kérdések hiányszakmáról, hozott pontokról
Kedves fórumozók!
Egy kis segítséget szeretnék kérni. Kivándorolni szeretnénk Kanadába férjemmel, amihez szép lassan szedjük össze az információkat. Első lépésként azon vagyunk, hogy letegyük az IELTS vizsgát, remélhetőleg magas szinten, persze ehhez jelenleg gyakorlunk, tanulunk. Közben sokat gondolkodunk azon, hogy mi lenne a legjobb megoldás, hogy kimehessünk. Ha jól értesültünk, jelenleg, attól függetlenül, hogy elértük-e a minimum pontszámot, akár el is utasíthatnak, ha nem hiányszakmánk van.
Nos, nekem tanítói fősulim van, illetve biztosítási alkusz egy éves felsőfokú végzettségem (ebben gyakorlatom is van), de tudomásom szerint egyik sem hiányszakma (tanítóként nem is igazán gondolom, hogy el lehetne helyezkedni, ez nem is célom). Férjemnek kereskedelmi középiskolai végzettsége+1 év technikuma, ha jól tudom ez sem igazán hiányszakma. Néhány kérdés fordult meg bennem, amire nem találok választ, ebben kérem a segítségeteket.
1. Tervünk, hogy egy-egy hiányszakmát megtanulunk, gyakorlatot szerzünk, és úgy pályázunk majd. Mennyire rizikós ez, hogy mondjuk 2 év múlva már nem ez lesz a hiányszakma? Én konkrétan egy 1 éves szociális munkás tanfolyamot végeznék el, minimum egy éves gyakorlattal. Ez egyáltalán elég Kanadába?
2. A kanadai bevándorlás weboldalán elkezdtem (már többször..) kitölteni a tanulmányi évekre/tapasztalatokra vonatkozó részt, de sosem voltam biztos abban, hogy jól csinálom. Melyik kategóriába vagyok besorolható, ha van főiskolai végzettségem? Mert ugye a 8 általános plusz a gimi plusz a fősuli összesen 16 év. Jól gondolom, hogy az "Obtained a three-year diploma, trade certificate or apprenticeship (other than university)
and completed at least 15 years of full-time or full-time equivalent studies" kategóriába? Vagy tök rosszul gondolom?
3. És az utolsó kérdés (egyelőre
) Ha mindketten szeretnénk kiutazni, mint házastársak, csak egyikünknek kell pályázni, vagy mindkettőnknek?
Köszönöm előre is a segítségeteket!
Üdv,
aliju8