Bródy János dalát betiltják?

A Magyarország biztonsága érdekében módosítandó Büntetőtörvénykönyv várhatóan bünteti majd a jogellenes bevándorlás elősegítése bűncselekményt.

Kérdésem ezzel kapcsolatos. Bródy János Ha én rózsa volnék című dalának második versszaka így szól:

„Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék, / Akárhonnan jönne, bárkit beengednék, / Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött, / Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött.”

Az utalások teljesen egyértelműek: az első sor a határzár kritikája; a második a migránsok megszűrése ellen szól; a harmadik


konkrétan a Soros-terv igenlése és rejtegetése; a negyedik egyenesen felhívás Magyarország elárasztására migránssal.

Nehéz lenne tagadni, hogy ez a versszak aktívan elősegíti a jogellenes bevándorlást. Az Önök véleménye szerint hallgathatja-e, énekelheti-e jogkövető állampolgár ezt a dalt? Ha nem, akkor nem kellene-e kezdeményezni a dal betiltását? Különös tekintettel arra, hogy a dal közismertsége és népszerűsége még hangsúlyosabbá teszi az üzenetét; a szerző nem ismeretlen a rendvédelmi és igazságügyi szervek előtt: évtizedekkel ezelőtt államellenes izgatás miatt eljárás is indult ellene.

K.T. (Népszava)



upload_2018-8-29_10-19-38.jpeg
 
Valami orulet megy a kultura vonalan. Ha nem is tiltjak be ,de agyon hallgatjak, se radio se tv se mediaba nem hivjak. Se Koncz Zsuzsa szamait de ezt se lehet hallani egyik kormany altal uzemeltetett mediaba, M1-be vagy a radiokba.
 
Először nem akartam hinni a szememnek, de azt gondoltam biztos valami keserű humor csak.. De nem, ez halálosan komoly... Rátaláltam a Csepeliek Újsága "sajtó termékre" amiben a fenti szösszenet megjelent... Nem vagyok optimista, valószínűleg van még lejjebb is... Mind a bal, mind a jobboldali médiában..
De örömmel láttam, azért van elgondolkoztató felvetés is ebben az újságban..
Tessék már megmondani, miért is kellett az alábbi zászlókat egy nemzeti ünnepen a magyar parlament épületére kifüggeszteni az állami zászlók helyett? Az nem lehet válasz, hogy az Alaptörvényben szerepel a keresztény értékek védelme, hiszen nagyságrenddel több embert nyomorítottak meg testileg, lelkileg a kereszt nevében, küldtek megsemmisítő táborokba, máglyára , gázkamrába, meghalni háborúba és sorolhatnám... mint a sarló és kalapács, vagy a vörös csillag jegyében....Miért is van szüksége a hatalomnak jelképekre? Lehet csak azért, mert egyre több bűnt kell meggyónniuk..?
2018. 08, 20..jpeg

Ma olvastam a Prosti Srácokban, hogy Orbán Viktor milánói sajtótájékoztatójának legfontosabb eleme a prefektúrán, a magyar és olasz zászló fölött függő kereszt.. Igazi keresztényi nyilatkozat háttere volt... Két (i)gaz kereszténytől...
 
Nyilvan nem a kormany szovivo tajekoztatasa hanem valami tulteljesito fidesznyik agyaba pattant ki ez az orulet, es mint mindig az otletbol lesz a megvalositas, foleg ha nincs tomeges felhaborodas.

En mar semmin se csodalkozok hisz mar felajanlottak MArianak az orszagot es ezek szerint el is fogadta ./ biztos nem lehetet tisztaba mit is fogadott el.;)/
Mielott meg kotelezo lenne a vallas gyakorlas jo ha beszamolunk minden pedofil ugyrol , hogy tudjak a szulok kire is bizzak gyerekeiket.
Az a zaszlocsere az allami lobogokat keresztes zaszlora ez is egy lepes a megvalositashoz.
Egy kulfoldi honnan tudna hogy nemzeti unnep van ha keresztes lobogok vannak? azt hinne hogy valami vallasi unnepet lat.
MInt ahogy az allamforma is megvaltozott nem is tudni pontosan mire mert nem tetszett a Koztarsasag formacija.
Mire Orban kormany elkoszon a merleg utanuk feler egy masodik Trianonnal.
 
Utoljára módosítva:
... Mind a bal, mind a jobboldali médiában..

Ma Magyarországon olyan, hogy baloldali média nincs. "Ál"ellenzékiek vannak, akik éppen állítanak valamit magukról.
Magukat politikusnak beállító szerencselovagok kisajátítottak egy csomó fogalmat, és olyan értelemben használják, aminek az eredeti (és való) jelentéséhez semmi közük.
Lassan a 8 millió funkcionális analfabéta országa leszünk.
 
Újabb elmebeteg a láthatáron!
Miért nem néz utána ez az akárki, hogy Koncz Zsuzsa egyik 1973-as albumán már szerepelt ez a dal?
Hogy szakadt volna anyjába a feje az ilyen elmebeteg ötletelőnek mikor megszületett!

Teljesen igazad van :)))))))))

Ez a cikk csak egy buta ember népbutítása ez az a pont amikor már a kákán is csomót keresnek és bele akarnak szándékosan kötni mindenbe. Aki nem fekszik le nekik azokba belekötnek. Egy 1000 éves dalba belekötni ami egy teljesen más kormányzás és egy másik században született oly nagy butaság.

Hát most már nagyon sok ember zsebében nyiladozik a bicska szerintem
 
Sajnos Melitta nem az eredeti cikket tette be ide, hanem annak már egy átvételét egy akármilyen portálról.
Kőkemény, az ostoba hatalomnak mutatja be, hogy ők is pontosan ugyanolyanok, mint egykor Kádárék voltak, akiket szóban megtagadnak, viszont módszereiket még egy kicsit továbbfejlesztve át is veszik.
Kádárnak viszont volt egy Aczél Györgye, míg Orbánnak csak büdös bunkói vannak.
 
Sajnos Melitta nem az eredeti cikket tette be ide, hanem annak már egy átvételét egy akármilyen portálról.
Kőkemény, az ostoba hatalomnak mutatja be, hogy ők is pontosan ugyanolyanok, mint egykor Kádárék voltak, akiket szóban megtagadnak, viszont módszereiket még egy kicsit továbbfejlesztve át is veszik.
Kádárnak viszont volt egy Aczél Györgye, míg Orbánnak csak büdös bunkói vannak.
:rohog::rohog:
 
Ugy tunik megnyilt a vadaszszezon a keresztenyekre...lol

Talán nem kellene összekeverni az egyházat a hívekkel.... Nem lehet félre érteni amit írtam , csak szándékosan elferdíteni... Azért lehet a hatalomnak mindent megtenni az emberekkel Magyarországon, mert nem a problémára reagálnak, hanem a vélemény alkotót támadják, minősítik..
De ha Te így jobban alszol, legyen szép napod!
 
Sajnos Melitta nem az eredeti cikket tette be ide, hanem annak már egy átvételét egy akármilyen portálról.
Kőkemény, az ostoba hatalomnak mutatja be, hogy ők is pontosan ugyanolyanok, mint egykor Kádárék voltak, akiket szóban megtagadnak, viszont módszereiket még egy kicsit továbbfejlesztve át is veszik.
Kádárnak viszont volt egy Aczél Györgye, míg Orbánnak csak büdös bunkói vannak.
Nem tudom mire alapozod, hogy van eredeti cikk, de én szóról szóra ugyanazt találtam meg két helyen, s a Csepeli Újság volt az első közlő...
Orbánnak igenis számos vérprofija van, csak már fogyóban, mert mindent Ők sem nyelnek le.. S azok akik leváltak a jelenlegi kurzusról nem kezdtek el másképp gondolkodni, csak Orbán választott másik utat...Az pedig, hogy a kirakatban kisszerű senkik ülnek nem jelenti, hogy az "üzletben " is szegényes a választék.. Valahogy csak harmadszorra is elérték a kétharmadot.. Ez azért szellemi teljesítmény is volt... Aczél Györgynek azért igen komoly szellemi korlátjai is voltak... A 3 T nem az Ő találmánya volt, ott is voltak a háttérben akiknek volt is a fejében az eszmén kívül más is...
 
Nem tudom mire alapozod, hogy van eredeti cikk, de én szóról szóra ugyanazt találtam meg két helyen, s a Csepeli Újság volt az első közlő...

Nos, több dolog segít. Ha egy akármilyen portál (Nevezzük Csepeli akárminek) véletlenül (egyébként nem jellemzően) a cikk végén odabiggyeszti, hogy népszava, és ráadásul a Népszava oldalán valóban és korábbi időponttal ott a cikk szóról szóra, csak más tördeléssel, akkor azért lehet tudni, hol volt a tojás és hol a tyúk.
Ám mivel a Népszavánál nem lehet trollkodni, ellentétben a Csepeli akárminél, már érthető az átvétel oka is...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére