Beszélgetés RejtettKézzel, aki saját bevallása szerint az Illuminátusok tagja

Bihar

Kitiltott (BANned)
Bigpapa, ez másként van, nem vagyok elkötelezett semmiféle vallási irányzathoz.
Egészen másként látom az emberiség őskorát és ókorát, ebbéli tevékenységét, hitét.
Szerintem a hitek hosszú idők alatt erősen változtak. Csak röviden: állatistenekkel kezdődött, tóremhittel folytatódott, Anyahitával mégtovább folytatódott és végűl Jézussal tetőzött ez a dolog. Jézus is (és Mani is) Anyahita szknyájából bújt ki, azaz egyistehitű és a szeretetet, békét hírdető volt, ámde Róma ezt trombitálva belegyömöszölte az érdekelvűséget. Anyahita szerint a béke majd a Vízöntőben köszönt a Földre...már ottlennénk...Róma cédulákat is árult és inkviziciót működtetett, megfigyeléseket negligált (eppur si mouve) ...sok marhaságot összezagyvált...stb. Most persze más a helyzet.
Nem érdekel igazán, hogy ki mit zagyvált az un világkorszakokról, mert az emberiség cikkcakkos ám folyamatos dialektikus fejlődésében hiszek. Nem kell ehhez holmi kinevezett főokos, hogy ezt belássuk. De persze kinek a pap, kinek a..
Ami viszont érdekes: a jégkor vége óta gyorsuló fejlődés motivációja, mozgatója lenne. Ki ez és szereti-e a burgert?
 
O

oliyboty

Vendég
Szia!

Az valószínűleg biztos, hogy aki jelenleg a földre van inkarnálódva, annak még dolga van itt. Tehát valószínű, hogy még fejlődnie kell. A megszabaduláshoz szükség van a fizikai testre, személyiségre és kezdetben még az egóra is.

Az egyenes út haza, azaz lenne, hogy egy ponton (ha már az előző illetve a jelenlegi életében kiélte nagyjából a vágyait) az ember megérez egy belső késztetést/hívást (a fénymagból/a szív rózsájából), ami hazahívja. De azért, hogy valóban haza is térhessen keményen tenni is kell.
A lényeg az lenne, hogy minden embernek be kellene járnia a Krisztusi utat. Amihez úgy kellene hozzáfogni, hogy az embernek az egóját, szép lassan le kell építse, hogy az egó helyét át tudja venni az isteni önvaló, ami minden emberben jelen van.
Az imént felvázolt út az egyenes, gyors és a "legnehezebb" út vissza a mozdulatlan birodalomba.

Van viszont egy másik út is, ez egy hosszú, kacskaringós világkorszakokon át tartó út, ami a szép fokozatos fejlődésre épül. A különböző világkorszakokon, fordulatokon és azon belül is az egyes bolygókon, mindig van több meghatározó korszak, mint ahogy nálunk volt a Hiperbóreai, Lemúriai, Atlantiszi és a mostani Árja korszak. Minden korszak végére az emberiség úgymond csoportokra oszlik aszerint, hogy milyen fejlettségi szinten áll. Az élenjárók fogják alkotni a következő korszak új emberiségét. Jelen esetben most mindegy, hogy ezt a fizikai anyagban vagy már félanyagi, azaz éterikus testben kell elképzelni.
Mert a felvázolt lépcsőfok természetesen előrelépés az előzőhöz képest és végre nem az anyagba való további involúcióról szól, hanem a tényleges evolúcióról (nem Darwini értelemben), de még továbbra is a dialektikus világ rabja maradt az új emberiség is.

Tehát, amit fel kell tenni magunknak kérdést, hogy melyiket választjuk mármint az egyenes és fáradságos vagy a hosszú, kacskaringós utat. A logikus az az lenne, hogy ha lehet és képesek vagyunk rá akkor az egyenes utat célszerű választani.

Azért is izgalmas a jelenlegi korszakunk, mert mint már az előző hozzászólásomban is írtam, valószínű, hogy a kacskaringós úton válaszponthoz érkeztünk, tehát egy kisebb vagy nagyobb aratási/betakarítási időszakhoz.

Még annyit, hogy az egyenes út bejárását, mindig voltak olyan csoportok, akik szorgalmazták, valóban jártak azon az úton és az arra érdemes egyéneket be is avatták ezekbe a misztériumokba (pl.: Katárok), nyilván nem lehetett nyíltan csinálni, az egyház inkvizíciós tevékenysége folytán. Viszont a jó hír, hogy még manapság is léteznek ilyen Misztérium Iskolák, ahol az ott egybegyűlt embercsoport célja egymás segítése és az egyenes út bejárása vissza az isteni/mozdulatlan birodalomba.

Az alábbi oldalon is lehet egy-két érdekes írást olvasni a témával kapcsolatban:
https://magyarokfenykuldetese.wordpress.com/

Szeretettel: Bigpapa

Sziasztok!

Én ezt a belső hívást már nagyon régóta érzem magamban és nagyon erősen. Néha olyannyira, hogy csak mennék már nagyon, de nem tudok, mert nem jött el az ideje. Még van sok dolgom magamon, egó téren, hogy valóban megtegyem azt, hogy visszatudjak térni oda ahonnan jöttem. Sokszor érzek magamban egy belső harcot, ezt úgy értem, hogy a szívem, a tudatom már hazavágyik, mert őrületes honvágyam van, de nem tudok menni még, mert még nem sikerült úgy megtisztítanom magam, ami azért kell, hogy hazatérhessek. S habár a szívemmel mindenkit egynek érzek, látok, hogy itt mindannyian az EGY-hez tartozunk, jön időnként megint az egóm és próbálja ezt az érzést a szívemből eltüntetni. Ezért is megy önmagamban a harc belül. Nagyon rossz, hogy tehetetlennek érzem olykor magam...:confused: Hiszem azt, hogy a belőlem áradó szeretet által ennek a belső vívódásnak hamarosan vége lesz.
 
Bigpapa

Állandó Tag
Állandó Tag
tudod valahogy észre veszem a szekta dolgokat. e hely is kezd nagyon a befolyásuk alá esni. aki itt Most adja a dumát másnéven már itt van, de kell ez is erősíti saját teóriáit. :confused:

Üdv ionon!

Ha én rám céloztál az iménti beírással, azt hiszem összekeversz valakivel. De, azért kíváncsivá tettél, hogy miféle szektás dolgokra kell itt gondolnunk?
Kik veszik át az irányítást itt is?
Ki az aki szerinted vagyok?

Tényleg érdekel, segíts rajtunk! :D

Üdvözlettel: Bigpapa
 
Szia Ionon!

Tudod végigolvastam azt a hosszú átfordított szöveget magyarra, de beszélni még valakit ilyen csodálatosan, sok sok szeretettel a szívében, nem igen hallottam még. Nem tudom számodra mit jelent a szekta s miért hoztad fel eme fogalmat ebben a topicban levő hozzászólások alapján... De te tudod, hogy miként és hogyan minősíted a dolgokat. kiss
 
ionon

" Ez azt jelenti, hogy az univerzumban van egy lehetőség – nem egy kötelezettség, hanem egy választási lehetőség –, hogy ez élőlényeknek, bármilyen szinten is éljenek, lehetőségük van az Egység ellen cselekedni. És ez az elkülönülés kezdete. Tehát ha ezek a Gonosz erők, amik lényegében tudatlanok – mert ha igazából nem tudatlanságban élsz, hanem a tudásban, gnózisban, ezt nem teszed meg. Tehát még ezeknek a lényeknek is, akik idejöttek a Földre, rengeteg tanulnivalójuk van."
tudatosan és szépen össze válogatott eseményeket ír, de semmi lényegeset semmi olyan amit itt lévők java ne tudná. szekta = korlátozás, érted. teljes mértékben korlátoz mindenkit ki elolvassa a dolgait mert a lényeget a gonosz és a fény harca na ilyen nincs mert mert mindenki gonosz és a fényben lakik "TISZTELET A KÍVÉTELNEK".
mert mi a gonosz és mi a fény és mi a harca ezeknek? egyszerű teszel valakinek gonosz dologt de ő ettől fogtudni javulni akkor nem látja be de idővel igen és igazat ad neked hogy olyan voltál vele, mi is voltál (fény?)? téveszméket tud mindenki gyártani még én is. szeretett ha nem azt mondja amit tudni kell hanem mismásol, mert ezt olvastam ki ebből a gnózisból* e szóban benne van a lényege mindennek ezért főleg szekta a dolog. tedd fel mi az érdeke ennek az írásnak, megosztás de milyen????:33: yes
 
ionon

Kitiltott (BANned)
Üdv ionon!

Ha én rám céloztál az iménti beírással, azt hiszem összekeversz valakivel. De, azért kíváncsivá tettél, hogy miféle szektás dolgokra kell itt gondolnunk?
Kik veszik át az irányítást itt is?
Ki az aki szerinted vagyok?

Tényleg érdekel, segíts rajtunk! :D

Üdvözlettel: Bigpapa
nem veszed észre mert nem vetted észre, de észrevevén észrevétel veszel felém:confused:
 
Bigpapa

Állandó Tag
Állandó Tag
" Ez azt jelenti, hogy az univerzumban van egy lehetőség – nem egy kötelezettség, hanem egy választási lehetőség –, hogy ez élőlényeknek, bármilyen szinten is éljenek, lehetőségük van az Egység ellen cselekedni. És ez az elkülönülés kezdete. Tehát ha ezek a Gonosz erők, amik lényegében tudatlanok – mert ha igazából nem tudatlanságban élsz, hanem a tudásban, gnózisban, ezt nem teszed meg. Tehát még ezeknek a lényeknek is, akik idejöttek a Földre, rengeteg tanulnivalójuk van."
tudatosan és szépen össze válogatott eseményeket ír, de semmi lényegeset semmi olyan amit itt lévők java ne tudná. szekta = korlátozás, érted. teljes mértékben korlátoz mindenkit ki elolvassa a dolgait mert a lényeget a gonosz és a fény harca na ilyen nincs mert mert mindenki gonosz és a fényben lakik "TISZTELET A KÍVÉTELNEK".
mert mi a gonosz és mi a fény és mi a harca ezeknek? egyszerű teszel valakinek gonosz dologt de ő ettől fogtudni javulni akkor nem látja be de idővel igen és igazat ad neked hogy olyan voltál vele, mi is voltál (fény?)? téveszméket tud mindenki gyártani még én is. szeretett ha nem azt mondja amit tudni kell hanem mismásol, mert ezt olvastam ki ebből a gnózisból* e szóban benne van a lényege mindennek ezért főleg szekta a dolog. tedd fel mi az érdeke ennek az írásnak, megosztás de milyen????:33: yes

Üdv ionon!

Nem tudom, hogy mások hogyan vélekednek erről, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy mások mást értenek a szekta címszó alatt. Egy-két további megállapításoddal sem értek egyet, pl.:
mindenki gonosz és a fényben lakik "TISZTELET A KÍVÉTELNEK"
Az sem teljesen tiszta, hogy szerinted kit, miben korlátoz le ez az egész iromány? Most valaki vagy elhiszi és egyetért az általa leírtakkal vagy pedig nem esetleg alapból el sem hiszi.
Az általad beidézett mondattal nekem nincsen bajom, sőt egybe is vág azzal, amit jelenleg gondolok a világról illetve annak működéséről.
Nem vagyok benne biztos, de lehet hogy a gnózis szót erősen félreértelmezed és sajnos az interneten láttam másokat is akik szintén nincsenek tisztában a "szó" valódi jelentésével, így leírom, hogy én illetve még jópáran mit értünk a gnózis alatt:

A Gnózis tudást, valódi belső ismeretet jelent. A Gnózis a legmasabb tudás, Isten ismerete, az isteni terv ismerete. A Gnózis Isten lélegzete: megnyilvánulás előtti állapotában a mindenség szellemi terve, minden dolog forrása, a Logosz. A Gnózis megnyilvánulva szellemi erő, szeretet, világosság, és egyetemes bölcsesség képében jelenik meg. A Gnózis végső soron az emberben megszülető, Istentől származó eleven ismeret, amelyben azok részesülnek, akik lélek-újjászületés révén belépnek Isten fényszületésébe, a pimandrikus tudatállapotba.
Illetve
A Nag Hammadi Könyvtár - a gnosztikus evangéliumok | Bevezetés rész
A „gnózis” és a „gnosztikus” kifejezések a mai napig a misztikus fogalmak közé tartoznak, habár az utóbbi két évtizedben mind több és több értelmező szótárban bukkantak fel. A szó, „gnózis” görög eredetű, azt jelenti „tudás”, vagy a „tudás művelése”. Első hallásra könnyen összekeverhető a hasonló gyökerekkel rendelkező, ám éppenséggel ellenkező jelentésű fogalommal, az „agnoszikus”-sal, mely szó szerint „nem tudást” jelent. A görög nyelv megkülönbözteti a racionális, tárgyi tudást és a tapasztalati vagy érzékelésen alapuló tudást. Ez utóbbi belső megértésből fakad és személyes megvilágosodás útján vezet el gnózishoz.

Az első században a keresztény megfogalmazás szerint a „gnosztikus” annak az anortodox csoportnak a megjelölésére szolgált, mely kivált az új keresztény közösségből. Krisztus korai követői közt láthatólag voltak olyan csoportok is, akik úgy írták körül magukat, mint olyanok, akik nemcsak egyszerűen hisznek Krisztusban és tanításában, hanem egyfajta „különleges tanúk”, vagy „az isteni megtapasztalás beavatottjai”. Ez volt az a bizonyos megtapasztalás, vagy „gnózis”, mely Krisztus igaz követőit megkülönböztette – állításuk szerint. Stephan Hoeller magyarázata szerint, ezeknek a keresztényeknek egyfajta „meggyőződésük volt, hogy közvetlen, személyes és abszolút tudással rendelkeznek a létezés autentikus igazságairól, mely az emberi lény számára elérhető, továbbá az is, hogy ennek a tudásnak a megszerzése, mindig az emberi élet végső célja kell hogy legyen.”
------------------------------------------

nem veszed észre mert nem vetted észre, de észrevevén észrevétel veszel felém:confused:

Biztos velem van a baj, de szóljatok, hogy ha valakinek sikerült dekódolnia a fenti "választ". Mert eddig az a véleményem, hogy sokan vannak és most már vagyok is, akik ionon egy-két "magasröptű" agyszüleményét nehezen vagy inkább sehogy sem értik.

Nyilván lehet más a véleményünk, de az lenne a továbbiakban a kérésem, hogy a magyar nyelvnek megfelelő és a logikus gondolatok látszatát keltő válasszal válaszolj a hozzád intézett kérdésre, ha ez lehetséges.

Persze mindemellett, természetesen azt teszel és csinálsz, amit csak szeretnél, de szerintem ne szemeteljük össze ezt a topicot.
 
Bihar

Kitiltott (BANned)
A mai napig létenek a tiszta értelmet fertőző egyének, szekták és más ki-micsodák. Ők vagy megvilágosodott hadovabanditák, vagy csak úgy maguktól ostobák, de nagyon. Amit véleményedként mondassz Bigpapa az igaz, de igen régikeletű dolog. Ilyenkor azonban megteheted, amit én már régen gyakorolok: lapozok.
Az viszont elgondolkodtató, hogy ha elfelejtjük a görög filoszokat, akkor veszít-e ezzel a világ? Ők nemcsak a matematikájukat, építészetüket lopták valahonnan, hanem a filozófiájuk sem a sajátjuk, legalábbis ennek alapjai nem azok.
A Földönkívűliek pedig elutaztak és így nemlehet őket megkérdezni, hogy mi a véleményük a világ zagyvaságait szuperponáló lényekről.
 
hannah22

Állandó Tag
Állandó Tag
Üdv. Mindenki:p

A napokban kaptam meg e-mailben rejtett kezet.

hááááát.....;)

Az összefoglalt, egy személyhez kötött információk, ugyan darabokban már itt-ott napvilágot láttak...
Nézzünk mögé ....
A titkokra az ember felkapja a fejét .... izgi, meg jó lenne tudni:rolleyes:;).... mézesmadzag hohohó.....

Mi a szándék(hátsó) ezzel a cikkel???
Mit éreztetek az elolvasásakor?
Az tuti, hogy nem a feltétlen szeretetet....;)

:ph
 
Kicsi Fecske

Szia Hannah!kiss
Számomra sem pozitiv, amit a Rejtett kéz sugall. Mivel a dualitás világában élünk, arról is tudnunk kell, hogy mit tervez a másik tábor. De ez igen: (#11). Ez az írás nekem nagyon tetszett. Videó leirat, és fantasztikus számomra. Érdemes elolvasni.
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szeretettel Erzsi.:11:
 
O

oliyboty

Vendég
Most kicsit elveszítettem ám a fonalat.:p:p:p Igazából én az olvasás alatt nem arra figyeltem, amit RejtettKéz sugall, hanem arra, ahogyan ír a dolgokról és ott végig szeretetet éreztem, miközben olvastam. Bár ilyen sem fordult még elő velem olvasás során, hogy maga a tartalma a szövegnek kiesik teljesen, nem tudom mi okozta ezt, de én csak végig azt éreztem, ahogy RejtettKéz mesél a dolgokról és azt, ahogyan árad belőle a szeretet. Ennyi maradt meg bennem. :rolleyes:
 
ionon

Kitiltott (BANned)
Üdv ionon!

Nem tudom, hogy mások hogyan vélekednek erről, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy mások mást értenek a szekta címszó alatt. Egy-két további megállapításoddal sem értek egyet, pl.:
Az sem teljesen tiszta, hogy szerinted kit, miben korlátoz le ez az egész iromány? Most valaki vagy elhiszi és egyetért az általa leírtakkal vagy pedig nem esetleg alapból el sem hiszi.
zavarkeltés és igen korlátoz hisz befolyásolni akar. véleményem kapisekiss
Az általad beidézett mondattal nekem nincsen bajom, sőt egybe is vág azzal, amit jelenleg gondolok a világról illetve annak működéséről.
Nem vagyok benne biztos, de lehet hogy a gnózis
vesszőparipa, érted jú hanem érted úgy is jú;)
szót erősen félreértelmezed és sajnos az interneten láttam másokat is akik szintén nincsenek tisztában a "szó" valódi jelentésével, így leírom, hogy én illetve még jópáran mit értünk a gnózis alatt:

Illetve
------------------------------------------

Biztos velem van a baj, de szóljatok, hogy ha valakinek sikerült dekódolnia a fenti "választ". Mert eddig az a véleményem, hogy sokan vannak és most már vagyok is, akik ionon egy-két "magasröptű" agyszüleményét nehezen vagy inkább sehogy sem értik.
akkor veszed észre amikor már régen észre kellet volna venned, kapisekiss

Nyilván lehet más a véleményünk, de az lenne a továbbiakban a kérésem, hogy a magyar nyelvnek megfelelő és a logikus
latin nyelvtan szerint alkotjuk a szavaink sorrendiségét, hát én a magyar nyelvtan szerint, mert régen a magyar a tudás nyelve volt amit beszélt és gondolatban kitalált azt leírta és Úgy ahogy akarta, ezért is a tudás nyelve mára korlátozott nyelvé vált, neked jú használd.
gondolatok látszatát keltő válasszal válaszolj a hozzád intézett kérdésre, ha ez lehetséges.

Persze mindemellett, természetesen azt teszel és csinálsz, amit csak szeretnél, de szerintem ne szemeteljük össze ezt a topicot.
te kezded a szemetelést, ne tőlem várd hogy ne adjak választ rá, hamuka az egész mert a bevezetésben, az egész sz..csimbók va.agrend díszvirága tudást felsorakoztat, hogy Ő minek a tudásának a birtokosa, na ez a szemét, mert ha ezt tudná amiket leírni, akkor tudná nem a szavakkal tudsz elérni bármit és bárminek a sorsában.
tudod van nyelv amin beszélhetne a te rejtett kezed, de ehhez tudás illik és nem a sz..csimbókok felstrófolása mint címzetes tudás alap pilléreként ahogy olvastam.
 
hannah22

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Hannah!kiss
Számomra sem pozitiv, amit a Rejtett kéz sugall. Mivel a dualitás világában élünk, arról is tudnunk kell, hogy mit tervez a másik tábor. De ez igen: (#11). Ez az írás nekem nagyon tetszett. Videó leirat, és fantasztikus számomra. Érdemes elolvasni.
Legyen nagyon szép, és vidám napod!
Sok szeretettel Erzsi.:11:

Kedves Kicsi Fecske!

"ami kicsiben, az nagyban"...;) (ami bent,az kint ..- .... ami lent,az fent)

Felesleges elmenni a "másik tábor" gondolatáig...:p
Épp elég, ha magunkban megtaláljuk, nyakon csípjük az ellentmondást (sötétséget)....:p

Egyébként:
" Hallgass meg mindenkit, ám csak magadra hallgass"
:ph

Ui.
A titok csak addig titok, míg a leleplezhetetlenségében hiszünk...:p
 
apolika

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok...
Most találtam erre az oldalra. Elolvastam a magyar fordítást.
Nem lettek pozitív gondolataim tőle. Miért kell egy "felsőbbrendű" csoportnak az érdekének lenni, hogy mi szegény páriák, emberek minél negatívabbak legyünk? Nem az az első, hogy a szeretet uralkodjon? Nem a rossz szítása kell. Nem tudom jól, s pontosan leírni, ami most kavarog bennem.
Épp tegnap fejeztem be Müller Péter könyveinek olvasását, s bizony sok dolog egybe cseng. Csak MP a tengerhez hasonlítja az egységet, amiből mi kicsiny cseppek kiszakítottuk magunkat a megtapasztalás miatt....
Szóval ez a Valaki, a Rejtett Kéz nagyon sötét jövőről ír, ami végeredményben beigazolódni látszik....

Szívesen olvasnám a további fordításokat is...
 
Bigpapa

Állandó Tag
Állandó Tag
További fordítások

Sziasztok!

Hála két lelkes fordítónak, további részek kerültek lefordításra.
Fordította: Nagy Judit és Fodor Tom (köszönjük!)

A részeket elmentettem doc-ba, amiket csatolok az üzenethez, illetve csináltam egy olyat, ami az eddigi összes magyar részt egyben tartalmazza. Amint újabb szöveg kerül napvilágra azt is kirakom.

Egyébként, itt tudjátok nyomon követni a fordítás aktuális állapotát.
 
Csatolások

  • Beszélgetés RejtettKézzel 2. rész.doc
    56 KB · Olvasás: 60
  • Beszélgetés RejtettKézzel 3. rész.doc
    79 KB · Olvasás: 48
  • Beszélgetés RejtettKézzel (a jelenleg elérhető magyar szövegek egyben).doc
    287 KB · Olvasás: 71

ionon

Kitiltott (BANned)
Sziasztok!

Hála két lelkes fordítónak, további részek kerültek lefordításra.
Fordította: Nagy Judit és Fodor Tom (köszönjük!)

A részeket elmentettem doc-ba, amiket csatolok az üzenethez, illetve csináltam egy olyat, ami az eddigi összes magyar részt egyben tartalmazza. Amint újabb szöveg kerül napvilágra azt is kirakom.

Egyébként, itt tudjátok nyomon követni a fordítás aktuális állapotát.
sokszorozni kell a hübele-balázs dolgokat az élet sója ilyen
 
Bigpapa

Állandó Tag
Állandó Tag

Csatolások

  • Beszélgetés RejtettKézzel 4. rész.doc
    70 KB · Olvasás: 41
  • Beszélgetés RejtettKézzel (a jelenleg elérhető magyar szövegek egyben).doc
    328 KB · Olvasás: 47
Oldal tetejére