Bombameglepetés Hódmezővásárhelyen, az ellenzéki Márki-Zay Péter legyőzte a fideszest.

Hódmezővásárhely — Soha nem látott érdeklődés kísérte a vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást, amelyet Almási István fideszes polgármester halála miatt kellett kiírni.

Este 18:30-ig a választásra jogosultak 61,35 százaléka vett részt a szavazáson, míg 2014-ben a teljes részvétel is alig haladta meg a 36 százalékot.

Folyamatosan frissítjük: A szavazatok 98 százalékos feldolgozottságánál az ellenzék által támogatott független polgármester-jelölt magabiztosan vezet!

Dr. Márki-Zay Péter: 57.54%

Hegedűs Zoltán: 41.59%

Dr. Hernádi Gyula: 0.87%

Eredményváró:

Márki-Zay Péterék élőben közvetítik eredményvárójukat, óriási az öröm, ovációval fogadták Márki-Zay bejelentését:

(A többiek nem közvetítik élőben az eredményvárójukat)

Háttér

A választás tétjét a közelgő parlamenti választás emelte, ezért egyfajta főpróbaként tekintettek rá a pártok. A mindig is fideszes, illetve KDNP-s polgármester vezette városban ugyanis komoly kihívót kapott a fideszes jelölt, Hegedűs Zoltán alpolgármester. Márki-Zay Péter független jelölt mögött valamennyi ellenzéki párt felsorakozott, így a sikeres szereplése az ellenzék számára irányadó lehet az áprilisi választásokra.

Hegedűs mellett mindent bevetettek a kormánypártok, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter helyi erőként folyamatosan mellette kampányolt, és meghívására sorra látogattak Hódmezővásárhelyre a kormánytagok Orbán Viktor miniszterelnökkel az élen rengeteg fejlesztést ígérve a városnak.

Harmadik jelöltként Hernádi Gyula volt MSZP-s önkormányzati képviselő indult, akinek jelöltsége az ellenzék szerint a Fidesznek kedvezett volna eredetileg, mivel Márki-Zaytól vehetett volna el szavazatokat. Hernádit ki is zárták emiatt a szocialista pártból.

Márki-Zayt pedig még a templomban is kiprédikálták, de ennek ellenére az emberek megválasztották. Vagy éppen ezért?



Marki.jpg
 
Úgy indult és elég sokan elhitték neki hogy független. Még az se baj, hogy saját elmondása szerint a családi kasszával sem tud gazdálkodni, majd a városvezetéssel elboldogul.
Jobb ha a polgarmester nem banik a penzzel,mert ugy nez ki aki banik vele azok a polgarmeseterek elbantak a varos penzevel alaposan , mehetnek a paphoz imadkozni hogy nehogy a sitten kossenek ki. A varos onreszevel se rendelkeztek mikor vakon alairtak a lampacsereket.
 
Jobb ha a polgarmester nem banik a penzzel,mert ugy nez ki aki banik vele azok a polgarmeseterek elbantak a varos penzevel alaposan , mehetnek a paphoz imadkozni hogy nehogy a sitten kossenek ki. A varos onreszevel se rendelkeztek mikor vakon alairtak a lampacsereket.
Akkor mit fog csinálni?
 
Komolyan örülni kell egy Jobbikos polgármester-jelölt győzelmének? :eek:
Nyugodtan lehet örülni minden tisztességes jelölt győzelmének.
Vagy tényleg megette valaki azt, hogy ez a jelölt "független"?
Vagy már a neonácik is jobbak, mint a Fidesz?
Azért barokkos túlzás a helyi vallási közösség világi vezetőjét lenácizni. Ráadásul saját maga ismerte el, hogy jobboldali (de csalódott a fideszben).
Úgy indult és elég sokan elhitték neki hogy független.
Talán tegyük azt is hozzá, hogy melléálltak és eddig senki sem jelezte a csalódottságát.
Még az se baj, hogy saját elmondása szerint a családi kasszával sem tud gazdálkodni, majd a városvezetéssel elboldogul.
Lehet furcsának tűnik, de gazdálkodni és menedzselni nem ugyanazt jelenti.
Tekintve, hogy több évet eltöltött népes családjával a tengeren túlon és nem haltak éhen, én úgy vélem, hogy tud menedzselni.
A megnyilvánulásai alapján szerintem meg tudja és ki is fogja válogatni azokat a munkatársakat, akik segédkeznek majd neki.
Nem mellesleg megérne egy misét, hogy csak a megyei jogú városok közül hány polgármesternek van gazdasági, menedzseri képzettsége.
Többségüknek meglehet a jogi végzettsége, de, mint azt tudjuk ez megvan Deutsch "képviselő úr"-nak is. ..
 
Nyugodtan lehet örülni minden tisztességes jelölt győzelmének.
Azért barokkos túlzás a helyi vallási közösség világi vezetőjét lenácizni. Ráadásul saját maga ismerte el, hogy jobboldali (de csalódott a fideszben).

Talán tegyük azt is hozzá, hogy melléálltak és eddig senki sem jelezte a csalódottságát.

Lehet furcsának tűnik, de gazdálkodni és menedzselni nem ugyanazt jelenti.
Tekintve, hogy több évet eltöltött népes családjával a tengeren túlon és nem haltak éhen, én úgy vélem, hogy tud menedzselni.
A megnyilvánulásai alapján szerintem meg tudja és ki is fogja válogatni azokat a munkatársakat, akik segédkeznek majd neki.
Nem mellesleg megérne egy misét, hogy csak a megyei jogú városok közül hány polgármesternek van gazdasági, menedzseri képzettsége.
Többségüknek meglehet a jogi végzettsége, de, mint azt tudjuk ez megvan Deutsch "képviselő úr"-nak is. ..

Én szeretném hinni, hogy jó polgármester lesz.
"Helyi vallási közösség világi vezetője". Az milyen? Most már lehet keverni a vallást a politikával?
Reméljük, később se csalódnak, még csak pár napja választották meg.
Ha valaki nem hal éhen, az már tud menedzselni? Akkor sokan vannak... Nem a képzettségét vitattam egyébként. Nyilván a támogatói majd adnak tanácsokat.
 
Én szeretném hinni, hogy jó polgármester lesz.
"Helyi vallási közösség világi vezetője". Az milyen? Most már lehet keverni a vallást a politikával?
Reméljük, később se csalódnak, még csak pár napja választották meg.
Ha valaki nem hal éhen, az már tud menedzselni? Akkor sokan vannak... Nem a képzettségét vitattam egyébként. Nyilván a támogatói majd adnak tanácsokat.
Mirol beszelsz?szinte kiatkozta a pap mert a fideszes ellen indult.
KI is predikalta a mediai is lehozta.
 
Észt és utat az igazi democracia hogyan létéről
karhogy lebecsulod , orbankirajod ezáltal veszít
tudom ,hogy nagy dolgokra lesz hivatott csak figyelj
Kedves Rima
Előszór is én sosem szavazok Jobb oldalra Sámli méretű politikusra pláne nem Azért nem hülyítem magam. Nagyjából jól megitélem mi történik az országban
Kétharmadra magam sem gondoltam biztosnak Én kicsit csalodtam.Te nagyot tévedtél .Nem nem örülök.Jobban érezném magam ha ha nem igy lenne
-Azt is látom következmények katasztrófa
Szeretném ha nem vennéd sértésnek Nem volt szándékom- Elnézésed kérem.
 
Utoljára módosítva:
Ki is valójában ez az ember?


RENGETEG GYERMEKES POLITIKUSA​

Bárki-Raj Győző békéscsabai nemesi és értelmiségi család sarjaként megjárta a csodálatos nyugati Külföldet, és most éppen Orbán Viktort készül megbuktatni. A Kontrának elárulta, hogy nagyromán mintára számolna le a korrupcióval, és miután az általa vezetett kormány elkobozta a vagyonokat, lesöpörte a fideszes padlásokat, elűzte (vagy felakasztotta) a KDNP-s bűnözőket, a szeretet nyelvén politizálna. Elárulta azt is, hogyan bírták ki feleségével az első öt évet, amíg nem volt SEX.
– Kedves Nézőink és Hallgatóink! Sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm stúdiónkban a demokratikus ellenzék új reménységét, a meteorszerűen tündöklő Bárki-Raj Győzőt.
(hosszú csönd) Most mit kéne mondanom?
– Hát, hogy köszönöm a meghívást, és köszöntöm a nézőket, hallgatókat és Önt is!
Ja, igen. Köszönöm a meghívást, és köszöntöm a nézőket, a hallgatókat és Önt is!
– Na azért. Csapjunk hát a proverbiális húrok közé, és meséljen egy kicsit Magáról! De mielőtt lefutjuk a kötelező köröket, mesélek inkább én kicsit Magáról.
Bárki-Raj Győző békéscsabai nagyon, igazi hívő keresztyény, rengeteg gyermeket nemző és velük rendelkező családapa, férj, társ, politikus. Szereti a kutyákat is. Rengeteg generációig visszamenőleg nemesi és értelmiségi család sarja: ősei Békés megyei püspökök, bíborosok voltak. Megjárta a csodálatos nyugati Külföldet, az élet bármely területén egyszerűen képtelen hibázni, és most éppen Orbán Viktort készül megbuktatni. Valójában ő az igazi fideszes, már előbb volt fideszes, mint bárki más, csak a párt ment arrébb.
Így van, köszönöm. Az kimaradt, hogy öt nyelven beszélek anyanyelvi szinten, és hogy a helyi gyülekezeti pásztor is Én vagyok. De igen: fideszes voltam, de megbántam, mert elárulták a valódi keresztyény-konzervatív értékeket. Ezért állunk most össze az MSZP-sekkel és a DK-sokkal.
– Köszönöm. Remélem, nem hangzik hízelgésnek, de afelől szeretnék érdeklődni, Ön hogyan lehet ennyire zseniális? Sokan azt mondják, hogy csak egy nárcisztikus pszichopata lehet ennyire magabiztos és sikeres, de Ön bizonyára valami más okból ilyen...
Persze, teljesen normális vagyok: ez már rajtam és a családomon is látszik. Talán kiváló érzékkel találom el, mire vágyik valójában a Nemzet. Természetesen ki kell emelnem, hogy szigorúan nemzeti keresztény-konzervatív személyiség vagyok, feddhetetlen múlttal. Éppen ezért tűztem ki magamnak a lehető legnemesebb célt:
a DK, az MSZP, a Momentum és hasonló kis szarzsák pártok segítségével megbuktatni magát az ördögöt, Orbán Viktort. Én természetesen mondhatok ilyet, hiszen igazi hívő vagyok.
Programunkat hogyan is foglalhatnám össze? A Nemzet, a Haza és a Szeretet, a Hit és a Család! Igen, talán ez lehet a legmegfelelőbb.
Ad 1. Ennek jegyében természetesen a nagyromán minta alapján először le kell számolnunk a korrupcióval. Miután elkoboztunk minden vagyont, lesöpörtük a fideszes padlásokat, elűztük Hazánkból a KDNP-s bűnözőket, esetleg felakasztottuk őket, jöhet végre egy színtiszta mozgalom. Egy olyan szerveződés, mint a miénk, ami végre a Szeretet nyelvén politizálhat.
De ehhez radikális megtisztulás kell, ha úgy tetszik.
Ad 2. A Haza. Nagyon fontos, hogy a patrióta, nemzeti kormány azonnal csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, haladéktalanul vezesse be az ojrót, és kicsit vizsgálja fölül a külhoni magyarok szavazati jogát. Ez rendkívül fontos ahhoz, hogy működni tudjunk.
Ad 3. A Szeretet. Hisszük, hogy valóban keresztényi alapokra kell helyeznünk a kormányzást. Ehhez pedig először elengedhetetlen a vérbosszú és a mi jogos tulajdonunk visszaszerzése. Jézus is visszavette volna.
A Hit. Mindenki csak beszél az egyházról, de mi éljük is: ha valaki, akkor Én nyilatkozhatom a hívők nevében! Azonnal véget kell vetni az állam és az egyház összefonódásának, a világ nem látott még olyat, hogy bármilyen kormány be akarjon avatkozni a hitgyakorlók életébe. Radikális fordulat kell, mi nem vagyunk álkeresztyények.
A Család! Mi merjük és tesszük: ÉN beszélhetek erről, hiszen annyi gyerekem van, hogy fel se tudnám mindet sorolni. Úgyhogy elsőként vezetnénk be a melegházasság és a melegek örökbe fogadásának intézményét. Kivéve persze a fideszes buzikét, mert azok rajta vannak a listámon, azoknak annyi.
– Csodálatos szavak, Miniszterelnök-jelölt Úr! Remélem, nem veszi tolakodásnak, de független sajtómunkásként nagyon szurkolok Önnek.
Köszönöm szépen, ez csak természetes.
-A magánéletébe ha kicsit még bepillanthatunk: Ön – elmondása szerint – a feleségével jegyben járt öt évig a gimi után, majd a házasság után is még két évig úgy élt együtt, hogy nem szeretkeztek. Na most ezt hogy bírták ki? Nekem a fejem is szétdurrant volna a sok gempától.
Nagyon egyszerű, megpróbálom körbeírni: a Segg mindig kéznél van! Megnéztem a Bibliában is, szerencsére részükről is mehet rendben a dolog: „Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az". És még koton se kell, hihi. Egyidős az emberiséggel, és az állatvilágban is megfigyelhető. Ahogy kampányszlogenünk is hirdeti: csak Befelé!
– Hogy ez nem jutott eszembe! Otthon ki is próbálom. Ja nem, most jövök rá, nő vagyok. Visszatérve: az otthonszülés jó buli volt?
Persze, befekszel egy medencébe, rutinból megszülsz, a gyerekek végignézik, a végén pedig együtt megeszitek a méhlepényt lilahagymával. Mármint ez nem tegezés, csak általános alany. Teljesen normális dolog, a hívő nagycsaládosok mindenhol így csinálják.
– Kitérve a tegnapi interjújára a BBC-nél: Ön 2002-től 2010-ig élt a családjával Észak-Amerikában, tényleg kiválóan beszél angolul. Ön végig higgadtan, átgondoltan, lényegre törően nyilatkozott, összességében profi interjúalany, profi államférfi látszatát keltette. Illetve az is volt!
Persze, hogy az voltam, te ostoba. Természetesen a BBC-nél is megkaptam a jóváhagyást, ahogy Maguknál is.
– Értem. Köszönöm az interjút, és sok sikert jövő tavasszal! Remélem, Önnek is jó volt, azért is nézek Önre ilyen hálásan csillogó szemekkel, békaperspektívából.
Jó volt. Köszöntem.

(forrás: kontra.hu)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére