Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Ilyenkor már le lehet vágni a tömött libát. A lakomából hazafelé menet énekelve meggyújtják a díszített befőttes üvegbe tett gyertyát – a Márton-napi lámpást.
Néha már Márton napján havazik. Fehér lóra ült Márton - mondják.
Ha derűs az égbolt egész nap, kemény, hosszú és hideg lesz a tél. Ha felhős, borús, akkor utána bolondos, szeles, viharos napok következnek.
Ha jókedvű Márton, úgy kemény lesz a tél.
Borús Márton, borongós tél.
Ekkor vágják Márton lúdját, és a lakomán megkóstolják az új bort, ennek ugyanis Márton a bírája.
Ha Mártonkor a lúd jégen áll, karácsonykor sárban botorkál. /Eszerint a korán beköszöntött fagyok után,
Márton szülei pogányok voltak, ő már fiatal korától kezdve vonzódott a kereszténységhez. Szerette volna megkapni a keresztséget, de tizenöt éves korában olyan rendeletet adtak ki, amely minden veterán fiát katonai szolgálatra kötelezte. Apja kényszerítette, hogy belépjen a hadseregbe. Már ekkor is rendkívüli volt a szegények iránti alázata, türelme és irgalma. Egy hideg téli napon találkozott egy szerencsétlen ruhátlan koldussal.
Míg a többi katona ügyet sem vetett rá, Mártont szíven ütötte a nyomorúsága. Mivel már semmije nem maradt, a húszéves ifjú kardjával kettévágta köpenyét, és felét odaajándékozta a koldusnak. Ugyanazon az éjszakán álmot látott, amelyben Jézus ezt mondta az angyalok sokaságának: „Márton, aki még csak katekumen, engem öltöztetett fel ezzel a ruhával.” Azonnal kérte a keresztséget, ám még két évig katona maradt, amíg le nem telt a szolgálati ideje.
Abban is meglátszott hite, ahogyan katonai szolgálata véget ért. Amikor harcba hívták, Márton közvetlenül a császártól kérte, hogy bocsássa el, mert Isten katonája akar lenni. Miután gyávasággal vádolták, elhatározta, hogy fegyvertelenül vonul a csatatérre, egyedül a kereszt jelének oltalmában, és így hatol át sértetlenül az ellenség sorain. Mielőtt azonban véghez vihette volna a tervét, az ellenség békét kért - mintegy visszaigazolva a fiatal férfi lelki győzelmét.
Ezután Szent Hilarius püspök tanítványa lett, aki diakónussá szentelte, és ördögűzővé nevezte ki. Szerzetessé vált, és miután nagy ismeretségre tett szert szentségével és csodáival, a nép Tours püspökévé szerette volna választani. Ő azonban nem akarta elfogadni a tisztséget, ezért a libák közé rejtőzött, de az emberek csellel kicsalták a Tours felé vezető útra, ahol nagy sokaság várt rá. A székesegyházba hurcolták és püspökké szentelték.
Püspökként Szent Márton nagy evangelizátor és a hit védelmezője lett. Aktív életet élt, mégis azt mondják, soha nem szűnt meg imádkozni. Számtalan csodát tett, sok pogányt térített meg, démonokat űzött ki, és mindezt természetfölötti békével és mély örömmel tette. Bár semmire sem vágyott jobban, mint hogy Isten csendjében maradhasson, engedelmes volt az Úr hívásának, és így kitörölhetetlen nyomot hagyott az őskeresztény Egyház életében.
Magyar néphagyományaink, számos szokással emlékeznek meg Mártonról, talán ezért is volt annyira népszerű ez a név.
Néha már Márton napján havazik. Fehér lóra ült Márton - mondják.
Ha derűs az égbolt egész nap, kemény, hosszú és hideg lesz a tél. Ha felhős, borús, akkor utána bolondos, szeles, viharos napok következnek.
Ha jókedvű Márton, úgy kemény lesz a tél.
Borús Márton, borongós tél.
Ekkor vágják Márton lúdját, és a lakomán megkóstolják az új bort, ennek ugyanis Márton a bírája.
Ha Mártonkor a lúd jégen áll, karácsonykor sárban botorkál. /Eszerint a korán beköszöntött fagyok után,
Márton szülei pogányok voltak, ő már fiatal korától kezdve vonzódott a kereszténységhez. Szerette volna megkapni a keresztséget, de tizenöt éves korában olyan rendeletet adtak ki, amely minden veterán fiát katonai szolgálatra kötelezte. Apja kényszerítette, hogy belépjen a hadseregbe. Már ekkor is rendkívüli volt a szegények iránti alázata, türelme és irgalma. Egy hideg téli napon találkozott egy szerencsétlen ruhátlan koldussal.
Míg a többi katona ügyet sem vetett rá, Mártont szíven ütötte a nyomorúsága. Mivel már semmije nem maradt, a húszéves ifjú kardjával kettévágta köpenyét, és felét odaajándékozta a koldusnak. Ugyanazon az éjszakán álmot látott, amelyben Jézus ezt mondta az angyalok sokaságának: „Márton, aki még csak katekumen, engem öltöztetett fel ezzel a ruhával.” Azonnal kérte a keresztséget, ám még két évig katona maradt, amíg le nem telt a szolgálati ideje.
Abban is meglátszott hite, ahogyan katonai szolgálata véget ért. Amikor harcba hívták, Márton közvetlenül a császártól kérte, hogy bocsássa el, mert Isten katonája akar lenni. Miután gyávasággal vádolták, elhatározta, hogy fegyvertelenül vonul a csatatérre, egyedül a kereszt jelének oltalmában, és így hatol át sértetlenül az ellenség sorain. Mielőtt azonban véghez vihette volna a tervét, az ellenség békét kért - mintegy visszaigazolva a fiatal férfi lelki győzelmét.
Ezután Szent Hilarius püspök tanítványa lett, aki diakónussá szentelte, és ördögűzővé nevezte ki. Szerzetessé vált, és miután nagy ismeretségre tett szert szentségével és csodáival, a nép Tours püspökévé szerette volna választani. Ő azonban nem akarta elfogadni a tisztséget, ezért a libák közé rejtőzött, de az emberek csellel kicsalták a Tours felé vezető útra, ahol nagy sokaság várt rá. A székesegyházba hurcolták és püspökké szentelték.
Püspökként Szent Márton nagy evangelizátor és a hit védelmezője lett. Aktív életet élt, mégis azt mondják, soha nem szűnt meg imádkozni. Számtalan csodát tett, sok pogányt térített meg, démonokat űzött ki, és mindezt természetfölötti békével és mély örömmel tette. Bár semmire sem vágyott jobban, mint hogy Isten csendjében maradhasson, engedelmes volt az Úr hívásának, és így kitörölhetetlen nyomot hagyott az őskeresztény Egyház életében.
Magyar néphagyományaink, számos szokással emlékeznek meg Mártonról, talán ezért is volt annyira népszerű ez a név.
