Hírek Bill Gates elárulta, mennyi pénzt hagy a gyerekeire, és hogy ők csalódottak-e emiatt

A jelenleg a világ 13. leggazdagabb emberének számító Bill Gates nemrég elárulta, mi lesz a sorsa a több mint 100 milliárd dolláros vagyonának, amikor egyszer majd eljön az ideje. És bármennyire is hihetetlen, a Microsoft alapítója nem a hagyományos utat választotta, amikor arról döntött, mennyit hagy majd a három gyerekére. A Figuring Out with Raj Shamani podcast egyik adásában a 69 éves üzletember ugyanis elárulta, hogy a 28 éves Jennifer, a 25 éves Rory és a 22 éves Phoebe csupán a vagyona töredékét örökli majd:

„A gyerekeim nagyszerű nevelést és oktatást kaptak, de a teljes vagyon kevesebb mint 1%-át fogják örökölni, mert úgy döntöttem, nem tenne jót nekik, ha ennél többet kapnának”

– ez az 1% persze még így is hatalmas összeg, hiszen gyerekenként több mint 1 milliárd dollárról beszélünk.

A műsorvezető természetesen rákérdezett arra, hogy nem csalódottak-e a gyerekek amiatt, hogy a hatalmas vagyon zömét nem ők fogják megkapni.

„Nem akarod, hogy a gyerekeid valaha is kételkedjenek abban, hogy támogatod és szereted őket. Szerintem nagyon fontos volt, hogy már korán elmagyarázzam nekik az elveimet: hogy egyenlően fogok bánni velük, hogy fantasztikus lehetőségeket kapnak az életben, de hogy ezeknek az anyagi forrásoknak a legnemesebb célja az, hogy a leginkább rászorulókhoz jussanak el az alapítványon keresztül” – válaszolta Gates.

Mi lesz akkor Bill Gates hatalmas vagyonával?​

Évekkel korábban egyébként Gates azt mondta, hogy vagyonának szinte teljes egészét az exnejével, Melinda French Gatesszel 2000-ben alapított The Gates Foundation nevű alapítványnak szándékozik adni, amin keresztül már most is elképesztő tempóban adományoz: évente 9 milliárd dollárt juttat jótékony célokra a rászorulóknak. A CNN-nek 2024-ben pedig azt nyilatkozta, hogy körülbelül 20 év múlva már nem lesz a világ leggazdagabb emberei között, és ez büszkeséggel fogja eltölteni – és mint mondja:

„Több mint elég pénzem van a saját költségeimre. Arra törekszem, hogy lejjebb csússzak ezen a bizonyos listán, és büszke leszek, amikor teljesen lekerülök róla. Kötelességem, hogy visszajuttassam a vagyonomat a társadalomnak olyan módon, ami a legnagyobb hatással csökkenti a szenvedést és jobbá teszi az életet.”

1746232801425.jpeg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

csorieva wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm a fordításokat, eseteg
Anna Hackett
Stealing from Mr. Rich
a többi része is lesz majd?
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Nagyon jók tényleg a fordítások tényleg nem tudom elégszer elmondani. Izgatottan várom a 38. Kötet forditását is :)
Bibliotekarius wrote on Bea7's profile.
elküldöm kisebbre konvertálva.
vorosmart wrote on Ajuda67's profile.
Köszönöm a kárpátok vámpírjai új fordítását !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia mit fordítasz most? Dianne Duvall könyv tervbe van esetleg? Köszi az eddigi fordításokat nagyon imádom őket!

Statisztikák

Témák
38,754
Üzenet
4,939,772
Tagok
624,457
Legújabb tagunk
AnthonyLat
Oldal tetejére