Bige László: Mészáros lesz ennek az első áldozata

A Partizánnak adott interjút Bige László műtrágyakirály, Magyarország egyik leggazdagabb embere.
A hatalom által az utóbbi években rendszeresen vegzált vállalkozó házi őrizetben van, ezért otthonában fogadta Gulyás Mártont.

Bige elmondta, véleménye szerint egy Csányi Sándor OTP-vezérrel fennálló régi konfliktusa miatt akarják kicsinálni, és az állami szervek a NER-rel jó kapcsolatban álló Csányi érdekében vegzálják őt.
Két ember feljelentette magát, majd vádalkut kötött a rendőrséggel, és azt mondták, hogy abból a pénzből, amivel megkárosították a magyar államot, Bigének osztottak vissza, de nem kaptak cserébe semmit. Ugyanakkor szerinte az különös, hogy egy 2010-es eseményre hivatkoznak az emberek, akik a rendőrséghez fordultak, vagyis 10 évet gondolkodtak az önfeljelentésen
– foglalta össze az ügyet.
Bige Lászlóegyáltalán nem tart tőle, hogy nem tudja majd bizonyítani az ártatlanságát.
Azt is elárulta, hogy
2010 után egy ideig ő maga is évente több százmillió forinttal támogatta a Fradit, hogy ezért cserébe egy számára kellemetlen adónemet eltöröljenek. Később ezt visszahozták, azóta nem is fizet a klubnak.
Csányi Sándort korábban “jó csókának” tartotta, de az OTP-vezérnek 2008 decemberében volt egy mondata, amit rossz szemmel nézett (hogy ez pontosan mi volt, nem árulta el, csak annyit: „olyasmit idézett, ahogy ők eljártak sok mindenkivel szemben,”), majd jött a január, amikor gondolkodott ezen az egyetlen mondaton, februárban pedig az OTP egyszer csak felmondta a Bige-cégek hiteleit.

A milliárdos azt állítja, kétszer történt olyan, hogy megüzenték neki, hogy ha elmegy Magyarországról, szabad elvonulást kap. Ő erre azt válaszolta, hogy Romániából már egyszer elment, de innen nem fog elmenni.
Összességében úgy gondolja, hogy azért zajlik cégei ellen és ellene ez a sok eljárás,
mert szívesen megszereznék a tulajdonát, de túl sokat ér, ezért pénzért nem szeretnék piaci áron megvenni, inkább tönkreteszik és aztán elveszik, de nem fog sikerülni.
Az esetleges ellenzéki szerepvállalásáról úgy vélekedik, ő alapvetően mindig politikafüggetlen volt, de „ha mindenáron át akarnak állítani egy oldalra, megtehetik”. Más szerepet vállalna, mint korábban Simicska Lajos.
Bige László azt is elmondta,
elég sok eszköz (vagyon, információ, dokumentumok) van a kezében, és ha nagyon kell, akkor fogja használni.
Mészáros Lőrincről pedig annyit mondott: őt legfeljebb csak sajnálni tudja, mert véleménye szerint
„ő lesz ennek az első áldozata”.

bigelaszlobalazsa.jpg
 
lgen, tudjátok, az kiabál a legjobban a másikra, akinek ég a háza, illetve akinek a háza táján kellene körülnézni...
Más párhuzammal élve, a házasfelek között, ha meginog a bizalom, bizony az fog vádaskodni elsőként, aki maga már félrelépett (elsőként)
Harmadrészt könnyű vkit felmutatni a népnek, kit kell gyűlölni éppen, azzal elterelődik a lényegesebb tevékenységekről a figyelem...
Mert gyűlölni kell, mert azt nagyon tudunk.
Erre alapoz.
 
Jellemző a koncepciós vádakra mint a Czeglédy ügy is
azzal védekezett a kormánypárti kötődésű csatorna, hogy lényegtelen tévedés, hogy elítélték-e Czeglédy-t csalásért, vagy sem, ez „a pontatlanság nem ront a felperes társadalmi, politikai megítélésén”.
Lényegtelen hogy megtörtént-e valami.Mert elég hogy állítja a hazugság gyár
 
Az igazság lényegtelen, lényeg, a mindenkin átgázolni tudó a hatalom biztosítása.
Itt hazudunk, ott csalunk, a nép fele így is ájultan tapsol nekünk - ez a lényeg.

A gyomrom forog tőlük.
 
Az igazság lényegtelen, lényeg, a mindenkin átgázolni tudó a hatalom biztosítása.
Itt hazudunk, ott csalunk, a nép fele így is ájultan tapsol nekünk - ez a lényeg.

A gyomrom forog tőlük.
Nem értitek Gyurcsány behozza a migránsokat és nem akar oltatni. Ráadásul kommunista!
 
Kommunista értékrend. Ezt akarat híján egyetlen választásnál sem sikerült leváltani.
Nem csak Veled vitatkozom, többen gondolkodnak így...

Hol van az leírva a Kommunista Kiáltványban, vagy bármely ezzel az ideológiával kapcsolatos "alapdokumentumban", hogy vedd el az állami tulajdont, s tedd magadévá?

Köze nincs a Marx-féle kommunista ideológiához.

Ne keverjük a hatalom- és pénzéhséget a kommunizmussal.
Mondjak egyházakat, akik úgy habzsolják az állami vagyont, hogy döbbenet nézni?
Vegyük Orbánékat, aki maguk alá hajtanak mindent, ami mozdítható?
Ahogy Tiszaburán egy bácsi mondta a kisebbségről: ha megállnék mozdulatlanul a kertben, engem is ellopnának.
Kommunisták lennének?

Komoly hiba felülni ennek az úszításnak, ráadásul minden visszafordul - egy másik nemzedék pusztán tagadásból fog újra ide visszalépni, ha állandóan ezt hallja.
Helyén kellene már kezelni, hogy más az ideológia és más az, aki felhasználja.
Lásd: keresztény vagyok, nagyon-nagyon-nagyon.
Hány ilyet látunk, s köze nincs hozzá.
 
Pontosan itt a probléma amit TE itt tizenöt sorban leírtál azt nem értik de, azt hogy kommunista azonnal megértik.
Nem ideologizálni kellene mert az emberek azt nem nagyon értik.
 
Hol van az leírva a Kommunista Kiáltványban, vagy bármely ezzel az ideológiával kapcsolatos "alapdokumentumban", hogy vedd el az állami tulajdont, s tedd magadévá?
Lehet, hogy kőbe vésve soha, sehol nem volt, ettől függetlenül a gyakorlatban mindig is alkalmazták. Ha már nem emlékszel rá, elég egy régi Hofi-kabarét előkeresni a youtuberól, és egyből rájössz, hogy közel sem most lett feltalálva a spanyolviasz.
 
Pontosan itt a probléma amit TE itt tizenöt sorban leírtál azt nem értik de, azt hogy kommunista azonnal megértik.
Nem ideologizálni kellene mert az emberek azt nem nagyon értik.
Így van. Aki élt abban a rendszerben is, tudja, mit jelent az, hogy "mindenki lop, de mégse hiányzik senkinek semmije".
 
Pontosan itt a probléma amit TE itt tizenöt sorban leírtál azt nem értik de, azt hogy kommunista azonnal megértik.
Nem ideologizálni kellene mert az emberek azt nem nagyon értik.
Arra lenne jó a közmédia, hogy pro és kontra minden vélemény, köztük elsősorban szakmai vélemények, megjelenjenek.
Ez most Orbán-szócső.

Ez a gond, s ezért megyünk nagyon rossz irányba, ezért mondom, hogy nem fidesz/Orbán imádattal kellene eldönteni ennek az országnak a jövőjét.
Ezért kell vezetést váltani.
Ezért kell visszaállítani a jogrendszer egyensúlyát, eljárni azokkal szemben, aki jelenleg a hatalmukkal visszaélve malacperselynek tekintik az állami vagyont, s újabb választásokat kiírni, hogy az egyensúly biztosítása mellett újra válasszon az ország.

Hogy soha többé ilyen hataloméhes garnitúra ne változtathassa meg saját kénye-kedve szerint az ország működését.
 
Így van. Aki élt abban a rendszerben is, tudja, mit jelent az, hogy "mindenki lop, de mégse hiányzik senkinek semmije".
Csak azért mert nem éltetek a Horthy-korszakban vagy előtte, nem jelenti azt, hogy ott nem ez történt.
Tessék már szélesebb körben tájékozódni, s akkor látszani fog, hogy ez nem ideológiai kérdés.

Mindaddig, amíg ezt el lehet Nektek adni, addig itt normális ország nem lesz!

Amint arra koncentrálnának az embek, hogy stabil jogrendszer legyen, hatalomtól független ügyészséggel, hogy megbüntessék a hivatalukkal visszaélőket, attól az időtől fogva indulhatna egy normális élet.

De itt 30 éve etetik az emberek, s elképesztő, hogy mennyire manipulálhatók!
Ennek egyik vonala ez a kommunista duma.
Ha Ti is beveszitek, nincs mit tenni.

Ráadául Te teszed egy olyan országból, ahol a jogrend nem teszi lehetővé, hogy az Orbán-félék a fejére nőjenek az egész társadalomnak.
 
Arra lenne jó a közmédia, hogy pro és kontra minden vélemény, köztük elsősorban szakmai vélemények, megjelenjenek.
Ez most Orbán-szócső.

Ez a gond, s ezért megyünk nagyon rossz irányba, ezért mondom, hogy nem fidesz/Orbán imádattal kellene eldönteni ennek az országnak a jövőjét.
Ezért kell vezetést váltani.
Ezért kell visszaállítani a jogrendszer egyensúlyát, eljárni azokkal szemben, aki jelenleg a hatalmukkal visszaélve malacperselynek tekintik az állami vagyont, s újabb választásokat kiírni, hogy az egyensúly biztosítása mellett újra válasszon az ország.

Hogy soha többé ilyen hataloméhes garnitúra ne változtathassa meg saját kénye-kedve szerint az ország működését.
Értelek de, amíg a választók nagyobbik felének megfelel ez a langyos víz addig ez lesz.
 
Csak azért mert nem éltetek a Horthy-korszakban vagy előtte, nem jelenti azt, hogy ott nem ez történt.
Tessék már szélesebb körben tájékozódni, s akkor látszani fog, hogy ez nem ideológiai kérdés.

Mindaddig, amíg ezt el lehet Nektek adni, addig itt normális ország nem lesz!

Amint arra koncentrálnának az embek, hogy stabil jogrendszer legyen, hatalomtól független ügyészséggel, hogy megbüntessék a hivatalukkal visszaélőket, attól az időtől fogva indulhatna egy normális élet.

De itt 30 éve etetik az emberek, s elképesztő, hogy mennyire manipulálhatók!
Ennek egyik vonala ez a kommunista duma.
Ha Ti is beveszitek, nincs mit tenni.

Ráadául Te teszed egy olyan országból, ahol a jogrend nem teszi lehetővé, hogy az Orbán-félék a fejére nőjenek az egész társadalomnak.
Ahogy írod nincs mit tenni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,622
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére