Budapest belvárosában tévedt el az amerikai kisfiú, ezt tette a magyar rendőr

A gyerek nem találta a szüleit.

Fotó: Wikipédia

Egy eltévedt amerikai kisfiúnak segített a Készenléti Rendőrség munkatársa.

A Belügyminisztérium objektumőreként teljesített szolgálatot a Készenléti Rendőrség munkatársa december 30-án, miközben 17 óra körül egy 10-12 év körüli fiúra lett figyelmes a Széchenyi téren, aki a járda szélén állt és a forgalmat figyelte. A törzszászlós odalépett a fiúhoz, hogy megkérdezze, hogy segíthet-e.

A fiú angolul beszélt és elmondta, hogy 11 éves és Amerikából érkezett a szüleivel, azt azonban nem tudta megmondani, hogy melyik szállodában laknak. A szállásáról csak annyit tudott elmondani, hogy egy kávézó mellett van, és az ablakából látszik egy jégpálya a karácsonyi vásárban, egy templom mellett. A rendőr körbejárta a fiúval a Bazilikánál, a karácsonyi vásár mellett található hoteleket, hátha felismeri a szállását. Miután egyik szállodát sem találta ismerősnek, visszamentek a Belügyminisztérium épületébe. Időközben az V. kerületi Rendőrkapitányságon jelentkezett a kisfiú édesapja, így 19 órakor már együtt hagyták el az épületet - írja a police.hu.
 
*
Ez egy sikeres "kaland", olyan, amit még majd az unokájának is elmesélhet...
 
***A rejtett tartalom, beidézésnél nem jelenik meg.***

Nono! Rendőr és beszél angolul.
Ma már nem buták a rendőreink, megdőlt egy sztereotípia.
Mondtam én hogy buták ? Egyébként gondolom ők is olyanformán, mint a többi ember, ki ilyen. ki olyan....
Itt arról volt szó, hogy egy elveszett gyereket segített...erre utalt a véleményem.
 
Természetesen ez alapfeladata a "szerv"-nek, mint akár a szülés levezetése is egy szükséghelyzetben.
Csupán azért idéztelek, mert nem találtad hírértékűnek.
 
Mert tényleg nem hírértékű. Ezzel a cikkel számomra nem rendőrség fényezése jön le, hanem az, hogy nálunk ez csodaszámba megy....holott már engem is, két emberöltő előtt, talált meg rendőr 3 évesen és nem lett belőle újsághír. Bevitt a yardra, aztán értem jöttek, megköszönték nekik és passz.
 
Nem lehet elbagatelizalni ha egy gyerek eltunik,elteved stb.
Hogy mi volt evtizedekkel ez elott mikor te eltuntel, ma a veszely ezerszer tobb ,ha csak a csellengo gyerekek az elrabolt gyerekek a megolt gyerekek a balesetek stb nezuk.
Amennyiben te Amerikaba gyerekkent eltuntel volna , a riziko meg nagyobb hisz valoszinu nem beszeltel angolul.
Minden jol vegzodo veszelyes helyzetet megszunteto eset hir,akinek nem az at kell ugornia ennyire egyszeru,mert talal mast ami izlesenek megfelelo.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,678
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére