Média Zrt.

1666393226742.png
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
"Az EU és az USA Fehéroroszországra is szankciókat vetett ki, mivel az Alekszandr Lukasenka által vezetett ország szorosan"
???
Ez a firkász sem a munka hőse. Megvolt a kötelező leütésszám, egy betűvel nem írt többet. Majd a legközelebbi cikkében befezezi a mondatot.
 
Ha valaki kicsit kozgaszdászfejjel gondolkodik, ezt két oldalrol ertekeli.
A csőd ugyan olyan rossz a hitelezoknek, mint annak aki csődöt jelent.
Az egyiknek azert nincs pénze mert csak a masiknak meg azert mert nem kapja vissza a kolcsont.

Ráadásul a csod nem jelent szukségszeruen fizetésképtelenséget!
A hitelezok sokszor sokkal roszabbul járnak egy csoddel, mint az adós :(
Az átlagember - és ugy tunik sok politikus is - sikernek konyvel el egy ilyen dolgot, de a hitelezok maskeppen látják.
Ők a pénzuket akarják látni, és szerintem ez ertheto
 
"Az EU és az USA Fehéroroszországra is szankciókat vetett ki, mivel az Alekszandr Lukasenka által vezetett ország szorosan"
???
Ez a firkász sem a munka hőse. Megvolt a kötelező leütésszám, egy betűvel nem írt többet. Majd a legközelebbi cikkében befezezi a mondatot.
Nem tudom, hogy merjem-e megkérdezni, hogy miért írtad, amit írtál?
 
Inkább csak nem tud fizetni. Olyan mintha csak bankártyával lehet fizetni és hiába van készpénzed.

Én voltam már a Szovjetunióban és a szálloda éttermében szerettem volna inni egy aperitif-et.
- A pincér figyelmeztetett, hogy előre kell fizessek! Értetlenül néztem, de bólintottam.
- Pár perc múlva jött a martini - ahogy illik - "shaken not stirred"
- A pincér leteszi az italt az asztalra, nyitom a pénztárcám
- Ahogy meglátta a rubelt és a forintokat, ugy kapta el a poharat az orrom elöl, hogy kilötyögött
- A szomszéd asztaloknál, etnikailag inhomogén, Finnek, Olaszok... ültek, nem tudom mit gondoltak
- Ezért mondom vörös barátom

Teljesen mindegy, hogy mivel nem tudsz fizetni, pénzzel vagy kártyával, nem tudod az igényeidet kielégiteni

Ha valaki kicsit kozgaszdászfejjel gondolkodik, ezt két oldalrol ertekeli.
A csőd ugyan olyan rossz a hitelezoknek, mint annak aki csődöt jelent.
Az egyiknek azert nincs pénze mert csak a masiknak meg azert mert nem kapja vissza a kolcsont.

Ráadásul a csod nem jelent szukségszeruen fizetésképtelenséget!
A hitelezok sokszor sokkal roszabbul járnak egy csoddel, mint az adós :(
Az átlagember - és ugy tunik sok politikus is - sikernek konyvel el egy ilyen dolgot, de a hitelezok maskeppen látják.
Ők a pénzuket akarják látni, és szerintem ez ertheto

Természetesen rossz a creditor-nak is ha a debitor nem tud fizetni.
A bankok azonban be szokták biztositani magukat, jön a "Kukukk", lefoglalnak valamit és elveszted a Prestige-det
Gondolom Lukaschenko, Putyin vagy Orbán sem a párna alatt örzi a pénzét.

Ezért nem működnek az oligarchák kredit-kártyái
 
Ezért nem működnek az oligarchák kredit-kártyái
Feltételezem, hogy a debit kártyára gondoltál, mert credit kártya természetesen azonnal letiltásra kerul.
De mivel a hitelkártyán a bank vagy az elado hitelez, ez nem vágja foldhoz az adost credit card esetén.

A másik, hogy a nemzetkozi pénzkereskedelemben és hitelezési gyakorlatban nem záloghitelek mukodnek, a dolog nem annyira egyszeru ahogy azt egy laiukus hiszi!

Bármilyen foglalashoz birosági végzés szukséges, az pedig mint ahogyan az a gyakorlatban is láthato nem egyszeru.

A hitelezo ilyen esetekben inkabb lenyeli a veszteségeket, és reménykedik egy szebb jovoben!
Foglalas, drasztikus lépés esetén az ados soha tobbe nem fordul a hitelezohoz!

Latszik nem ismered a nemzetkozi pénzugyi mozgasok természetét!
 
A debit card és a credit card kozt nagyon léányeges kulonbsegek vannak!

A debit card mindig egy konkret bankszámláéhoz kapcsolodik, és annak egyenlege erejéig vásárolhatsz a kártyával. Tehét nem hitelmuveletrol, hanem egyszeru fizetési muveletrol van szo. A bakszamla befagyasztasakor a debit card haszlhatatlanna vallik.

A credit card az anmi a neve: hitelkártya.
Limitálva van egy bizonyos osszegre, amit a bank hataroz meg. A vele valo fizetésnél a bank meghitelezi az osszeget, és kifizeti az eladonak a vételárat. Aztan - általaban - a honap végé egy osszegben kuldi ki a fizetési meghagyást a hasznalojanak.
Ha a megadott hatridon belul fizetsz, a hasznalata kamatmentes, utana viszon a megszokottnal magasabb kamatot alkalmaznak a bankok.

Egy aranyos és elgondolkodtato tortenet, ami szinten egy netes beszelgetésem sotran hangzott el.
Magyarorszagon a credit card nem nagyon terjed. A lakossag a debit kartyakat hasznalja. Errol folyt a beszelgetes, mikor Margo neni, egy kanbadaban élő magyar holgy kért szot.
- Hat gyerekek nalam igenis fon tos a credit card. A nyugdijam min denmm honapban a bankomba érkezik. Én ahhoz nem nyulok a honap végéig, credit carddal fizetek mindent. Aztan mikor kikuldik a fizetendot kamatmentesen befizetem.
Kozben egyx honapig a nyugdijam kamatozik a szamlamon, ugyhogy igsy meg en n yerek rajta.
Egy magyar hol.gy szolt kozbe:
- Dehat az csak par dollart hoz nekedf Margo neni.
Mire az idos holgy:
- Furan gondolkodtok ti ott Magyartorszagon még mindig! Mi itt már megtanultuk, hogy a par dollarbol lesz a sok dollar!

Jo lenne ha ten yleg megtanulnank!
 
Ez a klikkvadász cím biztos eljön egyszer, de a valódi “becsődölés” nem ma lesz.

Ha ma bemész egy átlag minszki üzletbe, a választék nem sokkal szegényebb mint egy átlag moszkvaiban -> értsd gazdagabb és jóval olcsóbban mint egy átlag budapestiben.

A szankcióknak idő kell.

Beloruszia ismerős lehet:
Kb. annyian élnek ott mint hazánkban, nincs szabad média és egy diktátor vezeti.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,668
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére