Bevezették a kötelező munkahelyi edzést, aki nem megy el, attól megválik a cég

Péntekenként minden dolgozó fogja magát és elmegy közösen edzeni az egyik svéd cégnél.

Ma már semmi meglepő nincs abban a fejlett országokban, ha a munkavállaló ebédidőben egy órát úszik az uszodában, Svédországban azonban egyes munkaadók továbbfejlesztették a gyakorlatot, kötelező munkahelyi testedzést rendeltek el alkalmazottaiknak - írja az MTI.

A Björn Borg egykori teniszező által alapított divatáru és sportruházati vállalat munkatársai minden pénteken munkaidőben a cég stockholmi központjából egy közeli edzőterembe járnak sportolni. Senki sem kerülheti el a testedzést, a cég már két éve kötelezővé tette Henrik Bunge vezérigazgató kezdeményezésére.

"Ha nem akarsz edzeni, ha nem akarsz a vállalati kultúra részévé válni, akkor távoznod kell tőlünk" - mondta Bunge. Eddig egyetlen munkatárs sem távozott a cégtől a kötelező sportolás miatt - tette hozzá.

A kezdeményezés fő célja a termelékenység, a jövedelmezőség növelése, és a dolgozók közötti jó kapcsolatok ápolása.

2014-ben a Stockholmi Egyetem tanulmánya kimutatta, hogy a munkaidő alatti testedzés mind a munkavállalónak, mind a munkaadónak előnyös, előbbiek egészségesebbek lesznek és jobban tudnak összpontosítani munkájukra, ráadásul 22 százalékkal csökken a hiányzásuk is, ami nem elhanyagolható tényező egy olyan országban, ahol az átlagembert kétszer nagyobb gyakorisággal dönti le lábáról a betegség a többi európaihoz képest.

"Többségünk úgy véli, hogy ez valóban nagyon jó gyakorlat munkaidőben" - mondta Cecilia Nissborg, az egyik alkalmazott.

A svédek sportolnak a legtöbbet Európában. Az Eurobarométer egy 2014-es felmérése szerint a svédek 70 százaléka hetente egyszer, 51 százalék kétszer-háromszor végez testedzést. A felmérés végén álló bolgároknak csak 22 százaléka mozog hetente egyszer.

A svéd cégek már az 1980-as évek óta támogatják dolgozóik sportolását évente fejenként 500 euróval, amely nem adóköteles. Számos vállalat, mint a Björn Borg cég, maga szervezi meg dolgozói testedzését munkaidőben.

Henrik Bunge szerint ezáltal a dolgozók boldogabbá és termelékenyebbé váltak. Amióta elindították a projektet, a cég minden gazdasági mutatója növekedett.

A közös sport ráadásul összehozza a vállalat minden egységének dolgozóit, elmossa a hierarchikus kapcsolatokat. "Amikor az edzőteremben vagyunk, mindannyian ugyanazon a szinten vagyunk. Nem fontos, milyen pozíciót töltesz be a vállalatnál, mindenki egyenlő" - mondta Ida Lang, a könyvelési osztály munkatársa.
 
Nem ördögtől való! Bár lehet, hogy egyeseknek azért felmentést kell majd kérnie alóla. Mellesleg visszasírom a TV-tornát. Hallatlan jó kezdeményezés volt.
 
Tényleg nem ördögtől való. Nálunk is heti 1 óra kötelezően ajánlott edzés van. Szívesen szoktunk menni - ez 5 embert jelent igazából - tényleg felpörgeti az embert.
 
Már emlitettem, hogy nyugaton sok cégnél zuhanyozo és öltözö várja az alkalmazottakat akik biciklivel jönnek (télen, nyáron, esöben, hoban) munkába.
-
A félreértések elkerülése érdekében, a nem testi munkát végzök, hanem akik a zuhanyozás után öltönybe bujva mennek az irodába, laborba, élnek a leg intenzivebben ezzel a lehetöséggel.
-
Nem tudom, hogy amerikában a biciklizöknek is kell adni vizeletet droge-probához? :)
-
Ismerek olyan intézetet is ahol pinpongozni lehetett a szünetben, csak kevés volt az asztal. A mérközéseket sokszor boritékolni kelett.
 
Az ötlet nem teljesen rossz,bár mi a helyzet pl. a fogyatékos ill. a sérült munkavállalókkal? Látszik,hogy ezt az ötletet egy egészséges ember találta ki. Aki biztosan nem alkalmazná pl. Stephen Hawkingot sem, mivel a csávó abszolúte nem tud tornázni.:eek:
 
Azt gondolom, ahol ezt bevezetik és van fogyatékkal élő munkatársuk,ezt megoldják. Bizonyára van pl. kondipark...De láttuk már, hogy a paraolimpiákon is milyen teljesítményekre képesek ezek az emberek. Lehet ülőröplabdáznak...
Svédország. Egy rokonom '56-ban odaemigrált...Hidd el, ott figyelnek az emberi jogokra.
 
Péntekenként minden dolgozó fogja magát és elmegy közösen edzeni az egyik svéd cégnél.

Ma már semmi meglepő nincs abban a fejlett országokban, ha a munkavállaló ebédidőben egy órát úszik az uszodában, Svédországban azonban egyes munkaadók továbbfejlesztették a gyakorlatot, kötelező munkahelyi testedzést rendeltek el alkalmazottaiknak - írja az MTI.

A Björn Borg egykori teniszező által alapított divatáru és sportruházati vállalat munkatársai minden pénteken munkaidőben a cég stockholmi központjából egy közeli edzőterembe járnak sportolni. Senki sem kerülheti el a testedzést, a cég már két éve kötelezővé tette Henrik Bunge vezérigazgató kezdeményezésére.

"Ha nem akarsz edzeni, ha nem akarsz a vállalati kultúra részévé válni, akkor távoznod kell tőlünk" - mondta Bunge. Eddig egyetlen munkatárs sem távozott a cégtől a kötelező sportolás miatt - tette hozzá.

A kezdeményezés fő célja a termelékenység, a jövedelmezőség növelése, és a dolgozók közötti jó kapcsolatok ápolása.

2014-ben a Stockholmi Egyetem tanulmánya kimutatta, hogy a munkaidő alatti testedzés mind a munkavállalónak, mind a munkaadónak előnyös, előbbiek egészségesebbek lesznek és jobban tudnak összpontosítani munkájukra, ráadásul 22 százalékkal csökken a hiányzásuk is, ami nem elhanyagolható tényező egy olyan országban, ahol az átlagembert kétszer nagyobb gyakorisággal dönti le lábáról a betegség a többi európaihoz képest.

"Többségünk úgy véli, hogy ez valóban nagyon jó gyakorlat munkaidőben" - mondta Cecilia Nissborg, az egyik alkalmazott.

A svédek sportolnak a legtöbbet Európában. Az Eurobarométer egy 2014-es felmérése szerint a svédek 70 százaléka hetente egyszer, 51 százalék kétszer-háromszor végez testedzést. A felmérés végén álló bolgároknak csak 22 százaléka mozog hetente egyszer.

A svéd cégek már az 1980-as évek óta támogatják dolgozóik sportolását évente fejenként 500 euróval, amely nem adóköteles. Számos vállalat, mint a Björn Borg cég, maga szervezi meg dolgozói testedzését munkaidőben.

Henrik Bunge szerint ezáltal a dolgozók boldogabbá és termelékenyebbé váltak. Amióta elindították a projektet, a cég minden gazdasági mutatója növekedett.

A közös sport ráadásul összehozza a vállalat minden egységének dolgozóit, elmossa a hierarchikus kapcsolatokat. "Amikor az edzőteremben vagyunk, mindannyian ugyanazon a szinten vagyunk. Nem fontos, milyen pozíciót töltesz be a vállalatnál, mindenki egyenlő" - mondta Ida Lang, a könyvelési osztály munkatársa.
*
Kíváncsi lennék arra, ha valaki/bárki/bármi okból nem tornázhat. Orvosi igazolást visz, akkor azonnal ki is dobják? Tehát a jól dolgozó, jól teljesítő, de keringési zavarokkal, szívproblémákkal kűzdő, de gyógyszert rendszeresen szedő - éppen ezért - problémamentes dolgozónak ajtót mutatnak? Vagy maradhat-e?
 
Ugyan már! Nem Orbánisztánban vagyunk. :rohog:
 
Én konkrétan egyedül szeretek sportolni. Rémálom.
*
Bevallom tördelmesen, én egyedül sem... Már a bukfenc sem megy úgy, mint valaha... Pedig kellene, tisztában vagyok ezzel. Az egészségünk megőrzésének alapja a mozgás. Ezért azok a fizikai munkát végző vidéki emberek nem véletlenül élték meg az akár 94-95 évet is, vagy még többet. Jó erőben, kiváló szellemi képességgel. Van egy bizonyos torna, amit barátosnőm "parancsára" elvégzek, ülve, fekve, már ez is haladás. De legjobb volna a séta, ha tudnám, az erőltetett menetben, de a botorkálva is segítene. Bizony mondom, írom - addig kell(ene) az egészségünket őrizni, amíg, ha morzsákban is, de megvan. Ezt önmagamnak, de másoknak is írom/mondom.
 
Kicsit utána néztem....egyébként nem hallottam erröl, úgy látszik az MTI elöfizetö a Dagens Industri-ra, én meg nem.

Hát ez a cikk igen rendesen meg van romantikázva, nagyon sok nem igy igaz, ahogy leirták. De jó igy bemutatni a "gazdag" svédeket... látjátok emberek ott 500€ kapnak, hogy munkaidöben sportoljanak.

Nos az igazság kicsit távolabb áll ettöl. A 80-as években tényleg kaptak a dolgozók némi juttatást a sportolásuk segitésére. Azért is, mert akkoriban kezdték terjeszteni, hogy a sportolás milyen jó meg egészséges meg minden.... és nem utolsó sorban sportolás által megnö a dolgozó hatékonysága. Ergo, többet bir dolgozni.

Az állami dolgozók akkor évi kb. 20 €, a privát cégek alkalmazottjai, kb. 200-300 € kaptak. (De ezt sem úgy, hogy kézbe a money... hanem "besegitettek" bérletbe, temészetesen bizonyitva a bérlet vásárlását.) Akkor tényleg bizonyos munkahelyeken munkaidöben lehetett edzeni.

A mai helyzet:

Az állami dolgozók továbbra is kb. 20 € kapnak (már ahol), mint a 80-as években, bizonyos edzö helyekre, ahová a munkáltatónak szerzödése van, de semmiképpen nem munkaidöben. A jól menö privát cégeknél is kb ugyanannyi maradt a hozzájárulás, mint a 80-as években, 200-300 €, és ott is csak munkaidön kivül. A közepesen jól menö cégek kb. 100 € fizetnek évente.

Csak úgy az arányok miatt, a legolcsóbb edzöterembe 230€ az éves bérlet ma.

Hogy a Björn Borg cégnél pontosan ez hogy van, nem tudom. De nem kapnak 500€-t, hanem egy közelben lévö edzöterembe járhatnak edzeni péntek délután egy órában. Lehet ennek az értéke 500 €. Win-win, mindenki jól jár ;). Nem csodálkoznék, ha a BB cégnek érdekeltsége lenne pont abban az edzö teremben.

Ki is ez a Henrik Bunge? Elolvastam pár nyilatkozatát.
Tavaly ezzel az "egészségmegörzö" ötletével elnyerte az "egészségmegörzö fönök" dijat. 4 éve kezdett a BB cégnél, miután kirúgták a Peak Performance-tól.
Egyedül nevelte az anyja, egy bogárhátú ww furikázta és imponáló volt számára az utcában lakó jogász 300-as mercedes coupé-ja. Természetesen jogi egyetemen tanult tovább és a legfontosabb az volt számára, hogy minél kevesebb munkával el tudja végezni az egyetemet. Majd minél kevesebb munkával több pénzt keresni. (itt is úgy hivják, hogy "megtalálja a szerencséjét") Az egyetem után kicsit nehézkesen, de aztán valahogy beindult a biznisz....Londonban élt pár évig, aztán jött többek között a Hästens, Adidas, Peak Performance. Ma már elöadásokat is tart ország szerte.
Az ilyen fajta emberre szokták azt mondani, hogy már minden volt csak akasztott ember nem. Úgy látszik ötletekben nincs hiányban, hogyan kell feljebb csúszni a létrán.
 
Nem ér ez a hír annyit;)
Tudod mit mondott Pósalaky úr...
"Ugorgyunk Misikém!":D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,596
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére