Belgiumban ingyen vonatjegyeket osztanak

A belga kormány bejelentette, hogy a gazdaságvédelmi csomag részeként, az egyéb intézkedések mellett (ÁFA csökkentés, a szociális támogatások emelése) minden belga állampolgárnak 10 vasúti jegyből álló ingyenes utazási lehetőséget biztosítanak, hogy ilyen módon segítsék a hazai turizmus és gazdaság helyreállítását a válság után.


Belgiumban június 8-tól kezdték meg a korlátozások feloldásának harmadik fázisát. Szinte minden vállalkozás újra működik, beleértve a szállodákat, kávézókat és éttermeket is, bár a távolságtartási szabályokat továbbra is be kell tartani. Annak ellenére kezdtek hozzá viszonylag gyorsan az enyhítésekhez, hogy a 11,5 milliós országban több mint 9600 halálos áldozatot követelt a járvány, ami lakosságszámra vetítve a legmagasabb Európában.

A belföldi vasúti utazásra jogosító 10 ingyen jegyet július 1. és december 1. között lehet felhasználni, és plusz szolgáltatásként ingyenes kerékpár szállítási lehetőséget is biztosítanak mellé. Hasonló csomag egyébként 26 éven felüliek számára normális körülmények között 83 euróért kapható - írja a cnn.com.

A korlátozások feloldása idején az intézkedés célja az állampolgárok közérzetének javítása, ám az állami tulajdonban lévő vasúttársaság nem örül felhőtlenül ennek a rendkívüli promóciónak.

Bár egyetértenek azzal, hogy a tömegközlekedés reklámozása jó dolog, elsősorban azt nehezményezik, hogy nem vonták be őket az előzetes konzultációkba, illetve tartanak attól, hogy az ingyenes utazási lehetőség óriási zsúfoltságot fog eredményezni, mind a vonatokon mind pedig a pályaudvarokon, hiszen 2020 végéig közel 100 millió utazást jelenthet az ország vasúti hálózatában.

A vasúttársaság szóvivője úgy fogalmazott, hogy az ingyenes vonatjegyek nehéz helyzetbe hozzák a társaságot, amely az elmúlt hónapokban azon fáradozott, hogy biztosítsa az utasok és a személyzet számára is a lehető legnagyobb egészségügyi biztonságot. Az utasok biztonságát semmilyen körülmények között nem kívánják veszélyeztetni, de az ingyenes jegyekkel ez szinte lehetetlennek tűnik. Hozzátette, hogy a fenti aggodalmakon kívül a terv logisztikai és pénzügyi vonatkozásai is tisztázásra várnak.

upload_2020-6-16_22-44-26.jpeg
 
Nem csak itthon történnek olyan dolgok hogy eldönti a fej hogy előre de a szemnek nem szól hogy nézz!!
 
Belgium vonathálózata sűrű 112,6 m/km² és ezzel Csehország és Svájc mögött a 3. helyen áll. A négy nagy sebességű vasútvonalból három 300 km/h sebességgel, a külfölddel összekötő vonalon pedig 200 km/h közlekedhetnek a vonatok.
-
En eddig csak Luxemburgról halottam, hogy a vonat és busz-közlekedést ingyenessé tette, de azt már február ota.
-
Egyre kevesebb leírni valója lesz az EP képviselőknek. :)
 
A belga kormány bejelentette, hogy a gazdaságvédelmi csomag részeként, az egyéb intézkedések mellett (ÁFA csökkentés, a szociális támogatások emelése) minden belga állampolgárnak 10 vasúti jegyből álló ingyenes utazási lehetőséget biztosítanak, hogy ilyen módon segítsék a hazai turizmus és gazdaság helyreállítását a válság után.


Belgiumban június 8-tól kezdték meg a korlátozások feloldásának harmadik fázisát. Szinte minden vállalkozás újra működik, beleértve a szállodákat, kávézókat és éttermeket is, bár a távolságtartási szabályokat továbbra is be kell tartani. Annak ellenére kezdtek hozzá viszonylag gyorsan az enyhítésekhez, hogy a 11,5 milliós országban több mint 9600 halálos áldozatot követelt a járvány, ami lakosságszámra vetítve a legmagasabb Európában.

A belföldi vasúti utazásra jogosító 10 ingyen jegyet július 1. és december 1. között lehet felhasználni, és plusz szolgáltatásként ingyenes kerékpár szállítási lehetőséget is biztosítanak mellé. Hasonló csomag egyébként 26 éven felüliek számára normális körülmények között 83 euróért kapható - írja a cnn.com.

A korlátozások feloldása idején az intézkedés célja az állampolgárok közérzetének javítása, ám az állami tulajdonban lévő vasúttársaság nem örül felhőtlenül ennek a rendkívüli promóciónak.

Bár egyetértenek azzal, hogy a tömegközlekedés reklámozása jó dolog, elsősorban azt nehezményezik, hogy nem vonták be őket az előzetes konzultációkba, illetve tartanak attól, hogy az ingyenes utazási lehetőség óriási zsúfoltságot fog eredményezni, mind a vonatokon mind pedig a pályaudvarokon, hiszen 2020 végéig közel 100 millió utazást jelenthet az ország vasúti hálózatában.

A vasúttársaság szóvivője úgy fogalmazott, hogy az ingyenes vonatjegyek nehéz helyzetbe hozzák a társaságot, amely az elmúlt hónapokban azon fáradozott, hogy biztosítsa az utasok és a személyzet számára is a lehető legnagyobb egészségügyi biztonságot. Az utasok biztonságát semmilyen körülmények között nem kívánják veszélyeztetni, de az ingyenes jegyekkel ez szinte lehetetlennek tűnik. Hozzátette, hogy a fenti aggodalmakon kívül a terv logisztikai és pénzügyi vonatkozásai is tisztázásra várnak.

Csatolás megtekintése 1739547
*
Felettébb kíváncsi lennék arra, hogy Magyarországon EZT mikor vezetik be?! Soha napján... mivel a MÁV-os vezetők, rendesen lenyúlták a "lé"-t, ahogyan már régebbi híradásokban azokról értesültünk. No meg a sok pénzből a MÁV alkalmazottak, sőt az utazó közönség sem részesült, de nem is fog. Mi nem vagyunk ilyen helyzetben, s ráadásul ezt napi szinten kozmetikázzák is, miszerint ha elhinném, mi élünk a legjobb színvonalon?! No persze, béka feneke alatt pár méterrel...
upload_2020-6-24_8-48-45.jpeg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,905
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére