Botrány lett a majdnem 10 ezer forintos sörből a New York-i repülőtéren

Nagy felháborodást váltott ki egy utas Twitter-bejegyzése, amelyben megosztotta, hogy a New York-i La Guardia repülőtér egyik sörözőjében milyen drágák az italok. Az üzemeltető utóbb lejjebb vitte az árat, és meghívta egy italra a panaszkodó utast.

A brooklyni Cooper Lund a La Guardia repülőtér egyik sörözőjében szeretett volna legurítani egy sört, de elrettentő árakat talált. A Twitteren közzétette az itallap árait, amelyen az amerikai Samual Adams főzde egyik söre például 27,85 dollárba, azaz mintegy 8400 forintba került. Ehhez azonban még automatikusan hozzáadnak 10 százalék COVID-felárat, így egy korsó átszámítva közel 10 ezer forintba került volna, plusz a borravaló.

A bejegyzés komoly felháborodást váltott ki, amire a sörözőt üzemeltető OTG is reagált. Mint írták, az ár – amely egyébként 23 unciára, azaz 680 ml-re vonatkozott – rosszul volt feltüntetve, és őket is meglepte. A hibát korrigálták, és 18,15 dollárra (5500 forint) szállították le az árat. Ezen kívül megköszönték az utasnak, hogy felhívta a figyelmet a tévedésre, és meghívták őt egy italra, ha legközelebb arra jár.

A botrány a New-York-i repülőtéri hatóság figyelmét is felkeltette, amely arra utasította az üzemeltető OTG-t, hogy ellenőrizze árait. Hozzátették, hogy az általuk felügyelt repülőtereken minden üzemeltetőtől elvárják, hogy a költségekkel arányos árazást alkalmazzanak.

E5s-Tq2XEAUpJmm.jpg
 
Nos igen itt a különbség....először megnézem az árakat és ha sokallom akkor nem megyek be.
Nem megiszom majd felháborodok.
 
Nem kell inni alkoholt vagy ha mégis vállalja az árat is az utas.
Gondolom senkinek nem tartanak pisztolyt a fejéhez,hogy már pedig megiszod az alkoholt.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,535
Tagok
615,613
Legújabb tagunk
mmara4
Oldal tetejére