Viszlát, a bíróságon találkozunk!
Amerikában a legmagasabb az egy főre eső perek aránya
Simon Dávid 2005. december 2. 18:00
Elrontotta a fodrász a frizurádat? Kiszakadt a nejlonszatyor és két kiló krumpli esett a lábadra? Amerikában nem bosszankodni kell emiatt: per esetén kártérítési perbe foglalhatjuk bánatunkat. A tengerentúli jogrendszer a kisembereket védi – talán túlságosan is.
A nyolcvan éves néni máig tisztázatlan körülmények lépett le az úttestre. Ő volt a hibás, vagy a kamionsofőr figyelmetlen az egész nap vezetés után, máig sem tudni. A kamiontársaság mindenesetre nem lacafacázott, és egyből teljes komolysággal pert indított – az elhunyt idős hölgy családja ellen, mivel „felelőtlenségével kárt okozott a kamionban”. Kártérítést végül nem kaptak, nem úgy, mint az a hölgy, aki rosszul sikerült új frizurája sodort depresszióba, és a történet vége hatezer dollár (egymillió-kétszázezer forint) kártérítés lett a bíróságtól, „érzelmi megrázkódtatások, depresszió és emiatt kiesett kereset” jogcímén.
Ha ő megvág, én megvágom őt
A fenti történetek egy nagy ország kiragadott sztorijainak tűnhetnek, de nem azok: Amerikában tényleg kiugróan magas azon emberek száma, akik úgy gondolják, hogy a bíróság engedékenyebben bánik majd velük, mint az élet. A perek száma pedig meg sem közelíti az azzal való fenyegetést – egy céggel való vitában mindig hatékony érv a jogi útra való utalás.
Kifizetik a szabadidőt
Pedig a persorozatokat lehetővé tevő elv voltaképpen nem is hülyeség: ha valakinek kárt okoz bárki gondatlanság, felelőtlenség vagy hasonló miatt, térítse meg azt. Az eszme helyességére igazán akkor jöttem rá, amikor az első hazalátogatásomkor kivágott elém valaki az Üllői út egyik mellékutcájából. Amerikában biztos lehettem volna, hogy egy esetleges baleset után, legalább az autójavítás költségein túl, minimum egy floridai nyaralásra elegendő kártérítést bevasalhattam volna. Otthon viszont a sofőr aki nem jegyezte meg, mit jelent a stoptábla, minden további nélkül tönkrevághatta volna a kocsimat, szerezhetett volna nekem két stresszes hetet, és a biztosító is legfeljebb a kocsi javítását fizette volna ki.
Elvégre ha eltörik a lábam a balesetben, kiesik egyhavi fizetésem, nem szórakozhatok, és teljesen értelmes megközelítés, hogy ezért kártérítés jár. A probléma csak az, hogy nem olyan egyszerű megmondani, hol van az igazságos perek határa, és hol válik nevetségessé az egész.
Matrica: Pereld őket! Így, akárcsak a McDonald`s, amely egy elvesztett (mellesleg hatszázezer dolláros) kártérítési per után már feltünteti kávésbögréin, hogy abban forró ital található, ami égési sérüléseket is okozhat, minden vállalat úgy próbálja elkerülni a felelősségrevonást, ahogy tudja – leggyakrabban feliratokkal. Az ilyen jelek láttán pedig az amerikaiaknak nem is lehet túl sok kifogása az ellen, hogy a fél világ hülyének nézi őket: „vegye ki a gyereket összecsukás előtt” olvasható például egy összecsukható babakocsin.
Visszaélő kisemberek
Történelmileg pedig éppen a kisemberek védelmét szolgálja ez a szabályozás – ha jobban meggondoljuk, kevés ország van a nyugati világban, amelynek jogrendszerének alapjait nem a feudális időkben, a gazdagok védelmére fektették le. Hasonlóképpen, a pereskedések történelme is még az államalapítási időkre nyúlik vissza: a kisbirtokosok már a tizennyolcadik században előszeretettel perelgették szomszédaikat földviták és hasonló apróságok miatt.
Így az amerikai törvények mindig is a felperest védték, arra a feltételezésre építve, hogy az a szegény ember nem csak szórakozásból perel - innen származnak a pervesztesekre kirótt vaskos kártérítések is. Az államok viszonylagos autonómiája megint csak hozzájárult a felperesek védelméhez: elvégre minden sértett a saját helyi bíróságán akarta érvényesíteni akaratát a „kívülről jövőkkel” szemben.
A nyugdíjasok 80 milliárdot akarnak A kisemberek védelme áll a csoportos kártérítési perek mögött is: elvégre az ilyen ügyek mind arra épülnek, hogy egy személyt elhanyagolható mennyiségű kár ért, de az érintettek csoportja összesen már elegendő hátrányt szenvedett. Ezért tudott például bostoni nyugdíjasok egy csoportja nemrégiben 80 milliárd (!) dolláros pert indítani a dohánygyárak ellen, mondvána, hogy a cigaretta károsította a szervezetüket és egészségüket.
Az anyagi helyzet pedig legtöbb esetben szintén nem lehet akadálya a jogi procedúrának: a kártérítési perek ügyvédei szinte kivétel nélkül részesedésért dolgoznak, így a vesztett per gyakorlatilag ingyen van a felperesnek.
Perelni könnyebb, mint beismerni
Figyelmeztetés: törött biciklivel ne bringázz Na és ott a felelősség kérdése. Felelősséget vállalni valamiért soha nem könnyű, és ez az amerikai egészségügyben és az igazságszolgáltatásban is felfedezhető. Ha mindennap elkésem a munkából, nyilvánvalóan jobban teszem, ha találok egy pszichológust, aki pecsétes papírt ad arról, hogy lelki gátlásaim miatt képtelen vagyok pontosan munkába érni. Hasonlóképpen, ha a motoros fűrész levágja a kezemet, könnyebb a fűrész gyártóját beperelnem, mert nem eléggé biztonságos eszközt gyártott, mint beismernem, hogy óvatosabbnak kellett volna lennem. Ha pedig meggondoljuk, hogy az utóbbi esetben még pénz is állhat a házhoz, logikus, hogy perelni könnyebb mint felelősséget vállalni.
Pap, doktor, tanár: veszélyes üzem
Következményként a gyakran beperelt munkakörökben dolgozó emberek állandó fenyegetettségben élnek. „Középiskolai tanárok nem merik megsimogatni a síró gyerekeket, nehogy aztán szexuális zaklatásért pereljék be őket. Általában, senki nem mer semmit tenni, ami később bizonyítható,” állítja nemhivatalos jogi tanácsadóm, John Weckesser, a helyi ügyvédi kamarából.
Vérnyomásmérés, szigorúan nyakig felöltözve
Ez az óvatosság pedig nap mint nap tetten érhető, elég például orvoshoz menni. A vérnyomásmérés, a légzés meghallgatása, és úgy általában, a vizsgálat minden része ruhában történik, még az ingujjat sem kell feltűrni. Vagy inkább nem is lehet. Az iskolákban mindenhol szabály a nyitott ajtó: egy tanár sem lehet zárt ajtó mögött a tanítványával, akármiről is beszélnek.
Kiszakadt a szatyor: mehetünk a bíróságra
A vállalatok pedig a fent említett figyelmeztető táblákon kívül (a McDonald`s is csak egy vesztes per után kezdte ráírni a kávéscsészéire, hogy „Vigyázat! Forró!) nem nagyon tehetnek semmit az ellen, hogy alperessé váljanak. A fenyegetettség természetesen a legnagyobb vállalatoknál a legnagyobb: a Wal-Mart áruházlánc ellen jelenleg tíz per van folyamatban ugyanolyan indoklással: a vásárláskor adott ingyenszatyrok kiszakadtak, komoly traumát okozva ezzel a vásárlóknak. „Kíváncsi vagyok, mit szólnának ezek az emberek egy olyan társadalomhoz, ami megelőzné a véletleneket. Szerintem unatkoznának,” véli Weckesser.
A perekben az ügyvéd az, aki mindig (de legalább legtöbbször) nyer: ennek megfelelően alakul a szakma anyagi elismertsége és népszerűsége is. A posztgraduális intézmények közül Amerikában a jogászképzésre a legnehezebb bejutni, egy ügyvéd átlagos keresete pedig húszmillió forintnak megfelelő összeg évente, ami legalábbis tisztes megélhetést tesz lehetővé.
Amerikában a legmagasabb az egy főre eső perek aránya
Simon Dávid 2005. december 2. 18:00
Elrontotta a fodrász a frizurádat? Kiszakadt a nejlonszatyor és két kiló krumpli esett a lábadra? Amerikában nem bosszankodni kell emiatt: per esetén kártérítési perbe foglalhatjuk bánatunkat. A tengerentúli jogrendszer a kisembereket védi – talán túlságosan is.A nyolcvan éves néni máig tisztázatlan körülmények lépett le az úttestre. Ő volt a hibás, vagy a kamionsofőr figyelmetlen az egész nap vezetés után, máig sem tudni. A kamiontársaság mindenesetre nem lacafacázott, és egyből teljes komolysággal pert indított – az elhunyt idős hölgy családja ellen, mivel „felelőtlenségével kárt okozott a kamionban”. Kártérítést végül nem kaptak, nem úgy, mint az a hölgy, aki rosszul sikerült új frizurája sodort depresszióba, és a történet vége hatezer dollár (egymillió-kétszázezer forint) kártérítés lett a bíróságtól, „érzelmi megrázkódtatások, depresszió és emiatt kiesett kereset” jogcímén.
Ha ő megvág, én megvágom őtA fenti történetek egy nagy ország kiragadott sztorijainak tűnhetnek, de nem azok: Amerikában tényleg kiugróan magas azon emberek száma, akik úgy gondolják, hogy a bíróság engedékenyebben bánik majd velük, mint az élet. A perek száma pedig meg sem közelíti az azzal való fenyegetést – egy céggel való vitában mindig hatékony érv a jogi útra való utalás.
Kifizetik a szabadidőt
Pedig a persorozatokat lehetővé tevő elv voltaképpen nem is hülyeség: ha valakinek kárt okoz bárki gondatlanság, felelőtlenség vagy hasonló miatt, térítse meg azt. Az eszme helyességére igazán akkor jöttem rá, amikor az első hazalátogatásomkor kivágott elém valaki az Üllői út egyik mellékutcájából. Amerikában biztos lehettem volna, hogy egy esetleges baleset után, legalább az autójavítás költségein túl, minimum egy floridai nyaralásra elegendő kártérítést bevasalhattam volna. Otthon viszont a sofőr aki nem jegyezte meg, mit jelent a stoptábla, minden további nélkül tönkrevághatta volna a kocsimat, szerezhetett volna nekem két stresszes hetet, és a biztosító is legfeljebb a kocsi javítását fizette volna ki.
Elvégre ha eltörik a lábam a balesetben, kiesik egyhavi fizetésem, nem szórakozhatok, és teljesen értelmes megközelítés, hogy ezért kártérítés jár. A probléma csak az, hogy nem olyan egyszerű megmondani, hol van az igazságos perek határa, és hol válik nevetségessé az egész.
Matrica: Pereld őket! Így, akárcsak a McDonald`s, amely egy elvesztett (mellesleg hatszázezer dolláros) kártérítési per után már feltünteti kávésbögréin, hogy abban forró ital található, ami égési sérüléseket is okozhat, minden vállalat úgy próbálja elkerülni a felelősségrevonást, ahogy tudja – leggyakrabban feliratokkal. Az ilyen jelek láttán pedig az amerikaiaknak nem is lehet túl sok kifogása az ellen, hogy a fél világ hülyének nézi őket: „vegye ki a gyereket összecsukás előtt” olvasható például egy összecsukható babakocsin. Visszaélő kisemberek
Történelmileg pedig éppen a kisemberek védelmét szolgálja ez a szabályozás – ha jobban meggondoljuk, kevés ország van a nyugati világban, amelynek jogrendszerének alapjait nem a feudális időkben, a gazdagok védelmére fektették le. Hasonlóképpen, a pereskedések történelme is még az államalapítási időkre nyúlik vissza: a kisbirtokosok már a tizennyolcadik században előszeretettel perelgették szomszédaikat földviták és hasonló apróságok miatt.
Így az amerikai törvények mindig is a felperest védték, arra a feltételezésre építve, hogy az a szegény ember nem csak szórakozásból perel - innen származnak a pervesztesekre kirótt vaskos kártérítések is. Az államok viszonylagos autonómiája megint csak hozzájárult a felperesek védelméhez: elvégre minden sértett a saját helyi bíróságán akarta érvényesíteni akaratát a „kívülről jövőkkel” szemben.
A nyugdíjasok 80 milliárdot akarnak A kisemberek védelme áll a csoportos kártérítési perek mögött is: elvégre az ilyen ügyek mind arra épülnek, hogy egy személyt elhanyagolható mennyiségű kár ért, de az érintettek csoportja összesen már elegendő hátrányt szenvedett. Ezért tudott például bostoni nyugdíjasok egy csoportja nemrégiben 80 milliárd (!) dolláros pert indítani a dohánygyárak ellen, mondvána, hogy a cigaretta károsította a szervezetüket és egészségüket.Az anyagi helyzet pedig legtöbb esetben szintén nem lehet akadálya a jogi procedúrának: a kártérítési perek ügyvédei szinte kivétel nélkül részesedésért dolgoznak, így a vesztett per gyakorlatilag ingyen van a felperesnek.
Perelni könnyebb, mint beismerni
Figyelmeztetés: törött biciklivel ne bringázz Na és ott a felelősség kérdése. Felelősséget vállalni valamiért soha nem könnyű, és ez az amerikai egészségügyben és az igazságszolgáltatásban is felfedezhető. Ha mindennap elkésem a munkából, nyilvánvalóan jobban teszem, ha találok egy pszichológust, aki pecsétes papírt ad arról, hogy lelki gátlásaim miatt képtelen vagyok pontosan munkába érni. Hasonlóképpen, ha a motoros fűrész levágja a kezemet, könnyebb a fűrész gyártóját beperelnem, mert nem eléggé biztonságos eszközt gyártott, mint beismernem, hogy óvatosabbnak kellett volna lennem. Ha pedig meggondoljuk, hogy az utóbbi esetben még pénz is állhat a házhoz, logikus, hogy perelni könnyebb mint felelősséget vállalni. Pap, doktor, tanár: veszélyes üzem
Következményként a gyakran beperelt munkakörökben dolgozó emberek állandó fenyegetettségben élnek. „Középiskolai tanárok nem merik megsimogatni a síró gyerekeket, nehogy aztán szexuális zaklatásért pereljék be őket. Általában, senki nem mer semmit tenni, ami később bizonyítható,” állítja nemhivatalos jogi tanácsadóm, John Weckesser, a helyi ügyvédi kamarából.
Vérnyomásmérés, szigorúan nyakig felöltözveEz az óvatosság pedig nap mint nap tetten érhető, elég például orvoshoz menni. A vérnyomásmérés, a légzés meghallgatása, és úgy általában, a vizsgálat minden része ruhában történik, még az ingujjat sem kell feltűrni. Vagy inkább nem is lehet. Az iskolákban mindenhol szabály a nyitott ajtó: egy tanár sem lehet zárt ajtó mögött a tanítványával, akármiről is beszélnek.
Kiszakadt a szatyor: mehetünk a bíróságraA vállalatok pedig a fent említett figyelmeztető táblákon kívül (a McDonald`s is csak egy vesztes per után kezdte ráírni a kávéscsészéire, hogy „Vigyázat! Forró!) nem nagyon tehetnek semmit az ellen, hogy alperessé váljanak. A fenyegetettség természetesen a legnagyobb vállalatoknál a legnagyobb: a Wal-Mart áruházlánc ellen jelenleg tíz per van folyamatban ugyanolyan indoklással: a vásárláskor adott ingyenszatyrok kiszakadtak, komoly traumát okozva ezzel a vásárlóknak. „Kíváncsi vagyok, mit szólnának ezek az emberek egy olyan társadalomhoz, ami megelőzné a véletleneket. Szerintem unatkoznának,” véli Weckesser.
A perekben az ügyvéd az, aki mindig (de legalább legtöbbször) nyer: ennek megfelelően alakul a szakma anyagi elismertsége és népszerűsége is. A posztgraduális intézmények közül Amerikában a jogászképzésre a legnehezebb bejutni, egy ügyvéd átlagos keresete pedig húszmillió forintnak megfelelő összeg évente, ami legalábbis tisztes megélhetést tesz lehetővé.
