Beköltözött Kulka Jánoshoz egy afgán menekült

Albérletet segít találni egy új kampány azoknak a Magyarországon élő külföldieknek, akiknek ez nehézséget jelent. Ennek része egy videónapló-sorozat, amelynek első részében Amint látja vendégül Kulka János.

A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület Velkám Májgrentsz! címmel videósorozatot és albérletkereső programot indított. A részvételi dokusorozat hazai közéleti szereplők és itt élő migránsok közreműködésével készült, akik közösen dokumentálták együtt töltött napjaikat.

Az első epizódban Kulka János látja vendégül otthonában néhány napra az Afganisztánból származó, 6 éve Magyarországon élő Amint. Az együtt töltött napokat a szereplők maguk örökítették meg, így a saját felvételekből készült, személyes hangvételű videónapló a lehető leghitelesebben adja vissza megismerkedésük és összebarátkozásuk történetét.

A videót három további epizód követi a Velkám Májgrentsz!-kampány keretében (nov. 30-tól dec. 8-ig) Klein Dávid hegymászó, Vranik Roland filmrendező (Fekete kefe, Az állampolgár) és családja, valamint Jónás Vera zenész-énekesnő részvételével.

A filmek személyes történeteken keresztül hozzák közelebb az Iránból, Afganisztánból és Ugandából származó migráns szereplőket, és bemutatják a könnyű együttélés hétköznapi helyzeteit. A sorozat következő epizódja Klein Dávid szereplésével december 2-án kerül nyilvánosságra!

„Azt tapasztaltuk, hogy az utóbbi hónapokban érezhetően megnehezült azoknak az élete, akik hosszabb ideje itt élnek Magyarországon. Több olyan migránssal és menekülttel vagyunk kapcsolatban, akik hónapokon keresztül hiába keresnek lakást, mert sokan félnek és elzárkóznak attól, hogy külföldinek adják ki a lakásukat. Még akkor is, ha ezek az emberek Magyarországon szeretnének letelepedni, hosszú távra keresnek lakást, és fizetni is tudják a lakbért” – mondta Kováts András, a Menedék Egyesület igazgatója.

Az Egyesület éppen ezért olyan potenciális főbérlők jelentkezését várja, akik örömmel tesznek lépéseket egy befogadóbb társadalomért, és szívesen adják ki lakásukat vagy szobájukat itt élő külföldieknek (normál áron vagy akár kis kedvezménnyel). A program keretében szociális munkás és interkulturális mediátor is segít a kiadással kapcsolatos esetleges kérdések megválaszolásában, hosszú távon pedig akár egy szorosabb viszony kialakításában is.

kulka1.jpg
 
Szimpatikus videó. Aminról egyébként volt egy cikk korábban, ha jól emlékszem - be is linkeltem az egyik topikba -, hiszen már évek óta Magyarországon él.
Amúgy ha lenne, én simán kiadnám az ilyen, évek óta itt élő, dolgozó bevándorlónak a lakásomat. Nem hinném, hogy kevésbé megbízható, mint a magyar albérlők.
 
Érdekes ötlet.

Ez a fiú nem olyan, mint azok, akiknek akinek valamelyik muszlim imám átmosta az agyát. Olvastam már egy nálunk élő fiatal afgánról, aki afgán középosztályból származik és egy bombatámadás után kellett másik országba menekülniük a családjával, őt később továbbküldték Európába. Bár őt is nyugatabbra szándékozott menni, de valahogy ittragadt és megtetszett neki az ország. Feltalálta magát, mert Afganisztánban már sokféle készséget szerzett, amivel itt tudott boldogulni. Szerintem az volt a szerencséje, hogy amikor ideérkezett nem egy nagy létszámú muszlim közösség fogadta be, hanem a nagy létszámú magyar. Lehet, hogy ő az a fiú? Majd benézem a filmet, ha tévében megy.

Talán én is kiadnám a lakásomat olyan afgán fiúnak, aki már ennyire integrálódott, mert él bennem a remény, hogy 6 év alatt csak megszokta, hogy nálunk a lányok nem csadorban járnak és ha kilátszik a válluk, az nem azt jelenti, hogy szabad préda.

Ő is egy jóképű fiatal afgán fiú, nem? Igazi filmsztár. Szerintem Kulka vele is készíthetne egy sorozatot. Még érdekesebb is lenne, mert az ő élete egy kicsit "izgalmasabbra sikeredett".

Ramin Azimi.png
 
Utoljára módosítva:
Érdekes ötlet.

Ez a fiú nem olyan, mint azok, akiknek akinek valamelyik muszlim imám átmosta az agyát. Olvastam más egy nálunk élő fiatal afgánról, aki afgán középosztályból származik és egy bombatámadás után kellett másik országba menekülniük a családjával, őt később továbbküldték Európába. Bár őt is nyugatabbra szándékozott menni, de valahogy ittragadt és megtetszett neki az ország. Feltalálta magát, mert Afganisztánban már sokféle készséget szerzett, amivel itt tudott boldogulni. Szerintem az volt a szerencséje, hogy amikor ideérkezett nem egy nagy létszámú muszlim közösség fogadta be, hanem a nagy létszámú magyar. Lehet, hogy ő az a fiú? Majd benézem a filmet, ha tévében megy.
Szerintem ő az.
 
Ő is egy jóképű fiatal afgán fiú, nem? Igazi filmsztár. Szerintem Kulka vele is készíthetne egy sorozatot. Még érdekesebb is lenne, mert az ő élete egy kicsit "izgalmasabbra sikeredett".

hát nem tudom másol ezzel e képel közölnek hírt , hogy ő :
26 éves afgán férfit, Ramin Azimint, amiért megerőszakolt és utána brutálisan meggyilkolt egy 17 éves finn lányt januárban Poriban. Most ítélték életfogytiglanira.

Január végén az afgán férfi felutazott a lakóhelyéről, Helsinkiből Poriba, ahol a lány lakott, és felajánlotta volt barátnőjének, hogy elviszi autóval Ulvilán keresztül Kokemäkibe. Ulvila környékén azonban brutálisan megerőszakolta, aztán elvitte Kokemäkibe, ahol egy székhez kötözte egy fészerben, leöntött benzinnel, és élve elégette.
 
Ki gondolná róla, amikor jelentkezik, hogy albérletet keres? Értelmes, csinos, jól öltözött, ápolt, udvarias, már gügyög finnül, még ezzel is levenne a lábamról, ha nem tudnám, hogy Afganisztánban a férfiaknak egy nő nem mondhat nemet, mert akkor halál fia.

Áriga Offret.png

Ez a kis finn lány valami miatt "kiszeretett" belőle és őszintén megmondta, hogy nem akar a felesége lenni és gyerekeket szülni neki. 17 évesen... Ezzel aztán kiérdemelte, hogy megerőszakolják, a székhez kötözve benzinnel leöntsék és élve elégessék.

Biztos nem minden afgán tesz ilyent az összes finn nővel, de a statisztikák rettenetesek.
 
Csatolás megtekintése 1405319

Sajnos nem kell ehhez afgánnak lenni. Magyarországon évente kb. 70 nőt öl meg a partnere. Ez valami férfiszokás.
 
Szép dolog, tényleg, igazán, csak az a baj, hogy a Magyarországon született magyar állampolgárnak, akinek alacsony a fizetése, és ésszel, csupán egy gyereket vállalt bérelt lakásba, már nem segít senki. A lakás tulajdonosok meg nem fogadják.
Türelmesen várom, hogy végre valaki a hazai alsóbb ámde DOLGOZÓ osztályt is megtalálja némi segítőkedvvel!
 
Sajnos nem kell ehhez afgánnak lenni. Magyarországon évente kb. 70 nőt öl meg a partnere. Ez valami férfiszokás.

Remélem vannak itt olyan magyar férfiak, akik ezt kikérik maguknak. Kérdezz ki 70 afgánt és 70 magyart, hogy mi a véleménye, joga van-e ehhez egy visszautasított férfinak. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy melyik lesz a győztes az igen vagy a nem az afgánokról. Erre már bőven van kiszivárgott statisztika. Sajnos ezek olyan rögzült viselkedési formák, amelyeket borzasztó nehéz még több generáció múltán is kigyógyulni belőle.

Gondolj csak az USÁ-ra, milyen régóta működik (úgy ahogy) a multikulturális társadalom és a legutóbbi felmérések a különböző rasszok közt kimutatott különbségek észvesztőek.

Ezek a tavalyi adatok:

http://www.nyc.gov/html/nypd/downloads/pdf/analysis_and_planning
/enforcement_report_year_end_2014.pdf

nypd151130.jpg
 
Szép dolog, tényleg, igazán, csak az a baj, hogy a Magyarországon született magyar állampolgárnak, akinek alacsony a fizetése, és ésszel, csupán egy gyereket vállalt bérelt lakásba, már nem segít senki. A lakás tulajdonosok meg nem fogadják.
Türelmesen várom, hogy végre valaki a hazai alsóbb ámde DOLGOZÓ osztályt is megtalálja némi segítőkedvvel!

Tanulj meg néhány arab mondatot, add ki magad szíriai menekültnek és élhetsz a németeknél, mint Marci hevesen! Ha visszatoloncolnak ide, akkor is gond nélkül élhetsz. Nem kell számlákat fizetni, lakbért fizetni, a hónap felétől zsíroskenyéren élni. Éhbérért napi 12 órát dolgozni és eltűrni a megaláztatást valakitől, akinek nem a zsebe, csak a feje üres.
 
Bassár el-Aszád az interjúban ezt mondta:

"Ami a szíriai menekülteket illeti, többségük jó szír, hazafi, rendes ember. Természetesen terroristák is keveredtek közéjük, ez tény. Hogy hányan, azt nehéz lenne megmondani"
 
Kampány..., film..., (híres ember)néhány napra otthonába fogadja..., epizód!
Én arról is szeretnék kampányfilmet látni, hogy egy muszlim vallású afgán család Afganisztánban hogyan fogad be otthonába egy magyar, köztudottan homoszexuális férfit!
És mutassa be a kampányfilm azt is, hogy rokonai, szomszédai, barátai és egyáltalán a többi afgán férfi hogyan vélekedik erről!
 
Kampány..., film..., (híres ember)néhány napra otthonába fogadja..., epizód!
Ennyi!
Ha híres ember hosszú távra albérlőnek fogadná, hitelesebb lenne!

Igaz, de legyünk pozitívak, a kisfilm gondolom azt akarja bemutatni, hogy nem annyira mások, és nem kell tartani tőlük.
Csak a filmben szereplő fiatalember már "bizonyított", több éve itt él, és többé-kevésbé már beilleszkedett (mert be akart), kicsit más tészta egy frissen érkezett, ott megértem a bizalmatlanságot.
 
Van egy lakásunk, amiben jelenleg már jó ideje egy cigány család lakik albérletben, pont azért, mert nem az előítéletek, hanem a tények dolgoznak bennem. Ennek ellenére őszintén bevallom, hogy biztosan sokkal kevesebb azoknak a cigány családoknak a száma, akinek kiadnék lakást, mint akiknek nem.
 
Én arról is szeretnék kampányfilmet látni, hogy egy muszlim vallású afgán család Afganisztánban hogyan fogad be otthonába egy magyar, köztudottan homoszexuális férfit!
És mutassa be a kampányfilm azt is, hogy rokonai, szomszédai, barátai és egyáltalán a többi afgán férfi hogyan vélekedik erről!

Nagyon érdekes a gondolat!! Biztosan lenne meglepetés mindkét oldalon!
 
Bassár el-Aszád az interjúban ezt mondta:

"Ami a szíriai menekülteket illeti, többségük jó szír, hazafi, rendes ember. Természetesen terroristák is keveredtek közéjük, ez tény. Hogy hányan, azt nehéz lenne megmondani"

Csak most néztem meg a videót.
Na, most megértem én, hogy a Zsohárnak a szír virgács... akarom mondani migráns kell, de azért még nem kéne támogatni az ellenőrizetlen beözönlést Európába.
 
Ki gondolná róla, amikor jelentkezik, hogy albérletet keres? Értelmes, csinos, jól öltözött, ápolt, udvarias, már gügyög finnül, még ezzel is levenne a lábamról, ha nem tudnám, hogy Afganisztánban a férfiaknak egy nő nem mondhat nemet, mert akkor halál fia.

Csatolás megtekintése 1405319

Ez a kis finn lány valami miatt "kiszeretett" belőle és őszintén megmondta, hogy nem akar a felesége lenni és gyerekeket szülni neki. 17 évesen... Ezzel aztán kiérdemelte, hogy megerőszakolják, a székhez kötözve benzinnel leöntsék és élve elégessék.

Biztos nem minden afgán tesz ilyent az összes finn nővel, de a statisztikák rettenetesek.
-
"Biztos nem minden afgán tesz ilyent az összes finn nővel, de a statisztikák rettenetesek"
-
Kedves Hanna köszönjük a figyelmeztetésedet, most már csak azt szetném tudni hogyan néz ki a statisztika?
-
Nem a statisztika miatt nem vettem feleségül magyar lányt, a "Guinnesbuch der Rekorde" listáján a tömeggyilkosok élcsoportját a magyar arzénos-nök vezetik, több mind 400 férjet tettek el lábalol. Kellemetlen volt, hogy pont a jövetelemkor kapott el a német rendörség egy brutális magyar gyilkost aki pusztán szorakozásbol (szeretett volna egy perfekt gyilkosságot) és kioltotta egy 6 fös család életét. Egy volt rendör-tolmács rengeteg esetet tudna emliteni brutális hazafiakrol de hát a statisztika szerint nincs különbbség az emberek származása és kriminalitása között, legalábbis ami az europai országokban élöket illeti.
-
Tudod hány gyilkosság történik Mo.-on évente? Menyit követnek el ebböl idegen utlevéllel rendelkezök? Keveset.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,659
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére