Becsaphat(ó) az autó navigációs rendszere

PappLaci

Állandó Tag
Állandó Tag
Technikailag semmi akadálya annak, hogy rosszindulatú személyek hamis üzeneteket küldjenek az autóba épített navigációs rendszerekre - ezt bizonyította be a Kanadában a héten rendezett CanSecWest biztonsági konferencia két előadója.

A két szakértő a Vancouverben április 18-20-án tartott kongresszuson a legkülönbözőbb üzeneteket jelenítette meg autós navigációs készülékén: volt, amelyik ködre, de volt, amelyik terrortámadásra figyelmeztetett. A szakemberek közönséges, kereskedelmi forgalomban könnyen beszerezhető eszközökből olyan berendezést építettek, amellyel RDS (Radio Data System) szabványú jeleket tudtak sugározni. Ebben a rendszerben adják az FM rádiókra az állomás-információt, illetve az autós navigációs rendszerekre az időjárással és a forgalommal kapcsolatos adatokat.

Minthogy a szabvány nem alkalmaz sem autentikációt, sem titkosítást, megfelelő készülékkel bárki leadhat RDS kódokat, azaz hamis üzeneteket. Próbálkozásaik során a vancouveri előadók rájöttek, hogy egyes kódok vicces, mások viszont nagyon is riasztó üzeneteket eredményeznek. Van például olyan kód, amely bikaviadalról tájékoztató üzenetet jelenít meg, van viszont olyan is, amelyik terrortámadásra figyelmeztet.

Egy már autóba beépített navigációs rendszert frissíteni, azon változtatni kemény dió, így a gyártók nemigen tudják kivédeni az esetleges RDS támadásokat. A szakértők azonban bíznak abban, hogy a szabvány következő, továbbfejlesztett változata már kiküszöböli ezt a kockázatot. Addig is azt tanácsolták az autósoknak: ha aggasztó üzenetet látnak a kijelzőn, előbb hallgassanak bele a rádióba, s csak azután higgyenek neki.

(Forrás: Computerworld)
 

kovaand

Állandó Tag
Állandó Tag
De mondjuk az IGO már tudja ezt a funkciót, csak a magyar rádióadóknak nem fontosak a közlekedők.
 

foco

Állandó Tag
Állandó Tag
Legegyszerűbben magunk tudjuk becsapni a navigációs rendszert. Pl, ha olyan országba megyünk, ahol a helységnevek lehetnek azonosak különböző tartományokban, megyékben. És ha nem sikerül eltalálni a helyes tartományt, akkor az úton lehet tölteni az egész éjszakát. Tapasztalat. :(
 

andorkaa

Új tag
Sziasztok,
Sajnos az én kis világító csodámat (Asus R700) nem tudtam egyelőre frissíteni, így sokszor kerültem a térképe szerint lakatlan területre, esetleg erdőbe - szó szerint, holott az autopályán haladtam. Nem oly rég használom, de arra rájöttem, hogy nem szabad teljes mértékben rá hagyatkozni, csakis tájékoztató jelleggel szabad figyelembe venni.
 

brolin

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon durva!Mindent amit ember tervez,fel lehet törni,erre vannak a különböző hackerek!Ez alól a gps sem kivétel!Sajnos!
 

exoduska

Állandó Tag
Állandó Tag
Próbálják csak meg, majd kapnak a seggükre. Mondotta az öccsém. Kissé harcias.
De a tény az tény, megdöbbentő mik vannak.
 

Hibari

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Rengeteg városi legenda kering arról, hogy miért nem szabad a GPS -ben teljesen megbízni, a tóba hajtástól az autópályán való megfordulásig. Azért tegyük hozzá, hogy legtöbbször az ember a hibás. Nem szabad megfeletkezni róla, hogy TE vezetsz, a gép csak segít a navigációban. Szóval szerintem alapból is csak azután szabad neki hinni, hogy végiggondoltad amit mondott. Ezalapjén ha hamis adatot küldenek, azt is végiggondolod, anélkül, hogy észrevennéd a különbséget.

Nem semmi ez a terrortámadás jelzés. Nem tudom elképzeni igazán. Amikor a normális, nem feltört állapotában ezt jelzi akkor mit jelez? (mármint előrejelzi? Vagy szól, hogy dugó van, mert robbantottak?) érdekes.

Egyébként azt sem nagyon értem, hogy mit tudnak nekem érdemben ártani, ha más úton küldenek, vagy csak azt mondják, hogy ködre számítsak. Illetve ők mit nyernek rajta. Kivéve persze, ha pénzszállítóval megyek ; ).
 

hlk5o6

Állandó Tag
Állandó Tag
mondjuk lehet reklám célokra is felhasználni-képzeld el, hogy véletlenül eltévedsz és épp egy helyes kis étteremhez/kávézóhoz érsz ahol segítenek persze visszatalálni...
 

dirrchan

Állandó Tag
Állandó Tag
ez tetszett... :) elképzelem, ahogy a navigáció a jobbnál jobb kifogások miatt (jobbról bikaviadal, balról terroristák, szemből lavinaveszély, stb. :D) valami mellékútra kalauzol, ahol a kis étterem/kávézó éppen "akciós" menüt kínálgat az "arra tévedt" autósoknak :D

az egész hackelés dologban már csak az lenne durvább, ha valami jeladóval a műholdakat tudnák szimulálni... bár nem tudom, egyáltalán mennyire lehetséges ez...
 
Oldal tetejére