Beszélgetés RejtettKézzel, aki saját bevallása szerint az Illuminátusok tagja

Szabolcs2

Állandó Tag
Állandó Tag
Beszélgetés "RejtettKézzel" 5.

Beszélgetés "RejtettKézzel" 5.

forrás:
[HIDE]http://www.illuminati-news.com/00363.html[/HIDE]
Fordította: Ingrid. Ellenőrizte: Fodor Tom (köszönjük munkájukat!)
Szépítette: Szabolcs

Harmadik beszélgetés

Kérdező: Azon gondolkodom, hátha tudnál segíteni nekem. A nevem Shelby David és az eljövő próbák és gyötrelmek miatt vagyok itt. Quetzalcoatl része vagyok, vagy annak az újjászületése, amennyire tudom. Tudom, hogy sok szavad igaz, mert már újra felfedeztem ezeket az igazságokat, megtalálva, hogy legjobban melyik rezonál velem, a bolygó különböző hitrendszerén keresztül.

Rejtettkéz: Hello Shelby, jó Téged újra látni. Jó ideje volt már, öreg barátom. Meglepne Téged, hogy számítottunk Rád?

Quetzalcoatl is egy 6.dimenziós(sűrűségű) Csoport Lélek(Társadalmi Memória Komplexus). Néhányan úgy utalnak Quetzalcoatl-ra, mint “Felemelkedett Mester”-re, bár ezt a titulust/címet épp ő mosolyogná meg leginkább, tudva, hogy ez a “kiválóság” ezen a ponton még kicsit messze van a számára, ugyanúgy, mint ahogy a mi számunkra is(mint Lucifer csoport lélek). Őt úgy írhatnánk le inkább, mint aki “Mesteri” szinten megtanult egy bizonyos Dimenziót, de az egész Teremtési inkarnációs ciklus Mesteri szintre vivése addig nem történik meg, amíg az egyén nem érte el az Egy Végtelen Teremtőbe való visszamerülést. Akkor lehet ezt választani, ha elérted a 8.dimenziós felemelkedést, vagy ugyanekkor azt is választhatod, hogy a Dimenziók következő oktávjára haladsz tovább és új Teremtésbeli inkarnációs kihívást(megmérettetést) kezdesz.

Kérdező: Hosszú ideje ez az első alkalmam itt a Földön. Már egy jó ideje ismernek és más is mondta már a vérvonaladból, hogy valójában nem létezem itt.

Rejtettkéz: Igazad van, hogy már egy jó ideje nem voltál itt a “Föld-Idő”-ben, bár az nem igaz, hogy soha ne lettél volna itt azelőtt. A Quetzalcoatl csoportlélek sok 3.dimenziós inkarnációs ciklust élvezett itt a Klasszikus Azték időszakban. Ő eleinte küszködött a tökéletes Szeretettel, mások szeretetével, ami sokszor visszatartotta a fejlődését. Bár egyszer ráeszmélt a bennünk rejlő egységre, képes volt másokban meglátni magát és onnantól kezdve felgyorsult az ő(a te) fejlődése(d). Quetzalcoatl Lélekcsoportod lenyűgöző 76%-os pozitív eredményt ért el az azt követő aratás időszakban. Természetesen, amikor egy lélekcsoport átesik egy 3.dimenziós inkarnációs cikluson, ezek az individualizált lélek részek -azaz ti- vagytok azok, akik végzik a tényleges fizikai inkarnációkat, az individualizált lelked "Lélek feletti"-jével(a "Magasabb Énnel") ami úgy viselkedik, mint egy energiahorgony, amelyről az individualizált lélekszikrák le vannak válva.

Sok idődbe telt míg átdolgoztad magad az 5.Dimenzión, a Bölcsesség, vagy Fény dimenzióján. Jórészt ez volt a fő oka a könyörület túlzott mértékének(ami nem rossz dolog, minthogy a könyörületesség az egyik legfontosabb dolog, amin a 4.Dimenzióban dolgozni kell). Bár ahhoz, hogy az 5.ből a 6.dimenzióba léphess(az egység dimenziója), meg kell tanulni az egyensúlyt a könyörület és bölcsesség között. Ennélfogva a 6.Dimenzió néha úgy ismert, mint a könyörületes bölcsesség dimenziója, mivel ott megtanulták a kettő közti egyensúlyt. Ez sok inkarnációs ciklust tett szükségessé a számodra, ezért érzed jól, hogy már hosszú ideje nem jártál a 3.dimenziós Földön.

Kérdező: Nem várták, hogy felbukkanok, eredetileg másik korábbi kötelezettségem volt, de az utolsó pillanatban sikerült idejutnom. Az egyik dolog amire emlékeztem az az, hogy én is szerződés alatt állok. Ha ez jelent neked valamit, én egy belépő vagyok, szóval az emberi családom nem olyan, mint én. Sok időt töltöttem különböző dimenziókban utazgatva és különböző forradalmakat segítettem ott.

Rejtettkéz: Nem csal a megérzésed, Shelby. Ez nem csak rád, hanem az egész lélekcsoportodra vonatkozik.

Az utolsó két ciklusban Quetzalcoatl(saját makrokozmoszod) egy 5.dimenziójú csoporttal dolgozott az Alpha Centaurin, akik hasonló problémákat tapasztaltak könyörület bővelkedésben a személyes bölcsesség rovására. Mostanában fejezted be az ottani megbízásodat és buzgón igyekeztél, hogy ki ne hagyd a dicsőséges lehetőséget, hogy részese légy ennek a nagy aratásnak. Noha, a csoportod, ahogy mondtam, végül megtanulta a Szeretet/Fény egyensúlyt, hogy beléphessen a 6.dimenziójú egység vibrációba, még mindig nagy a hajlamod a szélsőséges együttérzésre és ahelyett, hogy a szokásos tér/idő periódust vennéd(az anyagmentes univerzumot, ahol az inkarnációk között pihenni szoktunk), ennél a pontnál lelkesen ugrassz bele ebbe a 3.dimenziójú tér/idő forgószélbe, hogy segítségére legyél a többi lénynek.

Kérdező: Az a problémám, hogy a megsérült a memóriám és néhány dolog amire az előző létezéseimből emlékeztem, nincsenek összhangban a te szavaiddal. Több alkalommal találkoztam Luciferrel és tábornokaival. Bármilyen információnak örülnék, ami enyhíthetné zavarom, hogy miért olyan kuszák a gondolataim, mert tisztán ismerem az utam és várom a kiindulópontot, de nem teljesen tiszta, mi is történik itt. Köszönöm az időt, amit rám szánsz!

Rejtettkéz: Valóban találkoztál velünk(Lucifer) korábban, több alkalommal is. Különböző Tanácsi és Szövetségi feladatban dolgoztunk együtt. Használd az “álomidős” kommunikációs ajándékodat(ami nagyon fontos kommunikációs lehetőség a felsőbb éneddel és sok más forrással, ahonnan információk töltődnek le), hogy beépüljenek a belső adatbankodba. Kezdj el lejegyezni mindent, amire ébredés után emlékszel és ne add fel ezt a folyamatot, még akkor se, ha az elején nehezen megy. Lassan kezdesz majd értelmet adni azoknak az információknak, amik letöltődnek a tudatalatti elmédbe. Amikor már jártas leszel ebben és úgy tudod használni az “álomidőd”, mint belső kommunikációs módszert, kérd meg a Végtelen Teremtőnket, hogy emlékeztessen téged a Zeta Reticuli rendszerben töltött idődre. Szívből remélem, hogy emlékezni fogsz az utolsó együtt töltött szolgálatunk időszakára.

Sajnos, csak péntekig van engedélyezve itt az időm, ezért nem valószínű, hogy ezen üzenet után kommunikálunk még. A legjobbakat kívánom a megbízásodhoz, barátom, mind az egyéni, mind a csoportlelkednek. Kérem a Végtelen Teremtőnket, áldja és vezesse utad. Várom, hogy lássalak a másik oldalon, amikor vége lesz ennek a nagy útnak.

A szeretetünk, bölcsességünk, békénk legyen veled.

Kérdező: Említed Alcyonet… érdekes, van egy mennyei térkép róla a Hoover gátnál [HIDE](http://hu.wikipedia.org/wiki/Hoover-gát)[/HIDE]. Van ott egy iránytű is, csillagjegyekkel körülhatárolva.

Rejtettkéz: Valóban. Mint egy hollywoodi produkcióban. Elrejtettük az igazságot, egyenesen ki a széles nyílt térbe(úgy, hogy mindenki jól láthassa - Tom). Amit az emberiségnek “Scifi”-ként nyújtanak, legtöbbször éppenséggel tudományos valóság.

Kérdező: Valójában mit képviselnek a szárnyas szobrok amelyek a gát bejáratát őrzik-az amerikai kormány jóváhagyásával-? Összefüggésben vannak-e ezek a mennyei szimbólumú gyűjtemények a luciferi/idegeni/napéjegyenlőségi/átalakulási dolgokkal/jelenségekkel?

Rejtettkéz: Ez éppenséggel nagyon egyszerű. Észreveheted, hogy a lábak közvetlenül lefelé, a Föld felé mutatnak, a kezek és a szárnyak pedig felfelé, az égre. Az élet-erő energia belefolyik az emberi elme/test/ lélek egységbe, a földből fel, a lábakon keresztül. Az intelligens energia a Végtelen Teremtőtől folyik le fentről, a koronacsakrán keresztül. A szárnyak a bennünk(Luciferben) rejlő Istenit képviseli. Azt is észreveheted, hogy az alak ül. Ez azt szimbolizálja, hogy a hatalmunk(Luciferé) köti össze a Mennyet a Földdel és minden dolognak keresztül kell mennie rajtunk.

Kérdező: Ahogy a legtöbben feltételezik; ezek az ún. gazdagok (“vérvonalúak”) -látszólag hétköznapi emberek(beleértve a hírességeket, politikusokat, stb.) elegyedve a társadalommal viszonylag észrevétlenül-, hozzájárulnak az ügyedhez a dolgok nagyobb perspektívája alapján?

Rejtettkéz: Azoknak, akiknek ismered a nevét, nincs igazi hatalmuk. Persze, úgy tűnik nagy a hatalmuk és a Földhöz kötött lelkek hatalomként is érzékelik. A mi gazdagságunk mellett a milliomos és milliárdos “celebek” és vállalati nagyfőnökök vagyona gyerekek zsebpénzének tűnik. A vagyonunk családi vagyon, évezredeken át nemzedékeken ment keresztül. Bár az igazi gazdagság az, hogy a szíved mélyén tudod, hogy te és a Végtelen Teremtőd egyek vagytok. Keressétek először Isten Királyságát(a Végtelen Teremtőt) és mindezek megadatnak neked.

Kérdező: Mindenki tisztában van azzal, hogy ennek a vérvonalnak a része, vagy néhány tagja nem tudja, hogy ilyen kapcsolatuk van? Egy meghatározott korban tudatják ezt velük? Például, neked, hogy és hány évesen mondták meg, hogy hová tartozol?

Rejtettkéz: Igen. Ha a vérvonalhoz(családhoz) tartozol, te beleszületsz és születésedtől kezdve így vagy nevelve. Nincs más út! Szeretném tisztázni ezt a vérvonal ügyet. Azok, akiket ismersz, a földi vonalhoz tartoznak. Igen, meg van a helyük a családban, de az igazi hatalmi vonalak nem erről a bolygóról származnak.

Kérdező: Talán ezt találtam eddig az egyetlen lényeges dolognak. Ez jónéhány kérdésemre segít megérteni a válaszokat.

Rejtettkéz: Örülök. Ez talán az egyetlen (leg)fontosabb dolog, amit megosztottam.

Kérdező: Sajnos, ez szintén enyhít az “Új Világrend” legtöbb vádján.

Rejtettkéz: Ez a nézőpontodtól függ. Enyhítette ez a negativitást, amit fenntartottunk? Nem. Enyhítette a fájdalmat és szenvedést, amit okoztunk, és okozunk a bolygón? Nem.

Az enyhíti, hogy befejezzük a “Végjáték forgatókönyvet” és nyíltan előjövünk, hogy felajánljuk a süllyedő politikai és pénzügyi rendszerek "megmentését" a nagyra becsült Vezérletünkkel? Nem.

Ez azt jelenti, hogy táplálnod kéne a negativitást? Nem.

Enyhíti azt, hogy le kell töltenünk egy ciklust a karma ledolgozásáért, hogy kiegyensúlyozzuk a túlzott negativitását? Nem.

Ez azt jelenti, hogy eszközként kellene használnod a negativitást, hogy megmutassa ki nem vagy? Igen.

Arra mindig emlékezz, hogy amit mi játszunk az egy gyönyörű játék és együtt teremtünk a Végtelen Teremtőnkkel. Emlékezz, hogy a “színpadon kívül”(az életek között) a legjobb barátok vagyunk és senki nem hal meg igazán és senki nem szenved, csak a játékban. A játék nem valóság. A valóság az valóság és megvan rá a hatalmad, hogy kifejezd a valóságot a játékban, ha egyszer megtanultad hogyan tedd ezt.

Kérdező: Lényegében azt mondod, hogy a lélek csak a pozitivitást választhatja egy olyan világban, ahol a negativitás szintén létezik. Ha nem volnátok főszereplői ennek a világnak, az emberi léleknek nem lenne lehetősége választani a “jó” és “rossz” között és így nem tudná bizonyítani spirituális szinten, hogy megérdemel egy (bizonyos)túlvilági sorsot. Ha csak a pozitivitásból választhatnánk, nem tanulnánk semmit sem és lelkünk nem fejlődne.

Rejtettkéz: Pontosan.

Ezért jöttünk. Nagy áldozat volt ez részünkről. Nehéz a 3.dimenziós élettapasztalat szellemi határain belül ezt megérteni, de megtesszük, mert szeretünk titeket.

Kérdező: Ez így teljesen egyértelmű, de eddig mégis sikerült figyelmen kívül hagynom egy dolgot. Sajnos azoknak, akik szeretik a földi létezésünket(vagy inkább a lehetőséget amit kínál), elég nehéz megemészteni egy olyan koncepciót, ahol a szenvedés, rabszolgaság olyan természetesek mint a szeretet, boldogság és csak ez után a földi létezés után lehetünk végleg szabadok.

Rejtettkéz: Megértem. A mi feladatunk őrizni a katalizátort. A tiétek, hogy használjátok. Mögé tudsz nézni annak, amit a szemeid mutatnak neked, hogy megtaláld és kifejezd a szeretetet és boldogságot egy félelemmel és stresszel teli világban? Ha igen, akkor egy világító torony leszel a sötétségben. Bezárkózol a sötétségbe, vagy, felállsz és kisugárzod a benned lévő Isteni Fényed? Ezt a döntést csak te hozhatod meg.

Gondolkozz el ezen:

Ha az egy Végtelen Teremtő, végtelen és Ő teremtett mindent ami van(ami van és amije van), akkor a Végtelen Teremtő ne lenne benne minden dologban?

Ha azokban is meglátod a Végtelen Teremtő isteni szikráját, akik kárt okoznak neked, az illúziók erős szorítása elkezdi elveszteni feletted a hatalmát.

“Szeresd ellenségeidet és imádkozz azokért, akik háborgatnak(zaklatnak) téged!”

Kérdező: Köszönöm, Rejtettkéz. Akár létezel, akár nem, az biztos, hogy elgondolkodtattál és tanultam.

Rejtettkéz: Nagyon szívesen. Létezem, de probléma lenne, ha nem? Emlékezz, nem az üzenet hordozója a fontos, hanem maga az üzenet lényege. Jó utat kívánok neked haza. A másik oldalon majd látjuk egymást és egy jót nevetünk azon, amit ebben a nagy drámában játszottunk.

Kérdező: Van rá valamilyen mód megszüntetni ezt a korlátozást? Mert én lehetek épp csak nagyon lusta, vagy lehetek egyfajta ráhatás alatt… és szeretném tudni melyikről van szó. Tudunk valamit tenni ezzel az bénult alvó állapottal? Mert időről időre megkapom ezt árnyalakokkal, vagy anélkül(valószínű, hogy félálomban látja ezeket az “árnyalakokat” – Tom).

Rejetettkéz: Van. A kutatás és az alkalmazott Pszichés Árnyékoló technikák. Az interneten sok információ van, tehát nem tölteném a maradék kis időmet azzal, hogy belemenjek ebbe. Olvass sokat és hallgass a belső hangodra. A lelked vezetni fog, ha megkéred. Az érzések nyelvén beszél. Ha igaznak érzed, általában az az is.

Nem, az alvó bénultsággal nem függ össze. Ez akkor jelenik meg, mikor az agy előbb ébred fel alvó állapotából, mint a test. Amíg mély alváson mész keresztül, R.E.M. fázisban vagy, természetes, hogy ebben a ciklusban a tested bénulttá válik, hogy így megelőzze az álmodás közbeni esetleges sérüléseket. Néha, ha túl hirtelen riadsz fel egy álomból, a tested még úgy gondolja, hogy még mindig álmodik és ez a R.E.M bénulás folytatódik még egy darabig, általában addig, míg fel nem rázod magad, általában a légzés nehézsége miatt.

Kérdező: És egy másik kérdés. Lehetséges, hogy az elkövetkező időkben lerombolható a mi esszenciánk, vagy ez csak egy másik megfélemlítési taktika?

Rejtettkéz: Nem. Az esszenciádat soha nem lehet lerombolni. Az Egy Végtelen Teremtő egyedi része vagy. Egy örök lélek vagy, jelenleg egy fizikai héjban tartózkodsz, amit “földi-öltönynek” hívhatsz. A földi öltönyöd el fog pusztulni, de Te nem halsz meg. Semmi nem pusztíthatja el a Végtelen Teremtőt, és Te és a Végtelen Teremtő egyek vagytok.

Kérdező: Dolgozni járok, hogy kifizessem a számláim, jó életet élek a barátaimmal, a szeretteimmel, emberekkel, akikkel törődöm. Lényegében egy jó ember vagyok, de az érzelmek teljes skálája megtalálható bennem, ahogy egy “igazi” emberben, azaz; féltékenység, gyűlölet, stb. Azt hiszem, úgy írnám le magam -a te kifejezéseddel élve-, mint “langy-meleg”.

Hogyan tekinthetném én, mint egyedi lény igaznak, amit mondasz?

Rejtettkéz: Senki sem kért meg rá, hogy mindezt elhidd. Soha ne hidd el azt, amit más “igaznak” mond neked. Az a célod itt, hogy megtaláld a saját igazad. Néha mások segíthetnek ebben azzal, hogy útmutatást ajánlanak, de azért, hogy az ő igazságuk a tied legyen, át kell mennie a tisztánlátásod tesztjén. Ülj csendben meditálva és kérd a Végtelen Teremtőt, hogy vezessen az utadon. Meditálj azon, amit megosztottam veletek és hallgasd a belső érzéseidet. Azok a lelked szavai.

Használd a negatív érzéseket, amik felmerülnek, eszközként, mert azok eszközök. Gyakorold, hogy észrevedd amikor negativitás merül fel benned. Mikor észreveszed, hogy negatív gondolatot vetítesz ki, emlékezz, hogy minden gondolat teremtő és kérdezd meg magadtól, valóban ezt szeretnéd-e teremteni?!

Míg ez menni fog, beletelik egy kis időbe, de ne add fel. Csak tartsd figyelemben a negatív gondolatmintákat, ahogy előjönnek, és ha így teszel, egyszerűen válaszd újra és dönts egy sokkal pozitívabb reakció mellett.

Kérdező: Egy oldalon olvastam már erről a témáról, olyantól, aki “belső embernek”(The Insider) hívta magát, de az ő bejegyzései kevésbé voltak kifinomultak, mint a tiéid. Ő a te elődöd volt? Az egyik vérvonalad tagja hozta azt nyilvánosságra?

Rejtettkéz: Egy jó kérdés. Átolvastam azt az anyagot, s nagyon érdekes volt. Nem, nem egy elődöm volt, nem volt olyan közzététel a családomtól korábban, amiről tudnék, nagyon furcsa lenne. Bár, megjegyzem, ő maga is “kisebbségnek” vallja magát és bizonyos szempontból egy nagyon jó ötletet adott nekem.

Azt mondanám, hogy az anyaga körülbelül 60%-os pontosságú. Miközben olvastam azt éreztem, hogy nem szándékosan pontatlanok az információi, hanem csak nem rendelkezett “nagyobb képpel”. Ha ő tényleg a kisebbségi csoportból jött volna, amit én el is hiszek neki, akkor ez tökéletes értelmet adna mindannak.

Kérdező: Szóval, amikor jön az Aratás, az időmnek itt vége és ez a tudatos héj amiben élek nem lesz többé, akkor mi lesz? Mi történik velem? Mi történik a barátaimmal és a szeretteimmel? Mi és a túlnyomó többségünk akik ezzel a dimenzióval, ezzel a sűrűséggel rendelkeznek ezen a bolygón, többé kevésbé tudatában leszünk az előre bejelentett eseményeknek?

Rejtettkéz: Ez egy jó kérdés. Szeretem, ha egy kérdés a szívből jön.

Ez azoktól a körülményektől függ, amik körülvesznek ennek az adott élettartamnak a végső pillanataiban. Például, mondjuk, ha a fizikai részed az elkövetkező földi változások alatt megtapasztalná azt, amit “halálnak” mondanak, rögtön visszatérsz abba a csodálatos birodalomba ahol az inkarnációk között tartózkodunk, amit mi idő/tér, vagy anyagmentes birodalomnak nevezünk. Ez az a hely amire az emberek Mennyként utalnak. Ott találkozol mindazokkal a szeretteiddel, akik ez alatt az élettapasztalat alatt szintén “meghaltak”, s egy csodálatos és érzelmi újraegyesülést élhetsz majd át. Találkozol a lélekcsoportoddal és a spirituális tanítóiddal. A lélekenergiánk egy részét mindannyian ott hagyjuk a másik oldalon, mikor idejövünk. Attól függően döntjük el, hogy több vagy kevesebb lélekenergiát hozunk magunkkal, hogy milyen nehézségeink várnak a földi élettapasztalatokban. Egy átlagos “élettartamra” általában 60-80%-os lélekenergiát hozunk magunkkal az inkarnációba. Ezért, még azokkal a szeretteiddel is találkozhatsz és üdvözölhetnek téged mikor hazaérsz, akik már korábban visszatértek a lelkek világába és már egy másik kalandba inkarnálódtak, mert az energiájuk egy része ott marad. Ezután a vezetőitekkel értékelitek az élettapasztalataitokat és megtanuljátok a sikereitek és a hibáitok leckéit. Ezután tanulással és pihenéssel töltöd az időd, mielőtt elkezdenéd tervezni a következő inkarnációdat.

Azok, akik fizikailag nem halnak meg a Nagy Aratás elérkezte előtt, lesz egy pillanata a “zero-pont időnek”, amikor mámorító összeolvadást élvezhetsz/tapasztalhatsz a Végtelen Teremtővel, mely egy csodálatos emlékeztetőt és megnyugtatást ad arról, ki és mi vagy valójában, mielőtt a feledés fátyla ismét leszáll rád, majd arra a helyre kerülsz, ami vár rád. Attól függően, hogy a 4.Dimenzió Negatív részéhez(hozzánk) csatlakozol(nem valószínű), vagy a 4.Dimenzió pozitív részében diplomázol(valószínű), vagy egy másik hasonló 3.dimenziós bolygóra mész(langyosoknak), folytatva a tanulást. Bár, akár több cikluson keresztül is eltarthat, amíg a 4.Dimenzió pozitív részében diplomázhatsz. Azok, akik ebbe a kategóriába tartoznak, semmire nem fognak emlékezni az átalakulás idejéből, olyan lesz, mintha semi nem történt volna. Csak a “zéró-pont”élményt tartod meg az emlékezetedben, hogy ösztönözzön téged. Ebben az életben nem fogsz emlékezni a közelmúltban lejátszódó aratás élményeire. Olyan lesz, mintha mindannyiótoknak lenne egy misztikus élménye és az életed “normálisan” folytatódik tovább. “

Folytatása következik...
 

Szabolcs2

Állandó Tag
Állandó Tag
Beszélgetés "RejtettKézzel" 6.

Beszélgetés "RejtettKézzel" 6.

forrás:
[HIDE]http://www.illuminati-news.com/00363.html [/HIDE]
Fordította: Ingrid. Ellenőrizte: Fodor Tom (köszönjük munkájukat!)
Szépítette: Szabolcs


"Kérdező: Nehéz mindezt elhinni, de mégis nagyon kifinomult módon és érdekfeszítően tájékoztatsz, s válaszolsz a kérdésekre..

Rejtettkéz: Ez így van jól. Nem akarom, hogy vakon higgy nekem. Ezen a bolygón túl sokan töltik az egész életüket azzal, hogy azért tegyenek és gondoljanak valamit, mert mások azt mondják, hogy ez és ez így van.

Amit én szeretnék az az, hogy a szavaim katalizátorként hassanak rád. Ezért jöttünk ide. Ha a szavaim azt okozzák benned, mégha csak egy rövidke időre is, hogy megállsz és (fel)értékeled azt amiről úgy gondolod, hogy már tudsz az élet természetéről, és amit magától értetődőnek veszel, hogy igazad van(mert mindenki más is ezt hiszi), akkor értékesen töltöttem el az időmet. A célom az, hogy Autentikus Emberi Lények legyetek, gondolkodva és érezve és eldöntsétek mit éreztek magatoknak igaznak. A legjobbakat kívánom az erőfeszítésedben.

Kérdező: Nem tudsz egy szemernyi bizonyítékot sem nyújtani arról, hogy ez nem egy átverés, mégha hihetetlenül könnyű is lenne ezt megtenni, ha azok vagytok akiknek állítjátok magatokat.

Rejtettkéz: Nem akarunk!.. Nem pedig nem tudunk. Nagy különbség.

Ennek a beszélgetésnek nem az a célja, hogy bizonygassuk bizonyos próféciák beteljesülését.

Ha azt hiszed, én úgy gondoltam, hogy vakon hinnetek kellene, vagy akár azt akartam, hogy ez történjen, akkor nagyon tévedsz. Csalódott lennék, ha ez lenne a helyzet, mert semmit nem tanultatok volna abból az időből, amit itt töltöttem(nem te személyesen, úgy értem; ti emberek, általánosságban).

A feladatom itt, ahogy az évezredek óta az inkarnációim alatt is, hogy katalizátort biztosítsak. Hogy gondolkodásra késztesselek(újra mondom, hogy nem neked személyesen, hanem általánosságban értem).

Ha azért lennék, hogy olyan “bizonyítékot” adjak neked, amit keresel, ha megjósolnék dolgokat és holnap minden megtörténne a szemeid előtt, az emberek mindent “szentírásnak” vennének amit mondok. Nem lenne jó, ha ez történne, mert akkor semmit nem tanulnátok magatoktól.

Ez nem rólam szól. Én csak egy hírnök vagyok. Ez mind rólad szól(általánosságban beszélek), és arról mit teszel a katalizátorral kapcsolatban. Kérdezzétek meg magatokat, mit gondoltok arról, amit a valóságról tudtok. Keressétek a Végtelen Teremtőt magatokban és kérjétek az irányítását.

“Kérjetek és megadatik. Keressetek és találtok. Kopogjatok és az ajtó megnyittatik előttetek.”

Kérdező: Én egy 32. fokú(Szabad)Kőműves vagyok, bár ha te tényleg egy királyi vérvonal tagja vagy, tudhatnád, hogy ez semmit nem jelent.

Rejtettkéz: Ha te tényleg elérted a “Királyi Titok Fenséges Hercege” szintet, a Skót Rítuson keresztül, vagy a “Templomos Lovag Rendet” a Yorki Rítuson keresztül, és nem tanították meg a Teremtés Igazságait, akkor nagyon kíváncsi lennék melyik Páholyt látogattad, mert nagyon szeretnék elbeszélgetni a Tiszteletreméltó Mestereddel.

Persze, teljes mértékben megértem és tiszteletben tartom, ha nem akarod ezeket a személyes részleteket a nyilvánosság előtt közölni.

Természetesen, amit egy másik üzenetben mondtál arról, hogy csak 3 fok van, azok számára igaz, akik a Kék vagy Craft Páholyt látogatták, bár te kijelentetted, hogy a 32.fokon vagy, így feltételeztem, hogy a Skót, vagy a Yorki rítussal egyenértékű páholyban vagy.

Remélem, személyesen lehetek jelen az eseményen, ha valaha meg leszel hívva, hogy túllépj a 33.fokon. Szeretnék az lenni, akinek a feladata bemutatni téged Lucifernek. Arra számítok, hogy valószínűleg visszajössz és azt mondod, nincs további fokozat a 33.után. Nos, ha szerencsés vagy, szép meglepetés érhet valahol útközben. Őszintén remélem, hogy ilyen messzire jutsz.

Kérdező: Ez az ismétlődő leleplezett összeesküvés elméleted is azt mutatja, hogy csak az átverés miatt vagy itt.

Rejtettkéz: Ez a szó, hogy “leleplezett” mindig egy kiadós nevetésre sarkall. Egyesek úgy gondolják, ha a “leleplezett” szóval dobálóznak, akkor az úgy is van. A leleplezések túlnyomó többségében több lyuk van, mint az “összeesküvés-elméletekben” amelyeket el akartak némítani. Csupán egy “váz”(kapaszkodó) azoknak, akik tényleg nem akarják, hogy az Igazság Igaz legyen, hogy továbbra is abban higgyenek, hogy nem az, így még egy kicsit visszadughatják a fejüket a homokba.

Mindenesetre, ösztönöznöm kell a nyitott gondolkodásúakat, hogy kérdezzenek. Tiszteletem a tiétek, továbbra is folytassátok (jó)munkátokat…

. . .

Kérdező: Eddigi életem alatt alkalmanként szoktam imádkozni, és néhány formális, néhány nem annyira lenyűgöző, de szinte azonnali fizikai eredményekkel jár. Ezeket az eredményeket személyes bizonyítéknak vettem a szívemben, hogy létezik egy magasabb erő, vagy erők, amik értelmes módon tudnak válaszolni, legalábbis nekem, de valószínű akárki másnak is. Mégis, nem zárom ki a véletlen lehetőségét. A te nézőpontodból lennél szíves megvilágítani ezt a jelenséget?

Rejtettkéz: Nincs olyan, hogy véletlen. Semmi sem történik véletlenül.

Az élet folyamatos kommunikációs kapcsolatban/folyamatban van velünk. Csak többnyire, az emberek túl elfoglaltak, hogy ezt észrevegyék.

A Végtelen Teremtőnk arra vágyik, hogy közel legyen hozzánk. Valójában közelebb van, mint ahogy a legtöbben hinnék, csak nem veszik Őt észre. Ahogy minden nap elmennek Mellette az utcán, amikor kérnek egy kis aprópénzt, amikor behajolsz hozzá az ágyba és adsz neki egy jóéjt puszit, amikor összenyomod, ahogy fut fel a fürdőszobafaladon a hálója felé. Amikor senki más nincs a szobában, csak “te”.

A legfőbb ok amiért az emberek nem kapnak választ az imáikra az az, hogy nem igazán hisznek benne, hogy egyáltalán kapni fognak. Nincs “hited” a Végtelen Teremtőnkben, bízz benne. Az ima legerősebb formája a hála. “Még mielőtt kéred, már megadtam azt neked.” Hála az, hogy tudod, a mi Végtelen Teremtőnk biztosította neked azt, amit megígért, és legyél hálás ezért már az előtt, hogy látnád az eredményt. Minél jobban bízunk a Teremtőnkben, annál több eredményt kapunk.

Az élet megadja mindazt, amit mi elvárunk, hogy kapni fogunk(mert minden gondolat Teremtő). Ha felkelünk és arra számítunk, hogy rossz napunk lesz, legtöbbször pontosan azt is kapjuk.

De emlékezz, ez mindkét irányba így működik.

Kérdező: És ez lenne az átverő rongybábuja(álruhája), ami azért lett létrehozva, hogy a hitelesség auráját kölcsönözze neki(új név, minden hozzászólás ezen a szálon, az Eredeti Első Hozzászóló előkészítéseként működik).

Rejtettkéz: Oh kedves, te tényleg kétségbeesve kapaszkodsz a szalmaszálba. Akármilyen Adminnak megvan a hatalma látni, ha többszörös regisztrációt használok. Boldog lennék, ha egy Admin elmondaná, ha így lenne, mert nem így van. Két regisztrációt fog tőlem látni. “Hidden-Hand” az első, amelyikre soha nem kaptam visszaigazoló e-mailt, és ez; “Hidden_Hand” az amelyikre megkaptam a megerősítést.

A Végtelen Teremtőm megadja nekem az egyedüli “hitelességet” -amire szükségem van-, vagy amit akarok, ebben a témában.

Kérdező: Rejtettkéz, élveztem a hozzászólásaidat olvasni, ha másért nem is, azért a szokatlan tényért, hogy nincs rossz fogalmazással, helyesírással, elgépeléssel tarkítva. Ajánlhatom tisztelettel, hogy legközelebb válassz egy másik helyet? (Személy szerint én a ProjectCamelotot kedvelem). Bárhogy is, én még nyitott elmével, de szkeptikusan olvasom.

Rejtettkéz: Köszönöm. Tudunk a Project Camelotról. Előfordul, hogy említésre méltó munkát végeznek. Bár nem tudom, nekik is van-e fórumuk. Nem kimondottan az én területem mostanában az internettel foglalkozni. Így ritkán van időm, hogy akár bele is kezdjek. Nagyon élveztem ezt az időt másokkal kapcsolódva a “kibertéren” keresztül.

Nos, hogy ha benne lennél egy megbízásban, vagy akárki más(ha neked nincs rá időd), boldog lennék, ha összegyűjtené valaki ezt a topikot(mínusz a “megszakítások”), így az üzenetben csak a ténylegesen előre vivő kérdések és válaszok jelennének meg - és feltenné(d) egy darabban. Ahogy az előbb említettem, azért választottam az ATS-t -ha jól voltam informálva-, mert ez az egyik fórum, ahol magasabb intelligenciai arány és érvelés van a tagok között. Összességében ezt is tapasztalom.

Ha úgy gondolod, ez hasznos lenne a Camelotnak, nyugodtan oszd meg ezt a párbeszédet. Minél több ember éri el, annál jobb.

Kérdező: Nagyon kevés álmom van mostanában, de múlt éjjel volt egy, s ez arra késztetett, hogy feltegyek neked egy kérdést. Lenyűgözőnek találtam, hogy az összes téma közül, amit az univerzum felajánlhat, ezt adta……(itt angolul sincs vége a gondolatnak! Hiányzik a kérdés! Rejtettkéz még olvashatta, mert válaszolt rá…:) - Szabolcs)

Rejtettkéz: Semmi sem történik véletlenül, semmi.

Az álmok a Léleknek egy kulcsmódszere, hogy az által beszélni tudjon velünk. A tudatos elme legtöbbször túl elfoglalt és zaklatott ahhoz, hogy meghallja amit a lélek mond. Ezért a tudatalattit kell használnia helyette.

Kérdező: Rejtettkéz, átkutattam az egész életemet, közel, s távol válaszok után kutatva.

Amikor szavaid olvastam, kénytelen voltam magamtól feltérképezni a teljes jelentésüket és igazságtartalmukat. Kénytelen voltam a legteljesebben megvizsgálni őket. És az fűtött, hogy összehasonlítsam őket a bennem lévő igazsággal.

Rejtettkéz: Pontosan ez a módja annak, ahogy ezt végig lehet járni. Ismét szeretném javasolni, hogy ne fogadjátok el vakon igaznak, amit mondok. Soha nem volt célom, hogy bárki így tegyen. Nem azt mondom, hogy nem igazak szavaim, de mérlegelnetek kell. Meditálni rajta, valamint a saját intuíciótok és belső érzésetek fényében döntsétek el, hogy igaznak érzitek-e a magatok számára a szavaim, vagy sem.

Kérdező: Rejtettkéz, a legnagyobb tisztelettel és alázattal teszem fel a kérdésem, ki előtt fogunk állni amikor ott leszünk, amit mindannyian otthonnak nevezünk?

Rejtettkéz: Mi, ahogy mindannyian, az Egyetlen Végtelen Teremtőnk előtt állunk majd.

Mi mindannyian tudjuk, mi vár ránk az eljövendő 4.dimenziós Negatív Polaritású világban. Meg kell tapasztalnunk azt a negativitást, amit mi magunk teremtettünk és tudnunk kell, milyen érzés az. Le kell dolgoznunk a cselekedeteink karmikus következményeit. De ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ez egy gyönyörű és szövevényes játék, amit mi mindannyian együttműködve teremtettünk. És azt is tudjuk, hogy szívből jövő “köszönettel“ jutalmazzák a “jól végzett munkánkat”, amiért áldozatot hoztunk azzal, hogy behoztuk ezt a Negatív Polaritást a játékotokba, értetek, amit bölcsen használhattok, hogy lássátok kik nem vagytok.

Köszönöm a kérdésed, mi mind a legjobbakat kívánjuk neked és kérd a Végtelen Teremtőnket, hogy áldja meg az utad.

Kérdező: Amennyiben pénteken elhagysz minket, szeretném megtudni, milyen hiteles forrásokat találhatnék még ebben a témában. Említetted a “RA” közvetítéseket, de én másik három forrással is látok hasonlóságokat, amik itt és más fórumokon is ki voltak tárgyalva az interneten. Örömmel fogadnám a te üzeneteid fényében, az ezekből a forrásokból jövő információk értékelését. Ezek az ACIM(Út a csodákhoz, ami állítólag Krisztus közvetítése), Edgar Cayce anyaga(amiben a RA entitás játszhatott szerepet) és a “Terra Papírok”. Azok, akik folytatni szeretnék ennek a témának a megértésére való törekvésüket, találhatunk ezekben a forrásokban bármilyen hasznos dolgot?

Rejtettkéz: Az ACIM-nek(Út a csodákhoz) van némi igazságtartalma, főleg a sugárzás és vonzás törvényének vonalán, de az is tele van pontatlanságokkal.

A “Terra Papírokat” nem ismerem.

Edgar Cayce munkája jelentős fontosságú. Sok torzulás van benne, de azok, akik kifinomult elmével rendelkeznek, sok lényeges információt meríthetnek az írásaiból. Tartsd nyitva az elméd, de mérlegelj mindent(ahogy bármilyen filozófiánál kellene, amit beengedsz a tudatod szent helyére) és azokat az igazságokat fogadd el, amik együttrezonálnak veled.

Kérdező: Említettél két korábbi kapcsolatfelvevőt is(1999 és 2003). Meg tudnád kicsit közelebbről határozni, s rá tudnál világítani azokra a forrásokra? Ahogy feltételezem, nem élveznek előnyt a kérdezők számára.

Rejtettkéz: Ez túlesik a hatáskörömön, sajnos. A 2003-as anyagot az oldal Adminjai eltávolították, mert úgy érezték, hogy az amit ott megosztottak, túl sok vitát kelt. Az 1999-es anyag pedig nem abból az okból jelent meg, mint amiért én itt vagyok. Sok igazság volt benne, de a céljaink sok tekintetben változtak azóta és félrevezetés lenne a részemről, ha abba az irányba vezetnélek titeket, valójában a felettem lévők kifejezetten utasítottak rá, hogy ne tegyem. Sajnálom.

Kérdező: Köszönöm a segítséged.

Namaste(A bennem lévő Isten üdvözli a benned lévő Istent).

Rejtettkéz: Szívesen. Ez egy csodálatos szó a beszélgetés befejezéséhez.

Ha az emberek valójában élnének a lényegével, “hogy felismerik és tiszteletben tartják az Isteni szikrát mindannyiunkban”, egy tömeges Pozitív Aratás felé tartanánk.

Namaste, neked is. Kérjük a mi Egyetlen Végtelen Teremtőnket, hogy áldja és vezesse utad.

Kérdező: Rejtettkéz, azt szeretném tudni, olvastál valamit az Egy Törvényéről? Épp csak belenéztem(belebotlottam miután olvastam ezeket a bejegyzéseket)…, de rendkívül hasonlóak azok az írások a válaszaidhoz.

[HIDE]http://www.lawofone.info[/HIDE]
Szóval, ez egy átverő forrása, vagy ez a könyv valóban az “igazság”? Rejtettkéz, válaszolnál rá…?

Rejtettkéz: Már korábban hivatkoztam erre(a RA anyagra) a témában.

Ahogy akkor állítottam, igen, ez a legpontosabb nyilvános információ, ami jelenleg a Földön elérhető és mindazoknak erősen ajánlom elolvasásra, akik érdeklődő, nyitott elmével rendelkeznek.

Mikor először megjelent(úgy körülbelül 25 éve) olvastam párat, de nem az összes könyvet és nagyon hasonló ahhoz a tudáshoz amivel a családom rendelkezik, és amit sok-sok nemzedéken keresztül adtak tovább.

Nagyjából 85-90%-os pontosságú. A pontatlanságok akkor fordultak elő, amikor a csatorna gyenge volt, nem volt szándékos. Mi nagyon jól ismerjük RA-t(az entitást) és boldogok vagyunk, hogy még most is dolgoznak itt, ezen a bolygón “a színfalak mögött”, hogy felkészüljenek a Nagy Aratásra.

Azt hiszem, a kérdésekkel most naprakész vagyok, ha kihagytam valamit, akkor tudassátok velem(de ne az olyan lényegteleneket, mint például; milyen autót vezetek).

Két beszélgetés maradt hátra, aztán el kell mennem. Előre várom, hogy holnap találkozzunk."

Folytatása következik...
 

Szabolcs2

Állandó Tag
Állandó Tag
Beszélgetés "RejtettKézzel" 7

Beszélgetés "RejtettKézzel" 7.

forrás: [HIDE]http://www.illuminati-news.com/00363.html[/HIDE]
Fordította: Nagy Judit és Fodor Tom (köszönjük munkájukat!)
Szerkesztette, szépítette: Szabolcs

"Negyedik beszélgetés:

Rejtettkéz: Ahogy mondtam, a hátralévő időm rövidebb, sajnos, mint terveztem. Nem tudok majd minden kérdésre válaszolni, de a nagy részére fogok, akikét szívből jövőnek érzek, azokra melyeket azok tesznek fel, akik ebből a beszélgetésből őszintén szeretnének valamit magukkal vinni. A másik dolog, amire összpontosítok, hogy azokat az intelligens és mélyreható kérdéseket válaszoljam meg, melyek által tényleg kibontakozhat a beszélgetésünk. Kívánom, hogy ebben a rövid időben, amíg itt vagyunk, annyi mindent tudjak átadni, amennyit csak lehetséges. Ha tudok, más kérdésekre is válaszolni fogok, amit fontosnak érzek a dolgok nagy vonatkozásában. Ez azt jelenti, még ha úgy is tűnk, hogy a kérdés olyantól származik aki a dolgokat “leleplezőnek” találja, akkor is mindent megteszek, hogy a tőlem telhető legjobban válaszoljak - ha a kérdés mégis a magasabb célt szolgálja.

Kérem, a fentiek fényében vegyétek figyelembe, hogy sok válaszom jóval rövidebb, mint ahogy szeretném, de szükséges, hogy annyira válaszoljak amennyire csak tudok.

További késlekedés nélkül, folytatnám a beszélgetést.

Kérdező: Ismersz engem? Tudod, ki vagyok? Milyen szerepet játszok ebben az egészben? Mikor fogok felébredni? Fel fogok ébredni? Fel kell ébrednem? Érzek magamban valamit, de félek kiengedni. Segíts nekem!

Rejtettkéz: “Ismerlek”-e Téged úgy, mint egyéni emberi kifejeződést, aki nekem ír az interneten keresztül? Nem, (így) nem ismerlek.

Milyen szerepet játszol ebben az egészben?

Milyen részt szeretnél játszani? A választás, mint mindig, teljesen a Tiéd. Akár tudatában vagy ennek, akár nem, társteremtő vagy a történetben, ezen a bolygón. A tanácsom, hogy tedd ezt tudatosan.

Mikor fogsz felébredni?

Mikor szeretnél felébredni? Egyáltalán, fel szeretnél ébredni? Ha a kérdésre a válaszod “igen”, akkor használd a Katalizátort és az eszközöket amiket biztosítottunk Neked. Sok apró és égbekiáltó kijelentést tettem ezzel kapcsolatosan.

“Érzek magamban valamit, de félek kiengedni. Segíts nekem!”

Miért félsz? Ne válaszolj a kérdésre, de inkább kérdezd meg magadtól, azalatt a rövid időd alatt, amikor magadon dolgozol. Dolgozol magadon, nem? Ha nem, itt az idő, hogy elkezd. Ülj le, csendben. Kapcsold ki az összes szükségtelen elektronikus készüléket. A hűtőt azért jó ötlet bekapcsolva hagyni. (Az elektromágneses mező az agyhullám mintákban zavart kelt és nehézzé teszi azt, hogy elérd a mély alfa és théta állapotot. Nehezíti a mély relaxálást és a belső hang meghallását.)

Kérd meg a Végtelen Teremtőt, hogy segítsen Neked. Köszönd meg neki(úgy írja her..tehát az angolban a női nemet használja rá - Tom), hiszen tudod, hogy segíteni fog.

Légy őszinte magadhoz. Miért félsz? Emlékezz, hogy ez egy Játék amiben játszol és nem a Valóság. Amikor megtalálod és megismered, hogy a Teremtő benned van, tudni fogod, hogy nincs semmi, amitől félned kellene.

Légy az az erős és bátor Lélek, amelyet mélyen magadban önmagadként ismersz. Ne rejtsd el a belső Fényedet. Bízz magadban és ragyogjon a Fényed a sötétségben.

Megkérem az Egyetlen Végtelen Teremtőt, hogy vezessen Téged és világítsa be az utadat.

Kérdező: A PTB-k(Akik Magukat Hatalmon levőknek tartják, Wes Penre’s kommentárja) arra fókuszálnak, hogy megteremtsék a negatív pontot a világegyetemben? Azért, hogy felborítsák az univerzum egyensúlyát?

Rejtettkéz: Nem.

Kérdező: A 911 egy rituális szertartás volt, egy csillagkapu létrehozására?

Rejtettkéz: Nem, ez rituális Emberi Feláldozás volt. Ez volt az úgynevezett „Terror elleni Háború“ nyilvánvaló katalizátora is.

Kérdező: Akkor a “Goodchild”(az egyik csatornázó hölgy vezetékneve - Tom) federáció fényének előrejelzése abban az értelemben igaz lehet–e, hogy az „UFO“ fényhozó lehet, befolyásolva az emberiség felemelkedését/hanyatlását egy magasabb/alacsonyabb rezgésszintre?

Rejtettkéz: Jó szíve van, csak “rossz csatornára” hangolódott és “nem jó programot” közvetít. Korábban említettem, hogy ha valaki nem gyakorol megfelelő védelmet, tisztánlátást/ítélőképességet -ami kezdetben pozitív csatorna-, az nagyon könnyen válhat tudtán kívül a negatívok által elrontottá/megtévesztetté. Ha elkezdenek dátumokat és időpontokat adni, tudod, hogy valami helytelen. Olyan dátumok és időpontok megadása melyek nem következnek be, sikeresen kioltják a csatornázó üzenetének fényét, lerombolva a csatornázó hitelességét.

Kérdező: Azért hoztátok létre a félelmet, a terrort, a horrort és a szenvedést, hogy a létrejövő “loosh” érzelmek az Aratás idején tápláljanak benneteket? (a loosh érzelem az az energia, amely belőled árad ki, s ezen érzelmek során más lényeket tud táplálni - Tom)

Rejtettkéz: Nem.

Kérdező: A vérvonalak, amelyek rendelkeznek az ősi bölcsességgel megpróbálnak önmaguk is istenné válni?

Rejtettkéz: Nem kell próbálkozni. Az emberiségnek meg kell változtatnia az istenről alkotott fogalmát. Az “isten” fogalma kiveszi a kezünkből az Erőt és áthelyezi valami homályos ismeretlen figurára, valahova “kívülre”. Más szavakkal; rajtad kívülre. “Isten” helyett, inkább “Teremtő”.

Tehát, nincs szükség “próbálkozásra”.

Mi már Teremtők vagyunk. Te is. Az egyetlen kérdés az, hogy tudatosan, vagy a tudatalattival teremtesz?

Kérdező: Mi az a 11.11.?

Rejtettkéz: Gondolj rá, mint ébresztőórára. Mi célt szolgál az ébresztőóra?

Kérdező: Kérlek, magyarázd el, hogy születéskor az újszülött babákba hogyan áramlik/költözik be a lélek?

Rejtettkéz: Nem áramlik. A Lélek belép az ő fizikai tárolójába, még általában sokkal a születési folyamat előtt, néha később, de még a tényleges születés előtt.

Kérdező: Egy olyan weboldal, mint pl. ez(illuminati-news.com), a negativitás generálásának a célját szolgálja?

Rejtettkéz: Attól függ, hogyan használod. Potenciálisan lehet negatív és pozitív is.

Kérdező: Mi a rossz az egó létezésében és miért van az, hogy az új kor hitrendszere megpróbálja elnyomni az egót? Egó nélkül úgy tűnik, hogy nem tudjuk mérlegelni a saját létezésünket. Vagy tanulni a hibáinkból és kijavítani őket a rendelkezésre álló bőséges tudásból, melyek után kutatunk.

Rejtettkéz: Nincs abban semmi “rossz”, hogy van egód.

Az egód egy felbecsülhetetlen és kiváló eszköz. Mint más eszközzel is, ha nem tudod ellenőrzésed alatt tartani, lehetséges, hogy veszélyessé válik, így te és mások is sok kárt okoz(hat)tok.

Kérdező: Különös, de az az aggodalmam, hogy amikor egy új aggyal újraszületek, elveszítek mindent, amit olyan nehezen tanultam meg ebben az életben.

Rejtettkéz: A Lelked mindenre emlékszik, amit valaha tapasztaltál. Az egyetlen ok amiért most nem emlékszel minderre; a “feledékenység leple” időszakának köszönhető. Ha minden inkarnációba a Lélek memória hozzáférhetőségével jönnél, nem lenne értelme a tér-időbe lépned. Ez olyan, mint amikor számítógépes játékot játszol, de csalsz. Nem kell semmit tanulnod, csak élvezed a játékot. Emlékezz, hogy a jelenlegi fizikai test ami körbevesz, nem az aki valójában vagy. Ez csak az esszenciád edénye. Aki valójában vagy, az Valós és azt nem lehet lerombolni. Megőrzöd az összes emléket erről az életről, ha egyszer belépsz az idő-tér birodalmába, vagy amit néhányan “Mennyországnak” hívnak(megkülönböztette a tér-idő birodalmát, amelyben itt a Földön tapasztalunk és az idő-tér birodalmát, ami magasabb szféra, ahol képlékenyebb az idő, akarattal befolyásolható - Tom). A tér-idő illúzió, az idő-tér a Valóság. A végtelen lét körülötted és benned, azaz a Lelked, aki valójában vagy. A részed ami gondol, érez és szeret. Ez mindig a részed marad.

Kérdező: Az álmom az , hogy olyan mesterré váljak amilyen Te vagy.

Rejtettkéz: Nem vagyok Mester. Egy fejlődő és növekvő Lélek vagyok, ahogy Te is. Csak a fejlődés különböző szakaszán vagyunk. Oda fogsz eljutni ahova vágysz. Idő és türelem kell hozzá. Biztosíts időt ahhoz, hogy kiélvezd az utazást.

Kérdező: Minden nap arra törekszem, hogy tanuljak és változzak. Fejleszteni szeretném az elmémet, aminek hatalma van a testem felett. Úgy érzem, sokáig eljutottam ebben az életemben, de még nem elég messzire.

Rejtettkéz: Ha tudatosan önmagad fejlesztését választod, jó úton haladsz. Ezen a világon, sokan nem ébrednek rá erre. Emlékezz, hogy nem csak az elmédet kell fejlesztened, hanem a Lelkedet is. Dolgozz együtt az érzéseiddel, valamint a gondolataiddal. Az Együttérzés “alkalmazása” - ez az amivel a 4.Dimenzióban dolgoznod kell. Lásd magad “mindenkiben” és bánj “mindenkivel” úgy, ahogy szeretnéd, hogy Veled bánjanak. És emlékezz az egyetlen fontos dolgra:

Nincs olyan, hogy “mások”.

Kérdező: Az álmom, hogy egy nap személyesen találkozzam nagyszerű mesterekkel, olyanokkal mint Te is vagy és megtanuljam, amit tudtok.

Rejtettkéz: Akkor ezt kell tenned:

Menj és találd meg magad a tükörben. Nézz hosszadalmasan bele és mondd a mágikus szót:

“Hello.”

És csakugyan találkozni fogsz velünk, a háttérben egyszer, mikor a játéknak vége. Amikor “jelmez nélkül” látsz majd minket, régi öreg barátaidként fogsz felismerni.

Kérdező: Köszönöm, hogy itt vagy és megosztottad hatalmas tudásodat az univerzumról. Sok mindenen el kell gondolkodnom.

Rejtettkéz: Szívesen. Köszönöm a kérdéseid. Érzem a vágyadat a fejlődésre. Benned van, hogy azzá válj amit kívánsz és sokkal több, mint amit valaha is el tudtál képzelni.

Várom, hogy a másik oldalon leüljünk majd egy jó beszélgetésre az emlékeinkről. Ezalatt bízzál és dolgozz magadon és minden pillanatot az Egyetlen Végtelen Teremtőnknek való hálával élj meg.

A Végtelen Teremtő áldjon meg és vezessen az utadon.

Kérdező: Nagyrabecsült Uram(vagy Hölgyem)!

Kívánom, hogy egy légy azok közül aki elhozza az új planetáris energiarendszert a világra! Ahogy sokan gyanították, a “családoknak” nagy tudásuk van, alázatosan kérek erről egy kis információt.

A U2U azon üzenete, hogy biztonságosabb kommunikációs csatornát állítsunk fel, ragyogó.

Tisztában vagyok vele, hogy soha nem lehetek „tag“, de az „oltárszolga“-sággal(hű szolgát is jelent - Tom) már beérném.

Az érezhető, hogy a beszélgetést tisztelettel folytatjuk le, de semmi sem garantálja, hogy a tartalmát elfogadom.

Várom válaszod.

Rejtettkéz: Sajnálom, de nem lehetséges. Az egyén a családba kell hogy szülessen és egy nagyon speciális és vallásos úton kell, hogy felnőjön, amely megingathatatlan Hűséget eredményez. Nem számít, hogy milyen lelkes és őszinte tud lenni valaki aki hozzánk “társul”, a bizalmunkat csak abba tudjuk fektetni aki a mi utunk szerint nevelkedett. Senkinek sem kívánom azokat a feltételeket amin a folyamat során keresztülmegyünk, nagyon fárasztó néha és túl késő már elkezdeni(gyerekkorban kell elkezdeni).

Sajnos, a további kommunikáció nem lehetséges, mert nincs számomra megengedve.

Több információt adtam a találkozások alatt, mint ami engedélyezve volt. Akik valóban fejlődni szeretnének, azoknak sok információs “drágakő” van ezen oldalakon. Némelyek nyilvánvalóak, mások sokkal finomabbak és többrétegűek. Vidd “magaddal” őket és kérd meg a Végtelen Teremtődet, hogy adjon bepillantást neked.

Kívánjuk, hogy érezd jól magad az utazás során és várjuk, hogy a “műsor utáni” partin lássunk Téged.

Kérdező: Még mindig nem tiszta, mit jelent ez az „Aratás“. Azt jelenti, hogy amit Ti elvetettetek, mi aratjuk le?

Rejtettkéz: Nem mi. Mi nem vetettünk, a Végtelen Teremtőnk, igen. Mi nem aratunk, a Végtelen Teremtőnk arat. Mi csak segítünk előkészíteni az Aratást, azzal, hogy különválasztjuk a búzát az ocsútól - hogy egy nagyon ékesszólású hasonlattal éljek.

Kérdező: A változás azonnali lesz, amitől a fizikai birodalom nem létezik többé - amit jelenleg “illúziónként” tapasztalunk?

Rejtettkéz: Már foglalkoztam a témával valahol. Bátorítalak, hogy olvasd át újra és találd meg az információt amit már elmondtam, hogy hogyan fog az Aratás lezajlani és milyen különböző variációk lehetnek/ lesznek benne."

Folytatása következik...
 
E

elke

Vendég
<iframe width="420" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/NO6Y1OOFKPk" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Titkos társaságok - illuminátusok 1/5 van fenn jónéhány anyag köztük egy kétórás film is

Valami mást is hoztam ide talán off de mindenképpen szeretném hogy aki akarja elérje. Nem a topik témája szigorúan véve és mégis úgy érzem itt a helye.

<iframe width="560" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/pjhMfstlUck" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Villás Béla: A Bűn zsoldja a Halál
 

Bigpapa

Állandó Tag
Állandó Tag
Jan Van Helsing - Interjú a Halál Angyalával

Ugyan nem RejtettKéz, de a Jan Van Helsing - Interjú a Halál Angyalával könyvben leírtak közül sok minden kapcsolódik az eredeti témához és érdemes elolvasni, mert sok dologra rávilágíthat. Mindenesetre én bátram ajánlom a figyelmetekbe.
Az érdekesebb rész a könyvben az maga az interjú. Illetve a könyv végén találtok egy tárgymutatót, így könnyebb a kiszemelt témára ráakadni.

Itt megtaláljátok a könyvet

Kedvcsinálónak csatolom a tárgymutatókat.
 

Csatolások

  • Tárgymutatók - Interjú a Halál Angyalával.pdf
    266.8 KB · Olvasás: 25

Szabolcs2

Állandó Tag
Állandó Tag
Beszélgetés "RejtettKézzel" 8.

Beszélgetés "RejtettKézzel" 8.

forrás:[HIDE]http://www.illuminati-news.com/00363.html[/HIDE]
Fordította: Nagy Judit és Fodor Tom (köszönjük munkájukat!)
Szerkesztette, szépítette: Szabolcs

"Kérdező: Köszönöm, hogy válaszoltál az előző kérdéseimre. Lenne még néhány, rendben?

1. Hogyan tudjuk legyőzni a karmát, ha egyáltalán le lehet? Van vége a karma körforgásának?

2. Valóban olyan az idő, ahogy azt érzékeljük, vagy az egy 3D-s illúzió?

3. A családod tagjai azzal a tudással születtek, hogy tudták kik is ők és honnan jöttek? Ha nem, akkor mindent megtanítottak és átadtak nekik?

Köszönöm.

Rejtettkéz: Köszöntelek.

1. Nem. A Karmát nem lehet legyőzni, hanem ledolgozni kell. Más szavakkal, ha megbántottál valakit, legyen az fizikai, vagy lelki, vagy bármi más, a jövőben neked is meg kell tapasztalnod azt az érzést amit okoztál. A Karma Hatásának Törvénye nem egy“büntetés“, hanem a tanulás eszköze, amely elősegíti a személyes növekedést és fejlődést. Ha el kezded érezni a tetteid következményeit, nagyobb a valószínűsége, hogy a következő körben egy másik utat választasz. Azt is fontos észben tartanod, hogy ez mindkét irányban működik. Tehát, utad során bárkivel is hoz össze a sors, mindig arra törkedj, hogy jelenléted hatása másokra nézve is pozitív és hasznos legyen.

1.b. A Karmikus Ciklus/Körforgás akkor ér véget, amikor már megtanultad a szükséges leckéket. Ha ugyanazokat a hibákat ismétled, addig maradsz a körforgásban amíg nem fogod/érted az üzenetet és megtöröd a körforgást. De igen, végül mindannyian meg fogjuk tanulni amit meg kell tanulnunk és mindannyian megtaláljuk a Haza vezető utat. Néhány embernek ez hosszabb ideig tart.

2. A lineáris idő sokkal pontosabban deifinálható, mint ahogy általában direktben megfogalmazzák azt. Az idő igazi természete ciklikus. Bár, emlékezz arra is, hogy még a ciklikus idő is a Teremtő része és a Teremtés, bármennyire is csodálatos, szintén egy Illúzió, vagy sokkal pontosabban; a Végtelen Teremtőnknek a gondolatformája. A Teremtés nem Valódi, de a Teremtő és a Társteremtők azok.

3. Ez egy kiváló kérdés. Több időt szánok rá:

Először is, egy dolgot meg kell különböztetni. Amikor a Családról beszélek, akkor a Hatalom vonalra utalok, azokra akik eredetileg nem erről a földről származnak. A vérvonal, akiket te ismersz -igaz a kiterjesztett Család részei-, nem ugyanabba a mértékű Erőbe/Hatalomba születtek, mint mi. A válaszaimban az én Igaz és Tiszta Családomra utalok. Mi nem ugyanazzal a feledékenység fátyollal születtünk, mint ti. A fátyol még a helyén van, de sokkal “vékonyabb”. Mi látjuk azokat a “láthatatlan” életkapcsolatokat amik előletek el vannak rejtve, mert mi nagyobb hozzáférést kapunk, mint a 3.dimenziójú perspektíva. Hasonlóan ahhoz, amit az emberek aurának hívnak. Mert ti azon dolgoztok, hogy feljebb lépjetek az utatokon, mi pedig azt választottuk, hogy lejjebb lépünk, azért, hogy segítsünk nektek. Nem tettük volna ezt ilyen sikeresen, ha el kellett volna felejtenünk mindazt amit tanultunk. Más szavakkal; nektek, minden elkülönültnek tűnik. Mi látjuk, hogy ez nem így van. Nekünk sincs “közvetlen Lélek Memóriánk”, amely által olyan pontosan emlékeznénk, mint ahogy ti emlékeztek a tegnapra, de ha arra összpontosítunk, elérhetjük bármelyik részét a Lélek Memóriának - gyakran meditatív állapotban. A személyes tapasztalataink is mások, köszönhetően a spirituális tudományágakban való jártasságunknak(specializálódásunknak). Később még visszatérek erre részletesebben egy másik kérdésre adott válaszomban.

Igen az információ át van adva, de -tőletek eltérően- közülünk bárki képes egy kis erőfeszítéssel arra, hogy a Személyes- és a Csoport Lélek Memóriából leellenőrizze az információ helyességét. Alapjában véve, ahol ti magatokat “elkülönült” emberi lényeknek látjátok, ott mi látjuk és Tudjuk is, hogy Egyek vagyunk.

Kérdező: Örülök, hogy rákérdeztem erre, csodás információnak találom. Bár, nem tudom, hogy mit tegyek vele, tetszenie kellene, de így elég nehéz, hogy tudom azt, hogy részben az “ördög” tett minket azzá amik vagyunk. De mindazonáltal köszönöm.

Rejtettkéz: Az ördög nem az aki Te vagy. Ő is az Illúzió komplex sorozatának része, amit a 3.Dimenzióban használsz, hogy megmutassa azt, hogy ki nem vagy. Minél magasabbra dolgozod fel magad a Dimenziókban, annál kevésbé jut fontos szerep a Polaritásnak a játékban. A 6.Dimenzió, Az Egység Dimenziója, az utolsó szint ahol a Polaritás még tényező, de ott már nagyon más módon működik. A Pozitív/Negatív kiegyensúlyozása helyett, a Szeretetet, a Fényt, a Részvétet és a Bölcsességet kell kiegyensúlyoznod.

Kérdező: Örülök, hogy rámutattál erre. Amikor azt mondtam rátok, hogy ti “enyhébbek” vagytok, azt hiszem, azt akartam mondani, hogy a lényegetek nem ördögi, vagy korrupt. És ez enyhíti azt a rólatok elképzelt nézetemet, hogy az uralkodó elit romlott lelkű.

Rejtettkéz: Egyetlen Lélek sem romlott. Minden Lélek egy csodálatos egyéni része az Egyetlen Végtelen Teremtőnek. A Lelkek szerepeket/karaktereket játszanak az Inkarnáció Játékában. A Lelkek néha nagyon durva szerepeket tudnak játszani, de mélyen álcázva, ők mindig csodálatosak maradnak. Emlékezz erre, amikor a történetben rosszul bánik Veled a csodálatos Lelkek egyike. Ők csak a részüket játsszák, mint bármelyik jó színész, amíg csak a színpadon van. Légy hálás az ő Áldozatukért és tanuld meg a leckét amit hoznak Neked.

Kérdező: Azt mondod, hogy az inkarnációk között mindannyian elvegyülünk, de gyanítom, hogy a mi földi felfogásunk természete és kölcsönhatása nem hasonlítható össze az abban a birodalomban lévő kölcsönhatások módszereivel, és ennek következtében, mint egyesült entitás, nem lehet egyéni a “kacagás’. Van még egy -valószínűleg utolsó- kérdésem Hozzád.

Rejtettkéz: Nem így van. Gondolkodj az olyan elkülönült lelkek vonatkozásában, akik látják és értik, hogy nincsenek elválasztva egymástól, hanem szorosan összekapcsolódnak. Az, hogy a “tér” “üres” az egy illúzió. Egyénként hatunk egymásra, ugyanakkor látni fogod, hogy hogyan vagyunk Egyek. Nehéz ezt úgy elmagyarázni, hogy a 3.Dimenzióban is érthető legyen. Egyszerűen nincsenek szavaink, vagy fogalmaink, hogy ezt leírjuk.

Ahová tartunk, ott nem lesz többé szükség szavakra.

Kérdező: 1) Hogyan tudhatod mindezt? …És valóban úgy értem, TUDOD. Világos, hogy jól megtanultad a lét természetét, de honnan tudod ezt első kézből? Hogy lehet ez több, mint csupán hit, számodra? Képes vagy a “felejtést” elkerülni a reinkarnáció során?

Rejtettkéz: Erre korábbi válaszomban hivatkoztam már.

Kérdező: 2) Úgy tűnik, hogy azt sugallod, hogy a fizikai rabszolgatartó módszereid spirituális ébredésbe kényszerítenek minket. De ha ez így van, akkor a spirituális elnyomás módszereit miért az általános lakosság ellen használják(vegyszerek, szervezett vallások, szociológiai módszerek)? Azt értem, hogy az élet anyagi vonatkozását miért akadályozzátok, de miért akadályozzátok a spirituális fejlődésünket?

Rejtettkéz: Gondolj erre egy “tesztként”.

Megfigyelted már, hogy amikor azt “gondolod” éppen, hogy megtaláltál valamit ami valóban úgy “érezhető”, hogy számodra az az Igazság, jön valami ami kétséget kelt benned ezzel kapcsolatban? Kételkedővé tesz az igazsággal kapcsolatban és magadban is kételkedni kezdesz, hogy elhiszed-e.

Ez minden egyes alkalommal megtörténik. Valójában, majdnem minden alkalommal, amikor valami új felfedezést találsz, ami izgatottá tesz. És ez egy séma szerint történik. Azonban nem látod ezt, mert ez a 3.dimenziójú felfogáson túl történik, abban a birodalomban, ahol minden szomszédosnak látszik és kapcsolatban van minden mással. Szinkronicitás. Egy mágikus része a Végtelen Teremtőnk Kreatív elméjének, valamint kiválló humorának és iróniájának.

Látod, hogyan működik a “teszt”?

Amikor az ítélőképességeddel valamit mérlegeltél és elemztél és eldöntötted, hogy integrálod(beágyazod) az “Igazságod” fogalmába, akkor jön a megmérettetése az újonnan felfedezett hitednek. Általában egy esemény formájában, vagy valami amit a “többiek” mondanak, hogy eltérítsenek téged.

A spirituális fejlődésed, mint az összes más aspektusa a fejlődésednek, olyan valami amiért dolgoznod kell. Honnan tudhatod, hogy az újonnan feldezett “igazság” valóban az Igazság, ha sosem tesztelted le?

A teszt a következő:

A kihívás során kiben/miben bízol?

Abban hiszel amit a “külső világ” mutat Neked?

Vagy ahhoz tartod magad, amit mélyen belül, magadban Igaznak “érzel”?

Ez egy olyan dolog, amit csak te tudsz magadnak megválaszolni.

Sajnálom, de nincs időm megválaszolni az összes kérdésed, szóval szelektálom azokat amit nagyon fontosnak érzek.

Élvezem a kommucikációt Cythraul és boldog vagyok, hogy ismeretséget kötöttem Veled.

Nos, folytatnom kell a többi kérdés megválaszolását. Kérem a Végtelen Termtőnket, hogy áldja és vezesse az utadat, adjon Neked Bátorságot a meggyőződésedhez.

Légy jól barátom, várom a találkozót Veled, mikor befejeztük a játékot.

Kérdező: Ha lehetséges, van még egy kérdésem.

Melyik az a kérdés amit még nem tettünk fel, de nagyon fontos hogy választ kapjunk rá? És ha van ilyen, megválaszolod? Nem vagyok benne biztos, hogy ez hasznos „kérdés“, de múlt este óta ez jár a fejemben.

Rejtettkéz: Egy kiváló és lényegretörő kérés.

Azt hiszem féreteszem ezt a kérdést a beszélgetés legvégére.

Hatékony módja lesz annak, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.

Kérdező: Rejtettkéz, tudom hogy elsősorban a sprituális kérdésekre és a dimenzióváltással kapcsolatos kérdésekre fókuszálsz. De ha csak egy percre is, nagyra becsülném, ha szólnál néhány szót az alakváltoztatással kapcsolatban.

Rejtettkéz: Fogok, de nagyon röviden, sajnálom.

Az alakváltás nem egy természetes jelenség. Az “alakváltó” teremtmények/ fajok nem léteznek, legalábbis nem abban a Galaxisban, vagy Dimenzióban amit mi valaha is megtapasztaltunk.

Bár, vannak bizonyos Rituálék, amiben ha részt vesznek, lehetővé teszik, hogy ez bekövetkezzen.

Ez azzal a ténnyel függ össze, hogy a test, mint minden fizikai dolog valójában nem tömör. Annak tűnik és annak érezzük, mintha az lenne, de valójában minden anyag a Fény részecskék atomi és szub-atomi részeiből áll össze, a molekulákban és a vegyületekben. De, mint mondom, rövid leszek és nincs időm a tudományba belemenni.

Léteznek bizonyos Rituálék, melyeket ha elvégeznek, hagyják a mainpulációk sorozatát az úgynevezett “homogén” testi tömegben megtörténni. Láttam már néhány groteszk képet, amirőI nem szívesen beszélek.

Bízom benne, hogy ha csak felszinesen is, de megválaszoltam kérdésedet.

A következő kérdéssel be kell fejeznem ma estére, mert máshol van kötelező jelenésem.

Kérdező: Szeretnék köszönetet mondani a megvilágosító szavaidért. Örömöme szolgált olvasni téged.

Bár, van néhány kérdésem.

Ahogy magamba nézek, öreg léleknek Látom(érzem) magam, aki már sok dolgot és lehetőséget megtanult. Honnan tudjuk, hogy milyen messze jutottunk annak érdekében, hogy megszerezzük a magasabb spirituális létre való jogot az eljövendő Aratásban?

Rejtettkéz: Üdvözölve vagy. A megbecsülést mindig értékelik.

Bizonytalan vagyok, hogy vajon a kérdésed a mostra vonatkozik, vagy arra, hogy ha már a Nagy Aratás megtörtént, s hogy mi történik utána.. Erre már fentebb válaszoltam, érintőlegesen.

Egy egyszerű módszer, hogy leellenőrizd a fejlődésed:

Annak ellenére, hogy mi látszódik abból ami történik a világban, mennyire szeretetteljesek és harmónikusak a személyes kacsolataid?

Emlékezz, hogy a világ a tükröd. Visszaveri a türkörképed, amit te vetítesz ki. Hány vitába kezdesz bele? Van benned keserűség és csípősség? Megnézel másokat és gondolsz-e arra, hogy hogyan szeretnéd megvátoztatni őket? Vagy szereted őket és elfogadod őket olyannak amilyenek?

Szeretni és elfogadni valakit, annak aki, ez a Feltétlen Szeretet. Olyasmi, amire sok időt kell fordítani, hogy megtanuld, amikor a 4.(pozitív)Dimenzióba “diplomázol”. Jó ötlet máris elkezdeni.

Szeretni és elfogadni valakit úgy ahogy van, nem azt jelenti, hogy elfogadjuk a sértegető viselkedést. Ellenben, azt jelenti, hogy szeretjük és elfogadjuk az embert(Lelket), de ez nem egyenlő a viselkedésével. A viselkedés nem “ő ”, az igazi énje belül van, ő a Lélek.

A kapcsolataid minősége kiváló tükör, a “kisugárzásod” minőségének mércéje. Vagy, más szavakkal; az amit Te Teremtesz.

Amikor ránézel egy személyre és kisebb, vagy nagyobb mértékben rákoncentrálsz, azokra a dolgokra figyelsz amiket nem szeretsz benne és meg szeretnél változtatni, vagy azon tulajdonságokra amiket szeretsz és csodálsz benne?

Emlékezz: ahogy mondtuk, minden gondolat, szó és tett Teremtő. Pontosan azt kapod vissza amit küldesz/sugárzol.


Szóval, amikor olyan gondolatot sugárzol, hogy “Miért olyan nehéz együtt élni vele? Miért viselkedik mindig így?”

Kérdezd meg magadtól, hogy mi is az amit csinálsz ilyenkor?

Most jól figyelj, mert nyilvánvaló, de mégis könnyedén eltéveszthető. Valójában, a legtöbben elsiklanak felette.

Ha kiveszed a “kérdést” a mondatodból, lényegében ezt mondod: “Nagyon nehéz vele együtt élni. Mindig így viselkedik.”

Látod, mit teszel?

Emlékezz, minden gondolat teremtő.

Azzal teremtetted meg a másik személynek a viselkedését, hogy meg akartad változtatni azt. Egyszerűen, mert nem érted a Sugárzás és Vonzás Törvényét.

Na, nézzünk egy példát:

Vegyünk valakit az életedből, akit szeretsz, de néha nehézséged van vele.

Gondolj azokra a gondolatokra, amiket arra a személyre vetítesz. A negativ gondolatokra. Kérdezd meg magad, az a viselkedés amit nem szeretsz abban a személyben, megfelel a gondolatoknak amiket gondolsz róla? Ha őszinte vagy magadhoz, fogadok, hogy igen.

Bizonyosan azért cselekszenek így, hogy észrevedd azt amit nem szeretsz bennük. Minél jobban összpontosítasz arra a viselkedésre, annál többször fogod viszontlátni. Az Élet ezt teszi, megadja azt amik az elvárásaid.

Most, felismervén ezt, mit csinálsz ezzel kapcsolatban?

Egyszerűen figyeld meg a Negatív gondolataidat amikor azok felbukkannak, a szó szoros értelmében “ kapd rajta magad”, amint ezeket gondolod. És akkor egyszerűen változtasd meg a nézőpontod. Helyette azokra a dolgokra fókuszálj, amiket szeretsz abban az emberben. Ahogy kedveled a mosolyát, a nevetésének a hangját, ahogy kedves dolgokat tesz és amilyen segítőkész és szeretnivaló tud lenni. És ezeket a pozitív gondolatokat sugározd ki. Tarts ki, hiszen lehet, hogy először egy rakás negatív dolgot kell helyrehoznod, de csak kapd el magad újra és újra, s összpontosíts a pozitívumra…

Ekkor készülj fel a körülményeid “szinte mágikus” átváltozására.

Mindig figyelj a gondolataidra és légy figyelemmel ezek Minőségére, mert amit gondolsz az összefüggésben van azzal amit körülötted látsz és amit az Élet mutat neked. Ez a különbség a tudatos és a tudatalatti Teremtés között.

Kérdező: És mi a helyzet a Szeretteinkkel -vagy sokkal pontosabban-, a lélek társunkkal, akit annyira szeretünk? Képes leszek ezen az új Utazáson, az Aratáson a Szeretteimmel együtt keresztülmenni?

Rejtettkéz: Ez attól függ, hogy ők is “diplomáznak” vagy sem, illetve meg kell-e ismételniük a ciklust. Bár nyugodt lehetsz, még ha egy élettartamra el is vagytok választva, mindig együtt tudtok lenni az idő/tér állapotában(az inkarnációk közt) és sok jövőbeli “életet”(inkarnációt) tudtok még együtt megtervezni.

Kérdező: És még egy dolog. Tudom, hogy másokat is érdekel az alábbi kérdés.

Miért Álmodunk Metaforákban/Hasonlatokban, aminek nincs értelme?

Rejtettkéz: Ma este nincs már időm arra, hogy kielégítően válaszoljam meg ezt a a kérdést, de a rövidebb verzió az az, hogy az Univerzális “Elme” Arheotípusos Képekben beszél. Hasonló módon, mint néhány Orientális nyelvünk írásban egy jelrendszert használ, ahol a jelentések és a szavak gyűjteményét lényegében egy “szimbólumban” tartalmazza. Így az Univerzális Elme is Archetípusokat használ, hogy az “Álomidőben” kommunikáljon. Mint, ahogy bármilyen új dialektus megértéséhez, ehhez is szükséges, hogy megtanuld a nyelvet.

Kérdező: Köszönöm szépen Rejtettkéz, kívánom, hogy találkozzunk valamikor és egy jót beszéljünk.

Rejtettkéz: Szívesen és úgy fog történni, ahogy kívánod.

Nem most ebben az életben, de hamarosan, amikor befejezzük ezt a játékot. Nincs rohanás barátom, az egész tér/idő a rendelkezésünkre áll. Minden idő/tér a Teremtésben.

Most mennem kell. Megteszem a tőlem telhető legtöbbet, hogy holnap is válaszoljak nektek, mielőtt végleg elmegyek.

Minannyiótoknak jó estét. Kérem a Végtelen Teremtőt, hogy áldjon meg titeket és vigyázzon rátok."

Folytatása következik...
 

a_tom

Állandó Tag
Állandó Tag
Átfutottam az anyagot. (Először próbáltam szórol szóra, de kisebb agykárosodás fenyegetett, így feladtam ) Tömören a véleményem;
Szerintem ez egy vicc akart lenni, csak kár hogy aki ennyi mindent összeszedett és ki tud találni az humorérzékkel nincs megáldva, mert nevetni azt nem tudtam rajta.
Mivel minden egy, és végtelen csak az én véleményem létezik, ami a fő-fő-fő-teremtőé is, tehát igazam van :) Mellesleg ezt már a mayák is lejegyezték, tehát mégigazabb. De ha felhoznál mégis valami ellenérvet, akkor az nincs is úgy, mert az csak a te csökött dimenziódból látszik annak. Ha további kérdésed van akkor végtelen szeretettel várom, de csak arra válaszolok amire akarok. Mert ha olyat kérdezel ami kényelmetlen, akkor te egy negatív, neveletlen, fikagép vagy, nekem meg nem kell bizonyítanom mert végtelen szeretetem vezérel. Nem tetszik hogy lefikázlak? Ez csak egy játék, és ezért természetesen belédrúghatok, a játékon kívűl persze szeretlek, nemtom mondtam e már? Persze nem akarom hogy ezt elhinned, de azért arra kérlek gondolkozz el rajta, jó sokat, és e szerinte éld az életed, mert csak akkor lesz neked jó.

Aki nem akarja elolvasni annak összefoglalom;
Van valami reinkarnáció, a többi irtó fárasztó bla bla.
Az itteni világ nem fontos, csak játék. Célja hogy feljebb emelkedj. Ezt úgy érheted el ha jó vagy és szereted a többi embert.
Az itteni világban vannak hatalmasságok, akik többnyire rossz emberek. Mivel ez csak játék, ők azért rosszak hogy neked valóban segítsenek, és nyilván őket is szertned kell, különben nem emelkedsz fel, ez a szabály és kész.
(Remélem nemcsak az én szemeim előtt jelenik meg egy óriási lóláb ami éppen kilóg ;)
 

Szabolcs2

Állandó Tag
Állandó Tag
Beszélgetés "RejtettKézzel" 9.

forrás: http://www.illuminati-news.com/00363.html
Fordította: Gita Ellenőrizte: Fodor Tom Ékezesítette: Andrea (köszönjük munkájukat!)
Szerkesztette, szépítette: Szabolcs

"Ötödik beszélgetés

Rejtettkéz: Ez lesz az utolsó közös összejövetelünk.

Amennyire csak tudom, összesűrítem a mondanivalómat.

Sajnálom, akik lekésték az előző, tegnapi írásaimat/válaszaimat. Világosan leírtam, hogy már több a kérdés, mint amennyire az időm enged válaszolni, de mégis írtatok újakat. Az időm annyira korlátozott, hogy képtelen vagyok mindenre válaszolni. Egy hosszú utazás előtt állok, tehát gyors kell, hogy legyek.

Kérdező: Mindig zavarban vagyok az “Isten” témával kapcsolatban. Hánykolódtam vallásról vallásra, a szüleim által. Nehéz megkülönböztetni, hogy melyik “Istenben” higgyek, vagy bízzak.Abban kellene hinnem, hogy a világ körülöttem “Isten” és nincs egy külön lény, aki kiérdemli ezt a hitet?

Rejtettkéz: Tulajdonképpen bármelyik vallás alkotott, vagy legalábbis erősen befolyásolt, általunk. Nincs olyan dolog, hogy “Isten”. “Isten” egy emberi fogalom, amely a “Teremtő” eredeti fogalmának a félreértelmezése. Így méginkább zavaros, mivel van számos makrokozmikus Teremtő, vagy Logosz, ahogy azt előzőleg magyaráztam. Az “Isten” fogalom viszont egy elkülönült lényt jelez, mely rajtad “kívül” van és amelyet imádnod kell. A mi Egyetlen Teremtőnk és szinte minden Logoszunk és Al-Logoszunk nem azt akarják, hogy imádd őket. Ők azt szeretnék, hogy megértsd a Teremtést és megértsd a saját helyedet benne, mint Társ-Teremtő. Végül is van egy “Legfelsőbb Lény” a Végtelen Teremtő formájában, de mi mindannyian a részei vagyunk, nem pedig alárendeltjei. A ti vallásotok által adott “Legfelsőbb Lény” nevének egyike sem igaz. De abban igazuk van, hogy van egy Legfelsőbb Lény, nevezetesen a “Végtelen Teremtő”. Különböző fogalmuk van Róla, mely azokból az írásokból fakadnak, melyek megalapozták a vallásokat.

Ne imádjátok a “Végtelen Teremtőt”, inkább éljetek a “Hálaadásban” és Szolgáljátok Őt, amiért Létrehozott benneteket, és ezért a csodálatos Játékért amit Teremtett, amelyben elfelejthetjük, hogy kik is vagyunk valójában, hogy visszaemlékezhessünk és újra Teremtőként ismerjük fel magunkat.

Kérdező: Alapvetően az a forma, amivel jelenleg rendelkezünk csak egy test csontokkal és bőrrel, stb… Ami fontos, az a lelkünk vagy a lényünk, ami bennünk van. Ez a belső „lény” foglalkozik az életünkkel és környezetünkkel. Amikor meghalunk, a félelmeink és szenvedéseink az emberi testhez tartoznak, és nincs közük a lelkünkhöz, vagy lényünkhöz, amely a következő életbe, vagy dimenzióba átviszi őket(félelmeinket és szenvedéseinket)?

Rejtettkéz: Valójában a “fájdalom” és a “szenvedés” csupán a játék részei. Rendkívül valósnak érzékelhetjük őket, miközben játsszuk a játékot. És annak is kell lennie, hogy elhidd, hogy a játék valódi. Senki sem hal meg igazából. Csak az emberi test anyagát vetjük le. Úgy, mint ahogy a hernyó pillangóvá válik. Tekints a fizikai testedre bábként, amelyben átalakulhatsz.

Kérdező: Úgy érzem magam, mintha olyan lennék, mint Shelby, de elvesztettem az utamat, vagy csak zavart vagyok és nem vagyok összhangban a belső lényemmel? Mert fogalmam sincs, hogy mi ebben a játékban a célom/életcélom. Tudnál nekem ebben segíteni?

Rejtettkéz: A Te célod ebben a Játékban, hogy önmagadon dolgozz. Növekedj, fejlődj és egy pozitívabb, szerető lénnyé formáld át magad. Bizonyos célokat Te terveztél meg, mielőtt leszülettél ide. A feledékenység fátyla pedig azért van, mert ha már előre tudnád a céljaidat(tapasztalásaidat), akkor túl könnyű lenne a Játék.

Figyeld meg azokat a dolgokat az életedben, amelyeket legjobban szeretsz csinálni. Kérdezd meg magadtól,hogy mitől vagy a legboldogabb. Éld meg ezeket a tapasztalásakot olyan gyakran, ahogy csak lehetséges, mert ezek vonatkoznak azokra a dolgokra, amelyeket a Lélekszerződésed választott.

Szintén figyeld meg a negatív dolgokat, amelyek gyakran ismétlődnek az életed alatt. Ezeket a dolgokat valószínűleg szintén Te választottad, hogy megjelenjenek az életedben azért, hogy dolgozz rajtuk. Mondjuk, például azt választottad, hogy a türelmen fogsz dolgozni ebben a leszületésedben. Valószínűleg látni fogsz majd bizonyos hajlandóságot a türelmetlenség iránt és az élet gyakran hoz majd számos megtapasztalást abből a célból, hogy próbára tegye a türelmedet. Az elv ugye az, hogy ahelyett, hogy kijönnél a sodrodból, dolgozz a türelmeden és tűzd ki azt a célt, hogy sokkal türelmesebb Lélekké válj.

Ugyanezt értelemszerűen alkalmazni lehet mindenféle körülmények között, amelyben az élet próbára tesz téged. Nézd meg és kezdd el azonosítani valamennyi visszatérő témádat, amelyben valószínűleg erődet megfeszítve küzdesz és úgy néz ki, újra és újra felbukkannak. Ez lehet harag, sértés, önzés, gyűlölet, cinizmus és folytathatnám a listát. Amennyiben találsz visszatérőt az esetek között, az azért van, hogy folyamatosan lehetőséget kaphass és dolgozhass ezeken az ügyeken, amíg nem csinálod jobban és nem választasz egy jobb viselkedési formát, mely “Pozitívabb”. Ha egyszer már sikeresen azonosítottad ezeket a dolgokat az életedben, dolgoztál rajtuk és az átformálás eszközeiként használtad őket a személyiséged javítása érdekében, úgy fogod találni, hogy ezek a dolgok szinte már meg sem fognak jelenni az életedben. Azonban még változó időszakonként meg kell mutatnod, hogy nem felejtetted el, amit tanultál, de ezek már ritkábbak lesznek és hosszabb időszakok telnek el a megjelenésük között.

Remélem, ez adhat némi nyomot(sejtést) ahhoz, hogy hogyan azonosítsátok a dolgokat, amiért idejöttetek és hogyan dolgozzatok magatokon.

Kérdező: Az életem gondterhelt egy ideje, miután annyira elmerültem és agymosottá váltam az emberi életformában és életmódban. Habár mostanában úgy érzem, hogy ébredezem és tisztábban látom a dolgokat. Kárhozatra vagyok ítélve azért, mert azon az úton járok/jártam, vagy még meg tudom menteni a “lelkemet”?

Rejtettkéz: Te nem vagy “kárhozatra ítélve” és a “Lelkedet” sem kell “megváltani”. Senki lelkét sem. Nincs semmi, amitől meg kellene menteni. Örömmel hallom, hogy ébredezel. Ez a másik ok, amiért most itt vagyok, hogy beszéljek veled. A Végtelen Teremtőnek sok hírnöke van és különféle módokon használ minket, hogy elősegítse az “Ébredést” és minél jobban előkészítse a “Nagy Aratást”.

De, mint mondtam, nem vagy “kárhozatra ítélve” és nincs semmi, amitől meg kellene menteni magadat, kivéve talán a tudatlanságból eredő dolgoktól. Ezt nem bántó módon értettem, inkább olyan tudatlanságként, mint a “megértés hiánya”. A legrosszabb, ami jöhet, hogy szükségszerűen meg kell ismételnetek a 3.dimenziójú ciklust, hogy sorban megtanuljátok azokat a dolgokat, amit meg kell tanulnotok, hogy majd Felemelkedhessetek a 4.Pozitív Dimenzióba. Egy dolog biztos: A végén ott lesztek! Mindannyian meg fogjuk találni a Haza vezető utat a Végtelen Teremtőnkhöz. Afelől nyugodtak lehettek, hogy nem fogtok elveszni a körforgásban. Minden fizikai megtestesülés végén -ahogy azt már korábban említettem- visszatértek abba az idő/térbe, amelyet “Mennyországként” írtam le. Ott újra tudni fogtok magatokról, hogy kik is vagytok valójában. A maga nemében egyedülálló és gyönyörű Lelkek és a Teremtőnk részei vagytok. Csak azt felejtettétek el a megtestesülés alatt, hogy kik is vagytok valójában. A játék célja, hogy felébredjetek az álomból és ténylegesen “Éber Játékossá” váljatok. Emlékezni arra, hogy kik is vagytok igazán és elkezdeni dolgozni azokon a dolgokon a Játék során, amiért idejöttetek. Figyelmesen újraolvasva ezt a témát, rengeteg megoldást fog adni számotokra, hogy hogyan tehetitek ezt meg.

Kérdező: Köszönjük az időt, amelyet velünk töltesz és a legjobbakat kívánjuk. Öröm beszélni veled és hallgatni a tudásodat.

Rejtettkéz: Ugyanezt kívánjuk mi is neked Testvérem és kérjük a Végtelen Teremtőnket, hogy áldjon meg benneteket és vezessen az utatokon. Látjuk egymást, amikor “Haza”érkezünk!

Kérdező: Tehát, az Aratás egy “mindent vagy semmit” esemény lesz, vagy vegyes aratás? Néhányan a 4.Dimenzióba mennek, néhányan a 4.Dimenzió szolgáld magad (negatív) irányába és a nagy többség megismétli a 3.Dimenziót? És ha csak 94% megy a 4.Negatív Dimenzióba, akkor meg kell ismételni a 3.Dimenziót és megpróbálni megint a 95%-os negatív aratást? Amennyiben ez így van, még belegondolni sem szeretnék, hogy mennyivel több negatív ember lesz majd a Földön.

Még mindig zavarodott vagyok ezen részt illetően. Annak érdekében, hogy Ti eljussatok a 4.szintre, a negatív aratásnak 95%-osnak kell lennie? Más szóval; ahhoz, hogy az embereiteket megjutalmazzátok a 4.Dimenzióval, az emberi lelkek 95%-ának olyan távol kell lennie a “Végtelen Forrástól” (az önmagára ismerés folyamatában), amennyire ez emberileg csak lehetséges? Ez számomra nem “tűnik” helyesnek.

Rejtettkéz: Nem érzed helyesnek, mert ez nem is helyes így. Nem teljes egészében értetted meg az elképzelést/a fent leírtakat. Megpróbálom tisztázni.

Az Aratás Vegyes. Azok, akik 51% fölött vannak a Pozitív úton, azok Felemelkednek a 4.Dimenzió Pozitív szegmensébe. Ott a Szereteten és az Együttérzésen fogtok dolgozni, s ez egy nagyon gyönyörű világ lesz számotokra. Csak egy nagyon pici negativitás lesz jelen. Olyan minimális mennyiség, hogy gyakorolni tudjátok a Szabad Akaratotokat annak megválasztásában, hogy kik nem vagytok, de ez jóval magától értetődőbb lesz, mint itt. Látni fogjátok, hogy a negativitás egy eszköz, melyet használhattok, és látni fogjátok mindennek a kölcsönös összekapcsolódottságát és tudni fogjátok, hogy nem vagytok „különválasztva“ másoktól, vagy Magától az élettől. Nem sokat fogtok beszélni, kivéve, ha úgy döntötök. A telepátia lesz a kommunikáció szokásos módja. Minden nyitott lesz és semmilyen gondolatot sem tudtok majd „mások“ elől elrejteni.

Attól a megtestesüléstől kezdve nem kell újra megtapasztalnotok a 3.dimenziójú létezést, kivéve, ha később ti döntetek úgy a Magasabb Dimenzióból, mint ahogyan mi is tettük a Szolgálat művészetének tökéletesítése érdekében. Vagy, ha valahogy a bőséges szeretet és gyönyörűség 4.dimenziójú világában sikerül 95%-os Negativitással szerepelni, akkor a jövőbeli “Aratáskor” visszacsúsznál a kígyón, ahelyett, hogy felemelkednél a létrán, hogy egy másik “Játék”hasonlattal éljünk.

Térjünk vissza a jelenlegi Nagy Aratáshoz. Nem szükséges 95%-os mértékű Negatív Aratás, mint ahogy következtettetek az előbbiekből. Amit mi kérünk az az, hogy személyszerint NEKÜNK legyen 95%-os a Negatív Polaritásunk, nem pedig nektek. Nekünk muszáj a (legalább)95%-os Negativitás, annak érdekében, hogy felemelkedhessünk a 4.dimenzió Negatív szegmensébe és elnyerjük a lehetőséget a Karmikus Lenyomatunk tisztázására, az összes Negativitás tisztázására, amit ezen a bolygón okoztunk, mielőtt visszatérnénk a jogos helyünkre a 6.Dimenzióba, mint Védelmezői a Galaxisnak, és mint a Bölcsesség tanárai az alsóbb dimenziókban(azoknak, akik kérik a segítségünket). Ha nem így teszünk, akkor itt rekedünk a 94% Negatív és az 50% Pozitív közé esőkkel(akiket “langyosnak” neveztem) a 3.dimenziós ciklusban és továbbra is biztosítanunk kell számotokra a Negatív Polaritást. Nyersen hangzik, hogy csak ez az egyetlen kivezető utunk van; Negatívnak lenni, amennyire csak lehetséges, hogy Felemelkedhessünk. Mi nem választhatjuk azt, hogy Pozitívvá váljunk, mert nem azért jöttünk ide. Ezért említettem gyakran, hogy minden szörnyűséges dolog amit itt tettünk, az a mi “Áldozatunk” számotokra.

Kérdező: Azt mondtad, hogy a “langyos emberek” semmit sem fognak észrevenni az aratás idején, függetlenül attól, hogy ők már egy másik bolygón lesznek. Úgy érted ezt, hogy ők ugyanabban a testben fognak felébredni, de nem emlékeznek majd semmire sem? Vagy pedig felébrednek egy új testben és szintén nem emlékeznek semmilyen előző eseményre?

Rejtettkéz: Lesz egy rövid élmény a “nulla-pont időről”, ahol teljesen “Egynek” érzitek majd magatokat a Végtelen Teremtőtökkel. Ez az elragadtatott kitágulásnak és az “Egységnek” egy boldog érzése lesz, mialatt a fizikai járművetek(testetek) összeolvad a “Fénnyel” és át lesz szállítva az új környezetetekbe.

A “nulla-pont időnek” akkor lesz vége, amikor ez az átmenet befejeződik és ti az új “játék zónában”(bolygón) fogtok megjelenni. Valójában mindenkinek lesz egy misztikus élménye, de ugyanúgy fogtok kinézni, ugyanazt fogjátok érezni, gondolni és az élet majd folytatódik normálisan úgy, mint eddig is. Ugyanazok a házak, élethelyzetek, foglalkozások, barátok és szeretők lesznek. Minden ugyanolyan lesz, mint előtte volt. Nem fogtok emlékezni a “Nagy Aratásra”, vagy a Föld változásaira(ahogy a Föld meggyógyítja és regenerálja magát). Ellenben, emlékezni fogtok a “misztikus élményetekre”, amely majd reményt és új lehetőségek választását hozza, egy pozitívabb jövőért, számotokra.

Ott ugyanazt a Negatív Polaritást kell majd leküzdeni, de ha a mi Negatív Vizsgánk sikeres lesz(annak kell lennie), akkor mások állnak majd a helyünkre a zsinórokat húzgálni a “színfalak mögül”. Már így is túlteljesítettük magunkat és meghosszabbítottuk a nektek szóló Szolgálatunkat. Fáradtak vagyunk. Itt az idő, hogy megtisztuljunk a Karmánktól és visszatérjünk a Fénybe, amely az igazi lényegünk.

Kérdező: Többször mondtad, hogy a segítség elérhető azok számára, akik keresik az igazságot. Nekünk csak kérnünk kell. Mi a legjobb módja ennek? Soha nem volt meg az a képességem, hogy emlékezzem az álmaimra.

Rejtettkéz: Olvass vissza! Már az előbbiekben adtam útmutatást arra, hogy hogyan kell emlékezni az álmokra. Ehhez gyakorlat kell és ez egy lassú folyamat, de valahol el kell kezdeni. Légy türelmes magaddal .

Kérdező: Mi az, amit konkrétan tennem kell, hogy elérjek egy olyan állapotba, ahol útmutatást kaphatok arra, hogy meg tudjam különböztetni az igazságot a hazugságtól?

Rejtettkéz: Dolgozz magadon! Menj le meditatív állapotba! Nyugtasd le az elmédet, hogy legyen hely a Lelked számára, melyben meghallhatod az egyenlőre még “piciny hangját”. Kérd a Végtelen Teremtődet, hogy segítsen neked és hallgass a belső hangodra! Légy türelmes, idő kell ahhoz, hogy kifejleszd a belső kommunikációt, miután egy életen át elhanyagoltad ezt. Ha kitartó vagy és folyamatosan dolgozol magadon, akkor fokozatosan, de el fog jönni hozzád. Meg kell tanulnod BÍZNI a Belső Vezetésedben. NEM SZÁMÍT MAJD, HOGY MÁSOK MIT FOGNAK MONDANI. Ez az utolsó teszt. Megbízni a te belső Igazságodban, még akkor is, ha az egész világ azt mondja neked, hogy az “hibás”. Ez nagyon kemény munka. Bízni magadban, amikor mindenkinek kétségei vannak körülötted és őrültnek neveznek. Ezért a feladatért/kihívásért jöttél ide.

Az egyetlen és tartós Igazság az az, amelyre “Te magad jöttél rá”. Hírnökök jönnek-mennek és addig beszélnek neked, amíg csak bírják, de ez nem a Te igazságod mindaddig, amíg fel nem ismered Lényed Belsejében azt, ami Igaznak “érződik” számodra.

Soha ne fogadj el igazként valamit, csak azért, mert valaki azt mondta neked. Amikor a belső hang vezet téged, hogy ez az „Igazság” Igaz, és te valahol mélyen belül egy feltörő izgatott meleg érzést érzel, amely azt mondja “igen, tudtam”, akkor jó helyen jársz. Tartsd ezt az érzést(ez az érzés a Lelked nyelve) és Védelmezd gondosan, mert biztos lehetsz benne, hogy az újonnan talált hited sok tekintetből lesz támadva. Ez tervezett, így fognak tesztelni téged. A te Igazságodnak ki kell állnia az idők próbáját, mely jól át lesz ellenőrizve/tesztelve. Erősen és hosszan tarts ki az Igazad mellett, amit mélyen belül Tudsz. Ne engedj semmilyen külső erőnek, amely letérít az utadról. Nem számít, hogy ezt milyen erővel teszik ellened. Ők csak a dolgukat végzik még akkor is, ha nincsenek “tudatában” annak, amit valójában tesznek. Fontos szolgálatot végeznek számodra és te hálás lehetsz ezért nekik.

Minden jót kívánunk az utazásotokhoz! Kérjétek a Végtelen Teremtőt, hogy védelmezzen és vezessen az utatokon!"


Folytatása következik...
 

Bigpapa

Állandó Tag
Állandó Tag
RejtettKéz egyben és Jan van Helsing - Interjú a halál angyalával könyv

Mellékelem az eddig lefordított részeket egybe és feltöltöm a két oldallal ezelőtt ajánlott könyvet is, mert az oldal átalakítása óta már nem oda hivatkozik a link, ahová kellene.
 

Csatolások

  • Beszélgetés RejtettKézzel (a jelenleg elérhető magyar szövegek egy.doc
    537 KB · Olvasás: 52

Szabolcs2

Állandó Tag
Állandó Tag
Beszélgetés "RejtettKézzel" 10.

Beszélgetés "RejtettKézzel" 10.

forrás:
Kód:
http://www.illuminati-news.com/00363.html
Fordította: Gita(1-2. oldal) és Ingrid(3-4-5-6.oldal)
Ellenőrizte: Fodor Tom
Az első két oldalt ékezetekkel ellátta: Andrea (köszönjük munkájukat!)
Szerkesztette, szépítette: Szabolcs

"Rejtettkéz: "arc de triumphe" (ez egy francia kifejezés, ami szó szerinti fordításban azt jelenti: „Diadalív.” Valószínű, hogy köszöntés lehet - Szabolcs)

Nincs már időm az összes kérdésre válaszolni, így kiválasztok néhányat, amelyre röviden még tudok.

Kérdező: Az Orion/okkultista csoportok külön civilizációkat céloztak meg mielőtt társadalmi memória komplexummá váltak?

Rejtettkéz: Igen, de ez nem mentesíti őket az alól, hogy másokat támadjanak amikor egy aprócska repedést is látnak az adott civilizáció védőpáncélján. Röviden, az Orion Birodalom a 4.Dimenzió Negatív része. Abban az értelemben elveszettek, hogy túl messze sodródtak a valódi természetüktől. Még annak ellenére is, hogy sokan próbálták segíteni őket a fejlődésükben. A Csoport Lélek Összességén(Komplexumán) belül léteznek, hasonlóan, mint a le nem született entitások csoportja, amelyek a bolygók Asztrális síkjait látogatják. Nem vágyják a “Hazatérést”, helyette inkább a Negatív Energiával való táplálkozás lehetőségét keresik, hogy fenn tudják tartani magukat, mivel leváltak a bennük rejlő természetes Élet-Energiáról, azáltal, hogy megtagadták a Végtelen Teremtő Inkarnációs Alapelveit.

Az az idő, amelyet az életek között az idő/térben töltünk, arra hivatott, hogy a Lélek-Energiáinkat helyreállítsa belülről, hogy folytathassuk fejlődésünket. Lényegében ők “be vannak börtönözve” a 4.Dimenzió Negatív körforgásába, mivel a 4.Dimenzión túl nincs Negatív Aratás. Ezért ők Galaktikus utazgatással töltik az idejük egy részét és ehhez alapvetően a “sötét oldal” Energiáit használják szállító eszközként. Végülis, előbbutóbb úgyis az Egyetlen Teremtő elé állnak majd és ők is összeolvadnak a Végtelen Intelligenciával(Forrással). Annyi időt kapnak, amennyi csak lehetséges, hogy visszataláljanak a Pozitív kereséséhez és megkezdhessék az utazásukat Hazafelé, de ehhez tanulniuk kell a hibáikból. A legnagyobb baj az, hogy ők nem akarnak Haza menni. “Isteneknek” tartják magukat és nem szándékoznak engedelmeskedni az Egyetlen hatalmának.

Kérdező: Miért növelik ennyire radikálisan az ellenőrző mechanizmusokat? (a hatalom)

Rejtettkéz: Gyorsan közeledik a Nagy Aratás és igazán itt az ideje, hogy előhozzák a Szélsőséges Ellentéteket. (úgy értelmezem, hogy itt az ideje, hogy már komolyabb praktikákat/módszereket is bevessenek – Szabolcs)

Kérdező: A Montauk Projekt… valóság vagy kitaláció?

Rejtettkéz: A projekt Tény. Bár, a nyilvánosan hozzáférhető információ néhol hamis.

Kérdező: Mi a legjobb módja, hogy meg tudjuk különböztetni az igazságot a kitalációtól, főleg a New Age-re, valamint a dogmatikus egyházi ideológiákra vonatkozóan?

Rejtettkéz: Hallgass a szívedre és bízz a Belső hangodban!

Kérdező: Kérlek magyarázd el, hogy mi a szerepe és milyen értéke van/lesz a vándornak(én itt talán a Csillagmag kifejezést használnám - Gita), ha nem emlékszik az előző életeire? Valamint, hogyan játszik szerepet a be nem avatkozás törvénye(ha ők azért vannak itt, hogy segítsenek)?

Rejtettkéz: A Vándorok(vagy Utazók néven is ismertek) azok akik Magasabb Dimenziókból születtek le és önszántukból döntöttek úgy, hogy itt lesznek ebben az időben, hogy másokat Szolgálhassanak. Vissza kell “emlékezniük, hogy kik is ők valójában”. A vállalkozásnak az is része, hogy néha nem sikerül felébredniük a Játékban. Ilyen az Illúzió hatalma. Azért vannak itt, hogy előbb saját magukat ébresszék fel és azután segítsenek másoknak is felébredni, és felkészülni a közeledő Nagy Aratásra. Abban az esetben, ha nem tudnak felébredni, őket már nem köti a 3.dimenziós Ciklus, mivel ők ezt már elsajátították(régebben). Amikor itt véget ér a megtestesülésük, akkor ők szabadok és visszatérhetnek a megfelelő dimenziókba.

Kérdező: Vannak hamisítatlan részei a Bibliának? Te melyik változatát javasolnád?

Rejtettkéz: Nincs. Az eredeti információt az összes Szentírásnál elferdítették és ezeket fordították le. Ennek ellenére minden Szentírás nagyon sok rejtett igazságot tartalmaz. A legtöbb része “jelképes”. Ha találsz King James-t megelőző változatot, az van legközelebb az igazsághoz. Jó szerencsét hozzá!

Kérdező: A Rothschild vonal volt az Illuminátusok szervezője, amelyből később a Weishhaupt alakult?

Rejtettkéz: Nem. A Weishhaupt csak egy bábu a madzagon. A Rothschild vonal(nem ez az eredeti nevük) egy elsődleges vonal, mely „bezárja az Emberiség feletti kontroll hálóját“(velük zárul be a kör, ők az ellenőrzési vonal egyik záróköve - Tom). És vannak még kisebb vonalak is a Családon belül. Mint mondottam, a neveknek, amelyeket ti ismertek, nincs Igazi Hatalmuk. Ők a Család tagjai, de nem az „eredeti“, legfelsőbb rész.

Kérdező: A kérdésem a következő: Mit tehetnék azért, hogy minél több hasonló gondolkodású ember figyelmét sikerüljön felkeltenem, hogy együtt vezessük népünket a felemelkedés útjára? (Elhatároztam, hogy így fogom kifejezni a “mások szolgálatára” való elkötelezettségemet.)

Rejtettkéz: Ez egy nagyon bölcs és együttérző elhatározás. Büszkék vagyunk rád!

Az a legfontosabb, hogy ne erőltesd a dolgokat és ne legyél annyira türelmetlen, hogy az embereket elriasztod a közeledéseddel/üzeneteddel.

Meg kell találnod az egyensúlyt aközött, hogy sürgősen fel akarsz másokat ébreszteni, valamint aközött, hogy van, hogy csak együtt érzel a jelenlegi “helyzetükben” lévő megértésük hiányával. Mindig tartsd tiszteletben a Szabad Akarat Törvényét és soha ne erőltesd az „ébresztést“ (üzeneteidet).

Az üzenetedet oly módon add át, hogy hangsúlyozza a Reményt és az igazi szépségét és valóságát is a bennünk rejlő Egységnek, a Végtelen Teremtőnkkel. Légy olyan, mint a Fény, amely a Sötétségben ragyog. Ne égessen másokat a fényed, inkább engedd, hogy vonzódjanak hozzád(a Fényedhez) és Szolgáld azokat, akik szívesen jönnek hozzád! Más szóval, ne válj „kinyilatkoztatóvá“(prédikátorrá - Tom), inkább válj rejtélyes és szerető „józan öreg bölccsé“, akihez mások vonzódnak. S Mindezt ne az ékesszólásnak hangossága miatt tedd, hanem a rezgés/információ Minősége végett.

A legfontosabb, hogy AZT GYAKOROLD, AMIT PRÉDIKÁLSZ. Látniuk kell az embereknek, hogy Végtelen Teremtőnk csodálatos munkája, hogyan nyilvánul meg rajtad keresztül.

A feladatotokban/küldetésetekben minden jót és reményteljes Pozitív Aratást kívánunk nektek! De, mindenek felett dolgozzatok továbbra is magatokon, válasszátok a Pozitívat és Mások Szolgálatát. Ne azért, mert úgy érzed, hogy muszáj, hanem azért, mert vágysz rá.

Kérjük a Végtelen Teremtőnket, hogy áldjon meg és vezessen benneteket az utatokon.

Kérdező: Én szeretem a testemet és nem szeretnék a Föld változásainak áldozata lenni, ha egyáltalán van ebbe beleszólásom. A Föld változásai alatt a fizikai halált értem, nem a létem végét.

Ha a családod engedélyezi, áruld el, kérlek, hogy melyek a legbiztonságosabb helyek az elkövetkezendő 3-4 év alatt? Talán Dél-Kína (Kanton/Hong Kong), vagy Patagónia? Léteznek más helyek is?

Rejtettkéz: Nincs engedélyem, hogy túl sokat beszéljek erről. Hiszen akik ezeken a területeken élnek, ott kell maradniuk, hogy segíthessenek mindazoknak, akik nincsenek tisztában azzal, hogy mi is várható. Közületek sokan(akár tudsz róla, akár nem) ezért születtetek le(hogy segíthessetek).

De ha mégis nagyon ragaszkodsz a meneküléshez, akkor a legmagasabb helyeket válaszd. A Perui Andok a déli féltekén különösen jó hely. Sok Spirituális lény gyakorol/él ott és a Quero Vének nagyon jól tudják, hogy milyen folyamatban is vagyunk éppen.

Kérdező 2: John Lear-nek és Jan Lamprecht-nek igaza van abban, hogy a naprendszer bolygóinak többsége lakott?

Rejtettkéz: Határozottan igen. De nem mindegyik 3.dimenziós szinten, ezért nem láthatod.

Kérdező: A Föld üreges?

Rejtettkéz: Várj,... Igen, határozottan.

Kérdező: Ha igen, hogyan lehet bejutni?

Rejtettkéz: Ezt nem mondhatom el.

Kérdező: Pontosítanád és kifejtenéd bővebben a fantasztikus pozitív eredmények mögötti mechanizmusok működését, melyeket azoknál az embereknél lehet látni, akik elkezdték a mások szolgálatának útját? Megkérlek, hogy mélyrehatóan magyarázd el ezt a bonyolult működő/létrejövő energiajátékot. Ha igaz az, hogy „Azt veszed ki, amit beteszel”, akkor szeretném az egész koncepciót kiboncolva és teljesen feltárva látni.

Rejtettkéz: Ha újraolvasod néhány mostanában közzétett bejegyzésemet, azt hiszem, már meg is találtad a választ.

Kérdező: Mostanában egy kisebb egészségügyi problémámban gyógyulást tapasztaltam azzal, hogy szeretetet küldtem minden beteg embernek a világon. Hogyan működik ez? Nem miért, hanem hogyan?!?!

Rejtettkéz: Mert csak EGY van belőletek(EGY-ek vagytok).

Értsd meg ezt a létezésed mély magszintjén és meg fogod érteni, hogyan működik. Amit másokért teszel, azt magadért teszed.

Kérdező: Azt állítod, hogy a családodnak azért kellett idejönnie, hogy a világot negatívan befolyásoljátok. Van olyan család is, amely pozitív befolyásolást tesz ránk? Vagy rajtunk áll(az emberiségen), hogy az a pozitív erő mi legyünk?

Rejtettkéz: Ez egy érdekes kérdés. Van ilyen család (vagy még pontosabban, csoport), de nem láthatod őket és nem is vagy tudatában a létezésüknek. Egy titkos „belső” helyről segítik a bolygót, minőségi energiamunkával vesznek részt és segítenek hozzá a cél eléréséhez, a forrásból.

Igen, tőled függ, hogy az a Változás Légy amelyet látni szeretnél, magadban és a világban is.

Kérdező: A célod egy negatív aratás, mégis tisztán látszik, hogy a pozitív élet előnyeit hirdeted. Ez ellentétesnek tűnik a céljaiddal szemben. Ez nem annyira kérdés, inkább megfigyelés, de hálás lennék, ha kitérnél rá.

Rejtettkéz: Mmmm, egy újabb nagyon figyelmes észrevétel/kérdés. Köszönöm.

A célunk egy negatív aratás, Magunknak. Nem nektek. Mi biztosítjuk a negativitás katalizátorát nektek és tőled függ, mit kezdesz vele. Annak a drasztikus mértékű negativitásnak, amit megteremtünk, több köze van hozzánk, mint hozzátok. Néhány korábbi válaszom tisztázhatja, miért is van ez így.

Továbbá, válaszul a megfigyeléseddel kapcsolatban, hogy néhány dolog, amit itt megosztok ellentétes természetű, van egy egyszerű magyarázat.

Mondjuk úgy, én már úgy szólván meg lettem „fenyítve” amiért jóval túlléptem itt a hatáskörömet. Nem az volt a cél, hogy olyan nyitott legyek, mint amilyen voltam. Valójában, ha újra követed az elejétől a témát, észreveheted, hogyan enyhült némiképp a „hangom” felétek(együttesen) a beszélgetéseink alatt.

Amennyire lehet, betartom a szabad akarat és a zavarodottság törvényeit, bár voltak esetek, amikor többet mondtam, mint kellett volna. Te magad nem fogsz emiatt szenvedni, de mikor jön a következő ciklus a 4.Negatív pólusú Dimenzióban, le kell majd dolgoznom a karmámat, el kell fogadnom a tetteim következményét. De hát, úgy gondolom, elég negatív élet jön, szóval egy kis extra már nem számít.

Vonakodtam attól, hogy az egyedüli megbízottja legyek ennek a kommunikációnak. Még nagyon sok gyengeségem van a könyörületességben. De engedelmeskedem és teljesítem a feladatot amit adtak nekem. Nagyon hosszú ideje nem léptem közvetlen kapcsolatba a „ti fajtátokkal”, úgy általában. Ezt nem támadó módon értem, de az időm túlnyomó részében csak a családomat látom a napi és éjszakai feladataim elvégzése során. Nem élek, ahogy ti mondjátok „közösségi” életet. Védett vagyok és magányos.

Nem számítottam rá, hogy én leszek ebbe a folyamatba bevonva. Hogy őszinte legyek, nem is vártam ilyen sok kérdést, és ilyen meleg és nyitott gondolkodású befogadást(a többségtől).

Mondhatnád, hogy valamilyen módon, valamiféle kapcsolódást hoztam létre veletek. Valójában a lehetőségek tárháza nyílt meg nekem is. Ami úgy kezdődött a számomra, hogy megteszem a kötelezettségem, de egyre jobban a „szívügyem” lett, és amikor a ma estével mindennek vége lesz, azt hiszem ti mind és az egész kinti világgal való kapcsolatom/részvételem hiányozni fog.

Azért választottak engem, mert úgy gondolták, hogy az én diplomáciai érzékemmel tudnák a legjobban közvetíteni ezt az üzenetet. Mivel a téma természeténél fogva nagy volt az esély a viszályra/vitára. Úgy vélték, fontos, hogy az üzenet ne vesszen el egy álszent, vagy védekező információátadásban. Szóval, engem kaptatok. Tulajdonképpen most boldog vagyok, így utólag, hogy én beszélhetek veletek.

Itt ülök és kuncogok magamban(figyelembe véve annak a módját, ahogy néhány ember beszél itt hozzám), hogy ez a párbeszéd milyen csúfos szintre süllyedhetett volna le. Ebben mások a családomból -akiket szintén fontolóra vettek erre a feladatra, hogy éppenséggel nekik adják a munkát- biztosak voltak. Most már tudom, miért engem választottak. Mint minden dolognak, ennek is így kellett történnie, ahogy történt. Nem tud érdekelni, mások mit gondolnak rólam, ameddig tudom, hogy a teremtőmet szolgálom a legjobb képességemmel, ahogy ő kéri. Az övé az egyetlen jóváhagyás amire szükségem van, vagy amire vágyom. Nincs mit védenem, tehát feltételezem, ezért voltam a legjobb erre a feladatra.

Különben meg, elég az érzelmekből, van még bőven kérdés amelyet meg kell válaszolnom.

Kérdező: A keresztényeknek van egy közmondásuk; „ A Sátán legnagyobb trükkje az, hogy meggyőzi a világot arról, hogy nem létezik.” Azt hiszem, vannak keresztények, akik ha elolvasnák azt amit írtál, bonyolult trükknek látnák, ami „az ördögöt jó színben tünteti fel.”

Rejtettkéz: A Sátán emberi találmány. Ezzel testesítettétek meg az összes negativitást, ami létezett ezen a gyönyörű bolygón. Nem tudtatok kit hibáztatni és mivel nem találtátok magatokon belül, hogy kit vonjatok felelősségre, megalkottátok a Sátánt, hogy feloldozhassátok magatokat.

Kérdező: Sok barátom és a családom keresztény, és ők feltehetően ugyanezt gondolnák. Hogyan is mehetne ez az információ egy ilyen gondolkodásmódú emberen keresztül? Nem azért vagyok itt, hogy „terjesszem az igéd”, denéhány barátommal feltétlenül meg szeretném osztani.

Rejtettkéz: Hogyan tudnál bármit is bemutatni azoknak, akiknek nincs vágyuk kétségbevonni a hitrendszerüket?

Azt fogják hinni, amit el akarnak hinni és bármit is mondanál te, vagy én, valószínűleg mindegy lenne. A hitrendszer tudatalatti szinten van beléjükivódva, s amikor az ilyen alattomosan mély, az egyetlen út a valószínűsíthető változáshoz egy „misztikus élményen” keresztül vezet, vagy más emberek által élt életből olyan személyes bizonyságot kap egy másik útról, amit nem tud figyelmen kívül hagyni és észreveszi a köztük lévő „különbséget”. Hogyan érhetők el ezek az emberek? Csak példamutatással.

Kérdező: Ennek ellenére nem baj, ha összesűrítem az írásaidat és közzéteszem egy hosszabb bejegyzésben a blogomon? Biztos szeretnék lenni abban, hogy nem sértem meg az itteni felhasználói szabályokat. És abban is biztos szeretnék lenni, hogyha megteszem, nem látogat meg a fekete ruhás ember(men in black).

Rejtettkéz: Ez igen vicces, köszönöm, mosolyt csaltál az arcomra. Igen, természetesen összegyűjtheted ezt a párbeszédet és közzéteheted máshol is. Az egyetlen amit kérek az az, hogy mindenki aki ezt szeretné tenni, tartsa tiszteletben a kérésemet és csak magát az üzeneteket másolja be. Más szóval, ne tartalmazzák az összes kisstílű mellékvitát. Ha ezt az üzenetet meg szeretnétek másoknak mutatni, kérlek titeket, tartsátok tiszteletben az én(mi) eredeti szándékunkat, tehát az üzenet egészként kerüljön bemutatásra. Amikor azt mondtam a bejegyzéseim elején, hogy „ideiglenes hitet”, vagy az „ítélkezések felfüggesztését” igényli ez a téma, nagyon világosan kifejtettem, miért szükséges.

Kicsit sem érdekel, hogy az emberek nem hiszik el. Soha nem is vártam azt, hogy sokan elhiszik. De amit kértem, az az amit a fentiekben említettem, hogy az üzeneteket csak teljes egészében engedjük felhasználni, minden valódi kérdésre adott válasszal. Ha ez megvan, utána már azt mondhatsz amit akarsz arról, hogy mennyi az átverés, hiszed, vagy sem azt ami lesz. Meg sem tudnám számolni, mennyi gúny és megvetés árad az üzenetváltásainkból, vagy mennyi érdemtelen verbális támadás indul a hírnökre. Az üzenet mindenkihez el fog jutni, akihez el kell jutnia és ez így pontosan úgy van, ahogyan lennie kell. Ez az, amit a teremtő akar. Akiknek van füle, hogy halljon, szeme, hogy lásson és szíve, hogy értsen, azok meg fogják hallani az üzenetet és a magok, amiket elültetünk, erősre fognak nőni ilyen termékeny talajban.

Így kérlek tehát, ha figyelembe veszed azt, amit itt megosztottam és az udvarias módot, ahogy én tettem, másold csak le az üzeneteim, ha ezt szeretnéd. Az üzeneteim mind hivatkoznak a kérdésekre, amikre válaszolok, így nincs szükség más bejegyzésekre, ha az üzenet egy valódi eredetiségét szeretnéd közreadni.

Kérdező: Köszönöm, hogy közreadtál néhányat a legérdekesebb információkból, amit valaha is hallottam. Egy kicsit rögeszmés vagyok, és összeesküvések, alternatív hírek, UFO videók és hasonlók után kutatok az interneten. Nem mondom, hogy teljesen kész vagyok befogadni mindazt, amit mondasz, de határozottan rezonál velem.

Rejtettkéz: Üdvözöllek és én is köszönöm, hogy nyitott elmével állsz hozzá a beszélgetéshez.

Ha észrevetted, én soha nem is kértem, vagy vártam el, hogy elfogadj mindent, amit itt olvashatsz, ezzel kezdtem az üzenetváltásunkat, hogy az utolsó dolog, amit akarok, hogy vakon higgy nekem, vagy „szentírásnak” vedd az általam leírtakat.

Ahogy mondtam. Ez a „Katalizátorok” egy újabb hosszú sora, amivel a Végtelen Teremtőtök látott el benneteket végig a történelem folyamán. Egy katalizátor nem azért van, hogy higgyenek neki. Azért van, hogy az érdeklődést felkeltve mutasson rá arra, amit „gondolsz”, hogy tudsz a valóságról(azaz; gondolkozz el). Ez minden, amit tennie kell.

Mint mindig, az, hogy hogyan reagálsz a katalizátorra, teljes mértékben tőled függ. Ennek mindig is így kellett lennie.

Nagyon szépen köszönöm a nagyon találó és éles szemű kérdéseiteket. Akár észreveszitek, akár nem, nagyban hozzájárultok a beszélgetéshez.

Minden jót kívánunk nektek és kérjük a Végtelen Teremtőnket, hogy áldjon meg benneteket és vezesse utatok."


Folytatása következik...
 

Rézfutrinka

Kitiltott (BANned)
[h=3]Nem tetszik a rendszer... de legalább színt vallott a pápa![/h]

Az elmúlt hetekben, mint tudjátok, elég komoly tüntetések zajlottak világszerte. A "Foglald el a Wall Street-et" mozgalom elég gyorsan világméretűvé nőtte ki magát. Még itthon, nálunk is tartottak egy ilyen jellegű megmozdulást a Vörösmarty téren.
Én ezen, őszintén megvallom, nem vettem részt, mert nézzétek el nekem, de amikor ilyen világméretű események robbannak ki, én mindig egy kicsit gyanakvó vagyok. Ha például Michael Moore-t látom a tömegben a cuki kis baseball sapkájában, attól mindig nagyon rossz előérzetem támad.
Jött aztán ez a "nem tetszik a rendszer" tüntetés is, na hát attól meg végképp összeszorult a gyomrom. Hogy nem-e tetszik a rendszer? Még jó hogy nem tetszik, üdvözlöm a kedves édesanyjukat! Kinek tetszik az a rendszer, amiben néhány bankár annyi pénzt nyomtat, amennyit akar, és ha ez neki nem elég, kiveszi az államkasszából még azt is amit ott talál. Van olyan, akinek tetszik ez a "rendszer"? Mármint az ellentüntetéseken egy üveg sörért táblával megjelenő félkómás alakokon kívül. De most komolyan, van olyan?
Nyilvánvaló, hogy senkinek nem tetszik a rendszer. De ezzel csak az a baj, hogy ezt ők is pontosan tudják! Ehhez nekünk nem kell kimenni az utcára. Sőt, még a diplomájukra sincs szükség, hogy ezt jó előre lássák, hogy ez a "rendszer" nem kifejezetten fog tetszeni az embereknek! Épp ezért olyan fontos, hogy tisztában legyünk vele, hogy ezek erre jó előre fel vannak készülve! Ennek megfelelően a taktikájuk lényege éppen abban áll, hogy hogyan lehet ebből a szituációból előnyt kovácsolni maguknak. Hogyan lehet felborzolni a kedélyeket, kivinni az embereket az utcára, és aztán ott felkínálni nekik "A megoldást".


Pár hete például Surányi-ék tartottak egy előadást a Gödör klubban, "Gödörben a gazdaság. De van zöld kiút" címmel. Tudod "zöld", ez most az új kulcsszó. Nemcsak hogy megoldják a válságot, de még zölden is. Zölden oldják meg az egészet! Két legyet egy csapásra. Érted...
Azok, akik megcsinálták az egész válságot, most szépen zölden megoldják. Ezeknek az embereknek olyan vastag bőr van az orcáján, hogy arra nincsen szó...

Pont úgy megy ez, mint az ikido-ban: ellenfél feldühödik, rád támad, te kihajolsz, fogod az ő lendületét, és úgy irányítod az ő saját energiáját, hogy azzal magát tegye harcképtelenné. Csinálsz belőle egy dobást, vagy magát üti le, stb... Neked még csak erőt sem kell kifejtened!
Ez a technika megy már évszázadok óta, a Krízis létrehozása majd a Megoldás felkínálása, és az egyik válságból való "kiút" visz bele a még mélyebb válságba, amiből megint csak lesz majd egy "kiút", bele a még rosszabb helyzetbe és így tovább. Van egy mottójuk is rá, így hangzik: "Minden ellenünk irányuló forradalmat mi magunk fogunk vezetni!"
Vagy még konkrétabban, Vlagyimir Iljics Lenin elvtárs így fogalmazott: "A legjobb mód az ellenzék kordában tartására az, ha mi magunk vesszük át az irányítását."


Nagyon fontos, hogy ezekre fel legyen készülve az ember, különben csak újra és újra behúznak minket a csőbe!
Az 1907-ben Amerikában generált válság és bankcsődhullám (amiről bizonyítható, hogy a Morgan-ek kreálták), szóval annak célja például az volt, hogy be lehessen vezetni a FED-et, az amerikai központi bankot, ami viszont épp azt biztosította be, hogy onnantól kezdve még könnyebb legyen válságokat csinálni a jövőben (a forgalomban levő pénzállomány szabályozásával gyerekjáték válságot csinálni, lásd az előző bejegyzést). Amikor pedig először hallottam, hogy a 30-as évek nagy gazdasági világválsága alatt elkobozták a magánemberek otthon tartott aranykészleteit, mondván, hogy az okozza a válságot, hogy ők aranyat tartanak otthon, először nem akartam hinni a fülemnek! Ezt így tényleg "el lehetett adni" az embereknek?


A vadkapitalizmusra megoldást adhat a kommunizmus, a kommunizmusra megoldás adhat a "parlamentáris demokrácia", amikor az is befuccsol majd jöhet a mikrochip meg a Vénusz projekt, vagy valamilyen másik "szuperjó" utópia. És a különböző hangzatos társadalmi formák közben a hatalom csak egyre tovább és tovább konszolidálódik egyre szűkebb és szűkebb kezekben.

Egészen addig, amíg hagyjuk, hogy azok kínálják fel a megoldást, akik a problémát csinálták, addig nem lesz igazi kiút!

Ezért nem szívesen megyek el egy olyan tüntetésre, ami arról szól, hogy "nem tetszik a rendszer", mert amíg nem értjük, kik csinálják a válságot, miért csinálják, hogy ŐK mit szeretnének, és hogy MI mit szeretnénk, szóval amíg ezeket nem látjuk át pontosan, addig nem fog valódi megoldás születni. Majd ha arról kezdünk el beszélni, hogy milyen rendszert szeretnénk, majd ha valamiÉRT megyünk ki, és nem valami ELLEN, akkor én is szívesebben megyek, addig én személy szerint nem látom sok értelmét. De nem azért mondom ezt, hogy bárkit is lebeszéljek róla, mindenki azt tegye, amit a saját szíve diktál!
Ha mást nem, legalább látják, hogy az emberek nem restek az utcára menni...

Na de hogy jön ide a pápa?!
Szóval fogja magát a pápa a minap, kiáll, és azt mondja:
"Egy központi Világbankra van szükség a válság kezeléséhez!"

Kicsit azért örülök, hogy megtette, mert így végre lezárhatjuk ezt a vitasorozatot, hogy akkor most a pápa mégis melyik oldalon áll, mostantól nem írhatjátok, hogy az ott "csak egy Péter kereszt" meg hasonlók, mert ezzel a kijelentésével teljesen egyértelművé tette, hogy melyik oldalon áll.
A Világbank az, amit a Rothchild-ok már 20 éve folyamatosan mondanak, hogy meg kéne csinálni, hogy onnan jöjjön minden pénz. Már hatvanféleképpen próbálták meg keresztül verni, állatvédelemre, környezetvédelemre, globális felmelegedésre, mindenre hivatkozva, amit csak ki lehet találni (a zöld megoldás szerinted mi lesz a válságra?!).
Most pedig előáll a pápa, hogy a tüntetők "nagy örömére" megoldást kínáljon, és mit kínál megoldásként? Hogy jöjjön a Világbank!
Még egyszer, mert ezt nem lehet elégszer elmondani: A probléma épp az, hogy a pénzügyi hatalom túl szűk kézben van, és ezek az emberek visszaélnek a hatalmukkal. Ha az országok nyomtathatnák a saját pénzüket sokkal kevesebb válság lenne (ha pedig még kisebb közösségek is nyomtathatnának pénzt, akkor egyáltalán nem lennének válságok, de erről az elég.hu-n részletesen olvashatsz).
Az lenne a megoldás, hogy még jobban központosítjuk a bankrendszert, és mindenkit behúzunk egy Rothschild tulajdonú Világbank alá??? Nem érzed benne az abszurditást?

A helyzet sokkal egyszerűbb, mint gondolnád. Mint mindig, a dolgok egyszerűek. Éppen azért húznak rá hatvan réteg mesterséges komplikációt, hogy ne lásd a helyzet egyszerűségét. A lényeg a következő, és ezt kérlek rágd meg magadban, mert most a legfontosabb bekezdés következik, amit itt a blogon eddig leírtam:

Alapvetően csak két stabil társadalmi forma létezik! Stabil alatt a szó fizikában használt jelentését értem, tehát azt, hogy nem "billen ki", vagyis fenntartható hosszú távon.
Az egyik a piramis alakú, a centralizált diktatúra. Ebben egy kézben van a hatalom, és mindenki más rabszolga. Mert félreértés ne essék, ezek a multimilliárdos bankárok ugyan sokkal jobb életszínvonalon élnek, mint te, de egyetlen önálló döntésük nincs. A piramis rendszerben mindenki eggyel feljebbről kapja az utasításokat. Kilépni nem lehet! Felfelé persze lehet lépkedni, ha elég ügyes és erkölcstelen vagy hozzá, de akkor is csak egy rabszolga maradsz, max neked is több rabszolgád lesz.
A másik alternatíva, a piramis struktúrával szemben, az a spektrum másik vége, azt úgy hívják, hogy Holografikus társadalom. Onnan kapta a nevét, hogy a hologramnak az az érdekes tulajdonsága van, hogy minden részletében benne van az egész. Minden kis szelet tartalmazza az egész képet.
A holografikus rendszerben nincsen központi hatalom, hanem az egészen kicsi közösségek is önellátóak, saját magukat fenntartják, és meghozzák a magukra vonatkozó döntéseket. Az összes kicsi rendszerben megvan minden tudás, ami a nagy rendszerben is megvan.

Namármost, a bankárdinasztiák az elsőt, a piramist szeretnék bebiztosítani az elkövetkezendő néhány ezer évre (magukkal a csúcsban, természetesen). Ezért "kompartmentalizálnak" mindent, ezért szervezik úgy, hogy ne lehessenek az emberek önfenntartóak, mindenben a piramistól kelljen függniük! A cél a kis közösségek teljes lebontása. Vallás, nemzet, család. Ezeknek mind mennie kell, ha azt akarják hogy a piramis stabillá váljon.
De talán egyetért velem az olvasó abban, hogy az emberiség szempontjából a második, a Holografikus, egy sokkal élhetőbb, sokkal kívánatosabb struktúra lenne! Aki még "ember", és nem lett már egy "gép", nem redukálták le egy fogaskerékké ebben az embertelen rendszerben, az biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban érzi magát az utóbbiban, mint az elsőben.

De hogy érik el, hogy ezt a nyilvánvaló két lehetőséget ne lássuk?
A nagy trükk az, hogy a szocializmus, a kapitalizmus, a fasizmus, szinte az összes "izmus", amiket belevésnek a tudatba, hogy ezek a lehetséges társadalmi formák, azok mind csak egy-egy megvalósítási formái ugyanannak a piramis struktúrának. A hatalmi struktúra ugyanaz, csak az ideológia különbözik, amivel meg van támogatva. Tényleges különbség közöttük nincsen!
És épp ez ennek a túlkomplikálásnak a célja. Azzal hogy felkínálnak neked egy tucat "alternatívát" ugyanarra, azt hiszed, vannak választási lehetőségeid, aztán pedig szépen rángatnak egyikből a másikba (pontosan tudják, hogy egyik se fog neked tetszeni, hisz mind egy és ugyanaz az embertelen struktúra), de miközben ráncigálnak ide-oda, végig a piramisban tartva, közben húzogathatják egyre szorosabbra és szorosabbra a piramis tartószerkezetét. Vizsgáld meg a mi kis "rendszerváltásunkat", mert talán az egyik legkiválóbb példája ennek, ahogy a valódi hatalom nem mozdul, csak még jobban centralizálódik, miközben alatta az ideológia lecserélődik...

A valódi alternatíva persze a holografikus rendszer lenne, de arról senki, még csak nem is ejt egyetlen szót sem. Tabu szó a médiában, mint az "államadósság vissza nem fizetése" vagy az, hogy "Rothschild" (épp most rúgtak ki egy népszerű amerikai műsorvezetőt, amiért kimondta élő adásban).

A holografikus rendszer sosincs az asztalon, mindig csak a különböző piramis struktúrákból lehet válogatni!
Pedig egészen addig, amíg nincs az asztalon, a beszélgetés szinte teljesen értelmetlen!
Valódi megoldást csak az jelenthet, ha a hatalom szétosztódik sok kézbe.
Hogy mi az, hogy hatalom? Hát például a pénznyomtatás joga, az egy hatalom. A saját kormányzat, az egy hatalom. Ugye nem mondok semmi újat! Ott van az 1848-as 12 pont, azt érdemes olvasgatni. Össze van ott szedve elég rendesen, hogy "mit kíván egy nemzet". Meg is tanulod a suliban, hogy milyen nagy emberek voltak a márciusi ifjak, meg minden. De arról senki nem beszél, hogy ebből a 12 pontból hány teljesül ma! Szerinted hány? Kicsit segítek: kerek szám... Nem, nem 10.

Nagyon fontos lenne, hogy ezt mindenki értse meg, mert aki enélkül megy ki az utcára, az csak felkínálja magát az általuk kínált "megoldásnak", ami soha nem javít, hanem garantáltan ront a helyzeten.

A valódi megoldás nagyon egyszerű lenne, saját pénz minden közösségnek, aki csak kéri. Ennyi! Ezzel az egyetlen "apró" változtatással, az összes probléma végérvényesen megszűnne!
Saját pénz alatt azt értem, hogy a kis közösség maga döntheti el, mennyit nyomtat ki belőle, és az ő saját munkája mögötte a fedezet! A kékfrankos ezeket nem tudja, tehát nem igazi "saját pénz".
De erről majd egy másik alkalommal...

másolat
 

Szabolcs2

Állandó Tag
Állandó Tag
Beszélgetés "RejtettKézzel" 11.

forrás:
Kód:
[URL]http://www.illuminati-news.com/00363.html[/URL]
Fordította: Ingrid
Ellenőrizte: Fodor Tom (köszönjük munkájukat!)
Szerkesztette, "szépítette": Szabolcs

"Kérdező: Rejtettkéz jónéhány hihetetlenül jól megírt(összeszedett) információt osztott meg velünk – mintha lényéből “folyt volna ki” mondanivalója.

Rejtettkéz: Ez talán messze a legérzékletesebb felismerés a beszélgetésben.

Ez az észrevétel megengedi számomra, hogy mélyebben válaszoljak egy korábbi kérdésre, ahogy utaltam is rá akkor, hogy nagyobb mélységekbe is mennék később, ha jönnek komolyabb észrevételetek, amikre reagálhatok.

Ez az üzenet valóban „a lényemből folyt” az oldalra.

Említettem korábban, hogy a szerepem a családban, a spirituális tudományág.

Egy bizonyos hozzászóló mindenféle feltételezést tett már arról, hogy mivel jár ez a szerep, és megjegyzések széles skáláját felvonultatva hadakozott a magyarázatommal szemben.

Ahogy korábban mondtam, az összes „Hatalom vonalnak”(bolygón kívüli vérvonalak) amelyek magában foglalják a család „Belső Szentélyét”(vagy „Rejtett Kezeit), van egy bizonyos képessége, amivel a 3.Dimenzióban inkarnálódottak nem rendelkeznek(még a családunk többi tagjai sem, akikről tudsz). Az egyik ilyen képesség, hogy fókuszált koncentrációval elő tudják hívni az egész inkarnációs „múltjukat”.

Széles skálája van azon feladatoknak, amire nevelnek minket, ami biztosítja, hogy a családunk hatékonyan működjön és mindannyian bizonyos területekre, vagy tudományágakra specializálódunk annak érdekében, hogy a családunk teste jól olajozott gépezetként működjön.

Az én területem és amiben az időm nagy részét aktívan töltöm, a spiritualizmus. A mi spiritualizmusunk, nem a Föld embereié. Mások alattam többet foglalkoznak azzal a területtel(a földi ember spiritualizmusával –Tom).

Egy „paphoz”, vagy „miniszterhez” hasonlíthatnátok. Úgy, mint ahogy a vallásaitok és a spirituális tanáraitok feladata is az, hogy „hallgassák” a Teremtőjük hangját és továbbadják annak üzeneteit. Ezt teszem én is.

Aktívan elköteleztem magam erre a szerepre, jó sok éve. A második természetemmé vált. Igazából, pontosabban az elsődleges természetemmé vált. A szerepem jelentős része, hogy folyamatosan a lélekcsoportunk(Lucifer) tudatossági állapotában legyek. Ezért van az, ahogy ti is észrevehetitek, hogy olyan gyakran utalok „magunkra” egyes szám első személyben. Ez már természetes lett a számomra. Az időm jórészében úgy beszélek a családommal, mint Lucifer, a lélekcsoport szemszögéből. Amikor beszélek a továbbiakban, az nem én vagyok(az egyéni lélekszikra), aki lényegében beszél hozzád, hanem - mivel szeretném jobban leírni(de még ez is messze van a pontosságtól) - úgy fogalmazok, Lucifert „csatornázom. Ezért van az, hogy ez a beszélgetés olyan könnyedén folyik. Ahogy néhányan megjegyezték, annak az esélye - akármennyire hatalmas mennyiségű időt is töltöttem „kutatómunkával” ebben az egész témában -, hogy átverjelek benneteket, és olyan folyékony módon adjam elő, ahogy tettem, rutin mindennapi részletességgel, még ha én messziről lehetségesnek is tartom, ilyen fokon teljesen lehetetlen.

Azok, akik elég nyitottak, hogy befogadják a fenti magyarázatot, most tudhatják miért, és hogyan csináltam. Nem magamtól beszélek, hanem az beszél általam, aki küldött engem, a saját teremtőm(Lucifer). Tudom és tapasztalom mindazt, amit ő tud és tapasztal, mert egyek vagyunk és ugyanazok a lények.

Kérdező: Soha sem tartoztam semmilyen szervezett vallásosnak mondott szervezethez sem, de mindig is spirituális voltam. Rendszeresen olvasok vallási szövegeket, mert hiszem, hogy mindegyiknek köze van a történethez. Nagy tudást lehet szerezni különböző könyvekből, vagy vallási szövegekből. Hiszem, hogy mi emberek, mind teremtők vagyunk, mint az EGY Teremtő és mi mind egyek vagyunk. Abban is hiszek, hogy mi mind a tudatosság egy magasabb foka felé tartunk, ahol tudatosan együttműködve teremtjük a világunkat, ahogy ebben a pillanatban is, csak öntudatlanul.

Rejtettkéz: A megérzésed nem csal.

Kérdező: Olyan sok minden van, amit szeretnék még elmondani neked, de képtelen vagyok pontosan megfogalmazni, mit is szeretnék mondani. Köszönöm azokat a remek szavakat, amiket átadtál nekünk, értékelem amit teszel! Szeretettel

Rejtettkéz: Ne aggódj barátom, érezzük szíved mondanivalóját, nem kell kifejezned a korlátozó szavak határain belül. Ha a játéknak vége lesz mi mind beszélhetünk majd úgy, ahogy szeretnéd és boldogok lehetünk, hogy megtehetjük ezt.

Kérdező: Miriam Delicado–t is ismered? Éppen most néztem meg vele egy interjút itt a project camelot oldalán és számomra nagyon inspiráló volt. Meg szeretném kérdezni, hogy egyike vagy a magas szőkéknek, akikről beszélt?
(itt olvasható Miriam Delicado-ról néhány sor magyarul:
Kód:
[I][URL]http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=szuromieszter&pid=9143&blog_cim=A%20magas%20,%20sz%F5ke%20idegen[/URL][/I]

Érdekes, hogy a plejádi Thiaoouba bolygóról is magas szőke emberek érkeztek – Szabolcs)


Rejtettkéz: Ő egy gyönyörű lélek. Nem láttam azt az interjút, amiről beszélsz, de ismerjük az ő tapasztalatait. A „magas szőkék” akikről beszélsz, a Plejádok öröksége. A Bolygók Galaktikus Konföderációjának nevezett szövetséggel dolgoznak együtt. A pozitív rezgést szolgálják. A Plejádiak a Fiastyúknak nevezett csillagképből származnak. Ebből származik a nevük is, angolul: „Plejarens”.

És nem, mi Luciferek vagyunk és közvetlenül semmi közünk a Plejádiakhoz, bár valóban jó barátaink.

Kérdező: Még soha nem láttam/tapasztaltam UFO-t, vagy bármilyen hasonló spirituális manifesztációt. Érzem, viszont a szívemben, hogy ott vár rám, hogy rátaláljak. Mit tehetek, ha tehetek valamit egyáltalán, hogy a megfelelő frekvenciára hangoljam magam ahhoz, hogy láthassam azokat és legyenek ilyen tapasztalataim? Nagyon méltányolnék bármilyen információt, amit nyújtasz.

Rejtettkéz: Egyszerűen csak hidd és tudd a szívedben, hogy léteznek. Gondolj bele. Ebben az egész hatalmas teremtésben, tényleg hihetnéd azt, hogy egyedül vagytok?

Azonban, hogy elkerüld a csalódást, előre figyelmeztetlek, hogy csak akkor lépnek kapcsolatba veled, ha van valami a lélekszerződésben, amiben megegyeztetek, mielőtt ide jöttél. Ebben az időben sokan, milliók játszanak szerepet a nagy ébredésben és a Nagy Aratás előkészületeiben. Sokan, akik most még nem hisznek, kinyitják majd az elméjüket, ahogy a Föld változásai elkezdenek hatni/megnyilvánulni. Az emberek megijednek és fogalmuk sem lesz arról, hogy mi folyik itt, mivel a kormány eltitkolja ezen információkat. Ezek az „utazók”, vagy ahogy néhányan emlegetik őket; „csillagmagok”, ide inkarnálódtak és majd földi szinten segítenek, amikor az elkövetkező néhány évben ez az egész játszma elkezdődik. Amikor eljön az idő, előjönnek.

Sok ember még nincs felkészülve ilyen információkra, de hamarosan egyre többen lesznek.

Sok „Csillagmag” még maga sem „ébredt fel”. A Konföderáció készen áll, hogy „segítsen” nekik ebben, ha szükséges. Azok, akiknek még fel kell „ébredniük”, lehetnek olyan érzéseik, hogy az egész életük valahogy „más” és lehet egy mély érzésük arról, hogy valahogy nem „tartoznak ide”. Sokaknak lesznek álmaik, és még látomásaik is a saját bolygójukon való életükről. Sokan a „Csillagmagok” közül Plejádiak. Ezért kezdenek el „feltűnni” a „magas szőkék”. Hogy segítsék a családjukat ráébreszteni az itteni küldetésükre.

Kérdező: Egy vagyok a sok hálás fórumtag közül, aki értékeli a szeretetteljes üzeneteket, amiket Rejtettkéztől kapunk. Bárcsak felfedeztem volna ezt a témát már korábban! Nagy vigaszt nyújtott nekem. Kifogytam az erőből, de most már úgy érzem, tudom kezelni a helyzetem. Örök hálám! A kis szikrától annak az egynek: Köszönöm a fényt, barátom!

Rejtettkéz: Nagyon szívesen, örülünk, hogy a szolgálatodra lehettünk. Éppenséggel, nagyon ismerősök nekem az érzéseid. Annál az oknál fogfa, hogy ezt érzem, feltételezhetjük, hogy ez az üzenet, része a Lélek Egyezségünknek, ami beteljesült. Vedd bele az üzenet iránymutatását a meditációdba és álmodban is kereshetsz információkat. Ellenőrizd ezeket a szavakat alaposan és csak akkor helyezd őket a szívedbe, ha igaznak „érzed” és őszinték számodra. Ha igen, akkor ezek alapján cselekedj és ne engedd senkinek és semminek, hogy ebben eltérítsen. Ébredj és játszd el a szerepet, amire önként jelentkeztél, itt és most. Már majdnem itt az idő. Készítsd fel magad és győződj meg róla, hogy felkészültél.

A legbíztatóbb bátorítással, szeretettel és az Egyetlen Végtelen Teremtőnk fényével hagyunk magadra.

Kérdező: Szerintem lehetséges, hogy igaz amit mond magáról. De az is lehet, hogy egy olvasott, unatkozó ember, aki szeretné látni, meddig terjed a félrevezetése az interneten.

Amit észrevettem, nem nagyon illik a profilba, hogy ő az utóbbi lenne. Úgy értem, ha utánaolvasol, kutatsz az anyagban, amiben ő nyilvánvalóan érdekelt, nem könnyű szándékosan átvernie vele. Ez ellenkezik azzal, amiben tényleg érdekelt. Nagyon nehezemre esik elhinni, hogy menet közben kutatgat és olyan valamibe teszi/fekteti az egész munkáját/energiáját amiből soha nem kap nagyobb ’hírnevet’, mint az e heti figyelem, nem kap érte pénzt, vagy ’valós életbeni’ elismerést, vagy bármi mást.

Rejtettkéz: Úgy volt, hogy nem válaszolok több olyan üzenetküldőnek, aki nem őszintén szeretné hallani azt, amit el kell, hogy mondjunk, főképp, mert gyorsan lejár itt az időm, de a te nézőpontod elég szívbemarkoló volt ahhoz, hogy röviden foglalkozzak vele, még ha csak azért is, mert a megállapításod elég pontos, hogy helye legyen ennek az üzenetnek a végső, szelektált változatban. Nagyon sok munka és idő menne értelmetlenül veszendőbe, ha ezzel a ’szívüggyel’ nem a Teremtőnk dicsőségéért foglalkoznánk. A hazugságok és pletykák arról, hogy gonosz és sátáni lények vagyunk, nagyon hosszú ideig megválaszolatlanok maradtak. Épp itt volt az ideje, hogy helyretegyük a dolgokat. A Lucifer lélekcsoport nagyon sok áldozatot hozott, mert szeretünk titeket.

Kérdező: Ha a spiritualitás a te központi témád, el tudnád mondani az észrevételeidet a katolikus egyház szerepéről a ti szerepetek szempontjából, és hogy hogyan illeszkedik bele mind a pozitiv, mind a negítív, mind a köztes utakba?

Rejtettkéz: A családunk alsóbb rétegei(a nevek, akiket ismertek) a Vatikánt használják megannyi rituáléra és különféle áldozatokra. Ez elmond mindent, amit tudnod kell.

Kérdező: Bármilyen szent könyvnek (vagy akár a bibliának) a szerzőit, úgy sorolnál be, mint akik nagyon közel állnak az igazsághoz?

Rejtettkéz: A legközelebbi bibliai szerzők ki lettek hagyva a publikált kiadásból.

A legközelebbi ’spirituális’ írások (pl. Ra anyag) amik igazságokat tartalmaznak az EGY természetéről, a Taoista írások, ahogy a ’Tao Te King’, és ’Chuang Tzu Könyve’.

Kérdező: Üdvözletem, Rejtett Kéz! Úgy vélem, ez egy egyedülálló lehetőség. Nem olvastam még a teljes témát, de van néhány részletes kérdésem, szóval elnézést, ha már valamire válaszolt. Biztos szeretnék lenni abban, hogy választ kapok a kérdéseimre, mielőtt lejár az idő.

Rejtettkéz: Majdnem minden kérdést feltettek már és azokra a kevesekre, amiket még nem tettek fel, sajnos nem válaszolhatok, vagy a hátralévő kevés idő miatt nincs rá lehetőségem. Elnézést!

Kérdező: Rejtett Kéz, remélem válaszolsz a következő kérdésemre.

Talán tisztában vagy vele, hogy én sem tárhatok fel mindent, amit tudok.

A kérdésem más jellegű, amire eddig nem kaphattam választ. A vérvonalam elit, ahogy mondják, osztrák, angol gróf és skót báróból áll. Úgy tűnik, egy bizonyos ponton, a család egyik része elvesztett mindent, a kormány vette el tőlük. Nagyon sok dolog van, amit szeretnék mondani, de nem úgy, hogy mindenki láthassa. Tisztában vagy ezzel a történéssel? Mi történt valójában? Az angol oldal nem mondja el, családok generációja élt ott, majd a kormány elvette… valami történt. Mindenki a családomban, beleértve magamat is, széleskörű képességekkel rendelkezünk, úgy tűnik, én a legtöbbel. Én is tisztában vagyok azzal, amiről itt beszéltél. Szeretnék személyesen beszélni erről, ha lenne rá engedélyed és tudom, hogy lenne a leszármazás miatt. Kérdezd meg azt akit meg kell kérdezned és látni fogod, hogy őszinte vagyok, igazat beszélek.

Kérlek, ne nézz arrogánsnak, de az egyetlen kérés/kérdés, amire választ szeretnék kapni.

Rejtettkéz: Nyilván megérted, hogy ezek a vonalak, amikről beszélsz, csupán földi vonalak és mi (mint világon kívüli hatalmi vonalak) nem gyakran avatkozunk bele ilyen ’családok közti’ körülményekbe. Mindaz, amit elmondhatok, az az, hogy volt egy vita a Habsburg és a francia-porosz vonalon. Olyan dolgokat mondtak el(hoztak nyilvánosságra) és olyan dolgokat tettek, amiket nem kellett volna. Ezek következményekkel jártak és intézkedéseket kellett hozni.

Ami a személyes kommunikációt illeti, sajnálom, nem lehetséges.

Remélem, a korlátolt válasz alapján is sikerült felismerni és összekapcsolni a pontokat.

Minden jót kívánunk az itteni feladatodhoz, és talán találkozunk a közeljövőben (ha eljössz ’Máltára a télen’?). Nem kell válaszolnod, addigra már úgysem leszek itt.

A következő két hozzászólással együtt foglalkozom:

Kérdező1: Ő hüllő. Ez a vérvonalak versenye. Ők irányítanak mindent a színfalak mögött.

És emlékezz, nincs olyan, hogy rossz verseny, csak válogass ki egyéneket vagy csoportokat, akik kimagaslóbbak másoknál.

Kérdező2: Oké, szóval van egy másik kérdésem Rejtett Kézhez. A hüllők nagyon agresszívnek és arrogánsnak vannak bemutatva és nem többnek, mint szarvasmarháknak látják az embereket. Szóval mi a helyzet a hasadt személyiséggel? Azt mondod szeretetteljesek, spirituálisak vagytok, közben mindenki félelmetes lényeknek tartja a hüllőket.

Rejtettkéz: Ez mulattat minket. Mi biztosan NEM VAGYUNK hüllők és távolról sincs semmi hüllő az Igazi Hatalommal bíró Vérvonalakban. Az egyetlen ’Hüllő’ hatások, amik egyébként távolról kapcsolatba kerültek ezzel a bolygóval ebben az időben, azok a Zeta Reticuli és az Alpha Draconis rendszerekből valók. Nem bírnak különösebb veszéllyel rátok.

Azoknak, akiknek ez némi érdekességként szolgál, mi vénuszi örökségűek vagyunk. Mi az a másik név, ahogy Vénuszt még nevezik? Kapcsold össze a pontokat. (Lucifer - Tom)

Nos, ez az össz kérdés, amire választ ígértem, sajnos az időm itt most lejárt. Van még pár percem mielőtt befejezném készülődésemet a hosszú utazásomra. Volt két késői hozzászóló, amire csak röviden van időm, így csak futólag tudok válaszolni.

Kérdező: Világosan ismerem és tisztában vagyok ezzel a játékkal… De van egy kérdésem feléd…
A 3D-s családodnak vannak frakciói(oldalai)? S tud mindegyikőjük erről?

Mert megpróbálnak megölni, és természetesen nem fog összejönni.
(Az angol szöveg is zavaros, némely kérdező nagyon hanyag módon ír. Az eredeti szövegben még a kérdőjelek is hiányoznak a frakcióval kapcsolatos mondatok végéről. És az írás is meg lett nyirbálva, valószínű, hogy hiányos is– Szabolcs)

Rejtettkéz: Minden, amit mondhatok erről, az, hogy még a mi „kiterjedt” családunknak a földi vonalai is csak annyit tudnak, amennyit mi elmondunk nekik. Bizonyos információkat lehet, hogy nem túl bölcsen használnak fel, vagy a Teremtőnket, vagy az Egy Végtelen Teremtőnket nem megfelelően veszik figyelembe.

Ahogy már korábban mondtam, „a piramis csúcsa nem a piramis csúcsa”.

A legmagasabb földi vonalak felett, de a Legfelsőbb Világtanács égisze alatt (és más magasabb területek alatt, amiket nem nevezhetek meg) van a „Rejtett Kéz” (persze, nem ez az igazi neve, néha már utaltunk is rá).

Kérdező: Igen, de a dolgok/gondolatok/ötletek amikről beszél, már egy szerzői joggal védett anyag része és könyv formában publikálták már ISBN számmal és mindennel. A könyveket az Egy Törvényének nevezik. http://llresearch.org/publications.aspx

Ez/ezek a könyvek nagyon hasonló gondolatokkal foglalkoznak, mint a jelen topik a fórumban:
1. Negatív és pozitív polaritás
2. Dimenziófokok
3. Még ugyanaz a pontos kifejezés is: Komplex társadalmi emlékezet!
4. Az aratást ugyanebben az összefüggésben használják
5. Dimenziók közti evolúció
6. Logosz és al-logosz használata ugyanabban az összefüggésben
7. A Wanderers (vándorlók) ugyanolyan elképzelése
8. A végtelenség elképzelése, az egyén tudatára ébredése
9. Ugyanaz a gondolat a rezgésekről, ugyanabban az összefüggésben
10. Ugyanaz az elképzelés a ’mi’ 4.Dimenzió felé haladásunkról a következő aratással (2012) és milyen sokunknak kell megismételnünk a 3.Dimenziót.
Jóval több, mint 50 példa van ugyanazokról a gondolatokról és összefüggésekről az eredeti szerző (L/L Research) és Rejtett Kéz között. L/L Research az 1981-es időkorlátra mutat vissza, ez pedig arra a következtetésre vezetett, hogy ők az eredeti szerzők. Ismételten felhívom a figyelmet, hogy a plágium meghatározása a jogosulatlan használat, vagy egy másik szerző nyelvezetének és gondolatiságának közeli utánzata és azok olyan képviseltetése, mintha a saját munka lenne. Így, ha Rejtett Kéz nem L/L Research-el van, akkor egyértelműen elvette annak ötleteit és gondolatait.

Források (a számozott példákhoz):

Kód:
[/URL][URL]http://www.llresearch.org/publications/pub_the_law_of_one_book_1.aspx[/URL]
[URL="http://www.llresearch.org/publications/pub_the_law_of_one_book_2.aspx"]
Kód:
[/URL][URL]http://www.llresearch.org/publications/pub_the_law_of_one_book_2.aspx[/URL]
[URL="http://www.llresearch.org/publications/pub_the_law_of_one_book_3.aspx"]
Kód:
[/URL][URL]http://www.llresearch.org/publications/pub_the_law_of_one_book_3.aspx[/URL]
[URL="http://www.llresearch.org/publications/pub_the_law_of_one_book_4.aspx"]
Kód:
[/URL][URL]http://www.llresearch.org/publications/pub_the_law_of_one_book_4.aspx[/URL]
[URL="http://www.llresearch.org/publications/pub_the_law_of_one_book_5.aspx"]
Kód:
[/URL][URL]http://www.llresearch.org/publications/pub_the_law_of_one_book_5.aspx[/URL]

Még Lucifernek is be kellett „állnia”, hogy segítsen nekem. Ez meglepetés volt számomra…, remélem, érthető.

Nem tudja a bal kezed, mit tanít a jobb. Vagy ez a megértés hiánya lehet a vérvonalad bizonyos tagjainál.

Rejtettkéz: Valóban, értem, alkalmanként drasztikus beavatkozásokra van szükség. Ahogy mondtam, nem tudnak/tudunk mindent, néhány dolgot jobb, ha magunkban tartunk. A kísértés túl naggyá nőhet, ha bizonyos hatalmak olyanok kezébe kerülnek, akinek a szíve nem teljesen tiszta szándékú. Had mondjuk el, időről időre, néhányan úgy tűnik, kicsit túlságosan is élvezik a játékot.

Ezek az intézkedések jórészt tudatlanságból, mintsem feléd irányuló rosszindulatból eredtek. Kérlek, bocsásd meg nekik, nem tudták, mit csináltak, azt hitték az a helyes dolog.

Befejeztem az utolsó pár oldal kérdéseinek elolvasását. Megállapítottam, hogy nem maradt időm mindre válaszolni, de még korábban feltettek egy kérdést, amire azt mondtam, majd megválaszolom, mégpedig; „ha lenne egy kérdés, amit még nem tettek fel, tennél úgy, mintha megtették volna?”.(ravasz :) - Tom)

Van egy másik kérdés is az utolsó oldalakról, aminek ebben a formában fogom megközelíteni a megválaszolását.

Igazán sajnálom, hogy nem tudok válaszolni sok más őszinte kérdésre/reagálásra, és így sajnos megválaszolatlanok maradnak. Egy fontos feladat miatt kell Rómába mennünk és már mások is itt vannak velem és könyörögnek, hogy „kikapcsolnád már azt a komolytalan számítógépet és összepakolnád végre a dolgaid”. Nevetnek rajtam, hogy ’belebonyolódtam’ ebbe a feladatomba. Az apám ugrat, hogy újra kéne kezdenem a korai 6.Dimenziót, hogy egyensúlyba hozzam az együttérzésemet. Mindenesetre, be kell fejeznem.

Kérdező: Nagyon sok dolgot megvilágítottál, sok minden tisztázódott bennem. Köszönöm mégegyszer, Rejtett Kéz. A véleményem már sokban különbözik attól, amilyen az első hozzászólásomnál volt ebben a témában. Szóval, remélhetőleg ezek a kérdések kicsit lényegesebbek lesznek…

1)Kíváncsi vagyok, hogy működik a vérvonal családi szerkezete. Mondtad, hogy vannak emberek a „nagycsaládodban”, akiket ismerhetünk. Tehát, ezek Rockefeller, Rothschild, Bush, Windsor ház, stb.(általában összeesküvési körökben ismertek, mint az Új Világrend?). Milyen közeli a kapcsolattartás a „távolabbi családtagokkal” és spirituálisan olyan felvilágosodottak, mint amilyennek te tűnsz? Tudnál adni nekünk egy rövid vázlatot arról, hogy épül fel a család, mennyit tudnak bizonyos szinteken a legfelsőbb szinthez viszonyítva, stb.? Mert sok teória és „mindent tudás” van kint, és jó lenne tisztázni a dolgokat egyszer és mindenkorra. Olyan részletesen fogalmazz, amennyire megfelelőnek érzed.

Rejtettkéz: Rendben és ennek már tényleg rövid áttekintésnek kell lennie, mivel lejárt az időm.

A legalsó szinten kezdve, van, amit mi „Helyi Elemcsoportoknak”, vagy „Családi Csoportoknak” hívunk. Ezeknek a tagjai lehetnek 5 főtől egészen 30-ig is, vagy még többen, a község, vagy a város méretétől függően. Minden helyi területnek megvan a saját tanácsa, a Helyi Vezetőkkel, akik képviseltetik a Hat Tudományágat. Van a Rendnek egy Főpapja, vagy Főpapnője is, aki szolgálja a helyi közösséget.

E fölött van a Regionális Csoport, a Helyi Csoportok vezetőivel, akiknek szintén megvan a saját területük a tudományágakban. A Regionális Csoportok vezetői képviselik a Régióikat. Aztán jön a Nemzeti Csoport, ugyanezen a felépítési rendszeren.

Utána jön a Legfőbb Világi Csoport, mindezek felett, ahol a Nemzeti Vezetők képviselik az országukat. E fölött van egy másik csoport is, amit nem említhetek, ők létesítenek kapcsolatot „Rejtett Kézzel”.

Azután, ezek fölött még sok más vezetői szint van, tisztán a hatalmi vonalakból(azok, akik nem ezen a bolygón élnek). A Legfőbb Világi Csoport, csak annyit tud, amennyit mi „átadunk” nekik.

A Hatalmi vonalainknak hasonló szerkezete van, Helyi és Regionális csoportokkal, stb, bár a legtöbbünk teljesen „más” típusú közösségben él, mint amit megértenél. Minden, amit mondhatok, mi nem „felszíni lakosok” vagyunk.

Kérdező: …voltak olyan emberek is, akik valaha megpróbálták elhagyni a családot? Egy korábbi hozzászólásban kértelek, hogy mondd el a véleményed „Svali”-ról. (((Volt illuminátus tag))) Még mindig kíváncsi vagyok, ő közületek való volt, vagy távoli családtag, vagy csak egy téves, félrevezető ügynök.

Rejtettkéz: Tisztában vagyok vele, igen. Nem követtem az állítólagos „kinyilatkozásait” személyesen, de eleget hallottam róla a családban. Igen, a Család tagja volt, az alsóbb szinteken, azt hiszem a német vonalból. Ahogy értettem, sok igazságot feltárt az alsóbb szintekről, de ő csak Regionális szinten volt a Földi Vonalakban, szóval nem valami magasan. Biztosan nem látott semmilyen „nagyobb képet”. Megértem, hogy részletekbe ment néhány alsóbb szinteken tartott képzési technikákban, amik igaz, nagyon durvák lehetnek, de ahogy mondtam, mindez azért van, hogy elérjük a 95%-os negativitást, és ha minden el lett mondva és meg lett téve, mindegy mennyien szenvedtek ebben az élet-tapasztalatban, soha nem veszíthetjük szem elől azt, hogy ez egy játék, amit mind együtt játszunk itt, és minden inkarnálódott lélek már előre kiválasztotta és már jóval előtte beleegyezett abba, hogy milyen szerepet vállal a játékban. Senki sem szenved valójában, csak a játékban és végtére is, ők választották ezt a tapasztalatot megszületésük előtt, lélekszinten. Senki sem „kényszerítette” őket olyan történésekbe, amit nem akartak eljátszani és amiből nem akartak tanulni.

A német Ház híres arról, hogy különösen durva és rideg képzései vannak, szóval mindaz amit mesélt, megtörténhetett, bár a családom azt is mondta, hogy ha az „oktatók” nem az „előírásokon kívül” (visszaélve a hatalmukkal) cselekednek, akkor mindaz, amiről a nő beszámolt, nem történhetett volna meg, vagy legalább is szépített volna rajta, valamilyen okból. Én magam nem tudok hozzászólni a dologhoz, mivel sem időm nincs rá, se késztetésem, hogy megvizsgáljam a történetét. A saját családom világa nagyon különböző az alacsonyabb Föld bázisú vérvonalakétól. Amíg a mi (saját) neveltetési képzésünk is nagyon szigorú és fegyelmezett, minket soha semmilyen módon nem gyaláztak meg. Úgy nőttünk fel, hogy nagyobb rálátást kaptunk az összképre és nem volt szükség semmilyen más motivációra sem.

A földi vonalak nincsenek tisztában a teljes képpel. Ők maguk nem a mi Lucifer Lélek-csoportunkhoz tartoznak és amennyire tudatában vannak, a céljuk a „világuralom”, az ellenőrzés és leigázás, és hogy olyan sok szenvedést és negativitást hozzanak létre, amennyi emberileg csak lehetséges. Ez az, amit „kivettek a kártyaosztásból, az alkuból”. Világuralom. Jó munkát végeztek, te is láthatod. De az egyik dolog, amit nem tudnak, vagy nem értenek, az az, hogy a mi(Vénuszi Hatalmi Vonalak) napirendünk végülis mind közül a Legmagasabb Jóban érdekelt, abban, hogy biztosítsuk a katalizátort. Ha tisztában lennének ezzel az igazsággal, fennállna egy halvány kockázata annak, hogy nem végeznék a dolgukat megfelelően és kihagynák a hozzánk való csatlakozásukat a 95%-os Negatív Aratásban. Tisztában vannak az Aratással és azzal, hogy szükség van rájuk, a 95% eléréséhez, hogy kijussunk a 3.Dimenzióból. Ez az össz motiváció (hogy hatalmat kaptak), amire szükségük van, hogy segítsenek nekünk elérni a végső célunkat.

Az, hogy hogyan bírkóznak meg vele, nekünk nem igazán lényeges, ha elvégzik a dolgukat. Néha közbe kell lépnünk, ha olyan dolgot tennének, vagy olyan valamit terveznek, ami a mi követelményeinkkel ellenkezik, de ilyen példa nagyon ritkán fordul elő.

Ezzel pedig, feltétlenül be kell fejeznem az itt töltött időmet. Ha tovább maradok, elkésem az utazásomról és nem leszek nagyon népszerű, ha miattam késik el a Családom. Furcsa érzés van a szívemben most, hogy az utolsó sorokat írom. Soha nem képzeltem volna, hogy ezen a beszélgetésen keresztül „kapcsolatba kerülhetek” veletek. Ez soha nem volt célom, csak hogy feltegyem a szükséges információkat, amiket kértek tőlem. De valahol azon az úton, amit együtt tettünk meg, elkezdtem érezni bizonyos kötődést hozzátok. Természetesen tudom, hogy ez a kapcsolat a bennünk lévő Egység az Egy Végtelen Teremtőnkben, bár ez a fajta „találkozás” és személyes kapcsolat valamennyiőtökkel valamiféle szomorúságot hagyott bennem azzal kapcsolatban, hogy el kell jönnie a búcsúzásnak. Eljött.

Őszintén köszönöm a szíves vendéglátást és azt, hogy megengedtétek nekünk, hogy ’használjuk a helyeteket’ az üzeneteink közvetítéséhez. Ne feledd, mindegy milyen ideológiák választanak szét minket ebben a játékban, az az üzenet az egyetlen, ami fontos,.. az pedig a következő: a Végtelen Teremtőnk Szeretetében és Fényében, mind EGYek vagyunk. A Fény Testvérei.

Mindannyiótoknak a legjobbakat kívánjuk az utazás hátralévő részében, ami még vár rátok és szívből remélem, hogy használjátok majd azt a Katalizátort, amit felajánlunk nektek, hogy bizonyos módon segítsen benneteket egy fényes és Pozitív Aratásban végezni.

Én a másik oldalon vagyok, mennem is kell tenni valami IGAZÁN Negatív dolgot, most, hogy kárpótoljam ezt a sok Pozitivitást. Irónikus módon, ez szórakoztató.

Már várom, hogy felvegyem a kapcsolatot sokatokkal, ha a játéknak vége és örömmel emlékezz vissza erre az időre és arra, hogy részei vagyunk a Nagy Játéknak amit játszunk.

Az Egy Végtelen Teremtőnk Szeretetével és Fényével hagyunk itt Benneteket.

Namasté.”




A teljes Rejtettkéz párbeszéd elolvasható itt, egyben:
[URL="http://www.scribd.com/doc/99684459/Beszelgetes-Rejtettkezzel-a-teljes-anyag"]
Kód:
[/URL][URL]http://www.scribd.com/doc/99684459/Beszelgetes-Rejtettkezzel-a-teljes-anyag[/URL]


Hálás köszönet minden közreműködőnek!
 
Oldal tetejére