Hírek Befogtak 25 új rádiójelet az űrből, érdekes megállapításra jutottak a tudósok

A kanadai CHIME obszervatórium csillagászai olyan gyors rádiókitöréseket (FRB) fogtak be, amik jóval ritkábban ismétlődnek, mint az eddigi FRB-k.

A gyors rádiókitöréseket (fast radio burst, FRB), a hihetetlenül rövid, de nagyon erős rádióhullám-kibocsátásokat csak 2007-ben fedezték fel a tudósok – egész pontosan az amerikai Virginiai Egyetemen dolgozó Duncan Lorimer és az egyik tanítványa, David Narkevic. Hogy pontosan mi okozza őket, arról még vitatkoznak a szakemberek, az viszont már kiderült, hogy alapvetően kétfélét különböztethetünk meg: olyat, ami egyszeri eseményhez köthető, és olyat, ami folyamatosan ismétlődik.

A Canadian Hydrogen Intensity Mapping Experiment (CHIME) obszervatórium kutatói szerint azonban ez nem biztos, hogy így van. A szakemberek a megfigyeléseik során megduplázták az ismert ismétlődő FRB-k számát: 25 újat fedeztek fel az eddig már ismert 21 mellé. Emellett további 14 olyan jel van, amit még figyelnek, de jó eséllyel azok is ismétlődő FRB-k lehetnek.

Az egyelőre az ArXiv preprint szerveren megjelent tanulmányukban azt írják, a most felfedezett 25, és a korábban már ismert 21 FRB között nagy különbség, hogy előbbiek jóval kevésbé aktívak. A korábban felfedezett gyors rádiókitöréseket a feltételezések szerint olyan objektumok – például neutroncsillagok – bocsátják ki, amelyek egy nehezebb objektum körül keringenek.

Néhány neutroncsillag – a magnetárok – hihetetlenül erős mágneses mezővel rendelkeznek. Az ezek, valamint a társobjektumuk közötti mágneses tér kölcsönhatása eredményezi az FRB-ket.

A most felfedezett 25 FRB közül a legaktívabbnál is csak 12 kibocsátást mértek, ami nagyon megnehezíti az észlelést és az alaposabb tanulmányozást is. A kutatók ezért folytatni szeretnék a megfigyelést, amit a nap 24 órájában végeznek el az obszervatóriummal.


A kutatók arra szeretnének rájönni, hogy minek köszönhető az, hogy némely FRB gyakran ismétlődik, míg más kevésbé. A feltételezésük szerint ebből kiindulva minden FRB ismétlődő, csak nem figyelünk rájuk elég sokáig ahhoz, hogy az újabb és újabb eseményeket elkapjuk.

1675105076252.png
 
Egyáltalán nem hiszek az FRB- kben. Bocs mindenkitől, és ha gyakrabban figyelik meg az sem hat meg. Szerintem egy ilyen obszervatóriumban csak kávéznak, és na persze kimegy cigizni, és hopp lemaradt egy ismérlődő FRB-ről.
 
Egyáltalán nem hiszek az FRB- kben. Bocs mindenkitől, és ha gyakrabban figyelik meg az sem hat meg. Szerintem egy ilyen obszervatóriumban csak kávéznak, és na persze kimegy cigizni, és hopp lemaradt egy ismérlődő FRB-ről.
:) Az elektronikus információt rögzítő berendezéseket már elég régen feltalálták, azóta pedig egy cigiszünet aligha jelenthet problémát.:) Másrészt az obszervatóriumokban általában csak 'obszerválják' és rögzítik a jeleket, azok feldolgozását már egy nagyobb szakértői csapat végzi. Az eredményeket pedig rendszeresen publikálják, hogy azokat a szakértők még szélesebb köre megvizsgálhassa és ellenőrizhesse, ezért az FRB-k léte manapság szerintem már nem hit kérdése.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,661
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére