blackflower
Új tag
Légy titokzatos!
Olvasom egy trendi magazin címlapján az újságosbódé kirakatában, és megtorpanok.
Legszívesebben odanyomnám az orrom az üvegre, és várnám, hogy izgatott szuszogásomtól lehelletfelhő képződjön.
Csak bámulom a színes össze-visszaságot, és tudom, hogy mindjárt odalépek a kisablakhoz. Előveszem a zsebembe gyűrt papírpénzt, és határozottan kimondom a magazin címét. A lenőtt hajú, szőkés nő negyven körül járhat, bár fáradt ráncai fénytelenségéből nehéz tippelni. Gépiesen nyúl balra, oda sem néz. Személytelen mosollyal veszi el a pénzt és szór vissza néhány fémet.Szája megrándul, és látom melyik skatulyájába gyűrt bele.
Sebaj. Önérzetem felvértezve ellene, és kíváncsiságom egy macskáét is kenterbe verne.
Gyorsan a szatyromba gyűröm és a fotelomra gondolok.
A bevásárlás eredménye a konyhapadlón landol. Csak a magazin és én vagyunk, a mirelit meg majd kiolvad.
Leroskadok.
A címlapon hivalkodó neonszínű betűk.
LÉGY TITOKZATOS!
Milyen ambivalens. Vakító betűk bíztatnak a gondolataid, érzéseid elkendőzésére. Milyen buta, és bazári.Megfoszt az illúzió teljességétől, mielőtt beszippanthatna ez a jóleső, varázslatos örvény.
És mégis. Mindennek ellenére milyen hívogató.
Felboncolom magam, hogy aztán tudjam , mit kell elrejtenem azok előtt, akik a legközelebb állnak hozzám.
Kinyitom a nyomdaillatú újságot, és a tartalomjegyzék harsogó használhatatlanságában rá is bukkanok az oldalszámra. Végigpörgetem hátulról előre, hogy legalább kicsit az enyémmé váljon, és jobb érzésekkel vághassak bele.
69. oldal. Ez véletlen? Vagy csak a képzeletem játszik velem?
No, de nem időzhetek el minden apróságon, ha meg akarom tudni, hogy lehetek titokzatos.
7 perc múlva csalódottan dobom a földre a magazint.
Mindent tudok.
Legyek jéghercenő, de flörtöljek a főnökömmel.
Ne aludjon nálam a pasim, mert a férfiak nem szívesen látják az epilátorokat.
Legyenek a telefonomban titokzatos telefonszámok, minden eshetőségre.
A keddi randira ne mondjak igent, ha szombat után hív.
Az üzenetrögzítőmön hagyjak kétértelmű üzenetet, és soha ne vegyem fel azonnal a telefonomat.
Ne mondjam, hogy szeretem.
Éreznie kell, hogy szeretem.
Kezdeményezzek.
Néha ne kezdeményezzek.
Ne hívjam fel.
Elegem van!
Most tettem le a telefon. Kipakoltam. Mindent.
Rázúdítottam minden kételyemet, frusztrációmat.
Aztán megköszöntem, hogy mellette nem kell ilyennek lennem...
Engem szeret, a kétkedéseimet, az iróniámat, a depressziómat, a mosolyomat, a cinizmust, az örök bizonytalanságot, az iróniát. Velem járó mellékhatásokat.
Azért most valami szaftos szövegen töröm a fejem...tudod, a rögzítőmre.
This work is licensed under the Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivs License. To view a copy of this license, visit http://creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/2.0/ or send a letter to Creative Commons, 559 Nathan Abbott Way, Stanford, California 94305, USA.
Olvasom egy trendi magazin címlapján az újságosbódé kirakatában, és megtorpanok.
Legszívesebben odanyomnám az orrom az üvegre, és várnám, hogy izgatott szuszogásomtól lehelletfelhő képződjön.
Csak bámulom a színes össze-visszaságot, és tudom, hogy mindjárt odalépek a kisablakhoz. Előveszem a zsebembe gyűrt papírpénzt, és határozottan kimondom a magazin címét. A lenőtt hajú, szőkés nő negyven körül járhat, bár fáradt ráncai fénytelenségéből nehéz tippelni. Gépiesen nyúl balra, oda sem néz. Személytelen mosollyal veszi el a pénzt és szór vissza néhány fémet.Szája megrándul, és látom melyik skatulyájába gyűrt bele.
Sebaj. Önérzetem felvértezve ellene, és kíváncsiságom egy macskáét is kenterbe verne.
Gyorsan a szatyromba gyűröm és a fotelomra gondolok.
A bevásárlás eredménye a konyhapadlón landol. Csak a magazin és én vagyunk, a mirelit meg majd kiolvad.
Leroskadok.
A címlapon hivalkodó neonszínű betűk.
LÉGY TITOKZATOS!
Milyen ambivalens. Vakító betűk bíztatnak a gondolataid, érzéseid elkendőzésére. Milyen buta, és bazári.Megfoszt az illúzió teljességétől, mielőtt beszippanthatna ez a jóleső, varázslatos örvény.
És mégis. Mindennek ellenére milyen hívogató.
Felboncolom magam, hogy aztán tudjam , mit kell elrejtenem azok előtt, akik a legközelebb állnak hozzám.
Kinyitom a nyomdaillatú újságot, és a tartalomjegyzék harsogó használhatatlanságában rá is bukkanok az oldalszámra. Végigpörgetem hátulról előre, hogy legalább kicsit az enyémmé váljon, és jobb érzésekkel vághassak bele.
69. oldal. Ez véletlen? Vagy csak a képzeletem játszik velem?
No, de nem időzhetek el minden apróságon, ha meg akarom tudni, hogy lehetek titokzatos.
7 perc múlva csalódottan dobom a földre a magazint.
Mindent tudok.
Legyek jéghercenő, de flörtöljek a főnökömmel.
Ne aludjon nálam a pasim, mert a férfiak nem szívesen látják az epilátorokat.
Legyenek a telefonomban titokzatos telefonszámok, minden eshetőségre.
A keddi randira ne mondjak igent, ha szombat után hív.
Az üzenetrögzítőmön hagyjak kétértelmű üzenetet, és soha ne vegyem fel azonnal a telefonomat.
Ne mondjam, hogy szeretem.
Éreznie kell, hogy szeretem.
Kezdeményezzek.
Néha ne kezdeményezzek.
Ne hívjam fel.
Elegem van!
Most tettem le a telefon. Kipakoltam. Mindent.
Rázúdítottam minden kételyemet, frusztrációmat.
Aztán megköszöntem, hogy mellette nem kell ilyennek lennem...
Engem szeret, a kétkedéseimet, az iróniámat, a depressziómat, a mosolyomat, a cinizmust, az örök bizonytalanságot, az iróniát. Velem járó mellékhatásokat.
Azért most valami szaftos szövegen töröm a fejem...tudod, a rögzítőmre.
This work is licensed under the Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivs License. To view a copy of this license, visit http://creativecommons.org/licenses/by-nc-nd/2.0/ or send a letter to Creative Commons, 559 Nathan Abbott Way, Stanford, California 94305, USA.
