Hírek Beperelem, cáfolom, közzéteszem – Magyar Péter ígéretei

  • „A holnapi napon feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért.”
  • „A sajtótájékoztatót követően részletesen cáfolni fogom az ügyészség állításait.”
  • „Dani, fel fogunk jelenteni a választás után.”
  • „Jelenleg ebben az ügyben ennyi hangfelvételt találtam, de keresek tovább, és ha találok még, azt is be fogom nyújtani.”
Magyar Péter február eleje óta van jelen a közéletben. Az azóta eltelt öt hónapban rengeteg interjút adott, még több beszédet mondott, de még annál is többet posztolt vagy kommentelt. Ilyenkor pedig gyakran be-becsúszik nála valamilyen hangzatos bemondás vagy ígéret. Mint például a miniszterelnök feljelentése.

Bár ez más politikusoknál is gyakori fogás, mások is előszeretettel reagálnak ugyanígy hasonló esetekben, mi most azt néztük meg, mi lett a 30 százalékos Tisza Párt alelnökének és EP-képviselőjének néhány ilyen gyorsreagálású fogadkozásából. Mivel tényleg számtalan megszólalása volt, így minden mondását nem tudjuk végigvenni, de a nagyobbakat azért igen. Végül őt magát is megkérdeztük arról, hogy ezek a bizonyos ügyek jelenleg hogy állnak.

A cáfolat késik​

Magyar márciusban bevitt egy hangfelvételt az ügyészségre. Ezen a volt feleségével, az egykori igazságügyi miniszterrel, Varga Judittal arról beszélgetnek, hogy Rogán Antalék kihúzatták magukat a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagaiból. Varga azt is állította volt férjének, hogy már 2021 tavaszán szóltak Völner Pálnak, az ő akkori helyettesének a nyomozásról, de az államtitkár „nem hagyta abba”.
Az ügyészség több tanú, köztük három miniszter (Varga Judit, Gulyás Gergely és Rogán Antal) meghallgatása után június végén megszüntette a nyomozást a hangfelvétel ügyében. Szerintük a volt igazságügyi miniszter a felvételen csak pletykákat osztott meg arról, hogy Rogánék kihúzatták magukat, azt pedig egyértelműen megállapították, hogy az ügyiratokat senki nem manipulálta. Azt is mondták, hogy 2021 tavaszán biztosan nem szólt senki Völnernek, de hogy később szóltak-e, azt nem tudják. Azt is vizsgálták, hogy tudott-e valaki a kormányból Schadl ügyéről, és elmulasztott-e szólni, és arra jutottak, hogy nem.
Még vége sem volt az ügyészségi sajtótájékoztatónak, Magyar Péter már ki is írta a Facebookra, hogy az egész tájékoztató „szürreális”, az ügyészek pedig „izzadságszagúan próbálják megmagyarázni, hogy a volt igazságügyi miniszter által a hangfelvételen elmondottak ellenére semmilyen bűncselekmény nem történt”. Majd hozzátette, hogy „a sajtótájékoztatót követően részletesen cáfolni fogja az ügyészség állításait”.


Ez volt június 20-án. Az ügyészségi sajtótájékoztató lement, sőt azóta már három hét is eltelt, Magyar részletes cáfolata azóta sem érkezett meg.
Magyar Péter válasza: „Ügyvédekkel készítjük. Nem csak a részletes cáfolatot, hanem a hivatalos beadványt is.”
Ugyanebben a posztjában egyébként még nagyobbat is ígért a jövőre nézve mindenkinek: hogy „amint nem Polt Péternek fogják hívni a legfőbb ügyészt, a vádhatóság le fogja porolni ezt az ügyet, és a most ismertetett nyomozásban elkövetett szándékos szabálytalanságokat is ki fogja vizsgálni”. Az rejtély, hogy ezt mire alapozva ígérte meg, hogyan akarja majd esetlegesen a jövőben ő maga irányítani a következő legfőbb ügyészt.

Hangfelvételek nyomában​

Ha már hangfelvételek. Akkoriban, amikor benyújtotta az ügyészségnek a Varga Judittal készült felvételét, Magyar többször elhintette, hogy lehet, nem ez az egyetlen felvétel van a birtokában.
Az ügyészségről kisétálva például így nyilatkozott: „Jelenleg ebben az ügyben ennyi hangfelvételt találtam, de keresek tovább, és ha találok még, azt is be fogom nyújtani. Nem tartok vissza semmit, ezek több mint egy éve készültek, több helyre raktam el őket biztonsági okokból, jelenleg keresem őket. Nyilván megnézem, hogy az ügyészség valóban végez-e bármilyen eljárási cselekményt, vagy felül a rogáni propagandavonatra, és egyébként meg eltussolja ezeket az ügyeket. És nyilván egyre több energiát fogok abba feccölni, hogy több ilyen hangfelvételt megtaláljak.”
Úgy látszik, ezeket a felvételeket azóta is keresi. Pedig ha követjük a magyari logikát, akkor azzal, hogy az ügyészség megszüntette a nyomozást a Varga-féle hangfelvételnél, szerinte a vádhatóság „felült a rogáni propagandavonatra”. Újabb felvételekről viszont azóta sem beszélt.
Magyar Péter erre a pontra nem válaszolt.

A bevallanivaló​

Varga Judit március végén Hajdú Péternek arról beszélt, hogy amikor elváltak Magyar Péterrel, akkor ő „mindent feladott”. Ezt mondta: „Anyagilag is borzasztó rosszul jártam, de egy bugyiban eljöttem volna igazság szerint. Meg lehet nézni a nyilvános vagyonnyilatkozatomat, hogy én hogy jártam a válással.”
Erre Magyar Péter így reagált: közös megegyezéssel váltak el, és ügyvéd számolta ki, hogy „mindenki azonos módon járjon a vagyonmegosztással”. Azt is mondta, az európai parlamenti választások hivatalos kampányának kezdetéig nyilvánosságra fogja hozni a vagyonnyilatkozatát.
A kampány hivatalosan április 20-án kezdődött, azóta már a választások is rég lementek, Magyarból pedig egy Facebookon meghirdetett szavazás után EP-képviselő is lett. A vagyonnyilatkozatát azóta sem látni.
Magyar Péter válasza: „A héten megtörténik.”

Állítsátok meg Orbánt!​

Magyar még csak öt hónapja van a közéletben, de a feljelentések ígérgetésével nem fukarkodott.
Május 18-án például azt írta a Facebookon, hogy másnap feljelenti Orbán Viktort, „aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért”, mert „a miniszterelnök, a pártja és a propagandistái hetek óta azzal kampányolnak, hogy az ellenzéki politikusok háborúpártiak, most már óriásplakátokon és videó hirdetésekben is ezt terjesztik”. Ehhez pedig egy fotót is mellékelt egy óriásplakátról, amin a „STOP, HÁBORÚ. JÚNIUS 9. CSAK A FIDESZ!” szöveg szerepel, Magyar Péter, Soros György, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc arcképe pedig a betűkből néz ki.
Erről a feljelentésről azóta sem beszélt.
Magyar Péter válasza: „A Tisza Párt jogászaival egyeztetünk a lehetséges jogi eljárásokról, tekintettel arra, hogy a Fidesz által kialakított jogi környezetben nagyjából bármit állíthat a miniszterelnök vagy Rogán Antal egy közszereplőről, akár azt is, hogy anyagyilkos. Szinte lehetetlen őket ezért sikeresen bíróság előtt felelősségre vonni.”
Május 22-én már az MTVA vezérigazgatóját, Papp Dánielt akarta feljelenteni Magyar Péter. Országjárásának kecskeméti állomásán a közmédia EP-listavezetői vitájára utalva azt mondta, „Dani, te hazudsz”. Papp szerint ugyanis ők úgy állították össze a vita témaköreit (az Európai Unió védelme és biztonsága; migráció/menekültügy; mezőgazdaság és/vagy demokrácia és jogállam), hogy azok az európaiak szerint az EU legfontosabb témái. De az általa idézett felmérésből nem egészen ezt lehet kiolvasni.
Magyar szerint Papp ebben hazudott, de amúgy is „bűncselekmények sorát követi el”, így aztán a választás után fel fogja őt jelenteni, mondta. A választás óta már eltelt egy hónap.
Magyar Péter válasza: „Jelenleg is vizsgálják a jogászaink a lehetséges eljárások megindítását. A Fidesz által a Btk.-ban eszközölt jogszabály-módosítás miatt várhatóan nem csak büntetőeljárások megindításáról lesz szó, hanem sajtóhelyreigazítási- és személyiségi jogi perekről.”

Haragban a sajtóval​

Magyar az embereknél csak a sajtótermékeket szereti jobban feljelentéssel fenyegetni.
Magyar Péter öngyilkosságot hazudott címmel május 4-én arról jelent meg cikk a kormányközeli Borson, hogy Varga Judit tavaly februárban kihívta a mentőket otthonukba, attól tartva, hogy férje gyógyszer-túladagolással öngyilkosságot kísérelt meg, de a riasztás után Magyar Péter megvallotta, hogy csupán szimulált, majd a mentők kiérkezése előtt távozott otthonról. Minderről a volt igazságügyi miniszter korábban Hajdú Péternek is beszélt az interjújában.
Az újdonság ebben ekkor az volt, hogy a Bors erről az Országos Mentőszolgálat kiérkezésekor készült esetlapot is bemutatta cikkében. Magyar ekkor úgy nyilatkozott a Telexnek, hogy a bulvárlapban a Varga által mondottak alátámasztására nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvek nem is létezhetnek, ezért feljelentést tesz „a cikket jegyző »újságíró« és a lap felelős szerkesztője ellen”.
És volt feljelentés?
Magyar Péter válasza: „Megtörtént. Még nem kaptunk visszajelzést a rendőrségtől.”
Május 13-án a kormányközeli Metropolban jelent meg egy írás arról, hogy akkori barátnőjének anyja négy évet ült fegyházban gazdasági bűncselekmény miatt. Azt is állították, hogy a nő Magyar Péter „egyik legközelebbi munkatársa”, ő vezeti Magyar Péter titkárságát, és ő a gazdasági vezetője is, aki „irányítja, kezeli a hirtelen százmilliókkal felduzzasztott Magyar-klán pénzügyeit”.
Magyar erre úgy reagált, hogy „a goebbelsi, rogáni propaganda ismét szintet lépett, és a magánélet legmélyebb részeit sem tisztelő, aljas lejárató cikket jelentetett meg a barátnőm édesanyjáról, aki egyébként semmilyen pozícióval nem rendelkezik a Tisza Pártban, és ellentétben a fideszes oligarchákkal és politikusbűnözőkkel tisztességes munkából tartja el a családját. A hazug cikkek miatt természetesen feljelentést teszünk és kártérítési pert indítunk.”
Magyar Péter válasza: „Az érintett indított jogi eljárásokat. Nincs tudomásom róla, hogy miként áll az ügy.”
Május végén a kormánymédia Magyar egy másik rokonát is elővette: az unokatestvére volt férjét. Ő arról beszélt, hogy Magyar Péter nagybátyja és apja megkárosította őt. A férfi azt állította, hogy közel tíz éve közös pálinkafőzdét alapítottak, ő tett bele 80 millió forintot, de „Magyar József és Magyar István ezt az összeget saját kezükre játszották, a vállalkozás tulajdonában álló ingatlanokat saját nevükre íratták. […] A Magyar család lopott, csalt sikkasztott és közokiratot is hamisított a családi vállalkozással összefüggésben.”
Magyar erre megint úgy reagált, hogy a „propaganda szintet lépett”. Szerinte az unokatestvére volt férjének hazugságait terjesztik, miközben ő volt az, aki a közös céget ellehetetlenítette. „A gyalázatos rágalmak miatt természetesen őt és a hazugságokat terjesztő minden sajtóterméket feljelentem”, írta.
Magyar Péter válasza: „Az érintettek megtették a feljelentést. Nincs tudomásom róla, hogy a rendőrség reagált volna már.”
Magyar még márciusban propagandistának nevezte a HVG akkori újságíróját (aki azóta a Telexhez csatlakozott). Dezső András az újságírás alapvető szabályait követve reagáltatni szerette volna Magyart arra a rendőrségi jelentésre, ami a Magyar és volt felesége, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter egyik családi veszekedéséről készült.
Ezután Magyar a Facebookon azt kérte a rendőrségtől, hogy a posztját „értékeljék feljelentésként, és rendeljenek el nyomozást annak kiderítésére, hogy a rendőrség állományából ki, milyen céllal és kinek az utasításából szivárogtatta ki az említett, hamis megállapításokat tartalmazó rendőri jelentést. Kérem, hogy az eljárásban hallgassák meg tanúként Dezső Andrást, a HVG újságíróját, aki állítása szerint a rendőrségtől kapta meg a dokumentumot. A feljelentést természetesen hivatalos formában is eljuttatom önöknek.”
És megtette azóta a feljelentést?
Magyar Péter válasza: „Megtörtént. Még nem kaptunk visszajelzést a Nyomozó Ügyészségtől.”

Péntek esti láz​

Magyar Péter egy júniusi pénteken elment bulizni a budapesti Ötkert nevű szórakozóhelyre. A nyilvánosságra került és a helyszínen készült videófelvételek alapján a Tisza Párt alelnöke táncolt, szórakozott, láthatóan jól érezte magát. A balhéról elsőként beszámoló és a kormányhoz közel álló Ripost bulvárlap szerint Magyar „nagy mennyiségű szeszes ital elfogyasztása után órákon át folyamatosan agresszíven, garázda módon viselkedett”, „több vendégbe belekötött, nőket zaklatott, visszautasíthatatlannak vélt ajánlatot tett nekik”. Ugyancsak a Ripost írt arról, hogy „egymás után alakultak ki tettlegességgel fenyegető szituációk, miután több hölgy férfi partnere számon kérte a minősíthetetlen viselkedést, a szexualitással kapcsolatos agresszív beszólásokat”.
A nyilvánosságra került videók egyike sem örökítette meg, hogy a szórakozóhelyen Magyar Péter balhézott volna. Azt viszont igen, hogy Magyart a szórakozóhely biztonsági őrei a nyakánál fogva vezetik ki az Ötkertből. Az tehát biztos, hogy történt balhé, amelynek egyik szereplője Magyar Péter. És az is biztos, hogy a rendőrség garázdaság és rongálás miatt nyomozást folytat.
Magyar a buli után azt írta a Facebookon, hogy „minden olyan sajtóorgánummal szemben eljárást indítunk, akik a tényeket szándékosan elferdítik”. Állítása szerint „amit a kormánypropaganda állít az esetről, abból egy szó sem igaz, sem zaklatás, sem hasonlók nem történtek. Az egész esetről rendelkezésünkre állnak a videofelvételek.”
Amikor a Ripost pár nappal később újra a buliról írt, akkor már úgy, hogy „kiskorú lányoknak tett perverz ajánlatokat”, Magyar úgy reagált, ő egyetemistákkal táncolt. „Ugyan nem szeretném az értékes időt jogi eljárások indításával tölteni, de egy ilyen aljas lejárató anyag kapcsán nem tehetek mást, mint, hogy az összes olyan médium főszerkesztőjét feljelentem holnap nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért, amely az említett cikket lehozza, vagy hivatkozik rá”, írta.
Magyar Péter válasza: „Mivel azóta több (még aljas, hazug) cikket is megjelentetett a Ripost című Rogán-szennylap (és több propaganda médium), ezért egyben készül a feljelentés. Várhatóan a héten beadásra kerül. Sajtóhelyreigazítási- és személyiségi jogi pereket is indítunk.”
És mi van a belengetett videófelvételekkel? Egyelőre azt sem tudni, azokon mik láthatók. Tervezi-e, hogy nyilvánosságra hozza őket?
Magyar Péter válasza: „Szükség esetén igen. Az látszik rajta, hogy azon kívül, hogy fél órán keresztül egyetemistákkal szelfiztünk és táncoltunk, nagyjából semmi nem igaz a rogáni propaganda állításaiból.”

Presinszky Judit

1721209010580.jpeg
 
A Casaloma videóhoz:
360 szavazat 400 szavazattal meglett ursula
5 évvel ezelőtt 9 többséggel nyert
Most 40 szavazatos többséggel bőven lett ursula
MP szavazása egészében tartózkodás, pontjaiban megszavazás!!!
Az nem egy fapados játszma, mert mérlegelni kellett a többi partnert is.
 
Utoljára módosítva:
Magyar Péter csütörtökön találkozik Karácsony Gergellyel.
Na most ebből mi lesz?
Lesz együttműködés?

Rendszeres beszámolón a Tisza Pártban és környékén zajló pártépítési munkáról volt szó, Magyar és Radnai elmondták, milyen szisztémában szeretnék összerakni a szervezetet, hogy miért és hogyan működik a rendszerváltó előfizetés néven futó párttámogatási rendszerük.
 
Pár Tiszás EP képviselő már nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát.

Dávid Dóra évi 90 millió forintnak megfelelő jövedelemről mond le azért, hogy a Tiszánál megélhetési politikus lehessen. :)
De a többinek is jutott méz a vajas kenyerére korábban is.
 
Pár Tiszás EP képviselő már nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát.

Dávid Dóra évi 90 millió forintnak megfelelő jövedelemről mond le azért, hogy a Tiszánál megélhetési politikus lehessen. :)
De a többinek is jutott méz a vajas kenyerére korábban is.
Tényleg nem kötözködésből, de:
Most havi 8 milliónak megfelelő lesz a tiszteletdíja.
Ami 96... vagyis nem mond le, csak forrást váltott.
A londoni tech cég (azaz a versenyszféra) helyett egy nyugis állás úgy 4 évig.
Kiváló kapcsolati tőke gyarapitási lehetőség.
És a CV-ben is jól fog mutatni.
Persze ettől még felmutathat eredményeket a fogyasztóvédelmi bizottságban, amihez sok sikert kívánok
 
Tényleg nem kötözködésből, de:
Most havi 8 milliónak megfelelő lesz a tiszteletdíja.
Ami 96... vagyis nem mond le, csak forrást váltott.
A londoni tech cég (azaz a versenyszféra) helyett egy nyugis állás úgy 4 évig.
Kiváló kapcsolati tőke gyarapitási lehetőség.
És a CV-ben is jól fog mutatni.
Persze ettől még felmutathat eredményeket a fogyasztóvédelmi bizottságban, amihez sok sikert kívánok
Csupán az egyensúly kedvéért, lássuk már a többi párt EP képviselőinél is, hogyan boldogultak politikai karrierjüket megelőzően a versenyszférában? Miért ez a nagy hiszti részükről, ha ők is csupa magasan képzett, több nyelven beszélő, sikeres szakemberek, jól fizető karrierrel a hátuk mögött?
 
...
Dávid Dóra évi 90 millió forintnak megfelelő jövedelemről mond le azért, hogy a Tiszánál megélhetési politikus lehessen. :)
...
Én pusztán erre reagáltam.
Nem tekintem óriási lemondásának, hogy otthagyta a Metát gyakorlatilag ugyanannyiért.
Csupán az egyensúly kedvéért, lássuk már a többi párt EP képviselőinél is, hogyan boldogultak politikai karrierjüket megelőzően a versenyszférában? Miért ez a nagy hiszti részükről,
Talán mert irigyek? (Hogy neki lesz hová visszamenni, ha vége.)
ha ők is csupa magasan képzett, több nyelven beszélő, sikeres szakemberek, jól fizető karrierrel a hátuk mögött?
Azért a fideszeseket kivéve, jobbára nyelveket beszelő, felsőfokú végzettségű szakembereket küldtek a pártok.
Az már más kérdés, hogy Szanyi kapitánytól Cseh Katkaig csak a politikában tudják elképzelni a jövőjüket, ami (nagyon) nem biztos, hogy bejön.
 
Én pusztán erre reagáltam.
Nem tekintem óriási lemondásának, hogy otthagyta a Metát gyakorlatilag ugyanannyiért.

Talán mert irigyek? (Hogy neki lesz hová visszamenni, ha vége.)

Azért a fideszeseket kivéve, jobbára nyelveket beszelő, felsőfokú végzettségű szakembereket küldtek a pártok.
Az már más kérdés, hogy Szanyi kapitánytól Cseh Katkaig csak a politikában tudják elképzelni a jövőjüket, ami (nagyon) nem biztos, hogy bejön.
Szanyi kapitány 68 éves, a választók szerint megkezheti a nyugdíjas éveit, amiért véres verejtékkel megdolgozott. :D
A 36 éves Cseh Katalin a wiki szerint politikai karrierjét megelőzően kettő évet dolgozott rezidens orvosként, neki sem kell az Aldihoz szegődni árufeltöltőnek, orvoshiány van. Bár a szavazók nem biztos, hogy átgondolt döntést hoztak, korántsem biztos, hogy kártékonyabb hatással volt a magyar társadalomra Brüsszelben, mint ha visszaküldik a szülőágy mellé.
 
Szanyi kapitány 68 éves, a választók szerint megkezheti a nyugdíjas éveit, amiért véres verejtékkel megdolgozott. :D
Nem is tudom, hogy a két v betűs jelzővel vagy az allitmannyal nagyobb a gond ... (jelen esetben)
A 36 éves Cseh Katalin a wiki szerint politikai karrierjét megelőzően kettő évet dolgozott rezidens orvosként, neki sem kell az Aldihoz szegődni árufeltöltőnek,
Amennyiben szinten tartotta a képzettségét (járt szakmai előadásokra és megszerezte a szükséges kreditpontokat).
orvoshiány van.
Ugyan már! Hoznak egy intézkedést, hogy aki már járt egészségügyi intézményben, az gyógyíthat, oszt jónapot!
Bár a szavazók nem biztos, hogy átgondolt döntést hoztak, korántsem biztos, hogy kártékonyabb hatással volt a magyar társadalomra Brüsszelben, mint ha visszaküldik a szülőágy mellé.
Személy szerint semmi bajom vele. Még az is lehet, hogy sokat tett az ország érdekében, csak kár, hogy ezt a választások előtti pár hétben, reklám formájában hozták a tudomásunkra.
 
Szanyi: sose volt moderm politikus csak megélhetési.
Na és? Dajcstompi, Gaál Kinga, a volt igazsagügy miniszter.. mint eü képviselő, tán nem?
Cseh Katalin: liberális idealista és aktivista.
Gyakorlati érzék hiányos csetlő botló politikus.
Innen tudni, hogy nem kutyás, mert ott pssszivisták vannak.
De az általad idézett"Nem tekintem óriási lemondásának, hogy otthagyta a Metát gyakorlatilag ugyanannyiért.
Mivel gyakorlatilag engem idézett ezért is szólok hozzá. És mivel a kiváltó ok, hogy "90 millióról mond le", én bizony szükséget érzem rámutatni, hogy nem mondott le. Biztonságosabb forrásra cserélte a megélhetési alapot. (Ettől még persze lehet jó szakember.)
Nem az alkalmasságukról beszél: képviselői épp úgy anyagiakért tették mint Szanyi vagy Cseh (kicsinyes mellékszál)Ők másért rosszak.
Miért, ezek miért rosszak (ha ők másért)?
Én speciel egyikőjükről sem írtam rosszat, csak nem látom egyelőre, hogy mitől lennének rendszerváltók.
Téma torzítás tőle.
Mert nem a lényeg azzal vádaskodni mi a fizetés
Vádaskodás?
Mert rámutattak, hogy a versenyszféra helyett biztos forrasból kap ugyanannyi jövedelmet?
Taadásul amit nem is írtam, egy csomó kiváltság (pl. diplomáciai mentesség).
És mit cserélt mire.
A szóba kerülő emberek más mentalitású és képességű ALKALMATLANOK MAI POLITIKÁRA A NEMZETKÖZI ÉS
Az orbáni politikai helyzetben.
Ha ez igaz lenne, azt sem tudnánk ki az a Dajcstompi, Rezsi Szilárd, Kupakoslali...
Azok másért rosszak.
Bár még nem tudjuk a Tiszások milyenek lesznek.De nem a állás kereseten át kell ezt tárgyalva, vagdalkozni
Akkor talán nem kell felemlegetni...
mily kicsinyes támadása a Tisza képviselőinek.
Mutass már rá, hogy hol támadtam rá(juk)!
Még ez után derül ki hogy állják a sarat, mit érnek.
Kívancsian várom.
 
Személy szerint semmi bajom vele. Még az is lehet, hogy sokat tett az ország érdekében, csak kár, hogy ezt a választások előtti pár hétben, reklám formájában hozták a tudomásunkra.
Személy szerint elcseszték a momentumot
Bár szakértők szerint mindig is csak egy pesti elméleti szűk rétegpárt volt
 
Nos azt Tompos tette tönkre (meg akik megszavazták), merthogy ő állt be a Tisza alá. visszarantva a momentumos jelölteket...
Flamingo, Te nagyon másik mozit nézel!
Donáth Annának azért kellett megszakítania ez év januárjában a babázást, és visszatérni az elnöki pozicióba ( nem Tompost, hanem Gelencsért váltotta), mert már akkor látszott, hogy a támogatottságuk lecsökkent, és veszélyben az EP képviselői helyeik.
Akkor még úgy gondolták, hogy van esélyük. Nem volt.
Magyar Pétert 2024. április 17-én választotta meg a Tisza Párt alelnökévé, ezt megelőzően a párt nem tervezett elindulni az EP választáson.
 
Újabb ígéret.

A Tisza a tanárok fizetéséhez kötné a miniszterek és a miniszterelnök fizetését​

A Tisza Párt szerint „pofátlan és vérlázító”, hogy Orbán Viktor szerdán huszonhét százalékkal megemelte a korábban havi ötmillió forintot kereső - egyébként milliárdos - miniszterek fizetését, saját magát pedig az átlagbérhez viszonyítva a legjobban fizetett kormányfővé tette az Európai Unióban.
Magyar Péter azt írja, ha a párt 2026-ban felhatalmazást kap a kormányalakításra, a tanári bértáblához kötné a miniszterek és a miniszterelnök fizetését: a kormányfő fizetése nem haladhatná meg a pedagógus I. besorolású bérminimum - bruttó 538 ezer forint - hatszorosát, a minisztereké a négyszeresét, az egyéb állami tisztviselők és cégvezetők fizetése pedig a miniszterelnök fizetését.
 
Nos azt Tompos tette tönkre (meg akik megszavazták), merthogy ő állt be a Tisza alá. visszarantva a momentumos jelölteket...
Hozzá tartozik Donáth közeledése is:

Május elején készült interjúnkban megkérdeztük Donáth Annát, a Momentum elnökét és európai parlamenti listavezetőjét, hogy mi a véleménye Magyar Péterről, illetve politikai aktivizálódásáról. Az ellenzéki politikus akkor azt mondta: vitathatatlanul Magyar Péter érdeme, hogy megmozdult valami az ellenzéki térfélen, és az emberek kezdenek kijönni az apátiából.
Nagyon reméli, hogy a vitás kérdéseket lezárva, a június 9-i választások után szövetségesként tudnak majd egymásra tekinteni.
Ma a momentum

Jól összekeverted a mozit
Egy kommentelő szerint is:
A momentum akkor írta le magát , amikor Gyurcsánnyal összefogott
És ez az 2021-s előválasztás és az MZP féle blama.
 
Utoljára módosítva:
Hozzá tartozik Donáth közeledése is:

Május elején készült interjúnkban megkérdeztük Donáth Annát, a Momentum elnökét és európai parlamenti listavezetőjét, hogy mi a véleménye Magyar Péterről, illetve politikai aktivizálódásáról. Az ellenzéki politikus akkor azt mondta: vitathatatlanul Magyar Péter érdeme, hogy megmozdult valami az ellenzéki térfélen, és az emberek kezdenek kijönni az apátiából.
Vajon Donát ezt önsllóan jelentette ki, vagy a párt vezetése (melynek Tompos ugye már akkor is tagja volt) által megvitatott és elfogadott irányt képviselte.
Nagyon reméli, hogy a vitás kérdéseket lezárva, a június 9-i választások után szövetségesként tudnak majd egymásra tekinteni.
Ma a momentum
Kissé furcsállom, hogy hiányolja a tartalommal való megtöltest, főként annak a tükreben, hogy számon kéri a druszáját a hiányosságokért, mintha ő nem lett volna ugyanolyan, sőt nagyobb vezetői pozícióban.
Ami még a vidéki jelenlétet illeti, tényleg jó lenne...
 
Vajon Donát ezt önsllóan jelentette ki, vagy a párt vezetése (melynek Tompos ugye már akkor is tagja volt) által megvitatott és elfogadott irányt képviselte.
Ja, persze, Donáth Anna nem saját kúfőből, hanem Tompos Márton utasítására ment ki a Tisza párt standjához fotózkodni is?
Szarnak, bajnak nincs gazdája, a vereségért minden esetben valaki más a hibás? Ilyet mintha már láttunk volna máshol is!
donath-tisza.jpg
 
Kissé furcsállom, hogy hiányolja a tartalommal való megtöltest, főként annak a tükreben, hogy számon kéri a druszáját a hiányosságokért, mintha ő nem lett volna ugyanolyan, sőt nagyobb vezetői pozícióban.
Ami még a vidéki jelenlétet illeti, tényleg jó lenne...
Ezt fejtsd ki újra.
Ki hiányol kinek a tartalommal megtöltését
Ki a drusza?
Lassabban hogy én is értsem.

Nagyon reméli, hogy a vitás kérdéseket lezárva, a június 9-i választások után szövetségesként tudnak majd egymásra tekinteni.
Ezt az idézetet Donáth Anna írta mondta a Momentum elnökeként.
Magyar Péter visszautasította az akkori (per pillanat) momentum közeledését.
Feltételezem Donát Anna taktikázásai miatt(aki hol DK-t marta hol Magyar Pétert) csapkodott.
Ezekre a Donáth ide oda nyilatkozására kapták a teljes elutasítást, mint tudattalan bizonytalan kapkodó pártelnök.
Magyar a NOlimpiát teljes bűnnek tartja. Jegyzem meg
 
Utoljára módosítva:
Ja, persze, Donáth Anna nem saját kúfőből, hanem Tompos Márton utasítására ment ki a Tisza párt standjához fotózkodni is?
Akkor egyértelműsitem:
Önallo gondolat volt, vagy már akkor megegyezett a pártvezetés, hogy beállnak a Ti6mögé?
Szarnak, bajnak nincs gazdája, a vereségért minden esetben valaki más a hibás? Ilyet mintha már láttunk volna máshol is!
Ez most melyik? Vagy mindkettő?
 
Ezt fejtsd ki újra.
Ki hiányol kinek a tartalommal megtöltését
Ki a drusza?
Lassabban hogy én is értsem.
Ha megnézted a videót, Tompos hiányolja, hogy a kampány nem lett tartalommal megtöltve.
Viszont ez az ő sara (is), hisz frakcióvezető és elnökségi tag volt már akkor is.
Ezt az idézetet Donáth Anna írta mondta a Momentum elnökeként.
Magyar Péter visszautasította az akkori (per pillanat) momentum közeledését.
Feltételezem Donát Anna taktikázásai miatt(aki hol DK-t marta hol Magyar Pétert) csapkodott.
Ezekre a Donáth ide oda nyilatkozására kapták a teljes elutasítást, mint tudattalan bizonytalan kapkodó pártelnök.
Ez legyen intő példa Magyarnak is!
Kintről nem lehet pártot irányítani.
Magyar a NOlimpiát teljes bűnnek tartja. Jegyzem meg
Amíg az ország pénzügyi helyzete nem engedi meg, az is.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Csilinkóné Lulács Éva wrote on hluna23's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy Lynsay Sands Argeneau sorozatának utolsó 10 részét is le fogod fordítani? Nagyon tetszett a sorozat. Köszi a fordításért. Éva
Ishmael wrote on Bárdos Tünde's profile.
Szia!
Neked megvan a könyv? Vagy Te is keresed?
bardosie wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági! Köszönöm a sok felrakott könyvet, folyamatosan olvasom őket. Imádom mindegyiket! :)
Szeretnék érdeklődni hogy amit az idegen nyelvű könyvek közé felraktál Galactic Gladiators sorozat magyarul is meg van-e neked? Előre is nagyon köszönöm! Erika
Alex von Palota wrote on balacy's profile.
Sajnos a tegnapi feltöltéseidnél (Véletlenül katona, nyomok a hóban) csak 1 rar file van, a többi hiányzik. Köszönöm és üdv !

Statisztikák

Témák
38,394
Üzenet
4,853,855
Tagok
618,780
Legújabb tagunk
Viki271
Oldal tetejére