Bejelentették a rák korának végét: itt a végső megoldás!

Magyar tudós tárta a világ elé Karikó Katalin rákgyógyszerét, ami még az áttéteket is eltünteti a szervezetből.

A beteg saját immunrendszere fogja felismerni a daganatos sejteket, és így pusztítja el a rákot.
Nem a megelőzés a cél, hanem a már beteg emberek teljes meggyógyítás– állítja az ATV műsorában egy magyar tudós,
aki ismertette Karikó Katalin forradalmi rákvakcináját.

Az mrns vakcinákkal a ráksejtek fehérjéire kódolnak hírvivőket, ezt oltják be a már beteg, rákos emberek szervezetébe.
Ezáltal a beteg saját immunrendszere felismeri a rákos sejteket és saját erővel pusztítja el azt.

A ráknak ugyanis ez volt mindig is a szuperfegyvere a szervezet ellen: kikerülte az immunrendszert.
A vakcina erre ad végső megoldást.

Kísérleti egerekben már kipróbálták, az áttéteket is elpusztította a vakcina.
A most embereken végzett kísérletsorozatban egyszerre kapcsolják ki a daganat védekezőképességét, és ébresztik fel az immunrendszert.
Ez pedig egy olyan pont lehet, hogy alig pár héten, hónapon belül áttörést hozhat.
Ha így van, akkor Karikó Katalin a koronavírus utána rákkal is leszámolhat, ezáltal biztosan Nobel-díjas tudós lesz.

rak.jpg
 
Azért ez is szenzációhajhász cikk cím. Igen már zajanak a klinikai tesztek és eddig jól megy. Viszont még kérdéses minden ráktipus ellen bevethető e, nincsenek e mellékhatások és stb. Aztán, amig ez elterjed és engedélyezve is lesz, az több év. Addig rengeteg ember hal majd meg rákban :(
 
Bár ugy lenne ahogy bombasztikusan irva vagyon.. De a valóság, hogy a klasszikust idézzem: "[email protected] mama".
S már egérnél tartanak....

Nixon elnök meg ujra akarta választatni magát, kellett valami nagy, holliwudos. Hát megalapitotta 1971-ben a Nemzeti Rákkutatót /NIC/ azzal, hogy 1980-ra nem lesz rák....

Az pedig megintcsak tény - pl. a leggyakoribb nöi tumor, az emlötumoer esetében a tumoros elváltozás felismerésének idöpontja semmilyen hatással nincs a beteg további sorsára, állapotára. /Teljesen kezeletlen s halálba kezelt között 4,5 nap eltérés/ Peták igy általánositva ex-catedra egyszerüen téved avagy nem mond igazat.
Föleg mammográfiát kedvelöknek szóljon ez.

De sok ember is fog ennek a mocsok reklámdumának bedölni.
 
Utoljára módosítva:

Amikor felröppent, hogy elkészült a HPV elleni védőoltás az ismeretségi körömben szinte minden nő beoltatta magát. Meglepődtem, hogy semmi vizsgálat, szűrés nem készült mielőtt beoltották őket. Egy biztos, akár véd akár nem, ma is egy olyan ismerősöm temetésén voltam akin mire felfedezték mi a baj nála, már semmiféle kezelés nem segített rajta!
 
Örülök neki, hogy itt a MTA orvosi szekció néhány tagja, igaz kép és név nélkül részletes, tudományos magyarázatot adott, tudós társuk tévedésére.
 
Szerintem kicsit tulzott @H-111 , de abban igaza van, hogy, mint Én is fentebb jeleztem ez nem egy lefutott mérkőzés. Ha annyi emeber meggyógyult volna, ahányszor bejelentették, hogy ez vagy az megvéd vagy meggyógyt a rákból, akkor az nagyon szép eredmény lenne. Ez egy új gyógyszer kisérlet, igéretes és biztató. Ezzel nincs gond, azzal van ha túlságosan hiszünk abban, hogy ez a végső megoldás. Még rengeteg vizsgálat és teszt van hátra. Más kutatások is zajlanak. Tovább kell várni az eredményekre türelemmel.
Az a sajnálatos, hogy a sajtó és sok politikus nem igy tesz. A riportban a doki nem beszél marhasságot, de a riporterek és cikkirók dolga nem az, hogy átadják azigaságot, hanem eladják a cikket és vannak eltulott remények, főleg a cimadásban.
 
A vilagon mindenhol tarol a rak minden fajtaja. Meg mindig varat magara a vegso gyogymod ami mult idobe helyezi a rak elleni kuzdelmet.
Rengeteg embernek sikerult meggyogyulni , a rakbol, de meg mindig nagyon sokan szenvednek ebbe a szornyu betegsegbe.
MInden vonalon folyik a kutatas az okok a megelozes a gyogymodok kemok , sugarazasok nem utolso sorban a operaciok es a genomba valo kutatas es gyogyitas.
A HPV oltas teenegereknel fontos /es adjak az oltast/es nagyon jo eredmenyeket tapasztalnak az orvosok.

SAjnos sokszor rajtunk kivul allo okok okozhatjak a rakot, legyen az sugarzas/ atomeromu katasztrofak/ termeszeti katasztrofak /vulkani kitoresek gazok stb. / levego szenyezes , viz ,etel , kemikai szenyezese a foldnek stb.
Azert nem osszehasonlithato a kuruzslokkal egy kutatas akik csak a pillanatnyi haszonert allitjak ,hogy megtalatak a rak csodaszeret.
A kutatok eleve mar a bizonyitott teziseket fejlesztik es komoly tudasu emberek akik tisztaban vannak maga az emberi szervezet mukodesevel, nem ugy mint a kuruzslok akik meg eletukbe belso emberi szerveket soha nem lattak nem hogy tudjonak valamit mukdeserol.
 
Amikor felröppent, hogy elkészült a HPV elleni védőoltás az ismeretségi körömben szinte minden nő beoltatta magát. Meglepődtem, hogy semmi vizsgálat, szűrés nem készült mielőtt beoltották őket. Egy biztos, akár véd akár nem, ma is egy olyan ismerősöm temetésén voltam akin mire felfedezték mi a baj nála, már semmiféle kezelés nem segített rajta!
Meg is nézted a riportot vagy csak kommentelsz? Magyarul mondja, hogy személyre szabott kezelésre van szükség. Mi ebben az érthetetlen? Pedig többször is mondja.
Nem arról van szó, hogy van valami, ami minden rákra jó, hanem arra, hogy a génanalízissel és célzott terápiával gyógyítható lehet. Ezt is többször mondja.
 
Nem néztem meg mivel nem arra írtam választ, de ezt te is látod.
 
Nem néztem meg mivel nem arra írtam választ, de ezt te is látod.
Pedig meg kellene nézni.
Ui., következőt írtad: "akin mire felfedezték mi a baj nála, már semmiféle kezelés nem segített rajta!"
Az újfajta terápia (úm. az mRNS vakcina) az úriember szerint akár az áttételek eltűnéséhez is vezethet. Ettől függetlenül a lényeg a személyreszabott, gén alapú terápián van. (nem génterápián!)
Ma még sokba kerül és nem is mindenkinek elérhető (nem az ára, hanem a kísérleti jellege miatt).
És persze tudom, hogy vannak olyan "tudósok", akik mindig mindenféle kis eredményt felfújva feltűnnek a médiában és ez alááshatja a tudomány hitelét, bár szerintem ez legtöbbször inverz módon zajlik: alulképzett médiamunkások olvasnak valahol valamit, majd meghívnak valaki valakijét, aki már ért hozzá, azonban mire riport lesz belőle, a valósághoz kevés köze van, az eredeti hírhez meg még kevesebb.
Kb. fél éve, Karikó Katalin mondta, a következő igen ígéretes próbálkozásuk a rák ellenes vakcina előállítása. Peták úr pedig már több, mint fél évtizede fáradozik, hogy Mo.-n meghonosítsa a személyreszabott, génanalíizisen működő rákgyógyítást. Egyikük sem kommunikálta, hogy megoldották a rák általános gyógyításának módját. Ennyi.
Ahogy mondják, semmi sem jó mindenre, de minden jó valamire. És ez most is igaz. Lehet végre látni a fényt az algút végén, tudományos megközelítéssel - igaz nincs rá biztosíték, hogy az nem a szembejövő vonat. A tudomány már csak ilyen. Pláne, hogy a sok önjelölt rákgyógyító (a ragasztóstól a táplálékkiegészítősön át, Fülöp-szigeteki csodasebészig) jól meggazdagszik más nyomorúságán és hiszékenységén szabadon terjesztheti a hülyeségeket.

Egyébént megértem, hogy elkeseredtségedet és szomorúságodat meg kívántad osztani a fórumon.
 
Mi t fognak csinálni a nagy gyógyszergyártók???? köztudott,hogy létezik a világméretü "gyógyszer-maffia", ami nem hagyja,hogy bekavarjanak az üzleteibe. Nem sok hitelt adok a hír tartalmának.
 
Mi t fognak csinálni a nagy gyógyszergyártók???? köztudott,hogy létezik a világméretü "gyógyszer-maffia", ami nem hagyja,hogy bekavarjanak az üzleteibe. Nem sok hitelt adok a hír tartalmának.
Minden létezik....háttérhatalom és a többi...
Meg ha sikerül is ez a gyógyászati eljárás az még rengeteg idő és nem lesz ingyenes.
 
Mi t fognak csinálni a nagy gyógyszergyártók???? köztudott,hogy létezik a világméretü "gyógyszer-maffia", ami nem hagyja,hogy bekavarjanak az üzleteibe. Nem sok hitelt adok a hír tartalmának.
A nagy gyogyszergyartok a gyogyszerek eladasabol gazdagodnak. A betegsegekre meg gyogyszer kell ,mert anelkul a X parancsolat se fog gyogyitani, hiaba allitja Kaisler ur.
A kutatasok rengeteg penz, nem csak a tudosok fizetese es a laborok, hanem a sok sok probalkozas a kulonbozo elkepzelesek megvalositasa , ami nagyreszuk teves utak. A tesztelesek is horrorisztikus osszegek.
Hires a magyar Richter is es regota tartja magat a tozsden is. NAgyon nagy penzeket adtak a kormanyok most is a COvid kutatasokra es sok orszag mert nem csak a dicsoseg hanem penzzel is jar egy egy sikeres gyogyszer kikiserletezese.
50 felett nagyon sok embernek kell gyogyszer , a kitolodott hosszabb eletkor szinten a betegsegek kordaba tartas szamlajara irhato.

Nekem tudod mi ami nem tetszik? Hogy Karikó Katalin talalmanya helyet a kinait nyomtak ezerrel ami raadasul meg vedettseget se ad nagy %-ban. A melymagyar kormanyunk csak akkor magyarkodik ha az erdeke ugy kivanja.
 
Mi t fognak csinálni a nagy gyógyszergyártók???? köztudott,hogy létezik a világméretü "gyógyszer-maffia", ami nem hagyja,hogy bekavarjanak az üzleteibe. Nem sok hitelt adok a hír tartalmának.
A gyógyszergyártók nem népjóléti intézmények, nem Teréz anyák és nem Ferenc pápák. Azért kutatnak, hogy profitot csináljanak, és nem meglepő módon nem azért, hogy neked is jó legyen. Esetleg, nagy ritkán csinálnak olyan készítményt is, ami ritka betegség ellen van - ezzel letudják a jótékonyodást. Egyébként, csak hogy tudd, a pék sem azért süt kenyeret, hogy a zembereknek jó legyen, hanem, hogy tisztességesen meg tudjon élni.
Egy gyógyszer kifejlesztése 100-millió-milliárd euro befektetést igényel. Tetszik - nem tetszik.
Viszont téged semmi sem akadályoz meg, hogy keresztényi szeretetből, saját pénzből és kutatásból készíts egy gyógyszerhatóanyagot, amit majd ingyen odaadsz az embereknek. Természetesen a gyártást is saját pénzből oldod meg, ami megfelel a világban elfogadott standardoknak.
Ha meg kevésbé hatékony mint másé, meg esetleg mégis termelnél valami nyereséget belőle, akkor megpróbálhatsz észrévekkel hatni az olyanokra, akik azt képviselik, amit te, most.
 
Valamennyire mindenkinek igaza van és oly sokszor becsaptak már, hogy egyre nehezebb hinni abban amit mondanak. 1 észrevétel nemcsak egy pék van, de csak az a pék él meg aki jó kenyeret süt. A gyógyszer is hasonló azt fogják meg venni ami hat, nem a szart, mert az orvosnál sokat kell várni és van idő beszélgetni ott el mondják a jó tapasztalatokat egymásnak és nem csak a rossz hír jár szárnyakon, hanem a jó is és még az is lehet, hogy gyorsabban is.
 
az orvosnál sokat kell várni és van idő beszélgetni ott el mondják a jó tapasztalatokat egymásnak és nem csak a rossz hír jár szárnyakon, hanem a jó is és még az is lehet, hogy gyorsabban is.
Igazad van. Mari néni biztosabban tudja, mi a jó gyógyszer, mint az orvos vagy a gyógyszergyár képviselője.
Nem arról van szó, hogy a gyógyszergyárak mindig tisztességesek, távolról sem. Ugyan a PR tevékenységük ezt sugallja, de az egy dolog. Azért vannak, hogy nyereséget termeljenek.
A pék nem azért süt kenyeret, az autógyár autót, stb., hogy neked jó legyen. A rossz pék is megél, ha nincs más, sőt, ha olyat gyárt, amire igény van, akkor a rossz minőséget is eladja és megél.
Régen a varázsló (kuruzslók) sem ingyen gyógyítottak, bárki bármit is mond.
Egyedül M. Lőrinc nagykorú az, aki azért harácsolt össze jó nagy vagyont, hogy az embereknek munkát adhasson, mindenki más csak nyerészkedni akar.:):)
 
@danilo

Azert nem a pekhez vagy a szomszedasszonyhoz mesz tanacsert a kiirt szivgyogyszer szerinte le vagy felvisszi a vernyomasod?
VAgy milyen es mennyi kemora van szuksege annak aki a rakkal kozkodik es melyik pirula fogja csokkenteni jobban a mellekhatasokat.
Kibe bizon az ember ha nem az orvosba ,szakorvosba aki ezt tanulta es napra kesz az ujabb jobb lehetosegekkel.
Sok szivbajbol nem lehet kigyogyulni, csak kordaba lehet tartani hogy minnel tovabb dolgozon ehez meg szamtalan pirula kell, mu sziv meg nincs kitalalva a donor szivbol keves van es az se dolgozik mindenkinel.
Sziv es errendszeri problemekkal nagyon sokan koszkodnek, nem csak a kozep es az idosebb korosztaly.
Lehet evtizedekig szedheti a vernyomascsokkentot hogy megelozek az infaktust.
Annyire specializalodtak az orvosi szakmak is , hogy csak igy lehet maximalisan topon lenni egy egy szakterulettel.
NEm hiszek a diplomas egeszsegugyi dolgozokba se akik tudnak az orvosokat potolni. A mentos nagyon jol kepzett hogy felismerje az eletmento diagnozist, de szaguldva megy a korhazba az infaktusossal mert o nem tudja ezer egy vizsgalattal pontosan bemerni hol milyen kiterjedesi stb baj van.
MInden mentos retteg ha az utolso pillanatba szulonot kell vinnie es nincs ido /azonnal hivja a roham kocsit/neki kell levezetni a szulest, ami csodas dolog de ha problema adodik akar a kismamaval akar a bebyvel ...hatalmas feleloseg, mert o akarhany diplomaja lehet nem szules nogyogyasz.
 
Utoljára módosítva:
Mielőtt böfögök, azért megnéztem az ATV-n Peták István-t.
Ajánlom mindenkinek, aki még nem tette meg ezt!

Egyáltalán nem állít olyanokat, amiket itt egyesek predesztinálnak.

Szerény ismereteim mellett, kaptam egy korrekt tájékoztatást a lehetséges jövőről!
Semmi sallang, cifraság, egyszerű tudományos (a hülyéknek közérthető, bár ebben nem vagyok biztos, hogy meg is értik!) magyarázat.

Mi a baj?!
Az ATV?
Karikó Katalin? (az "asszonyság", a szotyolaköpködő takonytól idézve)
A jövő nélkületek is eljön!
És tudjátok mit, a jövő szebb lesz nélkületek!

Oszt jó napot!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Üdvözlök Mindenkit. Szeretném kérdezni hogy saját verseket lehet-e feltenni az oldalra. Köszönöm szépen. Mária.
vorosmart wrote on sziporka78's profile.
Köszönöm szépen az az új fordítást, nagyon vártam.
Sziasztok!
Nagyon keresném Project 2 Fourth edition angol könyv,felmérőit,témazáróit!
Ha meg lenne valakinek nagyon meg köszönöm!
Árgyelán Anikó wrote on Kerecsenyné Szilvia's profile.
Sziasztok! Full blast 3 module 6 érdekelne. Köszönöm.

Statisztikák

Témák
36,798
Üzenet
4,475,946
Tagok
594,751
Legújabb tagunk
Hurki
Oldal tetejére