Lehet vele vitatkozni, de szerintem nem érdemes! Becsuljuk meg az ilyen embereket:
Vujity Tvrtko
Apám mondata miatt... Ukrajnába jöttem...
„Menj oda, ahova menned kell, és tedd azt, amit tenned kell” - Balogh Sándor szénbányász
IGEN, Ukrajnában vagyok. Felszálltam egy repülőre a békés, nyugodt, napsütötte lakóhelyemen, Hawaiion, és eljöttem ide, mert úgy éreztem, hogy most itt nagyobb szükség van rám. Misszióm első részében egy kicsi, de most annál fontosabb ukrán-magyar kétnyelvű rádiónak leszek a magyar műsorvezetője. Nem vendége, nem riportalanya, hanem a házigazdája, méghozzá fantasztikus helyi partneremmel, Birta Zoltánnal... Hosszú szervezés áll mögöttem, egy nagy kihívás előttem, melynek hittel és nagy alázattal állok neki, hogy Kárpátalja magyarsága érezze: nincs egyedül. Apró csepp vagyok a tengerben, jól tudom, de a hatalmas óceán is apró cseppekből áll! Itt vagyok hát...
Döntésem megértéséhez visszaugrom az időbe, egészen 1991-ig
Érettségi után felvettek a Zágrábi Tudományegyetem újságíró szakára, pont akkor, amikor az egykori Jugoszláviában súlyos konfliktusok kezdődtek. Az őszi iskolakezdés előtt bekopogtam a Magyar Televízió pécsi irodájába, hogy -mintegy nyári gyakorlatként- szívesen tolmácsolnék a térségben forgató stábjuknak, cserébe meséljenek nekem az újságírásról. Milyen hasznos nyári gyakorlat lesz ez, gondoltam magamban...
Tolmácsoltam, tanultam, fordítottam, utaztam, aztán egyszer csak lent aludtam a barátaimnál. Egy éjszaka háborús blokádba kerültünk. Akkor kezdtek el nagyon lőni. A stáb nem tudott bejutni, én nem tudtam kijutni Eszékről. Így lettem tolmácsból botcsinálta haditudósító, szinte gyerekként. 19 éves voltam akkor.
Ám volt ott még valami. A helyi rádió magyar adása, amelyet a végveszély fenyegetett. A munkatársak között volt, aki a biztonság reményében Magyarországra menekült, s volt olyan is, aki nem jutott be a munkahelyére. Egy pincében, a zongora alatt aludtam. Ott kért meg Karcsi, hogy olvassak magyarul, legyek a helyi rádió műsorvezetője. És nekikezdtünk... Józsi, az operaénekes; Iván, a villanyszerelő; Mária az óvónő és én, az amatőr gyerek. No meg Karcsi, közülünk az egyetlen, aki látott már belülről rádiót. Normális körülmények között sosem lett volna ilyen rádiós csapat, a háború mégis családdá formált minket. Ha amatőr módon is, de csináltuk, szívvel és lélekkel. Akkor értettem meg, hogy mit jelent egy háborús veszélyben a magyar embereknek a magyar szó.
Én voltam a hírolvasó és a kívánságműsor vezetője. Beolvastam a halottak számát és azt, hogy hol lehet vért adni és kenyeret kapni, majd zenéket küldünk a betelefonálók rokonainak. Biztonsági okokból sok esetben nem mondhattuk el a konkrét személyek nevét, mert sokan laktak a szabadcsapatok által megszállt részeken. Így született meg a
„Kikerics üzeni pacsirtának, hogy jól vannak, túlélték a tegnapi bombázást és megpróbálnak újra átjutni a határon...”- kezdetű üzenet, amelyet egy magyar népdal követett.
S dolgoztam éjjel és nappal, sírtam, zokogtam, féltem, de legalább annyira tudtam, nekem ott kell lennem.
Dragan 22 évesen halt meg. A barátom volt. Nekem egy becsapódó gránát apró szilánkja eltalálta a jobb lábamat. A seb nem volt nagy, ám nagyon vérzett. Fertőtlenítették és összevarrták. Ám csak egyetlen zöld színű dzsekim és egyetlen farmernadrágom volt. Ez utóbbin vágott lyukat a szilánk, nadrágom véres lett. Így vittek ki a kukoricáson át, hogy aztán átdobjanak a határon. Ezt a véres nadrágot mosta és varrta az én Édesanyukám, Matija, akinek sosem leszek Pulitzer-díjas újságíró meg bátor haditudósító. Neki „csak” a kisfia voltam, s vagyok.
Ültünk aznap este Édesapukámmal, a szénbányásszal a pécsi, Rodostó utcai házunk apró konyhájában, a kockás-abroszos asztal mellett.
-Apa, nekem vissza kell mennem! – mondtam elszántan.
Édesanyukám némán az ajkába harapott, úgy nyelte a könnyeit. Édesapukám lekeverhetett volna egy hatalmas pofont, elvehette volna az útlevelemet, bezárhatott volna a szobámba, megtilthatott volna mindent. MINDENT! Nem tette. Annyit mondott:
-Mondd meg, miért?!
S én elkezdtem mesélni a pici háborús rádiónkról, az operaénekesből, óvónéniből és villanyszerelőből lett munkatársaimról, a kívánságműsorról, a véradástól bombázásokig tartó híreinkről, meg arról, hogy én, a horvát, pontosan tudom, hogy mit jelent egy kisebbségnek a saját anyanyelve, pláne egy háború idején.
Az Édesapukám felállt és elkezdett sírni. Kétszer láttam sírni a szénbányászt. Egyszer a nagymamán, az Édesanyja halálakor, és 1991 decemberében, akkor és ott, a konyhánkban. Sírva odajött hozzám az én hatalmas Édesapukám, átölelt és elmondta a mondatot, amelyet a legelején már idéztem:
„Menj oda, ahova menned kell, és tedd azt, amit tenned kell!”
Én pedig visszamentem a háborúba. Nem díjakért, nem az elismerésért, nem pénzért, hanem az én kis magyar közösségemért.
Beregszász, Kárpátalja, Ukrajna, 2021 december 7-e
Soha nagyobb örömmel nem vittem ajándékot máshová, mint a tavalyi év végén a könyveim, filmjeim és előadásaim bevételéből vásárolt, immár szokásos gyermekkönyvtáramat Kárpátaljára. Láttam a gyermekek boldogságát, a tanárok örömét, s szívem melegséggel telt meg. IGEN, ezért érdemes. Az átadó után finom ebéddel vártak, majd jelezték, hogy a hely rádióban szeretnének egy élő beszélgetést készíteni velem. Átszaladtunk a Pulzus Rádióba, ahol nagy szeretettel vártak, igazán felemelő volt ott töltenem fél órát.
Hawaii, 2022 februárja
Ültem a Csendes-óceán partján és azon gondolkoztam, hogyan történhetett meg mindez... Emberek sebesülnek és halnak meg, milliók hagyják el az otthonaikat, gyermekek, ártatlan civilek vesztik életüket a borzalmas háborúban. Kárpátaljai magyarság helyzete pedig különösen nehéz. Nem az ő háborújuk, mégis van már magyar halottja, özvegye és árvája ukrajnai vérfürdőnek.
Napi kapcsolatban voltam a helyiekkel. Kérdeztem, hogy miben tudnék segíteni. Egyik ottani barátom azt mondta: „Félünk. Itt most a nyugodt, higgadt szónak különleges ereje lenne...”
Részleteiben később mesélek el nektek mindent. A lényeg röviden:
Az elmúlt három hetem sok munkával telt, de megérte. Vettem egy repülőjegyet, Hawaiiról pénzt, otthonról más jellegű segélyt viszek Kárpátajára. Egyéni misszióm több részből áll, melyben mindvégig partnerem a Baptista Szeretetszolgálat elnöke, az éjt-nappallá téve dolgozó barátom és példaképem, Szilágyi Béla.
Akiknek pár hónapja még interjút adtam, FANTASZTIKUSAK! Birta Zoltán a Pulzus Rádió( Радио Пуљс
Pulzus FM 92.1 )csapatával, megfogyva bár, de törve nem, KITARTANAK! Megbeszéltük, hogy most hétfőn náluk kezdek, így ki tudják bővíteni a magyar nyelvű adásukat. Nem vendégnek, nem riportalanynak megyek oda, akcióm első részében én leszek a műsorvezetőjük, s már most büszke vagyok a társamra, a nagybetűs ZOLTÁNRA, akivel egész héten együtt ébresztjük Kárpátalja magyar népét.
Ezen kívül mesélek „kifelé is”. Elmondom Nektek, s azokon a nyelveken, amelyeken a magyaron kívül beszélek, elmondom mindenkinek, hogy milyen nagyszerű közösség a Kárpátaljai magyar! Amelynek túl kell élnie a borzalmat, meg kell maradnia magyarnak a saját szülőföldjén. Azért is megyek, hogy lehetőségeim szerint bemutassam a világnak ezt a csodálatos vidéket, s az ott lakó nagyszerű embereket.
Ám lesz majd jótékonysági előadásom Magyarországon, segélyosztás Munkácson és a határ magyar oldalán is... ám a legelején jön az igazi szív és a lélek, ott, a pici rádióban, harminc évvel a horvátországi hadirádiónk után!
Bár segélymunkám már tegnap elkezdődött, a további részleteket majd később írom, mert lesz belőlük bőven. Naponta lesznek bejelentkezéseim, ÉLŐ-beszélgetéseim, számíthattok írásaimra és képeimre éjjel és nappal. És csatlakozhattok hozzám, segítsetek Ti is!
Drága Barátaim!
Hatalmas tisztelet mindenkinek, aki segít! Ki egy meleg teával, ki takaróval, ki kocsival. Mindenki azzal, amit tud: a pék kenyeret süt, a tanárok mesélnek a rémült gyerekeknek, tegnap egy olyan házban voltam, ahol volt két üres szoba, most nyolc kijevi menekült él bennük. Én pedig magyar szóval, pénzel és előadással, filmmel és jótékony kávézással igyekszem tenni a dolgomat, miközben nem tudom eléggé büszkén leírni, HOGY A MAGYAROK FANTASZTIKUSAK, büszke vagyok rá, hogy magyar (is) vagyok!
A legvégén engedjetek meg nekem még pár szót a köszönetről: engem többen támogatnak, ha úgy tetszik, szponzorálnak. Minden szponzoromat felhívtam, MINDANNYIUK SEGÍTETT, ki egy jelentősebb összeggel, ki logisztikával, ki tárgyi adománnyal. KÖSZÖNÖM PARTNEREIMNEK, hogy első szóra igent mondtak és csatlakoztak a rászorulók megsegítéséhez. Most érzem csak igazán, mennyire jó velük dolgozni, írok is majd róluk később bővebben.
Most viszont, búcsúzóul leírom: legyél Te is a segítő!
Tudjátok, én a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa és jószolgálati nagykövete vagyok. 18 éve a Cipősdoboz-akció legelső ajándékdobozát a kezemben tarthattam. Négyen fogtuk, ám azóta Szenczy Sándorral, Gál Dáviddal és Szilágyi Bélával nagy utat jártunk be Észak-Koreától, Kambodzsán át, Haitin keresztül Magyarország megannyi helyszínéig. Szilágyi Béla most is velem lesz, kérésemre a Baptista Szeretetszolgálat koordinálja, hogy minden segítség rendben eljusson a rászorulókhoz. Mint mindent, ezt is nagy odaadással és hozzáértéssel csinálják.
Éppen ezért írom: mindenki segítsen, ha mással nem, hívja fel telefonon annak a szervezetnek a számát, amelyben a legjobban megbízik. Én a
1355-öt ajánlom. Itt minden hívással 300 forinttal segítitek a rászorulókat, és -segélymunkásként- az én hangom köszöni meg az adományokat!
Időközben legnagyobb előadásaim szervezője, Dajka Zoltán és csapata már dolgozik azon, hogy egy jótékony estet hívjunk életre, melynek teljes bevétele szintén Kárpátajára kerül. Ennek pénzügyi kezelésére szintén a Baptista Szeretetszolgálatot kértem fel, hiszen ők naprakészen tudják, hogy mikor, hol és mi a legnagyobb segítség!
Másfajta segítséget is kitaláltam, s ez is a jótékony célt szolgálja. Tegnap óta oldalam eseménye az „ALOHA igazi titka – Túl minden határon” online esemény, amely a negyedik, minden eddiginél békésebb és izgalmasabb hawaii filmem. Ezt a filmet már a profi stábommal forgattam, s a gyönyörű táj mellett olyan magyarokat is bemutatok, akik megálmodták maguknak Hawaiit, és el is érték az álmaikat. Amennyiben megnézed az adást, filmet nézve segítesz, a részvételi jegy ára 2.990 forint. Az esemény részleteit és a jegyvásárlási lehetőséget megtalálod ITT:
https://fb.me/e/2gbxxyNGn
Bárhogy is segítesz a menekülőkön, A JÓ ISTEN ÁLDJON MEG! S ne feledd: Nekik most egy jó szó, egy takaró, egy puha ágy, egy meleg vacsora vagy egy ölelés is hatalmas ajándék, s igazi segítség, ami a Te szívedből is jön!
A segítés részleteiről folyamatosan beszámolok, most tehát már nem vagyok Hawaiion, itt vagyok, Ukrajnában, hiszen Édesapukám, a bölcs szénbányász is megmondta:
„Menj oda, ahova menned kell és tedd azt, amit tenned kell!”
Hétfőn reggel indul akcióm első része a helyi rádióban, s a kibővült műsorkínálatban felhangik majd:
„Jó reggel és sok erőt, Kárpátalja, köszönti minden kedves magyar hallhatóját a Pulzus Rádió két műsorvezetője, Zoltán és Tvrtko...”
Hiszek benne, hogy a jó felett nem győzhet a gonosz, hiszek benne, hogy minden ember számít, hiszek benne, hogy adni jó... SOHA TÖBBÉ HÁBORÚT!
Köszönöm, ha akár így, akár úgy mellém állsz és segítesz! Büszke vagyok Rátok, az én segítő közösségemre! Isten áldjon Benneteket!
Barátsággal: Vujity Tvrtko
)
